Pest Megyi Hírlap, 1974. február (18. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-24 / 46. szám
4 1974. FEBRUAR 24., VASÄRNAP re*» MIO <JCívlap „Hét évszázad víz festményei'' címmel reprezentatív időszaki kiállítást nyitott meg szombaton a Szépművészeti Múzeumban Pogány ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója. A sajátos művészeti ág kiállított lapjait — számszerint kétszázat — a budapesti grafikai gyűjtemény anyagából válogatta a kiállítás rendezője, Czobor Ágnes. A tárlat időrendben, valahol a XIV. század elején kezdődik, s figyelve az iskolák és korszakok egymásutánjára, mutatja be a legjellemzőbb alkotásokat, napjainkig. A kiállított anyag a legkülönbözőbb technikákat vonultatja fel, több olyan lapot is, amely évtizedek óta nem szerepelt a nyilvánosság előtt. TV-FIGYELŐ Krimi. A háromrészes NDK bűnügyi filmsorozat, Az utolsó szó alkotóinak, Cristian Coliin írónak és Wolfgang Luderer rendezőnek láthatólag az lehetett a legfőbb törekvése, hogy a krimit társadalmi problémák elemzésével kapcsolják össze. A mozgalmas, kissé talán túlontúl is összebonyolított, sokszálú, sokféle színhelyen, Spanyolországban, Svájcban, Ausztriában és az NSZK- ban játszódó történet a kapitalista világ erkölcstelen üzleteket hajszoló, gátlástalan nagyurait leplezi le, akik titokzatos kapcsolataikkal az államhatalmat is a kezükben tartják és attól sem riadnak vissza, hogy a pénz kedvéért | eltegyék láb alól azokat, akik i éppen útjukban állnak. A krimi általában nem érzi ! feladatának a társadalmi prob- I lémák elemzését. De az igény • és törekvés erre magától érte- ! tődően a krimiben is jogos: j ezzel a műfaj csak gazdagodik. Népballada és misztérium? Teljesen nyilvánvaló, hogy Fejes Endre pénteken este látott drámája, a Cserepes Margit j házassága — szó szerint véve j és értve a fogalmakat —, se i nem ballada, se nem miszté- | riumjáték. De legalább ugyan- i ilyen nyilvánvaló, hogy e fur- j csa darab ennek ellenére na- ! gyón sok szállal kapcsolódik I ezekhez az ősi műfajokhoz. A Lépést tartani a technikai fejlődéssel Mézeshetek és azután? Érdekes előadások a TIT százhalombattai programjában A Dunai Kőolajipari Vállalat már elkészült, első egysége után — 1976-ig — újabb üzemek épülnek, 6,4 milliárd forint költséggel. Ezekben a korábbinál is bonyolultabb technológiával, nemzetközi színvonalon állítják elő az eddigi termékek többszörösét. Folyamatosan növekszik az elektromosság hatalmas hazai bázisa, a Dunamenti Hőerőmű Vállalat is. Az ipari óriások üzemeltetéséhez természetesen egyre több szakember szükséges, akiknek egy része a helyi technikumokban, tanfolyamokon szerzi meg vagy bővíti szakmai ismereteit. A hagyományos oktatási formák mellett azonban olyan rugalmasabb képzésre is szükség van, amely képes igazodni a sokrétű technológiához, a vegyipar és energiatermelés rohamosan fokozódó követelményeihez. Ebben igyekszik segíteni Százhalombattán a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat helyi szervezete. Rohamos fejlődés Az ismeretterjesztés helyi bázisai a Dunamenti Hőerőmű Vállalat művelődési háza és a Dunai Kőolajipari Vállalat Barátság Művelődési Háza. Ezekben Tüske Lászlónak, a TIT városi szervezete titkárának és Szatory Tibor, valamint Takács Péter igazgatóknak irányításával mintegy négy éve kezdődött az akkor még szűkebb körű, a munkásoknak csak kis részét megmozgató közművelés. A fejlődés azonban egyre gyorsul. 1970-ben például mindössze 27 előadást tartottak, 444 résztvevővel, két évvel később pedig már a 196 előadáson több mint 3700 hallgató volt jelen. Tavaly az általány iskolai magán vizsgákra előkészítő órákkal együtt 478 előadás hangzott el, csaknem tizenegyezer résztvevő előtt. A népszerűség magyarázata, hogy a szervezők az előadások tárgyául a legközérdekűbb témákat választották, továbbá, hogy a politikai, munkás és ifjúsági akadémiákkal lehető -é tették összefüggő ismeretek elsajátítását. Politikai érdeklődés A szervezők elsőrendű feladatuknak a konkrét politikai ismeretterjesztést tekintik. Ezt is számok bizonyítják, mert míg 1972-ben 78 társadalomtudományi előadást tartottak mintegy 1600 résztvevővel, addig 1973-ban már 99- et, csaknem 2900 hallgatóval. Elég visszamenőleg belelapozni a programokba, és a tematikai, formai változatosság megadja a rendezvények n vekvő népszerűségének magyarázatát. Egy neves újságíró előadásának címe például ez i rit: „Kína európai szemmel”. A DKV KISZ-vezetőségének egyik tagja a VIT-röl tartott élménybeszámolót, neves külpolitikai szakértők adtak aktuális helyzetképet az európai és közel-keleti politikai problémákról és gazdaságpolitikusok a KGST-orszá- gok együttműködéséről, stílszerűen több alkalommal is az olajipari és villamosener- gia-ipari kapcsolatokról. A látogatottságot fokozták a Fórum jellegű rendezvények, melyek közül egyiken — szintén TIT-szervezésben — a városi pártbizottság első titkára „A munkásosztály helyzetéről és szerepéről” tartott egyórás előadása után három órán át válaszolt a hallgatóság kérdéseire. Hasonló eszmecsere folyt az ifjúsági törvényről, valamint Százhalombatta közművelődési helyzetéről és a fiatalok művelődési lehetőségeiről. Általános és szakmai műveltség A TIT szervezte meg számos, lelkes helyi pedagógus közreműködésével az osztályozó magánvizsgákra előkészítő általános iskolai tanfolyamokat, melyeknek tavaly 21, idén pedig már 108 résztvevője az ötödik, hatodik osztály anyagából 4 hónap alatt, 80 óra meghallgatása után, a hetedik és nyolcadik osztályból pedig fél év alatt és 120 óra meghallgatása után vizsgázott. Az általános iskolát végzettek már fogékonyabbak a munkásakadémiák előadásain, amelyeknek 1972-ben csak az volt a céljuk, hogy a hallgatókat saját üzemrészük technológiájával ismertes sék meg. Tavaly azonban már olyan technológiákról is szerveztek előadásokat, amelyeket elsajátítóik más üzemrészekben vagy a DKV és a DHV egész területén hasznosíthatnak. Megismerkedhettek például a védőgázas hegesztés elméletével és ábrák, eszközök segítségével gyakorlati technikájával is. Ezt az oktatási formát a műhelybizottságok és a gazdasági vezetők közösen szorgalmazták, aminek eredményeként 1973-ban már 15 helyen hangzottak el ilyen előadássorozatok, átlag 40 résztvevővel. Egyébként őszi és tavaszi tématervek készülnek. A DKV szakszervezeti bizottságárt György Márton jelenleg a nyárig tartó 15—20 előadás programját készíti elő. Aktuális tervek A városi TIT-szervezet idei terve kiterjed még — a többi között — a nők körében végzendő tudományos ismeret- terjesztő munkára. A program egyik vonzó előadását — melynek címe „Lakni, de hogyan?” — művészettörténész tartja. Egy szociológus „Mézeshetek, és azután?”, egy nőgyógyász „Hárman leszünk” címmel tart előadást. Utóbbi kettő a népesedéspolitikai határozat jegyében hangzik el. Folytatják a kerekasz- tal-beszélgetéseket és vitafórumokat is, mert mint mondják. az ismeretterjesztésnek feltétlenül lépést kell tartania a hatalmas iramú technikai fejlődéssel. Paesay Vilmos Cserepes Margit megírása és közegének lirmsága nemcsan azért szembetűnő, mert konkrét anyagában is sok a vers — a szereplők elénk lépnek és Shakespeare-t, József Attilát citálnak hosszan —, hanem főképpen azért, mert az író az ábrázolás gazdagságával és erőteljességével felemeli az alakokat és a helyzeteket a költészet magasságaiba, valósággal a mítoszokig, anélkül, hogy elszakítaná őket a tényleges realitástól. Különös, va- rázsos atmoszféra veszi körül a dráma szinte szimbolikus távlatúra növesztett, majdhogynem kozmikus figuráit, a mamát, aki egyszerre Cserepes Margit és mindenki édesanyja — szitkozódásai, át- kozódásai bibliai méretűek —, a titokzatos Horváth urat, akiről még azt sem tudjuk, voltaképpen kicsoda, Zsuzsannát, az okos és szép lányt, mindenki szeretőjét, a tüzesvérű, magával nem bíró Margitot, a tisztakezű Vitókot és végül az írót, aki végigkínlódja a három órát drámája hőseivel. A furcsa, lírai realitású drámát nem lehetett könnyű képernyőre átültetni. Még Szőnyi G. Sándornak sem, még három Fejes Endre-mű, a Mocorgó, a Kéktiszta szerelem és a Jó estét rendezése után sem. A Cserepes Margit egészen más. mint az író korábbi elbeszélései — drámái: az átemelés, a közelítés a líra világához itt jóval erősebb és fokozottabb. A nagy feladat megvalósítása mégis sikerült: o televízióban teljes fegyverzetben, maradéktalanul feltárult a dráma. Valószínűleg mindenekelőtt annak a szerencsés rendezői ötletnek az eredményeképp, hogy ezt a drámát elsősorban az arcokra koncentrálva kell a képernyőn előadni. A nagyszerű film — az utóbbi idők vitathatatlanul legkiemelkedőbb tévés vállalkozása — minden nézőjét magával ragadva, sokáig emlékezetes, intenzív élményt nyújtott. A tényleg szép, kivételes művészi siker természetesen nemcsak a nagyvonalú rendezésnek köszönhető, A produkcióban kiváló színészi teljesítményekkel találkoztunk. Men- sáros László küszködő írójával. Sulyok Mária egy tömbből faragott mamáiéval. Harsán vi Gábor aszkétikus sá- nadtságúra formált munkásával. Csomós Mari mindenkivé kacérkodó fiatalasszo- nvával és Dr^hota flnd-en --into vRi*sverii*ten szépségű Zsuzsannájával Ökrös László Mezőgazdasági könyvhónap Szépen járni az erdőben RENDHAGYÓ ÉLŐVILÁG ÓRA SZENTENDRÉN Aki régen járt iskolába, ma a tízperceikre sem ismerne rá. Valaha, amikor az óra végén megszólalt a csengő, a gyerekek kiszaladtak az osztályokból és zsibongtak, beszélgettek, rendetlenkedtek a folyosókon. Ma táskákkal, kabátokkal felszerelkezve vonulnak a tízparcekben egyik teremből a másikba, ahogyan ma mondják, kabinetből kabinetbe. A legtöbb iskolában ugyanis a tantermek nem az osztályoké, hanem a tantárgyaké. Minden tárgynak külön terme van, a fizikának, a földrajznak, a matematikának, az irodalomnak és a többinek. Ezeket az új rendszerű termeket nevezik kabinetnek. Mint 9 diplomaták... Ez a podgy ás zog vonulás, mi tagadás, kissé egyhangú. Néha persze kerül egy kis változatosság, sőt izgalom is a dologba. Mint például péntek délelőtt a szentendrei Rákóczi úti általános hatodikos, hetedikes diákjainak: rendhagyó élővilágórát hirdettek számukra. Külsőségeiben is egészen más volt ez az óra, mint a megszokottak. Tanáraikon, Elek Sándornén és Pfeil Mar-' giton kívül jó néhány vendég is érkezett. D. Nagy Éva, a Móra Könyvkiadó lektora, a rendhagyó óra vezetője, Fridii Jenő tanulmányi felügyelő és a járási könyvtár munkatársai. Néhányuk most jár először szaktárgyi kabinetben, s bizony, ők is elcsodálkoztak. Hogy min? Nemcsak a terem felszereltségén, szemléltető eszközeinek szertárszerű gazdagságán, hanem azon is, hogy a gyerekek nem úgy ültek a padokban, mint a régi iskolákban. Akárcsak az ENSZ diplomatái, a terem közepén U-alakban elhelyezett asztaloknál — nem padokban — foglaltak helyet. Néhányan. persze, középen is ültek; itt még nincs elég hely. Közel a Pilis A rendhagyó élővilágárát a Pest megyei könyvtár a mező- gazdasági könyvhónap alkalmából rendezte. Tárgya: az erdők élete. Erről beszélt rendkívül színes, szép szavakkal D. Nagy Éva, a magyar- országi erdők kitűnő ismerője és kutatója. Mindjárt az óra elején kiderült, a gyerekek többsége sokat