Pest Megyi Hírlap, 1974. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-15 / 111. szám
Eltemették Kirchknopf Lászlót Nagy részvéttel helyezték örök nyugalomra tegnap délután Kirchknopf Lászlót, a Nagykőrösi Álami Gazdaság napokban elhunyt igazgatóját. Utolsó útjára hozzátartozóin kívül elkísérték barátai, munkatársad, ismerősei. A ravatalnál a városi tanács végrehajtó bizottsága, a városi pártbizottság, valamint a város tömegszervezetei nevében Horváth Lehel, a Hazafias Népfront városi bizottságának elnöke búcsúzott az eltávozottól, majd a sírnál Monostori Ernő, a Pest-Nógrád megyei Állami Gazdaságok főosztályának képviselője, majd munkatársai nevében Fehér József mondott gyászbeszédet. A sírnál rokonok, barátok, ismerősök és a gazdaság dolgozói hegyezték el a kegyelet virágait. A varos egészségügyéért Korszerűbb szülőotthon A konzervgyárban a társadalmi munka kezdeményezése a tmk KISZ-szervezetétől indult, s végül a gyár valamennyi dolgozója részt vett az akcióban. Mint ismeretes, az elmúlt évben született meg az az elképzelés, hogy a város egészségügyi ellátottsága javítására bontakozzon ki társadalmi összefogás. A társadalmi munkák összefogója és szervezője a Hazafias Népfront városi bizottsága volt. Ä felajánlások eredményeként a városi kórház laboratóriumának korszerűsítése már befejeződött, és vége felé jár a szülőotthon korszerűsítése és bővítése is. A konzervgyáriak azonban fiem építőipari szakemberek, ezért nem vállalhatták, hogy az építési munkákban segítsenek, hanem megosztva két szabad szombati munkájuk bérét ajánlották fel az építkezés költségeinek fedezésére. A társadalmi munkában 2500-an vettek részt, és 326 NAfiYIÓ A PESfME&YEI HÍRLAP KULÓNKIADASA XVIII. ÉVFOLYAM, 111. SZÁM 1974. MÁJUS 15.. SZERDA KŐCSER, UJ ÉLET TSZ Zöldségtermesztés - nagyüzemi módszerekkel Június elején szüretelik a Kalifornia csodáját A gabona haragoszöld táblái közül fénylőn bukkannak elő a kisebb-nagyobb fóliasátrak a kocséri határban. A Nagykőrös felől érkező valóságos sátorvárost lát a távolban fehérleni. A legtöbb sátorban lányok, asszonyok serénykednek, szinte ég a munka a kezük alatt, s érthető is ez az igyekezet, hiszen a közmondás itt mindenképpen igaz: az idő pénz. Minél hamarabb jelenik meg ugyanis a piacon a kocséri Űj Elet Termelőszövetkezet korai paradicsoma, paprikája, annál magasabb áron tudják értékesíteni. Nagy verseny zajlik, amelyben mindennap több ezer forintot számít. Jól tudja ezt Kormos Illés, a fóliatelep vezetője is. Az idei év eddigi és várható kertészeti eredményeiről vele beszélgettünk. A kertészet a vártnál magasabb árbevétellel kezdte az évet. Kétszázezer salátát értékesítettek, s a tervezett háromszázezer forint helyett ötszázhat- vanezret árultak. A siker titka: a február végi megjelenés a strandokon és a felvásárlóknál, másrészt az alacsonyabb önköltség. Amint a saláta eltűnt, megkezdték a szabadföldi paradicsompalánta nevelését, s ma már a növénykék szántóföldi kiültetése a befejezéshez közeledik. Összesen 145 holdon terem paradi. , . csőm az idén, s abból a hét ezer forintot utaltak at a va- , eiején már 120 holdnyi a gonelőkészített talajban rosi tanács számlájára. Sz. M. dósán volt. Az üresedő sátrakban zöldpaprikát hajtatnak, az idén szántóföldön nem termelik ezt a növényt. A fóliák védelmében tizenkétezer négyzetméteren a fehér húsút, tizenötezer négyzetméteren a Kalifornia csodája nevű fajtát nevelgetik. Nyolcszáz fóliaágyban április végéig kiültették a paradicsomot, s várhatóan június elején már piroslanak a duzzadt bogyók, akkor sor kerülhet az első paprikaszüretre is. Az Űj Élet Tsz kertészete is a zártrendszerű paradicsomtermesztés felé halad. Ottjártunkkor szerelték össze azt a TÓMAT—I. nevű gépet, amely a szántóföldi táblákon egyidejűleg veti a paradicsomot, szórja a műtrágyát és a gyomirtót. Az ügyes gép a talajművelés eszközeivel is rendelkezik, a szedésen kívül szinte minden munkára alkalmas. Az idei a tanul óév: most tíz holdon próbálják ki az elmés szerkezetet, s ha a termés igazolja a várakozást, jövőre már 40—50 holdon hasznosítják, 1976-ban pedig 80—100 holdon alkalmazzák, ám akkor már gondoskodni kell a komplett gépi betakarításról is. A dinnyések az idei tavaszon is megjelentek, de aki a kíváncsiságnak engedve munkájukat kémleli, meghökkenve tapasztalja, hogy a termelő- szövetkezet hat dinnyése közül öt a paradicsompalántákat dédelgeti, azok gondozását vállalta részes művelésben. Tavaly százhúsz hold sárga£ RT EK ES DOKUMENTUMGYUJTEMENY Arany teljes levelezése Nagykőrösön A Magyar Tudományos Akadémia ajándéka emlékmúzeumunknak I. ARANY JÁNOS A MAGYAR IRODALOM EGYIK LEGSZORGALMASABB LEVELEZŐI KÖZÉ TARTOZOTT. A hozzá írt leveleket holtáig szeretettel őrizgette s csodálatosképpen az általa írottakból is nagyon sok visszakerült hozzá. Ebben nagy része van hűséges fiának, aki apja halála után a legfontosabbakat nyomtatásban is kiadta két vaskos kötetben. Nyilván a címzettektől visszakérte a fellelhető leveleket, hiszen akkor még az írógép és másolópapír ismeretlen volt... László azonban meglehetősen kivonatosan közölte a leveleket, sőt, némelyiken önhatalmúlag változtatott is. Ezért természetesen megszületett bennünk a vágy, hogy a teljes levelezést hiteles formában megszerezzük. Különösen szükségessé vált ez akkor, amikor Arany egész nagykőrösi életét fel kívántuk dolgozni. Kéréssel fordultunk a Tudományos Akadémia elnökségéhez: juttasson hozzá bennünket ahhoz a teljes sorozathoz, melyet ott páncélteremben őriznek, s így vészelt át két világháborút is. Eredetire nem gondolhattunk, hiszen annak ott a legjobb helye, de a modern technika vívmányai már itt is segítségünkre jönnek. Fotókópiákról lehetett volna szó, melyeket tetszés szerinti méretben készíthetnek el. De a vastag fényképészeti papír igen nagy helyet foglalt volna el, ezért a szakértők ajánlata szerint mikrofilm mellett döntöttünk. Nagy szerepe volt ebben a városunkban megalakult Dél- Pest megyei Levéltárnak, mely jól használható mikrofilmolvasó gépet szerzett be. Jobban olvasható, mint az eredeti, mert a fakulást a felvételkor megfelelő technikával kiküszöbölték, helyet pedig alig foglal el. És most itt van Arany János teljes levelezése. Mintegy 1500 levél, 4000 kockán. Mert egy-egy levél 3— 4 oldalnyi, ki kellett használni a drága papírt és postát. Tudjuk, Kazinczy egész vagyont költött levelezésre! — így is hozzávetőlegesen 40—50 ezer forintot ér Arany levelezésének hű másolata, melyet a Magyal Tudományos Akadémia ingyen bocsátott rendelkezésünkre, így nemcsak mi, hanem más kutatók is használhatják a becses kortörténeti dokumentumokat. Fussunk át rajtuk, hiszen minket, körösieket nagyon érdekel. A legtöbb levelet innen írta, a nevezetes nagykőrösi évtizedben, amikor Szilágyi Sándor szerint az egész ország figyelme ide irányult... A BEVEZETŐ SOROZAT PETŐFI EMLÉKÉT ŐRZI, aki még Szalontán kereste fel először. Arany csaknem 80 levelet mentett meg ebből a csodálatos barátságból. A prímet Petőfi játssza benne, Aranynak elénk tárul benne mindhalálig tartó hűsége. Felesége is osztozik ebben: farkasordító hidegben szekéren megy Debrecenbe, Petőfiné és újszülött kisfia megmentésére. Hónapokig Szalontán tartják őket, míg Pest fel nem szabadult ... Kidomborodik Petőfi egész egyénisége, a forró közvetlenségtől a játékos paj- zánságon át a komoly politikai állásfoglalásig. Látjuk, hogy ő sem értette meg Kossuthot: nem hiába szólaltatta meg Arany is a Nagyidat Cigányokban a vajdát. Minket, nagykőrösieket is érdekel egy fontos adat, amit Kőrösön vezetett rá, Petőfi 1848. május 5-i levelére: „Itt Kőrösön él egy öreg mészáros ember, ki mindőn Petőfi atyja körösi székálló legény volt, alatta szolgált, mint inas. Katonás ember volt, keményen bánt vele. Innen ment aztán Kiskőrösre, ahol megházasodott, székgazda lett stb.” Szóval: Petőfi atyja itt is élt, nyilván a város mészárszékében dolgozott. Ennek is nyomára jutottunk: ott állott a mai Deák téren. A Nagykörös című lap 1882. október 29-i számában jelenti, hogy „a régi mészárszék bontását is megkezdették a hét folyamán. Valóban, régen dísztelenkedett már a ronda épület a piac egyik legfőbb pontján, mondhatni közepén.” A szabadságharc végéig s aztán 1851-ig mindössze 8 más levélírót emel ki Arany László, köztük Toldy Ferencet, aki kitűnő érzékkel látta meg tehetségét, és jó tanácsokkal látta el — s persze nem mamaradhat el útnakindító ja, egykori rektora: Szilágyi István sem. Itt még magázódnak, de már magvas irodalmi kérdések, tervek, problémák kerülnek szőnyegre. AZ IGAZI LEVÉLÍRÓ KORSZAK azonban igazában Nagykőrösön következik rá amikor már otthon sincs, de még a fővárost is csak távolról látogatja meg olykor. Dr. Toros László (Folytatjuk.) és görögdinnye termett, ám magasak voltak a ráfordított költségek, nagyon munkaigényes a növény, ezért az idén szinte csak mutatóba termesztik, mindössze hat holdon. A paradicsomra nagy gondot fordítanak ebben az évben is, mivel jelentős összeggel, 4,6 millió forinttal szerepel az árbevételi tervben a szántóföldi parcellákon termő mennyiség. A paradicsom egy részének helyére, tíz hold területre, póréhagymát tesznek, amelyet a Pest megyei Zöldség-gyümölcsfeldolgozó Vállalattal kötött szerződés keretében termelnek, várhatóan kétszázezer forint értékben. A fóliás paprikából háromszázezer, a fóliás paradicsomból kilencszáz- ezer forintot remélnek, a zöldségfélékből összesen 6,4 millióra számítanak. A fóliatelep alapterülete meghaladja az ötvenezer négyzetmétert. Az idén is továbbfejlesztették kétszáz fóliaággyal. A növényvédelemhez szükséges vegyszereket időben, még az év elején beszerezték. Hét MV—120-as és hat MA-Diesel szivattyúval öntöznek. A paradicsom kiültetése előtt a takarmánynövényeket locsolták velük, s április második felében kezdték az előöntözést. A szabadföldi paradicsom teljes területének nyolcvan százalékát behálózzák a csőkutak. A kertészet negyvennégy állandó munkása kevés lenne a teendők ellátására, ezért március közepétől a varrodából húsz lány segédkezik a munkában. A hónap végéig találnak elfoglaltságot, utána már csak akkor fordulnak a melléküzemben dolgozókhoz, ha eljön a szedés ideje. A mezőtúri szakközépiskolából a nyárra egy teljes osztályt várnak. Jól tudnak majd hasznosítani minden segítséget. Addig azonban, amíg a szüretre sor kerül, sok lesz a munka és az aggodalom, bár az indulás kedvező, az időjárás is segíti a termelők szándékainak megvalósulását. Tamasi Tamás BEMUTATÓ ELŐTT Az év végi bemutatóra készülnek a zeneiskola növendékei^ Az iskola négyszázötven diákja húszféle hangszer használata-, val ismerkedik. Apáti-Tóth Sándor felvétele SPORT Kézilabdadömping A májusi hónap kézilabdában is sok eseményt hoz, nagykőrösi vonatkozásban is. Ebből egy csokorravaló: FÉRFIAK v Megyei bajnoki: Nk. Kinizsi—Csepel Autó Vasas 22:13 (12:7). Nk.: Szabó — Nagy A. (1), Tóth (2), Podhorszki (5), Varsányi G. (4), Bertalan (4), Vikartóczki (1); csere: Bekő, Szőke I (1), Nagy Z. (3), Dér (1). A múlt évi megyebajnok körösiek a Kinizsi-sporttelepen a tavalyi 2. helyezett ellen magas játékosaikkal kezdtek. Mindkét csapat szorosan védekezett. A 18. percben (4:4) után a két jól képzett csapat támadójátéka élénkült, s a Kinizsi bátor betörésekkel biztosan növelte előnyét. Az ifitalálkozót a jobban védekező autósok nyerték 19:14 (8:6) arányban, a mindössze 7 fővel kiálló körösiek ellen, góldobók: Simon (7), Gál (6), M. Szűcs (1). Az Országos Ifjúsági Kupa Pest megyei küzdelmeiben 14 férficsapat 4 csoportban küzd a megyei döntőbe jutásért. A Nk. Kinizsi ifi Cegléden a nyitányon a Bem SE ifit meglepetésre, de idei legjobb játékával 19:7 (10:5) arányban legyőzte. Dér 6, Gál 4 gólt dobott. AZ ELSŐ FÜRDŰZŐK Májas elsején megnyílt a strandfürdő. Felújították a nyitás előtt a medencéket, kiesempé zték a férfi- és a női zuhanyozót, a gyógymedence fölé napernyőt állítottak: felkészülten várják a jó időt. Apáti-Toth Sándor felvétel« NŐK Megyei bajnoki: Nk. Toldi ITSK—Dunakeszi SE 12:8 (7:3). Nk.: Hatvani — Boda (3). Gálig, Egyed (2), Dér (1), Bató, Vikartóczki (4), Sütő (2), Plavecz, Vanó. Mindkét csapat jól védekezett, a támadásokban a toldisok voltak jobbak Dunakeszin. A nagyobb arányú győzelmet a játékvezető erősen befolyásolta. Az ifimérkőzést is az ITSK nyerte, 7:4 (3:1)-re — Szaráka és Pocker 3—3, Ha- bony 1 gólt szerzett — változatos, lendületes játékkal. A Magyar Népköztársasági Kupa Pest megyei küzd el--» meire 8 csapat nevezett. A Nk. Toldi ITSK—Budaörs Sasad Tsz SK mérkőzést az ellenfél lemondta, így a Toldi jutott tovább. Hét együttes két csoporté ban küzd a megyei nöiOIK- ban. A Nk. ITSK ifi—Ábo- nyi Gimnázium ifimeccsre az abonyiak nem jöttek el, a 2 pont az XTSK-t illeti. ÜTTÖRÖK Az úttörő-olimpia kisterületi fiúdöntőjét kézilabdában Albertirsán rendezték. Az 1. mérkőzésen a Nk. Kossuth iskola 5:l-re vezetett az ottaniak ellen, de nagyon irreális bíráskodás végén 7:5- re vesztett. A másik találkozón a teljesen kedvét vesztett gárda, tartalékosán, 7:3- ra kikapott a ceglédiektől és 3. lett. A lányok abonyi vetélkedőjét kemény játék jellemezte. A Nk. Rákóczi csapata az abonyiaktól 11:2, a ceglédiektől 6:3 arányú vereséggel 3. lett. SZERDAI MŰSOR Kézilabda Kinizsi-sporttelep, 9.30-tól és 15-től: középiskolás bajnoki férfi és női területi döntő mérkőzések. Kosárlabda Sportotthonudvar, 14.45: Nk. Gimnázium—Nk. Pedagógus női serdülő, 15.25: női ifjúsági, 16.25: férfi ifjúsági megyei bajnoki mérkőzés. Labdarúgás Kecskemét: KTE—Nk. Kinizsi barátságos mérkőzés. S. Z. Mit látunk ma a moziban? Volt egyszer egy zsaru. Színes, szinkronizált, francia— olasz bűnügyi filmvígjáték. Kísérőműsor: Magyar híradó. Előadások kezdete: 6 és 8 órakor. KISKÖRZETI MOZI A BÄNOMI ISKOLÁBAN öreg rabló nem vén rabló. Színes szovjet filmvígjáték. Előadás kezdete: 7 órakor.