Pest Megyi Hírlap, 1974. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-19 / 115. szám
1974. MÁJUS 19., VASÁRNAP xJfmav A HONVÁGY DRÁMÁJA Mikes köpönyegében Azt írta Mikes Kelemen, II. Rákóczi Ferenc hűséges kísérője a bujdosásban, 1739. június 1-én, miután a fejedelem fiát, Józsefet is eltemette Csernavodán, hogy „A parancsolatok elérkeztek. Csáki úr Vidin felé fog menni, Zay úr- fi Kocsinba, én pedig Jászban, de mi ketten együtt fogunk járni egész Jászig. Innét fíukurestbe megyünk, és onnét, keresztül és végig Havasalföldin, Moldavában... Elég a. hogy ha Erdélyt meg nem láthatom is, de a köpönyegit meglátom, mert az erdélyi havasok mellett megyünk el. Ha Zágonban sert nem ihatom is, de iszom a Bozza víziből...” A sorokban rejlő honvágy ihlette Takács Tibort. S a majdnem három héttel később Jászban, azaz Jakiban keltezett beszámoló — amely nem árul el sokkal többet az útról, mint hogy Foc$anin fit vezetett, gyönyörűséges, virágos, de lakatlan tájakon, némi félelemmel terhesen, hogy netán Erdély császári főkormányzója elfogatja őket — szabad teret adott a regényalkotó képzeletnek. E vonatkozási pontok között építi föl Takács Tibor Erdély köpönyegében című Mikes-regényét, amely a közelmúltban jelent meg a Móra Ferenc Könyvkiadónál. Alapeszméje a szülőföldje közelében utazó Mikes dilemmája a honvágy és a hűség között. Hallgasson-e a havasok hívó szavára és szíve vágyára, arriikor már Rákóczi régen eltemetve, tudja, hogy otthon felkelés nem várható, a török segítség pedig pusztulást hoz? Vagy hallgasson szívében a hűség hangjára, amely a fejedelemhez kötötte, míg élt (,Mert énnékem — írta — soha semmi egyéb okom nem volt hazámot elhagyni, hanem hogy igen szerettem az öreg fejedelmet.”), s most azt sugalmazza, hogy ne hagyja cserben a száműzetésben társait? A dilemmát tovább bonyolítja és cselekményesíti az író egy párhuzamos történettel, amelyben Erdély császári főkormányzója hálót sző a honvágyból Mikes ellen: kegyelem ígéretével csábíttatja, vagy — ha nem hajlik — erőnek erejével hazavitetni kívánja. A Tirgu Neamt-i kolostorban csomózza össze az író a történet két szálát, a honvágy drámája ott bontakozik ki cselekményes összecsapássá, s dől el a hűség javára (hogy később Rodostóban egy másik párhuzamban a magyar származású Ibrahim Mütefer- rikához mérve a honvágy győzzön a társaival közösen írt hazatérési kérelemben, amelyet Becs elutasít). A honvágy és a hűség regénye tehát e könyv, s így mellékes kérdés, hogy Csernavoda — ahonnan kiindul a történet — csakugyan a romániai Cser- navoda-e, nem messze a tengertől, ahogy történetírásunk vélte volt, vagy pedig miként nemrégen az Élet és Tudományban meggyőzően érvelt dr. Bödey József, esetleg a bulgáriai Cservena voda, ahonnan valóban három-négy óra alatt elérhettek Mikesék — mint írta — Oroszcsikba, azaz Ruszéra. Innen eviden- sebb is az út Bukaresten és Focsanin át, „édes hazám havasi mellett” Jakiba. Ez azonban közömbös a regény szemszögéből, amely nem részletezi az útovnalat. De az élmény frisseségével villant föl egy- egy tájat, hogy szinte benne látom a felidézett történelemmel „Mikes köpönyegében” arra utazó Takács Tibort is. íme, az Ojtozi-szorosban is, tölgyek és bükkök között, ahol az út nagy S-eket ír le, a fák az út fölé hajolnak, az Ojtoz patak meg kőről kőre ugrálva fut Moldva földje felé... Ezt idézem, hiszen alig néhány hete, hogy arra hozott utam, Moldvából jövet, Mikes szülőfaluja határán. Esteledett, még Vásárhelyet el kellett érnem, így, bár „örömest bémentem volna Zágonba”, csak úgy gondoltam oda, mint ki zágoni ser helyett a Bozza víziből ihatott csupán. Hanem kárpótlásként két nap múlva megálltam kisdiákkorom színhelyén, a kolozsvári Farkas utca sarkán, .ahol a konviktus- ban naponta többször elsétáltattak bennünket zágoni Mikes Kelemen mellszobra előtt, s úgy vésődött belénk az intés: példátok légyen az egykori növendék. Aztán eszembe idéztem, mit mondott Mikes a példáról, sorsáról: „ö minket például tett az egész nemzetünknek, és boldogok azok, akik tanulni fognak rajtunk, kik az országgal együtt tarta. nak, és akik füsthöz hasonló okból el nem hagyják nemzeteket és örökségeket.” NÉMETH FERENC HONORÉ DE BALZAC*: A hivatalszolga „'A KISPOLGÁR TERMÉSZETRAJZÁBÓL* A nnak az emberpiramis- nak az alján, amelynek tetején a miniszter trónol, találunk egy boldog embert, megbújva kuckójában, kriptájában, spanyolfala mögött, iszínes-paszomántos sötétkék libériájában. Ez az ember a hivatalszolga! Esténként könnyen átváltozhat színházi jegyszedővé, rácsos ablak mögött ülő pénztárossá vagy egy esti lap kihordójává. Nem emelkedhet magasabbra a portási, illetve kapusi rangnál; de mivel kevés a portás manapság, s a miniszterek, főigazgatók még bizonyos testalkatot, megjelenést, modort és lábikrákat S megkövetelnek, ez a hely a hivatalszolga marsallbotjá- val egyenlő — vagyis rendkívül ritka. A hivatalszolga a minisztérium pillére, a bürokratikus szokások főszakértője. Szükségletei szerények, ruházkodása költségeit az állam viseli, jól fűtött helyiségben öl, igénytelenségében gazdag, nincs egyéb dolga, mint elevenen boncolni a hivatalnokokat. Nincs is egyéb szórakozása, mint megfigyelni éket. Ismeri rögeszméiket, tudja, mekkora a hitelük, s tapintatosan bonyolítja le diszkrét megbízatásait Elviszi a zálogházba a hivatalnokok értéktárgyait, kiváltja őket. zálogjegyeket vásárol, s kamat nélkül ad kölcsönöket, mégpedig a következő okból: soha hivatalnok úgy nem kér tőle kölcsön, s úgy nem fizeti vissza a legcsekélyebb összeget sem, hogy ne toldaná meg némi kis borravalóval; a kölcsönkért összegek nem nagyok, a visszafizetés határideje igen rövid, az üzlet tehát fölér a legszebb uzsorakölcsönnel, rendkívül biztos és nagy haszonnal jár. Czolgának szolga, de gaz- dája nincsen; öt órakor leveti libériáját, dolga ad•) Az fró születésének 175. évfordulója alkalmával közöljük írását. dig is kevés, fizetése hét- nyolcszáz frank. Üjévi ajándékkal, borravalóval, miegymással jövedelme felmegy ezerkétszáz frankra, és abban a helyzetben van, hogy még egyszer ennyit megkeres a hivatalnokoktól. Esti mellékfoglalkozása pedig mintegy háromszáz frankot hoz a konyhára. A hivatalszolga felesége ápolónő, foltozónő, csipkejavítással, tisztítással foglalkozik, divatárusnő, néha dohányárudét tart fenn, vagy házmestemő egy gazdag bér- házban, és ugyanannyit keres, mint a férje. Mindezek után nem ritkán találni olyan hivatalszolgát, aki választójoggal bír és háza van Párizsban. Harmincévi szolgálat után hatszáz frank nyugdíja van, de a nyugdíjasok lajstromában olyan nyugdíjas hivatalszolgát is találunk, akinek ellátmánya ezerháromszáz-ezer- négyszáz frankra rúg. E legalsóbb rangú hivatalnoktípus érdekesebb, semmint az ember hinné, mert az igazi bölcs mindig ritka jelenség; márpedig a hivatal- szolga (aki kivétel nélkül mindig házasember), a köz- igazgatás bölcselője. ÍVJ ind ént lát a hivatalban, megvan a maga véleménye, a maga külön politikája; és a közönség előtt is megvan a tekintélye, ő e hatalmas szeráj eunuch ja; minél kevesebb a dolga, annál többet panaszkodik. Ha történetesen tízszer szólítják a délelőtt folyamán, ha háromszor megy át egyik minisztériumból a másikba, ha egyik osztályról a másikra küldik, mint a tollaslabdát egyik ütőről a másikra, már panaszkodik, s kijelenti, hogy az ember elveszíti a fejét ebben a hajszában. Íme a hivatalszolga eszményképe. Amikor 1830-ban az a nagy nemzeti megmozdulás történt, melyet csak ezzel a mélyen szántó politikai mondással foglalhatunk össze, hogy: „Kotródj innét, hadd üljek a helyedbe!” —, mert ez, vezérelte a liberálisokat kivétel nélkül —, a hivatalokon is végigszántott a vihar, temérdek áthelyezés történt a felső régióktól a legalsókig. A forradalom különösen közelről érintette a hivatalszolgákat, akik nem szeretik az új arcokat. Egy barátunk, jókor reggel érkezvén a minisztériumba, a következő párbeszédet hallgatta ki két hivatalszolga között: — No, mit csinál a tiéd? L’gy új osztályfőnökről ■LJ volt szó. — Ne is kérdezd, nem tudom, mit kezdjek vele. Csönget. és megkérdi, nem láttam-e a zsebkendőjét vagy a bumótszelencéjét. Mindenkit tüstént fogad, nem várakoztatja az embereket, nincs benne semmi méltóság. Néha már muszáj neki megmondanom: De uram, elődje, a gróf úr, a hatalom érdekében tolikésével farigcsálta a fotel karfáját, hogy azt a látszatot keltse, mintha dolgoznék. Ez meg mindent összezavar! Minden a legnagyobb összevisszaságban van nála. Nem konyít semmihez. Hát a tiéd? — Az enyém? Óh, azt már megneveltem! Már tudja, hol van a levélpapírja, a borítékja, egyszóval a holmija. A régi szitkozódott, ez meg szelíd. .. de azért nem igazi úr. nincs kitüntetése. Én nem szeretem, ha a főnöknek nincs kitüntetése, valaki még kö- zénkvalónaik nézhetné, ez megalázó. Hazahordja a hivatal papírját, és megkérdezte, nem mennék-e el hozzá felszolgálni, amikor estélyt ad. — Hajjaj, micsoda kormány ez. öregem! — Az ám, mind krajcáros- kodnak. — Csak minket ki ne kezdjenek! — Félek, arra is sor kerül A parlament szörnyen a körmére néz mindenkinek. Még az ágast is megfejné! — Eh! Nem is tarthat ez sokáig, ha ilyen kukacosan akarják csinálni a dolgokat A magyar népművészet hiteléből... Bálint Endre műtermében Párizs — Szentendre. Bá- int Endre művészete e két helyen gyökerezik Az Ipar- művészeti Iskola rekiámgrafi- ka szakának elvégzése után Párizsba ment, s a modern művészet (Picasso, Modigliani, Braque stb.) megismerése nyomán kötelezte el magát a festészet mellett. Hazatérése után Szentendrén talált megértő társakra — és önmagára. Azóta itthon és külföldön is a szentendrei (illetve európai) iskola tagjaként ismerik és tisztelik. — Mi az, ami a harmincas években önt és festőtársait Szentendrére vonzotta? — A városnak — fehérre vagy okkersárgára meszelt házaival, szigonyos ablakrácsaival, zegzugos utcáival, pléh- ceresztjeivel, szakrális és misztikus tartalmaival —, a pilisi hegyeknek, a társadalmi miliőnek és a barokk emlékeknek művészetet formáló hatásuk van. Az itt dolgozó művészeket (Anna Margit, Ámos Imre, Vajda Lajos, Szántó Piroska, Deim Pál stb.) összekötötte a közös élmény: a mediterrán dombokra épült, olaszos jellegű város. A várost egykor dalmáciai szerbek lakták, és még ma is él itt néhány szerb család, akik a város barokk templomai közül többet pravoszláv ünnepeik színhelyéül választanak A templomokban látható ikonok és ikonosztázok, a . templomkertben a régi szív formájú sírkövek (koponyákkal, csont- keresztekkel és cirill szövegekkel díszítve) a múlandóságra és az időtlenségre utalnak. A borospincék vasaj tájait is még mindig az eredeti kovácsolt vas motívumok díszítik. Szinte organikus kapcsolatot látok egy szentendrei templom, egy kerékkötős kapu és a szentendrei festők szellemi „optikája” között. Ma már nagyon nehéz ránézni a város házaira, tetőire, foghíjas kerítéseire más pillantással, mint amilyen például Vajdáé volt. Magam is Szentendrének köszönhetem örömeimet és bánataimat; vagyis azt, hogy festő lettem. — Vajda Lajosi Barátok el- mű montázsrajzán önarckép e és az ön portréja látható, egymásra rajzoltam, szinte e^y testbűi eredűen. Hogyan hatott művészetére Vajdával kötött barátsága? — Kezdetben Vajdához különös személyisége és mesteri rajztudása vonzott, s csak később alakult ki közöttünk olyan kapcsolat, amely meghatározóan hatott művészetem és személyes sorsom alakulására. „Szellemi ajtónyitoga- tóm” volt, mert addig számomra ismeretlen dolgokra hívta fel figyelmemet. Ezek hatására kezdett bennem valamilyen kép kialakulni a művészetről, a korról, és ami lényegesebb, talán magamról is. Könyveket, folyóiratokat böngésztem nála; ő vezetett be a képzőművészet világába; így érthető, hogy festészetem szervesen kapcsolódik az övéhez. Hatását nemcsak én, hanem mások is magukon viselik, még azok is, akik erről nem mernek, nem tudnak vagy nem akarnak vallani. — Művészt programja — » szentendrei fogantatás mellett — hogyan kapcsolódik a népművészet értékeihez? — Hagyományok nélkül nem lehet semmit sem csinálni — vallotta Vajda, és vallom én is —, és ez a hazai körülmények között nem lehet más, mint a magyar népművészet. Korniss Dezső, Vajda, majd később én is ugyanúgy kerestük motívumgyűjtéseink alkalmával a népi kultúra tárgyi emlékeit, a kézművesipar primitív alkotásait, mint Bartók Béla és Kodály Zoltán keresték és mentették át művészetükbe az emberi tisztaságot megőrző népdalokat. Nemcsak a magyar népművészet érdekelt bennünket, mint ahogy Bartókék sem tettek etnikai különbséget a népdalok gyűjtésében, hanem a szerb nép- művészeti hagyományok is; tehát mindaz, ami művészetünk inspirálója lehetett. Szentendre, mint az ősi kultúrák találkozási pontja egyébként is megakadályozta az etnikai szétválasztást. Hivatottnak éreztük magunkat arra, hogy festészetünkben megvalósítsuk a népi humánum és az európaiság egységét Az egyetemes kultúra szempontjából sem közömbös, hogy egy olyan kis nemzet, mint , amilyen a magyar, mennyire képes sajátos színeivel tovább gazdagítani azt a képiét, amit az európai képzőművészet létrehozott. A magyar kultúra szempontjából létfontosságú, hogy — a provincializmussal szemben — művészetünk, tudatunk és lelkiismeretünk egyetemessé váljék. — TOM» éven át át Pária»» ban, képei számos kiállításon szerepeitek, művészete mégis megőrizte magyar karakterét, a szentendrei iskolára jellemző hangvételt és a társadalmi felelősségvállalást. — Ügy érzem — paradox módon —, hogy párizsi éveim alatt lettem igazán magyar festővé. Szinte kötelezően igyekeztem visszaadni képeimen azt a kölcsönt, amit népem művészete, a formagazdag magyar népművészet hitelezett nekem. Érzelmeim és élményeim elszakíthatatlanul a Népligethez, Zsennyéhez és Szentendréhez kötnek; minden visszavonhatatlanul magyar: képem motívumai, írásaim elkötelezettsége, még a rámaggatott jelzők is. Művészetem a magyar és a környező népek folklórjából, sajátos alkatomból és azoknak a művészeknek a segítségéből táplálkozik, akik számomra az etnikai bázist jelentették. MENYHÁRT LÄSZLÖ Őseim motívumai, motívumaim ősei l 5/''"■»• ’• ~ -j v‘V, **•*’** ’»■ •A ^ ' ;wi. • • ijV - .. -r. .V , ' ':***' ' V ■ ' • . a«*-*': ' ; ■ ’Vf* JL ' Mr Bálint Endre metszete BENCZE JÓZSEF: Könnyű szél volt... Holies Mari könnyű szél volt, a szívemen átszökött, de itt játszik, bujócskázik két rezzenő ág között. Holies Mari könnyű szél volt, életemnek ízt adó, őt csillantja elém minden éltető ér, tiszta tó. Nyári fának könnyű ősszel leveleit ejteni, Holies Mari költemény lett, nehéz elfelejteni. KISS DÉNES: Őrségben Gyermeteg lobogóm alatt magam vonulok fegyvertelen sereg Magamtól vedlettem le pajzsot és fegyverzetet Szívem fölött már semmi sincs csak az ember bőre eget érintik puhán a szívverések lábam nyugodni jár füves mezőkre s kezem virágok egek őre.
