Pest Megyi Hírlap, 1974. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-09 / 133. szám

10 iscrti •&£/* TB 1974. JÚNIUS 9., VASÁRNAP Heti jogi tanácsok \ Hogyan kell számíta­ni a napi 6 órás munka­időt ahhoz, hogy a többi feltétel megléte esetén megállapítható legyen a gyermekgondozási se­gély. Mint ismeretes, hármas fel­tétele van a gyermekgondozá­si segély megállapításának. Korábban már adtunk tájé­koztatást, hogy a másfél éven belül miként kell számítani és igazolni a 12 hónapos munka- viszonyt. Ez ugyanis az egyik feltétele annak, hogy a szülő anya gyermekgondozási se­gélyt kaphasson. A másik feltétel, hogy na­ponta legalább 6 órai munka­időben dolgozzon- Ez utóbbi­val kapcsolatban fordult elő több bizonytalanság. A kér­dezők között voltak olyanok, akik egyenlőtlen munkaidő­ben dolgoznak, aztán olyan foglalkozásúak (például peda­gógus, mozgóárus, házfelügye­lő, tej kezelő stb.), akiknél sokszor a napi 6 órás munka­idő sem igazolható. Ezért vált szükségessé ebben a kérdés- csoportban egy olyan állásfog­lalás, amely a bizonytalansá­got igyekszik kiküszöbölni. Eszerint az egyenlőtlen mun­kaidőben foglalkoztatott dol­gozóknál azt a munkaidőt kell alapul venni, amelyre a dol­gozó munkaszerződése szól. így a heti vagy havi munka­idő tartamának , alapulvételé­vel kell megállapítani a dol­gozó nő napi átlagos munka­idejét. Ebben a vonatkozásban inkább azokon a területeken volt a probléma, ahol a mun­kaidő a feladatok ellátásához igazodik, vagy a munkaidőt a munkateljesítmény fejezi ki. így az említett munkaköröket figyelembe véve, teljes mun­kaidőben foglalkoztatottnak az a házfelügyelő tekinthető, aki­nek a havi jövedelme az 1300 í’t-ot eléri. Napi 6 órás foglal­koztatottnak az számít, aki az 1300 Ft havi jövedelem há­romnegyed részét (975,— Ft-ot) eléri. A mozgóárusók akkor tekinthetők a kereske­delemben napi 6 órás munka­időben foglalkoztatottnak, ha a havi teljes munkaidőnek megfelelő 1000 Ft-os kereset háromnegyed részét (750 Ft- ot) elérik vagy meghaladják- A pedagógusnők esetében a napi 6 órás foglalkoztatás elbírálá­sánál a heti kötelező óraszám­ból kell kiindulni. Amennyi­ben a hetenként leadott órák száma a heti kötelező óra­szám háromnegyed részét el­éri, ebben áz esetben napi 6 órás foglalkoztatottnak szá­míthatók. A tejgyűjtő csarno­kokban foglalkoztatott tejke­zelőknél és segédmunkásnő dolgozóknál napi 6 órás fog­lalkoztatottnak az állásfogla­lás szerint azt vehetjük, aki­nek jövedelme a napi teljes foglalkoztatásnak megfelelően, havi 840 Ft-hoz viszonyítva — annak háromnegyed részét — a 630 Ft-ot eléri vagy meg­haladja. Volt olyan kérdezőnk is, aki tiszta jutalékos rend­szerben dolgozik. Az ő problé­májára is megadjuk a választ, mert tiszta jutalékos bérezés esetében akkor állapítható meg a napi 6 órás munkaidő­ben foglalkoztatottság, ha a jutalékos munkabére az adott vagy hasonló munkakörre megállapított bértétel alsó ha­tárának háromnegyedét elérte. A gyermekgondozási segély megállapításához szükséges harmadik feltétel lényegében az, hogy az anya a gyermek gondozása céljából fizetés nél­küli szabadságon legyen. Ez FELVESZÜNK autószerelőt, karosszérialakatost,- autókárpitost MONORI ÁLLAMI GAZDASÁG SZERVIZUZEME a 4. sz. főúton, a 35. kilométerkőnél. Jó közlekedés. utóbbi esetében csak elvétve akad bizonytalanság. Ez bő­vebb magyarázatra nem szo­rul. Rövid kérdés — rövid felelet. S. M.-né és társai kisajátítási ügye: A kisajátítással kapcso­latos ügyekben, amelyek a községekben kerülnek lefoly­tatásra, a járási hivatalok igazgatási osztályai járnak el. Ezt követően — egyesség hiá­nyában — első fokon a helyi járásbíróság, másodfokon pe­dig a megyei bíróság dönt. Amennyiben S. M.-né és társai ügyében a járási hivatal igaz­gatási osztálya kisajátítási el­járást nem folytatott le, (ugyanis elsősorban ezt sérel­mezték a panaszosok), hanem az ügyben a helyi tanács — mint- első fokú államigazgatá­si szerv — valamely más jog­szabály alapján járt el, akkor a panasz megalapozottsága esetén, a jogsérelem orvoslása — az 1975. évi IV. számú tör­vény 65. §-ában foglalt ren­delkezés értelmében — a gö­döllői járási hivatal hatáskö­rébe tartozik. Közöljük, hogy a kisajátításról kzóIó rendele­tek végrehajtásának szakirá­nyítását, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának igazga­tásfelügyeleti és elvi főosztá­lya látja el. „Családi pótlék” jeligére. Egy naptári hónapra járó családi pótlék összege: egye­dülálló részére egy gyermek után havi 300 Ft, két gyermek után havi 640 Ft, három gyer­mek után 960 Ft, minden to­vábbi gyermek után gyerme­kenként 320 Ft- Tehát kérde­ző olvasónknak, aki egyedül­álló és négy gyermekét neveli, 1280 Ft családi pótlék jár jú­nius 1. napjától. Tsz-tagokra más rendelkezés vonatkozik, erről legközelebb írunk. Dr. M. J. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy szerkesztőségünk minden héten szerdán 5—7-ig ingyenes jo­gi tanácsadást tart a Pest megyei olvasóit számára a Hírlapkiadó Vállalat székházéban, Bp. Vili., Blaha Lujza tér 3. sz. alatt. VASÁRNAP KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás- jelentés. 6.10—7.55: Kellemes va­sárnapot! Közben: 6.50: Műsoris­mertetés. Budapest és a vidék kulturális programjából. Utána: Körzeti időjárásjelentés. 7.22: Mú­zeumi híradó. 7.51: Az MRT Kö­zönségszolgálatának tájékoztatója. 7.58: Hallgatóink figyelmébe! 8.00: Hírek. Lapszemle. Idöjárásjelentés. 8.05: Külpolitikai negyedóra. 8.20: Hang-Kép. MRT-magaziiv 9.29: Az MR Ka rin thy -színpa da . 10.00: Hí­rek. 10.03: Az Ifjúsági Rádió mű­sora. 10.55: V'ajda János versei. 11.05: Zenés reklámturmix. 11.13: Népszerű operakórusok. 11.37: Leopold Stokowski vezényel. Köz­ben: 12.00: Hírek. Lapszemle. Idő­járás jelentés. 12.10: Édes anya­nyelvűnk. 13.07: Barcs Sándor írá­sa. 13.17: MikrofonközeLben: Tóm Jones. 13.53: Rádiólexikon. 14.23: A Wiener Sängerknaben Schubert- átiratokat énekel. 14.40: Pillantás a nagyvilágba. 15.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. 15.08: Művészlemezek. 16.00: Bemutatjuk új felvételün­ket. 16.18: ünnepi könyvhét, 1974. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 17.05: Bemutatjuk új Melódia-lemezün­ket. 17.50: Világlíra. 18.05: Nóta­kedvelőknek. 18.58: Hallgatóink fi­gyelmébe! 19.00: Hírek. Időjárás- jelentés. 19.10: Színházi esték Mis­kolcon. 21.51: Könnyűzene —hang­szerszólók. 22.00: Hírek. Időjárás- jelentés. 22.10: Sporthírek. To.ó. 22.20: A Rádió Dalszínháza. 23.20: Beethoven-müvek. 24.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 0.10: Vincze Vik­tória énekel. 0.25: Műsorzárás. PETŐFI RÁDIÓ 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Az unitárius egyház félórája. 7.30: Hans Heintze és Lehotka Gábor Paehelbel-műveket orgo­nái. 8.00: A Gyermekrádió műso­ra. 8.30: Népművészek a mikrofon előtt. 8.49: Az MRT gyermekkóru­sa énekel. 9.05: Vera Soukupov^1 és Ferruccio Tagliavini énekel. 9.40: Mit hallunk? 10.10: Vasárna­pi koktél. 11.40: Hét család Euró­pában. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Csali korsó. Rádiójá­ték. 13.45: Időjárás- és vízállásje­lentés. 14.00: Az Ifjúsági Rádió ze­nés műsora. 15.GO: Bán János mű­sora. 15.30: Vavrinecz Béla féld.: Magyar képeskönyv. 15.49: Bárdos Pál műsora. 16.00: Hírek. Időjárás- jelentés.^16.05: Zeneszerzők leve­leikben. — Haydn. 16.45: A szép Galathea. Részletek Suppé ope­rettjéből. 17.04: Könyvek és szá­zadok. 17.29: Ungvári Tamás mű­sora. 18.00: Hírek. Időjárásjelen és. 18.05: Nagy Piroska műsora. 18.35: Alexander Kipnis énekel. 19.00: Verbunkosok, népdalok. 19.31: Jó estét, gyerekek! 19.40: A vasárnap sportja. 20.00: Hírek. Időjárásje­lentés. 20.10: Interstart. Nemzet­közi könnyűzenei találkozó Szé­kesfehérvárott. 21.00: Kamarás István írása. 21.10: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 23.00: Vizsgaidőszak HUSZONHÁROMEZER ÜJ DIPLOMÁS — Valami nagy bajom lehet, vidékre akarok menni! EZÉRT IS NAGY A TÚLJELENTKEZÉS — Egyetemistának adunk és nem szakmunkástanuló­nak! MENTÖKÉRDÉS — Ki lesz az idei labdarúgó-világbajnok? . .7 Zsoldos Sándor rajzai KERESZTREJTVÉNY VANNAK EMBEREK,» VÍZSZINTES: L A felvilágosult német szatirikus író és fizikus, Georg Christoph Lichíenberg afo­rizmája: „Vannak emberek. .. Folytatása a vízszintes 1., függő­leges 34. éss 19. számú sorokban. (Zárt betűk: H, I, K.) 14. Bikavia­dalok főszereplője. 15. Ha nem esurran, .. . 16. Szovjet repülőgép- típus. 17. Molibdén vegyjele. 18. Becézett női név. 20. Rag, -re pár­ja. 21. Gida egynemű betűi. 22. Város az USA Washington államá­ban. 24. Becézett Ferenc. 26. Dal­játék. 27. Kortárs szovjet író („A volokalamszki országút”). 29. Meg­fontolt. 30. Jegyez. 31. Jut rá. 33. Foszfor és nitrogén vegyjele. 34. Értelmi képesség. 36. Kényszerrel hozzászoktat. 38. Amerikai író és költő, a modem cletektívregény műfajának megalapítója (E. A., 1803—1849). 39. Szép hivatás. 40. Finom ital. 42. Irányítják. 43. No­vember röv. 45. Tova. 47. Furfan­gos „Matyi”. 49. Kettőzve: dajka. 50. Agyűtöltet. 53. GNT. 54. Jó­kedvűen. 56. Harapnák. 57. Ókori római laptomány. 39. Medencében van! 60. Tiszteletbeli röv. 61. A már említett személy. 63. Magas hangrendü kicsinyítő képző. 64. Rövidhullám röv. 65. Szigetlakok Európában. 68. Sejtő. FÜGGŐLEGES: 1. Amely időben. 2. Ilyen királynak nevezték H. Jó­zsefet. 3. Igeképző. 4. Kis színpad. 5. Csattanós történet. 6. Fordított mesealak. 7. Szóösszetételekben hármat jelent. 8. Ua.. mint a víz­szintes 18. számú. 9. Azonos be­tűk. 10. Kemény tárgyak összeüt­közéséből keletkező hang. 11. Kézműves. 12. Készpénz röv. 13. Tetszést keltő. 19. Az aforizma be­fejezése. (Zárt betűk: S, E.) 23. A pincébe. 25. Zamat. 27. Labdát lő. 28. Hátrafelé megy ki a szerel­vény. 31. Irányít. 32. Egyfajta fa. 34. Az aforizma második része. (Zárt betűk: R, M, L.) 35. Gaz be­tűi. 36. Félig betart! 37. RVK. 38. Foszfor, kén és nitrogén vegy­iele. 41. Kifejteni. 44. Arra a helyre jegyezte. 46. Pettyek. 48. Háromszor három. 51. Egymást követő betűk. 52. „Ali baba és a negyven . . .” 54. Kapar. 55. Gúla egynemű betűi. 58. Amely heiyen- 61. ICégi űrmérték. 62.^ Ekképpen. 66. Üget egynemű betűi. 67. Lom­tárban van! 69. Nyak közepe! 70. Római 99-es. BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 1.# függőleges 34,. és 19. számú sorók megfejtése. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ! egy hét. AZ 1974. MÁJUS 26-1 KERESZT- REJTVÉNYÜNK HELYES MEG­FEJTÉSE: (Vízszintes 1:) Jancsi és Juliska, (81:) Ludas Matyi, (füg­gőleges 1:) János vitéz, <16:) Hó­fehérke, (29:) Hamupipőke, (62 :> Toldi. KÖNYVJUTALMAT NYERTEK: Keserű Sándorné, 2600. Vác, Mik­száth út 4/a., Fazekas Margit, 2038. Sóskút, Mrázek László. 2013. >. Poináz, Mártírok útja 18/b., Koch Anna, 2085. Pilisvörösvár, Fő út 131., Váradi Imréné, 2131. Göd, MAV-épület, Balogh LászJóné, 2750. Nagykőrös, Hunyadi u. 18^ Hajdú Józsefné, 2747. Törtei, Abo- nyi út 1. Kárász József, 2700. Cegléd, Szép u. 19., Zón Béláné, 2600. Vác, Bartók B. u. 5., Győr- falvl József, 1078. Budapest, Land­ler u. 40. II. 10. A es műsora Hírek.. Időjárásjelentés. 23.10: A Prágai Madrigáléiíekesek La.s/sűr­felvételeiből. 23.30: Könnyűzene Bródy Tamás szerzeményeiből. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 8.00: Hírek. Lapszemle. Időjá­rásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.09: Zenekari muzsika. 10.00: Üj Zenei Újság. 10.35: Sap-,zon Fe­renc századunk kórusműveiből ve­zényel. 10.49: A Glembay urak... Részletek az MR és az újvidéki rádió Krlezsa-műsorából. 12.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásjelen­tés. 12.10: Kamarazene. 12.59: Wag­ner: A Niebelung gyűrűje. III. Siegfried. Háromfelvonásos zene­dráma. Közben: 14.34: Kis magyar néprajz. 16.00: Hírek. Időjárásje­lentés. 16.05: Hallgatóink figyel­mébe! 17.36: Mogyoró Katalin ri­portja. 18.00: Hírek. Időjárásjelen­tés. 18.05: Kiss Gyula zongoraest­je. Közben: 18.40: A magyar köl­tészet századai. 19.28: Simándy József Lehár-operettdalokat éne­kel. 19.48: Mahler: VIII. szimfónia. 21.10: Csak fiataloknak! 22.10: A végzet hatalma. Opera. 23.00: Hí­rek. Idöjárásjelentés. 23.10: Műsor­zárás. TELEVÍZIÓ 8.38: Tévéovi. Iskola előkészítő tanfolyam. Hívogat az iskola. 9.05: Csak gyerekeknek! 1. Dominó. NDK bábfilm. 2. Szép tájak. Szov­jet kisfilm. 3. Leg, leg. leg... Szovjet rajzfilm. 10.05: Zseblévé. 10.30: Emlékezetes hangversenyek. Válogatás a magyar televízió fel­vételeiből. Yehudi Menuhin hang­versenye. 11.00: Egri Dózsa—OSC bajnoki vízilabda-inpxikőzés köz­vetítése Egerből. 14.55: A Fröhlich család. NDK rajzfilmsorozat. VII. rész: A születésnap. 15.05: Middle- march. Magyarul beszélő angol tévéfilmsorpzat. III. rész: Az új orvos. 15.50: Pedagógusok fóruma. Aktuális kérdések. 16.15: A mi városunk — Tata. Dokumentum- film. 16.45: Hervé: Nebáncsvirág. Tévéopera. 18.15: Reklámmüsor. 18.25: Delta. _ Tudományos híradó. 18.50: A tekerőlant művésze. Bár­sony Mihály, a népművészet mes­tere. 19.10: Az MRT Közönségszol­gálatának tájékoztatója. 19.15: Esti mese. 19.30: A Hét. 20.25: Hírek. 20.30: A gyanúsított. Magyarul be­szélő amerikai film. 21.55: „Az építészet megfagyott zene.” Dr. Pogány Frigyes műsora. 22.45: Hí­rek. — Sporthírek. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjélen- tés. 8.05: Műsorismertetés. 8.11: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.15: örökzöld dalla­mok. 9.06: Ádámcsutka. Regény. 9.26: Rádióbörze. 9.30: A hét zene­műve. 10.00: Hírek. Idójárásjelen- tés. 10.05: Az Iskolarádió műsora. 10.30: Svéd Sándor énékel. 10.56: Az öreg. Kisregény. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Nóták. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Édes anyanyelvűnk. 14.10: Sugár Rezső: Frammenti musicali — szextett. 14.30: Rigó Jancsi. Ope­rett. 15.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 15.10: Iskolarádió. 15.50: Üj felvé­teleinkből. 15.59: Hallgatóink fi­gyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Bizet: Az arlesi lány — I. szvit. 16.25: A népdalelőadás mesterei. 16.49: Pro és kontra — a minőségről. I. rész. 17.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Czigány György műsora. 17.40: Van új a Nap alatt. 17.55: Sajtókonferencia a SZOT-nál. 18.58: Hallgatóink fi­gyelmébe! 19.00: Esti Krónika. 19.30: Sporthíradó. 19.40: Az MR Karinthy-színpada. 20.10: Népdcl- est. 21.00: Hírek. 21.03: Üj opera­lemezeinkből. 21.30: Petress István műsora. 22.00: Hírek. Sport. Idő­járásjelentés. 22.20: Dzsesszfelvéte- lekből. 22.45: Az éj tiükai. Mihail Eminescu költeményei. 23.00: Ze­nekari muzsika. 24.00: Hírek. Idő- járásjelentés. 0.10: Virágénekek. 0.25: Műsorzárás. Ma 21.55-kor a tv-ben: PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Iüujá- rásjelentés. 8.05: Mathis, a festő. Opera. 9.00: Hírek. 9.03: A Gyer­mekrádió műsora. 10.00—12.03: Ze­nés műsor üdülőknek. 12.03: Zene­kari muzsika. Közben: 12.43: Gá­bor István írása. 13.00: Hírek. Idő- járásjelentés. 13.03: A zenekari muzsika folytatása. 13.45: időjárás- és vízállásjelentés. 14.CC—18.03: Kettőtől hatig. 18.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. 18.05: Külpolitikai fi­gyelő. 18.20: Kalandozás. 19.20: Gyurkovics Mária, Mindszenti Ödön és Lukács István felvételei­ből. 19.48: Reklám. 19.53: Jó estét, gyerekek! 23.00: Hírek. Időjárás­jelentés. 20.10: Üj könyvek. 20.13: Rádiószínház. 21.18: A Hungária együttes hangversenye a Fővárosi Művelődési Házban. 22.15: Eugen Jochum Bruckner-kórusokat ve­zényel. 22.30: A hét zeneműve. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Penzancei kalózok. Operett. 24.03: Hírek. Idő járás jelentés. 0.10: Mű­sorzárás. 3. MŰSOR 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.05: Iskolarádió. 18.20: Huszonöt perc beat. 18.45: A Zsebrádiószín­ház bemutatója. 19.09: Hanfelvéte- lek felsőfokon). Közben: 20.34: Hí­rek. 21.54: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. 22.14: Balettzene operákból. 22.42: Tar- dos Béla: Szonáta hegedűre és zongorára. 23.00: Hírek. Sport. Idöjárásjelentés. 23.20: Műsorzárás. GYERMFKRFJTVENY ■1 3. $ 4 5 <=> 4 3 q ■ 10 ii ÍZ. o <5 H“ <8 lo n n IS 2H is Pajtások! Az orosz irodalom nagy egyénisége születésének 175. évfordulójáról emlékezett meg a világ az elmúlt héten. Mai rejt­vényeinkben mi is az íróról emlé­kezünk. A betűrejtvényben az Író nevét kell megfejteni, a keresztrejtvény­ben pedig a vastag betűkkel sze­dett sorokban az író munkássá­gáról szólunk. VÍZSZINTES: 1. Csodálkozást keltő. 8. Az író verses elbeszélése, melyből Csaj­kovszkij irt világhírű operát. Mi a elme? 9. Családfő a libáknál. 10. Nagyobb láda népies nyelven (FEKSLOG). 12. Otthon ... — nem jár társaságba. 13. A .. . elrepül, az írás megmarad! 15. ízessé teszi az ételt 16. Kiszorította a lovat a mezőgazdaságból. 20. tjj szokáso­kat, rendet vezet be. 22. A vissz. 8. alatti opera egyik női szereplő­je. 25. Megyeszékhely a Tiszán­túlon. FÜGGŐLEGES: 1. Erről a napról származó. í. Angyal németül. 3. Masszíroz ma­gyarul. 4. Az operában a költő neve. 5. Teljesen közömbös, mind­egy — közhasználatú idegen szó­val. 6. Kártyaszín. 7. Tölt a po­hárba. 10. Tüzel. 11. Ez a cső — mikroszkóp. 13. Prés. 14. Azon a helyen 17. Ruhadarab? 18. Magán­hangzók, egymást követik a tel­jes ábécében. 19. A Pál utcai fiúk egyike. 21. Világtalan. 23. Névelő. 24. Biztató szó. Pajtások! A költő nevét és a vastag betűkkel szedett sorok megfejtését írjátok le egy levele­zőlapra és június lc-ig küldjétek be a szerkesztőséghez. A helyes megfejtők részt vesznek a júniusi jutalomsorsolásban. „Az építészet megfagyott zene?” Dr. Pogány Frigyes műsora. — A most 66 éves állami- es Ybl-díjas építészt mutatja be ez a műsor. A szerkesztő, Benczédi Agnes mondja: — Pogány Frigyes azt vallja, hogy a zene és az építé­szet stilárisan és formai felépítését illetően is azonos ala­pokra épüL — Hogyan bizonyít? — A filmen különböző épületeket láthatunk és megfele­lő ihletésű zenét hallhatunk hozzá; például egy barokk ka- tedrális képe mellé egy Bach-fúga hangjai csendülnek fel. Pogány Frigyes a zene és az építészet ilyen mély, a felépíté­si elvekig nyúló kapcsolatát igyekszik bizonyítani sok-sok példával. Láthatjuk a pácéit barokk kastélyt és hallhatjuk Händel Messiásét, a tihanyi templomot és Bartók vagy De­bussy zenéjét. Valahogy úgy tűnik, ezzel az elgondolásával is megtanít bennünket valamire Pogány Frigyes, arra, hogy a templomok, paloták barokkos bőségű, gazdagságú díszítő elemei láttán zenét halljunk, s hogy a muzsika felcsendülé. sekor forrnák, épületek művészi vonalai jelenjenek meg sze­münk előtt. Pogány Frigyes nem tudott elszakadni a taní­tástól: a Képzőművészeti Főiskolán is tanított és az Ipar- művészeti Főiskolán is — innen ment tavaly nyugdíjba —, ám nyugdíjasként is oktat, ez élete szerves része.

Next

/
Oldalképek
Tartalom