Pest Megyi Hírlap, 1974. február (18. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-06 / 30. szám
1974. FEBRUÁR 6., SZERDA rtsi H£Ct K^Úriap Nyomda vagy sokszorosító üzem? tsz melléküzemei VIZSGÁLAT PEST MEGYE AGGLOMERÁCIÓS ÖVEZETÉBEN A Könnyűipari Minisztérium a múlt év második felében felülvizsgálta a budapesti, valamint a főváros agglomerációs övezetében, Pest megye területén működő mezőgazda- sági, valamint általános fogyasztási szövetkezeteik köny- nyűipari tevékenységét. A vizsgálat célja annak felderítése volt: nem folytat-e egyik- másik szövetkezet elsődlegesen könnyűipari tevékenységet, mert csak olyan terméket állíthat elő, amelynek nagyipari termelése nem gazdaságos, vagy pedig abból a nagyipar nem gyárt a szükségletek kielégítésére elegendőtAz ipar is gyártja Pest megye agglomerációs övezetében összesen hét tsz és szakszövetkezet melléküzem- ágai végeznek különböző könnyűiparnak minősülő munkát. Ezek az üzemek a múlt év elején 2659 dolgozót foglalkoztattak. A létszám azonban az év végéig több helyen valamelyest nőtt A minisztérium által végzett vizsgálatokról készült összefoglaló jelentés nem tartalmaz általános kifogást a szövetkezetek ipari tevékenységével szemben, mégis egyes esetekben a melléküzem megszüntetésére tett javaslatot a törvényességi felügyeleti szerveknél. A megszüntetésre vonatkozó javaslatait azonban csaknem minden esetben azzal indokolja, hogy a megszüntetendő melléküzem által előállított árut az ipar és az ipari szövetkezetek kellő mennyiségben készítik. Egy év türelmi idő A jelentés törvényességi kifogást emelt némely esetben, amikor a melléküzem nem a szövetkezet alapszabályának vonatkozó részében meghatározott terméket készít. Megállapítja viszont azt is, hogy ha a megszüntetésre vonatkozó javaslatát végrehajtják, az nem érint nagyszámú dolgozót és az ipar munkaerőszükségletének kielégítésénél ez alig jöhet számba. A budapesti és a Pest megyei termelőszövetkezeteknél együttesen is mindössze 512 dolgozót érintene a megszüntetés, csak kis részük képzett szakmunkás különben is. Javaslata érteiméiben egyéves türelmi időt kellene engedélyezni a megszüntetésre ítélt melléküzemeknek, hogy ezalatt egyrészt eleget tehessenek szerződésbeli kötelezettségeiknek, másrészt értékesíthessék állóeszközeiket A hét Pest megyei szövetkezetből három könnyűipari tevékenysége ellen a minisztérium nem emelt kifogást. Véleménye szerint a nagykovácsi Vörös Hajnal facipősarok előállításával tovább foglalkozhat, hasonlóképpen az alsó- némedi Zöldmező Szakszöveg kezet is folytathatja kivarróüzemét és az ürömi Magyar— Bolgár Tsz kárpitosipari tevékenységét, valamint a fonalmentést, fonal orsózást is. A Diósdi Szakszövetkezetnél ellenben részben kifogásolja a textil üzemág foglalatosságát. Folytathatónak tartja az alsó-, felső- és munkaruházati cikkek, továbbá a védőkesztyűk előállítását, de jelenlegi 140 főből álló létszáma növelése nélkül. Kifogásolja és alapszabály-ellenesnek tartja, hogy az üzem ágyneműt is konfekcionál. Ezzel hat dolgozó foglalkozik. A textilüzem teljes árbevétele 4 millió 600 ezer forint, de ebből az ágynemű-konfekcióé nem éri el a negyedmilliót sem- A tsz éppen ezért alighanem hajlandó lesz abbahagyni az ágyneművarrást. A csömöri Haladás , Tsz alapszabálya szerint melléküzeme fatömegcikkeket állít elő, de a vizsgálat megállapította, hogy ezenkívül faipari alapanyagokat, csomagoló és tároló fatermékeket, közúti gépjárművek faalkatrészeit, sőt bútorokat is készít. Ez utóbbi tevékenység megszűntetését javasolja a minisztérium, a többire nézve pedig az alapszabály módosítását tartja elengedhetetlennek. Kiderül a jelentésből, hogy a 20 dolgozót foglalkoztató famegmunkáló