Pest Megyi Hírlap, 1974. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-11 / 134. szám

Jegyzet Ha jobban vigyáznánk rájuk Cegléden 123 ezer négy­zetméter alapterületű bel­területi és 22 ezer négyzet- méternyi külterjes park ápolására kell gondot for­dítania a Városgazdálkodá­si Vállalatnak. A parkok gondozása tavaly csaknem 2 millió forintba került. Kevesebb költséget igényel­ne, ha a lakosság tisztelné a pai kgytidozók munkáját, szeretné a szépet, és vi­gyázna rá. Felelőtlenek gyakran okoznak kárt, és a helyreállítás mindig ,plusz- költséggel jár. A város parkjaiban a bokrok, cserjék közt főként egynyári virágok kapnak helyet: tavasztól őszig két- szer-háromszor ültetnek frisset, szépen nyílót. Hét kilométer vízvezeték Cegléd ivóvízellátásának ja­vításában, korszerűsítésében az utcák lakói is részt vesz­nek: tavaly a körzeti tanács­tagok szervezésére, számos ut­ca lakói vállalták, hogy a cső­fektetés földmunkáit elvég­zik,^ több mint 7 ezer méter hosszan ástak árkot, társadal­mi munkában. Csak ma Felvétel a zeneiskolába A szeptemberben kezdődő új tanévre ma délelőtt 9—12 óráig, illetve délután 3—7 óráig lehet beiratkozni a ceg­lédi Erkel Ferenc Zeneiskolá­ban, az iskola földszinti taná­ri szobájában, zenei előképző- be, zongora-, vonós- és fúvós- hangszer-tanulásra. ének-, gi­tár- és ütőhangszerszakra. Szeptemberben pótfelvétel nem lesz. Sok társadalmi munkával A virágos Ceglédért A város rendezésére, parko­sítására igen sok társadalmi munkás vállalkozott tavaly, s a virágos Ceglédért indított mozgalom eredményesen zá­rult: mintegy 81 ezer négyzet- méter területet gondozott, par­kosított a lakosság. Főként a házak előtt, a járda menti ágyások váltak az utcák dí­szévé. Most, hogy a város csatlako­zott a településfejlesztési ver­senyben részt vevők közé, még többet kell a lakosságnak tennie, hogy a várt eredményt elérhesse. Adótételek, közszemlén A lakosság tájékoztatásá­ra. a városi tanács pénzügyi, terv- és munkaügyi osztálya a tanácsházán kifüggesztette az adótételeket. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLEPt JÁRÁS ES CEGLfeD VÁROS R XVIII. ÉVFOLYAM, 134. SZÁM 1974. JÜNIUS 11., KEDD Erdószéli művelődési központ Malomból — klubkönyvtár Az ezer lelhet számláló M ik e b u d a sokgt fej­lődött az utóbbi években: ipari munkahelyekkel gya­rapodott, megszűnt az ellátás legégetőbb gondja, van orvosi rendelő, óvoda, s néhány éve — jelentős költ­séggel — korszerű klubkönyvtárrá alakították át a régi malom kiérdemesült épületét, SEGÍT A TANÁCS Az átalakítást tervező épí­tészmérnök bravúrosan ol­dotta meg feladatát: a föld­szinten a százötven személyt befogadó színházterem, a fél­emeleten a klubszoba, az eme­leten a tágas könyvtárterem és az igazgatói iroda kapott helyet, s mindez oly nagysze­rűen konstruálva, hogy az épület nemes anyagú tartó- szerkezete sértetlen maradt, harmonikusan illeszkedik a régiből újjá varázsolt, modern környezetbe. Éveken át egymást váltot­ták a klubkönyvtár tisztelet- díjas vezetői. Kellő anyagi eszközök hiányában, késett a szerencsésebb megoldás. A múlt év őszén nyílt lehető­ség függetlenített igazgató fel­vételére. Az állást egy négy éve érettségizett cseglédi fia­talemberrel, Jámbor Sándor­ral töltötték be. Ö most fe­jezi be a debreceni felsőfo­kú tanítóképző közművelés- könyvtár szakának első évfo­lyamát, amelyre levelezőként iratkozott be. Remélhetően néhány éven belül szakkép­zett és már tapasztalatokkal is rendelkező közművelőként tölti be hivatását. Addig azonban meg kell küzdenie a nem éppen meg­felelő körülményekkel. Té­vedés ne essék, az épület és felszerelése megfelelő, a sze­mélyi rátermettség nem hiányzik, a tanács támogatá­sát élvezi a klubkönyvtár vezetője, ám meg kell még nyernie munkájához a köz­ség lakóinak bizalmát. Az az igazság, hogy mind­eddig nem sikerült tartalmas élettel megtölteni a házat. Kezdeti sikerek mór születtek. A fiatalok egy része — vagy negyvenen — látogatják az if­júsági klubot, esténként be­térnek, ott találkoznak egy­mással. Szívesen szórakoznak együtt. Szeretik a zenét, a táncot, a sportot, néha egy- egy könnyed szellemi vetél­kedőre is sor kerül. A tartal­masabb programok iránt vi­szont már nincs érdeklődés: az ismeretterjesztő előadá­sokkal például hiába próbál­kozik az ifjú népművelő. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Eladó sürgősen beköl­tözhető egyszobás, összkomfortos házrész. Cegléd. Beloiannisz ut­ca 8. sz. Érdeklődni: este 1/2 6-től. Rosst. Eladó Gém utca 1. szá­mú beköltözhető ház. Érdeklődni lehet: Ceg- léd. Déli út 3a. _____ El adó 170 négyszögöl saroktelek, megosztva is. Cegléd. Alkotmány u. 60. Érdeklődni lehet: Raffay Sándor, 1061 Bd. VI.. Paulay E. u. 39. I. em. 5. ___________ Az onnali felvételre keresünk kőműves se­gédmunkást, bérezés megállapodás szerint. Továbbá mezőőrt, aki e.kölcsi btzonyitvány- nyal rendelkezik. Fi­zetés az érvényben le­vő rendelkezés szerint. Jelentkezni lehet Ker­tészeti Kutató intézet­ben. Cegléd. Szolnoki út 52 sz. atatt. Eladó két család ké­szére alkalmas ház. Jászberényi út 116. S-ües-tciftr) _______ Vl zvezctékszerclési munkákat vállalok. Ifj. Csurgai Ferenc kisipa­ros. Cegléd, Alkot­mány u. 96. A Fűrész- és Hordó- ipari Vállalat ceglédi üzeme felvételre keres segédmunkásokat. Je­lentkezés : kedden és pénteken az üzemben, 8—16 óráig.___________ El adó Széchenyi út 25. számú ház, Mária utca felöli 83 négyszögöles portája. Értekezni le­het: Mária u. 30. Eladó Oroszlán u. 3. sz. ház, beköltözhető­en. Értekezni: Mária u. 30. Eladó 200 négyszögöl telek a Csengeri utcá­ban. Érdeklődni: Bu­zogány u. 4.__________ El adó női kerékpár, gyermekjáróka, etető­szék, mózeskosár, kis kád. Rákóczi u. 58. II. em. 11/a,______________ El adó jó állapotban Pannónia Blokk és Dobbermann kutya Cifrakert 18. Gutiné. Eladók Moszkvics al­katrészek, üvegfalak és ablakok. Vasvári u. 8 EUöfeles tehén eladó. Jászberényi út. MÉH- teleopel szemben, Ko­vács. Eladó melléképületek­kel beépített porta. Kálmán U. 11, Eladó 18x1 méteres ta­nya, melléképületek­kel, lebontással. Cse- mő, Rákóczi Tsz. köz- pont, Dénes András. Eladó jó állapotban gazdálkodásra alkal­mas tanya, lakóépülel- tel. Külső-Kátai u. 83. Eladó 250-es MZ motor és 4 db félidős anya­disznó. Külső-Kátai u. 83. sz. _________________ El adó beköltözhetően lakóház, tárolásra is alkalmas nagy pincé­vel. Érdeklődni: Pesti út 13._________________ El adó 1 db kétaknás Salgótarján kályha, 1 db fürdőszobakályha rézhengerrel. Ka­zinczy u. 2,__________ El adó olcsón 254 négy­szögöl porta a Külső- Kátai úton. Érdeklőd­ni: Béke u. 17.________ El adó 8 darabból álló új kombinált bútor. rv,. Zöldfa u. 10/a. Rába lakószobabútor eladó. Cegléd, Percei utca 10. Érdeklődni: naponta 18—19 között. Eladó kékszlnű, mély gyermekkocsi. Cegléd, Alkotmány utca 51. Eladó 150 négyszögöl házhely, Vadász u. 3. A színházi előadások alkal­mával némiképp megtelik a terem, azokra azonban a költ­ségvetés szűkös keretei egy évben esetleg három alka­lommal adnak lehetőséget. A vendégszereplés a ráfizetéses tételek közé tartozik, 6 a sze­rény támogatás a ráfizetést csak módjával engedheti meg. NÉGYEZER KÖTET A lemezlovas klub közked­velt, a dolgozó fiatalokon kí­vül főként az iskolások köré­ben. Az MHSZ lövészklubjá­nak tagjai a lövészetet a föld­szinti teremben tartják, s az asztalitenisz is vonzza a fiata­lokat. Az iskolával jó a kap­csolat, a klubkönyvtárban mű­ködik az irodalmi szakkör, amely tucatnyi tehetséges gye­reket foglalkoztat. A diákok a csaknem négy­ezer kötetes, minden igényt kielégitő könyvtár legszorgal­masabb olvasói. Mindössze 140 beiratkozott olvasót tartanak számon, közülük vagy nyolc­van cserélgeti több kevesebb rendszerességgel a könyveket. Ók forgatják a kézikönyvtár tekintélyes anyagát is. A hete­dikesek, nyolcadikosok már ér­tékesebb olvasmányokat vá­lasztanak. Működött egy kézimunka­szakkör, de feloszlott, pedig hozzáértő ember irányította, csak keveset ért rá, egyéb el­foglaltsága miatt. Jó lenne egy citerazenekart alakítani. A ta­nyák közt állítólag néha még felcsendül a régi zeneszerszám hangja, vannak, akik értik a pengetést. A fiatalság többé-kevésbé sajátjának érzi a nagyszerű klubkönyvtárat. Voltak már két kiránduláson is: amióta autóbuszt kapott a kaptafa üzem, könnyebb kimozdulni. A felnőtt lakosság támogatá sát, érdeklődését kellene meg­nyerni: a többi korosztály is otthon érezhetné magát a klubkönyvtárban, megtalálná az érdeklődésének is igényei­nek megfelelő elfoglaltságot, szórakozást. NEKIK KÉSZÜLT Igaz, hogy a lakosságnak legalább a fele tanyán él, még­is több érdeklődőre lehetne számítani. Az kellene, hogy a mikebudaiak fedezzék fel: tel­jes mértékben az övék a szé­pen berendezett épület, ne idegenkedjenek belépni ajta­ján, az ő hasznukra épült, őér tűk tartják fenn, vegyék igénybe az eddiginél jobban. A környezete is egyre ba­rátságosabb. A tanácsnak a kerítésre is telt pénze. Most, az erdőgazdasággal és az al- bertirsai Dimitrov Tsz-szel karöltve, társadalmi munká­ban parkosítják, facsemetéket ültetnek el az udvarán, még ápoltabb, csinosabb lesz min­den. Talán tekét is állítanak fel az udvaron, bár sportpálya számára is lett volna hely. T. T, Vízilabda OB II B Gólzáporos győzelem itthon, vereség a visszavágón Ceglédi VSE—Kecskeméti SC 9:2 (2:0, 2:1, 3:1, 2:0) Cegléd, 350 néző. CVSE: Sárközi, Vámosi I, Lulecky, Beck, Papp, Komá­romi, Ungvári. Edző: Paál Attila. Góllövők: Vámosi I. (3), Beck (2), Lulecky (2), Ung­vári (1), Papp (1). A bajnokság jelenlegi első két helyezettjének összecsa­pásából a ceglédi csapat ke­rült ki győztesen: kitűnően játszottak, a KSC nem tudott ellenállni tervszerű, ötletes támadásainak, szebbnél szebb gólokkal örvendeztette meg a szurkolókat. Egészpályás támadások sorozatát hajtotta végre, és mindig akadt egy jó helyzetben levő szabad em­ber, akinek lehetett labdát adni. A csapat idei legjobb játékát nyújtotta, senkit sem lehet kiemelni. Kecskeméti SC—Ceglédi VSE 5:4 (0:0, 3:1, 0:1, 1:3) Kecskeméti uszoda, 500 né­ző. Ceglédi VSE: Sárközi, Vá­mosi I., Lulecky, Beck, Papp, Komáromi, Ungvári. Csere: Vámosi II. Góllövő: Lulecky (3), Beck (1). Az első két negyedben még úgy tűnt, hogy a Vasutas­együttes idegenből is tud pon­tokat vagy pontot hozni: ak­kor két góllal is vezetett a csapat, azonban a kecsekmé- tiek energikus, kemény já­tékkal kiegyenlítette, és 5 má­sodperccel a befejezés előtt a mérkőzést is megnyerték. A CVSE csapata nem ját­szott rosszul, de öt emberelő­nyös helyzetét nem tudta ki­A mennyezetig terjeszkedtek Ősztől - gázfűtés Személyzet híján, maguk Kis helyen sok jó elfér: erre példa Cegléden a városi-járá­si könyvtár. Szűkös voltáról legjobban az ott dolgozók és a kölcsönözni, olvasni, kutató­munkához anyagot gyűjteni járók szólhatnának. A könyv­tár a maga módján igyekszik mindent megtenni azért, hogy a nehézségeket a kölcsönzők ne érezzék. Azért, hogy a polcrendszer tágasabb legyen, legutóbb már felfelé terjeszkedtek, a meny- nyezetig. Gondosan kiválogatták a kölcsön nem adható; csak helyben olvasható köteteket, és katalógusrendszerük is se­gít a választásban. Előfordult már: személyzet híján, maguk a könyvtárosok takarítottak, fűtöttek, hogy tiszta, meleg teremben fogad­hassák az olvasókat. Ezekben a napokban újabb változás következik be a könyvtárban: lebontják a ha­talmas cserépkályhákat, és he­lyettük gázkonvektort szerel­nek fel: ősztől gázfűtés lesz a járási-városi könyvtárban. Akik hasonló módon fűtött lakással rendelkeznek, vagy gázzal fűtött munkahelyen dolgoznak, tudják a legjob­ban, hogy milyen sokat jelent ez az átalakítás. , Női kézilabda Rangadót nyert a Ceglédi VSE PONTVESZTESÉG NÉLKÜL A megyei kézilabda-bajnok­ság legutóbbi fordulójában a Ceglédi VSE női csapata Nagykőrösön vendégszerepeit. A mérkőzésnek nagy volt a tétje, hiszen az eddigiek so­rán az ITSK mindössze három pontot vesztett, a CVSE vi­szont még egyet sem. Ceglédi VSE—Nagykőrösi ITSK 11:9 (7:4) CVSE: Barna — Bálint, Csendes Józsefné, Pecznik, Tóth A., Orosz, Kiss. Csere: Magyar. Góllövők: Orosz (6), Bálint (3), Csendesné (1), Tóth (1). A mérkőzés során a hazaiak nyolc büntetőhöz jutottak, ab­ból kettőt kapufára, ötöt mellé lőttek, s csupán egyszer talál­tak be a kapuba. A győze­lemre tehát jó lehetőségük volt. A ceglédiek az első félidő­ben, magabiztos játékkal, há­romgólos előnyt szereztek. folyta- A ha­Szünet után viszont a tás már nem sikerült, zaiak egyenlítettek, sőt négy perccel a befejezés előtt 9:8 arányban már ők vezettek. Ekkor kitűnően hajrázott a Vasutas. Orosz, akit külön is őriztek, kétszer átlőtte a sorfa­lat, mindkétszer a bal sarok­ba talált. 10:9-nél hibázták el a körösiek nyolcadik büntető­jüket, az ellentámadásból a CVSE jutott 7 métereshez, amit Bálint értékesített. Végig izgalmas, színvonalas összecsapást hozott a találko­zó : nagy fegyvertény az otthon játszó ITSK legyőzése. A ceglédiek folytatják ki­tűnő szereplésüket, pontveszte­ség nélkül állnak a bajnok­ságban. Ügy tűnik, a Nagykő­rös ezzel a vereségével ki­esett a bajnoki címért folyó harcból, ezért a Ceglédnek valószínűleg Budaörssel kell megküzdenie. (ungureán) KÉZILABDA NB II Jónás jó játéka döntött Pontszerzési reménnyel - Szegedre használni, ennek következ­ménye a vereség. Kitűnt: Lulecky és Sárközi. Beck Mihály A bajnokság tavaszi idényé­nek utolsó előtti fordulójában a Ceglédi KÖZGÉP férfi kézi- labdásai hazai pályán mérkőz­tek az addig 10 pontot gyűj­tő Lajosmizse ellen. Ceglédi KÖZGÉP— Lajozsmizse 21:17 (8:9) Cegléd: Szalisznyó I. — Hörömpö, Jónás, Szabó, Uni- csovics, Godó, Juhász. Csere: Szrapkó — Mari, Ig- nácz. Góllövők: Jónás (7), Unicso- vics (5), Juhász (4), Szabó (4), Godó (1). Erősen tartalékosán állt fel a csapat, hiszen Szalisznyó ti^ Szalkay és Cseh hiányzott. Az első félidőben fej fej mellett haladt a két együttes, a ceg­lédiek ebben az időszakban négy büntetőt hibáztak el. Szünet után Jónás kitűnő játéka döntötte el a találkozó sorsát: öt gólt lőtt, valameny- nyit akcióból. A KÖZGÉP legjobbja Jónás és Vnicsovícs volt, de a töb­biek is megtették a magukét. E győzelemmel a CegtSd pontjainak száma tizenhárom­ra gyarapodott, az utólsó for­dulóban, Szegeden újabb pont­szerzést remél. U. L. Épül a bölcsőde Cegléden, a Köztársaság utcában már állnak a száz bölcsődés és ugyanannyi óvodás korú kisgyermeknek második otthont adó intézmény falai. A várost járva szép napos időben, bárki megállapithatja, nagy szükség lesz rá, mivel egyre több az újszülött. Apáti-Töth Sándor felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom