Pest Megyi Hírlap, 1974. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-12 / 161. szám
I * 1974. JULIUS 12., PÉNTEK F[gjKUSZ A „Pinochetgestapo" Három évvel ezelőtt történelmi döntés született Sttnti&go- ban A chilei kongresszus alkotmánymódosítást hagyott jóvá: államosította az ország legfontosabb természeti kincsét, a rezet. 1971. július 11 -e a dicsőség napja néven került be a latin-amerikai állam újkori históriájának legszebb lapjaira. ÉPPEN HÄROM ÉSZTÉN. DÖVEL KÉSŐBB ezen a napon — csütörtökön — iktatták be a fasiszta katonai junta új kormányát. A 17 tagú kabinetben mindössze két polgári személy kapott helyet. Már önmagában ez is leleplezi Pinochet tábornok és rendszere törekvéseit. Van azonban néhány egyéb friss értesülés is, amely a véres kezű tábornokok diktatúráját közelebbről világítja meg. Az például, hogy tovább erősítik a rendőrséget és a csendőrséget. Nyilvánvalóan azért, mert a terrorperek és a koncentrációs táborok, a kínzások és a titokban végrehajtott kivégzések ellenére Chilében egyre nő a juntával szembeni ellenállás. Erre utal az az értesülés is, hogy különleges csoportot — a „Pi- nochet-gestapót” — hoztak létre, amelynek egyetlen feladata leszámolni a „felforgató elemekkel”. Hogy kik ezek? Nem nehéz rá választ adni. Minden chilei hazafi, akinek elege van a féktelen terrorból, aki a szabadságjogok helyreállítását követeli, a Népi Egység volt minisztereinek és politikusainak üldözését helyteleníti, aki felemeli szavát az ország súlyos gazdasági és politikai helyzete ellen. Ilyenek pedig szép számban akadnak. Annál is inkább, mert egyre nagyobb méreteket ölt a munkanélküliség, egyre féktelenebb az infláció. A törvénytelenül hatalomra került junta nemrég azzal tetézte bűneit, hogy törvénybe ütköző módon visszaadta a régi tulajdonosoknak az államosított rézbányákat. Jellemző, hogy a chilei bányaipari minisztérium élén egy hírhedt fasiszta tábornok áll. Ami az árakat illeti, az emelkedés csillagászati mértéket ér el. Egy kilogramm rizs például valamikor 16 escudo- ba került, most 550 escudót kérnek érte a boltokban. A diadal napján tovább tombol a féktelen terror Chilében. Világszerte nőtiön-nő azonban a szolidaritás Chile igaz ügye mellett. Milliók és milliók követelik szerte a világon, hogy a fasiszta junta haladéktalanul szüntesse be a terrort, biztosítsa az alapvető emberi jogokat. Felvételre keresünk az Óbudai Malomba a távolsági busz végállomásától 2 percre: — három műszakos beosztásba molnár szakmunkásokat, vagy őrlőüzemi munkára betanítható férfi segédmunkásokat, — két műszakos beosztásba, kisegységű csomagológép kiszolgálásához mechanikai műszerészt, valamint csomagolónőket, — egy műszakos beosztásba keszáruraktári férfi segédmunkásokat, elektromos villomostargoncára vezetőt Jelentkezni lehet: a Budapesti és Pest megyei GFV. Óbudai Malomüzemében, Budapest III., Hunor u. 30. sz. alatt. Új koalíciós kormány alakul Portugáliában — Spinola elnök elfogadta' Palma Carlos miniszterelnök lemondását és ezután nem volt más választása, mint hogy felmentse tisztségéből az összes minisztereket — mondotta sajtónyilatkozatában Pereira de Moura volt tárca nélküli miniszter. — A katonai junta május 14-én kiadott rendeletében a miniszterelnököt feljogosította a kormány tagjainak kiválasztására. Fel kellett tehát menteni a minisztereket és az államtitkárokat, hogy az új miniszterelnök megalakíthassa kormányát. Az új miniszterelnököt csak szombaton nevezik ld, de az államtanács szóvivője közölte, hogy magas rangú katonatisztet kérnek fel az új korm&ny Szovjet-francia tárgyalások Sauvagnargues Moszkvában A nagybizoltság IX. ülésszaka Párizsban Genfi munkaterv Július 29-től szeptember 1-ig technikai szünet Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet második szakaszát irányító koordinációs bizottság csütörtökön ülést tartott Genfben. A harmincöt részvevő ország küldöttei megvitatták a következő időszak munkatervét és az alábbi döntést hozták: A konferencia július 26-ig az eddigi ütemben végzi munkáját. Július 29-től szeptember 1-ig technikai szünetet tartanak. Ezalatt a delegációk jelentést tesznek kormányaiknak és a kormányok egymás között is konzultálnak. Ugyanakkor a szocialista országok javaslatára minden részvevő állam Genfben hagy néhány szakértőt a konferencia munkaképességének fenntartására. Szeptember 2-töl háromhetes munkaprogrammal felújítják a hivatalos üléseket. A szovjet küldöttség vezetője az ülésen kifejezte azt a reményét, hogy a szünet jó. kihasználásával a tárgyalások a folytatás után a legrövidebb időn belül sikeresen befejeződnek. Ez a várakozás széles körű megértésre és támogatásra talált a koordinációs bizottságban. Earcpm biztonság Nem a távoli jövőben A napokban volt egy esztendeje annak, hogy Helsinkibe» 33 európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada külügyminisztereinek részvéteiével megtartottük az európai biztonsági értekezlet első, úgynevezett nyitó szakaszát. A tanácskozás létrejötte a szocialista országok nagy külpolitikai sikere volt és jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy földrészünkön az enyhülés irányzata tovább erősödjék. Jean Sauvagnargues francia külügyminiszter és felesége csütörtökön Moszkvába érkezett. Andrej Oromiko és felesége fogadta a repülőtéren. Csütörtökön Moszkvában megkezdődtek Jean Sauvagnargues francia és Andrej Gromáko szovjet külügyminiszter tárgyalásai. A barátság és a kölcsönös megértés légkörében lezajlott megbeszéléseken a két külügyminiszter megvitatta a szovjet—francia együttműködés továbbfejlesztésének1 kérdéseit és a legfontosabb nemzetközi problémákat. A tárgyaló felelt kifejezték eltökéltségüket,, hogy tovább erősítik a két ország baráti kapcsolatait, és az európai, valamint a nemzetközi enyhülés továbbfejlesztése és elmélyítése céljait figyelembe véve, a két ország érdekeinek megfelelően szélesítik a két ország közötti egyetértést és együttműködést. Az eszmecseré során a felek egyöntetűen értékelték az alapvető nemzetközi problémákat. Síkraszálltak amellett, hogy folytassák az együttműködést az európai biztonsági konferencia mielőbbi sikeres befejezése érdekében. Megerősítették. hogy tovább folytatják a közel-keleti helyzettel, Indokínával és más időszerű nemzetközi problémákkal kapcsolatos konzultációikat. Közben a szovjet—francia nagybizottság IX. ülésszaka folytatta munkáját Párizsban Jean-Pierre Foucade francia gazdaságügyi és pénzügyminiszternek, a tárgyalásokon részt vevő francia delegáció vezetőjének elnökletével. A megbeszéléseken részt vevő szovjet küldöttséget Vlagyimir Kirillin miniszterelnök- helyettes, a tudományos és műszaki állami bizottság elnöke vezeti. Műszeripari válialat keres 200-300 fős. betanított női munkaerő foglalkoztatására alkalmas üzemi telephelyet Az ajánlatokat „Műszergyártás 1975.” jeligére, a kiadóba kérjük. Osztrák index A legújabb statisztikai adatok szerint Ausztriában júniusban 10,2 százalékkal volt magasabb a fogyasztói áfák indexe, mint egy évvel korábban. A közlekedés 14,9, a világítás és a fűtés 13,7 százalékkal volt drágább, mint 1973. júniusában. IATA Áss ötödik... A Nemzetközi Légiforgalmi Társuláshoz (IATA) tartozó légiközlekedési vállalatok képviselői a floridai Fort Lauderdaleben megrendezett értekezletükön elhatározták, hogy 1974. november 1-től átlagosan 12—15 száz'alékkal emelik az Atlanti-óceán északi része fölött közlekedő repülőjáratok díjszabásait. Ezzel az üzemanyagárak emelkedését szándékoznak ellensúlyozni. Ha az illetékes kormányok jóváhagyják a határozatot, ez lesz idén a személyszállítási díjszabás ötödik módosítása. Azt természetesen irreális lett volna várni tavaly júliusban, hogyv a külügyminiszterek néhány napos tanácskozás után az európai biztonság szerteágazó kérdéskomplexumában. azonnal megállapodásokra jussanak. Ezért megegyezés jött létre, hogy az egyes problémaköröket szakértői szinten vitatják meg. Ez a második szakasz, amely kidolgozza a konkrét szerződéseket, Genfben ült össze. Az eredeti terv szerint, amikor e második- szakaszban megállapodás jön létre minden kérdésről, rendezik majd meg ismét magas szinten a konferencia záróülését, amelyen ünnepélyesen aláírják a záró- dokumentumokat. ■ Ez a második szakasz azonban — a kezdeti gyors munka után — indokolatlan hosz- szú időre húzódott el. Pedig a záródokumentumok kidolgozása, néhány program kivételével, már hónapok óta lényegében befejeződött Egyes NATO- és közös piaci tagországok azonban néhány hónap óta fékező taktikába kezdtek. A biztonság alapvető politikai kérdései helyett egyoldalú engedményeket akarnak kikényszeríteni a szocialista országoktól. Egyes küldöttségek pedig ellenezni kezdték azt, hogy a harmadik szakaszt magas szinten tartsák meg, hogy kormány- és államfők írják alá a záródokumentumokat. A genfi bizottsági ülések egyike-másika, e halogató taktika jegyében csupán néhány percig tartott, mert a felszólalásra feliratkozott közös piaci és NATO-országbeli egyes küldöttek az utolsó pillanatban visszavonták jelentkezésüket. Majd azt kezdték hangoztatni, hogy a konferencia munkájának „jót tenne egy nyári szünet”. Ez azt jelentené — ha történetesen szeptemberben, vagy októberben folytatódnának a megbeszélések —, hogy újra elkezdőd- , hetne a taktikai huzavona, és esetleg ismét megkérdőjeleznének olyan problémákat is, amelyekben már megvolt a megegyezés. Vagyis a biztonsági konferencia olyan elhúzódó tárgyalássorozattá válna, amelynek zárószakasza a távoli jövőbe tolódna el. Ezért fogadta örömmel az európai biztonság minden őszinte híve, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok a moszkvai csúcstalálkozó közös közleményében kötelezettséget vállalt: minden erőfeszítést megtesznek, hogy mindenki számára elfogadható megállapodások születhessenek, a még nyitott kérdésekben. Kifejezték azt a meggyőződésüket is, hogy az európai biztonsági értekezlet sikeres befejezése kiemelkedő esemény lesz, amely megfelel a tartós béke érdekeinek. Ezárt állást foglaltak amellett, hogy az értekezlet zárószakaszára a legközelebbi jövőben kerüljön sor. Véleményünk szerint a tárgyalások eredményei lehetővé teszik a tanácskozás legfelsőbb szinten való befejezését, ami megfelelne az értekezlet történelmi jelentőségének. A két vllághatalom vezetőinek ez az áUá-sícxglaláaa nagy horderejű, hiszen közös fellépésük felgyorsíthatja a második szakasz lezárását és a harmadik zárórész megtartását. Kissinger amerikai külügyminiszter, amikor a csúcstalálkozó eredményeiről tájékoztatta az Egyesült Államok NATO- szövetségeseit, felvetette «zt a problémát is. Egyes nyugati kormánykörök azonban olyan információkat szivárogtattak ki, hogy a második szakasz b c f e j ezésésh ez csak is akkor nyújtanak támogatást, ha a szocialista országok „engedmé- nyeloefc” tesznek a nyugati álláspontnak az „emberek, eszmék és információk szabadabb áramlása” című, mesterségesen előtérbe tolt probJémáb m. Mintha bizony az európai biztonság nem lenne valamennyi ország, köztük éppen ezeknek a nyugat-európai államoknak is érdeke! tJjra síkraszálltak a nyári szünet mellett. A szocialista küldöttségek még a nyári technikai szünet elfogadásával sem hagyták eltéríteni magukat a főcéltól: az európai biztonság megszilárdításától. S ebbeni törekvésükben segíti őket a szovjet- amerikai csúcstalálkozón létrejött közös elvi megállapodás. TÁG LÁTÓHATÁR (2) Az amerikai munkások közérzetéről zók, statisztikusok. Több mint 55 százalékuk nem a szakképzettségének megfelelő munkát végez. Az USA-ban az elhalálozások fő okai a szívbetegségek. A szívbetegségek 75 százaléka pedig az alábbiakra vezethető vissza: a munkával való elégedetlenség; az unalmas és monoton munka; a munka elismerésének hiánya; a munkatársakkal kialakult rossz kapcsolat; ellentételt a főnökkel; a túlterheltség miatti stresszállapot; a túl nagy felelősség; a becsvágy és a tényleges munkakör közötti ellentmondás; az alacsony presztízsű munka miatti csökkentértékűség érzete; a biztonságérzet hiánya. A szakértői bizottság megállapítása szerint mindé nemcsak szervi megbetegedésekhez, hanem depresszióhoz, lel' betegségekhez is vezet. Ebből a „kiutat” gyakran az alkohol, kábítószerfogyasztás, vagy más kát-os „élvezetek” jelentik. K mutatják, hogy nemcsak a munkások, de a vezető beosztá dolgozók is e szenvedélyekben keresnek feledést a nem me' felelő munkakörülményekre. Bizonyára nem közvetlen és d rekt összefüggésekről van csupán szó, de a kábítószer-fogyás^ tás ellen harcoló bizottság kutatásai is ezt igazolják. Sok olya példát sorolnak fel. mint az a 3400 munkást foglálkoztati üzem, ahol a munkások 15 százaléka a heroin rabja. A kormány által kinevezett szakértői bizottság alapos munkát végzett. Megállapította, hogy döntő változásra vaT szükség a munkaszervezésben. Ügy kell átprogramozni a fiz kai és szellemi munkát, hogy a munkának ne legyenek negath következményei. Nem enyhíteni kell a következményeket, hanem — figyeljük csak! — az alapvető okokat kell kiküszöbölni. És itt megint a kérdés: valóban így gondolják? Hiszen az alapvető ok maga a társadalmi, gazdasági berendezkedés. Nézzük tovább, hogyan részletezik a tennivalókat: Létre kell hozni a gyári önkormányzati szerveket; jobban kell tájékoztatni a dolgozókat az egész gyár tevékenységéről; biztosítani kell a dolgozók részvételét a döntéshozatalban; érvényesíteni kell a nyereségrészesedés elvét. De lehet-e mindezt a tőkés társadalmi-gazdasági berendezkedés talaján megvalósítani? Semmiképpen, mert annak a természetével állnak szemben ezek a követelmények. A javaslatok egy részét, időnként és átmenetileg meg lehet valósítáni. de az nem jelenti az amerikai munkás problémájának gyökeres megoldását. Nem is jó másra az ilyenfajta vizsgálódás, szakértői jelentés, mint annak az illúziónak a keltésére, mely szerint a kanital izmus betegségei gyógyíthatok, vadhajtásai le- nyesegethetők, s utána máris idillikus társadalom lesz belőle. Varga József (Következik: Más a nyomor — és más a szegénység.) ^yesült Államokban hivatalosan kinevezett szakértői bizottság jelentést készített, amelyben részletesen taglalja az amerikai munkások elégedetlenségének tényeit és okait, a dolgozók közérzetének romlását. .. _ jelentés szerzői abból indulnak ki, hogy a munkának örömet kell szereznie; a dolgozó embernek teljesen ki kell élnie magát a munkában; sőt személyiségének teljes mértékben azonosulnia kell végzett munkájával. Ez a feltétele annak, hogy az embert érdekelje munkája, jelentőségét megértse. Csak így ébredhet rá saját szerepére, közvetlen környezetében és a társadalomban elfoglalt helyére. Ennél a gondolatnál álljunk is meg egy kérdés erejéig. A tudós bizottság valóban komolyán gondolja, hogy az amerikai munkást rá kell ébreszteni a társadalomban elfoglalt helyére? És ha ráébred, jó lesz az az USA tőkés osztályának? Hagyjuk nyitva a kérdést. Nézzük inkább, mit sorolnak fel az amerikai munkás elégedetlenségének okaiként: A ma már anakronisztikus taylorizmus; a nem kielégítő emberi kapcsolatok; a munka önállóságának korlátozása, (nemcsak a végrehajtó jellegű, de az irányító munka esetében is); a futó- szaiagrendszerben végzett munka egyhangúsága és unalma. Mindez szerintük együttvéve olyan helyzetet hoz létre, amelynek logikus következményei a sztrájkok, szabotázsok, a berendezések pusztítása. A jelentés a fentiek alátámasztására számadatokat is közöl. Az Egyesült Államokban 1968-ban több mint 14 ezer ember halt meg üzemi baleset következtében, 90 ezer munkás vesztette el hosszabb időre munkaképességét, és több mint kétmillió lett átmenetileg munkaképtelen. A rossz munkakörülmények miatt 1969-ben egymillióim szenvedtek egészségi károsodást. A szellemi dolgozók helyzete sem különb az USA- ban. Egy jelentés, amely a NATO egyik szerve számára készült, megállapítja, hogy munkájukkal a legelégedetlenebbek a közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatal dolgozók. Elégedetlenségük legfőbb oka az, hogy tanulmányaik elvégzése után többnyire rutinmunkát végeznek; könyvelők, programoA megalakítására. Kormánykörökből szerzett hírügynökségi értesülés szerint valószínűleg Mario Fermino Miguel alezredes, a koalíciós kormány hadügyminisztere kerül az új kormány élére. A liberális nézeteiről ismert pártonkívüli alezredes politikailag a lemondott miniszterelnökhöz hasonló személyiség, azonkívül tagja a fegyveres erők mozgalmának és élvezi Spinola elnök bizalmát. Hírügynökségi értesülés szerint a kommunista párt és a szocialista párt jelezte, hogy hajlandó részt venni olyan kormányban, amelynek élén katonai vezető áll. A demokratikus néppárt hasonló értelemben nyilatkozott.