Pest Megyi Hírlap, 1974. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-13 / 136. szám

4 1974. JÚNIUS 13., CSÜTÖRTÖK Tízezerből ötszáz elutasítás Hiányszakmákban — iskolahiány Segít a megyei pályaválasztási tanácsadó Kifün telesek A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Karig Sára műfor­dítónak, eredményes mun­kássága elismeréséül; Szala y Imre ép ítész-írónak 80. szü­letésnapja alkalmából, iro­dalmi és művészettörténeti munkássága elismeréséül, Be­llamy Sándor írónak 75. szü­letésnapja alkalmából, írói munkássága elismeréséül a Munka Érdemrend arany fo­kozata kitüntetést adomá­nyozta. Tanácskozás a fiatai kutatók helyzetéről A kutatóintézetekben dol­gozó fiatalokkal való fokozot­tabb szakmai, politikai törő­dés, beilleszkedésük hatható­sabb segítése, élet- és mun­kakörülményeik javítása volt a témája annak a tanácsko­zásnak, amelyet -r- az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának, va­lamint a KISZ KB rendezésé­ben — szerdán tartottak a TIT Bocskai úti stúdiójában. Az értekezleten azoknak a munkacsoportoknak a tagjai vettek részt, amelyek koráb­ban a nem akadémiai kutató­helyeken dolgozó fiatal kuta­tók helyzetének felmérésén munkálkodtak. A tanácskozást dr. Tóth De­zső, az MSZMP Központi Bi­zottságának osztályvezető-he­lyettese nyitotta meg, majd Kéri András, a KISZ központi bizottságának osztályvezetője összegezte a felmérés tapasz­talatait. A tanácskozás részvevői hasznos észrevételekkel egé­szítették ki a fiatal kutatók élet- és munkakörülményeiről készült jelentést, amelyet el­juttatnak az érdekelt párt-, társadalmi és állami szervek vezetőinek, s amely a közel­jövőben a KISZ KB Intéző Bizottságának is napirendjére kerül. A megye iskoláiból az idén csaknem tízezer fiatal jelent­kezett továbbtanulásra, és kö­zülük az általuk választott pá­lyán, illetve középfokú iskolá­ban mintegy ötszáz az, aki nem folytathatja a tanulást. A Pest megyei Pályaválasz­tási Tanácsadó Intézet azon­ban az elutasítottak mindegyi­ke részére igyekszik sürgősen megfelelő továbbtanulási lehe­tőséget keresni. Mégpedig, ha 1 csak lehetséges, ugyanolyan vagy legalábbis hasonló pá­lyán, amin nem sikerült elin­dulnia. Legtöbb esetben két- három másik tanintézetet, az­az foglalkozást javasol, más kérdés azonban, hogy az el­utasított fiatal a javasoltakat elfogadja-e. Ez csak a későb­biek folyamán derül ki, de az intézet a különösen problema­tikus esetekben, személyes megbeszélésre hívja be az ér­dekeltet, szüleivel együtt, s természetesen a nála meghí­vás nélkül jelentkezőknek is rendelkezésére áll. Több is lehetne A Pest megyei szakmunkás- tanuló iskolák és intézetek összesen 134 jelentkező előtt eresztették le a sorompót. Ha­sonló fővárosi tanintézetek pe­dig nyolcvanhármat, más me­gyebeliek kilencet utasítottak vissza. Az ok általában a hely­hiány, de szórványosan az is előfordult, hogy a jelentkezőt az orvosi vizsgálat nem talál­ta alkalmasnak a választott pályára. Szám szerint a legtöbb visz- szautasítás a ceglédi kereske­delmi és vendéglátóipari szak­iskolában volt. Nem vettek fel negyven fiatalt. A hasonló váci iskola két felszolgálót és egy cukrászt, a budapesti pe­dig öt felszolgálót, öt cukrászt és két szakácsot utasított visz- sza. A budapesti Iparcikk-ke­reskedelmi Szakiskolában 43 elutasítás történt,*“ ezen belül a legtöbb, 18 ruházati, 12 pe­dig cipőeladó akart lenni. Más megyebeli tanintézetek húsz Pest megyei kereskedel­mi eladójelöltnek nem tudtak helyet adni. A vendéglátóipari szakmák, különösen a felszolgáló, né­hány esztendő óta, vonzzák a fiatalságot. Ugyanakkor, külö­nösen vidéken kénytelenek nagy számban szakképzetlen munkaerőt beállítani és ugyan­ez vonatkozik a kereskedelmi eladókra is. A vendéglátó he­lyek, s a boltok hálózata év­ről évre bővül, a hiány tehát a jövőben még növekedni fog. Éppen ezért lenne meggondo­landó ezekben a szakmákban a tanulási lehetőség növelése is. Nem lehetnek óvónők, ápolónők... Ami az ipari szakmákra je­lentkezőket illeti, közülük fő­leg a gépkocsiiparral össze­függő autószerelő, karosszéria- lakatos, gépjármű-villamossági és mechanikus szakmákra a felvehetőknél 40 fiatallal több jelentkezett. Ez valamennyi divatos szakma, ahogy még mindig az a női fodrász is. Néhány jelentkező ezt a mun­kát sem tanulhatja. A mezőgazdasági szakmun­kásképzőkbe azonban a jelent­kezőket felvették, noha a ter­vezett irányszámnál néhány fővel többen vannak. Kivétel a tatai lótenyésztő, ahonnan egy, és az ország egyetlen va­dász-vadtenyésztő szakmun­kásképzője Szombathely-Óla­don, ahonnan négy Pest me­gyei fiatalt utasítottak vissza. Az egri és a soproni erdészeti szakközépiskolába 6—6, a sze­gedibe 9 Pest megyei fiatal je­lentkezett, hiába. Velük együtt összesen 81 je­lentkező kopogtatására nem nyílt meg a szakközépiskola kapuja. Mezőgazdasági pályát választó fiatalt a ceglédi isko­la tízet utasított vissza. A ceg­lédi, valamint a váci közgaz­dasági pedig 8—8 főt. Legna­gyobb a visszautasítás az egészségügyi és az óvónői szak- középiskolákból. A Nagykőrö­si Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskola 15, a buda­pesti Kossuth Zsuzsa meg Bem József szakközépiskola 5—5 Pest megyei leányt utasított el. A váci egészségügyi szak- középiskola hely hiányában 13, a budapesti Kossuth Zsuzsa 12 lányt utasított el. Pedig ezekre a hiányszakmákra mind több tanulót kellene fölvenni. Gimnáziumokból 66 elutasítás Túljelentkezés vagy egyéb okok miatt Pest megyei gim­náziumok 30, budapestiek 28, más megyebeliek nyolc Pest megyei lakos fiatalt nem vet­tek fel. A legtöbbet, szám sze­rint 14-et, a váci Sztáron Sán­dor Gimnázium. A gimná­ziumból visszautasítottak prob­lémája viszonylag könnyen megoldható, mert a megye esetleg lakóhelyükhöz közel eső több gimnáziumában is van még hely. Pest megyében Cegléden, Vácott és Monoron képeznek a szintén hiányszakmának szá­mító gép- és gyorsíró pályára. Az utóbbi kettő nem utasított el jelentkezőt, de a ceglédi kénytelen volt 23 lányt vissza­utasítani. Szokoly Endre Szitás Erzsébet: Anyám Újabb meglepetések fedez­hetők fel a fővárosi kiállítá­sokon, olyan külföldi és hazai értékek, melyeket eddig nem eléggé pontosan látott a köz­vélemény. Mindez elsősorban Molnár C. Pál munkásságára vonatkozik, aki életművével az Ernst Mú­zeumban jelentkezik, zajos siker közepette. Eddig a nove- conto és a római műhely ha­tásáról beszéltünk vele kap­csolatban. Tárlata arról győzi meg látogatóit, hogy sokkal többről van szó az ő esetében. Tulajdonképpen Szinyei Merse Páltól vette át a festői stafé­tabotot, és Rudnay Gyulához hasonlóan színpadi szerkesz­téssel közelítette a látványt. Ez a legnemesebb értelemben vett fpstői szcenika határozta meg Molnár C. Pál 1930-as műveit: monumentális tájdísz­letek jelentek meg és biblikus életképek könnyed, elegáns, bravúros színkezelésben. Hiá­nya ebből a virtuozitásból eredt, túlságosan csak erre ha­gyatkozott, a felület jó, ám kellő mélység nélküli ábrázo­lására. Van benne valami kü­Kiállífófermekben A horizont növekedése lönös hajlékonyság, váltásra képes rögtönzőerő és stílusér­zék, amely Weöres Sándor költészetére is jellemző. Élet­műve a hiteles improvizációk sorozata; giotfós hangvételtől szürrealista eszményekig ter­jed. Jelentősek legújabb mű­vei. Olyan megújulást érzéke­lünk a Caesar halála és a Dzsingisz khán témában, olyan egyéni képrendszert, amelynek forrása, terjedő ha­tára egyedül önmaga. Míg Molnár C. Pál festésze­tünk szintézisteremtő idősebb évjáratához tartozik, addig Végh András a fiatal nemzedék tagja, ezért láthatjuk festményeit a Stúdió Galériában. Molnár C. Pál képlékeny sokoldalúságával szemben Végh András festői nyelvezete állandó; heves temperamentum, élénk színlo- bogás jellemzi. A dinamiz­mustól átfűtött csoportalakza­tai megnyújtott egységgé forr­nak, szimbolikus jelentéstar­talmuk elmúlt időket, örök mozgást, táncot, korhoz kötött kaszásokat és elvont ritmust jelölnek. Molnár C. Páltól el­térően egyféleképpen kutatja fel törvényeit. Céljai szilárdan homogének, a felületkezelés egyhangúságán azonban vál­toztatnia szükséges. A gyorsított változások és a formahűség eltérő eszményei­nek határterületén található az a különböző igényeket öt­vöző középszer, mélynek ti­pikus példája Szitás Erzsébet munkássága. Jó értelemben mondhatjuk mindezt a Fényes Adolf-terem júniusi kiállítójá­ra. Jelképeket és látványt egyeztet türelmes kompro­misszumokkal, ebben a mér­legelésben tárulnak fel érté­kei; füzesgyarmati öreg fa ké­pi emléke, római részlet, le- ningrádi töredék, tihanyi templom. E sallangmentes in­formációk földrajzi határa tág, azonban stílusban különböző életérzést ábrázol. Figyelemre méltó műve, a Búcsú, egy idős asszony csöndes magányát hordozza. A Ferencvárosi Pincetárlat szorgalmasan mutatja be a IX. kerületieknek a mai magyar képzőművészet Szombathely­től Debrecenig terjedő kezde­ményezéseit, kamarakiállítá­sok formájában. Fontos hiva­tásvállalás ez, mely ezúttal saját termésre koncentrált, hiszen a ferencvárosi iskolák rajztanárainak műveiből válogatott. A kol­lekcióból Szabó Éva ízléses fa­liszőnyegei és Széky Piroska grafikái emelkednék ki. A júniusi tárlatok sorát a Műcsarnokban bemutatott román plakátok zárják. Ez a kiállítás viszonzá­sa annak a bemutatkozásnak, melyet alkalmazott grafiku­saink alkotásaiból rendeztek tavaly a bukaresti Orizont Galériában. A román plakát sokoldalú megközelítéssel kí­séri az élet számtalan esemé­nyét és problémáját. A jó át­lagból is kiemelkedik Mihai Grosu, Radu Steflea és külö­nösen Iosif Molnár, aki jól el­rendezett cirkuszi jelenetet, turisztikai részletet és Ma­dách Imre főművének, Az ember tragédiájának rajzi ér­telmezését kezdeményezi gra­fikai igényű plakátjain. örvendetes, hogy a kulturá­lis értékek cseréje a nyári hónapokban sem szünetel, hi­szen ugyancsak a Műcsarnok­ban nyílt meg az NSZK építé­szetének tanulságos kiállítása, mely a hónap végéig tekinthe­tő meg. Losonci Miklós Véffh András: Csata HETI FILMJEGYZET Az audiencia Claudia Cardinale és Bnzo Jannacci, Az audiencia főszereplői Olasz filmeket illetően jó szériában vagyunk — ezt a benyomásunkat erősíti a Film­barátok Köre mozihálózata után a közönség elé ezen a héten kerülő új mű, Az au­diencia. Rendezője, Marco Ferreri, nem ismeretlen nálunk. Két kitűnő filmje tette emlékeze­tessé a nevét: a Méhkirálynő, s a különös, az embernek a modern kapitalista társada­lomban végbemenő elidege­nedését bizarr, de precíz lé­lektani hitelességgel ábrázoló Diliinger halott. Mostani film­je, Az audiencia, mintha ez utóbbinak a folytatása lenne. Nem cselekményében per­sze, s nem is figuráiban, ha­nem gondolataiban, következ­tetéseiben, mondanivalójá­ban. Az audiencia hőse egy olasz fiatalember, Amedeo. Miben sem különbözne milliónyi tár­sától, ha nem lenne egy sze­líd. s különösebben nem is indokolt rögeszméje: beszélni akar a pápával. Elvileg ennek semmi akadálya, hiszen bárki jelentkezhet pápai kihallga­tásra, audienciára. Am gya­korlatilag Amedeo abba pusz­tul bele, hogy ezt a szelíd és ártalmatlan vágyát nem tud­ja teljesíteni. A film az ő ke­serves kálváriáját meséli el, azt a homályos és megfogha­tatlan légkört eleveníti meg, amely körülveszi a Vatikánt, s a pápához vezető utat ti­tokzatos erők együttműködé­sével zárja el. Intrikák, tit­kos besúgók, repdőrök, az úgynevezett fekete arisztok­rácia tagjainak szövevénye, rejtélyes alakok, események állnak Amedeo útjába. Még az a lány, akibe őszintén be­leszeret, s akitől gyereke is lesz, az is a Vatikán titkos be­súgója. Rendőrségen, kórhá­zakon, elmegyógyintézeten át vezet a fiú tragikomikus útja, s végül is sem ő, sem mi, né­zők nem tudjuk meg, miért nem beszélhetett a pápával, miért kellett ezért az ártatlan óhajáért annyi szenvedést, gyötrelmet kiállnia, s miért kell végül is belepusztulnia, amikor semmiben, nem vét­kes, senkinek semmit nem ár­tott, s nem is akart ártani. Ferreri szeme előtt nyil­vánvalóan a híres Kafka-re­gények, A per és A kastély lebegtek, amikor ezt a fil­met írta és forgatta. S nem véletlenül, Kafka szorongá­sokkal teli, az értelmetlen cselekedetekkel megfélemlí­tett hősök fojtogató sorsát boncoló könyveiből ugyanaz a testetlen, misztikus félelem és irracionális, de tökéletes, már-tnár eszelős terror árad, mint Ferreri filmjéből. O azonban egy lépéssel még to­vább is megy, mint Kafka, mert hősét és a cselekményt nem holmi kitalált, vagy meg nem nevezhető, nem konkre­tizált térbe helyezi, hanem a mai, valóságos és konkrét Olaszországba. Ettől kap iga­zán nyomasztó hitelességet Az audiencia, ettől érzi a néző szinte a maga bőrén Amedeo keserveit, szorongásait, végső összeomlását. A kitűnő filmben kitűnő színészek sora szerepel. A pápai besúgóként dolgozó lényt Claudia Cardinale, az eléggé korlátolt, de annál gát­lástalanabb rendőrfelügyelőt Ugo Tognazzi, s egyik aber­rált „fekete arisztokratát* Vittorio Gassmann játssza. Michel Piccoli, Ferreri előző filmjének, a Diliinger halott­nak a főszereplője itt egy kulcsfigurát kapott, a francia lelkészét. Csak Amedeo meg- foirmálója, Enzo Jannacci új a számukra — de dicséretére mondhatjuk, hogy a sztárok között is remekül oldja meg bonyolult színészi feladatát. Két balláb az ezredben Tipikusan angol humorú vígjáték, mely némi komo­lyabb mondanivalóval ötvö­zi a nem túlságosan eredeti kaszárnya-komédia gegjeit — így lehetne tömören össze­foglalni a Spike Milligan re­gényéből Normann Cohen ál­tal rendezett filmről alkotott véleményünket. Ezzel viszont kicsit igazságtalanok is len­nénk hozzá, mert az igaz, hogy láttunk már jobb víg­játékot, meg olyan filmet is, amely a második világháború kitörésének időszakát a maga drámai mélységében és szé­lességében mérte fel —, a Két balláb az ezredben annyi jó szót mégis megérdemel, amennyi egy alapjaiban jó­szándékú filmnek kijár. Az alapot kéoező regény egyes szám első személyben meséli el a főhős, Spike Mil­ligan (azaz az író) kalandjait; azt, miképp lesz a lezser, sőt, nyegle dzsessztrombitásból a háború kitörésekor újonc, milyen viszon t ags ág ok on megy át társaival, míg bele­rázódik a hadsereg fegyel­mébe, s megtanulja az alapve­tő katonai ismereteket, hogy aztán haladéktalanul a front­Azon az Kissé becsapva érzi magát a néző ennek az NDK-ban ké­szült bűnügyi filmnek a meg­tekintése után. Nem azért, mintha a krimiktől feltétlenül a filmművészet csúcsait re­mélné az ember. Ám egy dol- ■ ?ot mégis elvárhat a mozilá- ; togntó, ha bűnügyi filmhez ül í be: azt, hogy ne vezessék fél- l re. Márpedig Hildebrnndt ren­ra induljon. Milligan egy ne­héz és hősies korszaknak állít emléket a könyvben, s egy fo­lyamatot örökít meg, azt « folyamatot, amelyben a csak passzióból, saját akaratukból katonáskodó, a hadsereget af­féle jópofa sportklubnak te­kintő angolok megismerked­nek a kemény munkát, s ál­landó, komoly életveszélyt je­lentő kötelező szolgálattal, a haza megvédésének gyakor­lati feladatával. Ezt az át­alakulást sok humorral és jól meglátott szituációkkal dol­gozta fel a regény. A filmben sajnos, sok elveszett Milligan verbális humorából, elmes ötleteiből, s csak a jól meg­választott színészek mente­nek meg valamit az eredeti értékekből. Elsősorban a Mil- l!gant játszó Jim Dale, akinek fanyar egyénisége, úgyneve­zett fahumora érzékeltetni tudja a derék őscivil angol polgár átalakulásának nem. éppen zökkenőmentes folya­matát. A nevetés forrásául sok, már ismert fordulat szol­gál de a filmnek nem ezek a fáradt poénok képezik az alapját, hanem a fent vázolt gondolatok. > éjszakán dező ezt teszi, holott az alap­vető krimifogás, a gyanúnak több személyre való terelé­se, s ezáltal a Ki tette? című találós kérdés izgalmas latol­gatása nem jelentheti azt, hogy tudatosan helytelen irányba tereljük a néző figyel­mét. Takács István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom