Pest Megyi Hírlap, 1974. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-05 / 103. szám
♦ MONOB°vnm XVI. ÉVFOLYAM, 103. SZÁM 1974. MÁJUS 5., VASÁRNAP A KISZ járási végrehajtó bizottsága tárgyalta Hogyan látják el feladataikat a gyemről és maglódi alap szervezetek? Ülést tartott a KISZ járási végrehajtó bizottsága, amelyen reszt vett Földesi István, az MSZMP monori járási bizottságának osztályvezetője, Gádor Ferenc, a megyei KISZ- bizottság honvédelmi- és sport- felelőse, Pécsik Lajos, a mag- lódi nagyközségi pártbizottság titkára és Gondos István, a gyömrői párt-végrehajtóbizottság tagja is. Elsőként a gyömrői és a maglódi KISZ-csúcsvezetőság beszámolója hangzott el az alapszervezetek tevékenységének tapasztalatairól, különös tekintettel a megbízatások teljesítésére. A gyömrői beszámolót Fehér József csúcstitkár ismertette Elmondotta, hogy a nagyközségi KlSZ-csúcsveze- tőség 1973 őszén alakult újjá, kilenc tagból áll. Hibaként említette, hogy a vezetőségi tagok az üléseken nem jelennek meg rendszeresen. Gyomron jelenleg a TtíVÁL-beü és a Zalka Máté területi alapszervezet tevékenykedik a legaktívabban. A szolgáltató szövetkezetben a napokban kerül sor az új vezetőség megválasztására, remélhetőleg ezután a KISZ- munka is fellendül. Az elmúlt hetekben, a forradalmi ifjúsági napok keretében, különösen jól sikerültek azok a viták, amelyeket a ma forradalmisá- gáról rendeztek. Az üzemi KISZ-szervezetek a helyi gyermekintézmények patroná- lását vállalták. A közeljövőben kommunista vasárnapot szerveznek, amelybe beTegyünk tökbe!Mellárért! A monori nagyközségi párt- bizottság, a tanács, a KISZ- bizottság és a Hazafias Népfront nagyközségi bizottsága, a párt XI. kongresszusa és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére, mozgalmat indított Monor szebbé tételére, fejlesztésére, Tegyünk többet Monorért! jelszóval. Tavaly az üzemek, a szocialista brigádok, a lakók 9,8 millió forinttal járultak hozzá a nagyközség fejlesztéséhez: társadalmi munkát végeztek. Tennivaló azonban akad még. Terv készült, mit lehet tennj közösen azért, hogy Monor még szebb, tisztább, rendezettebb legyen. Verseny indul például a nagyközség legszebb, legtisztább, legvirágosabb utcája cím elnyeréséért. A díj 30 ezer forint. Szinte mindennapi téma: hogyan lehetne tisztábbá tenni Monorí? Részletes terv készült ennek megoldására is. Felkérik az üzemeket, intézményeket, fordítsanak nagyobb gondot környezetük rendbentartására. A vasipari ktsz-t arra kérték, készítsen hulladékgyűjtő ládákat, hogy minél többet lehessen elhelyezni a főbb útvonalakon. A kefegyár dolgozói a padok ülőkéit és háttámláit készíthetnék el, hiszen a Marx-ligetben is rozzant, pihenésre alkalmatlan' padok állnak. — Késedelem nélkül játszóteret kell létesíteni Monoron — olvasható a tervben. A tanács anyagi ereje szűkös, a MEZŐGÉP, a vasipari ktsz, a kefegyár azonban sokat tudna tenni azért, hogy a játszótér még ebben az esztendőben elkészüljön. Az apróbb-nagyóbb gondokat jelentősen enyhítheti a társadalmi munka. Közös csz- szefogással lehetővé válik, hogy tanuszoda fpglalja el a, régi strand helyét, hogy virág díszítse az Ady Endre utcát. A kongresszusi versenyfelhívást kibocsátó szervek kapcsolatot kerestek és teremtettek az üzemekkel, vállalatokkal. A kérdésre, hogy ki, mit tehet a megvalósítás érdekében, hamarosan válaszok érkeznek. S bizonyára a lakosság sem lesz tétlen szemlélője a mozgalomnak, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy Monor gyorsabban fejlődjék. K. Zs. vonják az üzemek szocialista brigádjait is. A KISZ-szervezetek kiveszik ,részüket a telepek területi vetélkedőjéből, amelyre az év utolsó hónapjaiban kerül sor. November 14-én, Gyümrő felszabadulásának 30. évfordulóján, megkoszorúzzák az OTP falán elhelyezett Stein- metz-emléktáblát. Erre az ünnepségre meghívják a kapitány Pécsett élő bátyját is. A KISZ-alapszervezetek tagjai is bekapcsolódnak azokba a versenyekbe, amelyet a párt XI kongresszusa és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére indítanak az elkövetkező hónapokban. Potocska Mihály terjesztette elő a maglódi csúcsvezetőség beszámolóját. Maglódon évek óta a szervezeti élet továbbfejlesztése a legfőbb gond az alapszervezetekben. Fodor Sándor politikai munkatárs elmondotta, hogy a következő hetekben befejeződik a KISZ-öktatás valamennyi alapszervezetben. Különösen népszerűek a különböző ifjúsági előadássorozatok. A TIT járási szervezete is jelentős segítséget nyújt a KISZ- ok.iatáshoz. Fodor Béláné gazdasági vezető a KISZ-bizottság múlt évi gazdasági eredményeit ismertette, Varga Jenő járási KISZ- titkár pedig értékelte az idei forrádalmi ifjúsági napok rendezvénysorozatát, köszönetét fejezve ki az alapszervezeteknek, aktíváknak a sikeres lebonyolításért. G. J. Termelékenyebben, magasabb átlagbérrel Mérlegen két nagyüzem és két ipari szövetkezet munkája A párt- és tanácsi vezetők, valamint a társadalmi szervek erőfeszítéseinek eredményeként, Monor község területén már több mint tíz ipari létesítmény telepedett le. Az MSZMP monori községi bizottsága legutóbbi ülésén a négy legnagyobb tevékenységét, a kefegyárét, a MEZŐGÉP monori gyáregységét, a vasipari és az építőipari szövetkezetét tárgyalta meg. Már nem veszteségesen — A kefegyárban — mondotta Gál Sándor, az MSZMP monori községi végrehajtó bizottságának tagja, a járási hivatal ipárügyi csoportvezetője —, a korábbi években veszteségesen gazdálkodtak, de a változtatásra irányuló erőfeszítések eredménnyel jártak: tavaly már 3 millió 346 ezer forint nyereséggel zártak, s nem lebecsülendő az sem, hogy a dolgozók évi átlagbére 23 ezer 415 forintról 26 ezer 295 forintra emelkedett, a termelés pedig 8—12 százalékkal meghaladta az előző évit, amit kizárólag a termelékenység növelésével értek el. Az üzemben kétszázkilenc- venhárom ember dolgozik, többségükben helybeliek. A múlt év végén nyolc szocialista és nyolc munkabrigádot tartottak nyilván. Továbbra is gond a fa- ellátás, valamint az, hogy a vállalat olyan termékeket is kénytelen gyártani, amelyekre ráfizet, azonban gyártásukat megszüntetni nem lehet, mert n lakosságnak szüksége van rájuk, például a ló-, marha- és parkettksfére. A ráfizetést az öntödei termelés fokozásával igyekeznek egyensúlyozni: csaknem 2 millió forintos termelésnövekedést terveznek a bronzöntéssel, amelyre a megfelelő piaci igény is biztosított. Jó munkaszervezéssel A MEZŐGÉP Vállalatnál ugyancsak javult a helyzet a múlt évben: a monori gyáregység 33,1 milliós árbevétele 11 37,7 millióra emelkedett, és a nyereség' is majdnem megkétszereződött. Már hosszabb ideje létszám- hiánnyal küzdenek: tavaly például száznyolcvanas létszámot terveztek, de csak száznegyvennégy dolgozót tudtak foglalkoztatni, mert több nem jelentkezett. És a gyáregység mégis nyereségesen dolgozik? A jó munkaszervezésnek és a nagy igyekezettel tevékenykedő szocialista brigádoknak érdeme ez. Az egy személyre jutó évi bér több mint 3 ezer forinttal lett több 1973-ban. Modem gépek A vasipari szövetkezetben a teljes termelési ériék 112,7 százalékkal, az árbevétel pedig 125,1 százalékkal növekedett tavaly. A szövetkezet jó munkáján kívül, tette hozzá Gál Sándor, az is hozzájárult ehhez az igen szép eredményhez, hogy sok árut, amelyet még 1972-ben gyártottak, csak 1973-ban értékesítettek. A szövetkezet vezetői a termelékenységet elsősorban a modern gépek, automaták beállításával igyekeztek növelni, így a létszám csökkent, az egy személyre jutó évi munkaibér elérte a 31 ezer 710 forintot. Többet kell törődni a szövetkezet vezetőinek, mondta ki a községi pártbizottság, az alapanyagok folyamatos beszerzésével, a munkaver- senymozgalom kiszélesitésével, a szocialista brigádmozgalom fellendítésével. Száztíz brigádtag A múlt évben tovább gyarapította termelési értékét a Monori Járási Építőipari Szövetkezet, mégpedig 114 százalékkal, az egy dolgozóra jutó éves bérszínvonal pedig már meghaladta a 31 ezer forintot. Sikerült az egymástól távol eső munkahelyeken a munka- fegyelmet is megszilárdítani, és már jelentkezett az elmúlt években megszervezett, sikeres szocialista brigád- és munkaverseny hatása is. A szövetkezetben jelenleg 13 szocialista brigád dolgozik, száztíz taggal. Jelentős eredmény a vecsésí lakótelep 114 lakása, amelyet az OTP Pest megyei igazgatóságának tavaly adtak át. Tovább stabilizálódott a szövetkezet pénzgazdálkodása, és év végére minimálisra csökkent a még be nem érkezett pénz mennyisége is. A jelentés, amelyet az MSZMP monori községi bizottsága elfogadott, részletes elemzést adott a felsorolt üzemek, szövetkezetek gazdálkodásáról, eredményességéről, s feltárta a megszüntetésre váró hibákat is. Kovács György SPORTJEGYZET Hajrá előtt Nemcsak az NB-ben, hanem az alacsonyabb osztályú labdarúgásban is az 1973/74-es bajnokság hajrája következik. Tudvalevő, a megyei I. osztályban csak a tabella első kilenc helyezettje marad bent. Járási csapataink közűi jelenleg Pilis és Maglód található az élbolyban. Pilis már szinte biztos bennmaradó- nak számít, s Maglód is esélyes a bennma radásra. A nagy múlttal rendelkező monorihk Áramszünet Moneren Május 6-án, hétfőn, reggel 6 órától 16 óráig áramszünet lesz Monoron, a békási és pap- laposi részen, a vasút, a Petőfi út, a főtér és a József Attila út által határolt területen, valamint a Kisfaludy és Bercsényi úton, a Bajcsy-Zsi- linszky útig. MŰSOR MOZIK Ecser: A rend gyilkosai. Gomba: Zahar Berkút. Gyöm- rő: Maekenna aranya, h.: Lány a szabadcsapatban. Maglód: Felszállási engedélyt kérek, h.: Ion kapitány nyila. Mende: Ion kapitány nyila, h.: Felszállási engedélyt kérek. Monor: A játékos, h.: A törökfejes kopja. Nyáregyháza: Felszarvazzák őfelségét, h.: Áldd meg az állatokat és a gyermekeket. Pilis: Zahar Berkút, h.: Az Anderson magnószalagok. Tápiósáp: Válás amerikai módra. Űri, v—h.:A rendőrség megköszöni. Üllő: Menekülés I—II.,' h,: Kabaré. Vecsés: A törökfejes kopja, h.: Periszkóp a fjordok között. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Gyomron, délelőtt 10 órakor: a bélyeggyűjtő kör foglalkozása; 18-kor: táncos klubest az ifjúsági klubban. Vecsésen, 18-tól: ötórai tea, játszik a Galaxis együttes. KIÁLLÍTÁSOK Gyomron, a művelődési házban: Unyi István amatőr festőművész kiállítása 14.30-tól 19-ig; az úttörőházban termékbemutató, 10-től 18 óráig. (Ez utóbbi a holnapi, hétfői nappal bezárul.) Ügyeletes orvos Gombán, Bényén és Káván: dr. Nagy Márta (Káva, tanácsháza), Gyomron, Mendén ás Péteriben: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 12., telefon: 26.), Monoron és Monori-erdőn: központi ügyelet (Monor, Petőfi S. u. 30., telefon: 207.), Maglódon és Ecseren: dr. Pápes Tibor (Maglód), Pilisen, Nyáregyházán, Csévharaszton és Vasadon: dr. Illanicz Elemér (Pilis, Rákóczi u. 13.), Süly sápon és Űriban: dr. Zolesz László (Sülysáp), Üllőn: dr. Koncz Lajos. Vecsésen: dr. Szebeni Antal tart ügyeletet. Ügyeletes gyógyszertár: Monoron a főtéri, Vécsésen a János utcai. Beteg állatok bejelentése a járás területén: vasárnap réggé’. 8-tól 13 óráig, illetve 15- íől 19-ig Monoron, a főtéri gyógyszertárban. Anogy erKeznek a délutáni vonatok, úgy válik egyre zsúfoltabbá az üllői állomás közelében levő, Gyöngyvirág téri élelmiszerüzlet, a Pest megyei MÉIC monori telepének 122-es boltja, melyben mindent megtalálhat a munkából hazatérő háziasszony. Tej, többféle tejtermék, felvágott, különleges házi eljárással készült füstölthús, szalonna, házikolbász kelleti magát. Csemegeárut, konzervet, pipere- és vegyi cikkeket is árusít a bolt. Babot, borsót, lencsét, száraztészta-készítményeket sorakoztat fel a polcokon, gazdag választékban, nem csoda hát, hogy az üllőiek leszoktak a pesti bevásárlásról, a cipekedésről. ★ A primőr sem hiányzik az üzlet árukínálatából: fejessaláta, retek, zöldhagyma, uborka, hegyes zöldpaprika kapható, s nem is túl drága áron. Naponta legkésőbb délelőtt 9-ig megérkezik a friss árú. Mostanában naponta száz fej salátát, 3 forintjával, száz ésomag retket, 2 forintjával adunk el — mondja Zubor Miklós boltvezető, de mindjárt hozzáteszi, egyelőre még óvatosan rendel zöldárut, hogy mindig frisset tudjon adni a vevőknek. Talán azért népszerű az üzlet, mert nagyon sokféle élelmiszert tart, és a primőr sem ér rá elhervadni. A déligyümölcsöt, narancsot, citromot épp úgy megtalálja a betérő, mint a különböző almafajtákat. Mint megtudtuk, a 360 ezer forintos első neValószínűnek tartjuk, megérné a beruházást, ha a vevők kívánságát teljesítenék: a mirelitpult révén friss hús, konyhakész baromfi is lehetne a boltban, s a mirelitáru- féléket is bizonnyal szívesen vásárolnák az üllői | dolgozó nők, akiknek még könnyebbé válna a második műszak. (e—a) jelenleg a 10. helyen állnak, reménykednek azonban ők is. Nehezebb helyzetben van másik két csapatunk, Vecsés és Üllő: Vecsés az elmúlt hetekben jelentős formajavulásról tett tanúbizonyságot, ugyanakkor Üllő hanyatlott, számára már szinte elkerülhetetlen a kiesés, hacsak az elkövetkező hetekben valami egészen rendkívülit nem produkál. A labdarúgás felsőbb vezetői helyesen döntöttek, amikor csökkentették az NB-s csapatok számát: hét csapatnak búcsúznia kell a megyei bajnokságból, és mivel a területi megszűnik, a megyeiből és a területiből a járásiba jutlak a csapatok. A járási labdarúgó-szövetség, melyet megerősítenek, már megkezdte a felkészülést az új bajnoki idényre.. Szólnunk kell a területi bajnokságban szereplő csapatainkról is. Sülysáp az élcsoportban tanyázik, kielégítőnek mondható az úriak szereplése is, Péteri viszont hanyatlott. Legszembetűnőbb a gyöm- rőiek igen-igen gyenge szereplése: tavasszal mindössze eoy pontot szereztek, hazai pályán, kétszer kaptak hat gólt. a legutóbbi fordulóban pedig tíz góllal terhelték meg hálójukat a bogiak. Elég gondot okoz Gyömrönek a csapat gyenge szereplése: a mérkőzések bevétele még a játékvezetői díjra sem elég. Sürgős frissítésre lenne szükség, mert a gyömrőiek így a járási bajnokságban is csak alárendelt szerepet játszhatnak majd. («. j.) Zubor Miklós és Ferenczi Mihályné gyorsan és ügyesen szolgál ki a késő délutáni csúcsforgalomban. Ifj. Fekete József felvétele A rendőrség kérése Április 24-én, a hajnali órákban. Vecsés községben, a Kertekalja és a nag> állomás között, az úgynevezett kis Göczi közelében, idős férfi holttestére bukkantak. Személy- leírása: 170 centimeter magas, körülbelül 60—G5 év körüli, sovány testalkatú, ovális fejformájú, beesett arcú, fogatlan. Szemöldöke őszes, dús, szeme barna, baja 4 centi bosszú, őszes, fülei feltűnően nagyok, fejhez simulnak, arca borostás, orra nagy és hegyes, álla kiálló, nyaka vékony. Szemén barna keretes, .dnplalencsés szemüveget viselt. Ruházata: barna, apró zöld kockás öltöny, barna béléssel. (A bélés több helyen kimaródott.) Szürke ingpulóver, ugyanolyan színű kardigán, fekete, gumitalpú cipő. Aki az elhunyt személyt ismerte vagy valamit a személyleírás alapján mondani tud róla, jelentkezzék a Monori Járási Rendőr- kapitányság bűnügyi alosztályán (Monor, Koussutb Lajos utca 84. I. emelet). gyedévi terv 390 ezer forintra teljesült. — Hiánycikk is akad? — tesszük fel a kérdést a boltvezetőnek. — Nemigen, csupán tavalyi leveszöldséget, sárgarépát nem tudunk már adni. A háziasszonyok ezért új, friss zöldségféléket vásárolnak. Egyetlen valamit hiá- nvolnak csak, a mirelitpultot. Üllőn, a Gyöngyvirág téren A primőr sem ér rá elliervadni Csak a mirelitpultot hiányolják