Pest Megyi Hírlap, 1974. február (18. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-03 / 28. szám
6 *s'&CMap 1974. FEBRUAR 3., VASÁRNAP fiú megyei Larangoíáóoh------------------------- 104. ---------------------To ldalékból — üzlet Tengerikígyó Bagón SZ ADA Könyvben js Olvastam, helybeliektől is hallottam, hogy a szadai rész, ahol régmúltbéli szarmata leleteket találtak — Néger-tanya — Néger-föld néven ismeretes. Néger-tanya ...? ! Néger-föld ...? ! Megfaggattam egész sereg szadait, mégsem jutottam közelebb: mi az etimológiai vagy históriai eredete a sza- dai Néger-tanyának__ Pedi g a helyrajzi elnevezések sok mindenről mesélnek, néha rejtélyt-megoldóak, néha titokzatosak. Nos: ezt a diót nem tudtam feltörni. Négerek nyilván sosem tanyáztak Szádén. Hogy valójában, valaha kik tanyáztak a földsánccal megerősített Várhegyen, azt talán majd későbbi kutatások tisztázni fogják. Az okleveles feljegyzés, amelyben a települést ZADA néven említik, 1341-ből származik, s innentől kezdve nemesi, királyi, felvidéki szász és magyar főúri, káptalani, püspöki birtokosai nyomon követhetők a török hódoltságig. Hogy a török alatt sem pusztult el, az talán annak is köszönhető, hogy a völgykatlanban épült ős Szada lakói már a tatárok elől a dombokra húzódtak, s így az első bezúduló török portyázók nem irtották ki őket. Végső soron ebből a településalakulásból származnak a mai Mély-ároknak nevezett horhosban fekvő Szada fejlesztési nehézségei is. A 365 katasztrális hold bel- területű, mintegy 2200 lakosú község egészében har- madfélezer holdra húzódik szét. Kézenfekvő: ebben a szerkezetben megsokszorozódnak a kommunális beruházások tervei, hosszabbra nyúlik a kivitel lehetősége. Természetesen ezeknek az öröklött problémáknak megoldásába az idő is belesegít. Szudán évente 8—10 új ház épül — nem is akármilyen —, átalakított épületek alakzatot, tatarozott otthonok külsőt- belsőt cserélnek, s a szadai lakosság igénye, hogy a községet ne csak virágzóvá, de virágossá, zöldellővé, tisztává, kellemessé alakítsák. A közéletet Szadán hajdan a helybeli három egyház híveinek: a katolikusoknak, reformátusoknak és baptistáknak elkülönülése jellemezte. Ez a türelmetlen hitbuzgóság számtalan gazdasági-társadalmi nehézség, s mivel vegyes házasság tilos volt, szerelmi, családi tragédia forrása lett. Az évszázados torzsalkodást csak a felszabadulás után formálódó élet oldotta fel. Egyik döntő eredmény a köztemető létesítése. Az egyházak temetkezési helyei a domboldalon voltak, a sírokból leszivárgó talajvíz mérgezte a kutakat. Ez adott indítékot egy gondosan^ kijelölt lapályon létesítendő köztemető és közös ravatalozó tervezéséhez, ami nem csekély küzdelem után valósult meg. A közös ravatalozóban maguk hite és szertartása szerint temethetnek a papok, ha a hívő lakosság így kívánja, s az együtt nyugvó holtak békessége nem kis mértékben hatott vissza az élők békéjére is. Az élet vizét mérgező domboldali temetők megszüntetése is természetesen már társadalmi átformálódás eredménye. S egyúttal utat nyitott az egészséges vízellátás biztosításához, amelynek politikai előkészítése folyamatban van, s amely, Gödöllő ivóvízrendezésével együtt, a következő ötéves tervben, megoldódik. Apró adatok tükörcserepeiben is felvillantható a haladás képe. Az akkoriban „modernnek” tartott, gumikerekű lovas kocsik száma 1950- ben 18 volt, a termelőszövetkezet alakítása idején, 1960- ban, 24-re emelkedett. Hogy jelentőségük mennyire szűnőben, azt a nagyarányú gépesítés jelzi, és, hogy például a községben jelenleg 100 személyautó fut. Vagy nézzük, hog-' hat a technikai színvonal emelkedése az igáslóállományra. Az 1960-as évek elején 260 ló húzta a fogatokat, ma legfeljet'-) 18-at találunk. A mogyoródi tsz-szel egyesített szadai tsz helyi területén zöldséget, szőlőt, paprikát, burgonyát, kukoricát, rozsot és kevés búzát termel. Most formálódik egy hagyományos, kisüzemi rendszerű, 72 holdas szőlő- és gyümölcs- telepítvény, de sem a tsz, sem az egyetlen ipari létesítmény, letesen foglalkoztak e kérdéssel, szadai barangolásaimból nem hagyhatom ki a Székely Bertalan Múzeum ügyét. Ehhez annv it fűzhetek hozzá, hogy amennyiben az emlékmúzeumban a műtárgyak megóvásának technikai és biztonsági feltételeit is megteremtik, a Magyar Nemzeti Galéria szívesen kölcsönözné állandó vagy cserekiállíRészlet az emlékmúzeumból a Pest megyei Szolgáltató és Csomagoló Vállalat kis létszámú orsózórészlege nem köti le a helyi munkaerőt. Így 800—900 személyre tehető a főleg Gödöllőre és Budapestre bejáró dolgozók száma, ami bizony a munkabíró lakosságnak nem kis százaléka. Azonban egybevetve a községen kívül teljesített ipari munkát,' a tsz-beli és a nem csekély háztáji jövedelmet, a szorgalmas szadaiak jómódú embereknek mondhatók. Nemcsak rajtuk múlik, hogy művelődési szintjük korántsem éri el a gazdaságit. Hogyan is mondták nekem Szadán? „A művelődési ház hiánya minden szabad óránkban gyötör bennünket...” Bár e hasábokon a közelmúltban — tegnap is — részGál Lajos felvétele tásra Székely Bertalannak számos szadai tájat ábrázoló, jelenleg elraktározott olajfestményét és akvarelljét, s ezzel Szadán sajátos jellegű kulturális intézmény jönne létre. De addig is: a Pest megyei Hírlap szerkesztőségének kezdeményezésére — amennyiben Szada tanácsa erre nevezetteket felkéri — a Képzőművészeti Alap Kiadó és a Corvina Kiadó díjmentesen rendelkezésre bocsát az emlékmúzeumnak egy-egy példányt Székely Bertalan festményeinek reprodukcióiból. Így a végleges és tökéletes megoldás időpontjáig legalább színes illusztrációk adnának ízelítőt ä Mtöfsrtókihak Székely Bertalan művészetéről. Békés István Bag mintegy 4300 lakosú település a gödöllői járásban. Bagnak tengeri kígyója van, aktákból. Két és fél éve született és először csak kis siklónak látszott. Aztán egyre növekedett és egyszercsak kiderült, hogy kígyó. Megindult ellene a vadászat: meg kell fogni, végezni kell vele. Mindig kicsúszott a kézből. Most meg, tessék, az akták egymás után rakva már csak méterekkel mérhetők, ekkorára pedig csak a tengeri kígyók nőnek. Csalafinta kezdet Csaknem három éve, 1971 elején Nagy László, Bag, Petőfi utca 10. szám alatti lakos kérelmet adott be a Gödöllői Járási Hivatalhoz — az akkor még első fokú építési hatósághoz —, hogy lakóházához egy szoba, konyha, előszoba, kamrából álló házrészt építhessen. Az engedélyt megkapta. Nagy László az OTP aszódi fiókjától 45 ezer forint lakásépítési kölcsönt kért és kapott. Azonban nem új lakrészt, hanem üzlethelyiségeket épített, és azokat bérbe adta a Túra és Vidéke ÁFÉSZ- nek ital-, zöldség- és gyümölcsbolt céljaira. Természetesen ő lett az üzletvezető. Minden képesítés nélkül. Ekkor azonban szomszédja, Deme Sándorné panaszt tett a községi tanácsnál, hogy Nagy László -az üzletekéij árnyékszékeit az ő lakóépületéhez közel építette. Deméné panaszát arra a határozatra alapozva, mellyel a járási KÖJÁL — 1971. novemberében — az italbolt működéséhez nem járult hozzá, mivel „a WC, illetve árnyékszék (melynek a szikkasztója az italbolt szikkasztója is), a szomszédos lakóépületektől az Országos Építésügyi Szabályzat I. kötet 15. §-a szerint kötelezően előírt 10 méteres védőtávolságon belül van”. A községi tanács Deméné panaszát megküldte a Gödöllői Járási Hivatalnak, amely azt elutasította, azzal az indokkal, hogy a WC-csoport létesítését és elhelyezését az Országos Építésügyi Szabályzat előírásai és építéshatósági szempontból megfelelőnek tartja. Deme Sándorné fellebbezett a Pest megyei Tanácshoz, amely 1972. júniusában új eljárásra adott utasítást. Indok: a toldalékot Nagy László az építési engedélytől, valamint a használatbavételi engedélytől eltérően használja. Az új eljárás azt jelentette: a bolt működésére nincs engedély. A második eljárás Az ügy már eddig is sokakat foglalkoztatott, de a java még csak ezután kezdődött. A Gödöllői Járási Hivatal 1972. július 10-re tanácskozást hívott egybe Bagra, valamennyi érintett részvételével. Deméné addigi panaszait megtoldotta azzal, hogy az épülete oldalfalánál létesített italbolt bejárata zavarja két kiskorú gyermekének pihenését és tanulását. A járási hivatal képviselői — amint arra az iratokból következtetni lehet — két célt akartak elérni. Egyrészt annak a megállapítását, hogy kik az okozói a huzavonának, másrészt, hogyan lehetne az ügyet lezárni. Idézetek a július 10-i bejárásról készült fogalmazványból: „A Túra és Vidéke ÁFÉSZ előzetes bejárásra nem hívta meg a felügyelőséget, amelynek alapján a hiányosságot megelőzően lehetett volna kiküszöbölni”. „Amennyiben az árnyékszék űrgödrét dupla szigeteléssel vízelzáró szennyvíztárolóvá alakítják át, lehetőség nyílik az árnyékszékek e helyen történő üzemeltetésére”. A szerencsejáték tétje Pénteki lapszámunkban adtuk hírül, a ráckevei járásbíróság — Pest megyei Bíróságról kiküldött — dr. Korpássy Gyula tanácsa ítéletet hozott Török Zoltán és társai ügyében. A bíróság a fővádlottakra 1 évtől nyolc hónapig terjedő börtönt és magas pénzbüntetéseket szabott ki. Kikből állt, ki ez a társaság, és egyáltalán hogyan kerültek a dömsödi Dózsa Mezőgazdasági Termelőszövetkezethez? Olvasóink nem találkoznak ismeretlen nevekkel. Már tavaly ősszel foglalkoztunk a most befejezett ügy részleteivel. A dömsödi Dózsa Tsz az 1960-as évek derekáig minden esztendőt veszteségesen zárt. A szövetkezet vezetősége ezért úgy döntött, hogy a tsz árbevételét különböző melléküzemágak létesítésével próbálja kiegészíteni. Az engedélyt megkapták. A vezetőség határozata alapján Török Zoltánt, a szári Béke Tsz volt üzletszerzőjét bízták meg a melléküzem- ágak szervezésével. A későbbi „nagy üzlet” akkor indult virágzásnak, amikor Zsidai Lászlót 1969-ben áthívták a dömsödi Dózsába Hivatalosan üzletszervezőként alkalmazták. Büntetett előéletű volt, ez lehetett az egyetlen alkalmazási lehetőség. Ö gyorsan áthozta Szárról teljes galvanizáló részlegét, és annak ellenére, hogy a működéshez szükséges engedélyt hivatalosan csak 1970. szeptember 3-án kapták meg, a galvanizáló üzem már az esztendő elején munkához látott. Nem sokkal ezután azonban a tsz vezetősége belátta, hogy bármilyen jól jövedelmeznek is az egyre bővülő melléküzemágak, a Törökék-féle üzletekről a jogszabályok értelmében — akár sok milliós veszteség árán is — le kell mondani. Ezt határozatba foglalták. Török Zoltánék azonban ezt a határozatot egyszerűen nem vették tudomásul. Itt megjegyzendő, hogy Török ekkorra gyakorlatilag szabadon folytathatta üzletszerző tevékenységét. Rendelkezett a tsz bélyegzőivel, a munkabérekkel, döntött a munkásfelvételekben. 1970 tavaszán nála jelentkeztek azok a dolgozók is, akiket bérmunkában fóliaragasztással és esetenként papírvágással bízott meg. Még ugyanezen a nyárom a tsz melléküzemágai tovább „ágaztak”. Csatornatisztító részleget hoztak létre. Török és Zsidai, akik állandó vendégként foglaltak asztalt a nemzetközi hajóállomás büféjében, megismerkedtek Hav- ranek Lászlóval, és őt tették az üzemág élére. A csatornatisztító részleg dolgozóinak munkateljesítményét Havranek maga igazolta, és az ebből származó hasznot is ő maga tette zsebre. Ezzel egy időben Vékony Gyula hozzálátott a neonüzem létrehozásához. Még újság- hirdetést is közzétett, pontos címen, de meghamisított néven, úgy, mintha a neonrészleg önálló vállalkozás, nem pedig a Dózsa Tsz melléküzemága lenne. Irodát is létesítettek a fővárosban. Nem véletlen, hogy a budapesti XVII. kerületi tanácsnak mindez szemet szúrt. Vékony azonban nem zavartatta magát, s miként a többi melléküzemág haszonhúzói, 1971—72 folyamán ő is megkaparintotta a maga busás hasznát a részleget illető több milliós bevételből. 1971-ben Schwab Gyula, a karbantartócsőszerelő csoportból egy úgynevezett belső berendező részleget hozott létre. Ehhez már semmifajta engedélyt sem kértek. Schwab Gyula, csakúgy, mint a többi melléküzemági Vezető, milliós bevételeket szerzett a részlegnek — s nem keveset saját magának. Megrendelői közé tartozott az OTP, a tv és sok más vállalat. Mivel a szövetkezet a melléküzemág-részlegvezetőknek — a befizetett jövedelem 60 százaléka fejében — rendelkezésre bocsátotta bélyegzőjét, nem volt akadálya, hogy 1971-ben, szintén Budapestre települjön a Fenyösy Kornél vezetésével létrehozott esztergályos részleg, amely — természetesen — szintén a dömsödi Dózsa Tsz égisze alatt dolgozott különféle vállalatoknak és ktsz-eknek. A termelőszövetkezet könyvelősége az egész manipulációt felülvizsgálat nélkül elfogadta, holott — és talán ez a döntő, magának a tsz- nek — az egyéni haszonhoz viszonyítva — csak minimális jövedelmet biztosítottak a melléküzemek. Sőt, akadtak ráfizetések is. Ami pedig a kifejezett jogsértést illeti — röviden összefoglalva a bíróság álláspontját — a dömsödi Dózsa Tsz a fenti ipari üzemek működtetéséhez engedélyt nem kapott, tehát — az elítéltek közreműködésével — jogtalan ipari vállalkozást tartott fenn. Török és társai egy termelőszövetkezet nevével leplezték a jövedelmező „szerencsejátékot”, az üzérkedést. A rendkívül szövevényes és kusza ügyből talán elég, ha okulásképpen az ítéletnek egyetlen részletére, a pénzbüntetésekre utalunk. Törököt és Zsidait 50—50 ezer forint, Vékony Gyulát 120 ezer forint, Fenyősy Koméit pedig 10 ezer forint elkobzást pótló egyenérték megfizetésére kötelezte a bíróság. Aki nagy tétben „játszik”, óhatatlanul fizet is. Pless Zsuzsa A harmadik menet Az italbolt működéséhez egyébként a járási hivatal még ekkor sem járult hozzá, sőt, elutasítását 1972. október 6-án megerősítette azzal, hogy „a kivitelezés hiányosan történt”. December 14-én ismét egy határozat, melyben kötelezik Nagy Lászlót, hogy az épületet 1973. január 31-ig „lakás céljaira állítsa helyre”. Közben a bagi községi tanács ír a járási hivatalnak; a boltra szükség van. Kéri, találjanak megoldást. Erre a járási hivatal az eddigiekkel ellenkező határozatot hoz, és engedélyezi az üzemelést. Döntésénél a KÖJÁL egy, az 1971-es tiltó határozatához képest újabb, 1972. évi, engedélyező határozatára hivatkozik. E rész teljességéhez hozzátartozik, hogy a járási hivatal műszaki osztálya ugyanakkor az engedélytől eltérő építés miatt szabálysértési feljelentést tesz a kivitelező kisiparos és Nagy László ellen. A Pest megyei Tanács építési, közlekedési és vízügyi osztálya 1973 márciusában az italbolt üzemeltetését engedélyező döntést helyben hagyja. Akkor ugyebár újra meg lehetett nyitni az italboltot — vélheti az olvasó. Nem kérem, szó sincs róla, a bolt ugyanis az eltelt másfél év alatt vidáman üzemelt, csak néha zavarta meg életét egy-egy csetepaté. Deme Sándorné pedig az engedélyezés ellen panasszal fordult a Pest megyei Tanács VB-titkárához. Kérdések sora Szakítsuk meg most kissé az ügyek folyamatát, amelyekkel, sajnos, elkerülhetetlenül terhelnünk kellett az olvasót, akiben — csakúgy, mint bennünk — kérdések sokasága támadhat. Első kérdésünkre a választ a Túra és Vidéke ÁFÉSZ-nél kerestük. — Hogyan lett Nagy Lászlóból szakképesítés nélkül italboltvezető? — Rendelkezett bérelhető helyiséggel — mondja Benke Andrásné, a Túra és Vidéke főkönyvelője. — Mi a boltra megkaptuk a működési engedélyt. Ez jól jött, mert Bagón csak egy italbolt volt és a lakosság — a mi tagságunk — igényelte, hogy legyen még egy. Ma már más a helyzet az alkalmazással. Egy 1972-es rendelet szerint csak akkor alkalmazhatunk valakit szak- képesítés nélkül, ha hirdetéseinkre szakképzett egység- vezető nem jelentkezik. Második kérdésünket dr. Sámán Pálhoz, a Gödöllői Járási KÖJÁL vezetőjéhez intéztük. — Miért változott a KÖJÁL 1971. novemberi döntése 1972-ben az ellenkezőjére? — Hivatalunknál Nagy László igazolta, hogy az árnyékszék aknája vízzáró vakolattal és portland cement simítással készült. Egyébként nálunk is egész csomag akta van, mert Deme Sándorné hozzánk újabb beadványt is intézett, amely szerint házában az átnedvesedés Nagy árnyékszékeitől származik. Laboratóriumi vizsgálatunk azonban kimutatta, hogy De- mééknél a talajvíz szennyeződése olyan, mint Bagón bárhol másutt. Harmadik kérdésünkre Szoó István aszódi OTP-fiókvezető- től kértünk választ. — Tudja az aszódi OTP- fiók, hogy Nagy László a lakó-építési kölcsönt italbolt létesítésére használta fel? — Igen, tudjuk. Felettes szervünkhöz, az OTP Pest megyei Igazgatóságához fordultunk, de az igazgatóság — mivel az iratok között szabályszerű használatbavételi engedély is van —• nem látott indokot új intézkedésre. Nagy László tehát a hátralévő 13 éven át havonta mintegy 400 forinttal törlesztheti a kölcsönt. — Nem gondoltak arra, hogy a lakásépítési kölcsönkeretet az állam lakáscélokra biztosítja? Nem gondoltak arra, hogy Nagy Lászlóval az egész kölcsönt azonnal vissza kellene fizettetni? A fiókvezető széttárja a karját. — Eredetileg nekünk is ez volt a véleményünk. Negyven kiszállás Nagy László az újságírónak sem tudott újat mondani. A kölcsön visszás felvételét elismerte. — Pedig hát sok gondot vettem a nyakamba — mondja. — Megtörtént, hogy a poharakat az egyik vendég cuc- cából kellett kiszednem. Egyszer meg bicskákkal rontottak nekem. Kikaptam a vasat a kapunál, mondtam nekik, gyertek, csak az anyátokat... Aztán meg ezek az ügyek. Tudja hányszor voltak itt már különböző hivatalokból? Legalább negyvenszer. Menynyi ember, mennyi kiszállás. Ebben igaza van, csak éppen elfelejti hozzátenni, hogy a temérdek munka fő okozója ő maga. Új eljárás A megyei tanács vb-titkára legutóbbi határozatával új eljárásra visszaadta az ügyet a községi tanácsnak és a járási hivatalnak. A döntés indoklása útbaigazítást is ad az új — remélhetőleg befejező — szakaszhoz. Eszerint az építési hatóság jogszerűen nem engedélyezhette az épület rendeltetéstől eltérő használatát a lakásügyi hatóság előzetes engedélye nélkül. Utóbbi az iratok között nincsen, és felhívásra Nagy László se csatolta. A megyei tanács vb- titkárának új eljárásra utasító határozata utal az OTP- kölcsönre és a lakásépítési pénzügyi alapok megóvásához fűződő össztársadalmi érdekre is. Pacsay Vilmos
