Pest Megyi Hírlap, 1974. február (18. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-12 / 35. szám

1974—75-ben, állami támogatásból Hetvenhatmillió forint a megyei sütőipar fejlesztésére Legfeljebb 15 kilométeres körzetben PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! A sütőipar fejlesztésénél az illetékes szervek arra törek­szenek, hogy kialakuljon egy olyan korszerű üzemhálózat, amelynek egy-egy üzeme át­lagban mintegy húszezer la­kost, illetve mintegy tizenöt kilométeres körzetet lát el. A cél az, hogy a kenyeret ne kell­jen ennél nagyobb távolságra szállítani. Pest megye ennek a követelménynek jelenleg kö­rülbelül hetvenöt százalékban felel meg. A Pest megyei Ta­nács a negyedik ötéves terv időszakára meghatározott 114 millió forintos központi támo­gatással a fenti célt igyeke­zett és igyekszik segíteni. A megye sütőipara az ötéves terv elmúlt há­rom esztendejében ebből az összegből harminc- nyolcmillió forintot hasz­nált fel, a tervezett új sütőüzemek és rekonstrukciók mintegy negy- venöt-ötven százaléka készült el, illetve kezdődött el. Mind­ez azt jelenti, hogy a megyei sütőipar fejlődése az idén és 1 jövőre méreteiben és ütemé­ben meghaladja az elmúlt há­rom évit. Pedig az elmúlt há­rom évi is jelentős volt, ebben az időszakban kezdett termel­ni a napi két műszakban 8 tonna kenyér sütésére alkal­mas tahi, az egyenként 7,6 tonnás vecsési és tápiószecsői kenyérgyár, és tavaly év végén adták át rendeltetésének a korszerű, 11,2 tonna kapacitá­sú pilisvörösvári kenyérgyárat. A sütőipari vállalatok a me­gyei támogatás jelentős részét a meglevő üzemeik korszerű­sítésére, gépesítéséré, szociális helyiségek, öltözők, mosdók felépítésére, berendezésére fordították s mindez a ke­nyérellátás javításában első­rendűen fontos. Az ismert gondok — szakmunkáshiány, munkáselvándorlás — meg­szüntetésében észrevehető eredményeket hozott és a vég­eredményt végül is a lakosság tapasztalja nap mint nap. Pest megyében a kenyérgyárral kapcso­latban mennyiségi problé­Ma világszerte: szolidaritás Chilével NAGYGYŰLÉS POMÁZON A chilei néppel vállalt nemzetközi ‘Szolidaritás nap­jának előestéjén, hétfőn a SZOT Központi Iskola hall­gatói és a budapesti üzemek szocialista brigádjainak kép­viselői szolidaritási esten jut­tatták kifejezésre, hogy egy­öntetűen támogatják a chilei népet a fasiszta katonai dikta­túra elleni igazságos harcá­ban és mélységesen elítélik a katonai junta törvénytelen, véres terrorját- Kiss Károly, a SZOT alelnöke, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnök­ségének tagja köszöntötte a forró hangulatú szolidaritási est részvevőit. A chilei kato­nai junta véres terrorja elől emigrációba menekült haza­fiak nevében Augusto Sepul­veda, a Chilei Dolgozók Egy­séges Szakszervezeti Köz­pontjának (CUT) titkára, a Magyar Szolidaritási Bizott­ság chilei akcióbizottságának tagja szólalt fel. Emlékeztetett arra, hogy a Szakszervezeti Világszövetség felhívására a Chilei Dolgozók Egységes Szakszervezeti Központja (CUT) megalakulásának 21. évfordulója, február 12. a chi­lei nép melletti nemzetközi szolidaritási akció napja. Ma, a chilei nép igazságos ügye melletti világszolidaritás napján Pest megye lakossága is felemeli a szavát. A köz­ponti ünnepséget Pomázon rendezik: szolidaritási nagy­gyűlést tartanak ma délután 2 órakor a Hazai Fésűsfonó gyáregységében. A z egész világon megmozdultaJt a haladó érzel­mű emberek, az egész világon élénk és meg­döbbent figyelemmel kisérték a chilei véres fasiszta államcsínyt, s most itt fekszik előttünk a Szakszervezeti Világszövetség felhívása: 1974. február 12-e legyen a chilei dolgozók és a chilei nép igazságos ügye melletti világszolidaritás napja. Hogy miért e na­pot választották? Mert február 12-én ünnepli 21. évfor­dulóját a Chilei Dolgozók Egységes Szakszervezeti Köz­pontja. Egységpolitikája eredményeként a dolgozók széles tömegei lettek e központ tagjaivá, mely a tár­sadalmi és a nemzeti felszabadulásért harcoló chilei nép élére állt. A dolgozók egysége e szervezeten belül döntő mértékben hozzájárult a Népi Egység megalaku­lásához és győzelméhez, amelynek kormányzása alatt a chilei munkások és parasztok fontos jogokat vívtak ki és hazájuk történelmében páratlan vívmányokat ér­tek el. A fasiszta államcsíny, ami az összes demokratikus erő ellen irányul, különösen a dolgozókat üldözi. A Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsa, csatlakoz­va a Szakszervezeti Világszövetség felhívásához, nyi­latkozatot adott ki, melyben felhívja a magyar szer­vezett dolgozók millióit, a szakszervezeteket és más társadalmi szervezeteket, hazánk közvéleményét, hogy a Chilei Dolgozók Egységes Szakszervezeti Központja megalakulásának 21. évfordulóját tekintsék a fasiszta katonai diktatúra által kíméletlenül elnyomott és üldö­zött chilei nép melletti szolidaritási akció napjának. Az internacionalista összefogás — mint hangoztatja a felhívás — bátorítást jelent a chilei munkásosztálynak, amely a nehéz körülmények ellenére is folytatja küz­delmét a véres terrorral törvénytelenül hatalomra ke­rült junta ellen a szakszervezeti és demokratikus sza­badságjogok visszaszerzéséért, az alkotmányos rend helyreállításáért. A SZOT ez alkalommal testvéri üd­vözletét küldi Chile valamennyi dolgozójának, egész népének, és teljes szolidaritásáról biztosítja őket. A világ szolidaritási nap előestéjén a Hazafias Nép­front, az Országos Béketanács és a Magyar Szolidari­tási Bizottság is állásfoglalást adott ki, melyben együtt­érzését fejezi ki a chilei néppel, s egyetért a Szakszer­vezeti Világszövetség kezdeményezésével, hogy február 12-ét világszerte a Chile népével vállalt szolidaritás­nak szenteljék, öt hónapja tombol a latin-amerikai or­szágban a terror, az országot börtönné változtatta a tábornokok puccsa: a chilei nép történelmének legsú­lyosabb megpróbáltatását éli — hangzik egyebek kö­zött az állásfoglalás, amely követeli: haladéktalanul bocsássák szabadon a chilei politikai foglyokat, hagy­janak fel a vérengzéssel és állítsák helyre az alapvető emberi jogokat. „Meggyőződésünk — szögezi le a nyi­latkozat —, hogy a nép és a haladó emberiség össze­fogásával az igazság, a jog és a demokrácia Chilében végül is győzedelmeskedik.” j ma nincs, a minőségi pa­naszok is csökkentek és némiképp enyhültek a szállítási gondok is. Ez utóbbihoz hozzájárult, hogy az elmúlt három évben a sütőipari vállalatok 61 új ke­nyérszállító gépkocsit vásárol­tak. Nagy részük speciális jár­mű, ennek ellenére a rekeszes szállítás részaránya az összes szállításon belül csupán (vagy már?) nyolcvan százalékos. A megyei sütőipar kenyér­termelési kapacitása 1970-bez képest 7,7 százalékkal nőtt. Az idén kezdődik meg és jövőre fejeződik be a napi 10,5 ton­na kapacitású gödi kenyérgyár építése. Átadása után kiépült­nek lehet tekinteni a Dunaka­nyar sütőipari hálózatát, amely a cikkünk elején emlí­tett szempontoknak megfele­lően alkalmas lesz a legna­gyobb nyári csúcsforgalomban is minden igényt kielégíteni. 1975 a kenyérgyár-átadások és a nagyobb rekonstrukciók befejezésének éve lesz. Üj sütőüzem épül Gödöl­lőn, Dunaharasztin, Duna- varsányban és Kistarcsa körzetében, és befejeződnek a nagyobb re­konstrukciók Ráckevén, Gyá- lon, Nagykőrösön, Pomázon, Abonyban és Cegléden. Pest megye kenyérellátásáról mindenekelőtt a négy tanácsi sütőipari vállalat — Vác, Gö­döllő, Cegléd és Dunaharaszti központtal — gondoskodik, az igényeknek megfelelően nő azonban a termelőszövetkezeti és a magánsütödék szerepe is. Az elmúlt három évben a tsz-siitödéket mintegy öt­millió forint értékben fej­lesztették, ebből több mint kétmillió fo­rint volt a tanácsi támogatás. D. G. AZ M$ZMP PEST MEjSYEI BIZOTTSÁGA'ÉS A MEGYEI XVIII. ÉVFOLYAM, 35. SZÁM ÁRA 80 FILLÉR 1974. FEBRUÁR 12., KEDD Hazánkba érkezik Joszip Broz Tito A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának meghívására Joszip Broz Tito, a Ju­goszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság el­nöke, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségé­nek elnöke és felesége a közeli napokban ba­ráti látogatásra a Magyar Népköztársaságba érkezik. MOSZKVA Száz nap mérlege Sajtóértekezletet tartott a békeszerető erők világkongresszusának összekötő bizottsága Hétfőn Moszkvában, a Ba­rátság Házában nemzetközi sajtóértekezletet tartottak ab­ból az alkalomból, hogy feb­ruár 9—10-én a szovjet fő­városban ülést tartott a bé­ke erőinek tavaly októberi vi­lágkongresszusán létrehozott összekötő bizottság. A sajtókonferencián részt vett Romesh Chandra, a Béke­világtanács főtitkára, Oleg Harnargyin, a Szovjet Béke­bizottság elnökhelyettese, Isa­belle Blume asszony, a Belga Békevédelmi Liga képvisele­tében és a nemzetközi béke­mozgalom több más kiemel­kedő személyisége. Romesh Chandra ismertette az újságírók előtt a békesze­rető erők világkongresszusa főbizottságának kétnapos ülé­séről kiadott közleményt. A tanácskozáson 20 nemzetközi szervezet és 34 ország nemze­A harmadik: a csongrádi vízlépcső Az országgyűlési képviselők Bács-Kiskun és Csongrád me­gyei csoportjai hétfőn együttes ülést tartottak Lakitelken. Az ülésen részt vett Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, az országgyűlés elnöke, Csongrád megyei kép­viselő, Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára, Bács-Kiskun me­gye képviselője. Dégen Imre államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnö­ke a csongrádi Tisza—3 víz­lépcső megvalósításának elő­készületeiről tájékoztatta a két megye képviselőit. El­mondta, hogy a tiszalöki és a kiskörei után mór csak a csongrádi vízlépcső hiányzik ahhoz, hogy megvalósuljon a Tisza-völgyf nagyarányú, komplex vízgazdálkodási rend­szere. A csongrádi Tisza—3. víz­lépcső megépítése helyi, orszá­gos és európai szempontból egyaránt fontos és időszerű. Építését három ütemben java­solják majd. A vízlépcső beru­házási javaslatát 1975. május második félévére készítik ed. ti békemozgalmának a kép­viselői vettek részt. Hazánkat dr. Berecz János, az európai biztonság és együttműködés elősegítésére alakult magyar bizottság titkára, Pethő Ti­bor, a Magyar Nemzet főszer­kesztője, az Országos Béke­tanács elnöke, a Béke-vi lágtanács tagja és Sebestyén N/indomé, az Országos Béke­tanács főtitkára, a BVT tagja képviselte. A DÍVSZ egyik képviselője az ülésen Hargi­ta Árpád volt. Romesh Chandra megálla­pította, hogy a békefórum óta eltelt mintegy 100 napos idő­szakban gyűlések tízezrein emberek milliói ismerkedhet­tek meg a békekongresszus eredményeivel. A résztvevő or­szágok többségében lépéseket tettek további békeakciók végrehajtására a kongresszus szellemében. A főbizottság elhatározta, hogy létrehozzák a béke erői világkongresszusának állandó összekötő bizottságát, amely­ben képviselethez jut a kong resszus minden résztvevő szer vezete. Mint Romesh Chandra mon­dotta, a főbizottság kétnapos ülésén konkrét akciókat is megvitatott a chilei néppel va­ló szolidaritással, a vietnami békeegyezmény következetes megvalósításával, a nemzet­közi béke- és biztonság erő­sítésével. a közel-keleti ren­dezés elősegítésével, a fajüldö­zés és a gyarmatosítás felszá­molásával, a leszerelés meg­valósításával és a környezet- védelem fokozásával kapcso­latban. Tovább épül a nyomda A Művelődésügyi Minisztérium Kiadói Főigazgatóságához tartozó nyomdavállalat Da- bason 160 millió forintos beruházással nyomdát épít, amelynek egy része már közel két éve dolgozik. A korszerű nyomdaüzemben egyetemi, főiskolai jegyzeteket, tankönyveket és szépirodalmi könyveket állítanak elő. A 16 ezer lakosú nagyközségnek ez az első ipari üzeme, jelenleg 238-an dolgoznak benne. Az idén 1100 tonna terméket állítanak elő, 42 millió forint értékben. Anglia Bányászsztrájk Angliában tart a bányászsztrájk. Képünkön: megerősített rendőri készültség a londoni Battersea erőmű közelében. (Angiiai hírösszefoglalásunk a 2. oldalon.) KÖZEL-KELET Ma befejeződik a harmadik szakasz Az ENSZ közel-keleti rend­kívüli erőinek kairói szóvivő­je hétfőn közölte, hogy a Szuezi-csatorna nyugati part­járól való izraeli visszavonu­lás harmadik szakasza a ter­veknek megfelelően folyik, és ma ér véget. ■ Marchais Berlinben Erich Honeckemek, a Német Szocialista Egység­párt Központi Bizottsága első titkárának meghívására hét­főn az NDK fővárosába érke­zett Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt főtitkára. Az MSZMP Központi Bi­zottsága meghívására hétfőn Nicolae Tabircának, a Román Kommunista Párt KB tagjá­nak vezetésével ' pártmunkás- küldöttség érkezett Budapest­re. Dr. Dabrónaki Gyula ál­lamtitkárnak, a KNEB elnö­kének vezetésével hétfőn a Csehszlovák Szocialista Köz­társaságba utazott a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság küldöttsége. A delegáció Jo- szif Mahacska miniszternek, a csehszlovák népi ellenőrzé­si bizottság elnökének meghí­vására egy hetet tölt Cseh­szlovákiában, ahol a népi el­lenőrzés szervezetének mű­ködését tanulmányozza. N. A. Gundobinnak, a Szovjetunió közlekedésügyi minisztere első helyettesének vezetésével közlekedési és külkereskedelmi küldöttség érkezett Budapestre. A dele­gációt Rödönyi Károly közle­kedés- és postaügyi miniszté­riumi államtitkár fogadta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom