Pest Megyi Hírlap, 1974. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-06 / 130. szám
1974. JÚNIUS 6., CSÜTÖRTÖK Arany János pedagógiai díjas „Hajt az idő gyorsan... ” Dr. Kovács Gábor (Nagykőrös) ÜNNEPI KÖNYVHÉT •----------------------- hogy a I Nem véletlen, 1 nagykőrö. ' si Arany János általános iskola igazgatói irodájában a névadó nagy költő mondása díszíti a falat: „Hajt az idő gyorsan, rendes útján eljár, ha felülünk, felvesz, ha maradunk, nem vár”. Dr. Kovács Gábor, az iskola igazgatója és vezetése alatt a 35 tagú tantestület ezt a gondolatot a magáénak érzi. Arany János intelme ma, a „felgyorsult idő” korszakában aktuálisabb, mint valaha volt. Közismert, hogy a nagykőrösi iskolák kiváló hírűek, s ez vonatkozik az Arany János iskolára is. — Az idén kilencvenhét elsőst hoztak a szüleik, hogy vegyük fel. Ameddig hellyel bírjuk, nem küldünk el senkit. Hanem ez a szép épület mind szűkösebbé válik. Amikor 1870-ben sok huzavona után az akkori városi elöljáróság megépítette, nem több, mint harminc polgári leányiskolái tanulóra számítottak. A mai Arany János iskolában 25 osztályban több mint 800 tanulót oktatnak. Tizennégy nevelő még innen van a harminc éven. de máris jelentős eredményeket mondhat magáénak. 1970-ben, az iskola alapításának 100. évfordulóján az eredményes oktató-nevelő- rnunka elismeréseképpen az iskolát miniszteri dicséretben részesítették, s most dr. Kovács Gábor igazgató megkapta az Arany János megyei pedagógiai díjat. I — INemcsak tudást"! kell adnia a szocialista társadalom iskolájának, hanem mindenekelőtt meg kell ismernie és alakítania a tanuló személyiségét, gondolkodását — mondja az igazgató. — Miután mindenfajta képesség fejlesztése a cselekvés, erre is módot kell adni, a megfe- ■ lelő keretek között. Tíz éve kerültek kapcsolatba a szegedi József Attila Tudományegyetem Neveléstudományi és Lélektani Intézetével Az ott kidolgozott tematika alapján feljegyzéseket készítettek minden egyes gyerekről. Ebben a munkában a nagykőrösiek állandó segítőtársa volt dr. Német,i Kálmán adjunktus és dr. Ágoston György egyetemi tanár. Az így nyert rendkívül jelentős tapasztalatok indították arra az iskola két vezetőjét, az igazgatót és helyettesét: dr. Berényi Istvánt, hogy elvégezzék a Pedagógiai Főiskola pedagógiai szakát is. Véleményük szerint a színvonalas oktatómunkának ma a kifejezetten pedagógiai stú- diomok nélkül nem lehet nekikezdeni. Dr. Kovács Gábor bátor, kísérletező egyéniség. Ezt mutatja a tanítás során bevezetett új módszerek alkalmazása. Az iskola tanulmányi átlaga elérte a négyes szintet, és az első osztályosoktól a nyolcadikosokig szembetűnő o napközis osztályok kiemelkedően jobb tanulmányi átlaga. Ritka náluk a bukás. Nem azért, mert elnézőek, hanem mert értenek a gyerekekhez. Ez a kitüntetés nem az első, amivel dr. Kovács Gábort jutalmazzák. Irásait-tanulmányait különböző fórumokon közreadják, szervezési-kísérleti munkáját figyelemmel kísérik. Ő pedig fáradhatatlanul tevékenykedik. Komáromi Magda Könyv és esztétikum Az évről évre visszatérő könyvhét legszebb, legemberibb ünnepeink egyike. Amit ünnepiünk, olykor tükör, amelyben képet adhatunk magunknak önmagunkról, világunkról. De olyan tükör is — hadd semmisítse meg a hasonlat önmagát! —, amely nemcsak a felszín villanásait mutatja, hanem a dolgok mélyét, s amelynek képe nem tűnik el, hanem megőrzi a pillanatot. Ahogy az élő világ lényeinek élettani sajátosságait a kromoszómák „biológiai kódjai” őrzik és örökítik tovább nemzedékek beláthatatlan során, úgy emberi mivoltunk feltételének, társadalmi létünknek, nemzedékekről nemzedékekre szálló ismereteinknek, műveltségünknek őrzői és örökitői a könyvek. Nem nélkülözhetjük a bennük foglalt üzenetet, s nem is csak szövegszerű tartalmukkal üzennek. A bennük foglaltakon túl az, hogy milyen betűkkel, címekkel, illusztrációkkal, milyen elrendezésben és köntösben jelenik meg az üzenet, mennyire közel hozza, feleleveníti a könyv születésének korát, környezetét! k! bontakozó esztétikumáról el kell mondani, azt hozzáértően, tömören, korszakokba foglalva elmondja a könyv elején Szántó Tibor. Nemcsak az elmúlt századok könyvművészetére, hanem a jelemre s általánosabban a tipográfia esztétikájára — a tartalom iránt alázatos szépségére — is fényt vetnek sorai. Korok ízlése, mentalitása, szerzők gondolatvilágára hangolt könyvművészek, tipogra- fizálók, címlaptervezőik esztétikai ideálja, fél évezred könyvekben testet öltött, változó és változatos esztétikuma bontakozik ki az olvasó előtt az Akadémiai Kiadónak az ünnepi könyvhétre megjelentetett, a magyar könyv- kultúrát méltón reprezentáló kötetéből. Szántó Tibor munkája, A szép magyar könyv 1473/1973. — a Budán 1473-ban megjelent Chronica Hungarorumtól e könyvnek az ötszázadik évfordulóra kiadott hasonmásáig — több mint ötszáz illusztrációval mutatja be a magyar könyv történetét. A XV. századi könyvművességet a már említett budai krónikán kívül egyebek között Thuróczy János krónikájának remek illusztrációi, teljes oldalai képviselik itt. A következő évszázad hetven illusztrációja között megtaláljuk Taurinus munkájának ismert ábrázolását Dózsa György kivégzéséről, Sylvester János magyar—latin grammatikáját és új testamentumát, Heltai Gáspár, Tinódi Lantos Sebestyén, Bornemissza Péter, Székely István, Melius Juhász Páter műveit, a széphistóriá- kat, másfelől Honterus brassói, Sylvester sárvár—újszigeti és Heltai kolozsvári nyomdájának, valamint az 1561-ben alapított — mindmáig működő — debreceni HETI FILMJEGYZET A vizsgálat lezárult, felejtse el! Mintha egy hátborzongató trilógia harmadik része lenne ez a film. Két éve mutatták be nálunk Damiano Damiani művét, az Egy rendőrfelügyelő vallomása az államügyésznek című kitűnő filmet. Ebben nagy bátorsággal és szó szerint az életveszély kockázatát is vállalva mutatta be Damiani az olasz életet keresz- tül-kasul behálózó, a politikába, a gazdasági életbe egyaránt elhatározó erővel beleszóló maffiát, amely — ezt sugallta a film — azért is olyan erős és kiirthatatlan, mert az olasz államhatalom, a rendőrség, a bíróságok részint félnek a maffiától, részint korrupt kapcsolatban állnak vele. Egy esztendeje került a mozik műsorára egy másik olasz film. Nanní Loy alkotása, A fogoly ítéletre vár, keserű tragikomédiává formálva egy külföldön dolgozó becsületes olasz mérnök hazalátogatásának történetét. Tragikus szatírája egy. a lényeges dolgokban tehetetlen, ugyanakkor bürokratikus szemellenzőssége miatt tévedő, s az ártatlant üldöző rendőrséget pellengérezett ki. S most itt a harmadik film ugyancsak Damiano Damiani alkotása. És ez — A vizsgálat lezárult, felejtse el! — mintha egyenes folytatása lenne az előző kettőnek. Damiani ezúttal ugyanazokat a börtönviszonyokat veszi szemügyre, mint Loy tette de ho*””odja a maga előző Hímjéből következő gondolatokat is. Nevezetesen: a film főhőse — Damiani kedvenc színésze, Franco Nero játssza — a fiatal építész, aki vizsgálati fogságba, majd ártatlanul börtönbe kerül, s ott szemben találja magát a börtön életét is átfonó, sajátosan működő maffiával. A háttérben — akárcsak Damiani előző filmje esetében — valóságos esemény áll: míg ott a palermói főügyész meggyilkolása adta a film indíttatását, addig itt a tömegszerencsétlenséget okozó észak-olaszországi gátépítési panama körüli botrány biztosítja a film társadalmi hátterét. Damiani, több kritikusa véleménye szerint, ebben a filmben tovább ment el társadalombírálatban, leleplezésben, mint előző alkotásában. E megállapításon lehetne vitatkozni. Annyi azonban tény, hogy „A vizsgálat lezárult, felejtse el” a maga néhol naturálisán kegyetlen stílusával, feloldás és megoldás nélküli befejezésével, kíméletlen őszinteségével valósággal sokkoló hatást vált ki a nézőben, aki elkerülhetetlenül gondolkozni kezd a látottakon, s így maga vonja le a következtetéseket — ez csaknem bizonyos. És pontosan ez, a meggondolkodtatás volt Damiani célja. S nem is elsősorban a külföldi, hanem az olasz nézőik meggondolkozta- tása. Dacolva élni Zord, kíméletlen, kegyetlen, ám néhol költői magasságokba emelkedni képes film ez a jugoszláv alkotás, melyet szovjet vendégrendező, Jurij lljenko készített. (Jól emlékszünk még Fekete tollú fehér madár című szép munkájára.) Egy mostoha természeti viszonyok között élő népcsoport. a rrnaaorácok (mon- tenegróialc) történelmének XVIII. századi, válságos időszakát idézi fel a történet. Tragikus események során át vezet el a film a végkicsen- aésig: csak a népre támaszkodó, az egyszerű emberek taváért munkálkodó politika képes megóvni az országot, biztosítani a nemzet fennmaradását., egységét. lljenko a tőle messzokot* «v'nvonalon és stílusjegyekkel rendezte meg eat a komor hangvételű filmet. Helyenként talán túl sok a vér, túlságosan szélsőségesek az indulatok — de hát ez a kor végül is ilyen volt. Ordasok között Régi könyvsikerből csaknem másfél évtizede készült Elmet újítanak fel a mozik: Dold Mihajlik regénye, s az Alekszej Svacsko rendezte film kicsit alaptípusa minden hasonló, azóta igencsak elszaporodott filmnek és tévésorozatnak. Az Ordasok között előnye az elsőség — de ez egyúttal kissé a hátránya is Fényképezési technikáján, iátékstflusán bizony nyomot hagyott az idő. Takács István nyomdának a remekléseit, valamint színes képekben a pompás brassói és nagyszombati könyvkötéseket. Ugyancsak hatalmas képanyag mutatja be a XVII. századi könyvtermelést Szenczi Molnár Albert munkáin kezdve a sort, s folytatva többek között Balassi Bálint és Rt- may János verseinek közös kötetén, Zrínyi Miklósnak az Adriai-tengernek syrenaián, a lőcsei Comico-Tragoedián, Tótfalusi Kis Miklós betű- mintalapján, Károlyi Gáspár bibliafordításának számos szép oldalán. Ahogy korunkhoz közeledünk, egyre gazdagabb termék példáit kapjuk, mind ismertebb szerzők és művek jelennek meg. De mennyire más a korabeli, eredeti kiadásban látni például 11. Rákóczi Ferenc híres kiáltványát, Szenczi Molnár Albert zsoltárfordításait, Bessenyei György, Dugonics András, Virág Benedek, vagy már a következő, azaz a múlt századból Csokonai, Kazinczy, Katona József, Petőfi és Madách, Vörösmarty és Jókai munkáiét! És érdemes századunk könyvtermésének több mint kétszáz képét is áttekinteni. Felelevenedik a Nyugat korszaka, a külsőben is a forradalmi és konstruktív alkotások szelleme, majd a modern, haladó irodalmat oly tiszta, esztétikus kiállítással szolgáló Kner-könyvek és a felszabadulást követő évtizedeknek küllemre is gazdag termése. Látni, forgatni kell ezt a könyvet, mert szavak nem Három verskötet három nagy költőtől. Közülük kettőt már rég a klasszikusok között tart számon az irodalomtörténet — a harmadik pedig századunkban, szemünk előtt nőtt azzá, s csak nemrég búcsúztunk tőle nem mindennapi, elszánt haragtól fűtött fájdalommal. Akkor halt meg, amikor hazájában kegyetlenül letiporták a szabadságot. Utolsó napjaiban, betegágya körül házát feldúlták. A mentőautót, amely a haldoklót a klinikára vitte, átkutatták. Féltek tőle? Féltek hatásától. Joggal, de hiába. Még holtában is hat szelleme. Temetése a fegyverek árnyékában is tüntetés volt. így hát tetemét sem hagyták békén. A családi sírboltból elcipelték egy tömegsírba, mint nemrég olvashattuk. Újra az van, amit 1944-ben írt hazájáról: „Chilében országot a becs- telenséa”. Pablo Neruda, Chile szülötte elemi erejű költészetet adott a világnak. Ügy tetszik verseiből, életrajzából, hogy a növények növekedésének természetességével, a szóval való küzdelem nélkül, lényéből fakadóan bontakozott ki ez a költészet. Joggal írhatta: „A költészet eljött értem”. Alig húszéves volt, amikor megjelent legsikeresebb kötete, a Húsz szerelmes vers és egy kétségbeesett ének. Milyen pompás képekkel, milyen mély zengéssel! „Az alkonyba hajolva dobom szomorú hálóm mél'i óceán-szemed. j.” Ez a húr. a szerelem hangja hogyan és hányféleképpen zengett mindvégig költészetében! Adyval együtt mondhatta volna, hogy „csupán politika és szerelem” fűti költészetét. Ez a két vonulat volt a döntő benne. Mikor mi jobbára megismertük költészetét, először a politikai vonulat ma- gaslott előttünk. Akkortájt keletkezett a hatalmas költemény, a Teljes ének, amely olyan, mint egy megáradt folyam. Mint ár görgeti a nehéz, földdobbanású szavakat: „Hazám, szülőhazám, feléd fordul a vérem”. Most ezek a szavak még nagyobb feszültséggel telnek, emlékeztetőn és figyelmeztetőn zengenek: Chilét ne feledjük! Ezek a szavak természetesen már a mi szavaink is. A Magyar Helikon kiadásában megjelent Válogatott versek mögött — amelyet Benyhe János szerkesztett — tíz magyar költő és fordító sorakozik fel, köztük a legtöbb verset átültető Somlyó György, aztán Orbán Ottó. Gáspár Endre. Másféle fordítói próbát jelentett az Európa Könyvkiadó szép és hasznos Lyra Mundi sorozatának két újabb kötete. Edgar Allan Poe és Mihai Eminescu versei. Rég ismert költőket fordítani sajátosan vonzó. Poe költészetét Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád szólaltatta meg már — A hollót mindhármuk fordításában megtaláljuk e kötetben! De milyen új színt hoz ki (vagy visz be) egy-egy újabb költő, fordító? Itt van például a Lenore Tandori Dezső tolmácsolásában: tömény Poe, nagy ritmuson ficánkoló kis papír-gyászlo- vacska, orgona és citerazene együtt, mesterien rafinált és természetesen groteszk felhangok. A példák önkényesek, hisz tizenhármán fordították a kötet verseit Ha itt adós marad nevükkel a recenzens, még inkább az Eminescu- válogatásnál, amelynek Köpeczi Béla válogatta verseit huszonhármán ültették át. S mennyi fordítói megközelítés, mennyi árnyalat. Áprily, Szabó Lőrinc, Jékely, a fordítás tudósa: Franyó Zoltán, Szilágyi Domokos — sajátos színek is. így jó, így segít még inkább eloszlatni az ismert címke félreértését: „a román Petőfi”. Rang, kor, szerep több vonatkozása az — de nincs két irodalom, amely fázisaiban azonos lehetne. így Eminescu töltésében a Petőfiéhez hasonló vonások és eszmemozzanatok mellett felrémlik a Reviczkyvel rokon rezignáltság, sőt Le- nauval párhuzamos hangok, vagy a Vajda Jánoséval rokon sötét fény is. Épp ezekben a nemcsak személyi, egyéni, alkati, hanem fázisbeli különbségekben izgalmas, más, sajátos. N. F. Szemünkké tenni a gépet tükrözhetik azt, ami látványában teljes. S amit fél évezred könyveinek képekben A Chronica Hungarorumtól hasonmásáig Kettős élmény, ha egy szép könyv tartalmában is a szépet nyújtja. Ilyen a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatának ízléses kötete Gink Károly fotóival. Az én világom — vallja a könyv címében a fotóművész. A mi világunk — mondhatják utána az olvasók, azaz —, hiszen képekről van szó — nézők. Az „én”, vagy a „mi” itt azonban nemcsak úgy vonatkozik a fényképekben megörökített emberek, városok, tájak, tárgyak arcaira, hogy mindez a jelenről, a mai világról vall, hanem úgy is, hogy itt a gép, a fényképezőgép az ember szemévé vált: nem az övéi a képek, hanem az emberi látásé, A fényképezést a művészi ábrázolással szemben tárgyilagosan lehet rpondani naturalizmusnak, a felszín, a puszta látvány megörökítésének, sőt, a látás elgépiesítőjének is. Általában. Mert, mint az ember minden eszköze, amely a dolgokkal való közvetlen — tapintó, látó, halló — kapcsolatunkat közvetetté teszi, egyúttal lazítja is a valós kapcsolatot, az élményt. Amit nyerünk a réven, elveszíthetjük a vámon. Gink képei ezt tanúsítják: ha az ember látása nem válik gépiessé, hanem a gépet „kényszeríti”, hogy az ember szemével lásson, azt lássa, úgy lássa, amit az ember, akkor ez az eszköz jó eszközzé, emberi eszközzé, sőt, művészi eszközzé válik. Mennyi mindent elmond a szegedi tanyavilágban 1945-ben készült kép egy iskolai tanulóról. Róla készült, de nemcsak róla beszél. Vagy a potrék Egry Józsefről, Marcel Marceau-ról, Füst Milánról, Tersánszky- ról, Illyés Gyuláról, Koszta Józsefről! Kifehérített térben egy kiterjesztett karú kisgyerekről, egy istenszemű alakban kirakott párnákról, fák ág-bogáról — valóban érezzük az új életet, a reggelt, az életsorsot. És néhány színes kép a kötet végén újabb meglepetés. Technikai bravúrok? Az is — mellesleg, félkézből, alárendelve annak, amit a művész lát a dolgokban, amit ő sugallA költészet eljött értünk Ha megkérdezünk valakit, hogy miért tetszik neki egy tájat ábrázoló fénykép, azt feleli, hogy azért, mert hangulatos. De mit jelent ez a kifejezés? — teszi fel a kérdést M. Kagan, a Leningrádi Állami Egyetem Esztétikai Tanszékének professzora. „Hiszen nem maga a táj rendelkezik hangulattal! — folytatja. — A hangulat az a lelki- állapot, az a költői érzés, amelyet a táj vált ki az emberben ... Ezért a „hangulatos táj” nem más, mint a természetnek olyan ábrázolása, amelyben az azt létrehozó ember meg tudta örökíteni nemcsak az adott táj arculatát, hanem azt a hangulatot is, amelyet ennek a tájnak szemlélése keltett benne.” Minthaosak Gink fotóinak magyarázatát olvasnánk. Ám nemcsak arra, hanem széles körben az esztétikum kérdéseire kapunk magyarázatot Kagannak ugyancsak a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatánál megjelent szép kiállítású és pompásan illusztrált könyvéből. Ez a munka — az Ismerkedés az esztétikával címmel — a „látás tudományára” tanít, vezet rá bennünket. Arra, hogy meglássuk, tudatosan megkülönböztessük a szépet a tárgyakban éppúgy, mint a művekben A művészet üzenet, s az üzenetnek akkor van értelme, ha felfogják. Ahhoz, hogy az írásos üzenetet felfogjuk, megtanulunk olvasni. Sokkal kevésbé tanulunk meg látva felfogni, pedig a szemünkkel felfogható üzeneteknek is megvan az ábécéje. Ilyen „ábécé” ez a könyv: világosan — ám mégsem tankönyvszerűen — segíti esztétikai látásunk művelését. Kalauz a látás tudományához
