Pest Megyi Hírlap, 1974. február (18. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-15 / 38. szám

UEcrti 1974. FEBRUAR 15., PÉNTEK F[j6j]KUSZ Egyetlen kiút Nem múlik el nap, hogy ne kap­nánk újabb és újabb jelentéseket dél-vietnami harcokról, véres ös­szecsapásokról. A salgoni rezsim csapatai szüntelenül folytatják a térületezerző hadműveleteket, ál­landóan vissza csap ásókra kénysze­rítik a népi felszabadító hadsere­get. TÖBB MINT EGY ÉV telt már el a Párizsban aláírt megállapodás óta- A fegyver- nyugvásról szóló egyezményt azonban azóta számtalanszor megsértette a Thieu-rendszer­Mint a párizsi Le Monde írja: „Sem az ideiglenes for­radalmi kormánynak, sem Hanoinak nem voltak illúziói: amikor belevétették az egyez­ménybe a nemzeti megbéké­lésről, az egységkormány fe­lé fokozatos haladásról szóló pontokat... Az amerikaiak és Thieu, amikor nem voltak hajlandók megállapodni olyan kényszerítő mechanizmusok felállításában, amelyek lehe­tővé tettek volna egy széles körű politikai vitát, már kez­dettől fogva megmutatták, hogy egészen mások a szán­dékaik és útját állták az ilyen irányú fejlődésnek.” NEM KÉTSÉGES: Dél- Vietnamban bizonyos holt­pontra jutott a politikai ki­bontakozás- Rendkívül vonta­tottan és Saigon által mind­untalan súlyosan akadályoz- • tatva halad a fogolycsere. A frontokon pedig íel-felújul- nak a harcok. Thieu — leg­alábbis a jelekből arra lehet következtetni — még mindig teljes mértékben élvezi az Egyesült Államok bizalmát Ez a bizalom jelentős katonai támogatásban és — a többi között — 24 000 amerikai »,szakértő” változatlan jelen­létében kézzelfoghatóan mér­hető. Egy év alatt pótolják az ameri­kaiak a salgoni hadsereg felszere- lésben és hadianyagban elszenve­dett veszteségeit, ma már a kato­nai szakértőik, egyértelműen a ko­rábbinál sokkal korszerűbben fel- feűtereltnek minősítik Thieu csapa­tait. Igaz, a február 15-én meg­alakulásának 13. évfordulóját ün­neplő vietnami népi felszabadító fegyveres erők sem tétlenkedtek. A provokációikra keményen vála­szolnak, mert a dél-vietnami népi felszabadító hadsereg — a New York Times szavaival élve — „a világ egyik legjobban felfegyver­zett katonai szervezete”* A HOLTPONTRÓL csak egy kiút kínálkozik: a párizsi megállapodás betartása. Énei­kül feszült, robbanékony ma­rad a dél-vietnami helyzet, amely továbbra is mérgezi Délkelet-Ázsia légkörét. A KNDK azt javasolta Dél- Koreának, hogy a két ország­rész Vöröskereszt-társaságai­nak képviselői újítsák fel holt­pontra jutott tanácskozásaikat BECS Plenáris ülés Hlesztov nagykövet, a Szov­jetunió küldöttségének veze­tője elnökölt csütörtökön a bé­csi haderőcsökkentési tárgya­lás 22. plenáris ülésén. A kö­zép-európai fegyveres erők és a fegyverzet csökkentéséről fo­lyó tárgyalás csütörtöki ülé­séről nem ádtak ki közle­ményt. A Hofburg sajtóköz­pontjában ismeretessé vált, hogy ezúttal Todof Dicher, a bolgár küldöttség vezetője fej­tette ki kormányának állás­pontját, támogatva a szocialis­ta országok előterjesztett egyezménytervezetét. A sajtóközpontban bejelen­tették, hogy legközelebb a jö­vő héten, kedden tartanak plenáris ülés! A ngUa—NSZK— Olaszország Választási kampány Háromnapos „ízelítő’ Sztrájkhatározat A bányászkérdés jegyében telt el az angliai választási kampány csütörtöki napja. A leköszönő Heath ugyanis egy cardiffi kampánybeszédben felszólította Harold Wilsont és a liberális vezért, Jeremy Thorpe-ot, arra, hogy hárman együtt kérjék fel a bányászo­kat a sztrájk abbahagyására, mivel — mondta Heath — „számukra a háború úgyis vé­get ért”. Wilson most lényegében fel­melegítette egy héttel előbbi tervét, „vegyenek ki a párt­vezérek egy hét végkampánv- szabadnapot — jelentette ki csütörtöki sajtóértekezletén Wilson —, tárgyaljanak a bá­nyászokkal, munkaadókkal és APN-kommentár a kiutasított Szolzsenyicinről A szervezők melléíogtuk... A Szovjetunióból szerdán ki­utasított Szolzsenyicinnel fog­lalkozó kommentárjában az APN ■ szovjet sajtóügynökség beszámol arról, hogy Szolzse- nyicin kétszeri idézésre sem jelent meg az ügyészségen. Azt remélte, hogy letartóztat­ják és erre vártak külföldi fel­bujtói is, akik a törvények megsértésére ösztönözték. A nyugati sajtó közleményeiből ítélve fel is készültek arra az esetre, hogy letartóztatják: ak­ciók egész rendszerét dolgoz­ták ki, idesorolva tiltakozó megmozdulások szervezését, valamint azoknak a nyilatko­zatoknak a közzétételét, ame­lyeket Szolzsenyicin és kör­nyezete már jóelőre előkészí­tett. A szovjetellenes hadjárat azonnal megindult, amint is­meretessé vált, hogy Szolzse- nyicint — miután nem tett eleget az Idézésnek —, bekí­sérték az ügyészségre. A szer­vezők azonban melléfogtak. Az ügyészségen ugyanis azt kö­zölték Szolzsenyicinnel, hogy rendszeres, a szovjet állam- polgársággal összeegyeztethe­tetlen cselekményei miatt, amelyekkel kárt okozott a Szovjetuniónak, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége megfosztot­ta öt állampolgárságától. SzolzsenyiciTiit — mint isme­retes —, február 13-án utasí­tották ki az országból és csa­ládja is követheti őt, amikor jónak látja. Az APN kommentárja rá­mutat: a szovjetellenesek na­gyon is jól tudják, hogy a nyu­gaton tartózkodó Szolzsenyicin nem ugyanaz a Szolzsenyicin, aki a Szovjetunióban élt, már nem töltheti be ugyanazt a szerepet. Ugyanakkor a nyu­gat most megismerheti a való­di Szoílzsenyicint, Szolzsenyi­cin pedig a tőkés rendszer va­lóságát, habár anyagi helyzeté­héi fogva nyilván csak a job­bik oldalát látja majd. Szov­jetellenes pártfogói a véglete­kig ki akarják majd aknázni a benne rejlő „lehetőségeket” (a hírhedt Szabadság rádióadó máris rendelkezésére bocsá­totta az uszítás huilámhosz- szait), kétségtelen azonban, hogy megbízói számára ő is éppen úgy elértéktelenedik, mint egy kémkedésen tetten ért és kiutasított diplomata. A szovjet közvélemény — állapítja meg az APN kom­mentárja — elégedett a Leg­felsőbb Tanács Elnökségének határozatával. — megfigyelőként — a bértör­vények szerveinek képvise­lőivel erről a kérdésről”. A liberális párt vezére, Thorpe, előbb Heath, majd Wilson tervét sietett elfogad­ni. Joe Gormley bányászszak­szervezeti elnök csütörtökön elítélően kommentálta ezeket a választási manővereket. A nyugatnémet közalkalma­zottak háromnapos országos sztrákja csak ízelítő volt ab­ból, ami még ezután követke­zik — mondják jól tájéko­zott bonni körökben. A sztrájk kompromisszumos befejező­dése ugyanis csak a töme­ges bérharcok kezdetét jelzi és számítani lehet rá, hogy az idén rendkívül heves sztrájk- mozgalmak rázzák meg az szövetségi köztársasá­egész got. A közalkalmazottak szak- szervezetének vezetősége csü­törtökön délelőtt ismét ösz- szeült Stuttgartban, hogy ér­tékelje a munkáltatókkal kö­tött megállapodást. A szakszervezet a kompro­misszumot a jövő héten — szerdán és csütörtökön — bocsátja jóváhoayásra a tag­ság elé, és nem kétséges, hogy a dolgozók azt el is fogadják. A kivívott 11 százalékos bér­emelés mégsem minősíthető diadalnak, mert mindenki többre számított Február 27-én kerül sor Olaszországban a szakszerve­zeti mozgalom által elhatá­rozott általános politikai sztrájkra, és a munkabeszün­tetés félnapos lesz. Az erre vonatkozó javaslatot két na­pig tartó vita után egybehang­zóan szavazta meg a három szakszervezetet egyesítő CGIL —CISL—U1L csúcsszövetség vezetősége. MÁJUS 27-30 A Jugoszláv Kommunisták Szövetségének X. kongresszusa Csütörtökön Belgrádban ülést tartott a JKSZ elnöksé­ge és úgy határozott, hogy a Jugoszláv Kommunisták Szö­vetségének soron következő, X. kongresszusát május 27­től 30-ig tartják meg Belgrád­ban. A kongresszuson Joszdp Broz Tito, a JKSZ elnöke tart beszámolót „A JKSZ harca és szerepe a szocialista önigaz­gatás fejlesztésében” címmel/ Jugoszlávia negyedik alkotmánya Amikor egy esztendővel ezelőtt Edvard Kardelj, a szövet­ségi képviselőház a Lko tmá ny bizottság áriak elnöke megjelent a tévé képernyőjén, hogy az új alkotmány kidolgozásának munkájával kapcsolatos érdeklődést kielégítse, az első kérdést a riporter így fogalmazta: „Az alkotmány függelékeiket nem számítva, az utóbbi 25 esztendőben ez immár a negyedik, al­kotmányunk. Mi ennek az oka?” Edvard Kardelj megmagya­rázta: az egyik ok a forradalmi fejlődés dinamizmusa, a tár­sadalom intenzív fejlődése, a másik pedig a jugoszláv alkot­mány jellege. Ennek az alaptörvénynek sajátossága, hogy — más országokétól eltérően — nemcsak a rendszer legfontosabb alapjait szabályozza, hanem annak bizonyos konkrét részle­teit is. Az ilyen alkotmányon hamarabb túllép az idő, ha­marabb szorul módosításra. A megváltozott társadalmi feltételek tették szükségessé az új alkotmány kidolgozását. Mik ezek a feltételek? Az 1971- ig kibontaltozó politikai folyamatok, a nacionalista, technokra­ta tendenciák felszínre kerülése olyan helyzetet teremtettek, amit Tito elnök így fogalmazott meg: „szinte úgy látszott, tár­sadalmunk elveszíti szocialista jellegét”. Ennek a felismerés­nek hatására Tito és a jugoszláv vezetés politikai és admi­nisztratív eszközökkel egyaránt fellépett a szocialista vívmá­nyok megőrzése, megszilárdítása érdekében. Jugoszlávia továbbra is az önigazgatásos szocializmus és az el nem kötelezett külpolitika alapjainál maradva, lépésről lépésre új politikai irányvonalat követett. Megerősödött a párt, a JKSZ vezető szerepe a társadalomban, s nyomatékosan ki­emelték a munkásosztály jelentőségét, vezető szerepének fon­tosságát a szocializmus építésében. Számos intézkedés történt a munkások érdemi beleszólási jogának bővítésére. A tavasz- szal összeülő pártkongresszus tézisei lényegében ugyanaz* fe­jezik ki, mint az új alkotmány paragrafusai. Az új alkotmány végleges szövege hosszú, tartalmas, * a részletekbe menő össznépi vita során alakult ki. Az alkot­mánytervezet bonyolult nyelvezetét jól megválasztott előadó­csoportok fordították a közember nyelvére, tettek minden ár­nyalatot, megfogalmazást érthetővé. Ezek a politikai összejö­vetelek számtalan ötletet, javaslatot, új megfogalmazást hoz­tak, amelyek egy része be is került az alkotmány szövegébe. Az új jugoszláv alkotmány, amelyet néhány napon belül nyil­vánosságra hoznak, hat részből és csaknem 400 paragrafusból áll. (Meg kell jegyezni azt is, hogy — a helyi sajátosságok figyelembevételével — az egyes köztársaságok és autonóm tartományok külön alkotmányt is kidolgoztak a maguk szá­mára, természetesen az összjugoszlávon belül). Hogy egyszerre érvényesülhessen Jugoszlávia egészépek érdeke és a népek, nemzetek egyenjogúsága — ez a törekvés húzódik végig az alkotmányban. Ezt biztosítja az, hogy a szö­vetségi parlament (a szkupstina) az eddigi öt helyett két­kamarás lesz. Az egyik ház, a szövetségi tanács dönt majd az alkotmányos kérdésekben, s ez határozza meg a bel-, és kül­politika alapkérdéseit. Küldötteit (köztársaságonként 30, auto­nóm tartományonként 20) közvetlenül, névre szólóan választ­ják. A másik házba a tartományi és köztársasági parlamentek alkalmanként küldenek (8, illetve 5) képviselőt. Alkalmanként, tehát ezek a szakértők csak egy-egy konkrét téma tárgyalása­kor vannak jelen, s ha új vita kezdődik ebben a kamarában (a köztársaságok és tartományok tanácsában) a helyi parla­mentek új küldöttet, új szakembereket delegálnak. E tanács feladata: összehangolni az egyes köztársaságok pénzügyi, de­vizagazdálkodását, itt tervezik meg a szövetségi költségvetést és a központi eszközök felhasználását. Csak olyan döntés emelkedhet törvényerőre, amelyet minden delegáció elfogad, minden delegációnak vétójoga van. Fontos kérdésben jelent­kező, tartós nézeteltérés esetén viszont a föderáció elnöksége átmenetileg rendkívüli döntésekre jogosult. Az új alkotmány másik leghangsúlyosabb része a munkás­érdekek érvényesítése. Az alkotmány az önigazgatási viszo­nyok további tökéletesítését akarja elősegíteni, ahol a terme­lésben közvetlenül részt vevő dolgozók hatást gyakorolnak a döntésekre. A jövőben a termelő az eddiginél nagyobb mér­tékben rendelkezik az általa létrehozott többletjövedelemmel. A JKSZ lapja, a Komuniszt kiemelte annak az alkotmányban kimondott alapelvnek a jelentőségét, hogy „társadalmunk azon eszmei és politikai erőknek szerepére épül, amelyek, köz­tük a Kommunista Szövetség, szervezett szocialista társadalmi tudatot és akciót képviselnek”. A párt alapvető szerepét tehát az alkotmány is rögzíti. A Kommunista Szövetség megerősített helye a képviseleti rendszerben jól mutatja az országban ér­vényesülő tendenciákat. Az országos vita után Végleges formában elkészült az új jugoszláv alkotmány. Január végén a szövetségi képviselőház különböző szinten tárgyalta és jóváhagyta a szöveget, s most már csak a közzététel van hátra. A tervezetet áttanulmányoz­va, a vitákat meghallgatva kialakulhatott a kép, amely az al­kotmánytervezet alapján elénk tárul: egy egységes, szilárd, fejlőlő, az osztályérdeikeiket szem előtt tartó Jugoszlávia. K. A. A washingtoni olajdöntés háttere Washingtonban befejeződött a vezető tőkésországok olaj- értekezlete. Egynapos késés kellett ugyan a záróközlemény megszövegezéséhez. Végül azonban az értekezlet mégis csak hozott határozatot. Ezzel egvben újra kioktatta a vilá­got a már jól ismert politikai leckéről: a döntések irányát a tőkés világban a mezítelen ha­talmi viszonyok szabják meg! Ezek a hatalmi viszonyok pe- dig — legalábbis ami az olaj­válságot illeti — a tőkés vi­lágon belül Was-hmgton irányá­ba tolódtak el. Az arab orszá­gok szándéka, amellyel októ­berben, az embargó bejelenté­sével a lavinát megindították — természetesen nem ez volt. Az volt a kitűzött cél, hogy az olajszállítások és a termelés korlátozásával elsősorban az Egyesült Államokat, Izrael leg­főbb politikai és katonai támo-. gatóját kell sújtani. A valóság­ban nem ez történt. Az em­bargó az energiaigényét 85—95 százalékban behozatalból fede­ző Nyugat-Európát és Japánt gyötörte meg. Az Egyesült Ál­lamokat — a maga 6 százalé­kos közel-keleti olajbehozaia- lával — lényegesen kevesebb kár érte. Ehhez járult, hogy a nemzetközi olajkartell, amely egyben a szállítási kapacitás csaknem 70 százalékát a kezé­ben tartja, döntően amerikai irányítás alatt áll, tehát mód­ja volt manipulálni a rendel­kezésre álló szállítmányokkal. Persze: Szaud-Arábia és Kuwait, amelyek a valóságban az embargó fő arab szószólói voltak, nyilvánvalóan ismerték a valódi erőviszonyokat. Ez kezdettől fogva bizonyos gya­nús és kétes elemeket vitt az embargóba. Különösen azért, mert köztudott volt minde­nekelőtt a szaudi rezsim igen szoros politikai és gazdasági kötődése az Egyesült Államok- hóz. Amikor mintegy háromhó­napos embargó után az olaj- exportőrök áttértek a szállítás­csökkenés fokozatos lazítására és ehelyett egyetlen csapásra megsokszorozták az olaj árát — ez megint jóval erősebben sújtotta Nyugat-Európát és Japánt, mint az Egyesült Ál­lamokat. Hiszen Amerikában a külföldi olajért fizetett „számla” összege a fizetési mérlegben összehasonlíthatat­lanul kisebb tétel, mint a tő­kés konkurrensek országaiban. Valószínűleg sohasem fog ki­derülni, hogy az olajháború különböző fázisai során Szaúd- Arábia és Kuwait lépéseiben mennyi volt a nemzetközi gaz­dasági következmények: téves felmérésének jelentősége — és mennyi az amerikaiakkal való összejátszás. Annyi tény, hogy az olajválság világpolitikai ha­tásaképpen a fejlett tőkés vi­lágban a® Egyesült Államok viszonylagos súlya a Közös Piaccal és Japánnal szemben megerősödött. Nixont és Kissingert nem olyan fából faragták, hogy ezt az előnyt ne igyekeztek volna a lehető leggyorsabban ki­használni olyan hatalompoliti­kai célok érdekében, amelyek­nek az olajhoz már vajmi ke­vés közük van. Az első „lövést” Kissinger adta le Londonból, amikor kí­vülről beleszólt a Közös Piac koppenhágai csúcsértekezleté­nek menetébe. Akkor említette először: a fejlett tőkésorszá­goknak valamiféle „fogyasztói kartellt” , kell létrehozniuk, hogy megerősítsék szolidaritá­sukat és egységes frontot al- Kotva tárgyaljanak az olajex­portáló államokkal. Termé­szetszerűen egy ilyen fogyasz­tói kartell csak az Egyesült Államok vezetésével működ­het! Más szóval: az olajválság le» folyása alkalmat adott Kissin* gernek arra, hogy kedvezőbb erőviszonyok között és gazda­sági köntösbe öltöztetve ismé­telje meg az „új atlanti közös­ségre” vonatkozó koncepcióját. Ezt annak idején, amikor az olajválság még nem bénította meg őket, mind Nyugat-Euró- pa, mind Japán hűvösen é$ kételkedve fogadta. Mint láttuk: most más volt h helyzet. Az erőpozícióban tárgyaló Washingtonnal a % washingtoni olaj konferenciád voltaképpen csak Franciaorv szág szállt szembe. A francia diplomácia külön*- leges kapcsolatai révén nagyi­mé rtékben támaszkodik az al­gériai olajra, és megtörve Kis­singer szolidaritási felhívását, külön és közvetlen olajmegál­lapodási üzletet kötött előbb Szaúd-Arábiával, azután Irán­nal. Ezek az országok erőteljes amerikai kötöttségük ellenére belementek a játékba. Részben azért, mert ez jó üzlet szá­mukra — részben pedig meri ezzel erősíteni remélik későbbi tárgyalási pozícióikat főnartn«*- rükkei, az Egyesült Államok*- kai szemben. A francia diplomácia külön, játéka azonban látnivalóaw kevés volt az üdvösséghez. A Közös Piac többi országai nem követték a franciákat, akik Washingtonban elszige­telődtek. A tizenhárom tár­gyaló ország 12:1 arányban fogadta el azt az amerikai tervet, hogy koordinációs cso­port készítse elő a nagy olaj­fogyasztók és az exportőrök majdan megtartandó értekez­letét. Így Washington volta­képpen elérte célját. Sikerült elszigetelnie Franciaországot a Közös' Piac többi tagállamá­tól és ma már nyilvánvaló*, hogy a „tizenkettek” egyeztet­ni fogják álláspontjukat; mielőtt leülnek az olajterme­lők megbízottaivaL A CHILEI BALOLDAL kül­földön tartózkodó képviselői ismét összeültek és megvitat­ták az ország belső helyzetét, a diktatúrával szembeni el­lenállás formáit. Az értekez­letről, amelyet egy európai fővárosban rendeztek, nyilat­kozatot tettek közzé az olasz Unitá hasábjain. TANAKA KAKUEI japán miniszterelnök csütörtökön fo­gadta Oleg A. Trojanovszkijt, a Szovjetunió tokiói nagykö­vetét és a két országot köl­csönösen érdeklő kérdésekről tárgyaik A SZOVJETUNIÓ területé­ről 1974 végén Föld körüli pályára bocsátják az első, In­dia5 szakemberek által terve­zett és kivitelezett szputnyi- kot. A műholdat február 9-én Indiában sikeresen kipróbál­ták. Jogtanácsost, jogi előadót felveszünl* Az írásos aj’ánlatokat „Pest környéki nagyvállalat’1 jeligére, a kiadóba kérjük.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom