Pest Megyi Hírlap, 1974. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-01 / 50. szám

4 A PEST MEGYE! HÍRLAP RTV-MELLÉKLETE TV FIGYELŐ Reinhardttól A csónak És a tervezés? b/.eidán este a nyitott boríték műsoráboj nyilvánvalóan mindenki meg értette, esetleg be is látta, hogy a gödi tó melletti halász­tanyát, körülbelül 200 üdülő­házat, le kell bontani. A terü­letre Gödöllő vízellátásának biztosítása miatt van szükség. Ez nem csekélység. Bármennyire fájdalmas is tehát az érintetteknek, a ha­lásztanya területén előbb- utóbb megkezdődik a vízmű építése: az üdülőteleptől el kell búcsúzni. Tekintve a do­log szubjektív átitatottságát, az illetékesek — mint a mű­sorból kiderült — megfontol­tan, higgadtan akarják végre­hajtani az akciót. Szó esett a műsorban a tulajdonosok kár­talanításáról is. Az ügynek ez a része rendben van. rep..1 lelték együtt Kovács Andrást és a pa'a°sintasütésd versenyt? Azt hitték, ez így szórakoztatóbb, mintha tény­leg beszélgettek volna a fiata­lok és a híres filmrendező? Ne folytassuk: olyan volt az egész, mint egy rossz álom. S nem öt vagy tíz percig tar­tott, hanem l"l~ ben nyolcva­nig! Már az sem világos egé- ezen, hogy egy ilyen műsor miért készült él. De az, hogy kéoernyőre miért került, már tényleg megoldhatatlan rej­tély. Ökrös László Karaj anig Az érdekes osztrák dokumen­tumfilm Ausztria művészeti életé­nek, pontosabban előadóművészen életének nagyjalra emlékezik. Büszke seregszemle ez, mely szá­zadunk színházi és zenei világá­nak számos nemzetközi rangú ki­válóságát vonultatja fel. A film elsősorban a későbbi világhíressé­gek pályakezdésére koncentrál, azt mutatja be érdekes, kevéssé ismert, vagy még nem látott do­kumentumokkal. Adás: szerda, március 6. n. mű­sor: 21.30. Fehér Klára rádiójátéka a n. vi­lágháborúban, a nácik megszállta Görögországban játszódik, egy is­meretlen koncentrációs táborban. Hősei: a tábor parancsnoka, aki a háborút Jó alkalomnak tekinti* hogy tanulmányát: a halálraítélt pszichológiáját új tapasztalatokkal és ismeretekkel bővítse: a fiatal görög, aki talán csak valami vé­letlen folytán került a lágerbe éa az öreg. a forradalmár, aki szá­mára életénél is fontosabb a haza* a szabadság ügye. A darab ugyan valamikor a negyvenes években Játszódik, de időszerűsége mindaddig megma­rad, amíg elnyomók és szabadsá­gukért küzdő népek lesznek. Elhangzik: március 28-án, P. 19.26. A rádió hullámhosszán Valami azonban mégis nyug­talaníthat bennünket ebbein az ügyben. Nagyon sokan foglal­koznak nálunk tervezéssel. Hatalmas apparátusok rajzol­ják elénk a közeli és a távoli jövőt. Ezekből a tervekből még azt is tudni lehet, lesz-e 2000- ben Gödön helikopterállomás, és hány megállóval, vagy nem lesz. De ha ezt már meg tudjuk, hogyan lehet akkor mégis az, hogy néhány évvel ezelőtt még nem tudták — a gödi halász­tanya ugyanis nem a honfog­lalás korában épült — erre a területre rövidesen szükség lesz? Miért adták ki az építési engedélyeket? Szépek, szépek ezek a heli­kopteres tervek. De azért ne feledjük el, nekünk a földön kell járnunk. Itt és most, 1974- ben, Magyarországon, illetve Pest megyében, pontosabban — hogy ne essünk mi is a ter­vezők hibájába — Gödön. Nem ezt akartuk. Azt hi­szem, amikor szerdán este be­fejeződött az új ifjúsági kör- kapcsolásos szórakoztató mű­sor, a Vagy amit akartok adá­sa, egyöntetűen felsóhajtot­tunk és megállapítottuk, hogy sajnos: mi nem ezt akartuk. Az úgynevezett szórakoztató műsorok között ugyan egyál­talán nem ritka a gyenge pro­dukció. Ez a legújabb azonban erőtlenségben, ügyetlenségben és ötlettelenségében valameny- nyi elődjét felülmúlta. Szeren­csére ritkán láthatunk ma már ilyen szétszórt, koncepciótlan, tétova, kapkodó, felületes és mesterkélt műsorokat. De ez azért nagyon kínos másfél óra volt. Még az sem derült ki, mit akartak tulajdonképpen a szerkesztők-rendezők. Mit akartak összehozni a fantasz­tikus tarkasággal? Miért hit­ték azt, hogy ha valamiről említést tesznek, akkor arról már mondanak is valamit? Lásd a nyakatokért, kusza párbeszédeket az iskola mai problémáiról. Aztán miért sze­Marton Frigyes rendező (Hétfő, K. 19.40) Szűcs Judit táncdalénekes (Kedd, 3. m. 21.18) Pablo Casals Csemtis Mariann Szakonyi Károly Antonietta Stella gordonka- színművésznő író operaénekesnő művész (Péntek, K. 16.05) (Szombat, P. (Vasárnap, 3. m. (Szerda, K. 18.20) 18.15) 14.05) SZOMBAT Tv-híradé. 20.00: Szombat este... Kb. 22.40: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.50: Műkorcsolya VB (színes). Nőd szab adón választott gyakorla­VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Teresa Berganza és Herann Prey énekel. 9.00: Szóljatok, szép szavak! 9.50: Szerkesztői üzene­tek. 10.03: A Magyar Rádió és Te­levízió gyermekkórusa énekel. 10.22: Zenés reklámturmix. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Kovács Apol­lónia és Mozsár Imre énekel. 13.08: Nem azért mondom... 13.18: Nagy mesterek — világhírű elő­adóművészek. Közben: 13.51: Pil­lantás a nagyvilágba. 15.08: San­zon — lexikon. 16.05: A művelő­dés pol. rovat műsora. 16.15: Be­mutatjuk új felvételeinket. 17.05: Az élete regény volt. 18.05: My fair Lady. Részletek Loewe zenés játékából. 18.23: Világlíra. 18.38: Népdalkörök országszerte. 19.10: öt perc sport. 19.15: Mozart Mű­veltségi Verseny. 20.45: „Új dalo­kat sodornak a szelek ...” Bolgár irodalmi est közvetítése a szentesi Tóth József Színházteremből. 21.45: Klarinét- és szakszofonszólók. 22.10: Sporthírek. 22.25: Miskolci Balogh János népi zenekara ját­szik. 23.10: Szólistaparádé. 0.10: Operettdialofc. PETŐFI RÁDIÓ 8.30: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. 9.00: A Rá­dió Kabarészínháza. (Ism.) 10.10: Magyar Múzsa. 10.50: Beethoven: ül. „Eroica” szimfónia. 11.40: Lát­tuk, hallottuk a kiállítótermekben. 12.00: A csehszlovák rádió Svitor- ka fúvószenekara játszik. 12.13: Mit üzen a rádió? 12.48: Minibocs. Fésűs Éva mesejátéka. (Ism.) tok. Közvetítés Münchenből, felvé­telről. POZSONYI TV 10.00: Sí VB. 11.00: A fekete vá­ros. Magyar tv-sorozat. 14.00: Sí VB. 15.55: Az autó és a templari­14.00: Táskarádió. 15.00: Debussy- inüvek. 15.20: Körkapcsolás baino- ki labdarúgó-mérkőzésekről. 16.30: Mikrofon előtt az irodalmi szer­kesztő. 16.40: Gyurkovies Mária és Szabó Miklós operettfelvételeiből. 17.00: A vasárnap sportja. 17.30: Színes népi muzsika. 18.05: Ez is, az is... 19.50: Jó estét, gyerekek! 20.10: öt perc sport. 20.15: Feb­ruárban hallották először. 21.02: Vámbéry nyomában Perzsiában, I. rész. 31.17: 150 éve született Sme­tana. 3. MŰSOR 8.09: A Baden-Baden-i rádió ze­nekarának hangversenye az 1973. évi Montreux-i Fesztiválon. Köz­ben: 8.41: Álom az ifjúságról. Füst Milán verse. 8.44: A hang­verseny-közvetítés folytatása. 10.00: Üj Zenei Újság. (Ism.) 10.35: Do­nizetti: Lammermoori Lucia — őrülési jelenet. 10.57: Pjotruska. Karácsony Benő regénye rádióra alkalmazva. (Ism.) 12.10: Chopin- és Liszt-zongoraművek. 14.05: Don Carlos. Részletek Verdi operájából. 15.00: Művészlemezek. 16.07: Pori Dzsesszfesztivál 73. III. rész. 16.40: Raktárak. 17.00: Szimfonikus ze­ne. 18.05: Kapcsoljuk a 6-os stú­diót: Az Üj-Budapest vonósnégyes hangversenye. Közben: 19.05: A magyar költészet századai, n. rész. (Ism.) 15.21: A hangverseny- közvetítés folytatása. 19.56: Akit Móricz Zsigmond fedezett fel... (Ism.) 20.45: Legszebb kórusleme- zemkből. 21.12: Könnyűzene. — Hangszerszólók. 21.30: Zenekari muzsika. TELEVÍZIÓ 8.40: Iskolatévé: Felsőfokú mate­matika. Görbe alatti terület és ha­tározott integrál. 9.20: Csak gyere­kus. Lengyel tv-sorozat. 19.00 t Híradó. 21.30: Műkorcsolya VB. 2. műsor 16.50: Kockázat. Lengyel sorozat. 17.45: Atlétikai terem EB. 20.00: Műkorcsolya VB. ———1——" agr': keknek! 1. Álommanó közbeavat­kozik. NDK bábfilm. 2. Az eltán­colt cipő. Lengyel rajzfilm. 3. Szép tájak. Szovjet kisfilm. 10.10: Zsebtévé. (Ism.) 10.40: Ki játszik ilyet? Vargha Balázs műsora. Szi­matolunk. 11.00: Emlékezetes hangversenyek. Bartók: II. zon­goraverseny. 11.30: Odüsszeia (szí­nes). Homérosz hőskölteményének magyarul beszélő olasz tévéfilm­változata. IV. rész. (Ism.) 14.03: Pedagógusok fóruma. Üj utakon az anyanyelvtanítás. (Bajai kísér­let.) 14.50: Korok, versek. Arany János: A walesi bárdok. (Ism.) 15.50: Flúgos futam. Amerikai rajzfilmsorozat. II. rész: Dilis Da­kota derby. 16.10: Műsorainkat ajánljuk! 16.35: Reklámműsor. 16.45: Delta. Tudományos híradó. 17.10: Pocok, az ördögmotoros. Tévéfilm gyerekeknek. IV. rész. 17.40: Az MRT Közönségszolgála­tának tájékoztatója. 17.45: Férfi kézilabda VB (színes). Döntő mér­kőzés. Közvetítés Berlinből. Köz­ben: Esti mese. 19.00: A Hét... 20.00: Hírek. — Sporthírek. 20.101 Orosz klasszikusok: Élő holttest. Magyarul beszélő szovjet film. 22.25: Hírék. 22.30: Telesport: 1. Férfi kézilabda VB (színes). Köz­vetítés Berlinből, felvételről. 2. Sporthírek. POZSONYI TV 9.30 és 11.40: Sí VB. 12.30: Salut, Germain. NDK tv-sorozat. 19.00: Híradó. 19.30: Csehszlovákia—Szov­jetunió jégkorongmérk. 2. műsor 9.30 és 13.00: Sí VB. 15.00: Mű­korcsolya VB. (Gálaműsor.) 20.00: Rimszkij-Korszakov. Szovjet film. 31.50: Bratislava! zenei ünnepsé­gek. TlEjLJElVJIiZiliO melléklete Új magyar tévéjátékok FELVÉTELEK A STÚDIÓKBAN Csúcsidény van a televízió stú­dióiban, jó néhány produkció for­gatását kezdték meg, illetve fejez­ték be a közelmúltban. Urbán Ernő néhány esztendővel ezelőtt írt riportdrámájának főhőse egy újságíró, aki véletlenül jut egy igazságtalanul meghurcolt szociá­1974. február 4—10. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 8.15: Walter G*csekiag *aozart- müvöket zongorázik. 8.35: Köny- nyűaene Deák Tamás szerzemé­nyeiből. 9.05: A 22-es csapdája. Joseph Heiler regénye folytatá­sokban. XVI. rész: Milo. (Ism.) 9.30: A hót zeneműve. — Brahms: Változatok egy Haydn-témára. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Iskolamú­zeum Debrecenben. (Ism.) 10.45: Zenekari muzsika. 12.30: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Urbán Katalin és az OTP Bartók Béla kamarakórusa népdalokat énekel. 13.50: Válaszolunk hallga­tóinknak. 14.05: Édes anyanyel­vűnk. (Ism.) 14.10: Fekete-Győr István: Négy dal Nagy László ver­seire. 14.24: A Pénügyőrzenekar játszik. 14.34: Irodalmi évforduló- naptár. 15.50: A világgazdaság hí­rei. 15.56: A Rádiószínház bemuta­tója: Királyok temetője. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A hét rádióhallgatója. 17.40: Van új a Nap alatt. 17.55: Húszas stúdió. 19.40: A Rádió Kabarészínháza. Márciusi műsor a 6-os stúdióból. 20.53: örökzöld dallamok. 21.30: Mi férfiak... 22.20: Negyedszázad emlékezetes budapesti hangverse­nyei. 23.33: Nóták. 0.10: Kekko- nen: Laudatio Domini. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Sánta Ferenc népi zenekara játszik. 8.35: Régi híres énekesek műsorából. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. Köz­ben: kb. 10.30: Néhány szó zene közben. 11.45: Újraéledő növé­nyek. 12.00: Századunk zenéjéből. 13.03: Hány tantárgy a világ? 13.20: Hangszersízólók zenekarral1. 14.10: Könyvről — könyvért. 18.05: Kül­politikai figyelő. (Ism.) 18.20: Könnyűzenei Olimpia. — Elődön­tő, I. rész. 19.27: ÜJ könyvek. (Ism.) 19.30: Handel-művek. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.10: Elektra. Részletek R. Strauss operájából. 20.50: „Kiis szekeres, nagy szeke­res.” 21.10: Népzenei hangverseny a 6-os stúdióban. 22.09: Tánczene négy országból. 23.15: Szedő Mik­lós felvételeiből. 23.30: A hét ze­neműve. — Brahms: Változatok Haydn-témára. (Ism.) 3. MŰSOR 18.05: Iskolarádió. Angol társal­gás középhaladóknak. 36. lecke. 18.25: A Zsebrádiószínház bemuta­tója: Mennyire hatásosak a logika fegyverei? 18.49: A Bartók vonós­négyes játszik. 19.23: Huszonöt perc beat. 19.48: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. (Ism.) 20.06: Kapcsoljuk a szegedi Nemzeti Színházat: A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekará­nak hangversenye. Közben: 21.00: Legkedvesebb verseiről beszél: Somlyó György. (Ism.) 22.00: Ope­raáriák. 22.20: Nikita Magaloff Cliopin-mazurkákat zongorázik. POZSONYI TV 18.10: Asszony a nevem. Tv-Já­ték. 19.00: Híradó. 19.30: Polonla- expressz. Tv-játék. 20.00: Megy, mint a kariknesnnás. KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Zsák&l Aladár népi zene­kara játszik. 8.48: Harsan a kürt­szó! 9.23: Humperdinck: Jancsi és Juliska. Meseopera, 3 képben. 10.05! Iskolarádió. 10.30: Édes anya­RÁDIÓFIGYELŐ A TOLLAL ÉS MIKRO­FONNAL című riportokból komponált műsor érdekes, újdonságot, frisseséget ígérő vállalkozás. A rádió munka­társai újságírókkal szövetkez­tek, hogy ki-ki a maga szen­vedélyéről beszéljen, hogy mindannyian kedvenc témáik­kal jelentkezzenek. A műsor­vezető Papp Endre lelkesen vezette be ezt az összeállítást, de a hallgatóban már az első mondatok után megfogalma­zódhatott a kérdés és kétség — s ez a továbbiakban csak el­mélyült — vajon mi köti ösz- sze a különböző tematikájú, fajsúlyú riportokat, vajon el­fér-e ennyi minden egyetlen adásban? Vajon nem követke- zik-e be az az alapvető, el­szomorító hiba, hogy közérde­kű dolgokról csak felületesen beszélnek, éppen csak érintve a visszásságokat? Kelemen Kata szerkesztésében ezúttal szó esett a Dunakanyar ide­genforgalmáról is, a méreg­drága, külföldieket csalogató szállodákról, s a hazai szeré­nyebb igények kielégítetlen- ségéről. Riportot hallhattunk a munkásvonatok primitív körülményeiről, azon belül is az alkoholfogyasztás követ­kezményeiről. A hangfelvéte­lek szorongatóan hitelesek voltak — s talán az újságíró is itt nyilatkozott a legéle­sebben, rokonszenves elragad- tatottsággal hirdette, hogy em­beribb viszonyokat kell terem­teni az utazgató sok ezer em­bernek. Érzésem szerint se­hogyan sem illett az összeállí­tásba a Hungária Kávéház át­alakítás utáni értékelése. Máriássy Judit és Mészáros Tamás felvetette ugyan azt a gondolatot, hogy a kávéházak számának csökkenése — az egykori 600-ból ma 2 műkö­dik — jelzi azt is, hogy az em­berek társas kapcsolatai meg­változtak. hogv visszaszorultak vagy beszorultak a lakásba. A megváltozott kapcsolatokról vagy esetleg a kapcsolatok nyomasztó hiányáról aztán már nem beszéltek. A sokfé­leség ezúttal a színvonalat, a riportok mélységét rombolta — talán ha egymással érint­kező, egymást segítő, tovább­mondó témákat keresnek, em- lékesetesebbet kantunk volna. A TALÁLKOZÁS AZ „ARANYKETREC”-BEN mű­sor Benedek István könyvétől kölcsönözte címét, s egyben utalt a rádióadás témájára és a helyszínre is: Intapusztán, az elmegyógyintézetben nem­régiben tapasztalatcserére gyűltek össze a hazai és kül­földi elmegyógyászok, pszicho­lógusok, rehabilitációs szak­emberek. Egyed László rádiós összeállítása — kitűnő érzék­kel, kulturá't, visszafogottság­gal — nem beszámoló volt erről a találkozásról, nem a laikusok számára készült is­meretterjesztés, sokkal inkább figyelemfelhívó a közvéle­ményt befolyásoló, segítő szándékú rádöbbentés. Kisvá- mosi József igazgató főorvos vezetésével az a korszerű elv fogalmazódott meg, hogy az orvosnak nemcsak a gyógyítás a kötelessége, hanem az is, hogy az embert megtartsa em­bernek, visszaadja számára az emberi élet lehetőségét. Kü­lönböző terápiás módszerek­ről hallhattunk — sohasem azzal az igénnyel, hogy vala­miféle kíváncsiskodást elégít­sen ki a műsor. Részleteket kaptunk pszichodrámából, a szellemi frisseség megőrzését célzó játékokból, az énekkar munkájából — de mindennél fontosabb volt, hogy olyan „csalásokra” is fény derült, amelyeket az intézet kénytelen nap mint nap elkövetni, hogy korrigálja a társadalom torzí­tásait: a rehabilitáció egyik legnagyobb nehézsége, hogy a munkahelyeken nem szívesen fogadják az elmeintézetben ápoltakat. Az intézet ezért idő­ről időre státust biztosít a (Folytatás a 2. oldalon) tis otthonbell gondnoknő ügyének nyomára. Gál László jugoszláviai magyar Író az Éhes hajó című müve egy tengerjáró hajó szalonjában Ját­szódik. A hajó személyzete ho.szú hónapokat tölt együtt, egyetlen női utasukkal. Újabb epizódokat forgatnak Pintér József nagy si­kerű tv-sorozatából. Az Egy óra múlva itt vagyak további folyta­tásait ezúttal is Wiedermann Ká­roly rendezi. Vészi Endre a Kész­vét hete cimű művét Kerényl Im­re vezetésével rögzítik képszalag­ra. A két novella hőset mai, hét­köznapi emberek. Fiatal prózairót mutat be a te­levízió a Látogatók és útitársak című tv-játékkal a közönségnek. Czele György sokat tapasztalt hő­sei megjelenítésével mai emberek­ről, mai problémákról beszél, őszinte, érzékeny hangon. A megtörtént bűnügyek című sorozatban készül Fóti Andor anyaga nyomán, Maár Gyula könyvéből a Gyilkosság Budán cimű epizód. Rablásl kísérletet hajtanak végre egy budai villá­ban, melynek során a villa idős lakója olyan súlyos sérüléseket szenved, hogy a kórházban életét veszti. A rendőrség nagy appará­tussal lát a nyomozáshoz, bravú­ros gyorsasággal, bonyolult körül­mények között fogja el a tettese­ket. Élő holttest Az Orosz kiademui so« rozatban kerül sor a Lev Tolsztoj müvéből készült szovjet film ve­títésére. Egy cigánytanyán éi Fjo­dor Protaszov — otthonától távol« otthagyva feleségét, Lizát. Dorbé- zol, szórja a pénzt, hallgatja a gyönyörű cigánydalokat. Liza megkéri Viktor Karenyint, bírja rá férjét a hazatérésre. És mert Viktor nagyon szereti Lizát, fel­keresi barátját a cigánytanyán — ámde kísérlete sikertelen ma­rad ... Az 1968-ban készült filmet Vlagyimir Vengerov rendezte. Adás: vasárnap, március 10.* 20.10. A rádió állandó műsorszámai KOSSUTH RADIO: 4.25: Rákóczi-induló. 4.30: Hűek. iüojaiárje­lentés. 4.45: Szót kérek! 5.00. Reggeli krónika. 5.20: Músorajánlatunk. 5.30: Hírek. Idöjárásjelentés. 5.40: Falurádió. 5.59: Pontos időjelzés. 6.00: Reggeli krónika II. 6.20: Reklám 6.30: Hírek Időjárás lelem és. 6.45: Szót kérek! 6.50: Reklám, b.59: Pontos időjelzés. 7.00: Reggeli krónika III. Után?: Körzeti időjárásjelentés. 7.20: Reklám. 3-33: Mű­sorajánlatunk. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Idöjárásjelentés 6.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 9.59: Fontos időjelzés. 10.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 11.59: Pontos idő­jelzés. 12.00: Harnngszó. Utána: Déli krónika. 14.59: Pontos időjelzés. 15 00: Hírek. Idöjárásjelentés. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.59: Pontos időjelzés. 17.00: Hírek. Időjárás jelentés. 18.59: Pontos időjel­zés. 19.00: Esti krónika. 21.59: Pontos időjelzés. 22.00: Hírek. Idójá- rásjelentés. 24.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 0.25: Himnusz ft.30: Vtzjel- zőszolgálat. PETŐFI RADIO: 4.25: Rákóczi-Induló. 4.30: Hírek. Idójárasjetentés. 5.00: Hírek. Időjárásjelentés. 5.30: Hírek. Idöjárásjelentés. 6.00: Hírek. Időjárásjelentés. 6.17: Reklám. 6.20: Torna. 6.30: Hírek. Időjárás jelen­tés. 6.45: Üj könyvek. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Hírek. Idő­járásjelentés. 7.30: Hírek. Utána: Körzeti időjárásjelentés. 7.50: Mú­zeumi híradó. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 9.00: Hírek. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hirek. Időjárásjelentés. 12.00: Hí­rek. 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.30: Hírek. 15.30: Hírek. »6.30: Hírek. 16.33: Műsorismertetés. 17.30: Hírek. 18.00: Hírek. Időjárás jelentés. 19.54: Jó estét, gyerekek! 19.59: Pontos időjelzés. 20.00: Esti krónika II. kiadás. 23.00: Hírek. Időjárás- jelentés. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. URH RADIO: 18.00: Hírek. Idő járás jelentés. 23.00: Hírek. Időjárás- Jelentés. Szombat-vasárnap: 16.00: Hírek. Idöjárásjelentés«

Next

/
Oldalképek
Tartalom