Pest Megyi Hírlap, 1974. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-15 / 138. szám

1974. JŰNIUS 15., SZOMBAT 3 Szovjet vendégek a Csepel Autógyárban Dobre dán, Tököl A Szovjetunió Autóipari Mi­nisztériumának küldöttsége kedden érkezett Budapestre, a két ország autóipari együttmű­ködési állandó munkacsoport­jának 11. ülésére. A delegá­ció V. A. Guruskin miniszter- helyettes vezetésével tegnap a Csepel Autógyárba látogatott, dr. Betlej Sándor kohó- és gépipari miniszterhelyettes kí­séretében. A szakembereket a gyár főbejáratánál Novák Bé­la vezérigazgató, Szeghalmi Gyula, a gyár pártbizottságá­nak titkára, Dobrotka Oszkár vezérigazgató-helyettes és H. Kovács József fejlesztési fő­mérnök fogadta. A megyei tanács bizottságai mind gyakrabban tartják ülé­seiket a megye egy-egy tele­pülésén ; gyárban, üzemben, vagy tanácsnál. A tömegkap­csolatok erősítésének, a köl­csönös tájékoztatásnak és tájé­kozódásnak e jól bevált eszkö­zével élt a Pest megyei Ta­nács ügyrendi bizottsága is, amikor pénteken Dabason a nagyközségi tanács ügyrendi bizottságával együttes ülést tartott. E kötetlen hangú mun­kamegbeszélésen — amelyen a nagyközségi tanács tisztségvi­selői, a nagyközségi tanács pártalapszervezetének titkára, valamint Ócsa és Gyál nagy­községi tanácsok ügyrendi bi­zottságának képviselői is jelen voltak —, hangot kaptak a dabasi tanács bizottságának gondjain, eredményein kívül valamennyi helyi tanács ügy­rendi bizottságának tevékeny­ségében is hasznosítható mun­kamódszerek, s elgondolások. Erőpróba és folyamatosság Mint ismeretes, a szovjet- magyar autóipari együttműkö­dési állandó munkacsoport ülésén az integrációs program keretében — többek között — a Csepel Autógyár termék- szerkezetének átalakításáról is tárgyalnak. Novák Béla tájékoztatójá­ban ismertette a vállalat éle­tét, termékszerkezetének át­alakítását. Az üzemlátogatás során a delegáció megtekintet­te a motorgyáregységet, a közeljövőben átadásra kerülő szerelőcsarnokot, a szervo­kormányüzemet és a hőköz­ponti hőkezelőt. A vendégek elismeréssel nyilatkoztak a gyár munkájáról. rom jelentős tanácsrendelet — a köztisztaságról; a közteme­tők rendjéről és fenntartásá­ról; a tanácsi lakások elosztá­sáról és a lakásigénylések tár­sadalmi elbírálásáról — elő­készítésében működött közre. Jelentős segítséget ad évről évre a tanács és a végrehajtó bizottság munkatervéhez ér­kezett nagyszámú javaslat fel­dolgozásához. Egyre eredmé­nyesebb a közreműködése a tanács- és vb-határozatok végrehajtásának ellenőrzésé­ben, a tanácsi munkában je­lentkező gátló tényezők, a fo­gyatékosságok felderítésében és kiküszöbölésében. Érdekes — és ez az együt­tes ülés résztvevői körében el­ismerést is váltott ki — az a szerepkör, amelyet a dabasi ügyrendi bizottság a többi ta­nácsi bizottság munkájának koordinálásában, ösztönzésé­ben betölt. Hangsúlyt kapott azonban a vitában az is, hogy az ügyrendi bizottság nem va­lamiféle „szuperbizottság”, még látszólag sem kerülhet a Szakszervezeti vezetők tanácskozása Tegnap dr. Darabos Pál, az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára meglátogatta a szakszerveze­tek Pest megyei Tanácsát, va­lamint az