Pest Megyi Hírlap, 1974. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-27 / 148. szám

1974. JÚNIUS 27., CSÜTÖRTÖK Nagykátai szolgáltatók Gond az utánpótlás Iparengedély: csak a körzeti csoport javaslatára Gyümölcs a kiskertekből A negyedik ötéves terv egyik fontos feladata a lakossági szolgáltatás fejlesztése, különösen a vidéki kisvárosokban és községekben. Amikor az 1038-as, a lakossági szolgáltatásokkal foglalkozó kormányhatáro­zat megszületett, a tervekben számítottak a kisiparo­sok munkájára is, tehát arra, hogy tevékenységükkel elsősorban a lakosság érdekeit szolgálják. Pest megyé­ben máris jelentős eredmények születtek: Nagykátán például a lakossági szolgáltatások több mint 50 szá­zalékát magánkisiparosok végzik. A továbblépés lehetőségei­ről, a legfontosabb tenniva- Tókról beszélgettünk Kórós Já­nosáéval, a KIOSZ nagyká­tai körzeti csoportjának tit­kárával. — Nagykátán jelenleg 137 kisiparos dolgozik — mondot­ta —, köztük harminchétén munkaviszony, vagy nyugdíj mellett, tehát csak napi két- három órában vállalnak rciun- kát. A kisiparosok létszáma egy esztendő alatt 9 száza­lékkal nőtt, de kapacitásuk ugyanakkor csökkent. mivel egyre több a másodállásban tevékenykedő kisiparosunk. Sajnos, alapvető gondjaink vannak az utánpótlással is: nemcsak Nagykátán, hanem az egész járásban évről évre csökken a magánkisiparosok­nál tanuló fiatalok száma. Ta­valy mindössze négy kisiparos foglalkoztatott szakmunkás- tanulót, az idén sem sokkal több. Egyáltalán nem jelent­keznek a fiatalok a női sza­bó, víz- és központi fűtés- szerelő, cipész és bádogos szak- piákra. • Az elmondottakból kide­rült, hogy a nagyközségben a A jelenleginél több kisiparosra i volna szükség. Milyen megol­dást lát a létszám emelésére? — Az igazsághoz tartozik, bogy napjainkban a kisipari tevékenység nem túl vonzó, mivel a nagyüzemekben biz­tosított szociális ellátottság­gal nem versenyezhetünk. Így aztán inkább a rejtett tarta­lékok feltárására kell gon­dot fordítanunk: a lakosság jobb ellátása érdekében a kisiparosok munkájának ter­melékenységét kell növelni. Ennek egyik lehetséges mód­ja, hogy segiséget adunk a műhelyek építéséhez. Az 1971. január elsejétől érvényes ren­delet is ezt a célt szolgálja, amely előírja, hogy a javí­tó-szolgáltató műhelyek gépi felszerelésére fordított ösz- szeg — 30 ezer forintig — termelési költségként elszá­molható. A termelékenység növelésének másik módja az anyagellátási gondok meg­szüntetése. Jelenleg kisiparo­saink nagy része napokat tölt el anyagbeszerzéssel. Neon kapnak idomvasakat, víveze- ték-szerelési anyagokat, de hiánycikk hónapok óta az aj­tó- és ablakpánt és a külön­böző zárak is. Másfél évvel ezelőtt szer­ződést kötöttünk az ÁFÉSZ kereskedelmi osztályával, s ez valamelyest enyhítette a kör­zethez tartozó kisiparosok A BKV METRÓ ÜZEMIGAZGATÓSÁGA érettségizett fiatalokat felvesz szeptemberben kezdődő MOTORKOCSI-SEGÉDVEZETŐI TANFOLYAMÁRA A tanfolyam 4 hónapig tart Felveszünk továbbá érettségizett fiatalokat (vállalati kiképzés után) ÁLLOMÁSPÉNZTÁROSNAK Bérezés - o kiképzési idő alatt is - a munkaköri besorolás szerint Egyenruha, ingyenes fővárosi utazási igazolvány (a családtagoknak is), munkásszállás. Jelentkezés és részletes felvilágosítás: BKV Metró Ozemiqazgotóságo felvételi iroda, Budapest XIV„ Hungária krt 46. földszint 60. Quti-Nord technológiához szerelőbrigádot, autóvillamossági szerelő, kőműves, villanyszerelő, víz-, gáz- és fűtésszerelő, asztalos, burkoló, épületlakatos, ács, vasbetonszerelő, tetőfedő, szigetelő, bádogos, festő, parkettás, gépkocsiszerelő, könnyűgép-kezelő, nehézgép-kezelő, építőgép-szerelő, E-302-es kotrógéphez gépkezelő szakmunkásokat, gépkocsivezetőket, betanított és segédmunkásokat (16. évüket betöltött fiúkat is), rakodókat, kubikosokat azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezni lehet a „Prosperitás" KSz munkaügyi osztályán: Budapest IX., Viola u. 45. anyagellátási gondjait, végle­ges megoldást azonban nem hozott. • Országszerte elterjedt az utóbbi években a kontárkodás. A kontárok leleplezése első­sorban a KIOSZ feladata, nem­csak a kisiparosok, hanem a lakosság érdekében is. Hiszen a szakértelem nélkül végzett munka veszélyeket hordoz magában, nem beszélve az ál­lam megkárosításáról. Milyen intézkedéseket hoztak a kon­tárkodás megszüntetésére? — Nagykátán 1973. január­ja óta 41 kontárt „derítet- tünk fel”. A nagyközségi ta­náccsal közösen felszólítot­tuk őket, hogy váltsanak iparengedélyt, vagy szüntessék be tevékenykedésüket. Mind­össze riyolcan kérték az ipar- jogosítványt, a többiek el­len pedig szabálysértési eljá­rást indítottunk. Több éves tapasztalataink azt igazolják, hogy inkább felvilágosító mun­kára volna szükség. Sokan nem tudják például, hogy munkaviszony mellett is kér­hetnek iparengedélyt, s hogy milyen feltételek mellett dol­gozhatnak. • A növekvő Igények szük­ségessé teszik, hogy a kisipa­rosok is képezzék magukat. A KIOSZ nagykátai csoportja hogyan segíti továbbképzésü­ket? — Az idén, az őszi, téli hó­napokban nyolc alkalommal tartottunk szakmai előadáso­kat. Három mestervizsga-elő­készítő tanfolyamot szervez­tünk, elsősorban a fiatal szak­munkások részére. A szám­lázással, átképzéssel kapcso­latban pedig — saját költ­ségünkön — rendeztünk egész napos tanfolyamokat. A nagy­kátai kisiparosok lelkiisme­retes munkáját igazolja az a tény, hogy az utóbbi más­fél év alatt csupán három pa­nasz érkezett ellenük. Mind­hármat sikerült rendeznünk, bírósági' ügy egyikből sem lett. A reklamációk csökkenté­sének egyik oka, hogy ma már a KIOSZ körzeti csoport­jának javaslata nélkül ipar- engedélyt a tanács nem ad ki. • A lakossági szolgáltatás fejlődése tehát elsősorban a kisiparosokon múlik. A jövő­ben hogyan segítik őket, hogy az egyre növekvő szolgáltatá­si igényekkel lépést tudjanak tartani? — Nemcsak a KIOSZ fel­adata, hogy a lakossági szol­gáltatás fejlesztését segítse. A nagyközségi párt- és taná­csi végrehajtó bizottság rend­szeresen napirendre tűzi ezt a témát és közösen keressük a megoldást. Szeretnénk pél­dául elérni, hogy az új lakó­telepeken kis műhelyeket kap­janak kisiparosaink, mert csak így érhetjük el, hogy az itt élők szolgáltatási igényeit mindenkor ki tudjuk elégí­teni. s Ä. É. A Pilishegyvidéki ÁFÉSZ pomázi központi felvásárlótele- pén naponta 35—40 mázsa gyümölcsöt vásárolnak fel a kis­kertekből. Cseresznye, ribizli, szamóca és málna érkezik ide különböző jármüveken. Az eddigi legmagasabb felvásárlást vasárnap bonyolították le, több mint 40 mázsa gyümölcsöt vet­tek meg a MEK-nek. Koppány György felvétele Egymenetes gép a cukorrépa betakarításához Üj típusú, egymenetes cu­korrépa-betakarítógép soro­zatgyártását kezdte meg olasz licenc alapján, a Rossi céggel együttműködésben, a szek­szárdi MEZŐGÉP vállalat. Az 50 lóerős traktorral von­tatható új gép különösen a kisebb táblák termésének be­takarítására alkalmas, a nagy­táblákon pedig a forgóknál használható kitűnően. A cukorrépát egy menet­ben fejeli, a leveleket tar­tójában összegyűjti, sorba rak­ja, s így az könnyen begyűjt- hető takarmányozásra. Ezután kiszedi a répát, megtisztít­ja és tartályában körülbelül 25 mázsányit gyűjt össze. Tízórai műszakban 2—2,5 hek­tárról takarítja be a cukorré­patermést A korszerű cukorrépa-be- takarítóból idén 240-et gyárta­nak. Jubileumi házi ünnepség Tevékeny öregek az érdi otthonban Az egyemeletes épület dísze a fejlődő, gyarapodó Erdliget- nek, a községbeliek jól isme­rik lakói életét, s nyomban fel is hívják rá az ide látogatók figyelmét. A Topolya utca elején magasodik a ház zöl­dellő fák, virágágyak között, otthonos, hangulatos környe­zetben. Három holdas gazdaságban A felszabadulás után, éppen most 25 éve létesítettek itt az egykori csendőrlaktanyábari szociális otthont. Vezetője Bencsik Antalné és a főköny­velő, Hoffmann Mihályné min­dennapos vendégként tartja számon a község vezetőit, Pi­szok Imrét, a nagyközségi párt- bizottság titkárát, dr. Bodnár Bélát, a rendelőintézet főorvo­sát, s a patronáló Pest megyei Vegyi és Divatcikkipari Vál­lalat 2. számú szocialista bri­gádjának tagjait. Az intézet állandó lakói és a naponta rendszeresen megje­lenők, napközben ott tartózko­dók büszkén mutogatják a vendégnek a színes függö­nyökkel díszített, parkettás kis lakószobákat, a társalgót, tele­víziót, az ebédlőt, a teraszt — közösségi életük sok-sok szín­foltját. Büszkeségük a háromholdas gazdaság, amelyben ők maguk is dolgoznak, gyomlálnak, ápolják a szőlőt, gondozzák az állatokat. Érzik, hogy munká­jukra szükség van, s ott segí­tenek, ahol csak tudnak. Nagy részük túl már a nyolcvana­dikön is. Olajos Nándorné 85 éves, s minden lakószobába díszes népművészeti hímzésű párnát készített, a 89 éves Farkas Istvánná horgol, a 93 éves Nagy Jánosné mindennap elmegy a postáért. A férfiak közül a 87 éves Nick Gusztáv a vitákat egyengeti, szoktatja társait a közösségi életre. Az intézet főorvosának, dr. Gutermuth Henriknek nagy érdemei vannak a jó légkör kialakításában. Azt vallja: az életkor meghosszabbításának egyik nyitja a foglalkoztatás, a problémák meghallgatása, a jó szó. Kirándulások, bensőséges névnapok — Többet ér ez száz tablet­tánál! — szokta mondogatni, s az idős emberek hálásak érte. A jubileumra Császár Sándor- né, a Szocialista Hazáért ér­demérem tulajdonosa értékes fényképezőgéppel lepte meg a lakótársait, hogy megörökít­hessék életük eseményeit. Kis háziünnepséggel emlé­keztek meg a 25 éves évfordu­lóról. A meghívottakat az öre­gek virágokkal köszöntötték, megmutatták az otthon min­den zegét-zugát, elmesélték, hogy a Kőolajipari Vállalat jóvoltából kirándultak a Bala­tonra, Tatára és megszokott dolog, hogy megünneplik a névnapokat. Ilyenkor az inté­zet alkalmazottainak énekkara köszönti az ünnepeltet. Róluk volt szó Piszák Imre üdvözlő beszédében és dr. Kurin Pál­nak, a budai járási hivatal egészségügyi osztályvezetőjé­nek beszámolójában; s nekik énekeltek, táncoltak, muzsi­káltak, szavaltak az érdi 6. számú általános iskola diák­jai Rózsa Kálmánná igazgató vezetésével; ők kapták az óvo­dások virágcsokrait, jutalma­kat, ajándékokat. Továbbfejlesztési tervek Egyetlen mondat a járási hivatal osztályvezetőjének be­számolójából: — Szeretnénk megvalósítani — és ezen most fáradozunk, az érdi otthon bővítését még 30 fő számára. Az ágyak egy részét arra használják majd, hogy az olyan átmenetileg be­teg emberek is, akik ápolásra, állandó felügyeletre szorulnak vagy a kórházi kezelés után lábadoznak, egy-két hónapra ide kerülnének és csak a teljés felépülés, megerősödés után | mennének haza. Az ünnepségen Piszák Imre igy emlékezett: — A felszabadulás előtt Érd-Ófalun volt az úgyneve­zett szegények háza, a közsé­gi istálló mellett. Az elöljáró­ság koldulási engedélyt adott a hóz lakóinak, hogy fenntart­hassák magukat. A szegény­ség és a nyomor feletti győ­zelem ünnepe is tehát ennek az országnak a felszabadulás napja. Pudler Erzsébet A / // X A KOZEPÜLETEPITO vallalat FELVESZ budapesti munkahelyeire KARBANTARTÓ VILLANYSZERELŐKET, továbbá a vállalat központjába ÉRETTSÉGIZETT FIATALOKAT BÉRELSZÁMOLÓNAK üzemi étkezés, vidékieknek munkásszállás. Jelentkezni lehet: Budapest V., Molnár u. 19. Munkaerő-gazdálkodás. Felvételre keresünk: rssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss* ASZTALOSOKAT, VASIPARI SZAKMUNKÁSOKAT ÉS FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT Rákos állomáson levő műhelyünkbe. 44 órás munkahét, állandó szabad szombat, jó kereseti lehetőség, díjtalan utazás. Jelentkezés: MÁV Villamos Felsővezetők Építési Főnökség Budapest X„ Kőbánya-felső pu.

Next

/
Oldalképek
Tartalom