Pest Megyi Hírlap, 1974. február (18. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-10 / 34. szám

F£S1 HEGYEI k/ÚHop 1974. FEBRUÁR 10., VASÁRNAP A SZOVJETUNIÓ MA Fotókon a gazdagodó élet Hatalmas anyag, csaknem ezer fénykép fogadja „A Szov­jetunió ma” című fotókiállí­tás látogatóit. A Műcsarnok­ban a tárlat élő igényt elégít ki: a Szovjetunió természe­ti szépségei és kultúrtörténe­tének nevezetességei iránt egyre fokozódik az érdeklődés, egyre elevenebbek a testvér- városi, testvérmegyei kapcso­latok, így a Pest megyeieket is sokféle baráti szál fűzi omszki elvtársaikhoz. A tár­lat — mint Nyikolaj Jugov, a kiállítás igazgatója elmond- dotta — szinte egy képzelet­beli utazásra hívja meg a kö­zönséget. hiszen a Műcsarnok­ban megtekinthetik Kamcsat­ka tűzhányóit éppúgy, mint Ukrajna és Kazahsztán be­láthatatlan mezőit, a távoli észak zord vidékét és a Feke­te-tenger örökzöld partvidé­két, a Pamir lavináit, a szibé­riai tajga örök hófedte tájait. Arcok es zene Kockák sorakoznak egymás mellett, mindegyiken egy-egy portré. A kiállítás látogató­ja áll. s a sokféle arcról érzi meg újra a 250 millió lakosú Szovjetunió nagyságát. Kir­giz-arc, a természettel való vívódás barázdálta, ukrán ka­tona, tisztanézésű, észt fiatal lány, gyönyörű kendő szegé­lyezi arcát, orosz munkás, tes­te fénylik az izzadságtól, po­harat emel szájához (a képen) öreg kazah asszony, minden ráncából a történelem mesél. Portrék, amelyek jellemről, kedvről, hangulatról beszél­nek, együtt mé?is többről: hogyan kovácsolódik eggyé a kommunizmus építésében a sokféle nemzet. Ezek az aka­ró. fáradt, lelkes, szép. nyílt tekintetű szemek, arcok jelen­tik ezt: a Szovjetunió ma. Nem volt könnyű a tegnap. Egy filmetűd szépségével be­szélnek a képek a történelem kínjairól, a leningrádi rapszó­diában. Döbbenetes erejű az első kép, romok között egy katona hegedül, fáradt, kial- vatlan szemű társai gyönyör­ködve hallgatják. A hős vá­ros minden rettenete és hő­siessége szimbolizálódik e ké­pen. Karmester suhint pálcá­jával, kezdődik a szimfónia, a béke szimfóniája, az újjáépíté­sé, a munkáé. De a „zenéből” sosem tűnhetnek el a fájdalom dallamai, könny csillog a hősi emlékmű előtt, ma tisztelgő szemében. A fejlődés dokumentumai A Szovjetunió gazdag or­szág. Nem ezer, de talán több tízezer fotó sem képes min­den részletét bemutatni. Né­hány kép vállalkozik, hogy fel­idézze az űrhajósok életét, a termelőmunka, az akotás leg­szebb pillanatait, a szórakozás, a tánc, a sport, a művelődés élményt nyújtó eseményeit. A fotó dokumentum, a fény­képezőgép megragadja az időt, megörökíti formálódó, válto­zó életünk nagy eseményeit. Tárgyalóasztal a Kremlben, Fock Jenő és Koszigin kor­mányfő tanácskozik. A képen egymás mellett Brezsnyev és Willy Brandt: valami fontos történt a világpolitikában, ér­zékelhető a két államférfi ma­gatartásából. Színes kép: fa­ragott barna asztal, rajta két díszes mappa, s az aláíró Brezsnyev és Nixon. A fotó dokumentum, visszatükrözi a Szovjetunió békepolitikáját, azt a sokszínű diplomáciai munkát, amelynek értelme és célja a Világ biztonsága. A fényképezőgép nem hiány­zik a derűs eseményekről sem. Öra az egyetemen: a táblán rengeteg képlet, jel, egyenlet. Az aláírás kajánul tudomány­ellenes: „matematikául”. Vé­leményeltérés, ez a címe an­nak a képnek, amelyen két férfi figyeli ugyanazt a fest­ményt. az egyik ásítva, a má­sik átlényegülve a művészet­től. A fotó megragadja a min­dennapok kedvességét, humo­rát. A fotó művészet. A kiállí­tást rendező Novosztyi sajtó- ügynökség és a Magyar Szov­jet, Baráti Társaság 350 ezer fénykép közül válogatta ki a kiállításra érdemeseket. A New York-i Modern Művésze­tek Múzeumában, az Angol Királyi Fotótársaságban, vagy más tekintélyes fórumon ki­állító művészek mellett ama­tőrök is szerepelnek szép számmal a budapesti tárla­ton. A képek szépek, a fekete­fehér ellenpontjai, a technikai trükkök, montázsok, a színek összhangja, a halszem opti­kai torzító hatása mind-mind érvényesül egy-egy kép mű­vészi megfogalmazásában. „Örülünk, hogy láttuk" Nagy az érdeklődés a Mű­csarnok kiállítása iránt. A kö­zeli napokban várják az 50 ezredik látogatót. A vendég­könyvi be’egyzéc'ek szaporod­nak. a látogatók elismerésü­ket felezik ki: ,.A kiállítás jól mutatja a Szovjetunió életét”. A vendégkönyvben egymás mellett sorakoznak a cirillbe- tűs bejegyzések, a Bécsből, a Tokióból Idelátogató túristák d "cséretek Pest megyéből is sokan utaznak fel a kiállítás­ra, meleg sorokat írt például az emlékkönyvbe a Volán 1. Vállalat, a Telefongyár, a MO- GÜRT dolgozója. Érdemes idézni a Volán 20. Vállalat November 7. szocialista bri­gádja vezetőjének bejegyzé­sét: „A kiállítás nagyon tet­szett, széles skálája a szovjet fotóművészetnek, igazán meg­ragadó pillanatképek, meg­mutatják, a Szovjetunió szép­ségét és gazdagságát. Örülünk, hogy láttuk.” F. P. Feltárás a Tüskevárban A Tüskevár határában lévő | Rózsakép dűlőben Palágyi Szilvia a veszprémi Bakonyi Múzeum régésze a napokban egy IV. századbeli római sírt tárt fel. A lapos terméskővel kirakott és befedett sírból egy férfi- és egy női csontváz ke­rült napvilágra. A lelet köze­lében téglából kirakott gyer­meksírt is felfedeztek­PÉLDA LEHET * LÁNYOK A FALUBAN A szükség hozta létre • Nyolcán egy lakásban • Átmenetileg jó Másfél esztendővel ezelőtt, 1972 augusztusában három fia­tal lány érkezett a gyáli 3. számú általános iskolához: Jászladányból Gavardik Ilona, | hás, fürdőszobás szolgálati la­TV-FIGYELŐ Fórum az NDK-róI. Azt hi­szem, német barátaink, akik csütörtökön este a Fórum új műsorában a hallgatók kérdé­seire válaszoltak, igazán nem panaszkodhattak. Csak úgy záporoztak a kérdések. Her­bert Krolikowski külügymi­niszter-helyettes, Kurt Rüdi­ger kereskedelmi tanácsos, Otto Reinhold, a berlini társa­dalomtudományi intézet igaz­gatója, Max Walter Schultz, az írószövetség elnökhelyette­se, Doris Kowalski újságíró, Helmut Wunderlich, a Zeiss- művek vezérigazgatója és Wolfgang Nordwig olimpiai bajnok alig győzött, pontosab­ban nem is győzött válaszol­ni a hallgatók kérdéseire. Olyan nagy volt az érdeklő­dés, hogy talán még a műsor­idő duplája sem lett volna elég a válaszokra. De azért, mint Megyeri Károly, az adás vezetője közölte, valamilyen formában mindenki választ kap majd kérdéseire. Még­hozzá nyilvános fórumokon (a Magyarország hasábjain .például). Ez többek között azért is helyes és szükséges, mert a hallgatók kérdései nemcsak őszinte érdeklődést és kíván­csiságot tükröztek, hanem az elevenbe is vágtak. Fontos és nálunk is időszerű, sőt közér­dekű problémákat céloztak meg. A műsor ily módon va­lósággal keresztmetszetet adott az NDK életéről. A kérdések­ben-válaszokban az olyan el­vi. jelentőségű, nagy problé­máktól, hogy létezik-e ma egységes német nemzet, egé­szen olyan praktikus infor­mációkig, hogy meddig gyártják kétütemű motorral a Wartburg-gépkocsikat — — 1980-ig egyébként — rend­kívül sok dologról, érdekes­ségről szó esett. Jól sikerült, egyaránt tar­talmas, tanulságos • és színes, változatos műsort láttunk a csütörtöki Fórumban. Nem­csak egyszerűen arról van szó — bár ez sem jelentékte­len —, hogy most már többet tudunk az NDK-ról, hanem arról — s ez a lényeg —, hogy a műsor közelebb hozta hoz­zánk, a nézők százezreihez, vagy éppen millióihoz a ba­ráti, szocialista országot. Vélemény. Ezzel a címmel indult pénteken — Hernádi Miklós szerkesztésében — a televízió új folyóirata, a Vé­lemény. Közösségről, kultúrá­ról, művedődésről szól majd ez az új vállalkozás, s- mint az első szám bizonyította, nem a tájékoztatás, hanem az elemzés, az értékelés, szint­jén. Az első szám nyitóanyaga abból a nemrég elhangzott be­szélgetésből idézett, amelyet a szerkesztő nemrég Király István egyetemi tanárral foly­tatott a mindennapok forra- dalmiságáról. Sokan roman­tikusnak találták az interjú egyik tételét, amely a szocia­lista brigádok jelentőségét méltatta. A Vélemény szocia­lista brigádokat idézett meg ez ügyben és bizonyította, hogy