Pest Megyi Hírlap, 1974. április (18. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-10 / 82. szám

Motorok orvosai Csaknem 350 motorkerékpárt javítanak meg havonta a Gépjavító és Faipari Szövetkezet Ceglédi úti motorszervizében. Apáti-Tóth Sándor felvétel« Április 21-ig lesz nyitva Sok látogató a Czóbel-kiállításon A művelődési ház kiállító termében Czóbel Béla Kos- suth-díjas festőművész képki­állítását láthatják az érdek­lődők. A kiállításon a művész 1969 óta festett képei közül 25-öt állítottak ki. A látogatókat nagy szakértelemmel és sze­retettel Faragó István, nyu­galmazott tanár kalauzolja, A kiállítást eddig közel két­ezren tekintették meg. Czóbel Béla 91 éves, d< még ma is dolgozik, egyik kiállított képét az idén fes­tette. Hosszú életútja során elhalmozták hazai és külföl­di kitüntetésekkel, többek között a francia Grand prix, a magyar Kossuth- és Derko- vits-díj tulajdonosa. Az őszt és a telet többnyire budapes­ti és szentendrei műtermé­ben tölti, a nyárra elmegy Párizsba, ahol szintén műter­me van, melyet egyik képén be is mutat. Kiállításainak szervezését Kratochwill Mimi művészettörténész intézi. A nagy magyar művész ki­állítására ellátogatott Kőrös­re is, és a következő sorok­kal nyitotta meg a vendég­könyv beírásait: Megismer­kedtem ezzel a kedves Arany­várossal, nagy élmény volt és marad. Márc. 31, Czóbel. A vendégkönyv egyébként a legsokatmondóbb kritikát mondja el a kiállított képek_ ről. Elragadtatva írnak benne a festmények természetes mű vészi szépségéről, s gazdag színharmóniájáról. Dicsérik a Kendős leány, a Nyaklán­cos fej, a Mária című képe­ket, és a gyönyörű csendéle­teket. Mint többen megjegy­zik: jó lenne ilyen művészi festményeket többször is lát­ni. A látogatók sorában sok a vidéki, sőt, külföldi is akad, A napokban ott járt Erdély­ből Tamási Gáspár, a nagy író testvére. Egyik körösi is­merősét látogatta meg, s nagy elismeréssel nyilatkozott kiállításról. A kiállítás április 21-ig tart nyitva. K. L. SEM) I A DA SA XVIII. ÉVFOLYAM 82. SZÁM 1974. ÁPRILIS 9., KEDD Bekapcsolódnak a DH-mozgalomba Abonyban tanácskoztak a konzervgyár előkészítő telepeinek fiataljai A Nagykőrösi Konzervgyár öt vidéki előkészítő telepének fiatal munkásai ifjúsági par­lamentet tartottak a minap Abonyban. Az ottani telepen százharminc helybeli, tápió- szelei, törteli, farmosi és ceg­lédi fiú és lány vitatta meg az őket érdeklő legfontosabb munkahelyi kérdéseket. A ta­nácskozáson részt vett dr. So- modi István, az MSZMP nagy­községi pártbizottságának tit­kára is. Biró László, a konzervgyár külső telepeinek vezetője volt a parlament előadója. Tájé­koztatójában az ifjúsági tör­vény nyomán készült 1973-as intézkedési terv végrehajtásá­ról és az idei esztendő teen­dőiről beszélt. A nagykőrösi gyárat érintő kérdések mellett olyan témák is napirendre ke­rültek, amelyek valamennyi jelenlevőt érintettek. A gyár pszichológiai labora­tóriuma felvette a kapcsolatot a Pest megyei Pályaválasztási Tanácsadóval, s a múlt évben bekapcsolódott a nyolcadikos osztályt befejező diákok beis­kolázásába. A nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmun­kásképző Intézet szintén tá­mogatott partnere, amellyel a jövőben még szorosabb együtt­működést kíván az üzem ki­építeni. A múlt év őszén a gyár sze­mélyzeti osztálya olyan fel­mérést készített, amely meg­határozza a fiatalok helyét az oktatásban, a bérezésben, a szociális támogatásban, a mű­velődésben, a sportban és a vállalati munkaversenyben. Fontosnak tartják, hogy a szü­lési szabadságról és a gyer­mekgondozási segély letelte után visszatérő nők, továbbá a katonai szolgálatukat letöl­tött férfiak munkabérét az időközben történt béremelések figyelembevételével állapítsák meg. Az előadó rámutatott a szakmai ismeretek bővítésé­ANYAKÖNYVI HÍREK Született: Héda András és Sprenya Borbála: András, Nagy László és Dúzs Ilona: Krisztina, Kunos Ferenc és Fenyvesi Éva: Viktor, Kis Balázs és Róka Katalin: Gá­bor, Turcsik Ferenc és Pato- nai Irén: Ferenc, Varga Dénes Kifizetődik a primőrtermesztés Két hét múlva: szabadföldi saláta és Godó Irén: Ildikó, Tóth István és Bekker Mária: Krisztián, Kiss László és Tibic Mária: Róbert, Hasúr Balázs és Zódor Rozália: Rozália ne­vű gyermeke. Házasságot kötött: Kiss Jó­zsef és Subicz Emma, Szécsé- nyl Gyula és Vitaris Zsófia, Kiss Dénes és Torma Judit. Meghalt: Bukó Mária (Csip- vári u. 21), Szanyiszló Vendel (Kecskés u. 18.), Szűrös Ist­vánná Fehér Piroska (Esedi u. 17.), Benke Balázs (Sas u. 1.). Miután már a múlt évben kifizetődőnek találták a fólia alatti salátatermelést, az idén a Dózsa Termelőszövetkezet­ben 450 ezer, a Szabadság Termelőszövetkezetben 350 ezer és a Hunyadi Termelő- szövetkezetben 150 ezer fej tavaszi salátát ültettek fólia­takaró alá. A primőr árunak több mint felét ez ideig már piacra is vitték. A napokban előzetes szám­vetést csináltak a Szabadság Termelőszövetkezetben, mi­lyen hasznot hozott eddig a salátaértékesítés. Mint Kovács Dániel, az áruértékesítés szer­vezője elmondotta, a hét vé­géig 160 ezer fej salátát adtak el, melyért 420 ezer forintot kaptak. A termelési tervben a salá­tából 540 ezer forint bevételre számítottak, és fejenként 2 fo­rint eladási árat kalkuláltak. Annak ellenére tehát, hogy a melegágyi saláta átvételi árát csütörtökön minőség szerint 2 forint 30-ra, 1 forint 40-re és 1 forintra szállította le a MÉK — a még le nem szedett salá­tával együtt — a bevétel bő­ven fedezi a termelési költsé­get, Illetve a tervezett hasznot! A Szabadság Termelőszö­vetkezetben a salátaágyásokat nagyrészt a szocialista brigá­dok gondozzák. Pécsi Kálmán és Szilágyi István brigádja például 30—30 ezer fej salá­tát ültetett. A salátaszedést a napokban mindenütt befeje­zik. Ekkorra előreláthatólag már terem a szabadföldi ül­tetés. NYÁRSAPÁTI ÜTTÖRÖ IS részt vesz maid a megyei kul­turális seregszemlén: Durucz Dezső nyolcadikos kisdiák a Törteién megrendezett járási döntőn a második helyre ju­tott. Gárdonyi Géza Micó cí mű elbeszélését mondta el színesen. szemléletesen, most tovább tanul, gyakorol, hogy a megyei szemlén is a legjobbak közé kerülhessen. Többek kérdésére válaszul a pártbizottság titkára ismertet­te az óvoda- és lakásépítési terveket. Ezek kivitelezésekor gondolni fognak — többek kö­zött — az itt dolgozók jogos igényeinek kielégítésére is. A tanács elhatározása, hogy még az idén negyven férő­hellyel bővíti az óvodát, ké­sőbb száz gyermeket befogadó új intézményt épít. A vidéki telepek dolgozói közül elsőként az abonyi ifjúmunkások fejezték ki azon kívánságukat, mely szerint csatlakozni szeret­nének a Dolgozz hibátla­nul! mozgalomhoz. Fehér György, a törteli te­lep vezetője az ott dolgozó fiatalokról, munkájukról és céljaikról hozott hírt. A házi­gazdák nevében Bogdán Imre, az abonyi telep vezetője kö­szöntötte a tanácskozás részt­vevőit, majd rövid összefogla­lójában a vidéki vendégekkel ismertette a telep működését. Végül a jelenlévők tíz kül­döttet választottak, akik a nagykőrösi gyárban tartandó ifjúsági parlamenten képvise­lik majd társaikat. T. T. FILMVETÍTŐ, játék, KÖNYVTÁR A nyársapáti gyerekeknek Nem minden iskola mond­hatja azt, hogy tanulói alig várják a szünidő végét, a ta­nítás megkezdését. Ezek közé a kivételesek közé tartozik most a nyársapáti iskola. Fel- szabadulásunk ünnepére csupa nagyszerű dolgot, olyan aján­dékokat kaptak, melyek segí­tenek a mindennapi tanulás­ban, játékban és biztosan em­lékezetes lesz számukra az a nap, amikor ezeket a birtokuk­ba vehették. Az úttörőknek és a kisdobo­soknak az iskolai ünnepség al­kalmával Kovács Gizella igaz­gatónő átadta a jól felszerelt vetítőtermet és megígérte, hogy a szorgalmas tanulásért cserébe minden hónapban lát­hatnak majd mozgófilmet. Az átadási ünnepség alkalmával A koppdnyi aga testamentuma című magyar, kalandos törté­nelmi film került bemuta­tásra. Ugyanezen a napon külön szobát kapott az iskola könyv­tára. Takács Imre könyvtáros pedagógus örömmel mutatta be a gyerekeknek a házi könyvtárat, melyben minden kötelező és ajánlott olvas­mányt, úttörő foglalkozáshoz szükséges anyagokat, ismeret- terjesztő irodalmat egyaránt találhatnak. A könyvállomány hónapról hónapra gyarapodni fog, a kölcsönzést pedig a ta­vaszi szünet végeztével meg is kezdik. Kinn az iskola udvarán az ügyes játéknak adtak helyet: elkészült a két lengő teke­pálya. Társadalmi munkában elkészítésében igen sokat segí­tett Nyársapát bognára, Nagy Ferenc is. Biztosan sokan sze­retnék majd megtanulni a já­ték fortélyait és a játék min­den gyereknek hasznára válik. Lesz rá alkalom a tízperces szünetekben és a tanítás, a ta­nulás befejeztével. SPORT Minden mérkőzésen győzelem A kosárlabda NB Ill-ban kettős mérkőzésre került sor a gimnáziumi labdajáték- teremben. Az ÓIK helyett ez évtől Országos Serdülő Kupa mérkőzéseket rendeznek e sportágban. A korábbinál több leánycsapat nevezett, s ezért a monori megyei helyett Ceglé­den körzeti vetélkedőt rendez­tek, 5 csapattal, vegyes rend­szerben. NB III férfi: Nk. Pedagógus —HSZVSE (Bp.) 93:76 (40:36). Nk.: Ábrahám T. (9), Ruttner Gy. (4), Pécsi, Zsákai (42), Spindelbauer (20); csere: Ma- rosfi (5), Sz. Nagy (12), Rovó (1), Pap dr., Juhász. A mérkő­zésre az volt a jellemző, hogy az igen szép akciókat csapko­dó játék követte, több esetben is. Zsákai remek dobóformá­ban volt. NB 111 női: Nk. Pedagógus— Betonútépítők 61:50 (27:14). Nk.: Máté (8), Pászti (8), Ba­kó (5), Kollár É. (20), Faragó (13); csere: Zsoldos (3), Bielik K. (4), Molnár, Barta, Zubány. Színvonalas találkozón, jól játszó ellenféllel szemben a körösieknek nagyon meg kel­lett küzdeniök a győzelemért. Dicséret jár a jó csapatjáté­kért. A rövid teremben a gyors indítások nem mindig sikerültek. A kosárlabda női évi végeredménye: NB III budapesti csoportjának 1973. 1. BSE n. 20 20 — 1594: 699 40 2. Duna Cipőgyár (Bp.) 20 18 2 1156: 688 33 3. Magyar Hajó (Bp.) 20 14 6 1186 : 979 34 4. Közgazd. Egy. (Bp.) 20 13 7 1155:1012 33 5. Salgótarjáni BTC 20 10 10 1046:1030 30 6. Nk. Pedagógus 20 10 10 1264:1102 30 7. Kandó Főisk. (Bp.) 20 9 11 909: 992 29 8. Monori SE 20 8 12 879: 965 27* 9. Pénzügyi Főisk. (Bp.) 20 5 15 835:1133 25 10. Gyógypedagógiai TK (Bp.) 20 3 17 709:12-30 22* 11. N.-kátai Vörös Meteor 20 — 20 486:1299 13** * = büntetőpont-levonások Az OSK ceglédi körzeti leányvetélkedőjén a selejtező­ben 2., a döntőben 1 mérkő­zést vívtak a körösiek, biztos JÁTÉK /I TÉRÉN Kicsalogatta a jó idő a központi óvoda középső csoportosait a Hősök terére. A fog­lalkozás után vidám Játékkal, futkározással töltik az időt. Apáti-Tóth Sándor (elvétele győzelemmel. A mononak út­törő korú csapata remek volt, ellenük nagyon kell készül­niük a mi általános iskolá­sainknak az úttörő-olimpiára. A Nk. Pedagógus a Ceglédi Gimnáziumot 60:15, a Monori Gimnáziumot 80:11, a Monori SE-f 53:42-re győzte le. össz- kosárdobók: Bielik (72), Bakó (51-), Zubány (35), Kulcsár (14), Molnár (9), Gárdián (8), Kas- say és Boros (2—2). Az első 3 helyezett jutott a megyei dön­tőbe. KEDDI MŰSOR Torna Békéscsaba: a középiskolás bajnokság országos döntője. S. Z. Mit látónk ma a moziban? A szerelem határai. Színes magyar film. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. KISKÖRZETI MOZI AZ ARBÖZI ISKOLÁBAN A halál erődje. Színes japán film. (16 éven felülieknek.) Előadás kezdete: fél 7-kor. nek fontosságára, a tovább­tanulók ösztöndíjrendszerét is­mertette, majd arról beszélt, hogy a vállalat évente meg­tárgyalja a fiatalok helyzetét. Felülvizsgálják , a kollektív szerződést is: minden szem­pontból megfelel-e az ifjúsá­gi törvény szellemének. Az abonyi telepen dolgo­zók közül harmincötén szeretnének idővel szak­munkásvizsgát tenni. Valószínű, megoldható, hogy önálló tanulócsoportot szer­vezzenek számukra, és az el­méleti előadásokat sokan helyben hallgathassák, ezáltal mentesülve az Abonyból j Nagykőrösre való — munka j melletti — fárasztó utazástól. A sportélet fellendítését szol­gálja, hogy a gyár a jövőben az eddiginél nagyobb mértékű támogatást nyújt a sportked­velőknek. A parlament időpontja előtt egy alkalmi levélszek­rényben helyezhették el írás­beli kérdéseiket a telep fiatal munkásai. Vagy tucatnyi kér­désre kellett választ adnia Bí­ró Lászlónak. Szó esett a bé­rezésről, a vállalati autóbusz kirándulásokra való igénybe­vételéről, a tömegsport támo­gatásáról, a lakásépítés lehe­tőségeiről. Négy gyorsíró je­gyezte a kérdéseket és a vála­szokat. A vidéki telepek ve­zetője elmondotta, amire nem tud „kapásból” válaszolni, ar­ra harminc napon belül levél­ben ad tájékoztatást az érde­kelteknek. A részvevők közül sokan személyesen tették fel kérdé­seiket. Földi Istvánná, aki jö­vőre érettségizik a középisko­la levelező tagozatán, aziránt érdeklődött, kap-e majd vég­zettségének megfelelő beosz­tást. Tóth János szakmunkás, aki az idén szerez érettségi bizonyítványt, konzervipari fő­iskolára szeretne menni. Tá­mogatja-e a gyár? Van-e perspektívája az önmagukat továbbképzőknek? Többen megfogalmazták ezt a kérdést. A választ dr. Sornodi István hozzászólása adta meg. El­mondotta, hogy a jelenleg közel kétszáz személyt foglalkoztató te­lepet a közeljövőben 300 embernek munkalehetősé­get adó termelőüzemmé fejlesztik. Háromszáz négyzetméteres munkahellyel bővülnek, még az idén hozzáfognak a tága­sabb öltöző és mosdó építé­séhez. A távlati elképzelés szerint idővel ötszáz munkást tudnak foglalkoztatni, de a feldolgozó munka mellett ak- ! kor is megmarad az abonyi • üzemrész előkészítő jellege.

Next

/
Oldalképek
Tartalom