Pest Megyi Hírlap, 1974. május (18. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-26 / 121. szám

Túl az egymilliárdan A konzervgyár az elmúlt évi jó munkájáért 18. alkalommal nyerte el a kiváló vállalat Címet. Termelésük mennyisége még számokban is sokat mond. Több mint 1 milliárd 200 millió forint értékű konzervterméket állítottak elő az elmúlt évben. Képünkön: sterilező üzem­ben a kisméretű konzerveket készítik elő a szállításra. Koppány György felvétele A KUTYAKAPARO MA Vendégkönyv a csárdában SOK LÁTOGATÓT VONZ AZ ÖREG ÉPÜLET A csárdának néhány hó­' A zöldiülő határban, ka­nyargós út mentén fehér vi­rágú akácok közt áll az öreg csárda, a Kutyakaparó. Az ÁFÉSZ üzemelteti, öreg fa­lait korszerű köntösbe öltöz­tették ugyan, de hangulata emlékeztet az egykor itt járt költőre, Petőfi Sándorra. Ké­pek, öreg mordály, babér- koszorú — egészséget kíván­va barátian koccanó poha­rak, beszélgetés zaja: hát ilyen hely most a Kutyaka­paró. Termelőszövetkezetiek, állami gazdaságbeliek térnek be munka után egy pohár borra, egy korsó sörre, s bi­zony itt kell, hogy éljen Pe­tőfi szelleme is, hiszen oiy sokszor említik nevét, azt, .hogy ő is itt járt, hogy szép verset írt erről a helyről. napja új vezetője van a fia­tal kocséri Urbtín Lajos, se­gítője pedig a felesége. Mi­kor idekerültek, úgy hatá­roztak: igyekeznek megőriz­ni a csárda romantikáját, adóznak Petőfi emlékének, s barátságos légkörrel, jó kiszolgálással fogadják a be­térőket. A környék lakóival is igyekeztek jó kapcsola­tot teremteni. Itemélik, növel­ni tudják a forgalmukat és az ÁFÉSZ is bevezetteti majd a kátműszakos üzemeltetést, hogy ne kelljen délidőben bezárniuk. Sok átutazó, útja visz el dél felé a Kutyaka­paró előtt, szívesen betérné­nek néhány falatra, egy po­hár üdítő italra. Gyakran van olyan ven­dég, akit érdekel a Kutyalca- paró múltja, a Petőfit idéző emlékek. Sokan elkérik az emlékkönyvet is, hogy néhány kedves sorral jelezzék itt- jártukat. A vendégkönyvet 1973. január 1-én nyitották, a nagykőrösi ÁFÉSZ és a kocséri Hazafias Népfront- bizottság bejegyzésével. A környékbeli látogatók sorai mellett ott őrzi a könyv mesz- szi vendégei bejegyzéseit is. Jászkarajenői úttörők és kí­sérőik, a Nagykőrösi Kon­zervgyár KlSZ-alapszerveze- tének és Jókai szocialista bri­gádjának, a dunaújvárosi fia­taloknak a sorai olvashatók a lapokon. Kopa László Áramszünet Május 28—29-én reggel 6 órától délután 4 óráig áram­szünet lesz a Niklosz, Szultán, Zentai, Vági és Barát utcák­ban. A PESTME&Ytl HÍRLAP KÜLÖN KI A DA SA XVIII. ÉVFOLYAM, 121. SZÁM 1974. MÁJUS 26., VASÁRNAP Az Arany János Tsz-hen A terv: versenyíóneveíés - exportra HúsmarhaSenyészSés - Dália program szerint legeltet esés húsmarha- tenyésztést folytatnak. Egész nap kint van a legelőn 88 tehén és 56 borjú, csak éj­Néhány A Hunyadi Tsz-ben százhúsz holdon befejezték a kukorica vetését a közös gazdaságban. Az időben érkezett eső jót tett a vetésnek, szépen kel az el­vetett mag. Az eső kedvezett a 60 hold lucernásnak is, az el­ső kaszálást befejezték és fo­lyik a betakarítás. ★ A jótékony .májusi esők után 40 hold takarmánykeveréket silóznak a traktorosok, öt­SPORT Autós ügyességi verseny Nagykőrösön szakára terelik őket a karám­ba Gyulai Ambrus és Tom- csik István jószággondozók. A tehenek és a borjak erőnléte kiváló, szépen fejlődnek. sorban... venöt hold paradicsom palán­tázását is elvégezték a terme­lőszövetkezeti tagok. ★ Az 'első pénzt hozó saláta­szüretet sikerrel zárták a ter­melőszövetkezetben, 200 ezer fej salátát adtak el, átlagosan 2 forint 60 fillérért. A 10 ezer négyzetméter te­rületén fekvő fóliás