Pest Megyi Hírlap, 1974. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-22 / 144. szám

AMihm 1914. JŰNIUS 22., SZOMBAT Úszó-pontverseny A Váci Vízmű vezet A Pest megyei Üsző Szövet­ség Kuskunlacházán országos meghívásos versenyt rendezett, amelyen a Ceglédi Vasutas 10/ a Váci Vízmű 20, a Vasas Izzó és az MTK egyaránt 17—17 versenyzővel képviseltette ma­gát. A megyei pontverseny állá­sa: a lacházi viadal után: 1. Váci Vízmű 30, 2. Ceglédi VSE 22, 3. Abonyi TSZSK 20, 4. Gödöllői EAC 6 ponttal. Röplabda férfi NB II Tavaszi végeredmény Keleti csoport A sztalitenisz Dunakanyar- verseny Kapuzárás a megyebajnokságban Vasárnap, a labdarúgó megyei első osztályban, valamint a területi bajnokságban is befejeződik az 1973—74. évi küzde­lemsorozat. A megyebajnokság fináléja a bennmaradás szem­pontjából több fontos mérkőzést ígér, bár a papírforma sze­rint a jelenlegi táblázat utolsó hat helyén már nem lesz vál­tozás, ezek a csapatok nem menekülhetnek meg. A Pilis— Aszód és a Kartal—A,lbertirsa mérkőzés a második hely szem­pontjából jelentős. Bár az NB-s csapatok befejezték szereplésüket, néhány együttes mégsem tért pihenőre. így az új NB lll-ba jutásért kiírt osztályozón vesz részt az lkiad és az ÉGSZÖV, mindket­ten az első, a nyíregyházi csoportban szerepelnek és első mér­kőzésüket vasárnap egymás ellen vívják. A harmadik csoport találkozóinak Cegléd ad otthont. Vasárnap rajtol a Nyári Totó Kupa, amelyben a Váci Híradás és a Gödöllői Vasas képviseli megyénket. A Nyári Vasutas Totó Kupában a ceglédiek sze­repelnek. A megyei férfi és nci kézilabda-bajnokságban a hét végén befejeződik a tavaszi idény, már csak néhány elmaradt mér­kőzés van hátra. Az asztaliteniszezők meghívásos férfi, női Dunaikanyar-versenyét Vácott rendezik, ahol a Pest megyeie­ken kívül Nógrád és Szolnok megyei sportolók is indulnak. A serdülő atléták a hét végén Cegléden vétélkednek a megye­bajnoki címekért. Ugyancsak szombat, vasárnap rendezik az atléták országos utánpótlás bajnokságát, a viadal ma délután kezdődik, vasárnap reggel folytatódik a Népstadionban. Az Urányi János kajak-kenu emlékversenyen Pest megyeiek is vízre szállnak. Kaposvárott az úttörő-olimpia tegnapi megnyi­tója után nagyüzem lesz a különböző sportágakban. A Dunakeszi Vasutas Sportcsarnokban országos IV. osz­tályú férfi tollaslabda versenyt rendeznek 50 résztvevővel a hévízgyörki tsz dijáért SZOMBAT ASZTALITENISZ. Meghívásos Dunakanyar Kupa verseny (Vác, mezőgazdasági technikum, 10). ATLÉTIKA. Megyei serdülő □g Pelé és Jőnyer IÁIM 74 Pénteken nagy volt az örö­mük Heusenstammban a kis nyugatnémet helység gyere­keinek: a Pepsi Cola szerve­zésében Pelé, a brazil „feke­te gyöngyszem” látogatott ki hozzájuk egy kis beszélgetés­re, s hogy valamelyest ki­elégítse autogramgyűjtő szen­vedélyüket. Közben han­gosbeszélőn azt is közölték az érdeklődőkkel, hogy egy má­sik világhírű vendégük is van: Jónyer István, a. magyar asz­talitenisz-világbajnok. A taps nem. sokkal volt kisebb, mint Pelé köszöntésénél, mégpe­dig azért, mert ebben a hely­ségben az asztalitenisz a leg­népszerűbb sportág. Milyen a labdarúgó-VB színvonala és lehetett volna-e a mezőny ereje jobb is? Mely országok adhatták volna a hiányzó pluszt? — kérdezték többek között Pelétől. — Két forduló után nem lenne helyes mérleget készíteni — mondotta Pelé. — Ehhez még több 90 percet kell lát­nom. Hiszen emlékezetes, hogy például Mexikóban is voltak csalódott hangok az első 16 mérkőzés után, de később már megvigasztalódott mindenki. — Azok a csapatok vannak ezen a VB-n, amelyek ki tud­ták harcolni a részvétel jo­gát. Akik hiányoznak, azt csak- fájlalni lehet, hiszen a Szovjetunió, Anglia, Portugá­lia, Spanyolország és Magyar- ország válogatottjának szerep­lése minden bizonnyal színe­sebbé, elevenebbé tette volna ezt a világbajnokságot — ha olyan lett volna a csapatuk, mint amelyet a világ nemrég még ismert, csodált. Valamit azonban elhibázhattak ezek­ben az országokban, hogy nem tudtak élni a lehetőséggel, így otthon kellett maradniuk. Miután bemutatták neki Jónyert — percekig , fényké­pezték őket pingpongütővel a kezükben — kérésére asz­talhoz álltak, néhány ütés­váltásra. Jónyerről köztudott, hogy labdarúgó is volt' sport- pályafutása elején, Peléről viszont hamar kiderült, hogy nem nagyon járatos az asz­taliteniszben. A magyar vi­lágbajnok azonban „kíméle­tes” volt és Pelé még pontot is ütött... Pelé ezután ismét asztalhoz ült és vég nélkül ír­ta nevét az eléje tett füzetek­be, albumokba és képeire. A mai műsor: Ausztrália— Chile, Nyugat-Berlin, 16.00 óra, NSZK—NDK, Hamburg, 19.30 óra. Brazília—Zaire. Gelschen- kirchen, 16.00 óra, Skócia—Ju­goszlávia, Frankfurt, 16.00 óra. A PEST MEGYEI KISHAJÓZÁSI ÉS JAVÍTÓ VÁLLALAT Budapest l„ Corvin tér 6. sz. alatti központjába azonnali belépésre felvesz gyakorlott gyors- és gépírónőt: Szigetmonostor-Horányi hajóépítő üzemébe, heti 44 órás munkaidőre, lehetőleg hajózási gyakorlattal rendelkező szerkesztőket és műszaki rajzolókat, motorszerelő, lakatos és hegesztő szakmunkásokat, segédmunkásokat, valamint portásokat (női munkaerő is lehet): a vállalat teljes működési területén - Szob és Adony között - üzemelő révállomásaira révészmatróz dolgozókat. Havi 210 órás munkaidő, egyenruha-ellátás. Jelentkezés: személyesen, vagy a 150i-698-as telefonszámon, a személyzeti vezetőnél. egyéni bajnokság, A és B kategó­ria (Ceglédi VSE-pálya, lö). GYEPLABDA. NB I. Bp. Építők —Gödöllői Vasajs (Népliget, 15.30). KAJAK-KENU. Urányi János emlékverseny (Űjpesti-öböl, 11). TOLLASLABDA. Országos IV. osztályú féríiverseny (Dunakeszi Vasutas Sportcsarnok, 15). VASÁRNAP ASZTALITENISZ. Meghívásos Dunakanyar Kupa verseny (Vác, 10). ATLÉTIKA. Megyei serdülő egyéni bajnokság (Cegléd, 9). KAJAK-KENU. Urányi János emlékverseny (Oj pesti-öböl, B.30 és 15). KÉZILABDA. Megyei bajnokság. Férfi. Túra—Domony (16), Gödöl­lői Vasas—Galgahévíz (19), Esze T. SE—Nagykőrös (10), Nagymaros— Tököl (10), Kossuth KFSE—Gyöm- rő (10). Nők. PEMU—Szigetszentmiklős (9), Dunakeszi SE—Budakalász (10.30), Budaörs—Ceglédi VSE (10), Váci Forte II.—Tápiószele (10). LABDARÚGÁS. Osztályozó az NB m-ba jutásért. Nyíregyházi csoport: IM Vasas Iklad—ÉGSZÖV MEDOSZ (Volán Dőzsa-pálya, 16.30) . A ceglédi csoportban: pécsi BTC—Thury SE (Vasutas-pálya, 16.30) , Tuzsér—Királdi Bányász (Bem SE-pálya, 16.30). Nyári Totó Kupa. Északi cso­port: Váci Híradás—Kisterenyei Bányász (17, Pócsi). Alföldi cso­port : Gamma—Gödöllői Vasas (Mérnök utca, 17). Vasutas Totó Kupa. Ceglédi Vas­utas-Miskolci VSC (15, Závodsz- ky). Megyei bajnokság. A mérkőzések az elöl állók otthonában, 17 éra­kor kezdődnek. Pilis—Aszód (Va­sas) , Perbál—Szigetszentmiklős (Bállá), Isaszeg—Budaörs (Hídvé­gi), Kartal—Albertirsa (Surmann), Pomáz—Monor (Tabányi), Nagykő­rös—Vecsés (Leilei), Üllő—Maglód (Bokor), Szigetbalom—Csepel Autó (Szórády). Területi bajnokság. A-csoport: Szob—Főt (Bernáth), Szentendrei Mathiász—Halásztelek (Sőmen), Szigetcsép—Dunabogdány (dr. Horváth), Veresegyház—Kiskun- lacháza (Endes), Erd—Váci Hír­adás II. (Halász), Váci VSE—Kis- tarcsa (Kiss E.), Sóskút—Dömsöd (Glózik). B-csoport: Ceglédbercel—Tápiő- györgye (Kelemen), Öcsa—Dabas (dr. Kiss), Gyömrő—Őri KSK (Toldi), Sülysáp—Tápióség (Soós G.), Péteri—Tápiószele (Angyal), Farmos—Hévízgyörk (Gombás). Nagykáta—Malinovszkij SE (Ara­nyosi) . TOLLASLABDA. Országos IV. osztályú férfiverseny (Dunakeszi Vasutas Sportcsarnok, 15). Megnyitották a X. Nyári Úttörő-olimpiát nv6m ' ÚTTÖRŐ oumpin Hor-osvon A Kapos I Szállótól az olimpiai köz­pontig minde­nütt transzpa­rensek hirde­tik : Szeretettel üdvözöljük a X. nyári úttö­rő-olimpia résztvevőit. Kaposvárott tegnap délután háromszáz kaposvári úttörő fogadta a Budapestről és a Duna alföldi oldaláról érkező atlétákat, kézi-, kosár- és röp- labdázókat, labdarúgókat, tá­jékozódási futókat és lövésze­ket. A Volán tizenöt panorá­ma-autóbusszal városnéző sé­tára vitte a vendégeket. Hat órakor megszólaltak a fanfárok. A honvédségi zene­kar által játszott olimpiai szig­nál után az élelmiszeripari szakközépiskolások zászlógya­korlata következett. A bevo­nuló úttörőket Nemes Péter, a Magyar Úttörők Országos Szö­vetsége elnökségének titkára üdvözölte, majd Kovács Rita, a Somogy megyei csapat tagja fellobbantotta az olimpiai lán­got. Rostás Károlynak, a Ka­posvári Városi Tanács elnöké­nek köszöntő szavai után Do­monkos Lajos volt kaposvári úttörő-olimpiai bajnok mond­ta el az olimpiai esküt, majd Nemes Péter hivatalosan meg­nyitotta a X. nyári úttörő- olimpiát. Holnap a labdajátékokban, a lövészetben és a tájékozódási futásban kezdődnek a verse­nyek. Vihart kavart „Kén utcai 1:16” — ez volt a keddi labdarúgóeredmény- csokor egyik címe, hiszen nem mindennapos eredmény szüle­tett a Kén utcában: a Vegyi­művek 16:1 arányban nyert a több ifistával kiálló Pilisvö- rösvári SC ellen. A gólzápor segítségével a Vegyiművek alaposan feljavította gólkü­lönbségét, s a KELTEX-et megelőzve harmadik lett az NB III Duna menti csoportjá­ban. Ez azt jelentette, hogy automatikusan az új NB III részvevője lett, a KELTEX- nek pedig osztályozón kell próbálkoznia. A Budapesti Labdarúgó Szövetség NB III-as bizottsága kedden foglalkozott az üggyel, s határozatában a pályán elért eredményt hagyta jóvá. A KELTEX az MLSZ-hez felleb­bezett a döntés ügyében, s csütörtökön újabb határozatot hoztak. De maradjunk még a buda­pesti szövetségnél. Gólíás Ró­bert, a BLSZ főtitkára el­mondta, hogy a keddi tárgya­lásra közvetlenül nem tudták meghívni a pilisvörösváriak képviselőjét, s telefonon a ré­gi edző, Stiffter Ferenc segít­ségét kérték, értesítse a vörös­váriakat. Ö, úgy