Pest Megyi Hírlap, 1974. április (18. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-18 / 89. szám

SÜLYSÁP Módosultak a vásári napok A sülysápi tanácselnök tá­jékoztatása szerint a község­ben megváltozott a vásártar­tás időpontja: a legközelebbi országos vásár május második, azt követően július első, majd legvégül szeptember utolsó vasárnapján lesz. VIDfZE P E S J MEGYEI HÍRLAP KÜLÖN K'.l A DA 5 A Népszerű mintaboltok Az Állami Gazdaságok Élel­miszer Kiskereskedelmi Egye­sülése országos kiskereskedel­mi termelői áruda- és minta- bolthálózatot épít ki. Jelenleg tíz megyében működik olyan önálló élelmiszerbolt, amely a helyi állami gazdaság tulajdo­nában van és jórészt saját ter­melésű áruval látja el a vásár­lókat. A kereskedelmi hálózat együttes árbevétele tavaly el­érte a 358 millió forintot. A mintaboltok különösen «tápszernek a vidéki munkás­központokban, városokban. Tavaly hat új boltot nyitottak, például Szőnyben és Diósgyőr­ben, ahol 360 négyzetméter alapterületű mintaboltban árulják a Borsod és Heves me­gyei gazdaságok termékeit. XVL ÉVFOLYAM, 89. SZÁM 1974. ÁPRILIS 18., CSÜTÖRTÖK Földben az aprómagvak A kukorica vetése következik Uborka a fólia alatt Bólogatnak az út szélén so­rakozó nyárfácskák, szél bu- jócskázik az ágak között, s a szél felkavarja az út fullasz- tó porát is. Nem esőt hoz, in­kább még a tenyérnyi felhő­ket is elkergeti. Száraz, szik­kadt a föld, a csírázó mag egyre pusztul. Kesereg is Fülöp József, az üllői Kossuth Tsz brigádve­zetője: — Háromszázöt holdon ve­tettünk sárgarépát. Igyekez­tünk, siettünk a vetéssel, hogy korábban szedhessük a ter­mést, mert az üzletekben és a JEGYZET piacokon híjával van a zöld­ségféle. Nekidől, kaparássza a porrá száradt talajt: — íme, már csírában van, pár nap múlva sorolna is. Persze, ahhoz kiadós eső kel­lene. Csendes, áztató eső. — Amott húsz hold gyökér — bök az országút túloldala felé —, a föld azonban ott sem nedvesebb ... Április 4-én már emelt fővel ünnepelhet­tünk, száz holdon a cukor­répamagot is elvetették a de­rék traktorosok, az igyekezet meg a szorgalom azonban még kevés ahhoz, hogy az elvetett mag jól be is ázhasson. — Nem emeljük a paradi­csomtermő terület nagyságát. A répa- és a gyökérfélék műveléséhez, betakarításához alig-alig kell emberi kéz, a paradicsom szedését azonban a- közös gazdaság fiataljai már nemigen vállalják, hosszan tar­tó, ’ fárasztó munka, azoknak pedig, akik szednek, a sok ha- jolgatástól már remeg, sajog a lábuk, a kezük, és hasogat a derekuk is. Maradunk hát a száz holdnál. Ott bent, a Galica mellett, a fóliák alatt körülbelül egy hektáron már fut az uborka­inda, előreláthatóan május végén az üzletekbe kerül a termés. Most már a kukorica vetése következik. Kiss Sándor FÁK A BATTONYAI EMLÉKPARKBA Vetélkedők, nyelvtanulás, munkaverseny Gazdag programot dolgozott ki erre az évre is a Monori Állami Gazdaság MSZBT-tag- csoportjának vezetősége. Legközelebb Lenin születé­sének 104. évfordulójára em­lékeznek, április 22-én. Ma­jálist rendeznék május 11-én d tápiószecsői tó partján, a győzelem napja alkalmából, sport- és kulturális program­mal, melyre szovjet vendége­ket is meghívnak. Községről községre Jegyzetek útközben VASAD Legutóbb TIT-előadáson vet­tem részt a művelődési ház­ban, azaz nem is ott, hanem a presszóban: tudniillik, alig jelentek meg húszán, és a ren­dezvény lebonyolítására a presszó elégnek bizonyult. Kényelmes ülőalkalmatossá­gok, praktikus asztalok és egjréb korszerű berendezési tárgyak még akadnak benne, a kiszolgálás, az italok és a kávé minősége is megfelelő, csupán a levegőcserét előse­gítő berendezés hiányzik, ezért olykor a helyiségben vágni lehet a dohányfüstöt. Jó lenne, ha a presszót üze­meltető pilisi ÁFÉSZ változ­tatna a helyzeten, hiszen az egészség Vasadon is egészség. , MONOR Némelyik épületet üde, zöld gyepszőnyeg övez. Némelyiket virág, de ha a gyepszőnyeget, illetve a virágudvart napra­forgóhéj meg tökmaghéj he­lyettesíti, a látvány elszomo­rító. Ilyen látvány Monoron, a MÁV-állomáson tárult elém. A padokon ülők s az épület környékén ődöngő, vonatra várakozók előszeretettel gon­doskodnak arról, hogy a szür­ke szőnyeg e tájról soha el ne tűnjék. De miért is tűnne el? Hi­szen az állomás előtti piciny bódéban olcsó áron mérik az olajos magvakat. Ám a bűnös nem az, aki árusítja, hanem az, aki sze­metel velük. Tilalmi időben vadásztak Egyszer s mindenkorra kizárva Tavasszal tilos a vadászat. Bizonyára tudta ezt Petrovai Sándor és unokatestvére, Pet­rovai Ferenc is: a két közeli rokon már évek óta tagja a járásban egy vadásztársa­ságnak. A vemhesség időtar­tama alatt, valamint az azt követő hónapokban a törvé­nyeket és a szabályokat tisz­telő vadászok szegre akaszt­va tartják lőfegyverüket. A rokonok azonban türel­metlenek voltak: szabály ide, szabály oda. szabad szombat lévén, bementek Gomba köz­ség táján a zöld csalitba, s .fittyet hányva a sarjadó élet­re, hasas nyulakat kaptak puskavégre. A lövöldözésre a szokásos ellenőrző útjukat járó fegy­veres mezőőrök lettek fi­gyelmesek, akik rövidesen tet­ten érték a tilalom súlyos megszegőit, s bekísérték őket a rendőrségre, ahol a törvé­nyeknek megfelelően, a két fegyvert azonnal elkobozták tőlük. A felelőtlen lövöldözőkre súlyos pénzbüntetés vár, de a vadásztársaság fegyelmi bi­zottsága máris kizárta őket egyszer s mindenkorra a ha­zai hivatásos vadászok so­rából, továbbá az okozott kár többszörös értékét is meg kell fizetnie a két Petrovainak, aki több tucat születendő kisnyúl és jó néhány anyaállat életét oltotta ki. R. J. PILIS Bezzeg Pilisen meg kell néz­ni az állomást. Amióta Prepe- licsa Sándorné a MÁV taka­rítónője, az épület helyiségei­ben is, a környékén is példás a rend, a tisztaság. A takarítónő alig egy esz­tendeje áll még csak a pilisi MÁV-állomás szolgálatában, s fáradhatatlan szorgalmáért már három ízben kapott rend­kívüli pénzjutalmat, két alka­lommal pedig írásbeli dicsé­retet. MONORI-ERDŐ Csupa illat a tavaszi erdő, üdítő szél suhan a fák övez­te tágas tisztáson át. Néhány általános iskolás fiú érkezik valahonnan, csillogó, új kerékpárokon. Leteleped­nek az erdő szélén, majd né­hány perc múva szétugranak, s száraz rozsét hordanak ha­lomba, aztán meggyújtják á kupacot, szalonnasütéshez lát­nak. Pattog a száraz rőzse, serceg az apró nyársakra hú­zott szalonna illatos zsírja. És persze, viszi a szél a tüzes pernyét. A csodával határos. hogy nem keletkezett erdőtűz. A minap hallottuk a rádióban: egyetlen nap alatt 16 erdei tűz pusztított Baranyában, s több tucat hektárnyi erdő kapott lángra a Balaton környékén. Sajnálatos, hogy a felnőttek nem ellenőrzik kellőképpen az iskolás gyerekeket, nem néz­nek utána, hová, miért men­nek, mit cselekszenek. A fel­ügyelet hiánya veszedelmeket hordoz magában. És az is sajnálatos, hogy a szóban forgó erdő már évek óta nélkülözi az erdészt, mert amióta, haláleset következté­ben, az a poszt megüresedett, mind a mai napig betöltetlen maradt. Rakovszky József Összeírják, ki szeretne oro­szul tanulni, s az érdeklődők részére nyelvtanfolyam indul, amelyet pedagógusok vezet­nek. Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából ve­télkedőket rendeznek augusz­tusban, s a szocialista bri­gádok munkaversenyét is megszervezik. Battonyán, hazánk elsőnek felszabadult községében fát ültetnek, az ottani emlék­parkban a gazdaság képvi selői. Rendszeres kapcsolatot tar­tanak fenn a Szovjet Kultú­ra és Tudomány Házával, amelyet csoportosan meg is látogatnak a dolgozók, s ak­ciót szerveznek az Ország-Vi­lág előfizetésére. (gér) Monoron száznegyvennégyen Minden végzős nekivág az érettséginek Húsz témakör — Tételek nélkül A Művelődésügyi Minisz­térium tájékoztatóját az új érettségi vizsgáról már min­den végzős gimnazista meg­kapta, átlapozhatta. A Monori József Attila Gimnázium és Szaközépiskoiában az * idén száznegyvennégy diák búcsú­zik, négy gimnáziumi, egy szakközépiskolai osztály s a Vecsésről az utolsó évben oda­került tanulók: őket és szülei­ket érinti közelről a korsze­rű érettségi startja. Dr. Gerő Igor Györggyel, az iskola igazgatójával be­szélgetünk. — Kötelező-e vagy nem az érettségi? — Nem kötelező. Akik el­végzik a négy gimnáziumi osztályt, bizonyítványt kap­nak. Mégis minden jel arra vall, hogy az idén is minden végzős tanulónk nekivág az érettséginek, még az is, aki nem kíván továbbtanulni. — Az írásbeli érettségi má­jus 18—24-ig, a szóbeli jú-'1 nius 10—26-ig zajlik le, ar­ról, hogy miképpen, min­denki tájékozódhatott mór. Négy tárgyból kell vizsgázni, kötelező a magyar és a mate­matika, két másik pedig tet­szés szerint választható. — Az érettségi vizsgán azt kell megállapítanunk, szert tett-e a tanuló a vizsgatár­gyak tantervi anyagának meg­felelő tárgyi tudására, ké­pes-e ismereteinek rendsze­rezésére és alkalmazására, el­jutott-e az adott tantárgyak jelenségeinek marxista—le­ninista világnézetű értelme­zéséig, rendelkezik-e az álta­lános műveltség elemeivel, s olyan képességekkel, ame­lyek alkalmassá teszik az ön­művelésre, végül: a fentiek alapján alkalmas-e arra, hogy tanulmányait felsőfokú ok­tatási intézményben folytas­sa? Ez utóbbit maradékta­lanul megállapítani nem tud­juk, az a felvételi vizsgák feladata. «— Megszűnt a biflázás, a tételek kidolgozása. Az érett­ségi vizsga témakörei nem ölelik fel a teljes gimnáziu­mi törzsanyagot. Húsz té­makör van, a vizsgázók azo­kat ismerik, tételek nincse­nek, ‘— A végzősök időben be­adták továbbtanulási kérel­meiket? — Igen, és mi mindenkit javasoltunk is továbbtanulás­ra, de meg kell mondanom, többek választása nem egé­szen reális. Harmincnyolcán egyetemre, ötvenen főiskolá­ra, tízen tanítóképzőbe, he­ten óvónőképzőbe jelentkez­tek, közöttük olyanok is; akik­nek képességei nem indokol­ják a választást, pedig peda­gógusaink, pszichológusunk sokat tettek azért, hogy ne kövesse csalódás a jelentke- zéseket­(k. zs.) MŰSOR MOZIK Gomba: Egy kínai viszon­tagságai Kínában. Monor: A diktátor. Űri: Keresztesek I— II. Vecsés: Jó megjelenésű ausztráliai feleséget keres. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Gyömrőn, 18 órakor: tánc­est és kibővített klubveze­tőségi ülés a nyári klubtábor előkészítésével kapcsolatban. Monoron, 19-kor: tánccal egybekötött lemezbemutató az ifjúsági klubban. SPORT Területi labdarúgó-bajnokság Gyömrö—Hé vízgyörk 0:0 Gyömrő—Hévízgyörk 0:0 Gyömrő, száz néző, vezette: V. Oszáczki (jól). A mérkőzés előtt a gyöm- rőiek fogadkoztak, megszer­zik végre első idei győzel­müket. Hazai támadások után, a 23. percben, Kiss A. szépen tisztára játszotta magát, ám gólhelyzetben, mellé lőtt. Né­hány perccel később Tóth J. hibázott tiszta helyzetben. A második 45 perc is job­bára a hazaiak fölényét hoz­ta. A csereként beállt Ballon kétszer is a hálóba találhatott volna. A 65. percben Tóth J. a gólvonalról fejelte fölé a Havonta harminc olajlámpa labdát. (Óriási gólszerzési al­kalom volt.) Kimaradtak a további gólhelyzetek is. A közepes iramú és színvo­nalú mérkőzésen a gyömrőiek a helyzetek alapján, akár több góllal is győzhettek volna. Jók: Fitos, Varga Imre. Gyömrő ifi—Hévízgyörk ifi 0:0 Péteri—Dabas 1:1 Kézilabda megyei férfibajnokság Gyömrő—Esze Tamás SE 14:12 (4:3) Vác, száz néző. Az első tíz percben már kialakult a félidei eredmény. Szünet után a gyömrőiek jól használták ki a hazaiak meg­ingásait, és megérdemelten győztek. A győzelemben nagy része van a kapus Szabó Ist­vánnak, aki két hétméterest is kivédett. Góldobók: Szabó Imre (5), Budinszky P. (4), Lendvai (3), Veress és Kiss J. Jó: Szabó István (a me­zőny legjobbja), Szabó Imre, de a többiek is dicséretet ér­demelnek lelkes, csupaszív já­tékukért. Az ificsapat 30:6 arányú ve­reséget szenvedett. (-€-) A Monori Vasipari Szövetkezetben olajlámpákat is gyár­tanak a Miskolci Tüzeléstechnikai Kutató Intézet számára, havonta harmincat. Képünkön: Dancsók János és Füri János beilleszti a toldatot. Mutnéfatvy Adorján felvétele A FILMTECHNIKAI VÁLLALAT felvesz fémcsiszoló szakmunkásokat monori munkahelyre, esztergályosokat, takarítónőket átmenetileg pesti, majd monori telephelyünkre. Jelentkezés: Budapest XIV., Szabó József u. 12. Személyzeti osztály. Óvakodjunk a besurranó tolvajoktól egy márciusi napon, míg a 4-es műút menti közértbe futott vásárolni. Mire visz- szaérkezett, értékes puló­verjének és fényképezőgé­pének lába kelt. Sorolhatnánk még né­hány tucat hasonló esetet, de inkább vonjuk le a ta­nulságot belőlük, és szív­leljük meg a járási kapi­tányság intelmét: „Legyenek a lakosok kö­rültekintőbbek, ne hagyják nyitva otthonukat, nyara­lóikat, ha eltávoznak, és szokjanak le arról, hogy a kulcsot közismert rejtekhe­lyen tartsák!” (r.) Az emberek általában az apróbb bűnesetek közé so­rolják a besurranó tolvaj- lásokat, pedig gyakran igen jelentős az a kár, me­lyet e tettek elkövetői okoznak. Még az őszön történt Pi­lisen. K. L. Mária-telepi la­kos, aki feleségével nap mint nap a fővárosba jár dolgozni, a lakáskulcsot nem a legmegfelelőbb he­lyen tartotta. Valaki rá­lelt, és behatolt a kis csa­ládi otthonba, majd tízezer forint körüli értékű ékszer­rel távozott. P. N. tanítónő budapesti lakos tárva-nyitva hagyta monori-erdei nyaralóját

Next

/
Oldalképek
Tartalom