Pest Megyi Hírlap, 1974. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-25 / 120. szám
1 %Müm 1974. MÁJUS 25., SZOMBAT f[<8>Jkusz Tizedik napja Harold Wilson kormányfő és közvetlen munkatársai pénteken Chequersben, az angol miniszterelnök vidéki' házában tárgyalásokat kezdtek az északírországi koalíciós önkormányzatot képviselő protestáns, katolikus és szövetségi párti politikusokkal. Faulkner főminiszterrel, Gerry Fittel, a főminiszter helyettesével és Olivier Napier miniszterrel Wilson — tájékozott londoni hírforrások szerint — arról a lehetőségről is tanácskozott, hogy esetleg katonaságot vezényelnek ki az erőművek működésének biztosítására. ESZAK-lRORSZAGBAN a tizedik napja folyik a protestáns ultrák terrorlegényei által kikényszerített általános „sztrájk”. Az ulsteri munkás- tanács elnevezésű, önmagát és a fegyveres csoportokat képviselő szervezet azonnal választásokat akar, amelyektől a koalíciós önkormányzati rendszer megbuktatását reméli és tiltakozik a sunning- dale-i egyezmény ellen. Az egyezményt, London, Belfast és Dublin paktumát Wil- sonék már leszűkítették, de ezek az engedmények sem feleltek meg a „munkástanácsnak”, amely fél Dublinnak az észak-írországi ügyekbe beleszólásától. A „MUNKÄSTANÄCS” felmérte, hogy mivel játszik, ha embereit az erőművekbe vezényelt 300 műszaki katonára uszítja. Ezért a londoni tanácskozások előestéjén „engedélyt adott” arra, hogy központi lerakatokból annyi hidrogént és propángázt szállítsanak a centrálékba, ameny- nyi elegendő az áramszolgáltatás 60 százalékának biztosításához. A vegyianyagok híján az erőművek azzal is számoltak, hogy szombat-vasárnapra az egész másfél milliós tartomány elektromos áram nélkül marad. Ezzel Ulstertoen valamelyest enyhült a feszültség, de a péntek reggeli jelentések szerint a helyzet még mindig távol áll a normálistól. Benzint, olajat csak a második kormányt játszó „munkástanács3* vagy cimborái: az UDA és az UVF fegyveres szervezetek „engedélyével” szolgáltatnak ki és az olajhiány most már az erősen csökkentett vasúti forgalmat is fenyegeti. A munkanélküliek mesterségesen felduzzasztott tömege hosszú sorokban kígyózott a szociális segély kifizető- helyei előtt, mert ezek az irodák sem dolgozhatnak normálisan. A „munkástanács” erősen ellenőrzi a tartomány gazdasági életét és tőle függ, melyik vállalat termelhet vagy kaphat alapanyagot. (Az unio- nista kézben levő sajtó például működik.) A TARTOMÁNY ügyeinek minisztériuma nem tárgyal ezzel a testülettel, de mindeddig arról sem gondoskodott, hogy a hadsereg megvédje a demokratikus erőket, amelyek nevében néhány napja a szakszervezetek „vissza a munkába” jelszóval tüntetést szerveztek. Belfast protestáns városrészeiben á katonák időnkint lebontják a torlaszokat, de más pontokon a protestánsok megint barikádokat emelnek, amelyek akadályozzák a közlekedést. ÍRORSZÁG KOMMUNISTA PARTJA pénteken nyilvánosságra hozott közleményében felszólította az angol kormányszerveket, hogy gondoskodjanak a lakosság számára szükséges élelmiszerek arányos elosztásáról, nyissák meg az utakat, tegyék lehetővé a tömegközlekedést, állítsák helyre az energiaellátást. „A kormányzati szerveknek — húzta alá a nyilatkozat — haladéktalanul élniök kell felelősségükkel, szembe kell szállniuk a Paisley—West— Craig-munkástanács féle szövetséggel, amely meg akarja kaparintani a hatalmat egy gyakorlatilag fasiszta terror sújtotta állam élén.” A párt felhívta a demokratikus gondolkodású embereket a „junta” reakciós politikája elleni harcra. MARIO SOARES portugál külügyminiszter pénteken délután Londonba érkezett. Utazásának fő célja az, hogy tárgyaljon Guinea (Bissau) és a Zöldfoki-szigetek afrikai függetlenségi pártjának (PAIGO) képviselőivel a gyarmat lakossága ellen folytatott portugál háború befejezéséről. A szovjet parlamenti küldöttség Washingtonban A békét nem lehet a „félelem egyensúlyára” építeni A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának nyolctagú küldöttsége ötnapos washingtoni látogatásának befejezéseként csütörtökön, magyar idő szerint a késő esti órákban a szovjet nagykövetségen rendezett sajtóértekezleten találkozott az amerikai és a nemzetközi 6ajtó képviselőivel. Az első szovjet parlamenti küldöttséget Borisz Ponomarjov, a Legfelsőbb Tanács Nemzetiségi Tanácsa külügyi bizottságának elnöke, az SZKP PB póttagja, a KB titkára vezeti. A nagy érdekelődéssel kísért washingtoni sajtóértekezleten Ponomarjov elöljáróban kiemelte, hogy a szovjet parlamenti küldöttség első Egyesült Államok-belii látogatása megnyitja az utat a két ország törvényhozó testületéinek rendszeres érintkezése előtt. Hangsúlyozta, hogy látogatásukra a szovjet —amerikai kapcsolatok fejlődésének „különleges időszakában” került sor. „Ezt az időszakot — mondotta — a legutóbbi években két csúcstalálkozó nyitotta meg, jó alapot teremtve a szovjet —-amerikai együttműködés bővítésére. Ez az együttműködés — azáltal, hogy csökkenti a termonukleáris világháború veszedelmét, s mivel jobb és megbízhatóbb gátakat emel e veszedelemmel szemben — jótékony hatással volt és van az egész nemzetközi helyzetre”. Ponomarjov hangoztatta, hogy a szovjet törvényhozók választóik akaratának tesznek eleget, amikor tevékenyen előmozdítják a szovjet —amerikai kapcsolatok fejlődését és elősegítik, hogy ez a fejlődés, amint Leonyid Brezsnyev mondotta, „tartós és visszafordíthatatlan folyamattá váljék”. — A békét nem lehet a „félelem egyensúlyára” építeni, hanem azt a biztonság egyensúlyára kell alapozni, a békés egymás mellett élés irányelvei alapján. — Ez viszont feltételezi a nemzetek közeledését, egymás jobb megismerését és nemcsak ooiitikai, hanem gazdasági, tudományos, technológiai és kulturális együttműködésük előmozdítását, hanem közéleti és személyi kapcsolataik bővítését is. A szovjet parlamenti küldöttség vezetője rámutatott: „A szovjet—amerikai együttműködésnek egyesítenie kell bennünket az egész világgal, nem pedig elkülöníteni attól”. „Mii ellenzünk — mondta — bármiféle ..szuperhatalmi kon- domíniumot”. A „szuperhatalmak” kifejezésben tükröződő felfogás — jóllehet, ez nem a mi kifejezésünk — merőben idegen a szovjet kormány politikájától. A világ jövője valamennyi nép ügye és azt csak közös erőfeszítéssel biztosíthatjuk.” Az amerikai törvényhozókkal folytatott eszmecseréikről szólva elmondotta, hogy nem szorítkoztak udvariaskodásra, a problémák széles körét vitatták meg, nem volt „tilos téma”, s mindkét rész- 'ről felvetettek „elevenbe vágó” kérdéseket is. Kérdésekre válaszolva Ponomarjov és a küldöttség tagjai elmondották, hogy washingtoni látogatásuk eredményeként jobb képük alakult ki a kongresszus és az amerikai törvényhozók munkastílusáról. A szovjet vendégek „nyíltnak és bátorítónak” minősítették a a vitákat, amelyek elősegítették számos nézeteltérés leszűkítését, illetve a felületi és mesterséges kérdések megkülönböztetését azoktól a valódi problémáktól, amelyeknek rendezése komoly és kitartó munkát igényel. Megállapították, hogy a kölcsönös megértés útjából sikerült elhárítani néhány olyan nehézséget, amely a másik fél álláspontjának elégtelen ismeretéből, avagy meggyökerezett sablonok alkalmazásából adódik. Ponomarjov befejezésül hangsúlyozta, hogy a nézetkülönbségeknek nem szabad akadályozniuk az amerikai kongresszus és a szovjet legfelsőbb tanács kapcsolatainak fejlődését, különösen azután, hogy a szovjet parlamenti küldöttség látogatásával immár mozgásba lendítették a két parlament együttműködésének gépezetét. Végül bejelentette, hogy a legfelsőbb tanács nevében viszontlátogatásra hívta meg a Szovjetunióba az amerikai kongresszus küldöttségét. A sajtóértekezlet után a szovjet küldöttség San Fran- ciscóba repült. Ririka napßa Afrika felszabadulásának napja, május 23-e alkalmából a Magyar Szolidaritási Bizottság táviratban üdvözölte az AfriKa Egységszervezetet. Az évforduló alkalmából szolidaritási mozgalmunk vezető testületé ugyaesak táviratbon köszöntötte az Afroázsiai Népek Szolidaritási Szervezetét (AAPSO) és a földrészen tevékenykedő valamennyi partnermozgalmat és szervezetet. 1963. május 25-én, az Addisz Abeba-i Af rica Hallban írták alá az Afrikai Egységszervezet alapító okmányát. Azóta ezt a napot az afrikai felszabadulás és az egység ünnepeként tartják számon. Az Addisz Abebában létrejött kontinentális szervezet jelentőségéhez nem fér kétség. Az azóta eltelt idő azonban azt is bebizonyította, hogy az Afrikai Charta létrejötte csak a kezdet volt, a földrész egységéért meg hosszú küzdelmet kell folytatniuk az afrikai népeknek. A szocialista országok lehetőségeikhez mérten mindig ■politikai, diplomáciai és gazdasági támogatást adtak a függetlenségükért küzdő afrikai államoknak, s napjainkban is segítik őket a haladás és a nem kapitalista fejlődéi útján. A nemzetközi szervezetek fórumain pedig mindenkor sík- raszíllnak a fejlődés gondjaival küzdő országok ügyéért, amint az az ENSZ legutóbbi rendkívüli közgyűlésén az igazságosabb gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokról, valamint a nyersanyagárakról folyó vitában történt. Afrika napján baráti jókívánságunkat küldjük mindazoknak, akik a fekete földrészen a függetlenségért, a haladásért küzdenek, az újgyarmatosítás és a kizsákmányolás, a faji megkülönböztetés nyílt vagy burkolt formája ellen. Húsa «lohumcntumot vitatnak wt-f/ Történelmi időszakot zár le a JKSZ X. kongresszusa Sztane ISnlanr saßt ó táj éh na tatóJa Bvlfjráúhan Péntek délelőtt Belgrádban, a Jugoszlávia szállodában Sztane Dolanc, a JKSZ Elnökség Végrehajtó Irodájának titkára, Jure Bilics és Todo Kurtovics, a Végrehajtó Iroda tagjai sajtóértekezleten tájékoztatták a Jugoszláviába akkreditált újságírókat, valamint a X. kongresszusra Belgrádba érkezett mintegy 200 külföldi újságírót a jugoszláv kommunisták kongresszusának előkészületeiről. Sztane Dolanc bevezetőben hangsúlyozta, hogy a X. kongresszus egy történelmi időszak lezárását jelenti. A végrehajtó iroda titkára tájékoztatójában elmondotta, hogy a párt felépítése a demokratikus centralizmuson alapul. Dolanc hangoztatta, hogy a X. kongresszus — a párttagság kívánságára — ismét Központi Bizottságot választ, amelynek soraiból kerül ki az elnökség és az eddigi Végrehajtó Iroda helyett a Végrehajtó Bizottság. A kongresszus 20 dokumentumot vitat majd meg, amelyek alapvetően két fő témáOmszki végrendelet... Adatok az internacionalizmusról Klara Nyikolajenko, a moszkvai Lomonoszov Egyetem aspiránsa. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Lomonoszov Egyetem közötti együttműködési egyezmény keretében folytat jelenleg egyhónapos kutatómunkát hazánkban, hogy adatokat gyűjtsön disszertációjához, amelynek témája: A magyar internacionalista sajtó Szovjct-Oroszország- bau, ló 17—1901-ben. Munkájában jelentős helyet foglal ei Pest megye szovjet testvérmegyéjének, Omszknak a magyar internacionalistákhoz fűződő időszaka is. Az alábbiakban — a lapunk fölkérésére — a tanulmányával kapcsolatban irt cikkét közöljük. A magyar internacionalisták részvétele a Nagy Októberi Szocialista Forradalom vívmányainak megvédésében, szerepük a magyar kommunista pártjának létrehozásában, és a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásában hosszú évek óta magára vonja a magyar és a szovjet történészek figyelmét, de ugyanakkor tudományos kutatókat, újságírókat is egyaránt behatóan foglalkoztat. A Szovjet-Oroszországban harcolt sok tízezer magyar internacionalista közül számosán kitűntek a proletár eszmék iránti odaadásukról, bátorságukról, harciasságukról. Ezek az emberek között szép számmal akadtak agitátorok és propagandisták, olyanok, akik számára a forradalmi szó és a forradalmi sajtó jelentette a fegyvert. A fiatal szovjet köztársaság kormánya nagy jelentőséget tulajdonítva a forradalmi propagandának, 1918 végén a hadianyaggal és a fegyverekkel együtt propagandaanyagot is küldött a frontra. Számos tény bizonyítja azonban, hogy ez a sajtóanyag az akkori rendkívüli nehéz viszonyok között, az intervenciósok kereszttüzében, a polgárháború nehézségei közepette sokszor későn került rendeltetési helyére, így aztán fennállt az a veszély, hogy dolgozó tömegeket az ellenség hazug és hamis propagandával könnyen megtévesztheti. A nemzetközi imperializmus és az ellenforradalom semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy csírájában szándékozik kiirtani a fiatal szovjet köztársaságot támogató eszméket, és minden eszközzel igyekszik véget vetni a kommunizmus terjedésének. Ezt egyébként az amerikai intervenciós csapatok főparancsnoka, Graves tábornok is elismerte „Amerikai beavatkozás Szibériában (1917 —1920)” című könyvében. Az intervenciósok szándékaihoz nem férhetett semmi kétség ... 1918-ban a külföldi csapatok betörtek az országba, északom, Távol-Keleten, Tur- kesztánban fellángoltak a harcok, Kolcsak, Szemenov csa- paíag horvát és a cseh egységek teljes lendülettel támadtak. .. Éppen ebben, a köztársaság számára oly nehéz időszakban siettek a bolsevikok segítségére a magyar agitátorok, akik tagjai voltak az Oroszországi Kommunista Párt magyar csoportjának. Ök már rendelkeztek a pártmunka számos tapasztalatával, hiszen még a háború előtti Magyarországon is kifejtették,tevékenységüket. Sokan közülük részt vettek a munkásmozgalomban és számos újságíró is akadt soraikban. Forradalmi kötelességüknek tartották, hogy honfitársaik előtt igaz kép>et adjanak a fiatal szovjet köztársaságról, szembeszálljanak az ellenség hazug propagandájával. Ugyanakkor hatékony munkát folytattak annak érdekében, hogy elősegítsék az Oroszországban harcoló külföldiek csatlakozását a Vörös Hadsereghez. E '" létük kockáztatásával épültek be az ellenség soraiba, és a tudatlan tömegek között szóbeli agitá- ciót folytattak. Sok ezer példányban terjesztették a propa- gamdanyagot, a röplapokat, magyar, német és cseh nyelven. Tevékenységük színtere Ukrajna, Belorusszia, Baltikum volt, ahol a német—osztrák seregek bitorolták a földet, Szibériában pedig a cseh ellenforradalmárok között agitáltak. Az egyik legaktívabb magyar agitátor Karikás Frigyes volt. 1918. júliusában fejezte be azt az agitátort iskolát, amelyet az Oroszországi Kommunista Párt magyar csoportja szervezett. A magyar kommunisták Belorussziába, Vi- tyebszk környékére irányították. Itt a német katonák között fejtette ki tevékenységét, mivel jól beszélt németül. Mindemellett a front rendkívül nehéz viszonyai között megszervezte azoknak a német katonáknak a szökését szovjet területre, akik nem voltak hajlandók harcolni az imperialista eszmékért. A front egyik-másik szakaszán Ukrajnában a magyar internacionalistákkal együtt természetesen más nemzetek fiai is agitáltak. Köztük volt a neves osztrák forradalmár, Kari Thomann. Az agitátorok két csoportja Kijev és Odessza környékén fejtetté ki tevékenységét. A kommunista párt aktivistái Ukrajna számos területén folytattak illegális tevékenységet a katonai támaszpontokon, számukra a szovjet elvtársak adtak rendszeres segítséget. Röplapokat, kiáltványokat az utcán terjesztették, de eljuttatták a német kaszárnyákba is. A nyomtatványokban arról volt szó, hogyan harcolt az igazságért az orosz proletariátus és mi a valós helyzet Németországban és a monarchiában. Életüket kockáztatták. Néhányukat Kijev- ben és Odesszában letartóztatták és agyonlőtték, de azok a katonai egységek, ahová propagandistáknak sikerült bejutniuk, kezdtek ráébredni a valós helyzetre, a háború céltalanságára és értelmetlenségére: a katonák hazatérésüket követelték, a frontvonalból való visszavonásukat. Az élenjáró magyar internacionalisták lelkes propagá- torai voltak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eszméinek. De amikor ezt megkövetelte a forradalom érdedre, fegyverrel a kezükben harcoltak. A nemzetközi munkás- mozgalom egyik kiemelkedő alakja, Ligeti Károly volt a szerkesztője a Forradalom című újságnak, amely — Pest megye ma; szovjet testvérmegyéjének székhelyén — Omszkban jelent meg 1918- ban. Újságírói tevékenységével, szakmai tudásával a proletariátus szellemének elterjedéséért harcolt. Cikkeiben érződik a mély és megingathatatlan hit a legyőzhetetlen forradalom erejében, az emberiség fényes jövőjében. Amikor az ellenforradalmárok Omszk- hoz értek, Ligeti Károly a nyomdászokkal együtt a frontra ment, és onnan küldte levelét a hadifoglyoknak. Ebben arra hívta fel a figyelmet, hogy az imperializmus saját célja ércekében fogja felhasználni a tömegeket, és arra kényszeríti majd a katonákat, hogy a forradalom harcosai ellen forduljanak, s a testvér testvér ellen harcoljon. L igeti Károly ez a rettenthetetlen hős forradalmár Kolcsak seregeinek vérfürdőjében lelte halálát, 1919. június 2-án. Kínzókamrája falán ma is ott olvasható híres verse, a „Végrendeletem”, amely a forradalom himnusza és hit a magyar dolgozók jövőjében. Nagy figyelmet fordítottak a magyar agitátorok szovjet Oroszországban a hazatérő magyar katonákra. A fontosabb vasúti csomópontokon, Szamarában, Tverben, Kurszkban. Rjazánban, Tulában, Vo- logdában és más városokban hívták fel a figyelmet arra, hogy otthon, hazájukban se feledkezzenek meg a forradalom ügyéről. Az egyik ilyen vasúti csomóponton, Vjazmában dolgozott Németi Lajos, aki az agitátorok iskoláját Karikás Frigyessel együtt végezte el, és az első munkatársak egyike volt a szovjet Oroszországban működő magyar kommunisták központi lapjának, a Szocialista Forradalomnak. Terjesztette a propagandairodalmat, beszédeket tartott a hazautazó katonáknak azért, hogy Magyarországon elősegítsék a forradalmi erőik szervezkedését, mert szilárdan hitt szülőföldjének szocialista jövőjében. A magyar agitátorok — mint az Oroszországban működő magyar pártszervezetek tagjai — nem elégedtek meg azzal, hogy honfitársaik között fejtették ki forradalmi, felvilágosító munkájukat, hanem a németek, csehek, szlovákok, románok, az első világháború hadifoglyainak sorában is terjesztettéli forradalmi eszméiket. S okak neve széles körben ismert, hiszen összekapcsolódott a magyar internacionalisták mozgalmával szovjet Oroszországban, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásával. Mindenekelőtt Kun Bélára Szamuely Tiborra. Rabinovics Józsefre és másokra kell gondolni, akik közül számosán névtelen sírokban nyugszanak. És nevük nemcsak Szovjetunióban és Magyarországon ismert. Életük fő feladatának, céljuknak tartották a magyar internacionalisták, hogy terjesz- szék a proletárforradalom eszméjét, a marxizmus—leniniz- must. Az Októberi Forradalom példájából kiindulva, hangsúlyozták: a forradalom erői győzni fognak más országokban is. Magyarország és a Szovjetunió dolgozó tömegeinek mai nemzedéke tiszteli, és nagyra becsüli elődeit, akik annak szentelték életüket, hogy megszüntessék az elnyomást, és az új szocialista társadalom felépítésén fáradoztak. Klara Nyikolajenko i val foglalkoznak, a belső fejlődés és Jugoszlávia külpolitikája kérdésével. „Javasla- j taink reálisak, nem tartalmaz- j nak többet, mint amennyit | meg tudunk valósítani” — | hangoztatta többek között Dolanc. * Az általános tájékoztató után a Végrehajtó Iroda titkára kérdésekre válaszolt. A moszkvai Pravda tudósítójának felelve elmondotta, hogy az SZKP és a JKSZ, valamint a Szovjetunió és Jugoszlávia együttműködése a belgrádi dekla- ! ráción alapul és pozitívan járul i hozzá a kapcsolatok bővítéséhez. I Ugyanez a helyzet Jugoszláviának I más szocialista országokhoz fűződő kapcsolatait illetően is. A | TASZSZ munkatársának kérdésére I hozzáfűzte, hogy Jugoszlávia jó együttműködésre és a kapcsolatok I bővítésére törekszik a szocialista országokkal és értékesíti azok pozitív tapasztalatait. Ugyanakkor az együttműködés kiterjesztésére törekszik más rendszerű országokkal is. A Frankfurter Rundschau tudósítójának válaszolva Dolanc elmondotta, hogy a kongresszusra szocialista és szociáldemokrata pártokat is meghívtak és több ország így, az NSZK, Belgium. Hollandia, Franciaország, Norvégia és mások szocialista, illetve szociáldemokrata pártjai delegációkat küldenek a JKSZ kongresszusára. Egy további kérdésre kijelentette, hogy a Kínai Kommunista Pártot és az Albán Munkapártot, amelyekkel a JKSZ- nek nincs kapcsolata,' nem hívták meg, s így képviselőik nem lesznek jelen a kongresszuson. A Novoje Vremja tudósítója megkérdezte, hogyan vélekedik a JKSZ a nyugati sajtónak azokról a tendenciózus állításairól, amelyek szerint a Szovjetunió és a szocialista országok, úgymond, „fenyegetik” Jugoszláviát. Dolanc kijelentette: ,.A Szovjetunióval és a szocialista országokkal jók a kapcsolataink. A nyugati sajtónak ezekre az állításaira egyébként; Tito elnök egy korábbi beszédében már reagált.”