látszik, nem tudott kapcsolatot teremteni, mert a keddi döntésnél a PSC képviselője nem volt jelen. i A csütörtöki MLSZ-tárgya- lásra táviratban hívták meg a vörösváriakat, a távirat azon­ban visszajötta „címzett is­meretlen” megokolással, holott a sportkör címét tüntették fel a táviraton. — Egyébként a pilisvörös- vári csapat néhány héttel ez­előtt már az UFC-től is nagy­arányú, 7:0-ás vereséget szen­vedett, majd a KELTEX-től 9:0-ra kapott ki. Ekkor fel­hívták az egyesület vezetőit, hogy vegyék komolyabban a küzdelmeket. — Az NB III-as bizottság összejövetelein többször is be­széltünk a csapatvezetőkkel, most ne kísérletezzenek új együttes kialakításával, fiata­lok bevonásával, hiszen a töb­bi csapat bőrére megy a játék. A versenykiírás egyébként azt is leszögezi, hogy a részvevők kötelesek minden mérkőzésre legjobb csapatukkal Kiállni, s ez a legjobb úgy értendő, hogy ne a pillanatnyi formát vegyék alapul, hanem, akik általában a legjobban játszanak, azokat szerepeltessék. Az MLSZ fellebviteli bizott­ságának a döntése: a Vegyi­művek vesz részt a nyíregyhá­zi osztályozón. a KELTEX pe­dig harmadik helyezettként automatikusan az új NB III részvevője. R. L. APRÓHIRDETÉSEK ÁLLAS Az Üjpesti Gépelemgyár újonnan létesített korszerű üzemébe azonnali belépéssel keres: esztergályos, marós, lakatos, hegesztő, fúrós, orsóvéső, revolver- esztergályos, automata­esztergályos, szerelő munkakörbe szakmunkásokat, meósokat, szerszámkiadókat és férfi, női betanított munkásokat, segédmunkásokat. Dolgozóink részére arcképes vasúti igazolványt, biztosítunk. ÉRDEKLŐDNI LEHET a vállalat üzem- gazdasági főosztályán. Budapest IV., Dugonics u. 11. Telefon: 293—950/108. Gyümölcs- és Főzelék- konzervgyár, Dunake­szi, Vasút u. 11. fel­vesz : felvonószerelő, esztergályos, mérleg- szerelő és lakatos szak­munkásokat, valamint férfi és női segédmun­kásokat. Jelentkezés szombat kivételével 8— 15 óra között a mun- kaügyi csoportnál, Felveszünk: villany­szerelőket, lakatoso­kat, elektrolakatost. műszerészeket, segéd- és betanított munkás­nőket és férfiakat, por­tást. valamint normást. Műszéntermelő Válla­lat, Bp. X., Gergely u. 43—51. Telefon: 284 —472, 284—473. __________ BI VIMPEX ceglédi gyűjtőtelepe gépkocsi- vezetői Jogosítvánnyal rendelkező férfi dol­gozókat vesz fel Mul­ticar tehergépkocsihoz, valamint férfi segéd­munkásokat nyersbőr­munkára, havi fix fizetéssel. Cím: Cegléd. Lovász u. 2. __________ A szobi ÁFÉSZ pá­lyázatot hirdet a szo- kolyai 14. sz. szabad- kasszás bisztró vezeté­sére. A részletes pá­lyázati feltételek meg­tekinthetők. Szob, Köztársaság tér 2. sz. alatt. ____ Az „ ELZETT” Művek Zár- és Lakatgyára (Bpest, XIII., Váci út 117—119.) SÜRGŐS FELVÉTELRE KERES szerszámkészítő és szerszámmarós, forgácsoló- , automata­beállító lakatos, általános lakatos, esztergályos, tetőfedő, galvanizáló szakmunkásokat, valamint női és férfi betanított munkásokat, segéd- és szállítómunkásokat, férfi főportást, illetve portásokat. Jelentkezés a vállalat munkaerő­gazdálkodási csoportjánál. Ipari nagyvállalat keres igazgatási osztályvezetőt jogi egyetemi végzettséggel és legalább 1—2 éves gyakorlattal. „Sürgős 222 315” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Felvételre