Pest Megyi Hírlap, 1974. április (18. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-04 / 79. szám
1974. ÁPRILIS 4., CSÜTÖRTÖK 7 Egyenruhájuk a karszalag Ma akta, holnap történelem Beszélgetés a Pest megyei Levéltár igazgatójával Önkéntes rendőrök - ahogy maguk tátják Az Ipari Szerelvény- és Gépgyárban tanácskoztak legutóbb a Budai Járási Rendőr- kapitányság önkéntes rendőrei. Közöttük foglaltak helyet Simon István, a pátyi, Kaposi Sándor, a Magyar Golyóscsapágy Művek diósdi egysége és Faggyas János, a százhalombattai Dunai Hőerőmű Vállalat területén működő 22-es számú Állami Építőipari Vállalat önkéntes rendőri csoportok vezetői. Velük (a képeken sorrendben) beszélgettünk, önként vállalt hivatásukról. Hivatásér zettet — munka után Simon István, a pátyi Petőfi Tsz víz- és központifűtés- szerelője minden este későn érkezik haza munkából. Mielőtt azonban hazatérne, Riga segédmotorkerékpárjával végiggurul a sötét utcákon. Tavaly ősszel is így volt, amikor tudta: ismeretlen betörő garázdálkodik a környéken. Aznap — amikor nyomára bukkant — éppen a kisvendéglőhöz ért. 'Csendes volt minden, csak egy cserép csusz- szant meg az italbolt tetején. Simon először egy macskára gyanakodott, de amint figyelt, észrevette: a cserép nem lefelé, hanem fölfelé csúszik ... — Orbán elvtársi — zörgette fel az önkéntes rendőr a helyi körzeti megbízottat. — Megvan a betörő. — Nem tévedsz? — kérdezte amaz álmosan, de már kapkodta magára ruháit. Gyorsan fel a kőkerítésre. Végigegyensúlyozták magukat a tetején. Onnan átlendültek egy lapos tetőre — mindezt nesztelenül — s már ott is álltak a padlásajtóban. A betörő a mennyezetet Igyekezett megbontani, hogy majd leereszkedjék a kocsmába. — Ne zavard meg — szűrte a szót Orbán Gyula rendőr törzsőrmester. — Kövess, csendben! A betörő háta mögé kerültek. Almási Péter, a tavasszal börtönből szabadult bűnöző csak ekkor pillantotta meg őket, s habozás nélkül le akart sújtani a kezében levő feszítővassal. Simon azonban gyorsabb volt, és gumibottal kivédte az ütést. — Tizennyolcán vagyunk a pátyi csoportban, — mondja Simon István. Orbán törzsőrmesternek nagy a területe, sok a dolga, s ha ő nincs otthon, egyenesen hozzánk jönnek segítségért az emberek. Egyszer, éppen taggyűlésen voltam a tsz-ben, amikor berohan az őr, hogy a telepről elloptak egy IFA-gépkocsit. — A tolvaj nem jutótt mesz- szire. Nekiment az első diófának és eltűnt. Otthon találtuk meg a fiút részegen. Jogosítványa sem volt. Sok dolga akadt Simon önkéntes rendőrnek akkor is, amikor a község szélén lakott, de amióta beljebb költözött, még többször kopogtatnak be hozzá. Ha nincs otthon, feleségét értesítik, ő továbbítja azután a sürgős üzenetet férjének. Amikor 1958-ban Simon Istvánt, mint helybeli KISZ-ve- zetőt felkérték az önkéntes rendőri szolgálatra, még nőtlen volt. Felesége tudta, hogy nagyon elfoglalt emberhez megy férjhez. Tiszteljük az embert Kaposi Sándor, a Golyóscsapágy Művek polgári védelmi törzsparancsnoka, két önkéntes rendőri csoportot vezet: az érdi belterületit és a gyárbelit. Gyakran jár a gyári csoporttal közlekedésellenőrzésre, melynek tagjai nagy többségükben jogosítvánnyal rendelkező, KRESZ-hez értő férfiak. — Tudjuk, hogy az állampolgárokat sérti a nyers, fölényes intézkedési stílus, tehát mindenkiben — még ha hibázott is — tiszteljük az embert — mondta Kaposi Sándor. Különösen nyáron sok a dolguk. Nemcsak ellenőriznek, hanem részt vesznek az útlezárásokban és a forgalom elterelésekben. A 70-es, az M— 7-es utat járó autósok lassacskán megismerik Kaposi Sándor önkéntes rendőr csoportját. A gyártól sötétszürke öltönyt kaptak, így nemcsak a fellépésük, hanem a megjelenésük is megnyerő. — Többen, ha megpillantanak bennünket, finoman megpöckölik a dudát, mi pedig egy üdvözlő kézmozdulattal kívánunk további jó utat az ismeretlen ismerősöknek — folytatja Kaposi az előbb megkezdett gondolatot. — Az önkéntes rendőr munkájában az a legszebb, ha azoknak a ro- konszenvét érezzük, akikért tulajdonképpen szabadnapból, szabad időből sem sajnáljuk a családtól való távolmaradást. Ez a mi jóleső elismerésünk. Két éve verekedés volt Érden, s akkor mint a belterületi csoport parancsnokát azonnal riasztottak, őszintén megmondom, nem volt kellemes puszta kézzel a nekibő- szültek közelébe kerülni. És akkor, ahogy odaértem, felcsattant egy hang: — Nyugodtan intézkedjen, segítünk! — A verekedők szétrebbentek, nekem pedig nem maradt más dolgom, mint az eset körülményeit rögzíteni, és a felelősöket előállítani a rendőrőrsre. A csodák itt nem segítenek Faggyas Jánosnak, a Dunai Hőerőmű Vállalat területén dolgozó 22-es számú Állami Építőipari Vállalat vasbeton- szerelő szocialista brigádvezetőjének nyolctagú önkéntes rendőr csoportja nehéz feladatra vállalkozott. A DHV területén őrzik a társadalmi tulajdont. Ez a csoport három éve működik, bár a csoport- vezető maga 1965-től önkéntes rendőr Százhalombattán. Munkájuk talán egy hivatásos rendőrnek is dicsőségére válna. — Azért tudunk eredményeket elérni, mert sok a tisztességes ember — magyarázta beszélgetésünk elején Faggyas János. — Nincs ebben ellentmondás, tolvajokat keresnek és a tisztességben bíznak? — Egyáltalán nincs — erősítette meg véleményét a csoportvezető. — Az emberek, azok is, akiknek nincs módjuk munkaidőn túl csatlakozni a csoporthoz, haragszanak a becstelenekre és a tolvajokra. Van, akinek például nincs több ideje, mint hogy szóljon valamelyikünknek: készül valami, jó, ha résen állunk! — Három éve lehetett, mikor egy nap hajnali fél 5-kor tudomásunkra jutott, hogy gépkocsival ki akarnak csempészni a területről egy rakomány első osztályú padlót. Éliás Gyula önkéntes rendőrrel nyomban tájékozódtunk a teherautó rendszáma felől, s arról, ki igényelte. Még meg sem érkezett a fuvaros a Százhalombattától 60 kilométerre levő saját ház építkezéshez, amikor mi már tudtunk arról, hogy büntetett előéletű a szállító. öt és fél órán belül pedig Paliaga József rendőr zászlós, körzeti megbízottnak magyarázhatta, hogy jutott a két köbméter faanyaghoz. Máskor — folytatta Faggyas — száz kiló betonacélt, egy betonkeverő gépet meg 14 darab, úgynevezett dókatáblát lopott el az építkezésről egy ismeretlen ember. Aztán, talán örömében, mert a fogás sikerült, estére berúgott. Ösz- szeverekedett valakivel, pont azzal, aki tudott a lopásról. Minket hívtak, csináljunk rendet. Az alulmaradt férfi haragjában, persze, mindent világgá kürtőit. Faggyas János kevés szabad idejében szenvedélyesen bújja a rendőri szakkönyveket. Tapasztalta: az eredményt nem csoda hozza meg, olykor bizony végig kell kúszni egy jó hosszú szakaszon az erőmű alatti kábelalagútban, hogy az ellopott és elrejtett transzformátor erőkerüljön. Másfél hónapot várni, hogy az összesen 42 ezer forint értékű két darab búvárszivattyú tolvaja lelepleződjön, négy hónapot lesni — persze, nem tétlenül —, amíg a 34 ezer forintos alupanel visszakerül jogos tulajdonosához, a 22-esekhez ... Az önkéntes rendőrök tiszteletet ébresztenek önmaguk és tevékenységük iránt, s talán ez a legszebb elérhető kitüntetése valamennyiüknek. Pless Zsuzsa Noha szellemi munkát végez, mégsem fehérköpenyes a szakmája. Mintha porlepte lenne szürkéskék munkaköpenye akkor is, ha íróasztala mellett ül és nem a raktár polcain keresgél öreg akták között. Ezt a formaruhát viseli dr. Lakatos Ernő, a Pest megyei Levéltár igazgatója most is, hogy munkásságáról beszélgetünk dolgozószobájában, a történelmi levegőjű boltívek alatt. Az egyik falon a megye hétszáz év előtti térképe, az alatt Mária Terézia korabeli iratláda. A vízimolnár fia Ismerjük egymást. Valahányszor Pest megye történelmére vonatkozó adatra, vagy annak ellenőrzésére van szükségem, bizalommal fordulhatok hozzá. Hivatalos találkozásainkkor eddig azonban sohasem érdeklődtem személyes története iránt. Ezúttal megteszem. Történész, tehát előbb a régmúlt, őseiről beszél: — Családom századok óta él a Tolna megyei Tevel községbén. Dédapám, Lakatos Mihály neve szerepel az 1828-ban felvett regnicolaris conscripció- ban... — Személyes ügyben is levéltári adatra hivatkozik. Nyilván ő maga talált rá az öreg okmányban, az adózó családok, tehát a nem nemesek összeírásában. — A Döry uraságok jobbágyai voltak őseim. Dédapám az összeírás szerint fél telken gazdálkodott, ami Tolnában 16 katasztrális holdat jelentett. Ezenkívül vízimalmot járatott, azért fizetnie kellett a fpldesúrnak. A malom különben öröksége volt, egyik szépapám. Lakatos Ádám építette és azután több nemzedéken át, még a felszabadulást követő években is egy darabig a családom őrölt a Hidas-patak egykerekű, felülcsapos malmában. Bő víz, ha volt, naponta három mázsa gabonát megőrölt, a vámja hát nagy jövedelmet bizony nem hozott. A jobbágyság felszabadulása után is az uraságé maradt a rega’.ejog, nagyapám 1904- ben tizenkét évi bért, 1200 koronát kifizetve megváltotta, így lett családi tulajdon a malom, de a féltelek viszont megkisebbedett. Lakatos Ernő nem ismerte az apját és az apja sem láthatta sohasem a fiát, megszületéséről olasz hadifogságban értesült. Ott is halt meg 1918- ban. — Én a szekszárdi gimnáziumban érettségiztem. Hadiárva létemre tandíjmentes voltam, valami csekély ösztöndíjat is kaptam, tanáraim pedig nagyon rábeszélték az anyámat, engedjen az egyetemre. Történelem-földrajzszakos tanár akartam lenni. Csak protekcióval A képesítést 1940-ben meg is szerezte. Volt osztályfőnöke — közben a gimnázium igazgatója lett Szakszárdon — arról értesítette, hogy üresedésben az egyik tanári állás, kérvényezze kinevezését a minisztériumban. Ami vele ez alkalommal történt, az már kor- történeti adat: — Személyesen vittem el a kérvényt. A referens átvette, de mindjárt megkérdezte, van-e protekcióm, mert anélkül nem megy. Szekfű Gyula professzor pártfogolt volna, megmondta azonban, ajánlása csak olaj lenne a tűzre a Hit- ler-barát, nyilasokkal kacérkodó Hóman Bálint kultuszminiszternél, akivel politikai ellentéte miatt akkor már haragban volt. Annak idején ő meg Cholnoky Jenő földrajztudós és Győrffy István — a Győrffy kollégium névadója — támogatása nélkül az Eötvös kollégiumba sem kerültem volna be, mindenhez protekció kellett. Ott állt tehát tanári diplomával a kezében állás nélkül. Szekfű viszont nem hagyta el, behozta az egyetemre díjtalan gyakornoknak, ami 50 pengő ösztöndíjat jelentett. Emellett három jómódú gyermek mellett házitanítóságot is vállalt, így is nehezen élt. Közben a falukutató mozgalomban is részt vett, amihez még Eötvös- kollégista korában csatlakozott. Gyermekkori álmáról, a tanári katedráról végképpen le kellett mondania. — Akkor fájt, ma már egyáltalán nem bánom. Szekfű segítségével 1941-ben bekerültem napidíjasnak a Fővárosi Levéltárba. Ez már 105—110 pengőt hozó állás volt aszerint, hány munkanap volt a hónapban. Kevés pénz volt ez, de akkor én már szerelmese voltam a levéltári munkának. Behívták katonának, hadifogságba esett, onnan hazatérve segédlevéltárossá léptették elő. Nem sokkal utóbb egy időre államosították a levéltárakat és a Pest megyeihez helyezték át. 1957. óta, a most már ismét megyei levéltár igazgatója. A múlt kútforrásai között — A levéltáros állandó sikerélménye a hatalmas ismeretanyag, ami az iratokból feltárul előtte és csak benne él. Az irat más szemében esetleg halott dolog, de a mi szemünkben az élő múlt. Az egyes korszakok mindennapi élete, a társadalmi • osztályok helyzete és küzdelmei, a megye egész története tizenegy folyókilométernyi aktarengetegből kideríthető. A levéltár feladata éppen ez, vagyis a történeti kútforrások gyűjtése, gondozása, megőrzése és feltárása. A levéltáros feladata pedig megkönnyíteni a történelemkutatók munkáját, elvégezni az alapkutatásokat. Ha a történész eljön, elég közölnie a levéltárossal kutatása tárgyát és kézhez kapja a megfelelő iratanyagot. Ehhez persze, az okmányok rendszerezése és pontos leltározása szükséges, ami állandó munkát jelent. Emellett a levéltáros — és ez szakmai szükséglet — mindig nyilvánosságra hoz tanulmányokat, értekezéseket, könyveket. Meg kell jegyeznem, hogy a levéltárosok tudományos tevékenysége tulajdonképpen csak a szocialista korszakban erősödött meg. A 30. évforduló előtt A levéltár igazgatójának szakkörökben elismert irodalmi munkásságáról is beszélünk. Elárulja, hogy most egy község népességének történetstatisztikai elemzésén dolgozik. Tanulmányában a család lélekszámának és vagyoni helyzetének összefüggéseit vizsgálja a Rákóczi szabadság- harc utáni időben. Emellett most készíti elő — három kötetre tervezik — „Pest megye helytörténeti lexikon”- j át, amelynek megjelenése 1980-ra várható. Elnöke egyébként a megye honismereti bizottságának. A Hazafias Népfront által 1967-ben létrehozott mozgalom egyik lelkes mozgatója a megyében. — Korszakunk fejlődését a szemtanúk hitelességével leíró falu-, üzem- és egyéb krónikák, helytörténeti munkál?, a honismereti mozgalom gyümölcsei, felmérhetetlenül értékes forrásanyagot nyújtanak a történelem jövendő kutatóinak. Valamennyinek egy példányát itt őrizzük a levéltárban. — A levéltárnak új és szép feladata különben a közművelődés területén a történelmi tudatformálás. Ebben tudományos munkatársaink kivétel nélkül részt is vesznek. A fel- szabadulás huszadik évfordulóján a „Pest megye múltjából” első kötetében egyenként felsoroltuk a megye valamennyi községe felszabadulásának időpontját. Most, hogy közeledik a harmincadik évforduló, el szeretnénk érni, hogy az eltelt három évtized történetét minden faluban megírják. Ünnepi mindennapok Tíz tudományos munkatársa van a megyei levéltárnak, némelyikük évtizedek óta dolgozik itt. Most már nők is vannak közöttük, pedig... — Nehéz pálya, fizikai munkát is igényel, nehezek az állandóan emelgetett iratcsomók, van húszkilós könyvünk is. Raktáraink egy része egészségtelen pince, mégis ott kell dolgoznunk. Állandó és nehéz munkával jár a régi okmányok megvédése is. De az irat tartalma nekünk szépség, kárpótol minden nehézségért. — Ezeket a gondokat — folytatja —, csak azért említem, mert hétköznapiak. A levéltári munka viszont mindennap ünnepi, áhítattal kell végezni. A tegnap kelt irat, amit ma a polcra teszünk, holnap már történelem... Szokoly Endre Viros betíls hétköznapok © A közösségre nevelés első állomásai az óvodák, ugyanakkor az iskolaórettség biztosításának nélkülözhetetlen otthonai. Vagyis: mi sem természetesebb, mint előbb-utóbb minden óvodás korú gyereknek biztosítani a felvételt. Ehhez azonban még fokozottabb társadalmi összefogásra van szükség, mint a tököli százszemélyes, 3-as számú óvoda esetében, amely a helyi vállalatok és termelőszövetkezet együttműködésének eredményeként ma már száz gyereknek ad „egy műszakra” otthont. * /SSSSSSSSS/SSSSSSS//SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS///SSSSSSS/SSSSSSSSSSSS///SSSSSSSSSSSS/SSSSS**