üzem évi árbevétele 3 millió 982 ezer 500 forint és ebből 2 milliónál több származott a bútorgyártásból, amivel nyolcán foglalkoztak. A bútorgyártás egyébként, mert nem volt rá megrendelés, a vizsgálat idején szünetelt. Mindkettő hatmilliót Feltétlenül megszüntetni javasolja a minisztérium a sokszorosítással, szita- vagy of- szetnyomással, esetleg kifejezett nyomdaipari tevékenységgel foglalkozó szövetkezeti üzemeket. Ez irányú javaslata két Pest megyei termelőszövetkezetre vonatkozik, éspedig a halásztelki Egyetértés és a felsőpakonyi Búzakalász Tsz- re. Mind a kettőnek 6—6 millió forintnál jóval magasabb árbevételt hoz sokszorosító melléküzemága. A vizsgálat megállapítása szerint tevékenységük kifejezetten nyomdaipari, aminek gyakorlását nem nyomdaipari vállalat részére jogszabály tiltja és kisipari termelőszövetkezet is csak különleges engedély alapján folytathatja. A Búzakalász Tsz, értesülve a minisztérium javaslatáról, még mielőtt arranézve a felügyeleti tanácsi szerv határozatot hozott volna, kérelmet nyújtott be, hogy sokszorosító melléküzeme önálló kisipari termelőszövetkezetté átalakulva folytathassa a munkát — most már a ktsz-ekre vonatkozó különleges engedély alapján. Kérelmét sem a Pest megyei Ipari Szövetkezetek Szövetsége, sem a megyei tanács ipari osztálya nem támogatja. Mit mond a jogszabály? A tanácsi felügyeleti szerv, jelen esetben a Pest megyei Tanács végrehajtó bizottságának mezőgazdasági osztálya egyelőre még nem döntött a minisztérium megszüntető javaslata felől. Meglehetősen nehéz jogi kérdés eldöntéséről van szó. Kétségtelen, hogy nyomdaipari tevékenységet elsősorban nyomdaipari vállalat folytathat, de a vonatkozó jogszabály ennek gyakorlásához csak kisipari szövetkezetre nézve köti ki a különleges engedélyt. Mezőgazdasági termelőszövetkezetet a rendelkezés szövege nem említ, vagyis kérdéses, hogy ilyen különleges engedélyre egyáltalán szüksége lenne. Kérdéses azonban az is, hogy mi az, ami sokszorosító — tehát a szövetkezetek által is folytatható — és mi az, ami nyomdaipari tevékenységnek tekintendő. Az egyik járási hivatal másfél esztendeje egy tsz sokszorosító melléküzem indítására irányuló kérelme esetében erre vonatkozóan kérdést intézett a Nyomdaipari Főigazgatósághoz, de választ nem kapott, mire az üzemet engedélyezte. Feltétlenül szükséges lenne tehát, hogy az illetékes hatóság szabatosan meghatározza a sokszorosítás és a nyomtatás közötti kétségkívül fennálló különbséget. A jövedelem jelentős csökkenésén kívül sérelmes lenne az agglomerációs övezetben leró két tsz-re melléküzemük betiltása, azért is, mert az agglomerációs övezeten kívüli néhány más tsz, felügyeleti szerve engedélye alapján, sokszorosító üzemet tart fenn és annak működését, minthogy a ninisztérium javaslata csak az Egyetértés és a Búzakalász nelléküzeme megszüntetésére rányul, zavartalanul folytat- aatná. A tsz sokszorosító üzemek :őleg különböző címkéket állítanak elő sok százezres pél- lányszámban állami és szövetkezeti vállalatoknak. Csupa alyan terméket készítenek, amelynek szállítását a nyom- Jaipar csak hosszabb határ- döre vállalja, vagy szűk ka- aacitása miatt egyáltalán nem 'ogadja el a megrendelést. Sz. E. Hogyan sáfárkodnak marxista ismeretekkel? A dabasi járás tapasztalataiból Kamatoztatják a tudást? Ám mi történik azután? Ki, hogyan kamatoztatja marxista ismereteit, politikai tudását? Kik és hányán vállalkoznak a szerzett ismeretek továbbadására? A politikai képzettség fokozza-e a közéleti érdeklődést, aktivitást? A pártszervezetek hogyan gazdálkodnak a politikailag képzett kommunisták és párton- kívüliek tudásával? Ezekre a kérdésekre keresett választ a közelmúltban az MSZMP dabasi járási végrehajtó bizottsága. Noha, a tudást számokkal mérni lehetetlen, a szellemi erőkkel való gazdálkodás áttekintéséhez . mégis szükség van néhány statisztikai adatra. Eszerint a 486 párttag és 158 pártonkívüli végzett valamilyen pártiskolát, szakosítót, pártfőiskolát, marxista— leninista esti középiskolát, vagy esti egyetemet. A párttagok munkakör szerinti rétegződését vizsgálva kiderült, hogy a beiskolázás idején különböző — állami, tanácsi, szövetkezeti, vagy üzemi — vezető beosztást töltött be 15,5 százalék, közvetlen múnkairányító volt 16,2 százalék, fizikai dolgozó 22 százalék, tömegszervezeti vezető 2,2 százalék, s 39,5 százalékot tett ki a szellemi foglalkozásúak, alkalmazottak és egyéb kategóriába tartozók aránya. A pártiskola elvégzése után a párttagok 25,9 százalékánál — 126 kommunistánál — történt változás munkahelyi beosztásban, illetve párt- vagy társadalmi tisztségben. Magasabb munkakört kaptak 66-an, magasabb pártfunkciót, illetve társadalmi tisztséget hatvanan. Ezen belül 24 fizikai munkás került különböző vezető beosztásba. Csak a kisebbség Mindez az átgondolt, tervszerű káderképzés szükségességéről, fontosságáról tanúskodik. De miről tanúskodik az a tény, hogy a pártiskola elvégzése után 34 párttag került alacsonyabb beosztásba, illetve funkcióba?! A járási párt-végrehajtóbizottság különös figyelmet szentelt annak a kérdésnek: hányán és milyen módon kapcsolódtak be a pártiskolát végzett kommunisták és pár- tonkívüliek környezetük társadalmi-politikai életébe, hogyan hasznosítják ideológiai ismereteiket? válasz — már a számok tükrében — sem megnyugtató: társadalmi megbízatással a párttagoknak 52,7, a pár- tonkívülieknek 24,7 százaléka rendelkezik. A politikailag k inzert kádereknek tehát csupán egy része kamatoztatja tudását a közéletben tömegszervezeti vezetőként, aktívaként, megyei, vagy községi tanácstagként, esetleg szocialista brigádvezetőként. Lényegesen jobb az arány a pártmegbízatások terén: a politikailag iskolázott kommunisták 72 százaléka tölt be valamilyen tisztséget a pártszervezetekben, végez rendszerese.-. pártmunkát. Ám még így is magas — 135 — a száma azoknak a pártiskolát végzett elvtársaknak, akiknek alapszervezetük nem adott semmiféle pártmegbízatást. A tudással való jó sáfárkodás, az ismeretek továbbadása a kommunisták alapvető és megtisztelő kötelessége. A dabasi járás pártiskolát végzett párttagjainak 46 százaléka vesz részt a propagandamunkában. Vagyis — a kisebbség. Ugyanakkor vannak olyan pártszervezetek, amelyeknek agitációs-propaganda felelőse máig sem rendelkezik párt- iskolai végzettséggel, illetve, ahol csak a legnagyobb erőfeszítések árán tudnak megfelelő felkészültségű propagandistákat találni a pártoktatáshoz. A felmérés olyan kirívó eseteket tárt fel, mint például Öcsáét, ahol 48, pártiskolát végzett kommunista közül c upán 18, vagy Gyál esetét, ahol 56 képzett kommunistának csak a fele vesz részt a propagandamunkában. Igény és ösztönzés Félreértés ne essék: a néhány hónapos pártiskola, a marxista—leninista esti középiskola nem lehet a végső cél, csupán az alsó lépcsőfok a marxista ismeretek útján. A dabasi járás valamilyen politikai iskolát végzett kommunistái közül alapfokú képzettséggel 74,4 százalék, középfokúval 24 százalék, felsőfokú képzettséggel 1,6 százalék rendelkezik. A többség tehát csak az alapfokú ismereteknek jutott birtokába. Jogos tehát a kérdés: van-e kellő igény és ösztönzés a továbbtanulásra? A járási párt-végrehajtóbizottság megállapítása szerint mindkettőből kevés tapasztalható. A 486 kommunista közül 227 jelenleg egyáltalán nem képezi magát tovább, 184-en az önképzés valamilyen formájára szavaznak —, de egy-két kivételtől eltekintve, a többség még nem jutott el a gyakorlati megvalósításig — hatan marxista—leninista esti középiskolában, 29-en esti egyetemen tanulnak, húszán járnak főiskolára, illetve valamilyen egyetemre, 15- en folytatnak középiskolai tanulmányokat, s mindössze öten kívánják befejezni az általános iskolát, noha, jóval magasabb azoknak a száma, akik még nyolcosztályos végzettséggel sem rendelkeznek. Ez a — számokban is tükröződő — passzivitás a tudásvágy, a továbbtanulás iránti igény felkeltésére irányuló munkánk fogyatékosságaira figyelmeztet. Az a tény, hogy a 227 kommunista közül — aki nem tanul tovább — 88 nem is érzi szükségesnek eddigi ismeretei gyarapítását, éppúgy elgondolkoztató, mint az n válasz, hogy „szeretnék, de nincs rá mód”, illetve „szeretnék, de nem engednek”. Miért nincs mód a továbbtanulásra? Ki nem engedi és miért? Miért terhel 73 kommunistát kettős politikai-társadalmi megbízatás, s miért nincs 135 másiknak egy sem? Hogyan lehetne jobban kamatoztatni az alap- és középfokú politikai képzettségű pártonkívüliek tudását? A párttagságnak csaknem 50 százalékát kitevő fizikai dolgozók közül miért csak 22 százalék végezhetett eddig pártiskolát? Ahány kérdés — annyi feladat. És mind a járás kommunistáira vár. Nyíri Éva Kevesebb kenyér kell A tanácsi élelmiszeripai idei feladatairól Kedden a MÉM-ben a megyei tanácsok élelmiszergazdasági osztályvezetői, megyei szakszervezeti vezetőik és vállalati igazgatók vitatták meg a tanácsi élelmiszeripar 1974. évi terveit. Az. értekezletet dr. Lénárt Lajos mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes nyitotta meg, majd Kiss László MÉM főosztályvezető elmondotta, hogy a sütőipar idén kevesebb kenyeret ad majd — csökkentek a lakossági igények —, ellenben 3—4 százalékkal növekszik a péksütemény-termelés. Ml legyen a terméklistán? N‘ em szép szóösszetétel a „termékösszetétel”, de a gazdasági életben mégis sokat jelentő: egyrészt kifejezi, hogy agyárban keresett termékek gyártására törekednek, ezeket termelékenyen, gazdaságosan, vagyis nyereségesen akarják előállítani. A termékösszetétel azonban komplex összefüggéseket tükröző fogalom: arányosságot tár fel, vagyis azt, hogy milyen arányú a gazdaságos és a gazdaságtalanul termelhető áruk viszonya. Miért, gazdaságtalan cikkekkel is érdemes foglalkozni ? Igen, mivel a szükségleteket ki kell elégíteni. Fésűre azért szükség van, mert a kézi munka miatt ez a PEMÜ-ben ráfizetéses; olcsó borítékra is, bár a szentendrei papírgyárban a merített pa- pírú postai tasakon többet keresnének. A termékösz- szetételnek a gazdasági életben tehát olyannak kell lennie, hogy a különböző cikkek egyensúlyban legyenek egymással, az egyik nyeresége pótolja a másik veszteségét — a terméklista arányai vezessenek eredményhez, nyereséghez —, az ellátás zavarai nélkül! A termékösszetételt tehát állandóan korszerűsi- teni kell, különben az egyensúly felborul, a gazdaságtalan gyártás rányomja bélyegét az egész cég működésére — rosszul értékesíthető cikkek sora, mérleghiány, veszteség jelezheti ezt a folyamatot. A terméklista bővítése, a tudatos gyártmányfejlesztés, az állandóan tarsolyban lévő ötlet pedig azt eredményezi, hogy a vállalat sohasem jöhet zavarba, rugalmasan képes követni a piac mozgásait, folyamatosan növelni tudja nyereségét. E felismerés nélkül ma már lehetetlen gazdálkodni. A termékösszetétel állandó korszerűsítésére kényszerít a gazdasági irányítás rendszere, a szabályozók szövevénye, a piac változó értékítélete is. Nem keresik a vásárlók a kártolt szöveteket, amelyek egyébként öreg masinákon, vén technológiával, gazdaságtalanul készülnek — a termékösszetételen változtatni kell, ez esetben összevonással: a Hazai Fésűsfonó részévé váltak a Gyapjúmosó gyárai. Vagy nézzünk egy más példát: az olajkályha nyereséges, keresett cikk, csakhogy több cég felveszi terméklistájára, a Mechanikai Műveknek változtatni kell a termékösszetételen, felfejleszti a kondenzátorgyártást, sorozatban készíti a konyhai légtisztítókat — újra és újra megteremti az egyensúly feltételeit. Csakhogy a konyhai légtisztítók gyártása másnak is eszébe juthat, s akkor minden kezdődik elölről, az MM- nek új termék után kell néznie, ha mai eredményeit tartani, fokozni akarja. És még néhány példa távirati stílusban: ha gazdaságtalan a képcsőgyártás, az Egyesült Izzó váci gyárában fénycsöveket kell készíteni, ha a Csepel Autógyár tehergépkocsijai nem állják a versenyt az importárukkal, más, társadalmilag hasznos terméket, autóbusz-padlóvázat kell előállítani, ha az ik- ladi Ipari Műszergyár termékeit kapósabbakká akarja tenni, komoly összeget kell fordítania a fejlesztésre. A termékösszetétel állandó korszerűsítése tehát ilyen összetett feladat, amely elől azonban kitérni egyetlen percre sem lehet! A termékösszetétel aránytalanságait gyakran „profilgondoknak” is nevezzük. Miért? Mert először történik a felismerés: a termék gazdaságtalan, gyártását vissza kell szorítani. Igen ám, de mi legyen a felszabaduló munkaerővel, géppel, „kapacitással”? Társadalmilag hasznos tevékenységre kell átcsoportosítani. Csakhogy mire, milyen gyorsan? A folyamatnak ezt a részét jellemezhetjük a „profilgonddal”. Ugyanis nem könnyű megtalálni azt az új árut, amelynek gyártásában a legjobban kamatozik a felszabaduló energia. Ezt a nem könnyű időszakot meg kellene gyorsítani: ha a vállalatok tudatos gyártmányfejlesztést valósítanának meg, hirtelen sem kerülnének zavar- " ba ha a felismerést azonnal követné a változtatás lehetőségeinek keresése. Az . ágazati irányítás határozottságán is sok múlik: a megalapozatlan konkur- renciaharcok megfékezésével segítené, hogy saját . cégei ne jussanak kínos helyzetekbe. A megoldás egy másik módja a termékösszetétel körültekintőbb korszerűsítése. A közgazdasági szaknyelv ismeri erre a fogalmat: jól „konvertálható” termékekre van szükség. Mit jelent ez? Olyan cikkek gyártását kell szorgalmazni, amelyeknek nagy a piaci mozgékonyságuk, könnyen, gyorsan átcsoportosíthatók: ha a tőkés piacon nem értékesíthetők, rövid időn belül itthon lehetnek keresettek, ha a termelés nagysága megugrik, gazdaságosan exportálhatok a szocialista, vagy a kapitalista országokba. Ha egy vállalat — mint például a váci Forte — iparága termék- összetételében sok az ilyen „konvertálható”, mozgékony árú, akkor a korábban említett zavarok,profilgondok” nem következhetnek be, s a gazdálkodás hatékonysága is növekszik. S okféle fogalommal jellemezzük az ipar fejlődését. Az újságíró hír1 ad beruházásokról, új gépek vásárlásáról, gyáregységek avatásáról, új termékek piaci jelentkezéséről, átszervezésről, gyártmányfejlesztésről. E sokféle munka mind visszahat a gazdálkodás egyik kulcstevékenységére: a termék- összetétel állandó korszerűsítésére.' F. P. J „Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk” — vallották a rómaiak, sommásan elítélve a bizonyítvány megszerzéséért folytatott, öncélú tanulást. Igaz is: mit ér az olyan ismeret, ami nem szolgálja az egyén fejlődését, a társadalom hasznát? Mit ér az olyan tudás, amitől a munka sem válik jobbá, ésszerűbbé, s továbbadni sem próbálják? A Magyar Szocialista Munkáspárt szervezeti szabályzata kimondja: A párttag kötelessége, hogy „sajátítsa el a marxizmus—leninizmust, fejlessze politikai tudását, gazdagítsa műveltségét”. A lehetőségek gazdagok: a párt a politikai oktatási formák széles választékát biztosítja a tanulni vágyóknak.