keresünk járművillamossági, me­zőgazdasági gépszerelő szakmunkásokat. „Üj Élet” Me Tsz. Farmos. Veresegyházi telepünk­re azonnal felveszünk présüzemi gyakorlattal és technikusi végzett­séggel rendelkező meóst, valamint gépja­vításban jártas gépla­katost, villanyszerelőt és szerszámkészítőt. MEKOFÉM Ipari Szö­vetkezet Bp. VIII., Kő­ris u. 27. Telefonszám: 138—430/4-es mellék, vagy helyszínen, Ve­resegyház, Sport u. 1. A Beton- és Vasbeton- ipari Művek Szentend rei Gyára (Szentendre, Dózsa Gy. u. 20.) azon­nali belépéssel felvesz olajtüzelésű kazánhoz gyakorlott kazánkeze­lőket. Bérezés: kollek­tív szerint. Jelentke­zés: a gyár Munka- ügyi osztályán. ______ SZ IM Kőbányai Gyára Nagymarosi Telepe — Nagymaros Felsőmező, felvételre keres: admi­nisztratív munkakörbe gyors- és gépírói tu­dással munkaerőt, technikust és forgácso­ló szakmunkást. For­gácsoló szakmába be­tanított munkást is fel­veszünk. Bérezés kol­lektív szerződés sze­rint. Jelentkezni lehet a telep munkaügyi osztályán. ______________ A Ceglédi Cipőipari Vállalat (Cegléd III.. Fűtőház u 11) felvesz női, férfi szakmunká­sokat. valamint női dolgozókat betanított munkára. Bérezés a kollektív szerződés sze­rint. Jelentkezni lehet a vállalat Munkaügyi Osztályán, Az Ipari jMűszergyár felvételre kieres 16 és 18 évet betöltött lá­nyokat és fiúkat beta­nított munkás munka­körbe. Bérezés kollek­tív szerződés szerint. Továbbtanulási lehe­tőséget biztosítunk, ké­sőbbiekben szakképe­sítés megszerzése le­hetséges. Jelentkezni lehet: naponta reggel 8 órától 16 óráig fel­vételi irodánkon. Le­vélcím : Ipari Műszer* gyár 2170 Aszód, Pf. 2. Azonnali belépéssel felvételre keresünk gyakorlott raktárost, statisztikust és utókal­kulátort. Jelentkezés: levélben vagy szemé­lyesen kérjük. Péceli Vegyesipari Szövetke­zet, Pécel, Maglódi út RÍ sz. A Nagykőrösi Város­gazdálkodási Vállalat felvesz kőműves és se­gédmunkásokat helyi lakásépítő munkára. Jelentkezés: Szűcs Ist­ván építésvezetőnél, Nagykőrös, Tázerdei út 9. sz. alatt. A monori MEZŐGÉP Vállajat felvételre ke­res 2 fő normatechno­lógust. 1 fő gyártás- technológust. 1 fő gyártmányfejlesztő eé- pészmérnököt és 1 fő termelésirán vitásban jártas. 10 év feletti gyakorlattal rendelke­ző technikust. Buda­pestről vállalati autó­busz-közlekedés. Je­lentkezés MEZŐGÉP Monor. személyzeti osztályon. Levélcím: 0901 Monor Pf 13 A Mechanikai Művek Abonyi Gyáregysége hegesztő szakmunká­sokat keres felvételre. Fizetés a kollektív szerződés szerint. Visegrádi üdülőnkbe gyakorlattal rendelke­ző felszolgálónőket azonnal felveszünk. Egészéves állás. Jelent­kezés: személyesen, vagy írásban az üdülő­vezetőnél. Visegrád, Fő u. 47. Üjságíró üdülő. ADÁS­VÉTEL Duna-kanyarban, Nagymaroson főút mel­lett, beépíthető telkek eladók. Érdeklődni: özv. Petrik Péterné, Nagymaros, Hegy u. 12. sz. Eladó családi ház be­költözhetően 860 négy­szögöles telken. 2 szo­ba, konyha, alsószute- rén, több kamra, ga­rázsnak megfelelő gaz­dasági épületrész, jó termő gyümölcsössel, a királyréti üdülő fe­lé. Szokolya, Fő u. 61. Érdeklődni a tulajdo­nosnál: Tóth György 1205 Bpest., Honvéd u. 7. Telefon: 271—492. Eladó Gödöllő Kertvá­rosban 65 m2 alapte­rületű összkomfortos tehermentes családi ház. Etázsfűtéssel. 300 négyszögöl termő gyü­mölcsössel, 320 000 Ft. 1 */í szobás tanácsi bérlakás szükséges Gö­döllőn. Szeptemberi beköltözéssel. Érdek­lődni du. 17-től, szom­bat. vasárnap egész nap. tíödöllő, Lovarda u. 9. Kistarcsán Aradi u. 5. sz. alatt (állomástól 5 percre) azonnal beköl­tözhető ház eladó. (2 szoba, konyha, kam­ra). Telek 160 n.-Öl. Érdeklődni lehet: min­den nap Kistarcsa, Gyár u. 1. Eladó l*/a szoba össz­komfortos lakás kp-re és OTP-átvállalással. Kecskeméti út 7. sz. II. e. 5. Érdeklődni: Nagykőrös, Petőfi 43. Három szoba, össz­komfortos ház eladó. Vecsés, Zrínyi u. 72. Érdeklődni: munkana­pokon, Vecsés, telefon: 130. VEGYES A Mozgópostafőnökség Budapest 78 postahiva­tal, mozgóposta utazó­szolgálat ellátására tan­folyamot indít, érett­ségizett és 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező férfiak ré­szére. A tanfolyam el­végzése után (12 hó­nap) magas kereseti lehetőséget biztosítunk. A tanfolyam ideje alatt a kereset 1800— 2000,— Ft. Alkalma- ZLink továbbá férfi munkaerőket állandó éjszakai szolgálattal já­ró hírlapmozgóposta utazó munkakör ellá­tására, kb. 2600,— Ft jövedelemmel, vala­mint csomagrakodókat 2300,— Ft (plusz éjsza­kai pótlék) kezdő fi­zetéssel. Felvételre je­lentkezhetnek a Buda­pesten vagy 100 km-es körzetben lakók, utób­biak részére utazási költségtérítést adunk. Az érdeklődők részle­tesebb felvilágosítást Budapest VIII., Ver­seny utca 3. I. em. 131. szobában kaphat­nak. Szolnoki kettőszobás összkomfortos, új er- kélyes tanácsi bérla­kásom elcserélném vá­ci hasonlóra. „Minden megoldás érdekel 71950” jeligére a szol­noki hirdetőbe. _______ Ma gányos férfi eltar­tási szerződést kötne, budai lakásában. „Bi­zalom H 19713” jeligére a kiadóba. PTM Angyalföldi Szö­vőgyár felvesz: 16 évet betöltött lányokat szö­vő és csévélő betanu- lónak Betanulási idő alatt 1460 Ft alapbér 4- pótlékot fizetünk, napi 1 forintért ebédet biz- tósítunk. Betanulás utáni kereseti lehető­ség 2000 Ft—2500 Ft. Jelentkezést írásban kérjük az üzemgazda­sági osztályra. 1135 Budapest. Fáy u. 81— 83 szám _______________ Es küvőre menyasszo­nyi vőlegényi, koszo­rúslányi ruhák köl­csönzése, Budapest VII.. Akácfa 27. Épületszakipari és épü­letgépészeti szakmák­ban (bádogos, tetőfe­dő, víz-, gázfűtésszere­lő) ipari tanulókat szerződtetünk. Megfe­lelő szakmai képzést, a rendeletben előirt ellátást biztosítunk. Ta­nulmányi eredmény alapján ösztöndíjmeg­állapodást kötünk. Csak Budapest és Bu­dapest környéki, na­ponta rendszeresen be­járni tudók jelentkez­zenek. Címünk: Sze­relő Szakipari Szövet­kezet, Budapest V„ Arany János u. 18. ?z. Lőrinci Fonó felvételt hirdet 16 éven felüli lányok részére. Betanulási idő 1 hónap. Kereset: 1950—2600 Ft., betanulás után! Vidéki lányok részére szállást és kedvezményes hazautazást biztosítunk! Felvétel esetén az útiköltséget visszatérítjük I Cím: PFV Lőrinci Gyár 1183 Budapest, XVIII., Gyömrői u. 85-91. Kérésére részletes tájékoztatót küldünk. Kapacitást Keresünk precíziós öntvények gyártására Értesítést „Tartó? együttműkö­dés 653” jeligére kér­jük a Felszabadulás téri hirdetőbe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom