Pest Megyi Hírlap, 1974. március (18. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-02 / 51. szám
1974. MÁRCIUS 2., SZOMBAT ptsi MEGYEI Ktj Mis ”az> A KORMÁNYPROGRAM HATÁSÁRA Több sertés — több hús NEB-vizsgálat a ceglédi járásban Cegléden a járási és járási jogú városi nepj ellenőrzési bizottság a közelmúltban tett pontot annak az összefoglaló jelentésnek a végére, amely a 'árás és a város termelőszö- \ atkezetei szakosított és üzemi sertéstelepeinek állategészségügyi helyzetét, valamint az állategészségügyi rendelkezések betartását mérte föl. A széles körű vizsgálatot elsősorban az inspirálta, hogy a tenyésztést és az árukibocsátást egyaránt ösztönző kormányprogram hatására az ország és a megye egészéhez hasonlóan ezen a vidéken is jócskán megnövekedett a tenyésztési kedv.- (Pest megye tizenhat szakosított sertéstelepe közül négy Cegléd, illetve a járás területén üzemel.) Mégis: több mezőgazdasági üzemben a kétségtelen fejlődés ellenére nem érik el a kívánt eredményeket. Jelentős a sertéselhullások száma, s az állategészségügyi rendszabályok betartása terén is akad még oótolni való. Üzemi állatorvos A vizsgálat a város és a járás területén nyolc termelőszövetkezetre terjedt ki; há- I romban szakosított sertéstelep ! van, ötben pedig hagyományos, I régi (sok esetben szerfás) épületekben történik a sertéste- I nyésztés. A nyolc üzem termelési értéke meghaladja a hetvenmillió forintot. A ceglédi Vörös Csillag, a törteli : Aranykalász és az albertirsai i Dimitrov tsz-nek saját üzemi j állatorvosa van, a többi öt ter- i melőszövetkezetben a közsé- j gi. illetve a körzeti állatorvos : látja el az egészségügyi teendőket. ! Mindhárom szakosított ser- ; tésteiep (ceglédi Vörös Csil- 1 lag, abonyi Ságvári Endre, törteli Aranykalász tsz) zárt- rendszerű, körülkerített. A be- j járatok jól ellenőrizhetők. A törteli üzemben azonban a járművek fertőtlenítése nem megoldott. A sertéstelephez szoro- . san kapcsolódik egy takarmánykeverő üzem, amely rendszeresen bérmunkát is végez. A termelőszövetkezet a takar- mánvk°verő üzem kaoacitá- sát a jövőben is szeretné teljes mértékben kihasználni, ehhez viszont meg kell oldani a fuvarozó járművek fertőtlenítését. AUTÓSZERVIZÜNKBEN minden típusú személygépkocsi — alsó és felső mosását, zsírozását, olajcseréjét, — motor, futómű, fék, fényszóró műszeres beállítását,' — kerékkiegyensúlyozását, — valvoline alvázvédelmét, — karosszériajavítását és -fényezését vállaljuk. Előzékeny, gyors kiszolgálás „ UNIVERZÁL ” MGTSZ AUTÓSZERVIZ, MAGLÓD (a 31-es főútvonal mellett, a 28-as kilométerkőnél) Azonnali belépéssel felveszünk építőgép-szerelőt, építőgép- és daru-villanyszerelőt, szakképzett panther autódaru-vezetőt és -kezelőt, kiskotrógép-kezelőt (BH-0,15-ös. illetve E-1514-es gépekre, vezetői jogosítvánnyal), továbbá szerkezeti technikust (gépipari technikumi végzettséggel), épületlakatost, gyors- és gépírónőt, bérelszámolót adminisztrátort, munkahelyi összekötőt, portást (nyugdíjast is). Jelentkezni lehet: a „PROSPERITÁS" KSZ munkaügyi osztályán Budapest IX., Viola u. 45. FELVESZÜNK qeoirónőt. esztergályos szakmunkásokat központ' üzemünkbe: női es férfi Oetonitott es segédmunkásokat sződliget' telephelyünkre, lelentkezes: VÁCI AUTÓJAVÍTÓ ÉS FÉMIPARI VAUALAT Vác, Dózso György út 53. Nagyioari vállalat szervezői munkakörbe KÖZGAZDÁSZ •• •• MÉRNÖKÖT keres. A leveleket „Szervező 64 860" jeligére, a Magyar Hirdetőbe, Vác kérjük. Az üzemi sertéstelepek többsége a major szerves része, vagyis nincsenek külön körülkerítve. Közös kerítésük van a szarvasmarhateleppel, a gépműhellyel, a magtárral, s valamilyen melléküzemággal. A major főbejáratánál található a fertőtlenítőszőnyeg, amelyen keresztül a teljes személy- és járműforgalom bonyolódik. A tsz-ek vezetői tisztában vannak azzal, hogy ez az állapot állategészság- ügyileg tarthatatlan, s ezért a ceglédi Egyetértés Termelő- szövetkezet oéldáián felbuzdulva elhatározták, hogy izo- ’áliák a sertéstelepet a majortól. Ebéd az öltözőben A szakosított sertéstelepeken a személyi forgalom erősen korlátozott. A telep területére csakis az ellenőrző portán keresztül lehet bejutni. Ami a fekete-fehér öltözőket illeti: használják. Az abonyi .üzemben még étkezőhelyiségnek is — járváriyvédelmi szempontból nem lehet eléggé kifogásolni ezt a nyilvánvalóan szükség szülte gyakorlatot. A Vörös Csillag Termelőszövetkezet szakosított sertéstelepén a fekete-fehér öltöző szomszédságában külön zuhanyozó-, melegedő- és étkezőhelyiség áll a dolgozók rendelkezésére. ‘Külön dicséretes az albertirsai Dimitrov Tsz üzemi sertéstelepén kialakított gyakorlat: itt a dolgozók kizárólag a személybejárattal összeépített fekete-fehér öltözőn keresztül juthatnak be a telepre. Fontos motívuma a járványvédelemnek: a sertéstelepi dolgozók félévenként szükséges szűrővizsgálata a nyolc termelőszövetkezetben rendszeressé vált. A NEB-vizsgálat kiemelten foglalkozott a sertéstelepeken elhullott állatok további sorsával. A gyakorlat — hangzik a megállapítás — különböző, de általában nem megnyugtató. Főleg ez ügyben kell sokat tenni. A tisztaság megfelelő Az öttagú munkabizottsági mind a szakosított, mind az üzemi sertéstelepeken megfelelő rendet, tisztaságot tapasztalt. Megállapította, hogy a rágcsálók és a legyek elleni védekezés mindenhol kielégítő. Megszűntek az elmúlt ív gleién még taoasztalt kedvezőtlen állategészségügyi helyzet okozta nehézségek, amelyek akkor a közellátásra is kihatással voltak. A sertéstenyésztés* és -hizlalás!.kedv újra a régi az árukibocsátás grafikonja töretlenül emelkedik. Ez a fejlődés azonban csak a szigorú állategészségügyi '•end«lkezés‘>k következetes betartásával állandósítható. K. P. ZSUZSA FIATAL és nagyon csinos. Karcsú alakját egy cseppet sem torzítja el gömbölyödő hasa. Ismertem már első terhessége idején is. Akkor az alig húszéves, még vékonyka karú kismama szemében csöpp riadtság volt, hitetlenkedő és örvendetes ámulat. Folyvást azon tűnődött, vajon milyen lesz az emberke. aki testében fejlődik és vajon ő, aki még maga is ép- penhogy elhagyta az iskolás kort, hogyan felel majd meg a rá váró. súlyosnak tűnő feladatoknak. Azóta három év telt el és Zsuzsa ismét gyermeket vár Izgalom és félelem nélkül, derűs, békés nyugalommal, szelíd fölénnyel. Ezúttal sokkal több dolga akad, hiszen a két és fél éves Dorkát úgy kell ellátnia, úgy kell szeretnie, hogy a kislány a testvérke születését zavartalan örömmel fogadja. Mégis, a fiatal anyának most több kedve és ideje van arra. hogy minden szükséges kisbabaholmit beszerezzen, hogy felkészüljön a fontos, körültekintő csecsemőgondozásra. — Ami a praktikus tennivalókat illeti, jóval könnyebb helyzetben vagyok, mint Dorka születésekor — mondja Zsuzsa. — Nemcsak azért, mert az ő kinőtt holmijából sokat örökölhet a kicsi, hanem aáért is, mett mostanában nagyon megnőtt a választék. Kellemes helyzet, hogy az első hetekre szükséges bébiruhák, kis ingek, pelenkák nagyon olcsón és minden különösebb utánjárás nélkül beszerezhetők. Örömmel látom, hogy vége a fehér és rózsaszín egyeduralmának. Nagyon aranyos, színes. vidám és nem is drága frottírrugdalózók, pólóingek kaphatók. — Az egy éven felülieknek való és igazán szép ruhák azonban változatlanul drágák. Különösen a téli holmik ára riasztó, hiszen ilyen kordáknak még csak néhány hónapra vásárolhat a,z ember. Persze, nem kötelező szőrmés orkáncsodában járatni a kicsit, de az olcsó kabát sajnos, igen csúnya. — A MINDENNAPI BOSZSZŰSAGOT azonban a pelen- kázónadrág minősége okozza. Nem tudom elképzelni, hogy sikerül ilyen következetesen rosszul gyártani ezt a roppant egyszerű árut. Igaz. hogy mindössze tíz forint, de én már hálát rebegek az iparnak. ha sikerül ötször ráadnom Sk gyerekre. Többnyire a legelső használatnál tönkremennek a kapcsok, elszakad a műanyag, amelynek éles, kemény széle sérti a gyerek bőrét Ha a gyártó cég nem képes ezzel a feladattal megbirkózni, miért nem importálunk többet, mondjuk, Csehszlovákiából? — A gyerekkocsik nagyon drágák, a mérlegkölcsönzés is nehéz, a gyerekágyak nem elég stabilak. Ezen a téren is előbbre kellene lépni, hiszen például a gyermekbútorok választéka és minősége átalában javul. Nemrég sötétkék-fehér- nayancssárga színű, praktikus garnitúrát vettünk a gyerekszobába, mindössze 4300 forintért. A gyerek 10—12 éves koráig használhatja, szellemes, ügyes megoldású, jól variálható. És olyan szép, hogy lakásunk legkedvesebb helyiségévé avatta kislányom szobáját. — A bébiedényekből és étkészletekből is megfelelő a választék. Én a magam részéről nélkülözhetőnek tartom a speciális eszközöket, de akinek ez a szíve vágya, most igazán mindent beszerezhet. — HADD SZÓLJAK PÁR SZÓT magunkról is. Csinos, divatos kismamaruhákat látok a kirakatokban, és nem is túl drágák. Ha rajtam múlna, még vidámabb színekben is árulnék hiszen egyre több a fiatal anyuka. U. Á. Nagy divat a széles kari- májú nyúlszőr kalap tavaszra is. Ocelot mintájú sapka. Elegáns, szolidabb viselet. Tél végén, de még tavasz elején, átmeneti kabáthoz is viselhető. Gyermekek a tévé elolt Lótenyésztő és sportlovas szakmunkástanulónak az általános iskolát az Idén befejező, és 16. életévüket be nem töltött fiúkat FEL VESZ A BÁBOLNAI MEZŐGAZDASÁGI KOMBINÁT KÖZPONTI GAZDASÁGA 4 A felvett tanulók kollégiumi elhelyezést és teljes ellátást kapnak. Jelentkezés személyesen vagy levélben, az oktatási osztályon. Pszichológusok véleménye szerint a televízió igen hatásos nevelője a gyermekeknek. Nem szabad azonban elfelejtkeznünk arról, hogy egyúttal a leghatásosabb nevelésgátló is lehet, ha nem vigyázunk arra, hogy gyermekünk csak a korának megfelelő adásokat nézhesse. Igen sok szülő úgy vélekedik, hogy: „Ha a gyermek nem érti, mindegy, hogy mit néz, ha meg érti, akkor már úgyis megnézhet mindent”. Ez nagyon káros és felelőtlen felfogás. A szülőnek mindig arra kell törekedni, hogy gyermekének a családban minden vonatkozásban biztonságot nyújtson, mert a biztonságérzet feltétlenül szükséges a gyermek egészséges fejlődéséhez. Ezért kell meghatároznia, hogy az adások közül mit nézhet meg a gyermek, és a szülő ebből az elhatározásából ne engedjen! Kényelmes felfogás például: „hadd nézze a gyermek a tévét, legalább addig nyugtom van”. Lehet, hogy ez a szülő részéről pillanatnyilag előnyös megoldás, de a gyermek testi-lelki fejlődése szempontjából semmiképpen sem azl Csak néhány példa: a folytonos tv-nézés ől romlik a szeme; nem fejlődik a szervezete, mert kevés ráérő idejét nem testfejlesztő mozgással vagy épnen sportolással, hanem, tv-nézéssel tölti; az idegrendszerét erősen igénybe veszik az egymást követő élményhatások: — nem utolsósorban a félelemérzet — kimerült, fáradt lesz; megszokja a tétlenséget és elhatalmasodik benne a szórakozni vágyás, elsősorban a legkézenfekvőbb tv-nézés. A szülő akkor cselekszik helyesen, ha hétköznapokon nem engedi nézni az esti előadásokat, mert a gyér31». nem tudja kipihenni magát, fáradtan megy az iskolába, figyelmét sem tudja összpontosítani az előadásokra, a tanulnivalókra. Ne feledjük el, a gyerek érdekét elsősorban nem a szórakozás, hanem a tanulás szolgáljaf Nagyon érdekes műsorok, kisebb és nagyobb gyermekek számára hasznos előadások vannak délután vagy a kora estó órákban is, melyek sokkal inkább elősegítik a gyermek szellemi fejlődését, mint a felnőtteknek való estó műsorok. Különös nyomatékkai kell aláhúzni: az a szülő, aki megengedi kisgyermekének, hogy korhatárhoz kötött filmet nézzen meg, maradandó kárt okozhat gyermeke idegrendszerében! A gyilkosságok, a brutális verekedések, öklözések még a felnőttre is nyomasztóan hatnak, de mennyivel inkább felzaklatják a gyermek lelki világát! S még éjjel sem nyugszik meg, mert a gyermek rendszerint arról álmodik, ami erősen foglalkoztatta őt napközben vagy este. A szülőknek el kell gondolkodni ezeken .., Érdemes! Fási Katalin Felveszünk: kezdő és gyakorlott gépésztechnikusokat, adminisztratív munkaerőket, tervstatisztikust, piackutatót sződligeti telephelyünkre. JELENTKEZÉS: Váci Autójavító és Fémipari Vállalat Vác, Dózsa György út 53. A Monori Mezőgép Vállalat Ceglédi Gyáregysége felvesz: hegesztő, lakatos, esztergályos es motorszerelő szakmunkásokat. //////////////ysssssssm Jelentkezés: Cegléd. Külső Kátai út. i CSALÁDI TANÁ CSŐK Eg\ kismama szemével Divatos kalapok