paprika­házukban már érik a fehér és a hegyes paprika. A lótenyésztésről mindig hí- t rés volt Nagykőrös. Sok ex­port- és katonalovat neveltek a körösi gazdák. Az utóbbi években ismét megnövekedett a lovak iránti kereslet, a vá­sárokon kapósak a csikók, és jó pénzt fizetnek értük. A he­lyi termelőszövetkezetek so­rában, az egyesült Arany János és a Szabadság Termelő- szövetkezet kapcsolódott be a lótenyésztésbe. A héten az Arany János Termelőszövetkezet ludasi üzemegységébe az ottani csi­kótelepre látogattunk, ahol a karámban pompás csikók süt­kéreztek a napfényben. Ronkó Sándor telepvezető, aki egyben az ottahi kertészeti brigádnak is a vezetője, büsz­kén mutatta be az állományt: 14 idei, 6 tavalyi és 8 három­éves csikót, továbbá 34 kan­cát. A telepvezető sok szeretet­tel és hozzáértéssel beszélt a csikókról, melyek még gondo­sabb nevelésére szakképzett csikóst szán­dékoznak alkalmazni, hogy verseny-, illetve export­célra értékes jószágokat neveljenek. A lovak között a faj neves képviselőjével is találkoztunk. Az Arany János Tsz lova a „Kedves”, amely két évig az egykori nagykőrösi lovaglóis­kolánál szolgált, és a legnép­szerűbb hátaslova volt a lova­golni tanulóknak. A csikóteleptől nem, messze van a tsz ludasi szarvasmar­hatelepe, ahol a Dália program szerint, Ma délelőtt 10 órai kezdet­tel városunk központjában a Magyar Autóklub nagykőrösi csoportja az országos verseny- naptárban is szereplő autós ügyességi versenyt rendez. Az ország minden részéből száz résztvevőre számítanak a ren­dezők. A vetélkedőn városunk- bel.iek is rajthoz állnak. A pályakijelöléshez a Ceglédi út bejáratától ,a Deák, téri hentes­üzletekig reggel 7 órától lezár­ják az utat. A verseny előre­láthatólag 13 óráig tart. Ilyen autós ügyességi verseny most lesz Nagykőrösön első alka­lommal. Kupa viadal. Esztergom: orszá­gos serdülő szabadfogású ver­seny. Kézilabda Toldi-pálya, 10: Nk. Toldi ITSK ifi—Szigetszentmiklósi TK ifi, 11: Nk. Toldi—SZ. TK női-, Domony: D. TSZ SK— Nk. Kinizsi férfi felnőtt és if­júsági megyei bajnoki mérkő­zés. Kosárlabda Sportotthon-udvar, 10.30: Nk. Pedagógus—Számviteli Főis­kola NB III-as női bajnoki mérkőzés. Labdarúgás Az eső ismét közbeszólt Tallózás a nagykőrösi utónevek történetében A vezetéknév az utónévvel együtt alkalmas az egyén ki­zárólagos meghatározására. Több azonos név esetében a ragadvány-, gúny-, esetleg becenév segít az ismerkedés­ben. A név érdekessége: az új­szülött a vezetéknevét szülei­től örökli, keresztnevét, vagy utónevét a szülei választják. Korunk fiataljai, amikor már útban van a kis jövevény, nemcsak a szükséges kellékek előkészítésén fáradoznak, ha­nem a kereszt-, vagy utónév kiválasztásával is sokat foglal­koznak. Sók esetben nagyszü­lők, testvérek véleményét is meghallgatják. Végül a több­féle névből kiválasztják a leg­megfelelőbbet. Érthető a vita, a hasznos mérlegelés is, mert a legkedvesebb nevéről kell dönteni. A keresztnév (vagy utónév) akkor szép, ha össz­hangban van a vezetéknév­vel. Sokan a ritka neveket, má­sak az idegen hangzásúakat kedvelik. Sokan a hagyomá­nyos, vagy régies, vagy törté­nelmi nevekhez ragaszkodnak. Üjabban az utónevek kiválasz­tásánál a Ladó János-féle „Magyar utónév” könyvet is alkalmazhatják. Ladó új ne­veket nem talált ki, hanem a gyakorlatban használt és el­fogadott neveket foglalta ösz- sze betűrendbe, megjelölve az ajánlott és elfogadott neveket. Ezek olyan nevek, melyeket az állami anyakönyvbe be lf- het jegyezni. A női nevek kő­iül 895-öt, a férfi nevek közül 937-et tartalmaz. A szülők te­hát 1827 név közül választ­hatnak. (Meg kell jegyezni, hogy magyar történelmi utó­nevek és a hagyományos ne­vek bizonyos fokú magyarítá­son mentek keresztül. Kálmán Béla: „A nevek világa” című könyvében erre a kérdésre is kitér.) A kereszt, vajiy utónevek adásának szokása régen bizo­nyos állandóságot mutatott. Időnként egyes neveli diva­tossá, vagy szokásossá váltak. A két letűnt társadalom, a hű­béri és polgári társadalom ilyen vonatkozású gyakorlatá­ra, az írott források bőséges adatolMt szolgáltatnak. Ilye­nek a városunkban vezetett anyakönyvek és összeírások. A legrégibb ismert férfi névsor 1418-ból való. Ebben 74 nagykőrösi személy neve szerepel, aránylag gazdag ke­resztnév-anyaggal. Huszonkét- féle keresztnevet találunk benne. A nevek a következők: András, Lőrinc, Péter, Balázs, Mihály, Jakab, István, Gábor, László, Tamás, Imre. Dénes, Miklós. György. Fábián, Bara­bás, Pál, Antal, Bertalan, Si­mon, Egyed, Benedek. A ceglédiekkel a Nagyer­dőért folyt harc következtében 1425-ben újból összeírták a város férfi népét. Ebben az összeírásban 80 személy neve szerepel, 30 féle keresztnévvel. Új névként olvasható: Ger­gely, Ambrus, Gál, Bereck, Dáúid, Kozma, Demeter, Má­tyás, Kálmán. Városunkban 100—150 év múltán török adóösszeirók jár­tak, akik pontos névsort ké­szítettek minden adózásra kö­teles személyről. Káldy Nagy Gyula révén két ilyen össze­írás áll rendelkezésünkre. Az egyik 1546-ból, a másik 1562- ből való. Ezek is csak a férfi­nép nevét őrizték meg a szá­munkra. Igen gazdag kereszt­név-anyagot tartalmaznak. Az 1546-os összeírásban 189 férfi­név található 44 féle kereszt­névvel. Az 1562-esben 283 sze­mély 48 féle keresztnevét ol­vashatjuk. De, itt már bece­névvel is találkozunk. Kereszt­névnek számítanak: Nándor, Fülöp, Sebesttón, Orbán, Al­bert, Lőrinc, Bálint, Márton, Kelemen, Márk (Márkus), Béna, Bálik (Balázs becézett alakja), Szaniszló, Ferenc, Vi- tárius, Lázár, Gáspár, Ger­gely. Dr. Balanyi' Béla (Folytatjuk.) Az esős idő ismét közbeszólt, s így másodszor is elhalasztot­ták a gimnázium tornaünnepé­lyét. Az új időpont: május 28, szerda, a színhely a Kinizsi- sporítelep, 17 órakor. VASÁRNAPI MŰSOR Asztalitenisz Kecskemét: K. Spartacus— Nk. Kinizsi NB III-as, Cegléd: CVSE ifi—Nk. Kinizsi ifi csb- mérkőzés. Atlétika Budapest: országos MNK- viadal. Birkózás Dunakeszi: országos ifjúsági szabadfogású Dunakanyar Érettségi a Toldiban Hetvenkét negyedikes tanuló érettségizett az iskolában magyar, történelem, élelmiszer- ipari műveletek és folyamatok tantárgyakból. Képünk az írásbeli vizsgán készült. Apáti-Tóth Sándor felvétele Kinizsi-sporttelep, 15: Nk. Kinizsi ifi—Szigetszentmiklósi KSK ifi, 17: Nk. Kinizsi—Szi­gethalom megyei bajnoki mér­kőzés. Dánszentmiklós: D. ME- DOSZ—Nk. Kinizsi II össze­vont járási bajnoki mérkőzés. Modellezés Nagykáta: megyei repülő- bajnokság. Sportlövészet Tormási lőtér, 8: minősítő verseny. Dabas: légpuskás mi­nősítő verseny. Torna Budapest: férfi ifjúsági I. osztályú minősítő verseny. Szolnok: férfi serdülő I—IL osztályú területi csb-döntő. HÉTFŐI MŰSOR Atlétika Gödöllő: az úttörő-olimpia megyei döntője. Honvédelmi sport Kinizsi-sporttelep, 15: városi ÖHV-döntő. S. Z. MOZIMŰSOR Apacsok. Színes, szinkroni­zált NDK kalandfilm. Kísérőműsor: Ügy ég a tűz, ha lobog. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. Matiné Az „F’-akció. Előadás kezdete: délelőtt 10 órakor. HÉTFŐI MŰSOR Periszkóp a fjordok között. Színes szovjet film. Kísérőműsor- Magyar hír­adó. Előadások kezdete 4 és 6 óra­kor. Filmklub Este 8 órakor. KISKÖRZETI MOZI A HANGÁCSI ÜTI ISKOLÁ­BAN Felszállási engedélyt kérek. 1’ovjet film. Előadás kezdete: 7 órakor. * i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom