Pest Megyi Hírlap, 1974. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-23 / 145. szám
VÁCI NAPLÓ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE XVIII. ÉVFOLYAM, 145. SZÄM 1974. JÚNIUS 23., VASÁRNAP Iskola — munkáskörnyezetben Csökkentett tananyaggal Amikor Zsebesi Istvánnál, az Árpád úti Általános Iskola igazgatójánál jártam, még zajos volt az iskola. Tarka gyerekhad zsibongott az udvaron és a folyosókon. Tízpercben kettőnk beszélgetését is gyakran meg kellett szakítani egy- egy ügy elrendezése miatt. — Hogy sikerült az elmúlt esztendő? — kezdtem az érdeklődést. — Érdekes is volt, meg nehéz is — válaszolta Zsebesi István. — Első éve tanítottunk csökkentett tananyaggal. Hozzá kellett szoknunk, meg kellett értenünk, ki kellett alakítanunk módszereinket. Az átállás éve volt — A tananyag ugyan kevesebb lett, de a követelmények magasak. Az elsajátítandók biztosabb tudására, alaposabb tárgyi ismeretekre van szükség. És jól kell tudni alkalmazni a megszerzett ismereteket. Ezt kell megértetni a tanulókkal is. — Aki pedagógiával foglalkozik, jól tudja, hogy a gyerek elé még nem lehet olyan távoli perspektívát állítani, mint a felnőtt elé: még nem érti meg. Ezért közvetlenebb ösztönzők kellenek a tanuláshoz. Mi most nem osztályozunk. A gyerekek számára megszűnt a közvetlen hajtóerő. Eddig a szülő számára is az osztályzat jelentette az információt, mércét a gyerek előmeneteléről, szorgalmáról, képességéről. Ezt a hiányzó információt ezentúl mással kell helyettesítenünk. Áthidaló megoldásként írásban és szóban adtunk tájékoztatást a szülőknek. Ez az év szülőknek, gyerekeknek, padagógusoknak egyaránt az új oktatási módszerhez való hozzáigazodást, az átállást jelentette. Még mindig aktuális — Az idén is élő probléma még a munkásszülők gyermekeinek a tanulásban megmutatkozó hátrányos helyzete? — Sajnos, igen — bólintott az igazgató. — Elsősorban bizonyos szemléleti problémák jelentik a hátrányt. Ahogyan sok szellemi munkáscsaládban feleslegesnek tartják a fizikai foglalatosságot, nem egy munkáscsaládban is feleslegesnek tartják a szellemit. Ott a gyerek úgynevezett ingerszegény környezetből indul, melyben nem érik kellően kulturális hatások, nem foglalkoznak vele eleget, nem kap lehetőséget, hogy kibeszélje magát, elmondja élA VÁC ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ NASZÁLY ÁRUHÁZA ÉS A DUNAKANYAR ÁRUHÁZ június 24-től 30-ig vásárlással egybekötött KIÁLLÍTÁST rendez BÚTOROKBÓL, KEMPINGCIKKEKBŐL ÉS LAKÁSTEXTÍLIÁKBÓL a váci Madách Imre Kultúrházban. Megtekinthető: naponta de. 10-től du. 19-ig. Gyorsított OTP-ügyintézés helyben. 14 000 Ft-on felüli vásárlásnál ingyenes házhoz szállítás. Szövetkezeti tagjaink részére visszatérítést adunk. ményeit, amivel gazdagodna kifejező készsége, fokozódna bátorsága. Akadnak, akik a nevelés összes munkáját az iskolával és a napközi otthonnal szeretnék elvégeztetni. A gyereknek szüksége van a szülői környezetre, a szülő nélkülözhetetlen a nevelés folyamatában. Versenyképesnek lenni — Nem véletlen, hogy a tanulmányi versenyeket többségükben értelmiségi környezetben nevelődő gyerekek nyerik meg — folytatta - Zsebesi István. — Nem azért, mert ők okosabbak, hanem, mert nagyobb az úgynevezett szellemi töltetük. A mi iskolánk tanulóinak 85 százaléka munkásszármazású. Sajnos, más iskolákkal szemben, melyekben nagyobb a szellemi környezetben nevelődök aránya, olykor elmaradunk a tanulmányi versenyeken. Jól alakult arányok Elkészült már a nyolcadik osztályosok további útjáról számot adó statisztika is. Jól alakultak az arányok. Tizenöt gyerek nyert f elvételt gimnáziumba. A felvettek 73,3 százaléka munkás származású. A szakközépiskolába felvett tizenkettő közül tizenegy munkásszülők .gyermeke, ősztől h armincketten folytat- ják tanulmányaikat szakmunkásképző intézetben. Köztük 84,4 százalékos a munkásszármazású gyerekek aránya. Négyen gyors- és gépírást tanulnak majd, közülük hármuknak munkások a szülei. Egyetlen gyerek áll csak munkába. Szerették volna, ha ő is továbbtanul, de az igazat megvallva, a nyolc osztályt is alig tudták vele elvégeztetni. Hallani sem akar a tanulásról. Pénzt akar keresni. Kovács István Ami tcíszik — cs ami nem TETSZIK 1.. hogy a Váci Kötöttáru- gyár igazgatósága, nem kis anyagi áldozattal, több száz méter hosszúságban, szépen zöldellő, körülkerített gyepszőnyeget téríttetett az üzem Sallai utcai főfrontjának járdaszegélyére. NEM TETSZIK ».. hogy a zöld pázsiton máris annyi az odadobált papír, doiboz, és más hulladék, amennyi egy több évtizedes parkban is feltűnést keltene. (-6) GYORS BEAVATKOZÁSSAL Milliós kórtól mentették meg az áruházát MINDENKI SEGÍTENI AKART Az áruház a szokott hétköznapi arcát mutatja. Özönlik befelé és kifelé a népes vásárlóközönség. Válogatnak a ros- kadásig megrakott polcok anyagából, az utcán nézik a csillogó kirakatokat. Kevesen tudják, hogy azon a végzetes reggelen néhány perc elég lett volna ahhoz, hogy lángok martaléka legyen. Észak-Pest megye egyik legnagyobb és legkorszerűbb elárusítóhelye. ★ — Téves hír terjedt el, nem a Naszály Áruházban keletkezett a tűz, hanem nálunk — mondja Kahoffer Gábor, a Dunakanyar Áruház igazgatója. — A jegyzőkönyvet már lezárta a tűzrendészeti hatóság, a kár nagyságát is felmértük, ' de a nagyközönség még nem tudja, kik voltak annak a reggelnek a hősei. — Hogyan is történt tulajdonképpen? — Az áruháztól mintegy ötven méterre van a váci taxisok állandó parkírozóhelye, a vasútállomás épülete közelében. Egy fiatal taxis, Buch- ioald Imre vette észre először a füstöt és a lángokat. Pillanatokon belül tárcsázta a tűzoltóságot, és kérte a segítséget. Vele szinte egyidőben Bazsó Gyula nagy lélekjelenléttel cselekedett. Betörte a bejárat hatalmas üvegtábláját, a falról leemelt egy kézi poroltót, és megfékezte a lángtengert. — Sikerült neki? — Szerencsére, igen. Az egyik kirakatban rövidzárlat következtében keletkezett a tűz. Egy fénycső-armatúra szinte szétrobbant. A dekoráció ezüstös csillámai lángot kaotak, és a közelben elhelve- zett árura hullottak. Körülbelül 20 ezer forint kárunk keletkezett. Elképzelhető, hogy ha késik a gyors beavatkozás, a bátor helytállás, a láng továbbterjed, meggyullad a belső faberendezés és a sokmillió értékű textília. Jóleső érzés volt látni, hogy az áruház dolgozói sorra jöttek a hír hallatára, és sokan boldogan könnyeztek, amikor hallották munkahelyük megmentésének hírét. — S a két megmentő? — Már a kivonult tűzoltók is elismeréssel szóltak bátor helytállásukról. Én is kifejeztem köszönetemet az áruház dolgozóinak nevében. Vállalatunk igazgatója jelenleg külföldön tartózkodik, de már az íróasztalán van a javaslatom, amelyben pénzjutalomra terjesztettem fel Buchwald Imrét és Bazsó Gyulát. Papp Rezső EGYESÜLT ERŐVEL Minden perc PÜSPÖKHATVANBAN, a Galgavölgye Tsz irodájában vagyunk. — Itt ugyanolyan csendesek a hétköznapok, mint máshol. Élünk, dolgozunk, termelünk, tesszük a dolgunkat, nem sok minden történik — mondja Angyal Vendel, állattenyésztési főágazatvezető. Igazat kell neki adnunk, ide- felé jövet a rendes koranyári munkák jeleit láthatta az ember, a község utcáin se sokan jártak. Nyugodtan beszélgetve veszi tudomásul a, látogató, hogy az idei év elejétől az acsai, a galgagyörki és a püspökhatvani szövetkezetekből alakult tsz csaknem ötezer hektáron terül el, többféle üzeme és fejlett állattenyésztése van. S mintha végszóra lépne be, ajtót nyit egy ember, később megtudjuk, hogy Pálházi József állattenyésztési telepvezető. — Aztán vigyázzatok ott magatokra, külföldön — mondja félig komolyan, félig tréfásan, a főágazatvezető. Kiderül, hogy Pálházi József másodmagával nem kis útra, és nem is akármilyen feladat teljesítésére indul. Tizenkét órát utazik, gyorsvonattal, az NDK—csehszlovák határállomásra, Dec inbe, ott ötven te- nyész kocasüldőt és öt tenyész kant vesz át, Lapály fajtát, aztán attól kezdve ő meg a társa felelős a szállítmányért. Napokon át egy szerelvényen utaznak vele. Néhány nap múlva, Komáromba eléjük megy a tsz három, duplaplatós ZIL gépA püspökhatvani, 240 férőhelyes, szabad tartásos istálló-* ban özv. Búza Istvánná és Varga Imréné délutáni munka közben, - , ■■ ^,*■ ■?$&:.. .......... * , * AZ IRODÁTÓL nem mesz- sze, a szarvasmarhatelep tő- szomszédságában gépek zakatolnak. Három borsófejtő, egyenként négy asszonnyal dolgozik. — Több mint 2800 holdon termelünk kenyérgabonát, négyszázon kukoricát, ezernyolcszázon silókukoricát, aztán cukorrépát, uborkát — mondja Kovács Ákos növény- termesztési főágazatvezető. — Zöldborsónk 150 holdon terem, aztán ide, a gépekre kerül, T/£T4fÉi A galgagyörki üzemben a tsz nevét és címét sablonnal és szóróval írják az új kombájnszíjakra. Koppány György felvételei kocsija, azokra átterelik az állatokat, hogy egyhetes izgalom után a Galgavölgyében átadják a gondozóknak. Hiánytalanul, egészségesen, sértetlenül. Méghogy errefelé nem történik semmi! A város iskoláiban Elismerés — jé úttörőmunkáért Dicséret és könyvjutalom a támogatóknak Megtartották a tanévzáró értekezleteket Vác általános iskoláiban. Mindenütt ismertették a párt városi végrehajtó bizottságának határozatát, amely szerint a jó úttörőmunka elismeréseként, a deákvári Petőfi Sándor úttörőcsapat elnyerté a pártbizottság vándorzászlaját. Egyidejűleg dicséretben részesítették a Damjanich János úttörőcsapatot (Báthori utca) és a Madách Imre úttörőcsapatot (Gábor József utca). A városi pártbizottság, az úttörő- és a kisdobosmunka támogatásáért, a következő nevelőket részesítette dicséretben és könyvjutalomban; 1929- es Petőfi Sándor úttörőcsapat: Kovács Károlyné, Falta Ti- borné, dr. Vakli Lászlóné, Molnár Ferencné, Dávid Bélá- né, Gyarmati Gyuláné, Havasi László, Tóth Dezsőné, Thurza Vilmosné és Fördős Józsefné. 1930- as Damjanich János úttörőcsapat: Kovács Sándor, Kárpáti Já- nosné, Bachát Istvánná, Ambrus Józsefné és Vendel Ferencné. 918-as Madách Imre Üttörő- csapat: Vásárhelyi József, Mátyásfy Lászlóné, Varga Andrásné, Kismartoni Ferenc és Szaló- czi Sándorné. amelyek egyenként, napi 35 mázsát is kifejtenek. Megtudjuk még, hogy a borsótermelésnek és -feldolgozásnak kettős haszna van: egyrészt pénzügyi jövedelem, az első bevétel idény elején a tsz- nek, másrészt a lefejtett részek előtakarmányul szolgálnak a jószágnak. Közben teherautók fordulnak, viszik a fejtett borsót. — Nagyon lényeges, hogy a bonsó két óránál tovább ne álljon, de nincs is ebben se hiba, mert kétóránként vasút- pontosan megérkezik a teherautó a Dunakeszi Konzervgyárból — teszi még hozzá a főnövénytermesztő. A PÉKÜZEM csak egy ugrás innen. Tavaly április" óta működik, közmegelégedésre. Addig ugyanis Vácról érkezett a kenyér és a péksütemény, de sok volt ellene a mennyiségi és a minőségi kifogás is. — Most Galgagyörk és Püspökhatvan több mint hárop> és fél ezer lakosát megítélés sünk szerint panaszmentesen ellátjuk — mondja Szokol János üzemvezető. Ezen a rendes hétköznapon 15 mázsa kenyeret, 1100 kiflit és 700 zsemlét sütöttek. A pékek reggel négykor kezdenek, tehát háromkor kelnek, és délután fél négykor végeznek. Szombaton még korábban szólna nekik a kakas, ha szólna, de hát ők még a kakasokat is megelőzik. Nem sokkal éjfél után már nyúj- tóznak, álmosan dörzsölik a szemüket, majd erőt véve magukon, éjjel egy és kettő kö- zött kezdik a munkát. — Nem csak azért csináljuk szívesen, mert a miénk, ha nehéz is, de szép munka, hanem, mert tudjuk, milyen nagy könnyebbséget jelent a lakosságnak. A csereliszt fejében megkapják helyben a készárut. Pontosan amennyire szükségük van — mondja az üzemvezető. A KENYÉRHEZ, zsemléhez, kiflihez rövidesen aratják a gabonát. Az aratásnak még odább az ideje, de a felkészülést már megkezdték. A kombájnok javításának, előkészítésiének irányítója Galgagyörkön Pajor Ferenc üzemágvezető, akihez több műhely tartozik, forgácsoló-, maró-, fúrógépekkel, hatvannégy szak- és betanított munkással. Termelő- és javító tevékenységet egyszerre folytatnak. — Fokozatosan építettük ki a műhelyhálózatot, innen-on- nan szerezve, vásárolva a gépeket, anyagokat — mondja az üzemvezető, és egy teherautóra mutat, amelynek platóján esztergapad várja a rakodókat. — Ezt a gépet például Csepelen vettük, 80 ezer forintért. Ott már nem kell, mi pedig kijavítjuk, felújítjuk, és nagyon jól tudjuk használni. Körbe sétálunk a műhelyek között. Számtalan termék készül itt. Transzformátorok és erőátviteli berendezések alkatrészei, szíjak, kombájnokhoz és kukoricatörő gépekhez, gumi alkatrészek a Diósgyőri Gépgyár, a MEGÉV, a Műszeripari Vállalat, az Egri Finomszerelvény gyár és még sok más vállalat megrendelésére. A legfontosabbakat azonban az udvaron látjuk. Két kombájnon emberek dolgoznak. A soros javító és karbantartó munkák folynak, az előkészületek az aratásra. ★ Bár látogatásunk nem adhatott teljes képet egy óriási termelőszövetkezet' működéséről. arról azonban meggyőződhettünk, hogy minden nap minden órájának, sőt, minden percének megvan a maga eredménye. Pacsay Vilmos Orvosi ügyelet Hétfőn dr. Kreiner Lenke, kedden dr. Papp Miklós, szerdán dr. Bucsek Tibor, csütörtökön dr. Gosztonyi Jenő, pénteken, szombaton és vasárnap dr. Gulyás Zoltán tart ügyeletes orvosi szolgálatot Vácott, a Köztársaság útja 30, szám alatti központi rendelőben. Az ügyeletes orvosok a 11—199-es telefonszámon is hívhatók. A beosztás hétközben meg4 v'áltozhat.