Pest Megyi Hírlap, 1974. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-19 / 65. szám

Uj Mások, böksődek közművesítés Megszűnik a vízhiány Ünnepi megemlékezések A Magyar Tanácsköztársa­ság kikiáltásának 55. évfordu­lója alkalmából ünnepségen emlékeznek meg a város lakói a magyar nép történelmének dicső napjairól. Március 21-én délelőtt 11 órakor a városi levéltárban (Hősök tere 4—5. I. emelet) a — Tanácsköztársaság doku­mentumai — címmel emlékki­állítás nyílik. A kiállított do­kumentumok — 110 eredeti irat, okmány — Nagykőrös város 1918—1919-ből származó féltve őrzött emlékei. Az ünnepségsorozat délután 2 órakor a városi tanács előtt a Mészáros János dombormű­nél a KISZ fogadalomtétellel folytatódik. Az eskü elhang­zása után a városi pártbizott­ság, a városi tanács, valamint a fiatalok megkoszorúzzák a város direktórium-elnökének emléktábláját. Délután 4 órakor koszorúz­nak a politikai és társadalmi szervek képviselői, a városi ta­nács udvarán felállított Vági István szobornál, a Münnich Ferenc, Zsemberi Gyula, Nik- losz János, és a 112. gyalog­ezred emléktáblájánál, vala­mint a temetőben Mészáros János, sírjánál. Délután 5 órakor a művelő­dési otthon színháztermében tartják a városi központi ün­nepségét. Az ünnepséget Ta­kács Jenő, a városi pártbizott­ság első titkára nyitja meg, majd ünnepi beszédet mond Kovács Sándor országgyűlési képviselő, a városi párt-végre­hajtóbizottság tagja. élen a német-brigád. Á lakatosok, festők és Né­meth Dénes brigádja, az elektroműszerészekkel együt­tesen a legeredményesebben dolgoztak tavaly a Gépjavító és Faipari Szövetkezetben. Az ÉKES, ÉRDES ANYA­NYELVŰNK a Halotti be­szédtől a tolvajnyelvig, avagy nyelvében él a nemzet — cí­met kapta Bánffy György elő­adói estje, ameiyet az iro­dalmi presszóban rendeztek. A művész a XII. század utol­só évtizedeiben keletkezett Halotti beszéd lendületes so­raitól, a XX. századig kísérte végig a nyelv fejlődését, ala­kulását, jobbítását, romlását. Ma a világban hozzávető­legesen 16 millió ember vall­ja anyanyélvének a magyart. Mátyás király udvarában élt olasz történelemtudós, Ge- leotto Marzio, irigységgel ál­lapította meg, hogy míg az olasz nyelvjárásokat beszé­lők csak nehezen értik meg igen eltérő nyelvüket, addig a magyaroknál a beszéd for­mája azonos, megérti egy­mást a pór és a király, da­laikat közösen énekelhetne. Ez az egységessége mindvégig megmaradt nyelvünknek, amit sem a latin, sem a tö­rök, sem a német nyelv erős hatásai sem tudtak megtörni. Mégis ebből a 800 esztendős időszakból legalább 700 esz­tendő telt el szakadatlan harc­ban azért, hogy magyarul be­szélhessenek az emberek, Ba­lassi Bálint például a ma­gyar nyelvű irodalom fejlesz­tésének tudatosságával han­goztatja Szép magyar komé­diájának Prológusában a ma­gyar nyelv gazdagítására, nanykoríisáaának bizonyítá­sát célzó küzdelmét. KALANDOZÁS? Igen. ez volt a műsor. Baráti Szabó Dávidtól Ady-ig, Mikes Kele­Egy már korábban jóváha­gyott középtávú pénzügyi el­képzelés alapja annak a költ­ségvetési és fejlesztési terv­nek, amelyet a legutóbbi ta­nácsülésen vitattak meg a ta­nácstagok. összeállítása során messzemenően figyelembe vet­ték azokat a gazdaságpolitikai irányelveket, amelyek kiala­kítják a szükséges fejlesztési és fenntartási arányokat. Az előterjesztés az eddigi ered­mények alapján megállapítja, hogy a város fejlődésének üteme kielégítő, annak ellené­re, hogy az időközi változások miatt az arányokat néhány te­rületen az eredeti elképzelé­sekhez képest módosítani kell. A gazdálkodási egyensúly megteremtésének egyik felté­telét a különböző bevételek jelentik, közöttük például a lakosság adói, a vállalatok kisipart, és mezőgazdasági szö­vetkezetek befizetései. Csak­nem 50 millió forintot jelente­nek a különböző ágazatok ter­metitől Füst Milánig, Petőfi­től ILyés Gyuláig, Vórösmar- tytól Gsörsz Istvánig, Kazin- czytól a pesti vágányig, fe­szülnek a láthatatlan ivek a magyar nyelvben. A nyelvművelés ma közügy, mégis mennyire igaz a nyelv­újítók határozottsága: a nyelvművelés nem kanászjá- ték, az a nemzet ügye. Ezt az igazságot hangoztatja Ko­dály Zoltán is, mikor felszó­lított, „vessünk gátat kiejté­sünk romlásának”. Napjainkban, amikor nem más nyelvekkel vívja élet­halálharcát nyelvünk, hanem a nyelvi kényelmességgel, há- nyavetiséggel, a veszély nem csökken. Szószörnyek szület­nek, legszebb szavainkat te­metjük el, s használunk he­lyettük szürkébbeket, erőtle­nebbeket, divatosabbakat. A kisgyermekek szókincse pár száz szó. Lényegében pár ezer szóval élünk a minden­napi beszédben, abból a száz­ezerből — talán —, amit is­merhetnénk, beszélhetnénk. NYELVELÉS. Furcsa szó, Karinthy Ferenc nevezi így tréfás-komolyán mai nyel­vészkedésünket. Nyelveljünk csak bátran. Erre bizíat Ba­bits Mihály, Móra Ferenc, Berda József, Déry Tibor egy-egy. a műsorban hallott műve is. Merjük és akarjuk szépen, változatosan beszél­ni. Bánffy György előadói estje ezt a nondolatot ébresz­tette a hallgatóban. Humora tarkaságának kápráztató szí­vel — igazi kedvcsinálók vol­tak. Szabó Mária Javítani kívánják egyebek kö­zött a szociális otthon lakói­nak életkörülményeit. Részük­re az otthon területélj egy új pavilont építenek. Felújítják a városi kórház külső hom­lokzatát és átalakítják a szü­lészeti osztálynál levő régi épületrészt. Itt kap helyet majd a terhes-tanácsadó inté­zet is. Növelni kívánják az idén a bölcsődei helyek szá­mát, ehhez szükséges a bölcső­de épületének átalakítása, ahol a munkálatok befejezése után a jelenleginél tízzel több apró­ságot gondozhatnak majd. Át- I adására a jelenlegi tervidő­szak végén kerül sor. Ez év­ben még 46 OTP-lakást is át­adnak és folytatják a Ceglédi úti lakótelepen a belső úthá­lózat építését. Rendezik a há­zak környékét és kiépítik a közvilágítást is. A Városgazdálkodási Válla­lat munkásai 40 lakást hoznak tető alá a Dózsa György utcában, ezzel egy időben a szüksé­ges közműhálózatot is megépítik. Az első húsz lakást a jövő év tavaszán, a másik húsz lakást pedig jövő ősszel adják át. További új lakásokat épít az OTP is: három év alatt 152-t, saját beruházásban. Régi gondja a városnak az ivóvízhiány. Ezen egy 700 köb­méteres víztorony és hozzá­kapcsolódó vízvezeték építésé­vel segítenek. Üzembe helye­zése után megfelelő minőségű és mennyiségű ivóvízhez jut­hatnak a többemeletes házak lakói is. A víztoronyt előreláthatóan az év végén adják át majd rendeltetésének. Tovább bővítik az ivóvízháló­zatot a Széchenyi, Kecskeméti úton, a Szabadság téren, a Tündér és Angyal utcában, valamint a Szolnoki úton. A tanácstagi beszámolókon gyakran visszatérő téma a jár­daépítés. Erre a célra 500 ezer forintot szánnak. Tovább épí­tik a gázvezeték-hálózatot a Szász, Rákóczi és Mentovich utcában, a Kecskeméti és az Encsi úton. Bővítik a villany­hálózatot, és új buszvárót is létesítenek. Bizonyára sok szülő szívesen veszi a hírt, hogy korszerű új Született: Jakab György és Kanalas Emereacia: György, Vas Sándor és Hegedűs Mar­git: Hajnalka, Patay Zoltán és Fejes Gyöngyi: András, Kas­sai Károly és Szaniszló Etel­ka: Ágnes, Mecsker József és Szűcs Éva: Herta, Szivós- Tóth László és Fekete Fran­ciska: Gábor, Abomyi László és Velényi Ibolya: Ibolya, Ive- zics Tomiszláv és Baloga Ág­nes: Marin, Tege Antal és Bencsik Rozália: Antal nevű gyermeke. Névadót tartott: Gál Béla és Kurgyis-’' Ágnes: Henriett, Kurgyis Imre és Szaniszló Ka­talin: Attila, Halápi Sándor és Pulai Sára: Sándor, Mészáros óvoda épül a tormási kertvá­rosban. Átadásával 75 apró­ság elhelyezésének gondja ol­dódik meg. A tanácsülés egyetértett a költségvetésről és városfej­lesztésről szóló előterjesztéssel és azt egyhangúlag elfogadta. Jelentős összeget fordítanak 1974-ben oktatási és kulturális célokra. Csaknem egymillió forinttal támogatják a diákok élelmezését. Ebben az évben befejezik a Kossuth Lajos ál­talános iskola tornatermének felújítását és új korszerű fű­tést kap a zeneiskola. Évről évre mind több könyvet • vásárol a városi könyvtár. Az idén a tava­lyinál 50 ezer forinttal na­gyobb összegért, 150 ezer forintért gazdagíthatják az állományt. Több százezer forint jut még egyebek között a tanács­háza külső homlokzatának felújítására is, és nem keve­set költenek az önkéntes tűz­oltóság szertárának felújításá­ra. valamint a polgári védel­mi felkészítésre. A nagyarányú tervek meg­valósításához a fejlesztési alap bevételei is szükségesek. Ezeket a lakosság községfej­lesztési hozzájárulása, a telek­adó, út- és közműfejlesztési hozzájárulás, vállalatok, sző* vetkezetek városi hozzájáru­lása, bankhitel, állami és fel­sőbb tanácsi hozzájárulás je­lentik. Az összes bevétel csak­nem 34 millió 690 ezer forin­tot tesz ki. Sokakat érint például a la­kásépítés. A IV. ötéves terv el­ső három évében a célcsopor­tos lakásépítés során összesen 188 lakást építettek. Az idén az év első felében a Ceglédi úti lakótelepen további 42 tanácsi bérla­kást kívánnak átadni, és az cv végén újabb 70 ta­nácsi értékesítésű lakásba költözhetnek be a tulajdo­nosaik. Tovább folynak az építke­zések a Ceglédi úti lakótele­pen. A strandfürdővel szem­ben egy újabb 112 lakásos ház alapozásához láttak hozzá a Bács-Kiskun megyei Építőipa­ri Vállalat munkásai. K. A. Dénes és Pulai Mária: Zsu­zsanna, Dajka József és Fehér Sána: Szilvia, Tóbiás Sándor és Horváth Ágnes: Ágnes ne­vű gyermekének. Házasságot kötött: Szabó Sándor és Oláh Irén, Dósa László és Videspann Ilona, Horváth László és Mihalik Franciska, Harsányi Pál és Józan Karotin, Tóth István és Nagy Mária, Hajdú Ambrus és Járó Irén, Urbán Béla és Pataki Katalin. Meghalt: Dósa Pálné Urban Ilona (Kocsér, Szabadság u. 30.), Kiss Márton (Maros u. 15.), Szűcs Dávid (Bántős- Bánom d. 4.). egy fore eso termelési érté­kük 260 ezer forint volt. SIKERES VERADÖNAP. A 21-es Volán telepén hetven dolgozó adott vért az elmúlt héten tartott térítésmentes véradónapon. vézett kiadásai, melyek közül a szociális és egészségügyi célokra például az idén 19 millió 494 ezer forintot fordítanak, 3 millióval többet, mint az elmúlt esz­tendőben. BÁNFFY GYÖRGY ESTJE Nyelvelés az irodalmi presszóban Sportpálya épül Megkezdték a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépisko­la és Szakmunkásképző Inté­zet sportpályájának építését. Az iskolának külön erre a célra nem volt pénze. Ezért a diákok felajánlották, hogy — a jó idő beálltával — társa­dalmi munkával segítenek. Az építésbe a felnőttek is bekapcsolódtak. A 21-es Volán Vállalat, a Hunyadi és a nyársapáti Haladás termelő- j szövetkezetek dolgozói — szin- i tén társadalmi munkában — 1 Baldavári László felvétele eddig 1500 köbméter földet mozgattak meg, a kézilabda-, a futó-, a távol- és magasug­ró, valamint a súlylökő verse­nyek leendő színhelyén. A sporttelepet szakaszosan adják át. A vörössalakos kézi- labdapályán már tavasszal megkezdik az edzéseket. A következő tanévben pedig már saját pályájukon tarthatják meg a testnevelési órákat a ! toldisok. F. E. , Szerelés - külföldön A Gépjavító és Faipari Szö­vetkezet az elmúlt évben a Szovjetunióban, a Német De­mokratikus Köztársaságban, Csehszlovákiában, Lengyelor­szágban és a Német Szövetségi Köztársaságban rendezett élel­miszeripari kiállításokon mu­tatta be termékeit. A szövet­kezet 37 dolgozója összesen 670 napot töltött külföldön és végzett szerelési munkákat. Legtöbben a Szovjetunióban dolgoztak, kisebb-nagyobb megszakításokkal, mintegy 300 munkanapot töltöttek a hagy* matisztító berendezés szereié­SPORT Sikeres volt a KISZ-es teremkézilabda-vetélkedő A döntő mérkőzésekkel be­fejeződött a Toldi-sportcsar- nokban a városi KlSZ-bizott- ság, valamint az élelmiszer- ipari szakközépiskola KISZ- és sportvezetősége által rende­zett városi teremkézilabda-ve­télkedő, amelynek fő célja a tömegsportélet további fellen­dítése volt. A 10 férfi- és 8 női csapat összesen 33 mérkőzésen küzdött az útjára indított két vándorserlegért. Kis szépség­hiba, hogy 5 női találkozó el­maradt, de ez sem csökkentet­te a Kőrösön újszerű sportve­télkedő sikerét. Ezt történt az utolsó játéknapon. Férfi 5—6. helyért: Toldi B —Gépjavító 3:0. a szövetkeze­tiek itt sem álltak ki, az évi mériegzáró közgyűlés miatt. Női 1—2. helyért: Toldi A— Toldi B 26:3 (11:2), Az A csa­pat nagy fölényben volt. Férfi 3—4. helyért: Konzerv­gyár—Toldi A 13:10 (4:5), a ta­pasztaltabb gyáriak nyertek. Férfi 1—2. helyért: Város- gazdálkodás—21-es Volán 7:5 (4:1), sok mozgás, sportszerű játék, a VGV jobb volt. Férfi végeredmény: 1. Vá­rosgazdálkodás (Csontos — Mackó. D. Kovács L., Szűcs, Besenyei, Zsuffa, G. Kovács, Héjjas, Kovács T.), 2. 21-es Volán, 3. Konzervgyár, 4. Tol­di A. 5. Toldi B, 6. Gépjavító. Női végeredmény: 1. Toldi A (Horváth — Bató, Nagy I., Vanó, Csurja, Tóth E„ Kecs­kés, Kengyel), 2. Toldi B, 3. Egészségügyi Szakiskola, 4. 21-es Volán, 5. Toldi D, 6. Tol­di C. A 250 fiatalt megmozgató sportvetélkedő végén a női és férfi győztes csapat vándor­serleget, az 1—3. helyezettek oklevelet kaptak. Hatan: Kis­maréi Sándor (21-es Volán) és Horváth Etelka (Toldi A) ka­pusok és a legeredményesebb játékosok — Szűcs István (Vá­rosgazdálkodás, 27), Matuska László (21-es Volán, 27), Vanó Anikó (Toldi A, 29) és Nagy Ilona (Toldi A, 20) — a KISZ- alapszervek jóvoltából vázát kaptak jutalmul. KEDDI MŰSOR Kézilabda Bp.: Csepel SC—Nk. Kini­zsi barátságos férfimérkőzés. Teke Cegléd: járási felnőtt egyé­ni nagygolyós bajnokság. S. Z. Áramszünet A DÉMÁSZ március 24-én,' vasárnap reggiel 8 órától 12 óráig karbantartási munká­kat végez, s ez alatt az idő alatt nem lesz áram az alábbi utcákban. A Ceglédi úton az Abonyi utcáig, az Abonyi úttól a Toldi utcáig, a Gyopár, Kárász, Zsemberi utcáktól a Zsolt ut­cáig, a Zrínyi utcában az llos- vay útig, a Hétvezér, Álmos, Előd, Kund, Huba, Töhötöm, Botond. Dózsa György, Farkas, ■Lengyel és Lőrinc pap' utcák­ban. Mit látnok ma a moziban? Az ezredeseket akarjuk. Színes, szinkronizált olasz filmszatíra. Kísérőműsor: A kő. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. KISKÖRZETI MOZI AZ ÁRBÓZI ISKOLÁBAN Anna ezer napja I—II. An­gol történelmi film. Előadás kezdete: fél 7-kor. rMárcius 18-tól 23 ig női félcipő bőrből 190 Ft helyett 88 Ft, női papucscipő 190 Ft helyett 88 Ft rriÉM RJgj BBSioiFfcuLÄ jfaSgjij A fejlesztés tervei Anyakönyvi hírek

Next

/
Oldalképek
Tartalom