Pest Megyi Hírlap, 1974. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-22 / 117. szám
iMtian 1974. MÁJUS 22., SZERDA Pest megye összhangban az országos tapasztalatokkal Az iskolák a céi felé fordultak Dr. Gosztonyi János sajtótájékoztatója A rövidesen befejeződő tanév elején, tavaly szeptemberben 16 olyan új minisztériumi rendelkezés jelent meg, amely alapvetően meghatározta az iskolák idei munkáját, Az új dokumentumok, mint ismeretes, az MSZMP KB okKiállítótermekben A gótikától a XX. századig tatáspolitikai határozata alapján olyan nagy fontosságú kérdések rendezését tették lehetővé, mint — egyebek közt — a tanulók túlterhelésének enyhítése, a tananyag csökkentése, a testi nevelés fejlesztése, az iskolai élet demokratizmusának erősítése. Vizsgálat fél év után Idén márciusban, fél esztendővel az új intézkedések megjelenése, bevezetése után a Művelődésügyi Minisztérium országos brigádvizsgal.atot indított, hogy megállapítsa, milyen hatással, eredménnyel jártak az új tanévre kiadott rendelkezések, hogyan fogadták őket, mit szóltak hozzájuk az iiletékesek, a pedagógusok, a diákok. A brigádvizsgálat annak idején Pest megyében is lezajlott. Mint mindenütt az országban, nálunk is részt vettek benne a minisztérium, a megyei tanács, az Országos Pedagógiai Intézet, az MTA pedagógiai kutatócsoportja, a szakszervezetek, a KISZ, az úttörőszövetség és több más országos szerv megbízottai, munkatársai, valamint természetesen maguk a gyakorló pedagógusok. A Pest megyei vizsgálatok eredményeit, tapasztalatait április 12-én a megyei tanácsházán tartott értekezletül^jn értékelték a brigádtagok, hangsúlyozva, hogy az új intézkedések lényegével és szellemével a pedagógusok nagy, túlnyomó többsége egyetért, bevezetésüket. végrehajtásukat helyesnek-szükségesnek tartja. Módszertani részlétkérdésről ugyan még több helyen vitatkoznak, de — s így ösz- szegezte végül a vizsgálat eredményét a Pest megyei tanácskozás — az iskolák a cél jelé fordultak, a pedagógusok világosan látják a tendenciákat, a törekvéseket, az utat, amelyen haladniok kell. Nehéz tanév végén... Hasonló vizsgálatok és hasonló összegezések minden megyében lezajlottak. E jelentések alapján a minisztérium értékelte és összefoglalta a vizsgálat tapasztalatait. Dr. Gosztonyi János művelődésügyi miniszterhelyettes tegnap délelőtt a minisztérium épületében erről tájékoztatta a sajtó képviselőit. — Nehéz tanév végéhez közeledünk — mondotta egyebek közt bevezetőjében a miniszterhelyettes. — Olyan tanév végéhez, amely mindenekelőtt az iskolavezetők és a pedagógusok számára volt nehéz. Erről a munkáról, a tanítók, tanárok erőfeszítéseiről csak a legnagyobb elismeréssel beszélhetünk. Nemcsak egyszerűen vállalták az újszerű feladatokat, az új intézkedésekből következő többletmunkát, hanem új módszereket, eljárásokat keresve igyekeztek megfelelni feladataiknak. A csaknem 1200 iskolára kiterjedő brigádvizsgálatok konkrét anyagáról és tapasztalatairól szólva a miniszter- helyettes hangsúlyozta, hogy a tananyagcsökkentést általános helyeslés fogadta, bár a jelenlegi helyzet csak átmeneti, vagyis bizonyos ellentmondásokat is hordoz. Végleges rendezés. az új tankönyvek egyelőre még nem aktuális megjelenése után várható. De a tananyagcsökkentésnek már most vannak konkrét és mérhető eredményei: csökkent a bukások száma, rövidült az otthoni tanulás időtartama — több lett a szabad idő — megszűnt az órákon a hajszolt munkatempó. Ha szükséges, korrekció Sok izgalmat, vitát okozott viszont az iskolákban a házi feladatok csökkentésére kiadott intézkedés. Jó néhány pedagógus önállóságának megsértését látta a rendelkezésben. Figyelembe véve ezt a visszhangot, a minisztérium — anélkül, hogy az alapelveken változtatna — kész tovább keresni ebben is a jobb módszereket. — Nem csinálunk presztízskérdést az új intézkedésekből — hangsúlyozta ezzel kapcsolatban a miniszterhelyettes. — Ha az élet, a tapasztalat azt bizonyítja, hogy egyik vagy másik intézkedés valamilyen részlete korrekcióra szorul, készek vagyunk a módosításra. Rend és fegyelem Az átlagosztályzat eltörlésével, egyáltalán a tanulók értékelésének-minősítésének új formáival foglalkozva ismertette a tájékoztató, hogy fogadtatásuk általában a nevelök széles körében kedvező volt, bár az osztályozással ösz- szefüggő kérdések végleges rendezésére még valószínűleg évekig várni kell. Az új értékelések helyességét igazolja egyebek közt az az egybehangzó vélemény is, hogy az iskolai rend és fegyelem, beleértve a tanulmányi fegyelem is, iskoláinkban nem változott. Egyetlen kivétellel: a középiskolák utolsó osztályaiban több helyen bizonyos romlás tapasztalható. Az átlagosztályzat és az egyetemi felvétel új rendje következtében — mint a vizsgálat rámutatott — jó néhány diák csak a felvételi tárgyakat tanulja, a többit nagymértékben elhanyagolja. E gond megoldására az új tanév elejétől a minisztérium a pedagógusok között országos vitát tervez. A feladat-, az eredmények megszilárdítása Foglalkozott a tájékoztató az iskolai élet és az iskolai munka sok más kérdésével, többek között az iskolák közötti különbségek csökkenésével, az érettségi új rendjével, a szülői munkaközösségek és az ifjúsági szervezetek munkájával. A tájékoztatóból kiderült, hogy az országos vizsgálat általános tanul- ságai-tapasztalatai Pest megyére is vonatkoznak. Befejezésül hangsúlyozta a miniszterhelyettes, hogy az új, 1974—75-ös tanévre — a kísérleti matematikaoktatás bevezetésén kívül — nem várható lényegbevágó új intézkedés. Az új tanévet az eredmények megszilárdítására, a nevelőmunka javítására kell fordítani. Ö. L. Hazai művészetünk több évszázados egyensúlyát, vitalitását, de egyúttal vállalkozókedvét számtalan példa bizonyítja. A magyar festészet már a gótikában felderítést végzett, nem elégedett meg az európai mérték ismétlésével, szobrászatunk pedig mintegy előőrs lett az itáliai, francia mintákat megelőzően. Erről is meggyőződhetünk a Régi magyar művészet kiállításon a Nemzeti Galériában. Az itt bemutatott műtárgyakból végre állandó kiállítást üdvözölhetünk, mely a XIV. századi topord Madonnától a Szokolyán született Mányoki Ádám sajátosan méltóságteljes portréművészetéig tart, s nem található meg a későbarokk .festészetének eszmei felhígulása, hitelét vesztett dekoratív özönlése. E vonulat startja a gótika, zárójelenete a klasszicizmus. E határok között érzékeljük a remekművek sugárzását, történelmi környezetben, korokat testesítő stílusirányzatokban. Ami újra megdöbbent: M. S. mester „Vizitáció”-ja. A születés emberi drámáját a természet rokon hangvétele kíséri, virágfakadás, hegyek nyugalma. A Gerevich Lász- lóné és Török Gyöngyi rendezte gazdag művelődéstörténeti anyagban üdvözölhetjük a keszthelyi Pietät, P. N. mester kálváriáját, G. H. mester angyali üdvözletét, a jánosréti Passió-oltárt, a középkori életérzés művészi változatait. A barokk korszak felvonultatja az Eszterházy-síremlék gonddal faragott szobrait, Dorf- meister és Bogdány Jakab festményeit. Külön sziget Mányoki Ádám nagyszerű arc- képcsarnoka II. Rákóczi Ferenc portréjával, mely rangot és mértéket adott festészetünk további fejlődésének. Ezt a nagy, klasszikussá méWomacka: Fekvő (olajtempera) lyülő hagyományt a mi korunk eszményeivel folytatja jelenlegi képzőművészetünk. így a Cegléden született Cseh István festőművész most rajzokkal jelentkezik a Fényes Adolf- teremben. Mindent fával mond el. A menekülök torzult mozgása kidöntött fatörzsek belső iramában motoz, érzelmek és nosztalgiák látképét ágak és gyökerek hordozzák. Olyan őszinte, nagy élménye az erdő, hogy Cseh István számára az univerzum; a teljes humanitás. Ugyanez az elmélyülés, vonalgondolkodás jellemzi a Stúdió Galéria kiállítótermében Havas Eszter munkásságát, aki örvénylő rajzzal kérdezi: „Meddig játszhatnak még a vizek halai?”. A civilizáció és természet „érdekellentétében” keresi az egyensúlyt és a harmóniát. A rézkarc világnézetének összefoglalása, metrót és évszakokat, őszt és barokk házat figyel, találó a A bemutató meglepetése: Solymár Kórusok minősítő hangversenye Kd él Illán láthattunk viszont Pest megye legjobb nyilvántartott amatőr kórusaiból hetet, hogy ismét megküzdje- nek az országos minősítésért, bemutassák fejlődésüket, a közönségnek, dalostársaiknak és a zsűrinek. Az idei első minősítő — mint közöltük — a nagykőrösi Arany János Művelődési Központ színház- termében volt. A hangverseny ’ j ''' * Messzebbre, gyorsabban, kényelmesebben AUTÓVAL Mostoha útviszonyok között is megbízható, nagy teljesítményű a MOSZKVICS 412-ES Most közületeknek és magánosoknak 2 héten belül szállítja a Ára: 80 000 forint. Megrendelhető: az OTP fiókjaiban, a Takarékszövetkezeteknél, a MERKUR autószalonjaiban és központjában. E? a nemes versengés okozta izgalmas hangulatban zajlott, sok, érdekes újdonsággal, meglepetéssel, hasznos tapasztalattal és nem utolsósorban maradandó élménnyel szolgálva a közönségnek és szakembereknek egyaránt. A helyezéseken kívül pedig a kórusok kölcsönös tapasztalatcseréje, egymás produkcióinak megfigyelése, s végül a zsűri értékelő magyarázata, bírálata, jóindulatú tanácsai jelentik e találkozók értékeit, s a továbblépés útját. VáltOZatOS műsort hallottunk most a résztvevő hét kórustól, a kórusmuzsika klasz- szikus, romantikus és mai alkotásait, valamint gazdag népdalkincsünk válogatott darabjait is. A vasárnap délelőtti minősítő hangverseny minden részletében sikerültnek mondható, mindegyik együttes megőrizte előző helyezését, két kórus lépett előre, köztük az egyik két fokozattal! — s egy első ízben minősülő kórust is üdvözölhettünk. Két férfikar nyert bronzkoszorús diplomával minősítést, megtartva ezzel előző helyezését, az egyik a felsőgödi Munkás Dalkör volt, amelynek tevékenységét mintegy fél évvel ezelőtt méltattuk bővebben, fennállásuk fél évszázados jubileuma alkalmából. Karnagyuk Szakáll László volt, zongorán Andrási Anikó kísért. A másik együttes a gyömrői művelődési ház férfikara, Bánki" Tamás vezetésével, zongorakísérőjük Fejesné Angyal Irén volt. ért el ezüstkoszorús minősítést. A cegléd- berceli művelődési ház férfikarát Remete József vezényelte, zongorán Lakos Lászióné kísért. A kórus előző helyezését védte meg ezúttal, hasonlóképp a nagykőrösi művelődési központ férfikarához, amelyet Kis István vezényelt. A vasutas szakszervezet ceglédi vegyes karának ezüstkoszorúja — szintén Kis István vezetésével — már előrelépés volt az előzőhöz képest; a zsűri méltányolta igényes műsorválasztását. s a karnagy tudatos, áldozatos nevelő munkáját. A negyedik ezüstkoszorú. a vecsési művelődési ház vegyes karáé, azért különösen figyelemre méltó, mert most minősültek először, s igen szép eredménynek számít, hogy mindjárt ilyen jelentős helyezést értek el. Karnagyuk Valentsik István részéről eddig is értékes, szép kezdeményezéseket tapasztalhattunk, s az új helyezés is bizonyítja: volt értelme lelkes, áldozatos munkájának. A hangverseny meglepetése a solymári Ifjúsági Kórus volt; aranykoszorút nyertek, s ezáltal két fokozattal léptek előbbre előző helyezésüknél. Műsorukon Gastoldi-, Bartók- és Szokolay-művek mellett különös örömet jelentett a nagyszerűen előadott solymári német népdalcsokor, amely a hangverseny legszebb műsorszáma volt. Karnagyuk, Kelemen Istvánná, megfeszített munkával tartja össze a különböző foglalkozású, elfog- laltságú fiatalokat, akik között gimnazista, egyetemista és már dolgozó egyformán található. A ZSÜri elnök Kis István, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese férfikarának karnagya, a zsűri két tagja, Sapszon Ferenc és Fürjes Lajos karnagy volt. Munkájukat körültekintő gonddal végezték és elemző értékelésük szolgál majd útmutatásul ahhoz, hogy az együttesek a jövőben minél jobban töltsék be közönségnevelő funkciójukat. Korda Ágnes „Harangszó” képzőművészeti átírása. Ez a szelíd vibrálás Havas Eszter egyénisége, aki szentendrei és pomázi kiállítása után Budapesten is érzékeltette nagy reményekre jogosító képességeit, hiszen nemcsak a keze, hanem elsősorban emberi érzékenysége tehetséges, hiszen szeret és tud gondolkodni. A művészi munkában akadnak jogos pihenők. Olyan időszakok, amikor, mint Szilvásy Nándor esetében a kollázs üdítő játéka feloldja a rekilámgrafika hétköznapi feszültségéből. Feloldja és új erőkifejtésre ösztönzi. E „melléktermékek”, melyet a Helikon Galériában láthatunk május 26-ig, ízléses képi beszámolók régi patikákról, madárkereskedósről, kirakatokról. ízléses és könnyed színrakosgatással épülnek fel a meghitt „régi órák”, a „Busójárás és a Betlehemesek, a város és a falu számtalan öröme és népszokása. A politikai rajz reprezentánsa az 1892-ben született Gellert Hugó grafikusművész. Fiatalon vándorolt ki az Amerikai Egyesült Államokba s művészi tanulmányait New Yorkban végezte. Korai munkái között számos kubista szemléletű portré szerepelt, de később a munkásmozgalom világszerte ismert grafikusa lett. „Gulliver elvtársat” és . a kisember századát jelenítő szatirikus rajzai az USA-ból érkeztek a Kulturális Kapcsolatok Intézetének Dorottya utca kiállítóhelyiségébe osztatlan elismerést keltve. E méltánylás a témának különösen szól, mert a rajzi szatíra képző- művészetünk hiánycikke. Gellert Hugó a szatíra nyelvén szól a humanizmus mellett, a fasizmus ellen. A Műcsarnokban két tárlat is az NDK kultúrájával foglalkozik. Walter Womacka erőteljes képalkotása nem töri át az ízlés mértékhatárait. Lírai hatású alvója mellett epikus erővel szólaltatja meg a festői szerkezet hullámhosz- szán a halászok külön világát, a tájak színmelegségét. Ami a német festészetben ritka: hajlékony. Nagy utazó. Moszkvai tornyokat, bolgár piacot, szicíliai házakat, görög csendéletet, Jáva szigeti kertet, mexikói tájat örökít meg változatos és a táj karakteréhez alkalmazkodó eszközökkel. Kár, hogy nem talált eddig magyar motívumot, ami repertoárját is új elemekkel gazdagította volna. Festményeinek hátterét képezik a Műcsarnokban azon grafikák, melyek az NDK rajzművészetét mutatják be. A plakát eszményeivel készült, drámai hatásokra törekvő harsány és propagatív. munkák sokrétűek egy bizonyos körön belül. A technikai változatosság gördülékennyé teszi a tárlatot, legfeljebb a szemlélet tágasságát igényelhetnénk jobban. Az anyagból kiemelkedik Fritz Cremer Galilei és Rodin értelmezése, Lea Grundig művészete, Heising Bernhard, Lothar Sell egy-kéit lapja. Losonci Miklós i k