Pest Megyi Hírlap, 1974. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-27 / 72. szám

A könyvtár kezdeményezésére Folyóiratok cseréje A Váci Városi-Járási Küny vtár igazgatósága, a ta­nács művelődésügyi osztályá­nak támogatásával, igyekszik kiterjeszteni a tájékoztatás munkáját. — Rohamosan növekszik az igény magánosok és közületek részéről egyaránt a különféle információk megszerzésére — tájékoztat Weisz Gábor igaz­gató. — A szükséges ismeret- anyag biztosítása az arra hi­vatott szervek, elsősorban a könyvtárak által, egyre nehe­zebb feladat. A különböző ok­tatási formában tanulók, a szakemberek, a politikai és a gazdasági vezetők sokszor ta­pasztalják hogy egy-egy fon­tos információ, folyóiratközle­mény megszerzése mekkora nehézségbe ütközik. — Intézményünk, a városi­járási könyvtár nagyon gaz­dag folyóirat- és könyvállo­mánnyal rendelkezik, a szám­ba jöhető dokumentumoknak mégis csak kis töredékét gyűjti, viszont a vállalatok­nak, intézményeknek, hivata­loknak számos olyan folyó­irat jár, amely segítené a tá­jékoztatás munkáját. Ezek az okok késztettek bennünket ar­ra, hogy az érdekeltek segítsé­gével, elkészítsük a váci kö- zületeknek járó folyóiratok le­lőhelyjegyzékét, s annak bir­tokában, természetesen fele­lősséggel, a könyvtár közvetí­tésével lehetővé váljék a gaz­dag ismeretanyag közvetítése a közületek és a magánosok számára, meghatározott felté­telek alapján. (P.) Zenekedv löknek Előadás Wagner műveiről Az SZMT Körzeti Könyv­tárban (Vác, Lenin út 45.) március 28-án, csütörtökön délután 5 órai kezdettel klub­napot rendeznek, amelyen Gábry György zenetörténész folytatja Richard Wagner mű­veiről szóló, lemezzel illuszt­rált előadását. Ingyenes jogi tanácsadás A szakmaközi bizottság szervezésében holnap, március 28-án, délután 5 órától a párt­ós tömegszervezeti székház (Vác, Lenin út 45.) első emele­tén ingyenes jogi tanácsadás lesz: a Váci Járási Ügyvédi Munkaközösség ügyeletes tag­ja válaszol a kérdésekre. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE XVIII. ÉVFOLYAM, 72. SZÁM 1974. MÁRCIUS 27., SZERDA Kiváló pedagógusbrigád Napló - a vállalások teljesítésével A VÁROS EGYETLEN BUKÁSMENTES ISKOLÁJA A váci Gábor József általá­nos iskolában az ország első pedagógusbrigádja teljesítette a kitűzött feladatokat, és el­nyerte a szocialista címet. Az iskola ma is a város legmosto­hább körülmények között mű­ködő tanintézete, lelkes tan­testülettel, a munkásmozgalmi emlékeket ápoló tanárokkal. j972-ben vetette fel a bri­gádalakítás ötletét Luká- csovits Ferencné tanárnő. A zömmel fiatalokból álló tantestület kidolgozta az éves munkatervet. Az alakuló gyűlésen megjelent Balassi István a pártbizott­ság, valamint Povázsai Sán­dor a városi tanács képvisele­tében, s védnökséget vállalt a kezdeményezés fölött. Az igaz­gatóhelyettes naplót vásárolt, és abban örökítette meg a vállalások teljesítését. — A mi brigádunkban is fő feladat: szocialista módon dol­gozni, tanulni és élni — vá­laszolják. — Iskolánkban a tanulók többsége munkáscsa­lád gyermeke. Vállaltuk, hogy korrepetá­lással, szakkörök indításá­val és egyéni foglalkozás­sal megszüntetjük a bu­kást ezek között a falak között. Lépést tartunk a pedagógia fejlődésével, látogatjuk a vá­rosi könyvtárat, kapcsolatot tartunk az Országos Pedagó­giai Intézettel. Havonta egy­szer, brigádösszejövetelen, szakcikkeket, szakmai könyve­ket ismertetünk. Közösen me­gyünk színházba, kirándulni, szórakozni. — S az eredmény? — A legdicséretreméltóbb az, hogy tanintézetünk bu­kásmentes iskola lett. Ilyen mindössze tizenkettő van az országban. A kísérlet sikerült, most már új feladatokat teljesítve mű­ködhet tovább a brigád — nyilatkozik Vásárhelyi József igazgató. — A következő hónapok tervei? — kérdezzük Pénzes Gyulánétól, az újonnan vá­lasztott brigádvezetőtől. — Nem állunk meg a meg­kezdett úton. Célunk a tehet­séges tanulók korrepetálása, hogy e legjobbak sikeresen boldoguljanak majd a közép­iskolában. A gyengébb képes­ségűeket is segítjük, hogy el­végezzék az általános iskolát, és szakmunkástanulók lehes­senek. Felkutatjuk részükre a ké­pességüknek megfelelő munkahelyeket, gyár- és üzemlátogatásokat szer­vezünk. Családlátogatások alkalmával tájékoztatjuk a szülőket is ta­pasztalatainkról. — Egyéni terveik? — A brigádtagok tanulása, továbbképzése is fontos fel­adatunk. Politikai tanfolya­mon veszünk részt havonként. A Pest megyei Könyvtárból elhozzuk az új szakkönyve­ket. Hallgatjuk a nevelők aka­démiáját, tapasztalatcserén veszünk részt fővárosi iskolák­ban. A brigádélettel kapcsola­tos tapasztalatokat szívesen átadjuk más iskoláknak: van már ilyen irányú érdeklődés Vácról is, a járásból is P. R. Elismer«» oklevél a KISZ Központi Bizottságától Ünnepi KISZ-gyűlést tar­tottak a Magyar Hajó- és Da­rugyár váci gyáregységében, melyen a beszédet Kiss János csúcstitkár mondta. Az ünnepség végén Cseri Béla párttitkár Bayer László KISZ szervezőtitkárnak át­nyújtotta a KISZ Központi Bizottsága elismerő oklevelét. fsütArtökön Városunkban tanácskozik az iskolaigazgatók munkaközössége Cegléd és Pécel után, már­cius 28-án Vácott tanácskoz­nak a Pest megyei gimná­ziumok és szakközépiskolák igazgatói munkaközösségé­nek tagjai: hatvan rész­vevőt vár a vendéglátó Lőwy Sándor Gépipari Szakközép- iskola. Puscsizna József igazgató köszönti az érkezőket, akik megtekintik a tanítási órá­A t/étika Jelentős váci fölénnyel kát, a tanműhelyt és a kol­légiumot, majd a délutáni órákban ankéton vitatják meg a tapasztaltakat. Kinevezés A Könnyűipari Értesítő e hét elején megjelent száma közölte, hogy a könnyűipari minisztériumi államtitkár a Váci Kötöttárugyár igazgató- helyettesét, Bártfai Győzőt felmentette beosztásából, és egyidejűleg a Váci Kötöttáru- gyár igazgatójává kinevezte. Sok ilyen kellene űrbottyán Fő útján látható ez az igazán szép utasvára­kozó. Sok ilyenre lenne szükség a járás közútjai mentén! Rózsavölgyi felvétele A terv megvalósítható Sportcsarnokot — az üzemek, intézmények összefogásával Még eredményesebben szerepelhetnének A váci tömeg- és iskolai sportolási lehetőségekről szóló cikkeinkben főleg azokról az intézményekről, vagy üze­mekről írtunk, melyekben az elemi feltételek többé-kevésbé adottak voltak. Legutóbb olyan helyre látogattunk el, ahol szinte minden hiányzik, és a rendszeres testnevelés nem csekély problémát okoz. A Közgazdasági Szakközép- iskolában Molnár Mihály igazgató és Kótai Margit test­nevelő tanár volt a beszélgető partnerünk. Egy óra jövés-menéssel — Sajnos, iskolánkban egyál­talán nincs tornaterem — mondta az igazgató, — A szemközti általános iskola ud­varán, körülbelül 40 ezer fo­rintnyi társadalmi munkával, kavicsos, gyenge talajú sport­pályát építettünk, azt használ­juk jó időben. Egyébként az Árpád úti iskola tornatermét vesszük igénybe. — Persze, ez sem megoldás — vette át a szót Kótai Mar­git. — Ott csak dupla órákat tartunk, de egy óra a jövés­menéssel telik el. Ha van busz, azzal mennek a gyere­kek, ha nincs, gyalog. Ez a IFJÚSÁGI PARLAMENT Akár egy család életéről Egymást is megbecsülni Gödöllőn rendezték meg Pest megye iskoláinak 1974. évi mezei futóbajnokságát. A ragyogó tavasz minden idők legnagyobb számú megyei se­regét csalogatta ki a verseny­re. Először a középiskolások íu- tamai kerültek sorra, jelen­tős váci fölénnyel. A legtisz­teletreméltóbb teljesítmény a válogatott Papp Árpád nevé­hez fűződik: Pappnak két he­te még gipszben volt a lába, de a csapatért így is vállalta az indulást, és harmadik lett. 1959—58-as fiúk: 1. Csécsés (Gépipari), 2. Ladányi (Sztá­ron), 3. Leányváry (Gépipari), 4. Botlik (MüM 204.), 6. Bara- zutti (Géza). Csapat: 1. Sztá­ron (Ladányi, Bégány, Bak- sza), 2. Gépipari (Csécsés, Le­ány váry, Sasvári), 4. Géza (Ba- razutti, Vasas, Franyó). Lá­nyok: 1. Kovács (Sztáron), 5. Oroszi (Géza). Csapat: 1. Sztá­ron (Kovács, Barna, Barta- lis). 1955—56—57-es fiúk: 3. Papp Ä. (Géza). 5. Szigeti (Sztáron). Csapat: 1. Sztáron (Szigeti, Forgács, Buzási). Lányok: 1 Konc ér (Géza). 3. Turányik (Sztáron). Az általános iskolások a he­lyi tanács által kiírt Gödöllő Kupáért versenyeztek. Váro­sunkat mindössze két iskola képviselte, s a héttagú csa­pattal szereplő Petőfi iskola hetedik lett a harminckét is­kola közül. A harmadik hely­től csak egyikük sértődése fosztotta meg a csapatot: a tö­megben bukott Sólyom, az egyéni 8. helyezett, és a csa­patgyőzelem helyett, a fel­adást választotta. 1963-as fiúk: 1. Benesovics I. (Petőfi), 2. Kiss F. (Petőfi). Csapat: 3. Petőfi (Benesovics, Kiss, Szegvári). Lányok: 3. Fercsel Éva (Petőfi). 1962-es fiúk: 4. Wohner A. (Petőfi), 7. Kövesi A. (Petőfi). 1961-es lányok: 1. Oláh (Báthori). Csapat: 6. Báthori (Oláh, Miklian, Blunár). 1960-as fiúk: 4. Librecz (Bá­thori). 1959-es fiúk: 4. Liszkovszky (Báthori). A Gödöllő Kupa pontverse­nyében: 7. Petőfi 23, 16. Bá­thori 12, 24. Kóspallag 5 pont­tal. (-á -a) Egy felszólaló —« a sok közül kedvezőtlen helyzet nagy mér­tékben befolyásolja az okta­tás színvonalát is, hiszen a kötelező tananyagon kívül szinte semmi pluszt nem tu­dunk adni, mégis elmondha­tom, hogy tanulóink, a lehető­ségeikhez mérten, a sportver­senyeken jól szerepelnek. At­létikai házi versenyünket a stadionban rendezzük meg évenként. Az őszi atlétikai órákat is ott tartottuk. Az uszodát is igénybe vettük. A lányok először féltek, később azonban nekibátorodtak s él­vezték a vizet. — Tömegsportnak tulajdon­képpen csak a kosárlabda, az atlétika és legújabban a női foci számít. Néhány jó ered­ményt már elértünk: tavaly a középiskolás kosárlabda- bajnokságon a harmadik he-w* lyen végeztünk, atlétikában pedig az őszi versenyeken öten szereztek minősítést. Per­sze, más sportágakkal is pró­bálkozunk alkalmanként. A múlt évben jól sikerült ko­cogónapot rendeztek a város­ban, melyen tőlünk százan vettek részt. Télen asztali- tenisz villámtorna zajlott le. Szervezünk atlétikai házi baj­nokságot is, egyéniben és osztályok között. Egyelőre ennyit tudunk felmutatni — mondta Kótai Margit. Már huszonöt éve Az igazgató: — Legnagyobb gondunk te­hát a tornaterem. Az átjárás az Árpád úti iskolába nem megoldás, hiszen jobbára csak délután tudunk órákat tar­tani: nemcsak számunkra, ha­nem a tanulóknak is fárasztó, hiszen legnagyobb részük be­járó. — A tornaterem építésének ügye lassan már huszonöt éve húzódik. Ígéretet kaptunk minden szervtől, amely ille­tékes, de eredménytelenül. — Most végre, úgy látszik, rendbe jönnek a dolgok. A Földvári téri új iskola meg­építésével, a velünk szemben levő néhány tantermes iskola megszűnik, helyére szeretnénk nemzetközi mérkőzések ját­szására is alkalmas sportcsar­nokot építeni. Kérjük hozzá j az üzemek, vállalatok támo­gatását, anyagiakban és tár­sadalmi munkában. Elképze­léseink szerint, a segítő gyá­rak, viszonzásként, huza­mosabb ideig ingyen használ­hatnák a csarnokot, de a vá­ros is jelentős sportlétesít­ménnyel gyarapodna, fellen­dülnének a teremsportok, a kézilabda, a kosárlabda, a kispályás labdarúgás, az asz­talitenisz és a röplabda. Úgy gondoljuk, Molnár Mi­hály tervei megvalósíthatók, minden üzem, gyár, iskola szí­vesen segít, támogatva ezzel is az egészséges testnevelés népszerűsítését, a tömegek sportolási igényeinek kielégí­tését. F. Z. r.gesz napus iauac»tt.uzasi a jöttek össze a Volán váchar- tyáni fiataljai. A 22. sz. Volán Vállalat vi­déki üzemének jó eredményei az ifjúság igyekezetének is köszönhetők, hiszen a dolgo­zók teljes létszámának több mint egyharmada húsz-hu­szonöt éves. — A fiatalok lelkes és be­csületes munkájára mindig számíthatunk — jelentette ki beszámolójában Somlai Béla üzemigazgató. — Javuló ered­ményességünk szakmai és po­litikai fejlődésükből is fakad, egészséges türelmetlenségük segítője lett a célok elérésé­nek, a közlekedés nehézségeit áthidalni csakis velük együtt tudjuk. Persze, bíráló szó is elhang­zott a beszámolóban, követke­zésképp az ifjúsági parlament igen élénkké vált, egymást követték a nagyon hasznos ja­vaslatokat tevő felszólalások. — Kérjük, hogy a kereset­ben és a prémium elosztásá­ban is érvényesüljön megbe­csülésünk, mert a fiatalos lel­kesedés is alábbhagy, ha szak­mai tudásunkat csak vállvere- getéssel honorálják — mond­ta Baksza János esztergályos, aki a lakásépítés elősegítésé­ről, a családot alapító ifjú szakmunkások üzemi támoga­tásáról is szólt. Kovács Béla technológus társait arra intette, hogy ne csak az idősebbeket, de egy­mást is becsüljék meg. Jóformán szünet nélkül folyt a tanácskozás, és sokan megjegyezték: ez az első ér­tekezlet, ilyen rendezésére még nem volt gyakorlati pél­da, amelyen nem fáradtak el a részvevők. Mészáros József KISZ-tit- kár az ifjúsági szervezet gond­jairól, eredményeiről úgy szá­molt be, akár egy család éle­téről. — Ha a műhelyebben is ilyen őszinte, nyílt lesz a lég­kör, mint itt, akkor az üzem valóban második otthonunk­ká válik. Persze, a fiatalok lel­kesedésének ötvöződnie kell az idősebbek tapasztalataival — hangsúlyozta, s felhívta a figyelmet arra is, hogy az if­júsági törvényt mindenki is­merje meg, mert érvényesíté­se a jövő feladata. ★ Mindent egybevetve: a vác- hartyáni fiatalok parlamentje igen hasznos volt. Az üzemet a vállalati fóru­mon képviselő tizenöt megvá­lasztott küldött minden bi­zonnyal az ottani tanácskozás sikeréhez is hozzájárul majd. (csankó)

Next

/
Oldalképek
Tartalom