orvos-egészségügyi szakszervezet Pest megyei bizottságát és megbeszélést folytatott dr. Dobi Ferenccel, az SZMT vezető titkárával, valamint dr. Kovács Máriával, az orvos-egyészségügyi szak- szervezet megyei titkárával. A tanácskozáson a főtitkár és a megyei szakszervezeti vezetők összegezték az egész­ségügyi dolgozókra váró fel­adatokat. többi bizottság fölé, tevékeny­sége nem érintheti a többiek önállóságát, azok tagjainak önálló felelősségét. Elterjeszteni és követni A megbeszélésen Szűcs Zol­tán és Bátori Ferenc megyei tanácstagok és többen mások is elmondták: az ügyrendi bi­zottságok munkájának tovább­fejlesztése szempontjából hasznos és szükséges a jelen­legihez hasonló tapasztalat- cserék szervezése, a sikerrel alkalmazott munkamódszerek elterjesztése. Valamennyi já­rási hivatalnak érdemes pél­dául megszívlelnie a dabasi járási hivatalnál az utóbbi idő­ben már rendszeresen alkal­mazott módszert, amely sze­rint a nagyközségi, községi ta­nácsok tevékenységének komplex felügyeleti vizsgála­tai során kikérik és figyelem­be veszik az ügyrendi bizott­ság elnökének, tagjainak vé­leményét, javaslatait. Dr. Csalótzky György Milyen ma, 1974-ben egy nemzetiségi település élete? Erre a kérdésre kerestem a választ a ráckevei járás nagy­községében, Tökölön. Szu- sics Péter, a tanács elnöke sétára invitált. — Jöjjön, nézzünk körül, közben sok mindenről beszél­gethetünk. Tudja, én úgy va­gyok vele, amit látok, az gyakran többet mond nekem, mint amit egy irodai beszél­getés nyújthat. 1714-től Nem kellett sok idő a bizo­nyításra; az utcán egy csa­pat pöttömnyi gyerek rákö­szönt : dobre dán ... — Óvodások. Biztosan pró­bálni mennek a művelődési házba. Vasárnap lesz az évzáró önnepségük — magyarázta. — Ügy tudom, egy szerb körtán­cot is bemutatnak. Tudja, feb­ruárban három csoportnál bevezettük a napi fél óra szerb nyelvű foglalkozást, az­óta mindig szerbül köszönnek rám. Szusics Péter beszédén ér­ződik, hogy maga is szerb anyanyelvű. — Huszonhat esztendeje te­lepültünk ide Jugoszláviából. A feleségemet itt ismertem meg, Tökölön. Az ő családja régen itt élő família. Még az is lehetséges, hogy az első be­települők közül való. Egyszer utána kellene már nézni. A plébánián 1714 óta vezetik az anyakönyvet... Lényegében tehát azóta, hogy Tökölön megjelentek az első délszláv telepesek. A honismereti körnek lenne mit feldogoznia. — Való igaz, hogy a honis­mereti körnek lenne mit ten­nie ... — bizonyításként elve­zet a falu határában álló An­na kápolnához. A csöppnyi templomnak csodálatos mó­don nemcsak a falai marad­tak meg épen, hanem a hom­lokzata is. — Nézze az alap­kövét — mutat egy hatalmas kőtömbre. — A bevésett szám tanúsága szerint 1390-ben kezdték építeni. Ezek a vé­kony, vörös téglák viszont kö­zépkori .eredetűek — mutat a falakra. — Ez azt bizonyítja, hogy a középkorban átépítet­ték a kápolnát. Félmilliós hozzájárulás Közben visszakanyarodtunk a falu központja felé vezető útra, s beszélgetésünkben is a jelenbe. ■— Az iskolában ma már százhúsz diák tanulja a szerb- horvát nyelvet. Négy tanítónk van hozzá, az óvodában pe­dig három óvónő, akiknek a feladata a gyerekek anyanyel­vi oktatása. Sokkal több diák tanulná a szerb-horvát nyel­vet az iskolában, de nincs he­lyünk hozzá. De most már bi­zakodunk: az idén hozzákez­dünk egy új, nyolc tantermes iskola alapozásához. A tervek szerint jövő szeptemberben már abban tanulhatnak a gye­rekeink ... Gyors körültekintés a nem­rég rendbehozott művelődési házban s egy elismerő meg­jegyzés a nagyközségben mű­ködő üzemek, gazdasági egy­ségek vezetőinek: — A május elején átadott szabadtéri színpadot társadal­mi munkában készítették. A megkötött szocialista szerző­dések értelmében az idén 480 ezer forinttal járulnak hozzá a művelődési ház, a sportkör működéséhez s egyéb község­fejlesztési feladatokhoz... Egyébként ez az épület az ott­hona a negyvenöt tagú nem­zetiségi népi együttesnek. Né­hány hete Dömsödön vendég­szerepeltünk. Most vasárnap Dunakeszire szól a meghívás, egy héttel később pedig Po- rnázra. Július végén jugoszlá­viai turnéra utazunk... Központtá fejlesztve — A nemzetiségi probléma nálunk ismeretlen — folytatta már az irodában. — Szinte egyforma arányban vesznek részt a nagyközség közéleté­ben a magyarok és a délszláv anyanyelvűek. — Példák sorá­val bizonyította az elmondot­takat. — A tanácstagok hat­van százaléka délszláv anya­nyelvű. A tanács végrehajtó bizottságának a kilenc tag­jából pedig hatan beszélik a szerb-horvát nyelvet. És ha­sonló a helyzet a Hazafias Népfront elnökségében is. A tizenegy tagból hat délszláv anyanyelvű, köztük az elnök, Tóth Mihály is... Aki, mintha csak meghal­lotta volna, hogy róla van szó, bekopogott az irodába. S ha már bejött, ő folytatta a megkezdett felsorolást. — A Vörös Csillag Termelő- szövetkezet elnöke, Pesuth Ambrus, aki egyben megyei tanácstag is, szintén délszláv anyanyelvű. A helyettese, Tá­bori István, magyar. Ezzel szemben a Petőfi Szákszövet­kezet elnöke, Takács László, magyar, a helyettese, Agics Illés viszont délszláv. — Szó van arról is — vette át a szót ismét Szusics Péter —, hogy bevezetjük a két­nyelvű feliratokat az utcák­nál, a közintézményeknél. S az is a terveink között szere­pel, mivel Tököl a legnagyobb, délszláv nemzetiség lakta te­lepülése a ráckevei járásnak, hogy tököli központtal létre­hoznánk egy járási nemzeti­ségi népi együttest, művelő­dési házunkat pedig járási nemzetiségi művelődési köz­ponttá fejlesztenénk. — Addig is, amíg mindez valósággá válik — folytatta Tóth Mihály —, hozzákezdünk a délszláv népi hagyományok, dalok, mesék, hiteles történe­tek megörökítéséhez. Hazajönnek Tökölön gyakran fordulnak meg Jugoszláviából érkező vendégek: írók, néprajzku­tatók, művészeti együttesek vagy éppen a szomszédos or­szágban élő rokonok. Haza­jönnek — mondják, hiszen az utcán, az iskolában, a tanács­házán legalább olyan ottho­nos a szerb-horvát beszéd, mint a magyar. Akár úgy kö­szönnek, hogy dobre dán, akár úgy, hogy jónapot, így is, úgy is megértik őket a tököliek. Prukner Pál Napirenden: a nagyközségi tanácsok ügyrendi bizottságainak munkája Dabason élnek a tanácstörvény nyújtotta lehetőségekkel Úrhatnámságból? Kancsár István, a dabasi nagyközségi tanács ügyrendi bizottságának elnöke munká­jukról adott tájékoztatójában mindenekelőtt a bizottság sa­játos szerepköréről beszélt. Mint mondotta, élnek a ta­nácstörvény nyújtotta lehető­ségeikkel, javaslattevő, véle­ményező, előkészítő, ellenőrző és összehangoló szerepkörük­kel. Munkájuk szorosan össze­függ a tanácsnak, mint testü­letnek a tevékenységével, mi­után vizsgálják a tanácstagok megbízatásával kapcsolatos kérdéseket, az összeférhetet­lenségi ügyeket. A tanácstör­vény végrehajtási kormány­rendelete szerint a tanács megbízhatja az ügyrendi bi­zottságot a szervezeti és mű­ködési szabályzat kidolgozásá­val és hatályosulásának vizs­gálatával. Számos tanács, szervezeti és működési sza­bályzatában további jelentős feladatokat is ügyrendi bizott­ságára ruházott. A dabasi ügyrendi bizott­ság még csak rövid, mindösz- sze 3 éves múltra tekinthet vissza. Első erőpróbájának, a nagyközségi tanács szervezeti és működési szabályzata meg­alkotásának — a mindennapi tanácsi munka tapasztalatai is ezt igazolják — sikerrel eleget tudott tenni. Tevékenységében — és az megszívlelendő lehet számos más tanács ügyrendi bizottsá­gának is — sikerült a folyama­tosságot is biztosítani. Vélemények rendeletalkotások előtt A saját maga által alkotott ügyrendjének és éves munka­tervének megfelelően, rend­szeresen vizsgálja a tanácstör­vény rendelkezéseinek végre­hajtását, a tanácsi munka szempontjából fontos elvek érvényesülését. Jelentős szere­pet tölt be a nagyközségi ta­nács rendeletalkotó munkájá­ban. Az 1973-ban kezdődött új tanácsciklus folyamán — a szervezeti és működési sza­bályzat módosításáról alkotott tanácsrendeleten kívül — há­em Gs. Lászlódéról van szó. És nem is V. Editről, B. Edé- néről, meg még a többi hu­szonkét lányról, asszonyról, aki az újsághirdetésre jelentkezett. A vál­lalat hirdetett, titkárnőt keresett. Alig jelent meg a néhány soros ap­ró betű, már az első órákban ostro­moltak bennünket az ajánlkozók. A huszonegy éves korú lánytól, a harmincöt éves asszonyig nagy vá­laszték kínálkozott. Valamennyien kedvesek, jól öltözöttek, csinosak, megnyerőek voltak, s közösek abban is, mindenképpen titkárnők sze­retnének lenni. Legfeljebb a vá­gyak megfogalmazása különbözött: — Tudok gyors-, gépírást, szere­tek emberekkel bánni. — Most is titkárnő vagyok, de ke­vés a fizetésem. — Azért szeretnék állást változ­tatni, mert a főnököm felesége is az osztályon dolgozik, és kellemetlen... — Régi vágyam teljesedne, ha titkárnő lehetnék. Mind a huszonötén állásban van­nak, ki személyi titkárnő, ki admi­nisztrátor egy osztályon, ki négy osztály vezetőinek ügyeit intézi. S mivel valamennyien dolgoznak, mindannyian a munkából kéredz- kedtek el, hogy el ne szalassizák a nagy alkalmat. S. Éva 21 éves, érettségizett, bájos lány. Az érettségije? — hát, 2,4 lett. De hol van már az! Két éve dolgo­zik, valaki íróasztalhoz segítette. K. M.-né szintén irodában tölti a nap nyolc óráját. Fellépése biztonságos, tudatában van értékének. Meglepő­dött, amikor ki akartuk próbálni gépelési képességeit. Diktáláskor a tájékoztatta szót így írta: Táíj/ékoz- tatta. Amikor elétettük a papírt, nem pirult el, önérzetesen tiltako­zott, ilyen csak izgalmában fordul­hatott elő, ettől még jó titkárnő vál­na belőle. S. L., a budapesti szót nagy B-vel. Volt, aki Nixon nevé­vel bajlódott és amikor Waldheim- mel próbálkoztunk, már tudtuk, hogy túlzott igényeket táplálunk. K íváncsiak voltunk arra is, ki mit olvas. A többség megne­vezett egy-két írót, maiakat alig. Akkor azonban nagy volt az ijedtség, amikor típuskérdéseket tet­tünk fel: — Olvas-e napilapot? — Ki Magyarország miniszterel­nöke? — Ki a párt első titkára? — Soroljon fel tetszés szerint né­hány minisztert. Egy kivételével senki nem tudott megfelelni a kérdésekre. Aki a Kar­diológiai Intézet valamelyik osztá­lyáról jelentkezett, azt sem tudta, ki az egészségügyi miniszter. Volt, aki Ilku Pált mondotta művelődés- ügyi miniszternek. Aznap jelent meg a hír, hogy Nagy Miklós utó­daként dr. Polinszky Károlyt ne­vezték kl. S olyan titkámőjelölt is akadt, aki Fock Jenőről azt hitte, hogy a mezőgazdasági miniszter he­lyettese. Huszonötén kísérleteztek. Vélet­len mintavétel alapján, akár szocio­lógiai felmérésnek is tekinthetnénk a vizsgálódást E lőször mérgelődtünk, s szidtuk a tudatlanjait. Azután, ami­kor lehiggadtunk, kezdtük ele­mezni, keresni az okát e nagyfokú tájékozatlanságnak. Milliószor ki­gúnyolt, elítélt Szabad Nép félórák jutottak az eszünkbe, hogyan pró­báltuk a fejekbe sulykolni a politi­kát, rosszul, visszataszítóan rászok­tatni az embereket az újságolvasás­ra, a jó szándékot is rosszra fordít­va. A személyi kultusz éveiben tö- megfoglalkozásokon tanítottuk és kérdeztük vissza Sztálin és Rákosi életrajzát. Ha akarta valaki, ha nem, tudnia kellett. Ez is joggal szült ellenérzést mindenkiben. Így nem lehet, így nem szabad, ilyen módszerekre nincs is szükség. Nagyszerű dolog, hogy ma ná­lunk jól élnek az emberek és az életszínvonal emelkedését jelzi, hogy majd’ minden családnak van rádiója, televíziója, és akkor hall­gatja, nézi, amikor kedve tartja. A politikai napilapok iránti igény is nő. A megyei lapok már több pél­dányban jelennek meg együttesen, mint a párt központi lapja, a Nép- szabadság, miközben annak is emel­kedik a példányszáma. A könyvna­pokon milliók vásárolnak, ki csak egy könyvet, de legtöbben hármat, négyet. S akkor huszonöt közül huszon­ötén, olyanok, akik fontos munka­körbe jelentkeznek, olyan helyre, ahol napi szükséglet a tájékozott­ság, az elemi kérdésekre nem tud­nak felélni. Ígérték, majd megtanul­ják, adjunk lehetőséget Igenám, de 2400, 2900 forint fizetést kerteli! — miközben az egyetemről kikerülő if­jú nemzedék örül, ha megkapja a kétezret. Miféle felfogás, hogy majd’ háromezerért tanulják az egyszer­egyet, a helyesírást és a politikai ábécét. S enki ne értse félre, illetve, ha úgy gondolják, sem baj: igen­is, aki íróasztal mellé ül, illik tudnia legalább azt, amiről szinte naponta cikkeznek az újságok, de, ha azt nem, legalább a magyar he­lyesírást. Nem, dehogyis a minisz­terekről van szó, s dehogyis a veze­tő tisztségviselők személyi kultuszá­ról'. Nem csupán az ő irántuk ér­zett tisztelet miatt kell ismerni ne­vüket, azért, mert sokat tesznek ön­maguk is az országért, hanem azért, mert, ha a legegyszerűbb tudást, ismeretet sem igénylik, hogyan iga­zodjanak el a napi politikai, gazda­sági életben, hogyan lehetnek „jobb­kezek” a titkárság élén, ahol legke­vésbé a kávéfőzés a lényeg? Nem a huszonötről írunk csupán, hanem arról, ahol nevelkedtek. A családi otthonokról, az iskolákról, az ifjúsági szervezetekről. Mert ne fe­ledjük, a jelentkezők többsége nem­régen került ki az iskolapadból. A KISZ-foglalkozások, az osztályfőnö­ki órák sok alkalmat kínáltak arra, hogy a világ dolgai felé irányítsák a figyelmet. S a munkahelyek, ahol az iskolapad után már két-három évet eltol törtek? Ott is vannak KISZ- és pártszervezetek, tapasztalt idősebbek, talán észre sem vették, hogy valami mulasztás terheld őket. Megnyugodtak abban, hogy a mel­lettük dogozó fiatal lányt a környe­ző dolgokból semmi sem érdekli, el­végzi munkáját, felveszi a fizetését és márts másutt kopogtat a na­gyobb pénzért. Hogy ahhoz több tudás, felkészültség kellene? —mér- gelődésünfcre néhányan cinikusan feleltek: ne támasszunk túlzott igé­nyeket. M iért ne? És miért túlzott igény az, ha egy „érett” embertől megkívánunk némi tájéko­zottságot? Különösen akkor, ha ez­zel összefüggő munkakört kíván vál­lalni. Nem azt kifogásoljuk, ha va­laki munka után hobbyból kézimun­kázik, kertet kapál, főz a csalódnak, kikapcsolódik. Mindennek azonban csak akkor élhet valaki, ha hivatali kötelességére felkészült, annyira, amennyi rangot, fizetést követel ma­gának a társadalomtól. I rtunk a család, az iskola, a KISZ felelősségéről, a jelent­kezők önbecsületéről. A mun­kahelyek társadalmi szervezeteinek felelősségéről sem hallgathatunk, az idősebb nemzedékről, s azok közül is elsősorban a kommunistákról. Azokról, akik millió társadalmi munkát vállalnak, önzetlenül fá­radnak a közösség dolgaiért: részt vesznek óvoda-, iskolaszépítésben, -bővítésben, parkosításban, gyűlése­ket szerveznek, oktatnak a szeminá­riumokon ... de nem veszik észre azokat, akik nem jutnak el a sze­mináriumokig. A tanulásig, az olva­sásig. Hirtelen közvetlen környeze­tünkre gondolok és felébred lelkiis­meretem, élnek körülöttünk embe­rek, akikkel naponta találkozunk, összeköt bennünket a munka és tu­domásul vesszük minden küzdelem, próbálkozás nélkül, hogy akadnak olyanok, akik félrehúzódnak, látó­határon kívül maradnak, és még csak nem is érdeklődünk az iránt, milyen tartalommal töltik meg éle­tüket. Nem mentegetjük azokat, akik csupán abban látják életük értel­mét, hogy a főnöknek feketét főz­zenek, hozzák a colát, ha vendég érkezik, és azt az illúziót táplálják magukban: az íróasztal mögött nem kell dolgozni. Az ilyen íróasztalokat az úrhatnámság szülte! Azt hiszik, hogy elég a szép, ízléses öltözék mö­götte, a kedves mosoly. Nem mente­getjük a tévhitben élőket, mégsem őket marasztaljuk el elsősorban, ha­nem mindazokat, akik között jó pénzért, siváran, érdektelenül él­hetnek. Azokat, akik hangoztatják: feleslegesen nő az alkalmazottak száma, b amikor csökkenteni kény­szerülnek, nem mernek határozot­tan cselekedni. Nem merik kimon­dani: ne kapjon semmiféle íróasz­talt az, akit nem a képessége, a munkahely szükséglete, igénye, ha­nem csak a véletlen szerencse, más szakmák érthetetlen lebecsülése jut­tatott a képességét messze megha­ladó íróasztal mellé, és úgy érzi, onnan többé nem mozdítható el. Sági Agnes

Next

/
Oldalképek
Tartalom