Pest Megyi Hírlap, 1974. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-09 / 133. szám
Mä.<.IHM 1974. JÚNIUS 9., VASÁRNAP Hét hóirppa! egy üzemi balesel ulán Ma már biztonságos Június 5-én múlt hét hónapja, hogy a Ganz Műszer Művek Gödöllői Árammérőgyára próbatermében az éjjeli műszakban, pontosan két óra után negyven perccel halálos kimenetelű baleset történt. Emlékeztetőül idézek a baleseti jegyzőkönyvből: „R. l.-né a hiteles fogyasztásmérőt (a Landis-t) akarta átkötni. A művelet megkezdése előtt elmulasztotta a berendezést fe- szültségteleníteni. A hitelesítő fogyasztásmérő feszültségvezetékeit kikötötte, egyik vezetéket bal kezébe, a többit jobb kezébe fogta, így két fázis közti feszültséggel a szívén keresztül zárta az áramkört." Alig két héttel később egy másik beszabályozónő — igaz, más okból — majdnem hasonlóan járt. „Lámpazás” közben erős áramütést kapott, jóllehet, az előírásnak megfelelően bal kezén kesztyűt viselt. A magyarázat: testzárlatos volt a már korábban javított mérő fémváza. o S bár a városi-járása rendőrkapitányság bűnügyi osztályának szakértője a nyomozás végén megállapította, hogy „a balesetért egyedül az elhalt okolható, mivel elmulasztotta az általa végzett munkára vonatkozó szabályok betartását”, nyilvánvaló volt, hogy a próbateremben fokozni kell az ott dolgozók biztonságát. Ez volt a véleménye az SZMT munkavédelmi felügyelőjének is, aki nyolc pontban összegezte a biztonság megerősítése érdekében el- 'végzendő teendőket. Hangsúlyozta, hogy „a védelemnek olyannak kell lennie, hogy a dolgozó akkor se legyen kitéve áramütés veszélyének, ha elmulaszt valamilyen kapcsolást, feszültségmentesítést, vagy tévesen kapcsolt”. A Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa ' munkavédelmi felügyelőiének ez az -egyértelmű s ugranákkor a felelősséget megkérdőjelező állásfoglalása, s az a lassan elharapódzó gyakorlat, hogy az üzemi halálos kimenetelű balesetekért esetről esetre csakis és kizárólagosan az áldozat hibáztatható. késztetett arra jó egy hónappal a tragédia bekövetkezte után. hogy egy becsületes munkásasszony emléke előtt tisztelegve riportot írjak — nem titkolva el azon feltételezésemet, hogy halála elkerülhető lett volna. Ismétlem: hét hónap telt el azóta. Mostani komissióm célja a változás regisztrálása. Annak tudósítása, hogy egy több tízezerszer rutinosan végzett mozdulat egyszeri el- hi/bázása ne követelhessen újabb emberáldozatot. Még akkor is, ha újrafelbukka- násom, ha úgy tetszik, „makacsságom” ' nem is tetszik mindenkinek az árammérő- gyárban, mondván, hogy „minek felbolygatni megint ezt a rossz emlékű tragédiát". © Árvái Károly munkavédelmi felelős novemberben ezt mondta: „Most. hogy történt ez a baleset, döbbentünk rá; kell valamit csinálni.. Ugyanakkor azt sem hallgatta el, hogy a konstruktőrök egyikének javasolnia kellett volna már korábban az úgynevezett E—21 típusú életvédelmi relé felszerelését. — Az SZMT-utasítást követően készült egy igazgatói intézkedési terv. Nyugodtan kijelenthetem, hogy az abban megfogalmazott előírásokat maradéktalanul végrehajtottuk, erről maga a munkavédelmi felügyelő is elismeréssel nyilatkozott. Januárban vezérigazgatói szemle volt a próbateremben, amelyen a nagy- vállalati munkavédelmi felelős és a vszb képviselője is megjelent. A próbaterem csaknem másfél száz dolgozója az újonnan felszerelt védőberendezések használatáról, védelmi jellegéről biztonságtechnikai vizsgát tett a közelmúltban. Hárman pótvizsgáznak rövidesen, aki -ezúttal sem felel meg, az más munkahelyre kerül. A vizsgabizottság ezúttal teljesen érthetően tartózkodott a legcsekélyebb engedékenységtől is. — Műszak kezdete előtt minden beszabályozó, táblakezelő. művezető, sőt. masa a főművezető is köteles ellenőrizni a reléket és a védőgombokat, hogy rendeltetésüknek megfelelően működnek-e. — Megismétlődhet-e az október 5-i tragédia? — Az a hiba. amit H. l.-né elkövetett, teljesen kiküszöbölődött. Abban a pillanatban, ugyanis, amikor a Landis- hoz kapcsolódó kényszerkapcsoló adapter fedelét újbóli átkötés céljából bárki felemeli, a berendezés automatikusan áramtalanná válik. © — Ezek szerint a beszabályozás 100 százalékosan biztonságos munka ma már? — Úgy mondanám, hogy 99 százalékban biztonságos. Bizonyos műveleteket^ ugyanis csak. áram alatt leltet végezni. Ilyenkor bizony előfordul, hogy egyik-másik dolgozót „megcsipkedi” az áram, ha kézzel nyúl bele a mérőbe, vagy szigeteletlen szerszámot használ. Hangsúlyozom azonban, hogy ez a csipkedés is csak szabálytalan munkavégzés esetén következhet be. A maradék 1 százalék kiküszöbölése jelentős összegű műszaki fejlesztést igényel. A balesetet követően itt járt az Állami Energetikai és Energiabiztonság-technikai Felügyelet egyik mérnöke és ígéretet tett arra, hogy a napirenden tartott fejlesztés szellemi vonatkozásában a Vállalat segítségére lesznek. — Csak érdekességként említem meg, hogy az .intézkedési terv végrehajtása után értesítettük azokat a belföldi partnereinket, akik próbapadot vásároltak tőlünk. Részletesen leírtuk nekik a halálos balesettel kapcsolatban tett intézkedéseinket, biztosítva vevőinket arról, hogy a védőberendezéseket megtekinthetik, s természetesen minden segítséget megadunk nekik a biztonságosabb munka érdekében. A tizennégy érdekeltből ezideig még mindössze csak egy jelentkezett. O ' Eddig a történet egy negyvenhét éves, a szakmában tizenhét évet becsülettel eltöltött munkásasszony tragikus haláláról, s azt követően egy, a hasonló .esetek okát kiküszöbölő eredményes erőfeszítésről, amely mindössze félmillió forintjába került a vállalatnak. — Vitathatatlan tény — így a munkavédelmi felelős —, hogy a jelenlegi védőberendezéssel meg lehetett volna előzni R. l.-né halálát. Dehát ki gondolt volna erre? Gondolni kellett volna rá. Kertész Péter Befejeződött a pdrioktatasi év Gyarapodó munkásműveltség Most, hogy véget ért az oktatási év, elérkezett a számvetés ideje: mit csináltunk jól, mit kevésbé a pártokta- tt,soan; mondhatjuk-e igazán, hegy a kommunisták és pár- tonkívüliek újabb, széles tömegeit sikerült megismertet- rünk korunk leghaladóbb világnézetével. a marxista—leninista estékkel? Ezekre a kérdésekre keresett választ a minap előbb a Pest megyei párt-végrehaj- tőbizottság, majd a járási, városi Dártbizottságok ideológiai titkárainak, propaganda- és művelődési osztályvezetőinek, vezető propagandistáinak tanácskozása. Ösztönzés a végrehajtásra A pártoktatás, a tömegpropaganda — általában az eszmei-politikai munka- — tartalmát a X. pártkongresszus határozatainak végrehajtására való ösztönzés-támogatás képezte. Magához a propagandamunkához értékes útmutatást adtak a Központi'Bi- zottság, a megyei pártbizottság és a megyei párt-végrehajtóbizottság határozatai. E határozatoknak a pártoktatásban történt ismertetése feldolgozása egyrészt biztosította azok egységes értelmezését. másrészt következetes végrehajtásukra ösztönzött. A pronagandamnnka — éppen azáltal, hogy a helyi gazdasági, politikai és ideológiai feladatok a korábbinál szorosabban és sokoldalúbban kapcsolódtak hozzá — minden szinten a politikai munka szerves részévé vált, szélesedett szocialista tudatformáló hatása, jobban segíti az esz- mei-no’itikai és cselekvési egysége^' Eloszlatni a téves nézeteket Érdemes figyelmet szentelni a hallgatóságot leginkább érdeklő kérdéseknek, akár azért, mert sikerült eloszlatni a hozzájuk tapadt, különböző téves nézeteket és félreértéseket, akár azért, mert e kérdések tisztázása nélkül le- hetelen előbbre lépni a szocialista tudatformálásban. Szinte minden mást megelőzve, változatlanul az érdeklődés középpontjában álljak a gazdaságpolitikai kérdések. Ilyenek: az üzem- és munkaszervezés- feladatai, a hatékonyság és a termelékenység növelése, a szocialista é*- a tőkésországok kapcsolatai, nyereség, árak és bérek E témakör vitája, s az a helyes gyakorlat, hogy a tanárságot mindenütt kiegészítették a helví gazdasági fel- cdatokkal és problémákkal, odr vezetett, horv a hallgatók ismeretei jelentősen gyarapodtak mind a népgazdaság mind pedig saját üzemük vállalatuk helyzetéről, fejlettségéről és céljairól. Segítettek e viták tisztázni néhány félreértést is; napvilágra került például, hogy helyenként az életszínvonal-politikát ár- és bérkérdésre szűkítették le, figyelmen kívül hagyva annak szoros összefüggését a termeléssel. Az érdeklődés Is indokolta, meg a szocialista tudatformálás sürgető igénye is, hogy a most lezárult oktatási évben valamennyi szinten kiemelten és rendszeresen foglalkoztak a társadalompolitika 4 alapvető kérdéseivel. Mindenekelőtt a munkásosztály helyzetével és vezető szerepével, pártunk szövetségi politikájával, a szocialista demokrácia fejlesztésével. Az elvi viták, és a munkásosztály helyzetének javítására. a munkásműveltség gyarapításának megkönnyítésére tett intézkedések együttesen azt eredményeznék, hogy a hallgatókban reálisabb szemlélet alakult ki a munkásosztály vezető szerepének megítélésében. A szerzésvágyná! is veszélyesebb A tömegpropagandában és a káderképzésben az utóbbi években végbement minőségi változások, valamint a politikai alapműveltség terjedésének hatására erősödött az ér- ra különböző ideológiai kérdések iránt. Magában Áz üzletben a vevő az első Nem volt teljesen világos, tíz évvel ezelőtt a fiatal Horgos Istvánná és a 15 másik eladó előtt sem, hogy milyen is tulajdonképpen egy szocialista brigád. Ismerték az alapelvet: szocialista módon dolgozni, tanulni, élni — és az nagyon tetszett. — Idáig sem voltunk ellenségek, egymás mellett álltunk a pultnál. Legfeljebb ezentúl — ha lesz rá időnk — együtt megyünk a moziba, határozták el. Ahogy azonban múlt az idő és több lett az áru meg a vevő, érezték, hogy itt másra, minőségi változásra van szükség. Ekkor kezdtek tudatosan támaszkodni a brigádmunka nyújtotta lehetőségekre. A szükségszerűség volt a mag, amelyből tíz év alatt egy bronz-, egy ezüst-, két aranyérem és végül az idén a vállalat kiváló brigádja cím ki- teljesedett. „Mindenki eljött" A Cegléd és környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat 22-es boltja Szabadság brigádjának naplójába április 26-án az alábbi sorokat írta be Horgos Istvánné, a város legnagyobb élelmiszerüzletének ma már boltvezető-helyettese, de továbbra is brigádvezetője: „Boltunkban tegnap este ünnepi gyűlést tartottunk, amelyre meghívtuk a vállalat vezetőit, és váltótársainkat, az ugyancsak kiváló brigád címet elnyert Béke szocialista brigád tagjait. Az erkölcsi és anyagi megbecsülésen kívül — brigádonként 1500—1500 forint jutalmat kaptunk. Különösen annak örültünk, hogy mi is elnyertük ezt a címet, amelynek tudomásunk szerint kevesen birtokosai az egész szakmában. A zuhogó eső ellenére mindenki eljött, és az esti órákban itt emlékeztünk az indulásra, a nehéz időszakra”. Most ugyancsak ott, a pultok mellett, az árut válogató vevők között beszélgettünk a 13 brigádtag közül az ottlevőkkel arról: mit is jelent szocialista brigádban dolgozni. Életkoruk 16 és 57 év között van. Személyes sikernek Revuczky Gyuláné pénztáros egyike a legrégibb dolgozóknak és ezt mondja: — Igaz, hogy fontos a pénz és mi itt a propagandamunkában is közvetlenebbé vált a gazdaság, a politika és az ideológia közötti kapcsolat, tudatosabbá a gazdasági és össztársadalmi fejlődésünk közötti összefüggés. Ennek ellenére még mindig kísért például a kispolgá- riság félreértelmezése: sokan az anyagiasság, a munka nélkül szerzett jövedelem problémájára korlátozzák. A párt propagandistáira várt — s még vár is egy ideig — a feladat, hogy megmagyarázzák: a kis- polgáriságnak nemcsak gazdasági, hanem politikai megnyilvánulásai is vannak. Mégpedig: az apolitikusság, a közéleti passzivitás, a nagy társadalmi kérdések, a közösségi gondok iránti cinizmus és közöny, az önzés, az egyéni érdek elsőbbsége a társadalmi érdekkel szemben. S ezek — adott esetben — még a szerzésvágynál is veszélyesebbek! Végül kiemelkedő helyet kaptak 'propagandamunkánkban a párt vezető szerepével összefüggő kérdések: a pártélet lenini normáinak következetes betartása, az eszmei és cselekvési egység erősítése, a határozatok következetes végrehajtása. a kommunisták személyes példamutatása, a szocialista erkölcsi normáktól idegen jelenségekkel szembeni határozottabb fellépés igénye. A pártoktatás részvevői általában úgy summázták, hogy az alkotó viták, a párt- határozatok fegyelmezett végrehajtása. s a sokoldalú ellenőrzés, a kommunista felelősségtudat és kezdeményezőkészség — elősegítik, erősítik a párt vezető szerepét. Ny. É. Ha sokan várakoznak, néha Horgosné is beáll segíteni Dani Mátyásnénak a csemegepult mögé. Szakos János felvétele szépen keresünk, de ez nem minden. A pénztáros megkapja a havi háromezret, az eladók a két és felet vagy még többet. Az alapbért és hozzá a jutalékkulcsot úgy állapították meg, hogy ha elérünk egy bizonyos szintet, afölött már mindegy mekkora összeget forgalmazunk egyenként, a százalék nem emelkedik. Mégis törjük magunkat, mert a vállalatnak nem közömbös, elmegy-e a vevő. Nem lehet mindent forintban mérni. A vállalati eredményeket személyes sikernek tekintjük. Hallgassuk meg most, mit mond Tóth Gyuláné, aki a büféből jött át egy percre. — Az én részlegem visszahúzza az átlagos tervteljesítést. A tej, a kifli, a kakaó filléres áru. Ketten szolgálunk ki, közösen teljesítünk havonta 20 ezer forint forgalmat. Ideát, a nagyboltban százezer forint eladónként az átlag. A büfé mégis kell, mert tömegek járnak hozzánk az olcsó reggeliért és tízóraiért. Egy ekkora boltnak már szociális feladatai is vannak. — A szocialista brigádtagság hűséget is jelent — közölte a csemegés pultnál Dani Maty ásné. — Naponta legalább másfél mázsa felvágottat adok el Tarjányi Lászlónéval együtt 4—500 embernek, piaci napokon még többnek. Estére bedagad a csuklóm a szeleteléstől. Az emberek egyre igényesebbek és nekünk ezért nem szabad mérgelődnünk, hiszen jómagunk is igényesebbé válunk. Magam sem dolgoznék már úgy, mint 15 évvel ezelőtt, amikor a szakmába kerültem, és egy vidéki boltban voltam. Állandó pultos vagyok, a brigádtársam az árubehordó, ő tölti feL a polcokat és ha kell, kiszolgál. Szóval, akadt volna más, kényelmes ülőmunka, ugvanennyi pénzért. Töprengtem, aztán mégis maradtam. Ennek a boltnak a neve márka. Nincs pihenő Veres Mihály boltvezető még a Hangyában dolgozott. Akkor az üzlet a fele volt a mostaninak. Ha minden tervüket megvalósítják, a közeljövőben. újabb átalakítások után tovább növelik az alapterületet. — A hálózatban a kollégák k’csit irigykednek is ránk. Mondogatják, hogy ekkora üzletben könnyebb, mint az egy-két személyes kisboltban. Ez igaz, de a kérdés mégsem ilyen egyszerű. Jó, hogy nekünk nem kell befűteni, jóval többen vagyunk, akik a vevőkkel foglalkozunk, de az is tény. hogy itt a redőny felhúzásától a lehúzásáig nincs pihenő. Két váltásban dolgozunk. A négy pénztáros naponta legkevesebb 80 ezer forintot blokkol. Számításunk szerint az átlagtétel 60—70 forint. Ebből jön össze ez az összeg. Egyik is, másik is mond valamit, s lassan kialakul a kép: nem kön.nyen váltak igazán szocialista brigáddá. Horgasnénak valóban nem volt könnyű, hogy fiatal létére megállja a helyét. Többen ellenezték is a felsőbb vezetésben, hogy ő legyen a brigádvezető. — El kellett érnünk, hogy mindenki megértse, az üzletben a vevő az első, akár tíz deka parizert vesz, akár dugig rakott a kosara. Segíteni kell a vásárlásban akkor is, ha áz üzlet önkiszolgáló. Ne rakodjon az eladó, ha zavarja a vevőt a válogatásban, ne a pult mögött tízóraizzanak, sőt, a kávét is a kijelölt büfészobában igyák meg, amíg valaki helyettesíti őket. A mi brigádunk nem tárgyal magánügyeket a vásárló feje felett. Egymás munkáját is figyeljük. Megtörtént, hogy egyikünk nem olyan hangon szólt vissza az ingerült vásárlónak, ahogy kellett volna. Érdekes módon a többiek, akik tanúk voltak a jelenetnek, spontán elítélték, váltáskor az öltözőben. Az az öltöző egyébként a klubszoba, ott születnek az ötletek. Ott döntötték el, mit vegyenek Szegedi Jánosáénak és Dancsó Lászlónknak szüléskor, és mit kapjon nászajándékul Harikovszki Katalin. Oda jár be hozzájuk beszélgetni a nemrégiben nyugdíjba ment Patakiné, akihez mindenkor közösen szívesen mennek látogatóba. A brigád érvei Fekete Lajos, a vállalat igazgatója, örömmel beszél mindkét brigádjáról, most a Szabadság szocialista brigádról — Horgosné, a kis Eta, tanítványom volt. Ha nem tudott jelesre felelni, inkább hallgatott, de kiváló akart lenni mindenben. Jó munkapartner, céltudatosan osztja be.a maga és a brigádja munkáját. Mindenre jut ideje. Tízéves a kisfia, ő most vizsgázik a marxista egyetem második évfolyamán. Azt hiszem, rajtam kívül azért becsülik az idősebb brigádtagok maradéktalanul, mert maradéktalanul egyenes. Nagy vitánk volt például, hogyan legyen a csökkentett munkaidő. Igazán nem volt könnyű a megoldás, nekem más volt az elképzelésem. Eta és a brigád azonban észokokkal tudták alátámasztani, miért jobb az általuk kért megoldás. Nem volt mást mit tenni, elfogadtam. így felváltva, kéthetenként szabad szombathoz jutnak. És ami még érdemessé tette őket a vállalati kiváló brigád cím elnyerésére: nemcsak szocialista módon dolgozik rra már ez a 13 ember, a másik váltásban pedig a Béke brigád, hanem mindinkább úgy is él. — A brigádtagok többsége középkorú családanya, egyéni tanulásra már nem küldhetjük őket. De közösen művelődnek, havonta politikai-gazdasági előadásokat hallgatnak. ami mindenkor vitát is eredményez. Végül pedig igaz lett a közös mozi. a kirándulások és a színházlátogatás. Nem muszájból, mint ahogy induláskor valaki megállapította, hanem belső ösztönzésből. Körülbelül ennyiből áll, mitől lesz szocialista egy jól dolgozó brigád... Komáromi Magda