Pest Megyi Hírlap, 1974. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-14 / 163. szám

1974. JÜLIUS 14., VASÁRNAP Micvra W . v/tiwfP Munkaerőből törzsgárdatag Miért ragaszkodnak a gyárhoz? Miért ragaszkodnak a mun­kások a gyárhoz? Megszokás­ból, belefásultságból, változta­tásra képtelenségből, elége­dettségből? Hogyan változik a munkavállalók csoportja az évek során törzsgárdává, a folyamatos termelés egyik zá­logává ? Az irodában könnyű e kér­désekre válaszolni. Azért ra­gaszkodnak a munkások a gyárhoz, mert: a törzsgárda ta­gok megbecsülése évről évre nő, már korábban is a céghez öt éve kötődők 500, a tíz éve 1 elkötelezettek 1000, a tizenöt éve hűek 1500, a húsz éve ra­gaszkodók 2000 forint év végi jutalmat kaptak, az új kollek­tív szerződés szerint pedig ne­gyedévenként vastagodik a százasokkal a borítékjuk, a huszonöt éves kitartás pedig értékes szimbólumot, arany pecsétgyűrűt ér. A KÖZGÉP ceglédi gyárában elsősorban ezért ragaszkodnak a munká­sok a céghez, 1100-as létszá­mukból 594 viseli a törzsgár­da jel vényt. A munkaerő törzsgárdatgg- gá válása azonban ennél bo­nyolultabb folyamat. Három ceglédi dolgozó mondja el en­nek történetét, s ahogy csök­kennek az évek, úgy töpöröd­nek az indokok is. Huszonkét év t Kovács Ferenc szb-titkár: — Apám cipész volt, az el­ső világháborúban 75 százalé­kos rokkanttá vált, dohány­árudát kapott. Budapesten cselédeskedett az anyám. Én tizennyolc éves koromban mentem ki a frontra, 47-ig hadifogoly voltam. Hazatéré­sem után az elöljáróságon dolgoztam. Mi volt a felada­tom? A sportpályát építettük, én a gyeptéglákat csináltam ... 1950—51-ben épült ez a gyár, kukoripafijld helyén, az épí­tőipari vállalat vízkihordónő- jét vették fel elsőnek a cég­hez, most osztályvezető. 1952- ben jöttem ide, raktárvezető lettem, két évvel később vá­lasztottak meg a szakszerve­zeti bizottság titkárának. Hu­szonkét éve egyfolytában bíz­nak bennem a munkások. — 1954-től Gy. Gy., egy na­gyon kemény vasas volt az igazgató. Mivel nem igazgató­nak született, nagyon jó mun­kásérzelmű volt, ha túlórát kért, örömmel adták meg a melósok, s éjjel ő vitte a kávét a munkapadhoz, élt benne a proliszellem. De kemény volt, az egyszemélyi akarata érvé­nyesült, nehezen lehetett szembeszegülni vele... A szakszervezeti vonalat tisztel­te, hangoztatta, hogy főbi­zalmi volt a régi rendszerben, szinte hergelte a szakszerve­zetet, hogy erősebb legyen ... — 1956-ban nekem is szól­tak, hogy ne jöjjek be a gyár­ba. Néhány napig zűrzavar volt, de október végén már ment a munka. A szakszerve­zeti bizottság a régi formájában állt vissza. Gy. Gy. 1961-ig vezette a vállalatot, végig harcos volt... — Tizenhárom éve Á. S. ült az igazgatói székbe, egy egészen más stílusú ember, de vele is jól kijöttem. Ö a rend­őrségnél alezredes volt, ötven­hat után leszerelték, sértődött ember maradt. 1971-ig "sok ki­tüntetést kapott a gyár... — A huszonkét év alatt hat igazgatóval dolgoztam. Nehéz volt alkalmazkodni. Az első időszakban nem tisztázták megfelelően a szakszervezet szerepét, aztán a párthatáro­zatok segítettek. — A ragaszkodásom okait nehéz felsorakoztatni. Sok munkatársam van, akikkel tudjuk, milyen volt ez a gyár. És nagyon szépen fejlődött. Anyagilag is mindenkit szé­pen díjaznak. És szakszerve­zeti, állami kitüntetést is kap­tam, s tulajdonosa vagyok a SZOT-aranykitüntetésnek.... Tizenegy év Íme a tipikus vándoréletút, a 11 éve a gyárban dolgozó 58 éves Kelemen Sándor, se­gédmunkásé. — 1943—44-ben Kelenföldön Schmidt Jakab hadiüzemében dolgoztam, korábban . mező­gazdaság i rttunkas voltam. 1944-ben bevonultam, de tíz na­pig sem katonáskodtam, mind­járt fogságba estem. Hazajöt­tem, elkerültem a fővárosi vil­lamosvasúthoz, a szakszervezet­nél voltam fűtő, egy Marabu kazánnal dolgoztam. 1949-ben a pályafenntartáshoz irányí­tottak, hat hónapig segédmun­kás voltam, aztán 1953-ig a krampácsolók csoportvezetője. lye szerint értelmiségi funk­ciót tölt be, értelmisé­givé válik. A Központi Bi­zottság névsorában Kádár Já­nos, Apró Antal és mások neve mellett a munkás meg­jelölés — ami egyébként csak a választott szervek névso­rában szerepel így — azt je­lenti, hogy eredetileg mun­kások voltak. S bár ma már nem azok, a KB összetétele szempontjából sem közömbös, hogy tagjai között mennyi a munkásból lett vezető. Természetesen hiba lenne az osztály vezető szerepét csak azon mérni, hogy az egyes funkciókban mennyi a volt munkás. A munkásosztály ve­zető szerepét — s ez napjaink­ra különösen vonatkozik — hatékonyan érvényesíthetik nem munkásból lett értelmi­ségi, vagy paraszti származá­sú vezetők is, akik magukévá tették a munkásosztály szo­cialista célját, világnézetét, pártjának politikáját, s akik egész népünk helyesen fel­fogott érdekeit is szem előtt tartva, a munkásság osztály- álláspontjára helyezkedtek. Nem a statisztika kedvéért A j,politikai értelemben vett munkásosztály” fogalma nyugvópontra juttatja társa­dalmi életünknek egy sajá­tos, sokat vitatott ellentmon­dását, amit a munkásból lett vezetők gyakran úgy fogal­maztak meg, hogy miért nem vagyok én munkás és miért az a parasztból, vagy esetleg a volt uralkodó osztályok tagjaiból lett munkás? S hozzáteszik: miért lettem én azzal „rosszabb”, hogy 20—25 éve felelős funkcióban, be­csületesen szolgálom a mun­káshatalmat és egyetemet, vagy főiskolát végeztem? Ami az utóbbi kérdést il­leti: munkásnak lenni . való­ban társadalmi rang, de ter­mészetesen a munkásosztály­hoz való tartozás önmagá­ban nem erkölcsi bizonyítvány ^ nem garancia a politikai meg­bízhatóságra, világnézeti szi­lárdságra, mint ahogy azt az 1950-es évek elejének ká­derpolitikája hibásan felté­telezte. Szükséges frissítés Ennek ellenére — ha nem is az 1949-es—50-es évek­ben megvalósított mértékben — ma is szükség van az ál­lam- és a pártapparátus fel- frissítésére olyan — főként nagyüzemi — munkásokkal, akiket a mozgalomban szer­zett műveltségük, tapasztala­taik, szervező készségük al­kalmassá tesz közfunkciók el­látására. Pártunk egész te­vékenysége arra irányult az elmúlt években és napjaink­ban is, hogy a legjobb és leg- öntudatosabb munkásokból közéleti emberek váljanak. A párt- és állami funkciók ilyen felfrissítése munkásokkal, erő­síti az apparátus osztályhoz való kötődését, nem utolsósor­ban a proletármentalitás és magatartás erősödését. (Külö­nösen jelentős ez ott, ahol bürokratizálódás, az osztály­tól való elszakadásnak a je­lei mutatkoznak.) Nyilván­való, hogy ezek a munká­sok — bár kiemelésükkel osz­tályhelyzetük szociológiai ér­telemben megváltozik, veze­tővé, értelmiségivé válnak — politikai értelemben a mun­kásosztályhoz tartoznak. Blaskovits János 1953. november elején belép­tem a ceglédi termelő- szövetkezetbe, mint tag. 1961-ig dolgoztam a tsz-ben, de ekkor már nagyon kezdett süllyedni. A városi tanács kórházához álltam konyhalegénynek, de itt csak rövid ideig voltam, mert a konyhafőnökkel, a só­gorommal nem jöttem ki. 1964. január 4-én kezdtem itt a gyárban dolgozni... — Fél napig az udvari szá­zadban voltam, délután az előkészítőknél lettem segéd­munkás, majd brigádvezető, öt évig voltam ottan, öt éve a raktárban vagyok. Több­ször jutalomban részesítettek, 1972 novemberében a kiváló dolgozó jelvényt tűzhettem ki... — Részemről ez a gyár a legjobb, meg a raktár, mert a látási viszonyaim már nem jók, hogy az anyagelőkészítés­nél a tizedest is lássam... Fölismertem a gyárat, a veze­tőket, a munkatársakat Né­kem Á. S. igazgatóval nem volt bajom, se az alattasaival. Nagy megbecsülésben részesí­tenek mindig: köszönnek, megkérdezik, hogy nincs-e va­lami bajom... A pénz? Ad­hatnának többet, ha az előké­szítőbe visszamennék, de ott több a szellemi munka, embe­rekkel bánni, az meg nekem fárasztó. így hát 9,70 az óra­bérem ... Két és fél év múlva innen szeretné« nyugdíjba JHét év Czombos István, dömper- szerelő-hegesztő szakmunkás, 25 éves: — A ceglédi Mészáros Lő­rinc általános iskolában ta­nultam, egy évig gimnázium­ba is jártam, de nem nagyon tetszett a tanulás. Átmentem az ipariskolába, s gyakorlaton két évig.a gyárban dolgoztam. 1067-ben felszabadultam, jöt- tem'ide a -gyáfbá;"kéf évig ka­tonáskodtam, aztán újra visz- sza az üzembe. Hétéves törzs­gárdatag vagyok, 12,50 az óra­bérem. — Miért ragaszkodom a gyárhoz? Tanuló is itt voltam, megszoktam. Nehéz lenne itt­hagyni a vállalatot, a lövész­klub titkára vagyok, munkás­őr — még hogyha lehetne, akkor sem mennék el. Egyszer összebeszélt az egész brigád, hogy szedjük a sátorfánkat, igenám, csakhogy a kiszemelt üzemben rosszabbak voltak a munkakörülmények, meg nem is adtak annyit, amennyit kértünk... — A lakáshoz is elég közel van a gyár. Jó nekem ez a pálya, pedig véletlenül vá­lasztottam: az ipariskolában autószerelőnek nem volt' hely, lakatosnak sem, mezőgazdasá­gi gépszerelőnek meg az isten háta mögé mehettem volna, a hegesztőkről nem tudtam semmit, s aztán jó. hogy e szakmánál kötöttem ki: az egészségre árt, de nem olyan túl veszélyes ... Három életút vallott arról a folyamatról, hogyan válik a munkaerő törzsgárda taggá, a folyamatos termelés egyik zá­logává. A sorok fordulatai adnak választ kérdésünkre: a megszokásból, a belefásult- ságból, a változtatásra képte- telenségből, az elégedettségből telítődik-e tartalommal a kö­tődés, a hűség, a kitartás, a ragaszkodás fogalma? Fóti Péter Á betegek szolgálatában Kék munkaköpenyben áll a portán, a huzattól óvó fabó­dé üvegablakánál. Szemüvege mögül komoly, fürkésző pil­lantással tekint ki a kapualj­ba immár tizenhét és fél esz­tendeje Orbán József. Nem itt a fülkében kezdte pályafutá­sát. Az évszázados épületetben azonban immáron negyvenöt esztendeje, 1929. július. 15. óta keresi kenyerét. Amikor elő­ször lépett be a kapun, 22 éves erős, egészséges fiatal­emberként, természetesen nem állították mindjárt a portára. Előbb sok, mindenféle kemény munkára osztották be a mai Pest megyei Tanács Semmel­weis kórházában. — Akármilyen munkát is adtak, én sohasem elégedet­lenkedtem. Csak azért voltam elégedetlen, hogy május else­jén, még ha szabadnapos is voltam, nem mehettem nappal a felvonulókkal, meg este sem a ligetbe. A Rákóczi úton, ide a második épület volt az egy­emeletes Kis-Rókus, azóta nagy bérház áll a helyén. Ott laktam a legényszálláson, má­jus elsején nem lehetett ki­menni. Aztán 1933-ban meg­nősültem, saját lakásomba költöztem, másként élhettem. A konyhától a portásfülkéig Zalaegerszeg mellett van Andráshida, ott született, ott töltötte fiatalságát. Apja már 11 éves korában árván hagyta. — Addig csak két élemit tudtam elvégezni, mert a há­ború alatt hol tanító, hol tü­zelő nem volt az iskolában. Bevallom, tanulni sem na­gyon szerettem, aztán a pénz is nagyon kellett, munkába mentem. Szőlőt kötöztem fil­léres gyermeknapszámért. Később ácsmester segéd-, munkása volt. Persze, csak ha az ácsnak abban a gazda­sági válságos időben akadt munkája. Volt azonban egy anyai nagybátyja a Rókus igazgatóságán kézbesítő, meg­ígérte, fixfizetéses, biztos ál­lást szerez neki a kórházban. Protekció nélkül bizony alig­ha jutott volna be konyhale­génynek a cukrász mellé. Ké­sőbb a mészárosnak segídke- zett, majd udvaros, utána be­tegkísérő lett, s hogy megépí­tették a liftet, annak a keze­lője. — Egyszer beosztottak még a nőgyógyászati osztályra mű­tősnek is. Akkor is nagy volt a munkaerőhiány az egészség­ügyben. Aztán 1957 óta portás vagyok. — Ez nyilván emelkedést jelent a ranglétrán. — Szó sincs róla, mi itt a kórházban, mind a betegekért vagyunk. Ki-ki, ahová állítják, értük dolgozik, legjobb tudása szerint. Az orvos, az ápolónő, a betegágy mellett, a szakács a konyhán, a portás a kapu alatt. — Voltaképpen mi is a kór­házi portás dolga? — Legfőbb feladata meg­akadályozni, hogy illetéktelen bemehessen, és ez egyáltalán nem egyszerű. Mert kérem, itt, a kórházon belül járóbe­teg-rendelések is vannak. Az­tán utóvizsgálatra is jön az osztályokra a sok gyógyult beteg. Hány ember? Sohasem szá­molja, százan meg százan le­hetnek mindennap. Mégis, akit másodszor lát, megisme­ri, már tudja, miért, hova megy, meg sem állítja. A be­tegek hozzátartozói is egész nap jönnek, persze, csak lá­togatási időben mehetnek be, de a betegükért aggódókat mégis csak meg kell nyugtat­ni. A csend is gyógyszer — Itt a telefon, nappal felszólok az osztályra, meg­kérdezem és megadom a fel­világosítást. Késő este termé­szetesen csak kivételes eset­ben, ha meggyőződöm róla, hogy rendkívül súlyos állapot­ban van a beteg. A csend nagy gyógyszer, ezért a csendórákban vagy vi­zitidőben azt sem engedi fel, aki hirtelen kórházba hozott rokonának hálóruhát, tisztasá­gi eszközöket hoz otthonról. Természetesen a kórházban sem gyógyul meg mindenki. Hogyan közli a tragédiát a ro­konnal? Kíméletesen — egy szó a válasza, de aztán meg­magyarázza, hogy mitől lett most párás a szemüvege. — Nem fásul el az ember évtizedek alatt sem, ilyesmi a munkámban a legnehezebb. Látni a megrendülést, a re­mény összeomlását... Az éjszaka Az éjszakai szolgálatra sem panaszkodik, pedig akkor is van dolga elég. Néha még le­ülni sem ér rá. Tizenegy táj­ban főz magának egy csésze kávét, azzal elvan reggelig. Éjjel a főkapun hozzák a mentők a betegeket, de be­csöngetnek, akiknek szemük­be fesett valami, vagy foghúzás után az ínyük erősen vérzik. Nem ritkán jönnek hegesztők, forrasztok, úgy fáj a szemük. Elmulasztották feltenni a vé­dőszemüveget. Szenvednek egy darabig, de éjfél után már nem bírják tovább, becsönget­nek. Néhány perc múlva meg­nyugodva távoznak. Az orvos egy cseppentéssel megszüntet­te fájdalmukat. Ennek persze, a portás is örül. — A legnagyobb örömöm mégis végignézni, amikor a férj a szülészetről kíséri haza a családját. Ittas embert nem szabad be­engedni. Olykor ilyen is be­toppan a kapun. Legtöbbször néhány erélyes szó elég, el­megy, de akad makacs részeg, egyszer-másszor rendőrt kell hívni. Kórházi munkája köz­ben, betegkísérő korában sok dolga akadt olyanokkal, akik betegre itták magukat. Abban az időben a Rókusbán is volt zártosztály. Beszél egy egye­dülálló özvegyről, aki bánatá­ban minden elsején, amint megkapta a nyugdíját, leitta magát, és hol a mentő, hol a rendőr hozta a kórházba. Voltak azonban más visszaté­rői is a zártosztálynak, ön­gyilkosok. Egy fiatal nőt pél­dául hatszor húztak ki a Du­nából. — Ez azután egyszer meg­szólított az utcán és elújságol­ta, hogy most már van állása, megélhetése, többé nem lesz minálunk vendég. Akkoriban, a harmincas években nagy munkanélküliség, nagy nyo­mor volt, ezért akartak any- nyian meghalni. Törzsgárdista Ismeri a vén kórházépület minden zugát, 45 év alatt megfordult benne mindenütt. Nincs rajta kívül senki, aki ilyen hosszú ideje dolgozik itt. Július elsején, a házi. Semmel- weis-ünnepségen elsőnek neki nyújtották át á törzsgárdajel- vényt és külön megdicsérték négy és fél évtized alatt vég­zett kifogástalan, jó munká­jáért. A sok általa betöltött munkakör közül egyiket sem tartja túl fárasztónak vagy kimerítőnek. — Habár, amíg nem volt lift, bizony a betegkísérő dol­ga nagyon nehéz volt. Hord­ágyon cipeltük emeletre fel-le a beteget. A betegkísérő, amint ránéz valakire, már tudja: válságos-e az állapota. Rohantunk a lépcsőkön az ilyen beteggel a kapu alól fel az osztályra. Lihegve értünk oda, sokszor még jókor, sok­szor már késve. Igen, a beteg iránt, akit visz az ember, ér­deklődik később a nővéreiméi. Egyszer-másszor, ha van egy perc ideje és éppen arra akad dolga, az ajtóból be is néz rá. Mondom, itt nem válik kö­zömbössé a mások baja iránt az ember. — Ha újra kezdené... — Igen. Kérem, és beleél­tem magam a kórházi életbe, nagyon megszerettem. Hozzáteszi: nem nagy a fi­zetése. de neki elég, kijön be­lőle. Mindennel elégedett. Szí­vesen áll és állna még sokáig a fájdalmakat mulasztó ház kapujában. Szakoly Endre Hazai berendezéssel 40 köbméter szálas takarmány A Hódmezővásárhelyi ME­ZŐGÉP Vállalatnál megkezd­ték az eddig ismert legna­gyobb rendfelszedő önrakodó pótkocsik gyártását. Ezek egy­szerre 40 köbméter szálas ta­karmányt képesek önmagukra felszedni, illetve rendeltetési helyére szállítani. Elődeik — amelyeket az osztrák Steyr- művekkel kooperálva gyártot­tak — mindössze 18 köbméter befogadóképességűek. Ezeket a Hamster (magyarul hörcsög) nevű rakodó-szálilitóeszközo- ket növelte s tökéletesítette a vállalat tervező kollektívá­ja, a hazai nagyüzemi mező- gazdaság követelményeinek megfelelően. A most már ma­gyar Hörcsög nevet viselő, nagy teljesítményű, univerzá­lis munkagépekből az idén 150-et gyárt a HÖDGÉP. Általános iskolát végzett fiatalokat • • FELVESZÜNK kőművesipari tanulónak az 1974/75-ős tanévre. Szállást, teljes ellátást biztosítunk. A tanulmányi eredménytől függően ösztöndíjat és társadalmi ösztöndíjat is fizetünk. Jelentkezni lehet: a Prosperitás Ksz munkaügyi osztályán, Bp. IX., Viola u. 45.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom