Pest Megyi Hírlap, 1974. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-15 / 62. szám

2 A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV-MEl.LEKLETE Gyermekéveim Az 1938-ban készült szovjet film, amelyet a négyszeres Álla mi-díjas Mark Donszkoj rendezeti, Maxim Gorkij híres regény trilógiájának első részét eleveníti meg. Csodá­latos, valósághű művészettel ábrá­zolja azt a tipikus, múlt század végi orosz világot, amelyet Gorkij döbbenetes realizmussal festett meg művében. Adás: csütörtök, március 21., 20.00. Utazás, kalandozás Antal Imre megszólaltat műsorá­ban három világjárót: egy írót (Karinthy Ferenc), egy színészt (Huszti Péter), egy dzsesszegyüt- test (Benko dixieland), továbbá bemutat egy Shaw-egyfelvonásost, amelynek címe: A szonettek fe­kete hölgye. Shakespeare-t Huszti Péter, Erzsébet királynőt Ruttkay Éva, a Fekete hölgyet Piros Ildikó játssza. Rendező: Szirtes Tamás. Adás: vasárnap, március 24., 20.05. „Ismered-é a hont?” A 75 éves Erich Käsitnert, any- nyi kedves gyermekregény és annyi emberségre! tanúskodó, fel­nőtteknek szóló humoros és költői írás szerzőjét köszönti a műsor. A 40 perces adásban a Magyarorszá­gon is oly népszerű író verseiből, sanzonjaiból, regényei részleteiből hallhatunk. Egyike a világot te­remtő íróknak: megalkotja a saját világát és mindig annak határain belül mozog. Ez a világ vonzó, s nyilván a képernyő előtt is új hí­veket szerez Kástnemek és mü­veinek. Adás: szerda, március 20., 21.45. KEDD PETŐFI RADIO 8.05: Hidas Frigyes—Gál Zsuzsa: Az emberiségért — kantáta. 8.17: Klasszikus muzsika. 9.03: Tanczene öt országból. 10.00: A zene hullám­hosszán. Közben: kb. 10.30: Baba- szerviz. 11.53: Könyvek, tájak, emberek. 12.00: Zenekari muzsika. Közben: 12.43: Törvénykönyv. 14.00: Kettőtől hatig... 18.10: Gon­dolatok a tudományos-technikai forradalomról. IV. rész. 18.25: Nagy alkotókra emlékezem ... (ism.). 19.00: Magyarországon először. 19.25: Pro és kontra. 19.45: Indulók. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Az Esti Krónika különkiadása. 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: Irodalmi kirándulások. 20.58: „Színes szőt­tes.’* 21.58: Brahms: Hegedűver­seny. 22.45: A művelődéspol. rovat műsora. 23.15: A gerolsteinl nagy­hercegnő. 3. MŰSOR 18.10: Isfkolarádió. 18.25: Abu Hasszán. 18.50: Magnósok, figye­lem! 19.25: Kapcsoljuk a Zene- akadémia nagytermét. Közben: 20.20: Petőfi angolul (Ism.). Kb. 21.05: Dzsesszf elvételeinkből. 21.35: Az ötödik ötesztendő. 21.45: Hang- felvételeik felsőfokon. TELEVÍZIÓ 9.05: Iskolatévé. Környezetisme­ret (ált. isk. 3—4. oszt.). Dicsősé­ges 133 nap. 9.25: Békeoffenzíva. A tv politikai tanfolyamának adása a honvédség részére. 9.55: Fizika (ált. isk. 6. oszt.). Fényterjedés, I fényvisszaverődés. 11.55: Matemati­ka (ált. isik. 7. oszt.). Fordított ará­nyosság. 14.35: Környezetismeret (ism.). 15.25: Fizika (ism.). 17.20: Matematika (ism.). 17.50: Hírek. 17.55: Tádzsikisztán. Szovjet táj- film. 18.05: Kip-kop. Óvodások mű­sora. 18.40: Játék a hetükkel. 19.05: Reklámműsor. # 10: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.90: „Es színész benne minden férfi és nő.” Kalan­dozás kétezer év színpadán. Ibsen és a nők. 21.25: Jópipák (színes). Zenés angol film. 21.55: Vélemény. A magyar televízió kultúrpolitikai folyóirata. 2. szám. 22.45: Tv-hír­adó — 2. kiadás. 2. MŰSOR: 20.00: Langeais her­cegnő. Magyarul beszélő francia film. 21.35: Richard Strauss: Don Juan. Szimfonikus költemény. POZSONYI TV 9.05: A mai Lengyelország —• 9."0: A hegyoldalakban virágok nyíl­nak. Tv-játék (ism.) — 18.50: A Szövetségi Bűnügyi Központ nyo­moz — 19.09 és 21.25: Híradó — 20.09: Tíz fizetés nélküli nap. Bol­gár film — 21.55: Kamarazene. KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Koncz Tibor táncdaLaiból. 8.35: Gondolatolt a tudományos- technikai forradalomról. IV. 9.00: Haydn: Esz-dúr trió. No. 19. 9.15: A 22-es csapdája. Joseph Heller re­génye folytatásokban. XXV7. rész. Hódén (ism.). 9.35: Kórusok és né­pi zenekarok műsora. 10.05: ,.Nyit- nikék.” — Kisiskolások műsora. 10.40: Zenekari muzsika. 11.20: A Szabó család (ism.). 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Gyöngyösi Rácz Géza népi zene­kara játszik, Jolsvay Vilmos éne­kel. 13.50: Válaszolunk hallgatóink­nak. 14.05: A magyar muzsika múltjából. 14.20: Nőkről — nőknek. 15.10: Harsan a kürtszó! 15.45: Ver­di: Don Carlos — Carlos áriája, jelenet és srza badságkettős az I. felv.-ból. 10.09: A világgazdaság hírei. 16.05: A KlSZ-művészegvüt- tes központi énekkara énekel. 15.13: Lili bárónő. 16.35: Pro és kontra a szervezett munkahelyről. II. rész. 16.50: Fúvószene tánrrjt- musban. 17.05: Külno’it'kai ügye­lő. 17.20: Bolgár népdalok. 17.20: Pro és kontra a szervezett munka­helyről. ni. rész. 17.40: A zom gora- művészet első aranykora. 18.28: „Tolmács nélkül.” — I. rész. 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: Negyed­század emlékezetes budapesti hangversenyei. XIX. rész. 20.56: A művelődéspolitikai rovat műsora. 21.26: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 22.20: Egy óra dzsessz. 23.20: A századforduló operáiból. PETŐFI RADIO 8.05: Teli Vilmos. 9.03: Kíván­csiak Klubja. 10.00: A zene hul- lamhosazán. Közben: kb. 10.30: Felhívjuk figyelmüket! 11.55: Né­hány perc tudomány. 12.00: Schu­mann müveiből. 12.40: Házunk tá­ja. 13.03: Dvorzsák: IX. „Üjvilág” szimfónia. 13.49: Orvosok a mikro­fon előtt. 14.00: Klubrádió. 17.00: Ötórai tea. 17.55: Közvetítés az Új­pesti Dózsa—Spartac Trnava BEK- mérkőzésrői. 19.91: Új könyvek (ism.). 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.25: Kis magyar néprajz. 20.30: öt szobor (ism.). 21.44: A forra­dalom muzsikusa (ism.). 22.27: Mit olvashatunk a Béke és Szocializ­mus c. folyóiratban? 22.37: Lassus- i I kórusok. 23.15: Nóták. 3. MŰSOR 18.05: Iskolarádió. 18.25: Mihály András: Fantázia fúvósötösre és vonószenekarra. 18.48: Lionel Hampton felvételeiből. 19.05: Ma­gyar Irodalmi Arcképcsarnok (ism.). 19.25: Gluck-áriák. 19.50: Magyar századok (ism.). 20.33: A Guarneri vonósnégyes Beethoven- felvételeiből. 21.25: A Ray Charles Singers együttes műsorából. 22.44: Charles Münch vezényli a Bostoni Szimfonikus Zenekart. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskolatévé. Földrajz (ált. isk. 8. oszt.). Kereskedelmünk és közlekedésünk. 9.30: Delta. Tudo­mányos híradó (ism.). 9.55: „És színész benne minden férfi és nő.” Kalandozás kétezer év színpadán. Ibsen és a nők (ism.). 11.20: Já­ték a betűikkel (ism.). 11.45: Őszi verőfényben. Riportfilm (ism.). 13.55: Földrajz (ism.). 15.20: Hamu és gyémánt. Lengyel film (ism.). (A közép isk. II. osztályosainak, az Isikolatévé UI. 26-i „Filmesztétika” adásához.) 17.03: „Életet az évek­nek.” Nyugdíjasok műsora. 17.25: Hírek. 17.40: A nő — három sze­repben... „Férfiöltözteiés.” 17.55: Ü. Dózsa—Spartak Trnava labda­rúgó BEK-negyeddöntő mérkőzési. Közvetítés a Megyeri úti pályáról. A mérkőzés szünetében: Reklám- műsor. — Az MKT Közönségszol­gálatának tájékoztatója. 19.50: Esti mese (színes). 20.00: Tv-híradó. 20.30: Csillagok. Hangverseny a Tanácsköztársaság évfordulójára. 21.20: Az első. Dokumeníumfdm. 21.45: Ismered-é a hont?...” 75 éve született Erich Kästner. 22.25: Tv-híradó — 2. kiadás. 2. MŰSOR: Még egyszer! Ismét­lés a februári műsorokból. 20.00: Ember a tűzben. Dokumentum­film. 20.25: Nóta Hungária Varia (színes). Szvit a Vietorisz-kódex- ból. 20.50: Színészmúzeum. Bajor Gizi. POZSONYI TV 9.30: Amiről hallgatott a ta.iga. Szovjet film — 18.15: 52 komikus — 19.00 és 21.30: Híradó — 20.00: Ü. Dózsa—Spartak Trnava labda­rúgó-mérik. 2. műsor 17.25: Megálló " - sztyeppében. Szovjet film — 20.05: Az NDK tv szórakoztató műsora. KOSSUTH RÁDIÓ 8.18: A magyar operett sikerei. 10.05: Kutya a kofferban (ism.). 10.40: Világhírű zongoraművészek Chopin-felvételeiből. 11.14: Gondo­lat. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Me­lódiakoktél. 14.00: Legelő kiadó. 14.20: Dalok a Tanácsköztársaság­ról. 14.25: A Musaty—Dobay kettős, a Kaláka és a Sebő együttes mű­sorából. 15.10: Élet részletre. 16.60: A világgazdaság hírei. 13.05: A Bayreuthi Ünnepi Játékok ének­kara énekel. 16.23: Az élő népdal. 16.41: Vörös tavasz. 17.03: A kö­zönség kérdez, a muzsikus vála­szol. 17.35: Szívünk alatt... — V. rész. 18.28: 1919 élő hagyatéka. 18.48: Miért igen — miért nem? 19.25: Játék a könyvtárban. 20.35: Népdalest. 21.20: Mirella Freni és Franco Corelli énekel. 22.30: Mo­zart: D-dúr „Haffner” szerenád. 23.24: Táncdalainikból. 0.10: A xvn. század fúvószenéje korabeli hangszereken. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Zenekari muzsika. 9.49: Hang-játék. 10.00: A zene hullám­hosszán. Közben: kb. 10.30: Né­hány szó zene közben. 11.50: Jósok alkonya. 12.00: Nóták. 12.35: Bir- kás Lilian és AntaLffy Albert éne­kel. 13.03: Szolnoki stúdiónk je­lentkezik. 13.20: A Deller ének- együttes Wilbye-felvételeiből. 14.00: Ifjúsági randevú kettőtől hatig. 18.10: Csak fiataloknak! 19.10: Sza- lay László nótákat énekel. 19.27: Üj könyvek (ism.). 19.30: Jó es­tét, gyerekek! 19.33: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Köz­ben: kb. 21.40: A művelődéspoli­tikai rovat műsora. Kb. 21.55: Esti j hangulatban — könnyűzene. 23.13: [ Rózsavölgyi Márk: Kesergő és c- í moll csárdás. 23.24: Lortzing opc- I ráiöól. 3. MŰSOR j 18.10: Iskolarádió. 18.25: Száza- ! dunk kamarazenéjéből. 18.52: ÜJ • operalemezeinkből. 19.45: Külföldi ! tudósoké a szó. 20.00: Erről! Gar- j ner zongorázik. 20.28: Bach-művek. ! 21.48: Rádiószímház. TELEVÍZIÓ 9.28: Csak gyerekeknek! 1. Leó a fényképésznél. Csehszlovák báb­film. 2. Gyerekek az állatkertben. Szovjet kisfilm. 3. A postás. Cseh­szlovák pantomimfilm. 4. A vasz- jukovkai torreádorok. Szovjet kis­film. 10.30: A harminckilences dandár. Magyar film. 16.45: Irány az egyetem! Előkészítő a felsőfokú felvételi vizsgákra. Mágneses tér és indukció. 17.28: Hírek. 17.35: Tí­zen Túliak Társasága. 18.00: For­radalmi ifjúsági napok. (I.) össze­állítás a salgótarjáni KlSZ-prog- ram eseményeiről. 18.30: Zárszám­adás. RiportfLIm. 19.10: Reklámmű­sor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hír­adó. 20.00: Orosz klasszikusok. Gyermekéveim. Magyarul beszé'ő szovjet film. 21.40: Magyarország muzsikál (színes). Az osztrák tele­vízió és a magyar televízió közős filmje. 22.40: Tv-híradó — 2. ki­adás. 2. MŰSOR: 20.00: Kezdőkör. — Bemutatkoziik Kútvölgyi Erzsébet színiművésznő és Lovász. László matematikus. 20.59: Tv-híradó — 1. kiadás (ism.). 21.20: Utazás a folyón. Amerikai zenés film. 21.40: Salut Germain. Magyarul beszélő NDK tévéfilmsorozat. V. rész: Lili Marlene gazdát cserél. POZSONYI TV 9.00: Dalok — 10.10: Film — 18.10: Autó-motor revü — 19.00 és 21.25: Híradó — 19.39: Egy magyar forra­dalmár: Kun Béla — 20.00: Johann Strauss: Egy éj Velencében. Tv- operett — 21.55: Maigret felügyelő legnagyobb esete. 2. műsor 17.49: 1973 dalai — 19.35: A szov­jet-balt vidéki művészet — 20.00: A csendes tanú. Tv-játék — 21.25: A Z—74-es hullámon. A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV-MELLFKÍ ETK 3 PENTEK KOSSUTH RADIO 8.20: Két versenymű. 9.00: A 22- es csapdája. Joseph Heller regé­nye folytatásokban. XXVI. (befe­jező) rész: Yossarian (ism.). 9..'.0: Népdalcsokor. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Édes anyanyelvűnk. 10.35: Bálint Mária hegedül, Lantos Ist­ván zongorázik. 11.00: Változó vi­lágtérkép. 11.10: Fernando Corena és Irina Arhipova énekel. 11.49: Kritikusok fóruma. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Sánta Ferenc népi zenekara ját­szik. 13.45: Pro és kontra a szer­vezett munkahelyről. IV. rész. 14 00: Születésnapi ajándék. 14.25: „Nyitnikék.” — Kisiskolások mű­sora. 15.10: Magyarán szólva... 15.25: Kalmár Magda operettdalo­kat énekel. 15.38: Járdányi Pál: II. vonósnégyes. 16.00: A világgazda­ság hírei. 16.05: Édes Hazám. 17.05: Kü’politikai fgyelő. 17.20: Bemu­tatjuk új felvételünket. 17.33: M*k- rofórum. 17.52: Rádiószínház (1969). 19.40: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 20.21: Magyar remek­írók. 20.54: Magnósok, figyelem! 21.39: Láttuk, hallottuk. 22 20: Fél ó-a sanzon. ?2.50: Meditáció — a hierarchia vá’ságáról. 23.00: Ro­mantikus zene. 0.10: Mursi Sá- mvel furulyázik, Rácz Gyula cLm- bal mozik. PETŐFI RADIO 8.05: örökzöld dallamok. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hul­lámhosszán. Közben: kb. 10.30: Néhány szó zene közben. 12.60: Haydn és Mozart kórusműveiboi. 12.15: Hallgassuk együtt! 13.03: Schubert: V. szimfónia. 13.39: Gi­tárral angolul! 11.00: Kettőtől ha­tig... 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.). 18.20: Bartók: III. zongora- verseny. 18.45: Könnyűzenei Olim­pia. — Elődöntő. 19.39: Ismeretter­jesztő előadás. 19.54: Jó estét, gye­rekek! 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: Járóka Sándor népi zeneka­ra játszik, Bódy József nótákat énekel. 20.49: Húszas stúdió. 21.39: Mascagni: Parasztbecsület. 23.15: Bigbandfelvételehből. 3. MŰSOR 18.05: Iskolarádió. 18.25: Üj ope- ralemezeinkből. 19.12: Magyar Iro­dalmi Arcképcsarnok. 19.36: Kap­csoljuk a Zeneakadémia nagyter­mét. Közben: kb. 20.20: Számadás. Kb. 20.40: Az orgonaest közv. foly­tatása. Kb. 21.20: Shelly Manne felvételeiből. 21.40: Mozart: D-dúr „Haffner” szerenád. K. 250. 22.34: Kocsis Zoltán zongorázik. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskoláiévá. Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.). Nemzeti Múzeum. 8.30: Francia nyelv (középisk. III— IV. oszt.). Háztartási gépek. 9.C0: Kip-kon. óvodások műsora (ism.). 9.55: Élővilág (ált. isk. 5. oszt.). Melegágy-készítés, vetés, palántá­zás. 10.30: Tízen Túliak Társasága (ism.). 11.05: Fizika (ált. isk. 8. oszt.). A váltakozó áramú generá­tor. 12.10: Német nyelv (közép­isk. I—U—III—IV. oszt.). Az űrha­jós és a kiscsillag. 13.35: Orosz nyelv (ism.). 15.25: Élővilág (ism.). 16.25: Fizika (ism.). 17.00: Többet ésszel, mint erővel! Megyei és bu­dapesti döntők. I. rész. 17.53: Hí­rek. 18.00: Rólad van szó! Fiatalok önismereti műsora. 18.30: öt perc meteorológia. 18.35: Vállalati gaz­dálkodás. V. rész: Kell, lehet, nem szabad ... 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 29.00: Jogi esetek. 20.40: Helenc, avagy az életöröm. Magyarul be­szélő francia tévéfilm. 22.25: Tv- híradó — 2. kiadás. 2. MŰSOR: 20.00: „Boldog béke­idők.” Beszélgetések Budapest születéséről. 8. (befejező) rész. 20.30: Tv-híradó — 1. kiadás (isim.). 21.00: Jó estét. Cole Porter (színes). Francia zenés film. 21.4fl: Kilenc hídon át. Magyarul beszé­lő lengyel tévéfilm. POZSONYI TV 9.35: Egy éj Velencében. Tv-ope- rett (ism.) — 16.55: Bohemia Pra­ha—VSS Kosice labdarúgó-mérk. — 19.00 és 21.45: Híradó — 22.05: A miniszternél. Vazov színművé­nek színházi közv. 2. műsor 20.00: Esővizes kalap. Tv-játék. KOSSUTH RADIO 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Az éló népdal. 8.50: Híres történetek — nagy egyéniségek. 10.03: Ci­gánydalok, csárdások. 10.30: Kap­csoljuk a 6-os stúdiót. Kb. 11.30: Opeaettdalok. 12.20: Zenei anya­nyelvűnk. 12.30: Magyarán szól­va... 12.45: Melódiakoktél. 13.50: Máról — a mának. 14.00: Dzsessz- f elvételeinkből. 14.15: Ajánlás. 14.25: Üj Zenei Üjság. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: Balázs Ár­pád nótáiból. 15.30: Bach: D-dűr szvit. 16.00: 168 óra. 17.30: Zentai Anna és Palcsó Sándor nótákat énekel. Kállai Kiss Ernő klariné- tozík. 18.09: Mi a titka? 19.25: öt perc sport. 19.30: A borok királyá­nak földje (ism.). 21.08: L<szt: Spozalizio. 21.17: A magyar rádió népi zenekara játszik, Kovács Apollónia és Tekeres Sándor nép­dalokat énekel. 22.20: A beat ked­velőinek. 23.05: Musicalekből. 0.10: Melódiáik oktél. PETŐFI RADIO 8.05: Kőszegi Pál táncdalaiból. 8.15: Corelli műveiből. 8.45: Vála­szolunk hallgatóinknak. 9.03: Haydn: C-dúr szimfónia. 9.30: Könnyűzene Wolf Péter szerzemé­ny e'ből. 10.C9: Szabad szombat. 12.00: Hovansesina. 12.50: „Jelké­pek erdején át...” (ism.). 13.03: Pro és kontra a szervezett munka­helyről. V. rész. 13.33: Montevcrdi- kőrusok. 14.03: Naoraforgó. 14.50: Éneklő Ifjúság. 15.60: Orvosi taná­csok. 15.05: Beethoven: D-dúr he­gedű-zongora szonáta. Op. 12. 15.27: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. 16.05: A Musuca An­tiqua Hungarica együttes játszJc. 16.20: Közvetítés bajnoki labdarú­gó-mérkőzésekről. 16.50: Szerveze­tünk a vegyész szemével. 17.05: Mozart: D-dúr „Haffner” szere­nád. K. 250. 17.56: Üj könyvek (ism.). 18.15: A rock mesterei. 18.45: Bogár István fúvósmüveiből. 18.54: Szívesen hallgattuk. 19.50: Jó estét, gyerekek! 20.15: Berlini slágerkoktél. 21.17: Bellim: Az al­vajáró. 3. MŰSOR 12.23: Prokofjev műveiből. 13.00: Falstaff. 14.02: Leonard Bernstein Beethoven-lemezeiből. 15.30: Kap­csoljuk a 6-os stúdiót. 16.40: öt­órai tea. 13.10: A vas fiai. Kodo- lányi János regénye rádióra alkal­mazva. U. rész (ism.). 18.49: Ri­chard Strauss operáiból. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagy­termét. Közben: kb. 20.20: örök tavaszban járnék (ism.). Kb. 20.40: A hangverseny-közvetítés folyta­tása. Kb. 21.15: Lengyel dzsesszfel- vételekből. 21.45: Zenekari mu­zsika. TELEVÍZIÓ 8.45: Többet ésszel, mint erővel! Megyei és budapesti döntők. II. rész. 9.20: Kémia (középisk. I. oszt.). Az alkáli fémek és vegyü- letek. 9.50: A nő — három szerep­ben ... „Férfiöltöztetés” (ism.). 10.05: Sálul Germain. Magyarul be­szélő NDK tévéíilmsorozat. V. rész: Lili Marlene gazdát cserél (ism.). 10.45: „Életet az éveknek.” Nyugdíjasok műsora (ism.). 11.15: Érdek es érdekeltség. A televízió politikai vitasorozata. 10. rész: Egyéni érdek-e a művelődés? (ism.). 14.18: „Boldog békeidők.” Beszélgetések Budapest születésé­ről. 8. rész (ism.). 14.50: Telespori: 1. ügetőverseny a Kerepesi úti pá­lyáról. 2. PMSC—FTC bajnoki lab­darúgó-mérkőzés. Közvetítés Pécs­ről. 17.00: „Nekem szülőhazám.” Üttörók honismereti expedíciója. 17.40: Hírek. 17.45: Napilapok, he­tilapok ... Miről ír a világsajtó? 18.05: Neveletlenek. Belga zenés film. 18.15: Reklámműsor. 18.25: Híres szökések. Magyarul beszélő francia—olasz film. IV. rész: Bar­tolomeo Colleoni, zsoldoskapitány. 19.15: Cicavízió (színes). 19.30: Tv- híradó. 20.00: Angyali történeteik. Tragikomikus játék két részben. A Vígszínház előadása, felvételről. 21.40: Mozart: Kis éji zene. Cseh­szlovák film. 22.00: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.10: Fábri Zoltán-sorozat: Két félidő a pokolban. Magyar film. POZSONYI TV 10.30: Tíz fizetés nélküli nap. Bolgár film (ism.) — 15.15: A II. világháború utolsó napjai. Szovjet dók.-filmsorozat. 1. rész — 15.45: Az autó és a templáriusok. Len­gyel tv-sorozat 16.20: A nyitány­tól a géppisztolyig — 20.00: Ilyen nyári éjszaka. Tv-játék — 21.00: Tv-híradó és sporteredmények. 2. műsor 17.10: Kockázat. Lengyel tv-soro­zat — 20.00: Televarieté — 21.20: Mateo Falcone. Tv-film — 21.45: Arabeszkék. KOSSUTH RADIO 8.29: Szóljatok, játszóik, reg őlök! 9.10: Szivárvány. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 13.04: Tisztelet az embernek. 13.14: Nagy mesterek — világhírű előadóművé­szek. Közben: 13.41: Pillantás a nagyvilágba. 14.39: Kozmosz. 15.08: Feltámadás. Tolsztoj regénye rá­dióra alkalmazva. II. rész. 15.51: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó- mérkőzésekről. 17.05: Bemutatjuk új felvételeinket. 17.40: „Tolmács nélkül.” n. rész. 18.10: Faluról fa­lunak — muzsikával. 19.15: Rádió­színház. 20.03: Mozart műveltségi verseny. 21.33: Világlíra. 21.48: Ver- bunkosmuzsika. 22.25: Pompadour. 23.10: Magyar előadóművészek Brahms-felvételeiből. 0.10: Film­zene. PETŐFI RÁDIÓ 8.30: Az Operaház történetéből. I. rész. 9.11: A „Nyitnikék” postája. 9.41: Szívesen hallgattuk! 10.33: A Magyar Rádió és Televízió gyer- meakórusa romantikus műveket énekel. 10.45: A Nemzetközi Rádió- egyetem műsorából (ism.). 11.13: A Monte Carló-i opera zenekarának hangversenye. 12.48: A kazamaták tiJka. I. rész. 14.00: Táskarádió. 15.00: Hol járt, mit csinált? 15.15: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Közben: kb. 16.05: Legkedvesebb verseim. Kb. 16.20: A kórushangverseny közvetítésének folytatása. Kb. 17.05: Néptáncok. 17.20: Mikroton előtt az irodalmi szerkesztő. 17.30: A vasárnap sportja. 18.05: Mit üzen a rádió? 18.40: Az Apostol és a Syconor együttes hangversenye a Fővárosi Művelődési Házban. 19.50: Jó estét, gyerekek! 20.10: Sporthírek. Totó. 20.15: írószobám (ism.). 21.10: László Annie és Do­mahidi László nótákat énekel, Ifj. Balogh László cimbalmozik. 21.40: A művelődéspolitikai rovat műso­ra. 22.00: Purcell: Óda Szent Cecí- Ua napjára. 23.10: Könnyűzene — éjfélig. 3. MŰSOR 8.09: A szegedi szimfonikus ze­nekar hangversenye a szegedi Nemzeti Színházban. 9.42: Wagner: A walkür. — Jelenet a n. felvo­násból. 10.00: Üj Zenei Üjság (ism.). 10.35: Dalok Johann Strauss operettjeiből. 10.47: A domb. Ray Rigby regénye rádióra alkalmazva. 12.10: Művészlemezek. 13.12: Üj le­mezeinkből. George Malcolm Do­menico Scarlatti-szonátákat csem- balózi'k. 14.01: Gyár a világpiacon. 14.16: Mozart: Cosi fan tutte. 17.40: Louis Armstrong felvételeiből. 18.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Közben: 18.40: A magyar költészet századai. 18.57: A hangverseny­közvetítés folytatása. 19.31: Kis Bartolomeo Colleoni zsoldoskapitány A Híres szökések sorozatban ké­szült ez az olasz film, amelynek hőse a fent nevezett zsoldosvezér. Colleoni otthagyja Velencét, amely csökkenti zsoldosseregét, és sértő­dötten Milánó városához szegődik. Ennek ura, Visconti herceg azon­ban velencei kémnek ítéli meg a kapitányt, s börtönbe záratja. In­nen kell megszöknie Colleoni- nak ... Rendező: Lionello de Fe­lice. Adás: szombat, március 23., 18.25. Kétezer év színpadán A sorozat ötödik adása a nagy norvég drámaírót, Henrik Ibsent (1828—1906) mutatja be, aki forra­dalmat csinált a színpadművészet­ben. Tanúja volt a kapitalizmus fénykorának és hanyatlásának, éles kritikusa a polgári társada­lomnak, bajnoka a szabadságesz­méknek, barátja a munkásságnak. Vihart támasztó társadalmi drá­mái közül két művéből látunk most részleteket: 1. Solness építő­mester (Tomanek Nándor, Békés Rita, Egri Márta, Csákányi László) — 2. Nóra (Béres Ilona, Márkus László, Huszti Péter). Rendező: Egri István. Adás: kedd, március 19., 20.00.

Next

/
Oldalképek
Tartalom