Pest Megyi Hírlap, 1974. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-14 / 137. szám
2 A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV-MELLÉKLETE Rádiófigyelő (Folytatás az 1. oldalról.) sok verset, elemezzenek; dünnyögjék, énekeljék, motyogják maguknak vagy közösségben akár, de mindig csak a maguk örömére. Ha versolvasó-értő gyerekeket akarunk nevelni, érdemes ezen komolyan gondolkodni, pszichológiai, esztétikai szempontból is megvizsgálni a kérdést. A Gyerekek és versek műsorban gyerekek mondták a költeményeket, s noha egyetlen bántó interpretálás sem akadt, mégis sajnáltam ezt a rendezői döntést — sajnáltam az intimitástól elzárt gyerekeket. A Kaláka együttes zenéje annál több örömet okozott. TOMI ÉS AZ ELEFÁNT címmel Thorbjörn Egner zenés mesejátékát hallhatták ismét a gyerekek, s annak ellenére, hogy a főhős már tizenhárom éves volt, a darab mégis a kisebbekhez szólt. A fordító és rádióra alkalmazó G. Beke Margit nevét jól ismerhetik a gyerekek különböző mesefeldolgozásokból, isme- retterjesztő-kalauzoló munkákból, a nagyszerű Északi istenek című könyvből. A mesejáték azonban nagyon felemásan sikerült a magyar „színre- vitel”-ben: megőrzött egy keveset furcsa bájából, de ahol a másféleségnek leginkább érvényesülni kellett volna, ott többnyire a gyerekműsorokból jól ismert természetellenes, túljátszó hangvétel diadalmaskodott. A női szereplők mind alapvetően elhibázottan szólaltak meg — vagy inkább: sikítottak-sipítoztak. Tomi, a jószívű kiskamasz, kimenti Pénzes Tóbiást, a gazdagságát mutogató, beképzelt, de mégsem romlott embert a vízből. Tóbiás hálából egy elefántot küld a fiúnak, hiszen valami ,,nagy” ajándékkal szeretné viszonozni tettét. Az elefánt azonban sok bajba keveri Tomit és az apját: panaszosok hada özönli el őket, egyiknek megijesztette a kiskutyáját, másiknak megette az almáját, közlekedési kihágásért büntetnék — a szokatlanságot büntetné mindenki a kisvárosban. A mese persze jóra fordul, Tomi megtarthatja barátját, sőt nagyszerű vállalkozásba is kezdenek: az elefánt szállítással foglalkozik — lám, reklámvers is születik gyorsan. A Tomi és az elefánthoz hasonló — no és jobb, színvonalasabb, természetesebb — mókákra lenne szükség a nyári szünidőben, minél több izgalmas történetre, emlékezetes kalandra. Levendcl Júlia ról. 17.52: A pódiumán — Fats Domino és együttese. 18.30: A Szabó család. 19.25: Régi magyar muzsika. 19.44: Egy rádiós naplójából. 20.37: Kozmosz. 21.05: Farkas Ferenc: A bűvös szekrény. 22.20: A genfi konferencia tíz hónapja. 23.10: Ritmusturmix. 0.10: Rátonyi Róbert operettdalokat énekel. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Zenekari muzsika. 9.52: Könyvek, tájak, emberek. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Romantikus kamarazene. 13.03: Rómeó és Júlia. 14.00: Kettőtől hatig.. . 18.10: A színháztörténész mondja. 18.25: Rudolf Klein zenés összeállítása (ism.). 18.50: Schumann: Zongoraverseny. 19.24: Munkásslúdió. 19.30: Gitárral angolul! 20.28: Rácliószír.ház. 21.35: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 21.55: Mendelssohn és Schubert kórusműveiből. 22.20: KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Ádámcsutka. Mykolas Slu- ckis regénye folytatásokban. V. rész. 8.40: Bellini: Norma. 10.05: A csudálatos Mary. 3. rész (ism.). 11.23: Thiel: Karlb-tengeri fantázia. 11.30: A Szabó család (ism.). 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Vita a korszerű mezőgazdaságról. 13.40: A magyar rádió népi zenekara játszik. 14.10: Akik századunk zenéjét megfiatalították: Igor Sztravinszkij. 14.44: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.10: Iskolarádió. 15.48: Hidas Frigyes—Gál Zsuzsa: Győzelmes ének — kantáta. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Diák- tarisznya. 18.35: Horváth Jenő táncdalaiból. 17.20: Lemezmúzeum. 17.50: Az ötödik ötesztendő. 18.11: Zentai Anna, Reményi Sándor é§ Kovács Apollónia nótákat énekel. 19.25: Magyar zeneművek. 20.25: Gondolat. 21.13: A Bengendy együttes műsorából. 21.34: Háttérbeszélgetés. 22.15: A fegyverek és a béke. 22.25: Népdalok. 22.49: A Dunánál. 23.00: Részletek Offenbach: A tamburmajor lánya és Orfeusz az alvilágban című operettjéből. 0.10: Schütz négy kis koncertje. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: örökzöld dallamok. 9.03: A szakszervezet tárgyalta. 9.13: MuKOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Tánczene négy országból. 9.00: Kozmosz. 9.25: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 10.05: A csudálatos Mary. 4. rész (ism.). 10.30: Zenekari muzsika. 11.29 Magyar Remekírók (ism.). 12.30: A világbajnokságról jelentjük ... 12.55: Melódiákoktól. Közben: 13.40: Fogadóórán. 14.00: A Melódiakoktél folytatása. 14.31: Kóruspódium Veszprémben — I. rész. 14.51: Iskolarádió (ism.). 15.10: A világ- gazdaság hírei. 15.15: Bangó Margit cigánydalokat énekel. 15.36: Andor Éva énekel. 16.00: Rendezte: Cserés Miklós dr. (ism.). 17.05: A Fruska. Részletek Sullivan—Gilbert operettjéből. 17.50: Haydn: d- moll vonósnégyes. 18.10: Szemünk fénye. 18.35: Birgit Nilsson énekel. 19.25: Kritikusok fóruma. L9.35: A Rádió Lemezalbuma. 21.18: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 22.20: A „SALT-kettő”. 22.30: Dietrich Fischer-Dieskau és a Schubert-dalok. 23.08: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből. 0.10: 1 Fanfárok. Babai Gyula nép] zenekara játszik. 23.15: Régi francia muzsika. 3. MŰSOR 18.10: Kétzongorás felvételeinkből. 18.28: Külföldi tudósoké a szó. 18.43: Idomen-eo. Részletek Mozart operájából. 19.39: Galgóczy | Erzsébet: Minus c. elbeszélése rádióra alkalmazva (ism.). 20.23: Monteverdi: Magnificat. 20.47: Szegedi dzsessznapok. 21.26: Zenekari muzsika. TELEVÍZIÓ 9.00: Ahol mindenki felfedez. Továbbképzés alsótagozatos nevelőknek. Halmazait, logika. ÍO.CO: Építsük, fel a matematikát. Továbbképzés felsőtagozaíos nevelőknek. Halmazok. 17.13: Hírek. 17.20: óvodások filmműsora: 1. A dió. NDK rajzfilm. 2. Esőcsinálók. NDK bábfilm. 17.55: A Monitor. Fejlődő országok? — Harmadik világ? I. rész. 18.40: Játék a betűkkel. 19.05: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: sicalekből. 9.49: Jegyzet. 10.00: Ze- i nés műsor üdülőknek. 12.03: Balettzene. 12.55: Néhány perc tudomány. 13.03: Sapronyi Mária zongorázik. 13.40: Orvosi tanácsok. 11.00: Knisch Gábor táncdalaiból. 14.15: Delly Rózsi énekel. 14.35: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 14.43: Tudományos könyvespolc. 14.48: Kovács Árpád népi zenekara játszik. 15.05: Egy kis figyelmet kérek! Darvas! István írása. 15.15: Rimszkij-Kor- szakov: Spanyol capriccio. 15.33: Ifjúsági Krónika. 15.45: Slágermúzeum. 16.36: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 15.51: Komjáthy Jenő verse (ism.). 16.59: Magyar fúvószene. 17.15: Filmsztárok énekelnek. 17.36: Az Ex Antiquis együttes műsorából. 18.20: Fiatalok hullámhosszán. 29.28: Színes népi muzsika. 21.10: Kis magyar néprajz. 21.15: Zsebrádiószínház. 21.37: Fél óra sanzon. 22.07: Zenekari muzsika. 3. MŰSOR 18.05: Bach-művek. 19.25: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. 19.46: Dzsesszf elvételeink bői. 20.20: Gépek az egészségért. 20.33: Magyar zeneszerzők. 21.00: Robert Casa- desus lemezeiből. 21.43: Melódiák Leningrádiból. 22.05: Az álarcosbál. TELEVÍZIÓ 9.00: Ahol mindenki felfedez. Továbbképzés alsótagozatos nevePETÖFI RÁDIÓ 8.05: Barokk muzsika. 9.03: Magyar zongoraművészek Liszt-felvételeiből. 9.29: Belépés — nemcsak diplomával. 10.03: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Dug a Ilona népdalokat énekel, Németh János cimbalmozik. 12.30: Veszprém Város Vegyeskara Seiber Mátyás kórusműveiből énekel. 12.43: Miskolci stúdiónk jelentkezik. 13.03: Az írnokok mezeje. 14.00: Rádiónapló — kettőtől hatig... 18.10: Csak fiataloknak! 19.13: Nóták. 19.44: Rezgésszámok. 20.28: A futár négykor az Alexen lesz... (ism.). 21.23: Rádióhangverseny ékről. 21.53: A XX. század zenéjéből. 22.25: Dzsesszíelvételekből. 23.15: Julius Caesar. 3. MŰSOR 18.10: Magyar Irodalmi Arckép- csarnok (isim.). 18.30: A Debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar és a Debreceni Kodály Kórus hangversenye a debreceni Bartók-te- remben. 19.35: A Tomsits együttes játszik. 20.00: Leonard Bernstein operafelvételeibol. 21.00: Nagy mesterek kamaramuzsikájából. 22.06: Aretha Franklin énekel. 22.27: Vivaldi: 12 concerto. Op. 3. TELEVÍZIÓ 9.00: Ahol mindenki felfedez. Továbbképzés alsó tagozatos neveNyomozás az ócskavas körül. Magyarul beszélő NDK bűnügyi tévéfilm. 21.00: Telesport (színes). Labdarúgó VB: Brazília—Skócia. Mérkőzés közvetítése Frankfurtból. Kb. 22.35: Tv-híradó — 2. kiadás. 20.00: Még egyszer! Ismétlés a májusi műsorokból. 20.00: Kortárs és bizonyságtevő. Látogatás Fra- nyó Zoltánnál. 21.05: A hét sovány tehén esztendeje. Riportfilm. 21.25: A magyar televízió nemzetközi karmesterversenye (színes). A győztesek díszhangversenyének közvetítése a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. POZSONYI TV 9.30: Adam Sangala. Tv-film, 2. rész (ism.). 18.50: A Szövetségi Bűnügyi Központ nyomoz. 19.C0 és 21.15: Híradó. 20.10: Dona Juanita liét botránya. NDK tv-fi!m. 21.55: Sosztakovics: V. szimfónia. 2. műsor 19.30: Labdarúgó VB: Skócia— Brazília. löknek. Mérések. 10.00: Építsük fel a matematikát. Továbbképzés felsőtagozatos nevelőknek. Relációk. 10.40: Játék a betűkkel (ism.). 11.05: Egy nagy a töltés mellett. Magyarul beszélő szovjet film (ism.). 17.13: Hírek. 17.20: A sarkvidék nomádjai (színes). Finn rövidfilm. 17.40: Ma alakítjuk a holnap anyagait. Film a mégneses anyagok kutatásáról. II. rész* 18.20: A Monitor. Fejlődő országok? — Harmadik világ? H. rész. 19.05: Reklámműsor. 19.10: Az MRT Közönségszolgálatának tájékoztatója. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.C9: Antikvárium. 21.00: Telesport. Labdarúgó VB: Olaszország—Argentína (színes). Mérkőzés közvetítése Stuttgartból. 22.35: Tv- híradó — 2. kiadás. 2. MŰSOR: 20.00: Korok, versek... Petőfi Sándor: „Pacsirtaszót hallok, megint.** 20.45: Kirándulás a folyón. NDK rövidfilm. 21.00: Tv-híradó — 1. kiadás (ism.). 21.30: Jókai Anna: A labda. Tévé- fiLm. (14 éven felülieknek!) POZSONYI TV 18.05 : 52 komikus. 19.00 és 21.00: Híradó. 20.00: Nemzetközi tv-fesz- tivál. 21.30: Labdarúgó VB: Bulgária—Uruguay. 2, műsor 17.00: Ros-Icki emlékverseny* 19.30: Labdarúgó VB. löknek. Geometria. 10.00: Épí'sük fel a matematikát. Továbbképzés felsőtagozatos nevelőknek. A függvények. 17.13: Hírek. 17.C0: Pozsony—Berlin közös szórakoztató műsora. Intervíziós átvétel a szlovák televízió műsorából. 17.45: Kertről — kertre. 18.10: Miskolci hétköznapok. Riportfilm. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.39: Tv-híradó. 20.00: Parasztele (színes). Reymonit regényének magyarul beszélő lengyel tévéfilmváltozata. V. rész: Ünnepek. 21.00: Jó estét, Miskolc! Helyszíni közvetítés. 22.30: Tv-híradó — 2. kiadás. 2. MŰSOR: 20.00: Smeíana: Hazám. Szimfonikus költemény. 21.20: Tv-híradó — 1. kiadás (ism.). 21.50: Siratódal. Szabó István novellájának távéváltozata (ism.). POZSONYI TV 10.00: Haldak. Tv-játék. 17.45: Tánccal és harmonikával. 18.C0: Auto-motor revü. 19.00 és'21.00: Híradó. 19.30: A Moszfilm a szlovák nemzeti felkelésről. 20.00: H?l- dak. Tv-játék. 21.30: Vidám műsor. 2. műsor 17.00: Ros-Icki emlékverseny. 19.35: Szentivánéji töz. Néprajzi film. 20.05: Leleplezés. Tv-játék. 21.05: Dalok. A PEST MEGYE] HÍRLAP RTV-MELLEK LETS 8 PÉNTEK KOSSUTH RADIO 8.20: Zenekari muzsika. Közben: 9.00: Ádámcsutka. VI. rész. 10.05: Édes Anyanyelvűnk. 10.10: A csudálatos Mary. V. rész. 10.32: Grace Bumbry és Anton Dermota énekel. 11.00: Beteg, vagy bűnöző? 11.10: Világhírű előadóművészek felvételeiből. 11.49: Kritikusok fóruma. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Vörös Kálmán népi zenekara játszik, Bihari Tóth Zsuzsa népdalokat énekel. 13.40: Vállalatok a bíróság előtt. 13.55: Csicseri bolt. 14.20: Kittenberger Kálmán visszaemlékezései. 15.10: Magyarán szólva... 25.25: Az élő népdal. 15.35: Csajkovszkij: Hattyúk tava — balettszvit. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Így élünk Abasáron. 17.20: Bemutatjuk új felvételeinket. 17.48: Jónás Mátyás népi zenekara játszik. 18.28: Üj lemezeinkből. 19.40: Világirodalmi séták. 21.03: Bartók: Elmúlt időkből. 21.20: Láttuk, hallottuk. 21.40: Bikfalvy Júlia népdalokat énekel. 22.20: Meditáció. 22.30: Dietrich Fischer- Dieskáu és a Schubert-dalok. 23.39: Könnyűzene Jereb Ervin szerzeményeiből. 0.10: Operainter- niezzók. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Indulók. 8.20: Ifj. Járóka Sándor népi zenekara játszik, Tombor Agnes és Bajházy Árpád énekel. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Orlando lovag. 12.47: Minden egy pontban. 13.03: Beethoven- művek. 14.00: Kettőtől hatig ... 18.20: Az 1970. évi ifjúsági rádiójáték-pályázat díjnyertes műveiből (ism.). 18.5(2: Könnyűzene. — Hangszerszólók. 19.15: Kocsis Zoltán és Ránki Dezső Mozart-cLklu- sa. H. rész. Közben: kb. 20.55: Emlékezetes találkozások hangképei. Kb. 21.15: Nóták. 21.40: Katedra. 22.00: Zenekritikusok hanglemezekről. 22.30: Komáromi farsang. 23.15: Saint-Sacns-művek. 3. MŰSOR 18.05: Csajkovszkij: a-moll trió. 18.55: Herb Alpert és együttese felvételeiből. 19.15: Szimfonikus zene. 20.53: Bolgár művészek operafelvételeiből. 21.40: Haydn: d-moll vonósnégyes. 22.01: Dzsesszfclvéte- lekből. 22.23: Vivaldi: 12 concerto. TELEVÍZIÓ 9.00: Ahol mindenki felfedez. Továbbképzés alsótagozatos nevelőknek. Relációk, függvények, sorozatok. 10.00: Építsük fel a matematikát. Továbbképzés felsőtagozatos nevelőknek. 17.23: Hírek. 17.30: Reklámműsor. 17.40: Telesport: Labdarúgó VB (színes), összefoglalók. 18.40: öt perc meteorológia. 18.45: Műsorainkat ajánljuk! 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A két Monties. A holland televízió zenés szórakoztató műsora (színes). 20.55: Nagy csaták. Magyarul beszélő francia doku- mentumfilm-sorozat. I. rész: Az angliai csata. Előtte: Bevezető. 22.10: A Tv Zenei Klubja. Közvetítés a Vörösmarty téri Művészetek Házából. 23.00: Tv-híradó — 2. kiadás. 2. MŰSOR: 20.00: Istenmezején 1972—73-ban. Lírai tudósítás. 21.00: Tv-híradó — 1. kiadás (ism.). 21.30: Reklámműsor. 21.35: Múzeum falak nélkül (színes). Képzőművészeti filmsorozat. VH. rész: A görög templomok. POZSONYI TV 18.00: Interparádé. 19.00 és 22.10: Híradó. 19.30: Rövidfilmek. 20.30: Csendesek a ~ hajnalok. Szovjet film. — 22.35: Zenés film. 2. műsor 19.35: Rózsák a Moravanka együttesének. 20.15: Ilyen nyári éjszaka. Tv-játék. SZOMBAT ... .• • _ KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Lányok, asszonyok. 8.39: A ! III. nemzetközi Karajan karmes- j terverseny záróhangversenye. 10.05: | Rádiószínház. 11.03: Munkából támad a bőség...** 11.13: Finálék Verdi operáiból. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva . .. 12.45: Melódiakoktél. 14.00: Megesett eset. 14.10: Kóruspódium Veszprémben — n. rész. 14.25: Üj Zenei Üjság. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: Slágermúzeum. 16.00: 168 óra. 17.30: Derűre is derű. 17.59: Wilhelm Backhaus (zongora) és Yehudi Menuhin (hegedű) lemezeiből. 19.30: Az éjszaka csodái (ism.). 19.40: Kapcsoljuk a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központ színháztermét. Közben: kb. 20.25: Kilenc kova szikla. Kb. 20.40: A közvetítés folytatása. Kb. 21.30: Operakettősök. 22.25: A beat kedvelőinek. 23.10: Világhírű előadóművészek lemezeiből. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 8.05: Bécsi vér. 8.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.03: Zentai Anna, Reményi Sándor és Kovács Apollónia nótákat énekel, Bicskei Géza cimbalmozik. 9.50: Polkák. 10.05: Szombat délelőtt. 12.03: Zenekari muzsika. 12.50: „Jelképek erdején át...” 13.03: Kitágult törzsasztal (ism.). 13.30: Az Obretenov kórus énekel. 14.00: Napraforgó. 15.00: Orvosi tanácsok. 15.05: Chopin- művek és átiratok világhírű előadók tolmácsolásában. 15.27: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. 16.05: A hét műsorából. 17.44: Miért különbözik a meteorológiai és a naptári évszakváltás? 18.15: Közkívánatra! 19.30: Haydn: d-moll vonósnégyes. 20.18: Közvetítés a szolnoki Szigligeti Színházból. A szájhős. 22.09: Zenekari muzsika. 23.15: Slágerturmix. 3. MŰSOR 12.23: Richard Strauss: A rózsalovag. 16.05: Vivaldi: 12 concerto. 16.42: ötórai tea. 18.10: Rendezte: Cserés Miklós dr. (ism.). 19.09: Szimfonikus zene. 20.54: Magyar előadóművészek felvételeiből. 21.50: Szegedi dzsessznapok. 2?.20: Mol- dován Stefánia és Bartha Alfonz énekel. TELEVÍZIÓ 9.00: Ahol mindenki felfedez. Továbbképzés alsótagozatos nevelőknek. Számtan, algebra. ÍO.CO: Építsük fel a matematikát. Továbbképzés felsőtagozatos nevelőknek. Racionális számok. 10.58: Parasztok (színes). Reymont regényének magyarul beszélő lengyel tévéfilmváltozata. V. rész: Ünnepek (ism.). 11.55: Múzeum falak nélkül (színes). Képzőművészeti filmsorozat. VII. rész: A görög templomok (ism.). 15.27: René KOSSUTH RÁDIÓ 8.05: öt kontinens hét napja. 8.20: Jó reggelt, vasárnap! 10.03: Partituristák. 11*13: Óvodások dal- kincse. 11.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Közben: kb. 12.10: Édes anyanyelvűnk. Kb. 12.15: Komjáthy Jenő versei. Kb. 12.20: A hangverseny-közvetítés folytatása. Kb. 12.55: A világbajnokságról jelentjük. Kb. 13.15: Operettdalok. 13.30: Rádiólexikon. 14.00: Arturo Toscanini operafelvételeiből. 14.49: Külföldi tudósítónk levele. 15.08: Nótakedvelőknek. 16.00: Színházi magazin. 17.05: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. Közben: 17.41: Világlíra. 17.56: A Nagy mesterek — világhírű előadóművészek c. műsor folytatása. 18.34: László Margit és Korondy György operettekből énekel. 19.10: Töltsön egy órát kedvenceivel. 20.10: Versszínpad. 21.04: örökzöld dallamok. 22.20: Eszmecsere. 22.50: Lajtha László: Vas megyei kurucképek. 23.00: Magyar előadóművészek felvételeiből. 0.10: Filmzene. PETŐFI RÁDIÓ 8.30: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa klasszikus kórusokat énekel. 8.42: A Rádió Dalszínháza. 10.08: Hét család Európában. 10.38: Szívesen hallgattuk. 12.08: Közvetítés a kötötifogású birkózó EB döntőiről. 12.18: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Az elcserélt kalap. 14.00: Táskarádió. 15.00: Nőkről — nőknek. 15.30: Mozart: Kis éji zene. 15.49: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 16.05: Kapcsoljuk a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központ színháztermét. Kb. 17.05: Kiskunsági Nemzeti Park. Kb. 17.35: Mit hallunk? 18.05: Közvetítés a kötöttfogású birkózó EB döntőiről. 18.20: Rendezte: Cserés Miklós dr. 19.16: Üj kórusleme- zünkböl. 19.35: Közvetítés a Nyári Totókupa-mérkőzésekről és a kötöttfogású birkózó EB döntőiről. 20.10: Verdi: Simone Boccanegra. Közben: 21.44: Boldizsár Iván írása. 21.56: Az operaközvetítés folytatása. 23.10: örökzöld dzsesszme- 1 ódiák. 3. MŰSOR 8.10: Szimfonikus zene. 9.30: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából. 10.00: Üj Zenei Újság. 10.35: Costy műsora- (színes). NSZK zenés film (ism.). 15.55: Hírek. 16.00: Reklámműsor. 16.10: Üjabb évtizedek küszöbén. Dokumentumfilm a metró építőiről. 16.25: Feuchtwan- ger: A hamis Néró. Tévéjáték (ism.). (14 éven felülieknek!) 17.50: Budapest, a fürdők városa. Riportfilm. 18.20: Háromszáz tó és a tajga (színes). Mongóliái ú ifi!m. I. rész (ism.). 18.45: Az én csatornám . .. Komlós János műsora. 19.15: Cicavízió (színes). 19.30: Tv- híradó. 20.00: Vezényel a győztes: Kobajasi Ken-Icsiro. A magyar televízió nemzetközi karmesterversenyének első helyezettje. Riport- film a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának május 15-1, zeneakadémiai hangversenyéről. 20.25: Telesport. Labdarúgó VB (színes). NSZK—NDK mérkőzés közvetítése Hamburgból. 22.05: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.15: Éjszakai előadás: Lőjj a zongoristára. Magyarul beszélő francia film. POZSONYI TV 9.30: Interparádé. 10.15: Dana Juanita hét botránya. NDK tévéfilm. 13.40: Trnava Presov—CSZKA Moszkva kézilabda-mérk. 19.00 és 21.00: Híradó. 19.25: . Labdarúgó VB: NDK—NSZK. 22.10: A máltai sólyom. Bűnügyi film. 2. műsor 17.40: Minden kilométeren. Bolgár tv-sorozat. 20.00: A szerelem végzetes játék. Tv-játék. Kodály—Weöres Sándor: öregek. 10.43: A Rádiószínliáz bemutatója. 12.10: Csak fiataloknak! 13.10: Brahms: f-moll szonáta. 13.50: Kis magyar néprajz. 13.55: Századunk mestcrműveiből. 15.03: Kilá ó. 16.07: Művészlemezek. 17.00: Donizetti operáiból. 18.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Közben: 18.50: A magyar költészet századai. 19.05: A hangverseny-közvetítés folytatása. 19.35: Friderika. 29.06: A frankfurti rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 21.30: Dolgoztam ám magyarokkal is ... ! TELEVÍZIÓ 9.58: Kis emberek, nagy emberek. Intervíziós gyermekműsor. Közvetítés Berlinből. 11.00: Diákabrak. Filmöisszeállítás. 11.40: Emlékezetes hangversenyek. Brahms: I. (c-moll) szimfónia. 14.32: A Fröhlich család (színes). NDK rajzfilmsorozat. IX. rész: A kis segítség. 14,40: Middlemareh. Magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat. V. rész: Férjek. 15.25: Reklámműsor. 15.30: Telesport: Labdarúgó VB. összefoglaló. 18.00: Korok, versek... Petőfi Sándor: .»Pacsirtaszót hallok, megint.. .»* (ism.). 18.45: Minden hatalmat... A labda Az író, Jókai Anna művéről: .,Az alaptétel: egy aszszony kettős tévedése. Melinda, a főhős, elfordulva a város csörtetésétől, az emberek karrierizmusától, a megalázó szerelmek láncolatától, azzal az Illúzióval megy vidékre, egy művelődési ház gondnokának, hogy ott el tud menekülni a realitásoktól. Ez az elképzelése azonban szükségszerűen csődöt mond, hiszen számára vidéken a gondok-bajok még sűrítettebben jelentkeznek, mint A nagyvárosban. Ahogyan a regény egyik szereplője mondja: „minél kisebb a labda, annál sűrűbb rajta a petty**. Az ember nem léphet ki önmagából, mint egy megunt ruhából. Melinda másik tévedése, hogy azt hiszi: Lehet „messiás- kodni’*, de senki sem hiszi el neki, hogy önzetlen. Igyekeztem egyébként Melinda alakját tragikus és komikus elemekkel ötvözni . . .*» A Mihályfi Imre rendezte tévéfilm főszereplője: az időközben fiatalon elhunyt kiváló színésznő, Dómján Edit. Adás: június 19., szerda, 21.30 óra, 2. műsor. Parasztok Az ötödik rész címe: Ünnepek. Karácsonyra készülődnek a falu családjai, ki-ki amennyire teheti. A gazdag Boryna házában nyilván más lesz a karácsony, mint fiánál, Anteknél, aki feleségével, gyerekével együtt szűkös napoknak néz elébe. Pedig szorgalmasan dolgoznak mindketten: Antek elszegődik a molnárhoz, Hanka meg a kántoraiénak fonja fel a gyapjút . . Rendező: Jan Rybkowski. Adás: csütörtök, június 20., 20.00.