Pest Megyi Hírlap, 1974. május (18. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-30 / 124. szám

8 XjfítiuD 1971. MÁJUS 30., CSÜTÖRTÖK MA, 1974. május 30, csü- 1 ■*/*’ törtök, Janka napja. A nap kél: 3.52, nyugszik: 19.31 órakor. A hold kél: 13.50, nyug­szik: 0.40 órakor. Időnként megnövekvő felhő­zet, szórványosan záporral, zi­vatarral, főként a Dunántúlon többfelé megerősödő észak- nyugati, északi szél. Várható legalacsonyabb nappali hő­mérséklet általában 20—25 fok között, északnyugaton kevés­sel 20 fok alatt. — Közös vállalkozás. Tár­gyalásokat folytat a gödi Egyesült Dunamenti Terme­lőszövetkezet nyolc másik termelőszövetkezettel és az Alagi Állami Gazdasággal egy ezerötszáz vagonos kö­zös műtrágyatároló építésé­ről, amely a gödi gazdaság területén létesülne. — Készülődés — tábornyi­tásra. Hétfőn megkezdődtek az előkészületek a Pest me­gyei úttörők zamárdi táborá­ban. A tábornyitásra június 17-én kerül sor. Augusztus végéig turnusonként száz­száz Pest megyei fiatal tölt­heti majd itt nyári szabad­ságának egy részét. — Versenydíjak. A Pest megyei szolgáltatásokat ellá­tó Budapestvidéki Posta- igazgatóság az idei év- leg­jobb újítóját külföldi juta­lomüdülésben részesíti. A második díj: nyolcszáz forint és három nap jutalomsza­badság. A harmadik díj: öt nap jutalomszabadság. — Programbővítés. A száz- halombattaiak idei terveiben a többi között futballpálya építése is szerepel. A válla­latokkal folytatott tárgyalá­sok eredményeként előrelát­hatólag a pályán felül jut pénz egy fürdőmedence épí­tésére is. — A ceglédi ÁFÉSZ dol­gozói szintén részt vesznek a kongresszusi versenyben. Vállalták, hogy háromszáz­zal növelik a szövetkezeti tagság létszámát, továbbá, hogy tíz százalékkal csök­kentik az árukezelésből ere­dő értékcsökkenést. A szabályosan közlekedő gépkocsivezető halt meg Szerdán reggel Dunakeszin, á Felszabadulás útja 20. számú ház előtt Suga Kálmán Lajos, 30 éves budapesti lakos, a Kon­zervipari Szállítási Vállalat gépkocsivezetője nyergesvon­tatójával egy segédmotor-ke­rékpárost előzött, majd vissza­tért a jobb oldalra. Mivel azon­ban itt egy másik motorkerék­páros haladt, hirtelen fékezés­re kényszerült, s a nyergesvon­tató átvágódott a bal oldalra, majd összeütközött a vele szemben szabályosan közleke­dő Erdélyi Ernő 35 éves mű­vezető, sződi lakos személy- gépkocsijával. Erdélyi Ernő a helyszínen meghalt. Gyorsított eljárással G. Sándor 17 éves tápiósze- csői lakos, május 24-én a késő esti órákban bemászott Mohos János tápiószecsői lakos udva­rára és a magával vitt szőlő­karóval meg akarta verni ha­ragosát. A megtámadott férfi vasvílát ragadott és így sike­rült elkergetnie támadóját. A nagykátai rendőrkapi­tányság gyorsított eljárással vizsgálta az ügyet, és négy nap múltán, május 28-án a Pestvi­déki Járásbíróság dr. Traut- vian tanácsa ítéletet hirdetett G. Sándor ügyében. Bűnösnek mondta ki erőszakkal, éjjel el­követett magánlaksértés bűn­tettében s azért 1000 forint pénzbüntetésre ítélte. BALASSI BÁLINT hAromszAznyolcvan ÉVVEL EZELŐTT, 1594-ben halt meg: — negyven- esztendő« korában — Balassi Bá­lint. a magyar reneszánsz nagy költője a magas művészi szín­vonalú. magyar nyelvű világi líra megteremtője. Zólyom várában született, gaz­dag főnemes szülőktől. Nevelője Bornemissza Péter volt. Atyja felségárulási pere miatt a család Lengj^elországba menekült; itt készült a 22 éves fiatalember el­ső irodalmi müve, a Beteg lel­kemnek való füves kertecske című, német vallásos elmélkedés fordítása. Élete örökös nyugta­lanságban telt; feljelentések, birtokperek zaklatták. Élt Bá- thori István erdélyi fejede’m-, ma;d lengyel királyi udvarában, volt végvári vitéz Egerben és Érsekűivárott, s többször bú;ele­ső tt ei Lengyelországba. 1591-ben a török által megszállt Eszter­gom ostrománál halt hősi halál'. Költészetében a szerelmi líra összefonódott a nemzeti harc él­ményeivel. Szerelmi verseit Lo- sonczi Annához írta, akit éne­keiben Júliának nevezett. A Jú­lia-versek mellett néhány párat­lanul szép költeményben örökí­tette meg a végvári katonaélet veszélyekkel terhes, s mégis oly vonzó világát. Rendkívül na<ry hatást gyakorolt költészetünk fejlődésére. Naponta másfél ezer ebéd Mintakonyha a váci kórházban Megyei diétás vezető orvosok tapasztalatcsere-látogatáson — író—olvasó találkozó. Ma este Pilisvörösvárott, a községi könyvtárban Mándy Iván író találkozik olvasói­val. — Könyvtár a gyárban. A váci Forte gyárban három­ezer kötet szépirodalmi és tízezer kötet szakkönyv se­gíti a dolgozók művelődését. A szépirodalmi könyvtárnak jelenleg négyszáz beiratko­zott olvasója van. A többsé­gük: fizikai dolgozó. — Százezrek — oktatásra. Tavaly a váci DCM-ben 1G6 ezer, a váci vízműveknél pedig 176 ezer forintot köl­töttek a dolgozók oktatására. — Együttműködési szerző­dést kötött a gyömrői Petőfi művelődési ház a kőbányai Törekvés művelődési köz­ponttal. Az együttműködés keretében a gyömrőiek népi tánccsoportja és énekkara a közelmúltban Kőbányán ven­dégszerepeit, míg a kőbá­nyaiak amatőr filmesei a na­pokban mutatták be Gyom­ron legújabb munkáikat. — 265 ezer forint támoga­tást kap az idén a szobi mű­velődési központ. Ebből az összegből 216 ezer forintot a tanács, 30 ezret a termelő- szövetkezet, 19 ezret pedig a helyi üzemek adnak közmű­velődési célokra. A mindentudó sütő-fczőgép-ek Bernecebarátitól Dunakeszi­ig fogadja a betegeket és az egész országból az érdeklődő orvosokat a váci Szőnyi Tibor kórház. Tegnap az Országos Dietetikai Intézet szervezésé­ben. az orvosképzésben részt vevő megyei diétás vezetőor­vosok látogatták meg. Érdek­lődésük főleg az ellátásra irá­nyult. Köztudott, hogy a kór­házi élelmezés világszerte a nehezen megoldható problé­mák közé tartozik. A váci kór­ház. nagyszerűen vizsgázott, pedig a város legnépesebb „vendéglátóipari” üzemegysé­gében minden délben mintegy másfélezer adag ebéd készül és példás a kiszolgálás is. Három gépcsoda A vendégeskedő belgyógyá­szok a IV. emeleti kollégák osztályán nézték végig az ét­keztetést. Az ízlésesen tálalt ebéd melegen került a betegek elé. Aki nem ismeri az étel- szállítás nehézségeit, nem is hinné, hogy milyen komoly feladat ez, különösen a régi kórházakban okoz gondot. A hatalmas, fehércsempés konyhában két-két ügyeletes szakács irányítja a főzést, ami egészen más, mint a hagyo­mányos nagy konyhák ételké­szítése. Most már országos példakép tárul a látogatók elé, pedig eredetileg itt is hatalmas üstök­ben főztek. Az új kórházban menet közben kellett átalakí­tani az új berendezést. A váciak büszkesége az a három sötétszürke, rozsdamen­tes acélból készült minden­tudó sütő-főzőgép, amely az üstök helyére került. Közülük is a sztár, a Szenátor II. Két domború ajtaján egyszerre 50 kiló burgonyát raknak be. Tíz perc múlva átsülten vehető ki. Máris található. A másik gépben is gőz ke­ring, ventillátor biztosítja az egyenletes áramlást. Valóságos laboratórium ez a Vertikal, amely nemcsak gyorsan műkö­dik, hanem olyan hőfokon ké­szíti az ételeket, hogy a főzés alatt minimális a vitaminvesz­teség. Ez pedig különösen a betegek ellátásának döntő té­nyezője. A harmadik, a Konvair II tegnap a tésztakészítésnél tel­jesített szolgálatot. Nem kell a cukrásznak reggel ötkor meg­kezdenie a munkáját, hogy délre az édesség elkészüljön, az egy óra alatt előkészített nyersanyagot 11 órakor bete­szik a gépbe, aztán egy gomb­nyomás, és 10 perc múlva csak győzni kell kiszedni az azon­nal tálalható cukrászsütemé­nyeket. Versenyben . a MOSÓMAT A látogatók természetesen kérdésekkel ostromolták a kórház vezetőit, a diétás orvo­sokat, a gazdasági igazgatót. Hogyan szerezték be a gépe­ket? Hogyan üzemelnek? Mit tesznek hiba esetén? Kifize­tődő-e az üzemeltetés? Dr. Kollár Lajos igazgató- főorvos is st.orít időt, hogy vá­laszoljon a kollégáknak. — A gyakorlat kényszerí­tette a váciakat a berendezés módosítására. Magasszintű volt a helyi segítség. (Az Or­szágos Dietetikai Intézet veze­tője váci...) — Kétségtelenül a gépek nem olcsók, külföldön vásárol­| ták, de nem árjegyzék alap- | ján. Előbb megnézték, hogyan j működik a gyakorlatban egy j hasonló nagyságú osztrák kór­házban, az olasz határon levő I Volsbergben. — Még a mosogatást is gé- I pesítették. Igaz, erre nem egy i „mindentudó’’ külföldi auto- ! matat vásároltak, hanem a magyar gyártmányú „MOSO- MAT”-gépet. Helytáll ez a ma­sina a nemzetközi versengés­ben is. Még száz ágy A jegyzetekbe nemcsak az élelmezés adatai kerülnek, ha­nem az egészségügyi ellátás fejlődésének új helyi számai is. Nemrégiben készült el az eredeti 470 ágy mellé a két új osztály 174 betegágya és még az idéfi újabb 100 ágy készül el, természetesen a megfelelő berendezésekkel együtt. Dr. Veres Pál A szakma kiváló tanulója Konzerv gyártók vetélkedője Debrecenben bonyolították le a konzervgyártó szakmában a szakma kiváló tanulója or­szágos vetélkedőt. A verseny­ben a debreceniek mellett a budapesti, a nagykőrösi, a sze­gedi, a kecskeméti, a szabad- kígyósi és a káposvári élelmi- szeripari szakmunkásképző in­tézet végzős tanulói vettek részt. A háromnapos országos verseny győztese Pavlovits Fe­renc (Kecskemét), második Pintér Tibor (Szeged), harma­dik Juhász Mária (Szabadkí­gyós). A győzteseket és szak­oktatóikat megjutalmazták. Új szerszám családok Beruházás után termékfejlesztés A ceglédi ÉVIG gyártmányait 5—6 évenként újítják fel, de tíz évnél tovább semmiképp sem készítik változatlanul ugyanazt a cikket. Tavaly a kismotorgyártó üzem termelésének megindulá­sa jelentős technológiai színvo­naljavulást. eredményezett, s vele a gyártási lehetősége kö­rülbelül 70 százalékkal növe­kedett. (1972-ben termelési ér­tékük 150 millió forint volt, ta­valy meghaladta a 200 milliót, s az idén további 15 százalé­kos javulást terveznek.) A ceglédiek termelésének mintegy felét a kismoto­rok, további 25 százalékát a villamos kézi szerszá­mok adják, azon túl pedig kétkorongos köszörűket, szellőző ventilláto­rokat, szénkefetartókat stb. gyártanak. Az idén elsősorban a villamos kézi szerszámaik korszerűsítését tervezik. Je­lenleg két új, ipari célokra használható szerszámcsalád fejlesztésén dolgoznak. Gyár­tásuk azonban csak akkor kez­dődhet meg, ha körültekintő gazdaságossági számítások alapján jövedelmezőnek, illetve az átlagosnál jövedelmezőbb­nek bizonyulnak. (Az üzem hagyományos termékei közül éppen a villamos kézi szerszá­mok előállítása a legeredmé­nyesebb.) Nem tartozik szorosan a ter­mékfejlesztéshez a gyártmány­szerkezet alakulása, de min­denképp vele együtt változik. Amennyiben csökken a gyártott típusok száma, és nő a sorozatnagyság, gaz­daságosabbá válik a ter­melés is. A ceglédiek a szénkefetartók 70 családját készítették, s ezen belül is körülbelül 200 külön­böző típust. Most tipizálással csökkentik az eltéréseket, és csak 45—50 típust gyártanak a jövőben. Cz, V, TŰZ Kedden hajnalban a duna- haraszti Stromfeld Aurél utca 15. számú lakóépületben — feltehetőleg elektromos rövid­zárlat miatt — tűz keletkezett. Az épület tetőszerkezete telje­sen leégett. Az anyagi kár kö­rülbelül 45 ezer forint. Tehervagonokat /osztogatott Folyamatosan fosztogatott vasúti tehervagonokat _ Dari István 29 éves segédmunkás, dabasi lakos, aki a Kohászati Alapanyagéllátó Vállalat kő­bányai telepén dolgozott. Ma­gához vett olyan tárgyakat is, amelyeket ismeretlen szemé­lyek szintén vagonokból lop­Tv, 20.55: Jogi esetek Az e havi műsorban a közle­kedési morál, a KRESZ-szabá- lyok gátlástalan megsértőiről lesz szó. — Van-e védelem a garázda száguldozók ellen? A szakértők és az Autóklubba meghívott vendégek erről be­szélnek. Ha körülményes is — de van védelem. A büntetőjog eszközei hivatottak biztosítani a normális életet — az utakon is. A rendőrség és más igaz­ságügyi szervek a rendszám- tábla alapján is kötelesek el­járni ilyen esetekben a garáz­da, agresszív vezetők ellen. Az adás második része is a jog, a szabályok és a közerkölcs viszonyáról szól — ezúttal nem a közlekedési témák kapcsán. A notórius kellemetlenkedők­ről, a minden semmiségért bí­róságra szaladozókról beszél­getnek a részvevők. Vannak ugyanis, akiknek valamiféle beteges örömet, torz kielégü­lést jelent, ha feljelentgeIllet­nek .. • A rádió és televízió műsora KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjelen­tés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.22: Pe tress Zsuzsa operettdalokat énekel. 8.35: A ma hullámhosszán. 9.15: Népdalok, néptáncok. 10.00: Hírek. Időjárás­jelentés. 10.05: A Gyermekrádió műsora. 10.26: Zenekari muzsika. 11.14: Gondolat. A rádió irodalmi lapja. 12.00: Déli Krónika. 12.20; Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Reklám. 12.55: Melódiákok­tól. 14.09: Rádiónovclla-pályázat. 14.26: Munkásdal-feldolgozások. 14.36: A népdalelőadás mesterei. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.10: Az MR énekkari híradója. 15.40: Mészáros Tamás műsora. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Három narancs szerelmese. Opera. 16.30: Beszélgetés Gellért Hugó grafikus- művésszel. 17.00: Hírek. Időjárás­jelentés. 17.05: Az élő*, népdal. 17.15: Kapusi Rózsa műsora. 17.42: Bemutatjuk új felvételeinket. 17.54: Rádiószínház. 18.48: Zenéről — tíz percben. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti Krónika. 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: Az MRT szimfonikus zenekarának hangversenye. 20.40: Hírek. 20.43: Európa peremén. Szécsi Éva do­kumentumműsora. 21.14: Magnó­sok, figyelem! 22.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. 22.15: Tudósítás a súly­emelő EB légsúlyú versenyéről, Veronából. 22.30: A „Muzsikás-* együttes játszik. 22.40: Domány András riportja. 23.00: Tánczene. 23.30: Haydn-művek. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Filmzene. 0.25: Műsorzárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Idujá- rásjelentés. 8.05: Barokk muzsika. 9.00: Hírek. 9.03: Ivan Szuszanyin. Részletek Glinka operájából. 9.39: Nagy Izabella riportja. 10.00—12.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.00: A berlini rádió műsorából. 12.07: Ta­lálkozásaim híres muzsikusokkal. Haits Géza összeállítása. 13.00: Hí­rek. Időjárás jelentés. 13.03: Péesi stúdiónk jelentkezik. 13.20: Grieg; c-moll szonáta. 13.45; Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00—18.00: Ifjú­sági randevú — kettőtől hatig . •. 18.00: Hírek. Időjárás jelentés. 18.10: Csak fiataloknak! 19.10: Reklám, 19.13: Faragó Laura és a Sebő együttes műsorából. 19.31: Latin­amerikai históriák. 19.51: Üj köny­vek. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti Krónika, II. kiadás. 20.25: Medea. Franz Grillparzer tragédiája 2 részben. 22.09: Hang- versenynaptár. 22.24: Rossini: Otel­ló — részlet. 22.39: Lajlha László; VH. vonósnégyes. 23.00: Hírek. Időjárás jelentés. 23.10: Közvetítés a súlyemelő EB légsúlyú versenyé­ről, Veronából. 23.15: Nóták. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Mű­sorzárás. 3. MŰSOR 18.00: Hírek. Időjárásjelentés, 18.10: Iskolarádió. 18.25: Pipkov: Momcsil. Háromfelvonásos opera. Közben: 19.38: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. 20.47: Hírek. 20.50: Egy gyár — hatezer emberrel. 21,41: Üj Eterna-lemezeinikből­22.38 i Les McCann dzsesszegyütte- se játszik. 23,00: I-Iírek. Időjárásje­lentés. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.55: Iskolatelevízió. Matematika (ált. isk. 6. oszt.). Még mindig pó­tolható. 10.25: Tévéovi. Iskolaelő­készítő tanfolyam. Fut. robog a kicsi kocsi. 12.10: Filmesztétika (középiskolák III. oszt.). A film költői lehetőségei. A kompozíciók. 15.00: Tévéovi. 15.25: Matematika. 16.18: Oldjuk meg! A közös írás­beli — érettségi és felvételi — ma­tematikafeladatok megoldásának ismertetése. 17.20: Hírek. 17.25: Ma 20.00-kor a tv-ben: Természetbarát. A Telesport tu­risztikai magazinja. 17.45: Dúdoló. Bartók: Este a székelyeknél. 18.15: Munkások, vezetők egymásközt. Vitaműsor. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Parasztok. Reymont regé­nyének magyarul beszélő lengyel tévéfilmváltozata. IL rész: A vá­sár. 20.55: Jogi esetek. 21.35: Meg­festett világ. Képzőművészeti film. I. rész. 21.50: Tv-híradó, 2. ki­adás. 22.00: Tévé-Tükör. Dr. Szecs- kő Tamás jegyzete. 2. MŰSOR: 20.00: Franz Theodor Csokor: Isten veled, monarchia! Színmű 2 részben. A Thália Szín­ház előadása, felvételről. (14 éven f elülieknek!) tak,' s az állomás közelében le­vő fás-bozótos részen átmene­tileg elrejtettek. A lopott tár­gyak egy részét átadta felesé­gének, aki azokat munkahe­lyén társai körében értékesí­tette. A Központi Kerületi Bíróság Dari Istvánt háromévi szabad­ságvesztésre, feleségét orgaz­daságért egyévi — végrehajtá­sában háromévi próbaidőre felfüggesztett — szabadság- vesztésre és 1500 forint pénz- büntetésre ítélte. Isten veled, monarchia! A televízió a második csatornán közvetfti Franz Theodor Csokor kétrészes színművét, a Thália Színház előadásában, felvételről. A darabról a televíziós közvetítés vezetőjét, dr. Vá- radi Györgyöt kérdeztük. — A klasszikusnak számító osztrák író darabját máig gyakran tűzik műsorukra az osztrák színházak, s Ausztriában könyvalakban is megjelent. — Hazánkban játszottak-e már ezen kívül Csokor-dara­bot? — Még nem, ez a műve azonban mindenképpen érdemes a szerző nagyobb nyilvánosság előtti bemutatására, s a nézők figyelmére. — Hol és mikor játszódik a történet? — Az első világháború végén, 1918 november eleje'táján, Karinthiában, egy behavazott szoros felett álló csúcson épült szállodában, amit a háború miatt katonai gyógyintézetnek ren­deztek be. Magyar, osztrák, szlovák katonatiszteket ápolnak ott, akik azt tervezgetik, hogy melyikük mihez fog kezdeni a háború után. A történet itt válik a szereplők szempontjából anakronisztikussá, gondoljuk csak meg. 1918 novemberében Magyarországon már köztársaság volt, a monarchia elemeire esett szét, s a világháború — egyes területeket leszámítva — már csak papíron folyt. A birodalom nem létezett többé, ám a lábadozó katonatisztek ezt nem képesek, nem hajlandók tudomásul venni, ők ugyanúgy élnek, gondolkodnak, mintha a Habsburg-birodialom létének fénykorában élnének. A fő­szerepekben Inke Lászlót, Nagy Attilát, Harsányi Gábort. Rá- tonyi Róbertét, Benkő Pétert, Csíkos Gábort, Kautzky Józse­fet, Kazimir Károlyt és Szabó Gyulát láthatjuk. Kórházba került a szabálytalankodó Nagy Géza 20 éves autósze­relő, vecsési lakos motorke­rékpárjával Budapesten a Gyömrői út és Felsőcsatári ut­ca kereszteződésében nem adott áthaladási elsőbbséget és egy személygépkocsival össze­ütközött. Nagy Géza súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. A mentők kórház­ba szállították. PEST MEGYEI HÍRLAP a Ma2var Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanacs lapja. Főszerkesztő: DR LOKOS ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes: SÁGI *GNES Szerkesztös-eg: VIII.. Somogyi Béla u. 6. 11, em. Postacím: 1951 Budapest Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Kiadóhivatal: Vili., Blatia Lujza tér 3. Postacím: 1959 Budapest 4 szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343—100. L42—220. Titkárság: 140—447. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben es a Posta Központi tfiriap Irodánál (KHi>. Budapest, V., József nádor tér i. Távbeszélő: 180—850 Postacím: Posta Központi Hírlap Iroda, 190« Budapest. Előfizetési díj havor *.a 20 forint.' INDEX: 25 064 A

Next

/
Oldalképek
Tartalom