Pest Megyi Hírlap, 1974. április (18. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-07 / 80. szám
Negyvenezer fiatal felvonulása a fővárosban INagyhátikit r&sotle&ték Pest ttuvggc központi ünnepségét Színpompás seregszemlével, ifjúsági nagygyűléssel ünnepelte az évfordulót Budapesten, a Felvonulási téren negyvenezer ifjú kommunista. A vörös és nemzetiszínű zászlókkal, üdvözlő feliratokkal díszített teret már kora- délelőtt benépesítették a jókedvű fiatalok. A lelátókon foglaltak helyet a meghívottak: a munkásmozgalom veteránjai, a KISZ alapító tagjai, a társadalmi, politikai és kulturális életünk kiválóságai. A nagygyűlés elnökségében helyet foglalt Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Képfront Országos Tanácsának elnöke, Bor- bándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, Katona Imre, az MSZMP Budapesti Bizottságának első titkára, Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke, Főcze Lajos, a KISZ Központi Bizottságának titkára, valamint a főváros párt-, állami- és társadalmi szervezeteinek számos vezetője. Az elnökség tagja volt — a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet déli hadseregcsoport képviseletében — B. P. Ivanov vezérezredes és F. K. Iscsenko altábornagy. Pontban 11 órakor három díszlövés után begördült a térre az Auróra cirkáló hatalmas makettje. Mögötte tömött sorokban vonultak az ifjú kommunisták, köptük a, KISZ legifjabb tagjai. Táblák, zászlók, ötletes dekorációk ezrei emelkedtek a magasba. Rövid időre elcsendesedett a tér, amikor honvédségi gépkocsikon megérkeztek történelmi zászlaink. A Himnusz hangjai után Lukács Sándor színművész szavalta el Garai Gábor: Üj kor nyitánya című versét, majd Csillik András, a KISZ Budapesti Bizottságának első titkára nyitotta meg a nagygyűlést. Ünnepi beszédet Borbély Gábor, a KISZ Központi Bizottságának titkára mondott. A budapesti fiatalok április 4-i seregszemléje az Inter- nacionálé hangjaival ért véget. Csütörtökön délben zenés őrségváltás volt a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren, majd ezt követően a Magyar Néphadsereg központi fúvószenekara térzenével szórakoztatta az egybegyűlteket A Népköztársaság Elnöki Tanácsa csütörtök este fogadást adott az Országházban, amelyen részt vett Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Aczél György, Apró Antal, Benke Valéria, Biszku Béla, Fehér Lajos, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Nemes Dezső, Németh Károly és Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Győri Imre, Óvári Miklós és Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkárai. Ott volt az MSZMP Központi Bizottságának, az Elnöki Tanácsnak és a Minisztertanácsnak sok tagja, s a politikai, gazdasági és kulturális élet sok más vezető személyisége, a termelőmunka számos kiváló képviselője. Jelen volt a fogadáson a budapesti diplomáciai képviseletek sok vezetője és tagja is. A szívélyes, baráti hangulatú fogadáson Losonczi Pál köszöntötte a megjelenteket. A Magyar Népköztársaság állami zászlaját a Parlament előtt és a gellérthegyi felszabadulási emlékműnél a magyar nemzeti lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját ünnepélyesen, katonai tiszteletadással vonták le pénteken. Balogh László mondott beszédet a nagygyűlésen AZ M$ZMP PEST XVIII. ÉVFOLYAM 80. SZÁM 80 FIM.ÉR 1974. ÁPRILIS 7., VASÁRNAP MA Walter Scheel Budapestre érkezik Púja Frigyes külügyminiszter meghívására Walter Scheel, a Német Szövetségi Köztársaság al'kancellárja és külügyminisztere vasárnap hivatalos látogatásra Budapestre érkezik. (Az NSZK külügyminiszterének életrajzát a 2. oldalon ismertetjük.) A KÖZELI NAPOKBAN Kádár János vezetésével pártós kormányküldöttség utazik Csehszlovákiába Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának meghívására a közeli napokban Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának vezetésével hivatalos, baráti látogatásra Csehszlovákiába utazik a Magyar Nép- köztársaság párt- és kormány- küldöttsége. űrök nyugalomra helyezték Georges Pompidout Gyászünnepség a Notre-Oame-üan Csütörtökön délután a Párizstól nyugatra fekvő Orvil- liersben örök nyugalomra helyezték Georges Pompidou francia köztársasági elnököt. Az elhunyt végakaratának megfelelően a temetésen csak a legközelebbi családtagok vettek részt. A síron nem helyeztek el virágokat és koszorúkat. Síremlék helyett egyszerű kőlapra vésik a néhai elnök nevét, születésének és halálának évszámát. Több mint 80 államfő és kormányfő vett részt szombaton délelőtt a párizsi Notre- Dame székesegyházban az elhunyt Pompidou elnök emlékének szentelt gyászszertartáson, melyen Marty bíboros párizsi érsek, a francia püspöki kar elnöke celebrálta a gyászmisét. Hazánk képviseletében Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Mód Péter nagykövet kíséretében lépett a sze*esegy- | ház hajójába és az áilamiok részére fenntartott első sorban Nixon elnök mellett foglalt helyet. (Az elhelyezés sorrendjét a francia protokoll aszerint állapította meg, hogy az egyes állam- és kormányfők mióta töltik be ezt a tisztségüket.) Az első sorban foglalt helyet Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöze, Baudouin belga király, Juliana holland királynő és több államfő is. Erzsébet angol királynőt férje, Fülöp herceg képviselte, s az angol küldöttség soraiban ott volt Wilson' i miniszterelnök, Heath volt j miniszterelnök és Thorpe, a I liberális párt vezére. Részt vett a gyászszertartá- | son Kurt Waldheim, az ENSZ I főtitkára, Vilii Stoph, az NDK Államtanácsának elnöke, Leone olasz köztársasági elnök, Heinemann, az NSZK elnöke, akit elkísért Brandt kancellár és Scheel külügyminiszter, valamint Tanaka japán kormányfő is. A Párizsba érkezett külföldi államfők és kormányfők között politikai eszmecserékre is sor került, egyrészt a francia miniszterelnöki palotában és a külügyminisztériumban rendezett fogadásokon, másrészt kétoldalú találkozókon. Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke szombaton délután részt vett a francia kül- ür minisztériumban Alain Po- her ügyvezető elnöknek a Párizsba érkezett állam- és kormányfők tiszteletére adott fogadásán, majd az esti órákban repülőgépen visszautazott Budapestre. Csütörtök — szombat Megemlékezések külföldön hazánk felszabadulásának évfordulójáról F elszabad ulástistlk évfordulój ón PEST MEGYEI WUG PROLETÁRJAI. KYISOUflíKI Nagykáta néhány év alatt szinte teljesen újjáalakított főterén, a felszabadulási emlékmű koszorúzásával kezdődött csütörtökön Pest megye április 4.-i ünnepsége a kora délelőtti órákban. Forradalmi indulók hangjainál helyezték el az emlékezés és a hála virágait Pest megye, a járás és a nagyközség párt-, állami és társadalmi szerveinek képviselői a 1 talapzaton, majd a résztvevők az ifjúgárdisták sorfala között vonultak az ünnepi nagygyűlés színhelyére, a járási művelődési központba. Szívesen látott vendégek A zsúfolásig megtelt nagytereimen a magyar es a szovjet himnusz elhangzása után Lapp Ibolya ráckevei könyvtáros Simon István: Nem eleg című versét mondta el, majd Kiss Tibor, a Hazafias Népfront járási bizousaganak elnöke köszöntötte a járás és a nagyközség dolgozóit, a megjelent vendégeket, soraikoan Balogh Lászlót, a megyei pártbizottság osztályvezetőjét és Szilágyi János megyei rendőr főkapitányt, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagjait, dr. Békési Lászlót, a Pest megyei Tanács általános elnökhelyettesét, dr. Vámosi Erzsébet és Matula Károly országgyűlési képviselőket, Kovács Antalnét, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának titkárát, Árpási Zoltánt, a KISZ Pest megyei Bizottságának első titkárát, dr. Faragó Elek megyei munkásőrparancsnokot, Goí- bicselc Károlyt, a. Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának elnökét és Huny a Istvánt, a MEDOSZ elnökét, a megyei pártbizottság tagjait. Pataki Mártont, a járási pártbizottság első titkárát és Keszi Józsefet a járási hivatal elnökét. Együtt ünnepelték a megye dolgozóival felszabadulásunk ünnepét testvérmegyénknek, Omszknak, a megyei KISZ-bi- zottság vendégeként nálunk tartózkodó Komszomol-küldöt- tei, Jurij Porfirjevics Gudkov megyei e.ső titkárnak vezetésével és jelen volt a nagygyűlésen K. Ny. Mihajlovics, a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet déli hadseregcsoport egyik egységének parancsnoka is. Őszinte e l köteleze ttség Balogh László, a megyei pártbizottság osztályvezetője ünnepi beszédének bevezetőjében utalt március 15., március 21. és április 4., a magyar nép e három nagy ünnepe kapcsolatára. — Április 4. kiemelkedik nemzeti ünnepeink közül — mondotta —, kiemelkedik, mert 1945 nemcsak a harcot jelképezi, hanem a tényleges és végleges nemzeti függetlenséget is, nemcsak a társadalmi változások elindulását, hanem a szocialista-kommunista társadalomba való hosszú átmenet kezdetét is. A szónok a továbbiakban méltatta a Szovjetunióhoz fűződő barátságunk jelentőségét, amely fejlődésünk, jövőnk záloga is. — Központi ' Bizottságunk legutóbbi, március 19—20-i ülésén a nemzetközi helyzetet áttekintve, ismételten állást foglalt a Szovjetunióval, s a többi szövetséges szocialista országgal való szoros együttműködés mellett, számunkra ez már természetes és őszinte elkötelezettség — mondotta, majd utalt arra, hogy a békés építőmunka itthon és a nemzetközi munkásmozgalom érdekeiért vívott harc szorosan összefüggenek, s ezt mi már sok történelmi tapasztalattal igazolva látjuk. Növekvő beruházások a szocialista iparban' Balogh László ezután méltatta a békés építőmunka or(Folytatás a 3. oldalon) Ulánbátorban ünnepi nagygyűlést rendeztek, amelyen részt vett N. Luvszancsultem, a mongol barátsági és béke- szervezetek szövetsége elnöke, valamint C. Davagszuren, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB külügyi osztályának vezetője, továbbá a mongol politikai, társadalmi és gazdasági élet számos vezetője. Pozsonyban Bjelik György főkonzul koktélt rendezett, ! amelyen részt vettek a szlovák j társadalmi, gazdasági és kulturális élet képviselői. Accrában dr. Pataki János nagykövet adott fogadást, amelyen megjelent a ghanai kormány és a külügyminisztérium több képviselője, valamint a diplomáciai képviseletek vezetői. Addisz Abebában dr. Gyenge Zoltán nagykövet fogadásán megjelent a kormány több KISZ-fogadalom tagja és a közélet számos képviselője. Dar Es Saalamhan Bárd Miklós nagykövet adott fogadást, amelyen megjelent A. B. Nyakyi, a külügyminisztérium titkára, valamint a diplomáciai képviseletek vezetői. Madridban Vass Miklós főkonzul fogadásán megjelentek a spanyol külügyminisztérium funkcionáriusai, a spanyol közélet és a gazdasági élet í képviselői, valamint a diplo- I máciai testület tagjai. Rangoonban Nyitrai Béla 1 ideiglenes ügyvivő fogadásán | jelen volt a politikai, gazdasá- | gi és társadalmi szervezetek j több képviselője, valamint a I külképviseletek vezetői. Bej rútban Havasi Béla ideiglenes ügyvivő fogadásán megjelent több miniszter, valamint a libanoni gazdasági, politikai s kulturális élet számos képviselője, továbbá a diplomáciai testület képviselője. Athénban április 4-én Szilágyi Béla athéni nagykövet fogadásán jelen volt több közéleti személyiség, valamint a diplomáciai testület számos vezetője, élükön a szocialista országok nagyköveteivel. Kijevben Váczi László főkonzul adott ünnepi fogadást, amelyen részt vett J. P. Pogrebnyak, az Ukrán Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára. Sz. N. Andrianov, az USZSZK miniszterelnök-helyettese valamint az ukrán párt-, állami és társadalmi szervek számos más képviselője. Teheránban Gál Bálintnak, teheráni nagykövetünknek fogadásán megjelent az iráni kormány, valamint a kulturális élet és a sajtó több képviselője. Khartoumban Benczekovits Lajos nagykövet fogadásán megjelent a khartoumi kormányzó, a külügyminisztérium és más minisztériumok magas rangú tisztviselői, valamint a szudáni tudományos és kulturális élet képviselői. Norodom Szihanuk herceg Kambodzsai államfő Peking- ben látogatást tett Gódor Ferencnél, hazánk nagyköveténél. Kifejezte jókívánságait felszabadulásunk 29. évfordulója alkalmából, ezt követően köszönetét mondott azért a támogatásért, .amelyben a Magyar Népköztársaság a nemzeti felszabadulásáért küzdő kambodzsai népet részesíti. Lázár György, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke vezette azt a magyar küldöttséget, amely Moszkvában részt vett a KGST tervezési-együttműködési bizottságának VI. ülésén. A küldöttség tegnap érkezett haza a szovjet fővárosból. Púja Frigyes külgyminiszter fogadta Futu Tangu Mojut, a Zairéi Köztársaság első magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki a közeljövőben adja át megbízólevelét. Dr. Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes fogadta azt a nyolctagú delegációt, amely Frank G. Zarbnak, a Fehér Ház költségvetési és államigazgatási hivatala helyettes igazgatójának vezetésével érkezett Budapestre.