Pest Megyi Hírlap, 1974. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-24 / 70. szám

10 PEST tucm xt/Církip 1974. MÁRCIUS 24., VASÁRNAP Heti jogi tanácsok Mikor lehet felmon­dani a vállalatnál hosz- szú ideje munkaviszony­ban álló dolgozónak? Több olvasónk kérte, ad­junk választ arra, melyek a felmondás rendkívüli esetei. Olvasóink itt arra gondolnak, miként évényesül a vállalatnál hosszú idő óta dolgozók vé­dettsége. Az egyik panaszos levél szerint 15 éve volt olva­sónk a vállalat dolgozója, még­is figyelmen kívül hagyták ezt a körülményt, s elbocsá­tották munkahelyéről. A mun­kaügyi döntőbizottságnál sem orvosolták panaszát. Hol van tehát a határ, kérdezik töb­ben. Mint ismeretes, a felmon­dásnak lehetnek korlátái is. Ilyen például, hogy csak rend­kívül indokolt esetben mond­ható fel egyes dolgozók mun­kaviszonya, máskor pedig csak különösen indokolt esetben. Rendkívül indokolt esetben mondhat fel a vállalat annak a dolgozónak, aki hosszú ide­je van munkaviszonyban, s ez alatt az idő alatt az átlagos­nál jobb munkájával és példa­mutató magatartásával kitűnt a dolgozók körében. Tehát nem elegendő a vállalatnál eltöl­tött hosszú idő, mert ezen kí­vül még meg kell lennie a másik két feltételnek, vagyis az átlagosnál jobb munkának, és a példamutató magatartás kritériumainak is. A Munka Törvénykönyve ezt körülhatá- roltan szabályozza, és a vál­lalati kollektív szerződésekre hárult az a feladat, hogy meg­határozza a vállalat körülmé­nyeit figyelembe véve; kit tart a vállalatnál hosszú ideje dol­gozónak, az átlagosnál jobban teljesítőnek, és példamutató magatartásúnak. Ha a kollek­tív szerződésben foglaltakat a vállalat megsértette, a mun­kaügyi döntőbizottságnál le­het orvoslást találni, amennyi­ben ott elutasították, a Mun­kaügyi Bíróságnál indíthat pert. A gyermekgondozási segély idejére jár-e sza­badság? Már korábban is többször foglalkoztunk a gyermekgon­dozási segélyekkel kapcsolat­ban, a jogosan megillető sza­badság kiadásával. Megírtuk, hogy aki gyermekgondozási se­gélyezésben részesül, az fize­tés nélküli szabadságot vesz igénybe. A Munka Törvény- könyve szabályozza, hogy szünetelő munkaviszony ese­tén mikor jár a munkavállaló­nak szabadság. Megírtuk, hogy fizetésnélküli szabadság ide­jére az első évben jár a sza­badság. A második, illetve a további években már nem. Ez a rendelkezés azokra vonat­kozik, akikre egyébként a Munka Törvénykönyve ren­delkezései is vonatkoznak. A tsz-tagok nem tartoznak a Mun­ka Törvénykönyv hatálya alá, ennél fogva rájuk külön ren­delkezések vonatkoznak. V. S.-né érdligeti olvasónk (737/74.) azt írja levelében, hogy 1967. július 25-től tagja a tarnaőrsi Dózsa Mezőgaz­dasági Szövetkezetnek. 1969. májusában szült, és igénybe vette a „gyes-t”. 21 hónappal később másik fia is született, és mint írja, most tudta meg, öt év elteltével, hogy neki járt volna a fizetett szabadság. Kérdezi, jár-e mindkét gyer­mek után, és mik a feltételek, hogy igénybe vehesse? Olvasónknak a tsz az aláb­biakban nyilatkozott, amit ki­fogásol. — „Gyermekgondozási segé­lyezési idejének lejárta (1974. február 28.) után, eredeti mun­kakörében a termelőszövetke­zetben dolgozhat. Olyan mun­kát biztosít a termelőszövetke­zet, amelyből Ön — gyermeke gondozása miatt — elkerült. — Ha munkára jelentkezik — a munkába állástól számí­tott 30 napig bejelentett igé­nye alapján igénvbe veheti a gyermekgondozási segélyben eltöltött utolsó évre járó fize­tett szabadságát (12 alap+pót- szabadságot). A munka felvétele nélkül pénzbeli megváltásnak nincs helye, a szabadságot ténylege­sen le kell tölteni, és az az egyébként is számfejtendő ha­vi fizetésével kerülne elszá­molásra. — Semmi akadálya nincs te­hát, hogy jogos szabadságát igénybe vegye, de ennek alap- feltétele a munkára való je­lentkezés és a munka meg­kezdése. ..” Véleményünk szerint a tsz helyesen döntött! Köteles-e a vállalat min­den továbbtanuló dolgo­zójának kedvezményt adni? Tanulmányi kedvezmény, il­letve a tanulmányi kedvez­mény idejére átlagkereset csak akkor jár a dolgozónak, ha a munkakörére jogszabályban vagy a kollektív szerződésben előírt szakképzettségét szerzi meg, vagy a nappali tagozatos képzés befejezéseként előírt esti vagy levelező tagozatos képzésben vesz részt, vagy a vállalattal tanulmányi szerződést kötött. Az a felsőfokú oktatási in­tézmény esti vagy felsőfokú tagozatán tanuló dolgozó, aki a fenti feltételeknek nem felel meg, csak olyan mértékű ked­vezményt kaphat, mintha a gimnázium esti vagy levelező tagozatán tanulna. Vagyis az ilyen dolgozó rendes fizetett alap- és pótszabadságán felül esti tagozaton évente három, levelező tagozaton pedig hat nap fizetett tanulmányi sza­badságra jogosult. Az ezt meg­haladó időre is igénybe ve­heti a tanulmányi szabadságot és a munkaidőkedvezményt, de fizetés nélkül. A tanul­mányi szabadság esti tagoza­ton négyéves vagy ezt megha­ladó tanidejű képzés esetén 21 munkanap, ugyancsak ennyi a munkaidőkedvezmény is. Dr. M. J. Felhívjuk olvasóink figyel­mét, hogy a Pest megyei Hír­lap szerkesztősége minden szer­dán 5 és 7 óra között ingye­nes jogi tanácsadást tart a Hírlapkiadó Vállalat (Bp. VIII., Blaha Lujza tér 3.) székházá­ban. Új népesedéspolitikai kiadványok jelentek meg Árengedményes sajtvásár — Nem ravaszkodok, inkább elmegyek a boltba! Készülődés az idegenforgalomra Zsoldos Sándor rajzai KERESZTREJTVÉNY TAVASZ ELÉ Szabó Lőrinc fenti című verséből idézünk: „Dárdáit már' rázza valahol a nap. Hallod az arany fanfárokat?’5 Folytatása a vízszintes 2. és füg­gőleges 1. számú sorokban. (Zárt betűk: T, E, A, O; illetve: A, N, N, K, Y, A.) VÍZSZINTES: 13. Pest környéki község. 14. Város Spanyolország­ban és Argentínában. 15. Levegő. 16. Első két személy. 18. Kálium és rádium vegyjele. 19. irónia. 20. Háromtagú együttesek. 23. Nyúj­tottál. 25. Ittrium és kálium vegy­jele. 27. Ritka férfinév. 29. Nehéz­ipari központunk. 39. Félszeg! 31. Fedeles edény. 33. Vissza: görög törzs. 35. Tartaná. 37. Becézett női név. 38. Felőlem. 49. Gabona. 41. A gyengébb nemhez tartozók. 42. El nem ismerés. 43. Boróka pálinka. 44. Hosszú, vékony anyag. 46. Me­rész. 47. Jó pajtás. 48. Folyó és város a Szilágyságban. 59. Mély hangrendű képző. 51. Földdarabok. 52. Igerag. 53. Szögletes német be­tűfajta. 55. Campingezők „háza”. 57. Körülbelül röv. 59. Egész al­kotórésze. 61. Babétel. 63. Uralko­dói szék. 65. OmLadék. 67. Mártás Tv. 17.45: Korvin Ottó Korvin Ottó az adás napján, március 34-én lenne 80 éves. Még a huszonhatodikat sem töltötte be, amikor a horthysta vérbíróság nyolc társával együtt halálra ítélte és kivé­geztette. Korvin Ottó, a mun­kásmozgalom kiemelkedő alak­ja igen fiatalon eljutott a bal­oldali mozgalomhoz, a mar­xizmushoz. Már a Tanácsköz­társaság kikiáltása előtt egyik vezetője volt a KMP-nelc, s egyben az 1918 őszén alakult párt alapító tagja. A Horthy- bírák ítélete nem lehetett két­séges: Korvin Ottó a belügyi népbiztosság politikai osztályát vezette, ő szervezte az ellen- forradalom elleni belső harcot. A Tanácsköztársaság bukása után is vállalta a párt által rá­bízott feladatokat: az ellenfor­radalmi terror elleni illegális munka szervezését. A műsor­ban egykori barátok és harcos­társak — Kelen Jolán, Hevesi Gvuláné és Stein Ferenc — idézik fel alakját, s mondják el, hogyan vált Korvin Ottó tu­datos forradalmárrá, magát még bírái-hóhérai előtt is öntu­datos kommunistának valló, tántoríthatatlan szilárdságú harcossá. A rádió és televízió műsora PETŐFI RADIO 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.09: A görög katolikus egyház fél­órája. 7.30: Francia orgonamuzsi­ka. 8.00: Miit hallunk? 8.30: Az Operaház történetéből. I. rész. 9.11: A „Nyitnikék” postája. 9.41: Az Ifjúsági Rádió műsora. 10.33: ajánljuk! 17.20: Delta. Tudományos híradó. 17.45: Korvin Ottó emlék- műsor. Váz La tok egy forradalmár arcképéhez. 18.25: Sporthírek. 18.35: Az MRT Közönségszolgálatának tájékoztatója. 18.40: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Utazás, kalandozás. Antal Imre /Xó J.1 i uöUkx ivauiu iiiuövi a. • „ ■ _, , _ Az MRT gyermekkórusa romanti­kus müveket énekel. 10.45: A Nem­zetközi Rádióegyetem műsorából. 11.13: A Monte Carló-i Opera ze­nekarának hangversenye. 12.48: Az Ifjúságii Rádió műsora. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Az ifjúsági Rádió zenés műsora. 15.00: Hol járt, mit csinált? 15.15: Kóruspódium. Közben: 16.00: Hí­rek. Időjárásjelentés. 16.05: Leg­kedvesebb verseim. 17.05: Néptán­cok. 17.20: Dorogi Zsigmond mű­sora. 17.30: A vasárnap sportja. 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.05: Miit üzen a rádió? 18.40: Az Apos­tol és a Syconor együttes hang­tökéletes alattvaló. Opera groteszk. 22.00: Hírek. — Sporthírek. HÉTFŐ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjelen- tés. 8.05: Műsorismertetés. 8.11: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.15: Mit üzen a rádió? 8.50: Ezio Pinza énekel. 9.06: Tavaszi szél. Regény. 9.26: Rádióbörze. 9.30: A hét zenemüve. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.05 versenye. 19.50: Jó estét, gyere- _io.30: Iskolarádió. 10.30: Zenekari VASARNAP KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás- jelentés. 6.10—-7.22: Kellemes va­sárnapot ! Közben: 6.50: Műsoris­mertetés. Budapest és a vidék kulturális programjából. Utána: Körzeti időjárás jelentés. 7.22: Mú­zeumi híradó. 7.25: Faluról — min­denkinek. 7.55: Az MRT Közönség­szolgálatának tájékoztatója. 7.58: Hallgatóink fíugyelmébe! 8.00: Hí­rek. Lapszemle. Időjárásjelentés. 8.05: Külpolitikai negyedóra. 8.20: Szóljatok, játszók, regölők! 9.10: Szivárvány. Közben: 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.23: Zenés rek­lámturmix. 10.30: Vasárnapi kok­tél. 12.00: Hírek. Lapszemle. Idő­járásjelentés. 12.10: Édes anyanyel­vűnk. 12.15: Jó ebédhez szól a nó­ta. 13.04: Csák Gyula írása. 13.14: Nagy mesterek — világhírű előadó­művészek. Közben: 13.41: Pillan­tás a nagyvilágba. 14.39: Kozmosz. Tudományos magazin. 15.00: Hí­rek. Időjárásjelentés. 15.08: Feltá­madás. Regény. 15.51: Körkapcso­lás bajnoki labdarúgó-mérkőzé­sekről. 17.00: Hírek. Időjárásjelen- tés 17.05: Bemutatjuk új felvéte­leinket. 17.40: Balázs János műso­ra. I. rész. 18.10: Faluról falunak — muzsikával. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Hírek. Időjárás­jelentés. 19.10: Sporthírek. Totó. 19.15: Rádiószínház. 20.03: Mozart műveltségi verseny. 21.33: Világ­líra. 21.48: Verbunkosmuzsika. 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. 22.10: Sporthírek. Totó. 22.25: Pompa­dour. Operett. 23.10: Magyar elő­adóművészek Brahms- felvétel ei­ből. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Filmzene. 0.25: Műsorzárás. kék! 20.00: Hírek. Időjárásjelentés. 20.10: Sporthírek. Totó. 20.15: író- szobám. Csorba Győző vallomása. 21.10: Nótáik. 21.40: Kritika —kont­ra kritika. 22.00: Purcell: Oda szent Cecília napjára. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.10: Könnyű­zene — éjfélig. 24.00: Hírek. Időjá­rása eLenités. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 8.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás­jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.09: A Szegedi Szimfonikus Zene­kar hangversenye a szegedi Nem­zeti Színházban. 9.42: Wagner: A walkür. — Jelenet a H. felv.-ból. 10.00: Üj Zenei Újság. 10.35: Dalok Johann Strauss operettjeiből. 10.47: A domb. Regény. 12.00: Hí­rek. Lapszemle. Időjár ás jelentés. 12.10: Művészlemezek. 13.12: Geor­ge Malcolm Domenico Scarlatti- szonátákat csembalózik. 14.01: Bán János riportja. 14.16: Mozart: Cosi fan tutte. Opera. Közben: 16.00: Hírek. Idő járás jelentés. 16.05: Hall­gatóink figyelmébe! 17.40: Louis Armstrong felvételeiből. 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.05: Kiss András hegedűestje. Közben: 18.40: A magyar költészet száza­dai. 19.31: Kis magyar néprajz. 19.36: A bajor rádió ének- és ze­nekarának hangversenye. 20.56: Néodalok. 21.08: Bartók-művek. 22.00: Csak fiataloknak! 23.00: Hí­rek Időjárásjelentés. 23.10: Mű­sorzárás. TELEVÍZIÓ 8.20: Iskolatévé. Francia nyelv- tanfolyam haladóknak. Sokoldalú oktatás. 8.45: Sprechen Sie Deutsch? Német nyelvtanfolyam. Az új autó. 9.10: Zsebtévé. 9.40: Ki játszik ilyet? Vargha Balázs mű­sora. 12. rész: Fülelünk. 10.00: Odüsszeia. Homérosz hősköltemé­nyének magyarul beszélő olasz tévéfilmváltozata. VI. rész. 10.55: Csepel—Bp. Honvéd bajnoki férfi ko sári a b d a - mérk őzés. Közvetít és a budapesti Sportcsarnokból. 15.28: Pedagógusok fóruma. Az új rend­tartás bevezetésének tapasztalatai. 16.05: Flúgos futam. Amerikai rajzfilmsorozat. IV. rész: Irány Mexikó. 16.25: Pillantás a sportvi­lágba. Filmösszeállítás. 16.45: Rek- lámmüsor. 16.55; Műsorainkat muzsika. 11.15: Budapesti ballada. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Rek­lám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népi zene. 13.50: Válaszolunk hall- gatciiinknak. 14.05: Édes anyanyel­vűnk. 14.10: Dávid Gyula: A ró­zsalángolás — dalciklus Vas Ist­ván verseire. 14.22: A lipcsei rádió fúvószenekara játszik. 14.40: Chilei költők versei. 15.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. 15.10: Iskolarádió. 15.50: Filmzene. 15.50: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Kelemen Kata műso­ra. 16.25: Dalok hős városokról. 16.37: Cigánydalok, csárdások. 17.00: Hírek, időjárásjelentés. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Czigány György műsora. 17.40: Filmklub. 18.00: Szóljatok, játszók, regölők! 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti Krónika. 19.30: Sport- híradó. 19.40: Mozart műveltségi verseny. 21.10: Hírek. 21.13: Nép­dalok. 21.30: Petress István műso­ra. 22.00: Híreik. Sport. Időjárás­Ma 20.05-kor a tv-ben: jelentés. 22.20: Angot asszony lá­nya. Operett. 22.40: Róbert László írása. 23.00: Szimfonikus zene. 24.00: Hírek. Idő járás jelentés. 0.10; Virágénekek. 0.25: Műsorzárás. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petpfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek, iüojá- rásj elöntés. 8.05: Nótacsokor. 9.00: Hírek. 9.03: A Gyermekrádió mű­sora. 10.00—12.00: A zene hullám­hosszán. Közben: 10.30—10.35: Ne­hány szó zene közben. 11.00—11.05: Hírek. Időjárásjelentés. 12.00: Haydn müveioől. 12.43: Tomkai Ju­dit riportja. 13.00: Hírek. Időjárás- jelentes. 13.03: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00— 17.00: Kettőtől ötig . . . Közben: 14.10—14.20: Könyvről — könyvért. 14.30—16.33: Hírek. Körzeti időjá­rásjelentés. 16.33—16.36: Műsoris­mertetés. 17.00: ötórai tea. Köz­ben: 17.30—18.00: Hírek. Időjárás­jelentés. 18.05: Külpolitikai figye­lő. 18.20: Arturo Toscanini ve­zényli az NBC szimfonikus zene­karát. 19.00: Gulyás László: Első szerelem. 19.14: Szuperbiológia vagy katasztrófaelmélet. 19.49: Reklám. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Hírek. Időjárásjelentés. 20.10: Üj könyvek. 20.13: A Rádiószínház bemutatója. 20.51: Ungvári Tamás műsora. 21.21: Thomas Beecham operafelvételeiből. 21.50: Marlene Dietrich zenés életrajza. 22.30: A hét zenemüve. 23.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. 23.15: Könnyűzene. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.05: iskolarádió. 18.25: Huszonöt perc beat. 18.50: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. 19.10: James McCracken énekel. 19.35: A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának Bartók- hangversenye. Közben: 20.30: Hí­rek. 20.33: Versek és dalok. 21.35: Herbie Mann együttese játszik. 22.08: Világhírű előadóművészek Mozart-felvételeiből. 23.00: Hírek. Sport. Időjárásjelentés. 23.20: Mű­sorzárás. tésztához. 69. Spanyol, svéd é* norvég gépkocsik nemzetközi jel-» zése. 70. Kinyitott. 73. Karikában van! FÜGGŐLEGES: 2. Elektromos töltésű atom. 3. Egyforma belük. 4. Aktám um vegyjele. 5. ... vés* (rosszul esik), b. Meghódítása ío- lyaaiaujaa van. 7. Baiau áiiain. 8, losen klasszikus drámája. 9. Ku­tya után tizetek. 10. Kettőzve: szü- lo. 11. Lenn. 12. Lappok szarvasa. 17. Fákkal borított. 19. Kossuih-di- jas keramikus (István, 1891—). 21. Mint a függőleges 2. szám alatti, 22. Varjú nangja. 24. TZF. 26. A sérülttel teszik. 28. Hátrafelé hala­dás. 30. Anyagcsere-folyamatokat serkentő fehérjék. 32. Kijár. 34, Hebegés. 26. Klasszikus, kritikai realista orosz író (1809—1852). 38, „...Ráby”; Jókai regénye. 39. Időhatározó. 45. A Kattegatba öm­lő svédországi folyó. 47. Kutat. 49, Lahoreban van! 51. Taszít. 54. Tö­megesen levág. 56. Születésnapi édesség. 58. Tomb. 59. Mély, züm- , mögő hangot ad. 60. Az NSZK fő* városa. 62. Deformálódott. 64. ősz- i szevissza sír! 66. Magyar Tudomá* I nyos Akadémia. 68. Állókép. 70, Szomorúság. 71. Indíték. 72. Tele­fon Hírmondó (röv.). BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 2. és a függőleges 1. számú sorok i (jí c,í> Beküldési határidő: egy hét. A MÁRCIUS ÍO-I KERESZT- REJTVÉNY HELYES MEGFEJ­TÉSE. (Vízszintes l:) Amit soha­sem vontak kétségbe; (Függőle­ges 1:) Az nincs bebizonyítva. KÖNYVJUTALMAT NYERTEK* Győrök Józsefné, 2634 Nagybör­zsöny, Széchenyi u. 43., Bogdán Sándor, 2750 Nagykőrös, Tormás u. 8., Szabó László, 2635 Vámos- mikola, Dózsa u. 14., Ágoston Hu­nor, 2319 Szigetújfalu, Petőfi u. 15.. Gál Islvánné, 231G Tököl, Pozsonyi u. 36 B., Farkas Sándomé, 2317 Szigetcsép, Kossuth L. u. 6., Tóth Lajosné, 1162 Budapest, Akácfa u. 73., Dezső Mária, 1033 Budapest, Práter u. 59., Papp Attila, 2600 Vác, Jókai u. 9., Bagyánszki Mihály* 2161 Csornád, Kossuth út 59. GYERMEKREJTYÉNY í ü" r~ r­Q> í 9 10 ú IJ. <3 (4 (5 Ifa 13 <9 20 al a 23 i 25 r 2& Utazás, kalandozás Az emberek többségét vonzza a messzeség, az utazás, más tájak, emberek, szokások megismerésének vágya. A közös ka­landozás jegyében született a műsor. Antal Imre a sokat utazó emberek közé tartozik, saját bevallása szerint csak repülőgép­pel már százszor utazott. A műsorról őt kérdeztük. — Tavaly ősszel kezdtük forgatni magazinunkat, amely­ben minden és mindenki valamilyen módon kapcsolatban van az utazással. Vendégünk Karinthy Ferenc író, aki arról be­szél, hogy számára, íróember számára mit jelent egy-egy uta­zás. — Más vendég? — Huszti Péter, aki szintén világot jártnak mondhatja magát. Ö az egyik szereplője a műsor keretében bemutatásra kerülő egyfelvonásosnak, a Szonettek fekete hölgye című Shaw-darabnak. — Az utazás nem feltétlenül jelenti a határok átlépését. — Műsorunk egyik része hazánk tájai közül mutat be egyet; a Mecsek őszi díszbe öltözött lejtőit — mégpedig re­pülőgépről, a szó szoros értelmében „madártávlatból”. Pajtások! Mai rejtvényünkben foiytatjUK kirándulás árusat a tér­képén. VÍZSZINTES; 1. Nemesiteuen, fanyar ízű gyü­mölcs. ü. Személyes névmás. 8. isecezett Agnes, y. Romai szám tizen alul. io. Europa teg n ossza uu aaaguija, 19,8 km. 12. Itt pihen a coca. 13. Egyforma magánnangzók. 14. László íNusi nevjele. 16. Fontos táplálék. 18. Török katonai rang. 19. Erdei kúszónövény. 20. Gyor­san. 22. Kapálva földdel betakar. 24. Folyó Venezuelában, 2400 km. 26. Az orra közepe? 27. Fekete fes­ték. 28. Sándor Mátyás. FÜGGŐLEGES; 1. Aki vésővel dolgozik. 2. Régi társasjáték, melyet a sakktáblán játszanak. 3. Az agy nagyobbik ré­sze? 4. Szín. 5. A. I. N. 7. Afrika legnagyobb folyója, 6670 km. 9. Európa legnagyobb folyója, 3694 km. 1L 82 km hosszú csatorna a Csendes- és az Atlanti-óceán kö­zött. 12. A Mississippi 1560 km hosszú mellékfolyója. 15. Jókora. 17. Rántva leválaszt. 18. Mindenre kiterjedő. 20. Bécsi úr. 21. Lécea- ből készített elrekesztő szerkezet 22. Szeszes ital. 23. Kacat. 25. N. U. Pajtások! A vastag betűkkel sze­dett sorok megfejtését írjátok le egy levelezőlapra és március 31-ig küldjétek be a szerkesztőséghez. A helyes megfejtők részt vesznek a márciusi jutalomsorsolásban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom