Pest Megyi Hírlap, 1974. február (18. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-14 / 37. szám
1974. FEBRUAR 14., CSÜTÖRTÖK HEGYEI ^Míriap 5 Galgamácsa—Róma EGY RÉGVÁRT TALÁLKOZÁS A történet úgy kezdődik, hogy Marinka is sokat hallott Julóról és Juló is sokat hallott Marinkáról. Marinka Dallos-Toti, a Nógrádból a Balaton mellé, a Balatontól Rómába elszármazott magyar—olasz naív festőművésznő számos reprodukcióból, leírásból, értékelésből ismerte Vankóné Dudás Juliinak, a Galgamácsán élő népművésznek, „a népművészet meste- ré”-nek, s hozzátehetjük: mesteri szervezőjének pikturáját Dudás Julihoz is eljutott Dal- los Mar inka híre, s néhány festményének hasonmása. Kirobbanó barátság Most, hogy két itáliai kiállítása között Mariinka Dallos néhány napra ismét „hazaugrott” Magyarországra, hajszolt programjába beiktattuk a gal- gamácsai kirándulást. Vankóné Dudás Juli idejében megkapta az értesítést, hogy külföldi vendége érkezik, csak azt nem közöltük vele, hogy ki... Hadd legyen a látogatás: meglepetés. Megérkeztünk Galgamácsá- ra, be a házba, üdvözlés. — Hát, Marinkám...! — örvendezett az egyik. — Jaj, te Juló! — rajongott a másik. S elkezdődött, nem elkezdődött: kirobbant a ba- rátkozás. Marinka a Galgától valamivel feljebb: Lőrinciből indult el, Juló Galgamácsán maradt. De belül mind a ketten hatalmas utat tettek meg. Ennek a sokban eltérő, sokban hasonló útnak kanyargóit magyarázták egymásnak, közben Marinka legutóbbi festményeinek nagyméretű diaképeit mutogatta Julónak és a galgamácsai népművész alkotásait nézte sorra-rendre végig — eredetiben. Ihlető szülőföld A „tapasztalatcsere” azonban nem maradt zavartalan. A népművész Dudás Julinak közben el kellett végeznie a szervező és irányító Dudás Juli feladatait is. Jöttek a Háziipari Szövetkezet leányai- asszonyai, hozták-vitték a varmi-hímezni valókat. Már kora délutánra járt, amikor a római vendég ismét egyedül maradt galgamácsai vendéglátójával. Gondja-baja, panaszolni-kö- zölni, kérdezni való ja mind a kettőnek bőven volt. A római naív festő, akinek itáliai képei is hazai gyökerekből táplálkoznak, és sajátos látásmóddal formálódnak, évek óta minden erejét-akaratát arra „Tapasztalatcsere” Dudás Juli te Marinka Dallos kötött Galgamácsán. (Gárdos Katalin felvétele) összpontosítja, hogy el ne szakadjon alkotásra ihlető szülőföldjétől. A galgamácsai népművésznek ilyen küzdelmei nem lehetnek. Neki arra kell törekednie, hogy minél teljesebben fejezhesse ki önmagát, minél tisztábban érvényesíthesse egyéniségét, szemléletét, hogy felvegye a harcot az eredményeit konzerváló, megújulását fékező törekvésekkel szemben, Marinka — egzisztenciális kockázat mellett — naív festészetében is bármilyen bonyolultan, áttételesen mutathatja fel élményeit. Juló eredményeinek fenntartás nélküli elismerése, bizonyos mértékű fetisizálása — érzi ezt ő maga is —, talán gátolja a benne feszülő képességek további kibontakozását. Az egviket folytonos nehézségek sarkallják, a másiknak a kitaposott úton való járás okoz fájdalmas nehézséget. Volt téma bőven, amit meghányhattak- vethettek. Azonos tőről Marinka Dallos-Toti vászonra rögzített, sok árnyalatú, szabad perspektívában komponált olajfestményei és Vankóné Dudás Juli temperával falemezre festett, legtöbbször fehér háttérű, szinte szakrális szigorúsággal szerkesztett nép- életidézései sokkal kevésbé rokonok egymással, mint a két művészasszony benső világa. Ám, hogy a belső világ miként nyilatkozik meg az alkotásban, azt döntő mértékben a külső világ határozza meg. Nemcsak olyanok vagyunk, hanem úgy is alkotunk, ahogyan élünk. Szentségtörés lett volna beleszólni Marinka és Juló röviden nem is summázható egymás-megismerésébe, feltárul- kozásba. Fél délelőtt, negyed délután, kurta idő volt ahhoz, hogy mindent, ami kikívánkozott belőlük, elmondhassanak egymásnak. Képek, híradások után most testi mivoltával, élőszóval közeledhetett egy közös törzs más-más sarja: a naív művész és a népművész, néhány órás beszélgetésben műitészek, szakemberek közbejötté nélkül —önmaguk tudatosíthatták alkotásmódjuk közös jegyeit és jelentős eltéréseit. — Viszontlátásra, Marinka! hangzik, nem tudom, hányadik ölelés és csók után, a búcsúszó, lent a kapuban, s Marinka még a gépkocsiból is visszakiált: — Viszontlátásra, Juló kedves! Viszontlátásra, Rómában! B. I. Emlékünnepség Vésztőn Harminc évvel ezelőtt a Békés megyei Vésztőn rendezték meg az első országos földmunkáskongresszust a hazánk minden tájáról érkezett több mint ezer agrárproletár, szegényparaszt részvételével. A jubileum alkalmából szerdán emlékünnepséget rendeztek Vésztőn. Öt holdon DUNABOGDÁNY Szakmunkásképző Gödöllőn Üvegháztól melegágyig Fák és felvonulási épületek takarják a 3-as úton haladóktól és a HÉV-en utazóktól a csaknem három éve rendeltetésének átadott MüM. 202-es számú Ipari Szakmunkásképző Intézet épületét. A felvonulási épületeket meghagyták, mert az akkori terv szerint, ami ma már valóság — tovább bővítik az intézetet, és újabb építkezésekkel teszik a legkorszerűbbé. A napokban megérkeztek a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói, hogy folytassák a munkát. Gulyás Sándor, az intézet igazgatója fényképet mutat, ■ amely az objektum makettjéről készült. Megkezdődött a négyemeletes, 200 személyes kollégium építése, s épül már az 500 adagos konyha és étterem, továbbá egy sportpálya, melynek földmunkáit a hallgatók társadalmi munkában végezték. A jövőben készül el a 75 munkahelyes tanműhely és újabb 6 tanterem. Az öt hold, mely korábban nagynak tűnt, ma már úgy tűnik, nem is olyan nagy. Az iskolában 841-en tanulnak. Csiba József Székfoglaló Dr. Garas Klára, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, az Akadémia levelező tagja február 21-én 16 órakor tartja székfoglalóját a Magyar Tudományos Akadémián Képmás és képlet, az ifjú Raffael és az agg Tizian címmel. A jó idő a dunabogdányi Úttörő Termelőszövetkezetben is előbbrehozta a kertészeti munkák kezdetét. Képriportunkban néhány jellegzetes pillanatot villantunk fel — az üvegháztól a melegágyig. A jól temperált üvegházban az asszonyok szorgalmasan pi- kírozzák — átültetik a fóliazacskókban levő tápkockákba — a paprikákat. Egységes elvek szerint A szertartásról gondoskodik az iroda Hogyan működnek a társadalmi ünnepségeket rendező szervek? A Minisztertanács Tanácsi Hivatala, valamint a Művelődésügyi Minisztérium most megjelent együttes közleményében összegezte irányelveit a társadalmi ünnepségeket és szertartásokat szervező irodák működéséről. Az érvényben levő rendeletek értelmében ilyen irodákat a megyei, városi, valamint a fővárosi kerületi tanácsok létesítenek. Szervezeti és működési szabályzatukat — az irányelvek figyelembevételével — az irodát létesítő tanács végrehajtó bizottsága állapítja meg. Ezek az irodák általában azon a területen fejtik ki tevékenységüket, amely az illetékes tanács működési területével is azonos, szükség szerint azonban az iroda működését más államigazgatási egység területére is kiterjeszthetik. Az irodák fő tevékenysége a társadalmilag rendezett családi szertartások — névadók, házasságkötések, temetések — szervezése és megrendezése. Közreműködhetnek azonban mindemellett egyéb társadalmi, családi események rendezésében is, például arany- vagy ezüstlakodalom, nyugdíjba vonulási ünnepség, törzsgárdaünnepsé- gek, szakmunkásavatás, személyi igazolvány első ízben történő kiadása és egyéb hasonló ünnepi jellegű események megszervezésében, illetve megrendezésében. Gárdos Katalin felvételei A szabadban már javában készülnek a melegágyak. A huszonnégy ágy közül tízbe elsőnek tizenhatezer salátapalántát ültetnek ki március elején. COMBO PAL: ...ZAT Okozat @ E z, Kedves Olvasók, egy tudományos értekezés, de nem olyan tudományos értekezés, mint a többi tudományos értekezések, hiszen éppen azok jó részét, hogy divatos szóval éljek, kérdőjelezi meg. Merészség? No megégetni csak nem fognak, mint Bruno kartársamat. Az „okozat” fogalmánál kell kezdenem. Általában ez az ok következményét jelenti. Helyes, erről is van szó a természetben és a vele foglalkozó tudományokban. Elindítok egy rakétahajtóművet, az az ok, s amiért felemelkedik az űrhajó, az az okozat. Mindig felemelkedik, ez a bizonyíték. Ha nem mindig, akkor annak megint oka van. Mondjuk rossz a gyújtás. Ha rossz a gyújtás, az okozat mindig jelentkezik, a rakéta az istennek sem indul el. Világos? Világos. Ha a vizet felforralom, mindig zubog, ha Maigret felügyelő valamelyik védencét ciánnal ízesített feketekávéval kínálják és megissza, mindig elhalá- lozik. Igenám, de a gyakorló életben és a gyarló élettel foglalkozó úgynevezett tudományokban az okozatnak más a jelentése, emberi, tehát esetleges. Az ember szándéka, vagyis az indíték itt az ok. és hogy az gyakran micsoda okozatokra vezet, azon lehet sírni, lehet nevetni, csak éppen nem lehet rá tudományosan számítani. Hogy jobban megértsék Önök, mire gondolok, vegyünk egy közismert példát. Az ember autót vásárol. Áz ok (emberi szándékról lévén szó, indíték) az, hogy gyorsabban közlekedjen. Na és akkor az történik, hogy a város dugig telik autóval és döcögnek, torlódnak, karamboloznak, gázolnak, csak éppen nem száguldanak. Vagyis az okozat az, hogy autóval lassabban közlekedik az ember, mint közlekedne, ha nem lennének magánkocsik, csak tömegforgalmi járművek, de azok szaladhatnának. Ezért óvom Önöket, hogy okozati bizalommal forduljanak mondjuk a szociológusokhoz, pszichológusokhoz, közgazdászokhoz és egyéb emberi dolgokkal foglalkozó szaktudorokhoz. Mert a közgazdász felállít egy szép görbét, mely szerint a lakosság pénzjövedelme ígyésígy nő, tehát ennyiésennyi lesz az autószaporulat. A görbe szép, de sejkek és olajtársaságok is vannak, nekik is vannak okaik, aztán az olajár felszökik, az emberek ez okból pénzükön leszereltetik az olajkályhát, felszereltetik a szénkályhát, az autó ott marad a telepen és az elosztással foglalkozó vállalat felfedezi, hogy kereskedni kell... A szociológus kibocsátja a kérdőíveket. Ok: fel akarja mérni, mit keres egy átlagmémök. A kérdőívet kitöltő mérnök azonban átlagosan erőteljes okkal rendelkezik arra, hogy ne valljon be minden jövedelmet, a szociológus tehát tudományosan mást mutat ki, mint ami a valóságban történik. A legfaramucibb e téren, persze, a pszichológusok helyzete. Rengeteg szakkifejezést és egymásnak ellentmondó elméletet gyűjtöttek össze és mondjuk az amerikai hadseregben csak úgy szórják a precíz megállapításokat arról, hogy ki mennyire intelligens, még azt is megmondják 99, vagy 101 egységnyire. (150-en felül csak tábornok lehet valaki, 180-on felül csak hadipszichológus.) Én pedig azt mondom Önöknek: akkor hiszek majd a lélektudoroknak, ha tíz emberről előre megmondják, hogy pofonvágván őket, hogyan fognak reagálni. Sírnak-e, visszaütnek-e, avagy becsületsértési pert indítanak. Lefogadom, váratlan pofonok fogják érni tudós kollégáimat. (180-as intelligencia ide, 180-as oda.) Hát még amikor az egyes egyén akar „tudományosan” eljárni emberi ügyekben! Az ő raliétája soha beindulni nem fog. A kedves szülő azt hallja, hogy gyermekét tapintatosan kell nevelni, vagyis — ok: tapintat; okozat: kiegyensúlyozott gyermek. De a gyermek huligán lesz, gátlástalan, idegen autókból gyűjt otthagyott holmikat. A szülő ekkor ébred rá, hogy az okozati viszony sántít, és a bírósági folyosón pofozza fel gyermekét, hogy a teremben legalább szeretetlen ifjúságát tudják be enyhítő körülménynek. Reménytelen lenne tehát a helyzet? Ha az ok: indíték, akkor az okozat elérhetetlen? Nem, nincs így. Az okos szülő az intuícióra hagyatkozik. Ha gyermeke szemtelen, nem kezd el pánikszerűen lapozni a Pedagógiai Útmutatóban, hanem spontán megérzése szerint leken egy nyaklevest, vagy ellenkezőleg, szeretettel megsimogatja a nebuló fejét és közli vele, hogy nem kell úgy nekibúsulni, inkább vegyen egy csokor ibolyát a kislánynak. Persze, erre azt mondhatják: nehéz dolog, nincs meg mindenkiben az intuíció. Hát... a természet nemigen termel élet- képtelen egyedeket, ahogyan a baktériumok ellen immunizációs apparátussal, úgy a társadalmi ártalmak ellen intuícióval is felruházott kit ennyire, kit annyira. A pincéreket például általában kiválóan: csalhatatlanul megérzik, kinél mennyi a kétszer kettő, el- megy-e a hat, vagy a nyolc, avagy a 4-es minimumot kell alkalmazni. A művészek, akik intuíciójukat művekre pazaroliák. köznapi intuícióban szűkölködnek, ha azért írna (indíték), hogy kifizethessék a hitelbe csináltatott télikabátot, könnyen lehet, hogy remekművet alkotnak, de az biztos, hogy nem keresik meg vele a télikabátravalót sem. Mi már most a helyzet azokkal a tudományokkal, amelyekről úgy beszéltünk, hogy nem okokkal, hanem indítékokkal kell számolni ok? Az ő helyzetük reménytelen? Nem, ha szemben az egzakt tudományokkal, magukat világosan, mint intuitív tudományokat kezelik. De hiszen — kiálthat itt fel a Bölcs Olvasó — akkor inkább művészetek ezek, semmint tudományok! A Bölcs Olvasó fején találta a szöget. Egy inflációt valamely közgazdásznak megállítani — lehetséges, de művészet. Egy kisebbségi érzésben szenvedő beteget meggyógyítani egy pszichológusnak — lehetséges, de annyira művészet, hogy még arra is vigyáznia kell, ne essék át a páciens nagyzási hóbortba. Szemben minden előítélettel, a történelem engem igazol. Ki is volt a pszichológusok legismertebb személyisége, Freud? Művész! Írásai gyönyörű logikai épületek, szórakoztatnak, mint egy regény, de a beteg gyógyítása az más — lehet így, lehet úgy. Avagy a filozófusok. Segített már valakin Schoppenhauer. avagy Seneca? Nem, de élvezet olvasni őket, gyakran úgy eltalálják az ember hangulatát, hogy gyönyörrel kiált fel: „Mintha csak én gondoltam volna!” Akárcsak Tolsztoj olvasásakor: „Mintha csak rólam szólna!”. Azt hiszem, minden Olvasóm előtt immár világos, hogy miért írtam eme tudományos értekezést. Azért, hogy óvjam őt a sarlatánoktól. akik tudósnak mondják magukat, pedig nincs intuíciójuk még köznapi sem. hanem csupán bemagoltak egy csomó számot, nevet, tételt, aztán nagyképűen szórják őket és az embereket félrevezetik, hogy ígvmeg- úgy cslekedjenek, eztmegazt higgyék, holott nekik (az embereknek) van józan eszük, egészséges intuíciójuk. Ez az óvás volt tehát indítékom, és ha az okozat az, hogy Önök jobban bíznak saját- magúkban, úgy célomat elértem.