tud erről a témáról: közel a pilisi erdő. A szentendrei gyerekek, úgy látszik, sokat járnak ezekbe az erdőkbe. Néhány kérdést azért természetesen tisztázni kellett. Hogy például akácosok nálunk csak 1700 óta léteznek (ezek a fák Amerikából kerültek hozzánk), hogy hárs- faerdőnk nincs, hogy az aljnövényzet sok mindent elárul az erdőkről, többek között azt is, milyen' a talajuk. D. Nagy Éva, az óra vezetője természetesen képeket, ábrákat, könyveket is mutatott az érdeklődő, a munkában aktívan résztvevő tanulóknak, és sor került néhány gyakorlati kérdés megbeszéléséire is. Például arra, hogy bár az erdőket gondozni kell, ez a munka arra irányul, hogy az úgynevezett ősállapot a lehetőség szerint „érintetlenül” maradjon fönn. A látogatóknak tehát vigyázniuk kell a fákra, növényekre, állatokra, védeniük kell az erdők természetes szépségét. Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Az erdőkben — mondotta az előadó, hivatkozva a szakemberek nyelvhasználatára — szépen kell járni. Tanulságok Az alkalmat felhasználva beszélgettünk a pedagógusokkal a rendhagyó órák hasznosságáról általában. Egyöntetűen megállapították, hogy hasznuk legalább két dologban határozotton lemérhető. Az egyik az óra kivételességéből következő élménygazdagság, intenzitás. A másik, hogy az ilyen órák után — sok tapasztalat bizonyítja ezt — a gyerekek között felszökik az olvasási kedv. Hát már csak ezért is érdemes ezt az újszerű formát szorgalmazni. ö. L. Díjkiosztás A Szakszervezetek Országos Tanácsa és a Művelődésügyi Minisztérium tavaly az iskola- rendszerű felnőttoktatásban részt vevő dolgozók tanulásának segítésére az e területen dolgozó pedagógusok tapasztalatainak közreadására pályázatot hirdetett, amelyre 34 mű érkezett. A bíráló bizottság értékelése alapján hét pályázó díjat, kilenc jutalmat kapott. A p>ályadíjakat és a jutalmakat szombaton ünnepség keretében adták át a pedagógusok Fáklya klubjában. MUNKASJARAT Lakhelyük: Gyömrő Az Ikarus-gryár pártbizottságra is figyelemmel kíséri a vidékről bejáró dolgozók életét. A téma többszőr szerepelt már a vb-tilések napirendjén is. Fél három. Műszak vége. A p>ortán szabálytalan ritmusban kiáramló emberfolyam kanyargó emberpatakokra szakad. A trafikosbódénál a dohányosok sora tolong. A bejáró buszok egyikénél, egy zöld 556-osnál találkozom Cövek Gyulával. A munkásjárattal Gyömrőre indulunk. Ö szokásos útján haza, a családhoz, én pedig, hogy megnézzem, milyen körülmények között élnek, hogyan kötődnek lakhelyükhöz a bejáró dolgozók. Hazafelé megy a játék Tizennégy óra negyven perc. Ketten lihegve érkeznek. A busz meglódul. A szemrehányást már menet közben kapják: — Most kell jönni? A hivatalos indulási idő 14.45. Ilyenkor már minden perc drága. A késők a szabad időt rövidítik meg. Balra fiatal házaspár ül. Kiss Gyula és felesége. A fiatalasszony almát majszol. Két harapás között megtudom, hogy most jött az Ikarusba, a sajtóiéban számoló. A férje 1970 óta a GYEGO-nál festő. Együtt járnak munkába és haza. Ez sokat jelent. Kettőjük keresete négy és fél ezer forint. Házat építenek. „Utána jöhet a gyerek.” Kiss Gyula szabad idejében szívesen eljár a községi művelődési házba. Az énekkar tagja. A kocsi végéből ulticsata hangjai szűrődnek át a motorzajon. Oláh Imre, Jakab Lajos és Nagy Pál méri össze tudását szolid, tízfilléres alapion. Mindhárman a 3-as gyáregység alkatrészüzemének dolgozói. Osztás alatt elmondják, hogy csak hazafelé megy a játék, ehhez reggel még sötét van. Olyankor társasági életet élnek. A téma? A munka, a tévéműsor, a foci meg ilyenek. A játékot figyelve csendesen meghúzódik mellettük Ádámka Ferencné. — A Ruhatisztító Ktsz-ből jöttem az Ikarushoz három éve — mondja tollba. — Örömmel jöttem, mert itt egy műszakban dolgozhattam, és kétezer fikszet kaptam. Azután az adminisztratív állomány csökkentése miatt átraktak a saj- tolóba számolónak 9,70-es órabérrel. Ez legalább 300 forint veszteséget jelentett. Míg dolgozom, az anyós vigyáz a gyerekekre. Ezért 300 forintot fizetek neki. Szóval volt helye a pénznek. „Engem is ő csábított" Az egyik kettős ülésen fiatal lány. A göröngyös úttól rázkódó Ludassal rontja szemeit: Gereznár Kati. Tizenhét éves. A sajtóiéban gépíró. Havi 1400 forintot kap. — Egy rokonom hívott, hogy jöjjek ide. Nem bántam meg. Sokat jelent a buszjárat. Most már meg is szerettem a munkahelyemet. Gondoltam rá, hogy tovább tanulok. Tulajdonképpen el is kezdtem a közgazda- sági szakközépiskolát, de nagyon nehéz ilyen messziről. Reggel négy után kelek, és volt úgy, hogy éjfélre értem haza az iskolából. Nem volt erőm hozzá. Most a szakmai minősítő vizsgára gyakorolok, ha sikerül, a fizetésem is emelkedik majd. Közeledünk Gyömrő határához. Többen készülődnek. Cövek Gyula figyelmeztet, ne hagyjam ki Bandi bácsit. Ö az egyik legrégibb munkás. — Hát bizony elég régen szívok ikarusi levegőt — bólint Kövesdi András. — 1938- ban kerültem a gyárba. De azért akad itt még jó néhány 25—30 éves törzsgárdatag rajtam kívül is. A községből bejárók száma állandóan 50—52 fő ebben a műszakban. Majdnem ennyi volt a vonatozó korszakban is. Igaz, 1967 óta, mióta újra indult a buszjárat, sokkal kényelmesebben utazunk, előbb hazaérünk, mint a pestiek, budaiak. Az utánpótlás is megvan. Most is jár be tőlünk 16—20 ipari tanuló. Sokan a mi szavunkra jönnek a vállalathoz. — Engem is ő csábított — mosolyog Cövek Gyula. — Meg jó néhányat még! — folytatja Kövesdi. — A feleségem is itt dolgozik. Az egyediben. Ott vagyok én is főművezető. Hogy élünk idehaza? Korábban, míg egészséggel bírtam, nyolc évig voltam tanácstag. Ezt ma már nem csinálom. De Gyömrő nemcsak a lakhelyem, az otthonom is. A busz hirtelen zökkenéssel megáll. Leszállunk. — Ez a tanácsháza — mutat Cövek Gyula egy klasszicista nemesi kúriára emlékeztető épületre. Az előtte lévő park most csupasz földarcát mutatja. Egy időre elbúcsúzom kísérőimtől. Garamvölgyi István, tanácselnök már vár. Szívesen, de fáradtan elégíti ki kíváncsiságomat. Ma nehéz napja volt. — Még ebédelni sem volt időm — nézi óráját: 15.50. — Pedig a feleségem biztosan várt! — Gyömrő jövőre lesz 700 éves — folytatja. Van történelme, de gondolom, célravezetőbb, ha a közelmúltról és a jelenről beszélünk. A község az agglomerációs körzetbe tartozik. 27 kilométerre fekszik a fővárostól. Elzárt a Gazdasági Bizottság döntése értelmében nem lehet tervünk a nagyobbméretű ip>artelepítés. 1950 és 60 között ezer, a következő tíz évben már kétezer fővel emelkedett a község lakóinak száma. Jelenleg tizenkétezren élnek itt. A legtöbben aludni jönnek A gyors létszámemelkedésben sajnos kis szerepet játszik az évenkénti 150—200 fős természetes szaporulat. Ez még a lakosság számának tartásához sem lenne elég. Öriás viszont a bevándorlás és a fluktuáció. Volt olyan év, amikor 2500 ki- és bejelentkezést számláltunk. Esztendőnként mintegy 60—80 új ház épül. S az itt lakók nagy része, úgy 6000 ember a fővárosban keresi kenyerét. Ide legtöbben csak aludni jönnek. — Milyen a kapcsolatuk a fővárosi üzemekkel? — Őszinte leszek: semmilyen. A bejáró hatezer ember legalább ezer helyen dolgozik. Hogy hol, arról nincsenek pontos adataink. Korábban próbáltunk kap>csolatot keresni egyes vállalatokkal, de sikertelenül. Lehet, hogy újra megkíséreljük. Nagy szükségünk lenne a segítségükre. Társadalmi munkában és anyagiakban egyaránt. Különösen az óvodai helyek bővítésében. Most a jogos igénylőknek több mint egyharmat i j