Pest Megyi Hírlap, 1974. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-11 / 134. szám
Jelentkezési határidő: június 30. Szakmai gyakorlatszerzésre - az NDK-ba várják a váci fiatalokat VÁCI NAPLÓ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE XVIII. ÉVFOLYAM, 134. SZÁM 1974. JÚNIUS 11., KEDD Kezdetben: a hússzárítás Tovább korszerűsödik a dunakeszi konzervgyár Hetven százalék exportra — Új bébiételek A fiatalok első csoportja 1967-ben utazott ki Magyar- országról az NDK-ba. Vácról is sokan jelentkeztek, és ma már szép számban dolgoznak az ottani szocialista üzemekben. A hazaírt levelek azt bizonyítják, hogy jól érzik magukat, ellátásukkal elégedettek, sikeresen elsajátítják a német nyelvet, megismerik a baráti ország tájait. — Az egyezmény keretében idén is jelentkezhetnek az NDK-ba Vácról és a váci járásból fiatalok, 18—26 éves korig, három évi időtartamú munkavállalásra —- mondja Bagi Andrásivá, a városi tanács munkaügyi előadója. — A városi tanács pénz-, terv- és munkaügyi osztályán fogadják a jelentkezőket. — Hányán utazhatnak? — Tőlünk öt kijelölt német városba, összesen hatvanan jelentkezhetnek, szakképzettséget igénylő és betanított munkakörökbe egyaránt. Utóbbiba szélesebb körű a választási lehetőség. A wólfeni Filmfabrikba például fiúk, lányok egyaránt mehetnek a magyar fotokémia gyárának városából. — Egyéb lehetőségek? — Neuhausban betanított elektromos szerelőket várnak. Fiúkat is lányokat is. Erfurtban, Schwedtben és Rade- beulban többnyire a forgácsolószakmákban, esztergályos, marós, elektroműszerész és lakatos szakmunkásokat látnak szívesen. Ugyanezekre a helyekre betanított munkára is iehet jelentkezni. — Milyen előnyökkel jár a külföldi munkavállalás? — Előzetes tájékoztatásként elmondhatom, hogy valamennyi NDK-beli vállalatnál, a német nyelv elsajátítása után, szakképzettséget adó tanfolyamokon lehet részt A PEST MEGYEI TANÁCSI ÉPÍTŐIPARI VALLALAT felvételre keres: — önálló SZTK-ügyintézőt — bérelszámolót — kontírozó könyvelőt — belső ellenőrt — építésztechnikust — tetőfedő bádogost — darukezelőt — motorszerelőt — géplakatost — épületlakatost — vízvezetékszerelőt — segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: Vác, Bartók Béla u. 14. Telefon: 11—605, 92-es mellék. 14 éven felüli lányokat, nőket A jelentkezőket előnyös feltételekkel, három Hónap alatt betanítjuk. Szociális juttatások a kollektív szerződés szerint. A vád és a Vác környéki lakók jelentkezését várjuk a Váci Kötöttárugyár munkaügyi osztályán. (Vác, Sallai Imre u. 8-10.) A Vámosmikolán, illetve környékén lakók a vállalat vámosmikolai telephelyén jelentkezzenek. venni. Anyagilag is kedvezőbb körülmények közé kerülnek a most jelentkező fiatalok, mert ősztől kezdve az ott-tartózko- dás idejére havonta 120 márka különélési pótlékot biztosítanak részükre. — Meddig lehet jelentkezni? — Június 30. a határidő, de ajánlatos minél előbb felkeresni a városi tanács illetékes Rohamosan közeledik a városi rang elnyerésének 900. évfordulója. Az ünnepségek propagandája is megkezdődött. A Füles című rejtvényújság Váccal kapcsolatos kereszt- rejtvényt közölt. Rövidesen megtartják az előkészületeket ismertető sajtótájékoztatást. Két héttel ezelőtt az érdi, a százhalombattai és a tárnoki diákok jöttek hozzánk, hogy megismerjék a várost. Júniusban Bajáról érkező nagyobb tanulócsoportokat üdvözölhettünk, de felnőtt kirándulókat is szép számmal hoznak Vác- ra az IBUSZ, a VOLÁN Tu- rist, az Expressz Utazási Iroda autóbuszai. Volt olyan nap, melyen hét különjáratú busz parkolt a városban. Felötlött bennem, mi lenne, ha csak egyetlen egy társaság is szállást kéme éjszakára? Éjjeli pihenőre Vácott egyáltalán nincí lehetőség csoportosan érkezőknek. Pedig lehetne! Egymással vetélkednek a községek, s a cél mindnyájunk érdeke. A virágos faluért mozgalom eredménye nemcsak szemnek tetsző látvány, de környezetünket teszi egészségesebbé a virág és a jól gondozott utca. Az sem mellékes, hogy a nemes versengésben jó helyezést elértek olyan jutalomban részesülnek, melyet a lakosság javára fordítanak a tanácsok. Erről beszélgettünk Rimányi Lajossal, aki Váchartyánban, a Fő út 131-es házban lakik. Házának környéke már Külföldi vendég a váci kórházban A múlt hét végén a váci Szőnyi Tibor kórházba látogatott dr. Abdul Alif Aldamin, a Jemeni Arab Köztársaság egészségügyi minisztere, dr. Földi József, a szakminisztérium nemzetközi kapcsolatok főosztályának vezetője kíséretében. Az Arábia délnyugati részéből érkezett vendég, akit dr. Kollár Lajos igazgató-főorvos kalauzolt a kórházban, elutazása előtt nagy elismeréssel nyilatkozott városunk korszerű egészségügyi intézményéről. 1975-re még nem lenne késő elindítani az előkészítő munkákat, tárgyalásokat, szerződéskötéseket. Nem kellene hozzá külön beruházás. De hogyan? Miskolcon aludtunk már egyetemi diákszállókban. A szegedi szabadtéri játékok alkalmával a Tisza-parti város orvosnövendékeinek és egy iparitanuló-intézetnek kollé-' giuma is nyújtott már pihenőhelyet váci turistáknak. Balatonalmádiban minden nyárra egy általános iskolát alakítanak át szálláshely céljára. Sorolhatnám még, de talán ennyi is elég lesz ötletnek, hogy a mi városunk, a büszkén emlegetett iskolaváros legalább a jubileum évére az ünnepségekre szóló meghívókhoz elszállásolási lehetőségeket is kínálhasson az idelátogatóknak. messziről feltűnik. A Volántelep is szép látványt nyújt útmenti parkjával, de utána, Rimányiék telke előtt, széles sávban, húsz méteren végig, százféle színben virágzik a tátika. A kerítés mögül rózsabokrok pompáznak, s alattuk friss hajtások serkennek: a kései virágok, az ősziek. — Nagyon szép ez a porta! — szólok elismerően. — De mérget is sokat eszünk miatta! — legyint Rimányi Lajos. — Késő estig őrizzük a feleségemmel, de reggelre mégis megszedik. Az élelem, tartósítása régi képessége az embereknek. Ismeretes, hogy például a hússzárítás módszerét keletről hozta a magyarság. A belsőázsiai török népek, a baskírok, kirgizek, kalmükök még ma is használják. Ennek a lényege az, hogy a főzött húst napon szárítják vagy árnyékban szikkasztják, amíg egészen kemény, zörgős nem lesz, ezután zacskóba teszik, s onnan marokszámra, kenyér nélkül eszik, vagy a bográcsban főtt tésztához adagolják. A tartósításnak ezt a módszerét még néhány évtizeddel ezelőtt ismerték és használták a hortobágyi pásztorok is. Természetesen a füstölés, a fagyasztás és a hústartősítás megannyi korszerű módjának a térhódításával ez az ősi módszer elvesztette jelentőségét. Iparszerűen 19 éve Hazánkban az iparrá szerveződött konzervgyártás 1955- ben kezdődött. (Előtte is több kisebb-nagyobb cég foglalkozott élelmiszertartósítással, de ennek mennyisége nem volt számottevő.) Az iparágnak az igazi felfutása 1960—1970 között történt. Termékeinek minősége és mennyisége egyaránt elismerést keltett, s nemcsak a hazai, de a külföldi piacokon is keresett cikkekké váltak. A fejlődést nagyban befolyásolta az a tény, hogy a különböző konzervgyárak egyesültek, s létrehozták a Konzervipari Vállalatok Trösztjét. E vállalkozás egyik fontos üzeme a Dunakeszi Gyümölcs- és Főzelék Konzervgyár. Irodájában beszélgettünk a vállalat főmérnökével, Czukor Bálinttal, az előttük álló feladatokról, különös tekintettel a soron Mi egyetlen szálat sem teszünk vázáiba, azt akarjuk, hogy mindenki gyönyörködjék a virágzó utcában, mások viszont nem kímélik. Panaszkodik az idős ember, aki nyugdíjas, és bőven van ráérő ideje, abból szakít az utca szépítésére is — azért, hogy másoknak szerezzen örömet. Mutatja a megtépett bokrokat. Érzem, nem az irigység beszél belőle. Tudom, szá- molatlanul adott eddig virágpalántát mindenkinek, hogy a háza előtt, a járdára ültesse. — A tanács ingyen adta a facsemetét, csak el kellett ültetni. Es mennyit kitördeltek a kis fákból! — mondja olyan sajnálattal, mintha valamelyik ujját vágták volna le. ★ Váchartyán egyre jobban szépülő községeink közé tartozik. Jó lenne, ha mindenki követné Rímányiék példáját, s a maguk örömére, mások gyönyörködtetésére még szebbé tennék környezetüket. Akiknek pedig erre nincs módjuk, legalább becsülnék mások munkáját, s különösen az idősek iparkodását hálálnák meg. (csankó) következő fejlesztésre, valamint az új termékekre. Elmondotta, hogy eléggé nehéz időszakot tudhat maga mögött a gyár közössége, amely külső és belső okokra vezethető vissza. Többek között, mint külső okok egyike, jelentős szerepet játszott az, hogy az üzem régi telepítésű — sem épületei, sem berendezései nem felelnek meg a korszerű követelményeknek. Holott ma már minden gyárban a hatékonyság, a termelékenység elengedhetetlenül szükséges. Épp ezért a fejlesztésük több irányú lesz. S nemcsak a központi gyáregység korszerűsítését célozza, hanem a két telephely — a budapesti, a mosonmagyaróvári — modernizálását is. A fejlesztés három fő iránya a következő: építészeti, technológiai és profilkialakítási. A profilkialakítás során a gyár termékeinek gyümölcs és főzelék jellege megmarad, éppígy a savanyúság is, ahogy az elmúlt időszak alatt kialakult, tehát ennek a mennyisége nem változik. Viszont új termékkel bővítik profiljukat, ha a felsőbb szervek jóváhagyják a tervbe vett tésztagyár fölépítését, itt Dunakeszin. Építészetileg az elsőrendű feladat a gyáregységi utak és a terek rendezése, betonozása, aztán a meglevő épületek átalakítása, olyan változtatás végrehajtása, ami alkalmassá teszi ezeket az épületeket más jellegű rendeltetésre, új raktár építése, s aztán később gyártócsarnok kivitelezése. A technológiai berendezések korszerűsítését nemcsak a termelékenység növelése, hanem a munkaerőhiány is parancsolóan szükségessé teszi. Hiszen előreláthatólag a következő években nem növekszik a létszám, s a maival azonos számú közösség a jövőben csak korszerű gépeken tud többet termelni. Hazai cégtől új borsóvonal gépi berendezéseit rendelték meg s állítják munkába: külföldi cégektől a sterilizálás-pasztörizálás modernizálására rendeltek gépeket. A gyár saját, termékeihez önállóan készíti a dobozokat, s természetesen ezek gyártását is korszerűsíti. Gépparkja hazai présekkel, előkészítő berendezései szovjet, NDK-gé- pekkel bővül, ezek beszerzése folyamatban van. Nagy gondot fordítanak az anyagmozgatás gépesítésére is — üzemen beiül és üzemek között. Görgőpályákat építenek, emelővillás targoncákat, belső anyagmozgatási eszközöket vásárolnak. Elsősorban az erős fizikai munka csökkentése a cél, de a magas anyag- mozgatási arányi; is meg akarják változtatni. A tröszt színvonalára Megoldás előtt áll a gyár pillanatnyilag legégetőbb gondja — a raktározás. Az idén megkezdődik az építkezés, és már jövőre be is fejeződik. s ennek eredményeképpen 600 vagon áru tárolására alkalmas magtáruk lesz. A fejlesztési intézkedések során új tmk-műhelyt alakítanak ki, korszerűsítik az energiahálózatot, véglegesen megoldják a szennyvíz elvezetését. Ha ezek az intézkedések befejeződnek, akkor a gyár munkakörülményei rendezettek lesznek, s ezzel elérik a tröszt átlagos fölkészültségi fokát. Természetesen a korszerűsítés közepette sem szünetel a termelőmunka: az idén termelési értékük eléri a 260 millió forintot. Ez 15 százalékkal több, mint a tavalyi. A gyár termékeinek 70 százaléka külföldre kerül, szocialista és tőkésországokba egyaránt szállítanak. Azt is mondhatnánk, hogy árucikkeik meghódították Nyugat-Európa országait, hiszen Ausztriától Svédországig kereseti és vásárolt termékeket gyártanak. Májjal is dúsítják Budapesti telephelyük a Földvári utcában van. Itt főleg bébiételeket gyártanak, melyeknek alapanyaga főzelék — spenót, spárga, sütőtök, zöldborsó —, s ezt hússal, májjal dúsítják. Jelenleg 12 fajta ételt készítenek, most van kísérlet, illetve bevezetés alatt még 7 féle termék. Évente 250—300 vagonnal gyártanak, ebből is küldenek külföldre. Itt készül még 100 vagon borsó, 100 vagon savanyúság. A fővárosi telep termékei között megtalálható az eldobó csomagolású dzsem; 50, 100, 300 grammos adagokban kerülnek piacra. E telep idei termelési érteke 120 millió forint lesz. Mosonmagyaróvárobt főleg zöldborsót, hagymát, paradicsomot konzerválnak — az idén 75—80 millió forint értékben. Ács Jenő Ma : Megyei tanácstagi fogadóóra Papp József megyei tanácstag, a váci városi pártbizottság első titkára, ma, kedden, délelőtt 9-től 11-ig fogadóórát tart a Váci Kötöttárugyárban (Sallai u. 8/10.) Holnap: ÜNNEPSÉG A PEDAGÓGUSKLUBBAN A váci városi és iárási pedagógusklub június 12-én, szerdán, délután 5 órai kezdettel, a Madách Imre Művelődési Központban pedagógusnapi ünnepséget tart. Külön meghívót senkinek sem küldtek. Magasnyomáshoz gépmestereket, szakképzett szedőt, férfi segédmunkást, valamint érettségizett fiúkat és lányokat, vagy az általános iskola Vili. osztályát jó eredménnyel elvégzetteket nyomdaipari szedő munkára felvesz a PEST MEGYEI NYOMDA VÁLLALAT Vác, Géza király tér 10. sz. Sokféle színben virágzik a tátika. A szerző felvétele osztályát. (P.) A kilencszázadik évforduló előtt Készüljünk fel az elszállásolásra is Galambos Ferenc A felsőgöd—su- rányszigeti révátkelés tarifája szerint egy kecske átszállítási díja kettő forint, a szamáré pedig három. A minap többen derültünk azon, hogy egy jobb sorsra érdemes kecskét sehogy sem sikerült gazdájának a kompra felvonszolnia. Talán olvasta az állat a megkülönböztető díjszabást, és sértve érezte magát? ★ A göd-felsői strandon megnyílt a fűszerüzlet. Hétköznap 7-töl 14 óráig, vasárnap 12-ig tart nyitva. A tavaly is nagy forgalmat lebonyolító üzlet nyitva tartási beosztásán jó lenne változtatni, mert szombaton a fővárosból és más helyekről érkező nyaralók hozzászoktak, hogy délután is vásárolhatnak. A gödi Duna- szakasz kiépített gátjain gátlástalanul száguldanak a motorkerékpárosok és a kerékpárosok, fittyet hányva a tilalmat jelző táblára. A Sétálók, sokszor kisgyerekkel, nem győznek félre- vgrálni a veszedelmes járművek elől. Lángossn tő és palacsintaárusító is nyílt a gödi strandon. Viaszosvászonnal leterítették az evéshez használt deszkát, s egy éjjel valaki szétdarabolta a vásznat. Talán minőségi kifogása volt a palacsintákkal kapcsolatban? R. S. A virágos faluért Mintha az ujját vágták volna