Pest Megyi Hírlap, 1974. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-30 / 151. szám
\ 1974. JÚNIUS 30., VASÁRNAP ÍVctzi 4fi? W v/farfap TISZTELT HIVATAL! Bátorkodom előhozakodni panaszommal, miszerint szobánk mennyezete — ismeretlen okokból — megrepedt, megnyílt. Tizennégy évi Várakozás után három éve kaptuk új lakásunkat, s ez idő alatt nem éltem a bejelentés lehetőségével, mert a kisebb hibákat magam javítottam. (Kilincset szereltem az ajtóra, üveget vágtam az ablakkeretekbe, kivezettem vízcsapunkból a gázt, és gáztűzhelyünkből a szénnyvizet, utólagos engedel- mükkel ajtót vágtam a fürdőszobához — mert valahogy be kellett mennem...) Most is inkább a malteros kanálhoz nyúlnék, mint a tollhoz, de nincs elég anyagom, hogy a hasadékat betömjem. Mikor csillagos az éjszaka, örülünk, hogy ágyból leshetjük az eget, meg hogy nem kell strandra menni, ha napozni akarunk —, de mi lesz, ha esik az eső és vad orkán zúg majd szobánkon keresztül. Nem állhatok egész nap pólyás fiam ágya mellett, tartani fölé az ernyőt! Tisztelettel kérem Önöket, hogy csinálják be azt a lyukat, mert még valami holdkóros is beeshet hozzánk. Budapest, 1969. május 18. A. Béla TISZTELT HIVATAL! 1969 májusában írt panaszos levelemben beszámolÉLLÁS TIBOR: Mégis megoldódott tam szobánk áldatlan állapotáról. Nyugodt, türelmes ember lévén, nem sürgetném önöket expressz levéllel, ha a helyzet nem vált volna aggasztóvá. Történt ugyanis, hogy a mennyezet után a padló is széthasadt, mintha tépték volna. Nem zavarna a dolog, és várnám sorsomat, a Hivatal besorolását, de félő, hogy egy napon tízéves kisfiam elvéti a lépést a deszkapallón és leesik a harmadik emeletre a 18 éves K. Mária dupla franciaágya elé, rosz- szabbik esetben az ágyára. (A beázás ellen — ideiglenesen — úgy védekezünk, hogy a tetőn, a szakadék fölé állítottam egy huszonnégy személyes katonai sátrat, ami fölfogja az esőt, s a szelet, de a sátor ron- gyolódik, nem tudom, meddig bírja még.) Nagyon kérem Önöket, hogy mihamarabb tömjék be a lyukakat, már csak fiatalkorú fiám romlat- lanságára való tekintettel is. Budapest, 1979. június 1. | A. Béla TISZTELT HIVATAL! Az utóbbi 24 évben, mióta ez a lákás lett szerény hajlékom, kétszer fanyalodtam odáig, hogy tollat fogtam és írtam Önöknek. Mind eddig hiába, eredmény nélkül. Most már kételkedem; egyáltalán létezik ez a Hivatal? Mert ha igen, úgy lakóbizottságunk nevében felszólítom önöket, hogy haladéktalanul küldjék ki szakembereiket, hogy a lakások szobáiban tátongó hatalmas szakadékokat — melyek az elmúlt éjszaka keletkeztek — tömítsék be. Veszélyek lesnek ránk lépten- hasadékon. A fiam is leesett a harmadikra — ott is maradt. De most tovább ereszkedhet egészen a földszintig, ahol a részeges B. Kázmér lakik. Egyébként csak ő él némi biztonságban a házban, mert ő már nem zuhanhat mélyebbre. Kérve kérem Önöket, hogy jöjjenek ki, s legalább nézzék meg két fél házunkat, mert ha meglátják a két pisai ferdetornyot, biztosan megszánnak bennünket, s intézkednek, mielőtt lakrészeink el nem érik a 45 fokos hajlásszöget. Budapest, 1984. szeptember 1. A. Béla ★ A Hétfői Kakas 1985. április 14-i számából: „Eddig ismeretlen ok miatt szét- omlott egy négy- emeletes lakóépület a Kerületi Hivatal közelében. A szerencsétlenség körülményeinek megállapítására a vizsgálat megindult." Mint megtudtam, a romok alatt 32 embert találtak és egy levélpapírt, melyen ez állt: Tisztelt Hivat I i Tárlatnyitás előtt jBeszélgetés. Szántó Piroskával Szentendrén ma délelőtt nyílik meg a művésztelepen a Galériában Szántó Piroska érdemes festőművész kiállítása. A majd negyven éve kiállító művésznő szinte már hazajön Szentendrére. Az Iparművészeti Iskolán, a Képzőművészeti Főiskolán, majd Szőnyi István és Vaszary János szabad iskolájában folytatott tanulmányai után — a harmincas évek végétől — a szentendrei művésztelepen dolgozik. Első kérdésünk a kiállításra vonatkozik. — Milyen Képeket láthatunk a tárlaton? — Egy periódust mutatok be: á „Szerelmesék-sorozatot”, amelyet három éve folyamatosan festek és néhány virágfestményemet. Talán meglepődnek majd azok, akik a kiállítást megtekintik, hogy miért adtam ezt a címet képeimnek. A festmények fő témája az ember és a csont szerkezete. Számomra természetesebb, szebb és optimálisabb az, ha az ember a szerelmének a csontjait is szereti. Szeretem aZ anatómiát, és szerintem az egyik legérdekesebb szerkezet: a csont. Felemelőnek érzem azt, hogy az emberek szeretik egymást, és, hogy ezt anatómiailag is ábrázolni tudom. Az t életnek nemcsak a szép oldalát lehet és kell szeretni,. hanem a csúnyát is, mert felfokozott pillanataiban, a szerelem mellett mindig ott van a halál is, amely nélkül nem volna teljes az élet érzése. Nem lehet a kettő közül csak a? egyiket választani, mert akkor lemondunk minden magasabb- rendűről az életben, és így magát az életünket szegény! tjük el. Az eksztázis görög neve is arra utal, hogy tudniillik ilyenkor a lélek megsimmisül. Képeimmel is ezt a pillanatot szerettem volna ábrázolni. Mai rohanó életritmusunkban fel akarom hívni a figyelmet arra, hogy aki ezt az érzést nem ismeri, az nem ismerheti az élet teljességét sem. — Képein — az tfeonofc em- lékét idézve — dominál az arany. Miért vonzódik hozzá? — A bizánci és a középkori képek arany hátterei többnyire az eget jelképezik. Az arany hátteret régen is azok a festők választották jelképül, akik az Ég felé fordultaik, ugyanakkor egész valójuk földi volt, s eszményeiket e Földön akarták megvalósítani. Az arany valahogy ellentétben áll a többi színnel. Ragyogásában minden mozdulat megáll. Ez az ellentét egyféle monumentalitást is biztosít: a tarka emberalakok mozgása még hang- súlyozottabb lesz. — Képeit nézve megkísértem valamilyen stílusirányzattal rokonitani, vagy fölfedezni más művész — ha csak áttéte- les formában jelentkező — ha„tását, de nem sikerül. Egye- dülálló, semmilyen hazai és külföldi törekvéshez nem köthető n\úvészete. — Valóban nagyon kevés dolog és nagyon kevesen hatottak rám. Elsősorban Vajda Lajos és Korniss Dezső hatásáról beszélhetünk. Velük Szentendrén ismerkedtem meg, és azonnal megfogott művészi és emberi tisztaságuk. Vajda második műtermi kiállítása 1939-ben az én Szép utcai műtermemben volt Másrészt, úgy érzem, hogy hozzám legközelebb a görög kultúra áll. Idén végre eljutottunk férjemmel — Vas Istvánnal — Görögországba. Az antik művészet tanulmányozása ösztönzött eddig is arra, hogyan ábrázoljam a kor jelenségeit a maguk modernségében, s mégis a szépség- ideál megvalósításának jegyében, úgy, hogy áz igazi szépség is helyt kapjon a mai élet sajátos ábrázolásmódjában. Arra törekszem, hogy a szépség példája, eszménye segítségével túl tudjak lépni a „civilizált” élet még meglévő rútságán, esztétikai for- mátlanságán és művészi közvetlenségének hiányán. — Vlr&gfestményedn nagy egzotikus virágokat ábrázol. , Ügy tűnik, mámorosán j&r e misztikus illatarban. — Virágfestő vagyok. Az emberábrázolást — sajnos —, túlságosan leegyszerűsítették az ötvenes években. Én a növényekben akarom az embert ábrázolni. Nem a növényvilágtól idegen érzéseket festem meg, hanem ezekben a színgazdag növény-metamorfózisokban mindent vegetációnak fogok fel. A növényi vegetáció világában csupán egyetlen történés létezik: keletkezés és elmúlás. Szabó Magdának, mikor megnézte képeimet, az első reagálása ez volt: „Halál hol a Te fullánkod?” • • Öreg utca rű János linóleum metszete — Ad-e valamilyen inspirációt művészetének az, hogy férje szintén művész: költő és műfordító? — Megmutatjuk egymásnak dolgainkat, és őszinte véleményt is mondunk azokról, de nem avatkozunk egymás munkájába. Szuverénül alkotunk. Még sosem gondoltam például arra, hogy portrét fessek férjemről. Azt hiszem, nem is sikerülne; túl közel van. Mindkettőnk ars poétikája az, hogy makacs szorgalommal és módszerességgel addig dolgozunk a témán, míg meg nem jelenik az a valami, amelyet már igazságnak vélünk. A magánéletünkben is igyekszünk úgy élni. hogy mindig .szembe tudjunk nézni magunkkal. Nem keverjük össze a művészetet az úgynevezett művészeti élettel; az ember körül legyen rend. A művészetben hosszú távon nem lehet hazudni. Nem akarom, hogy már rnesz- sziről megismerjék képeimet, nem akarok megmerevedni; halálomig tanulni szeretnék. Hiszek abban, amit csinálok, és maximális kifejezésmódra törekszem. — További tervei? — Életem vágya egy nagy mozaik. Sajnos, az előre gyártott falak mozaik készítésére nem nagyon alkalmasak. Jó volna megoldást találni arra, hogy lakóházaink ne legyenek olyan egyhangúak. Ellenkező esetben hiába beszélünk szocialista alkalmazott művészetről, amely az embert szolgálja, ha a gyakorlatban ezt nem tudjuk megvalósítani. Azt hiszem, a közönség nemcsak a fülszövegekre — amelyek a lustaságra apellálnák — kíváncsi, hanem a valódi értéket képviselő alkotásokra is. Menyhárt László szájaszéle, olyan mint a többi Kurtáé, hanem a bajusza meg kevés volt, mint az apjának, fiatal még, nem nőtt meg, de nem is fog, "a Buglyasoknak nincsen csak egy kis csipet bajuszuk. Ki se lehet subickolni. Mikor rendbeszedte magát, akkor felállott és azt mondta: — Jól van Suták Julis, te akartad. Evvel megfogta a kis konyhába a nagy dézsát és úgy vágta ki az udvarra, hogy összedőlt. Körülnézett a konyhába, mi Is vóna még itt elintézni való, de nem volt ott semmi. Csak a tűzhely, de azt nem akarta bántani, mert arra még neki is szüksége lehet. Tud ő főzni magának, ha akar. Jobbat, mint egy ilyen suta fiatal feleség. K inyitotta osztán az ajtót, a ház ajtaját. De ahogy kinyitotta, erre is megjött a haragja. Erre szokta akasztani a törülközőkendőt az a bitang céda. Levette az ajtót a sarkáról, úgyhogy annak beszakadt az ódala. E mán nem ajtó többet — gondolta megelégedve. Most bement a házba és megragadta az ágy végét. Egy új ágy vót a szobába, a vásáron vették, együtt vették, a Julis pénzébül vették. Neki nem kell. Ö nem fog többet a Julis1 ágyára feküdni. Jó neki a fődön is, a szalmán. Szétrázta hát az ágyat, úgy hogy annak szakadt minden darabja, ahány any- nyifelé. El is akarta törni, de nem ment. Erős deszka vót. Űj vót még nagyon. Megkereste hát a sarokba, a kemence mellett a fejszét és a setéiben belevágott a deszkába. Nem is tudta, olyan setét volt, hogy a végit érte a vágás, vagy az ódalát. Elég a, hogy szétdarabolta. Aztán megkereste a többi részt is, mind elhasogatta. Ebből nem lesz ágy többet. Suták Julis nem pihen benne. Vót egy asztal is, meg egy kis karoslóca. Akkor is mondta, hogy 'nagyobb lócát vegyenek, de nem vót pénz elég. Julis meg nem akart adós maradni az asztalosnak, hát így csak kisebbszerűt vettek. No erre jó. Elvágta. Még egy szék vót a házba, azt Is megfogta, jó gondosan fődhö vágta, az is darabokra szakadt. Akkor a lábát meg a háta botját is eltörte, hogy becsületes legyen a munka. Hát elég soká dógozott vele, de rendesen megcsinálta, ha már belefogott. Ezt ugyan meg kellett vóna hagyni, a széklábat, mert avval még lehetett vóna kutyát ütni. De mán megvót. Annál jobb. Most mán nem vót semmi a házban. Még az ablakot is ki lehetett vóna törni, de azt nem Suták Julis vette, hát békén hagyta. Annak örült, hogy a lámpa, ami lógott az asztal felett, magátul összetört. Evvel legalább szintén nincs gond tovább. A vval lefekvésre gondolt. Ott vót a szoba közepén az ágybéli. E nem kell, mert ezt Suták Julis varrta, hát úgy kézzel elhasogatta, hogy a tollútól prüszkölni kezdett. E még bosszút áll az asszonyért, gondolta. A szalmát azonban egybekaparta, levette magát rá és elfeküdt, elaludt j Nagyon jóízűen aludt, ahogy becsületes ember a jól végzett munka után szokott aludni. De elalvás előtt még elgondolta, hogy hogy is vót az avval a tállal. Az úgy vót, hogy tegnap este mikor hazajött, a felesége nem vót otthon, kicsit később jött és nem sietett eléggé, mert tányérba akarta tenni erővel a levest, ö meg azt mondta: — Ne bosszants má avval a tányérral, adj ennem, mert éhes vagyok. Hogy az asszonyt mégis csak ette a fene a tányérral, fogta, a kezéből kivette és kihajította az udvarra, össze is tört az egész tányér. De a nem baj. A csak egy rossz cseréptányér vót. Hanem a vót a baj, hogy az asz- szony, amilyen pulykaméreg van benne,, el- szörnyült a dógon és fogta a tálat, ő meg a tálat hajította ki az udvarra. Ügy étellel, ahogy vót. E miatt verte osztán meg, mert ami az embernek szabad, az nem szabad egy rongyos asszony-cselédnek. Igazsága vót. Ezt az asszonyt meg kellett vóna ismerni. Nem elszökni az anyjához. S zóval ő aludt békességesen a szalmán, mikor egyszer csak valami neszezést hall. Felnyitja a szemét, hát tán kutya jött be, mert eszébe jutott, hogy a pitvarajtót meg nyitva háttá. De nem a kutya vót, hanem valaki gyufát gyútott. így meglátta, hogy a felesége jött meg. Egy kicsit hallgatott, akkor azt mondta: — Há te hun csavarogtál? De az asszony kezében elaludt a gyufa és a meg nem szólt. Úgyhogy másodszor is rá kellett szólni, hogy hun csavarog éjnek écca- káján. — De te mit csináltál? — mondta az aszszony és újra gyufát sercintett. A kicsi világosságnál látni lehetett, hogy mit csinált, ha meg látja, akkor minek kérdi. Inkább -felelne a kérdezésre, hogy hun? Harmadszor is meg kellett kérdezni tőle, hogy hun csatangolt a merő éccakán. — Otthon vótam — mondta az asszony. — Hon otthun? Tisztességes asszonynak csak ott van otthun, ahun az ura alszik. — E mán nem otthon — azt mondja az asszony — iszen kend összetört mindent. — Össze hát. — Akkor én mégis megyek vissza... — Ereggy, ki hívott... Se nem küldtelek, se nem híjtalak... Valid ki az anyád! minek jöttél vissza? Hát a menyecske csak azt mondja, nagy szipogva: — Édes apám hazakergetett, hogy azt mongya, nem ad helyet egy ojan asszonynak, amék az urát otthatta. Menny haza, béküjje- tek meg a magatok kenyerén, nem az enyémen. Azér jöttem haza. rre Buglyas Mihály elkezdett gondol- kodni. Akkor pedig kár vót mindent összetörni, ha az asszony visszajött. Ö meg azt hitte, hogy sose jön többet vissza.^ Egy kicsit hallgatta a felesége szipogását, ahogy sírt, fojtotta a könnyeit, meg mégis sírt, sírdogált. A setét éccakába. Akkor azt mondta neki: — No, elég legyen mán ... Miattad tettem, amit tettem. Setét vót, magam se láttam... Mér nem hattál ennivalót... — Ott van a blóderbe. Be van téve, mér nem vette ki. Hő, a fene egye meg, erre nem gondolt. Most mán aztán nagyon restellte magát. Hát akkor mégse kellett vóna. Most mitevő legyen. Vakarta a fejét a se- tétbe, aztán megbékült hangon azt mondta: — No, gyere. Gyeride a szalmára... Mán most így fogunk lenni, a fene egye meg a szokásodat... mersz te énvelem kikezdeni ? Nem tudod, hogy nem szeretem a truccot?... Majd ősszel eladjuk a kisbornyút, addig megnő, azon majd veszünk másik bútort. Feltérdelt a szalmán, keresgélt a setéibe az asszony után, meg is lelte, el is érte, meg is fogta a karját és odarántotta maga mellé. Aztán kis csókokkal szelídítette. — No, ne bőgj mán. Ebből láthatod, hogy nem haragszok rád. Láthadd, hogy szívellek. Meg nem is akarok nélküled élni. No... M ásnap reggel olyan hegyesen hajtotta kifelé a mezőre a falu csordáját, hogy meg is kérdezték az emberek, mi az, miért olyan hegyes. — Hát — mondja — van egy rossz feleségem, eladnám, ha valaki megvenné. Még húsz pengőt is adnék vele, ha el vinné valaki. Egy kódus napszámos ember nevetve mondta: — No, add csak ide azt a húsz pengőt, de hamar. Az asszonnyal meg majd beszélek. De nem adta oda a húsz pengőt, csak mosolygott. Nem is vót éppen húsz pengője. Az igaz. (1932)