igenis lehetséges, ha nem is általános, a brigádokon be­lüli intenzív kulturális mun­ka. Szó esett még a műsorban Fellini Róma című filmjéről és a modern zene problémái­ról. Az előbbiről Szalui Sán­dor szociológus, az utóbbiról Petrovics Emil zeneszerző nyi­latkozatát hallottuk. Változatos műsort láttunk tehát. De fölvetődik a kér­dés, nem túlságosan sok-e ennyi téma egyetlen adás' szá­mára? A Vélemény nem ma­gazin, nem az informálás, ha­nem az elemzés a feladata. Éppen ezért, ha egyetlen tárgykört tűzne egy-egy alka­lommal műsorára, az elemzés nyilvánvalóan hatékonyabb, s ezért az egész műsor érdeke­sebb lehetne. ö. L. Felcsútról Tamás Adrienne és Gyöngyösről Melicher Júlia. Mindhárman akkor kezdték pályájukat. Ilona és Adrienne tanítónőként, Júlia történe­lem-ének szakos tanárként. Lakás természetesen nem vár­ta őket. Mindhárman albérlet­be költöztek. Két hónapig laktak ott. Ad­dig bírták. Az iskola segített rajtuk. A három lány még ma is a gyáli 3. sz. iskolában dolgozik, de már nem albérletben lakik. Szertárból otthon Mindhárom lány 1600 forint fizetéssel kezdte. Az albérle­tért 750 forintot kellett fizet­niük, s ehhez járult pluszként — a világítás és a fűtés díja. Elő sem kell venni a ceruzát, hogy kiderüljön: ez csakugyan kibírhatatlan. A megoldás egyszerűen szü­letett meg. Az iskolában üre­sen állt a fizikaszertár. Kovács Géza igazgató — némi fejfá­jósan gyötrő spekuláció után — oda szállásolta be mind­hármukat Ideiglenes jelleggel persze, mert a szertárra szük­ség lesz, ha majd összegyűlik a fizika tanításához szükséges szemléltető anyag. De a három lány azóta is ott lakik a pará­nyi szobában. A helyiség tény­leg egy csöpp. Azonban nem kell érte 750 forintot fizetni. Pontosabban semmit sem kell fizetni: teljesen ingyen van. A három lány másfél .esztendő alatt nagyon sokat spórolt ezen a cserén. A folytatás De ez csak a kezdet volt. Valahogyan a többi albérlet­ben lakón is segíteni kellett. A 26 tagú. testületből ugyanis csak 15-en települtek le Gyá- lon. Á többieknek a faluban nincs lakásuk. Ezért, amikor , a Popp-házaspár kiköltözött a gyálszőllői iskola szolgálati lakásából — a faluban építet­tek házat, igénybe véve a pe­dagógusoknak biztosított OTP- kölcsönt ■— Kovács Géza és Sándor László, a 2. sz. iskola igazgatója összeült és — a ta­nács hozzájárulását kérve — elhatározták: a 3 szobás, kony­kást leány szállásként működ­tetik tovább. Az idei tanév elején költözött oda a két tan­testületből nyolc lány, s havi 160 forintért azóta is mind­annyian ot| laknak. Kendsseres élet Milyen az élet egy ilyen speciális leányszálláson? Szer­vezettebb és rendszeresebb, mint akárhány kollégiumban. A kezdet kezdetén jelentkez­tek ugyan bizonyos zavarok, de azután a lányok gyorsan rájöttek, hogy ebbén az élet­formában is alkalmazkodni kell egymáshoz. Fodor Jolán, a legidősebb, aki már 6 eszten­deje tanít és amolyan gond­noki teendőket is ellát, ügyel a rendre és a fegyelemre. A ta­karítás, a fűtés, de még a reg­geli ébredés is szigorú beosztás szerint folyik itt. A lányok két műszakban tanítanak, egyik részük kora reggel, másik ré­szük délután indul el hazulról. Csak este vannak mindany- nyian együtt. Azokat kivéve, akik moziba, vagy színházba mennek Pestre. Néha látoga­tók is érkeznek, fiúk persze, de ez sem okoz különösebb bo­nyodalmat. Sok a munka Mozgalmas, bár csendes az élet a gyáli lányszálláson. A lányoknak ugyanis nagyon sok dolguk van. Fodor Ilona kivé­telével mindannyian kezdők: az órákra való készülődés, az írásbelik javítása és a többi otthoni munka alaposan igénybe veszi idejüket és ere­jüket. Természetesen nem kell ezt a formát idealizáíni. Vitatha­tatlan, hogy a kényszerítő szükség hozta létre. Maguk a lányok is érzik, hogy ez csak átmeneti megoldás. Ketten kö­zülük máris jelentkeztek OTP- lakásépítési kölcsönre. Nyilvánvaló azonban, hogy a lányszállás mégis sokat se­gített rajtuk. S nemcsak anya­gilag: az együttlakás alkalmat ad hasznos eszmecserékre, szakmai beszélgetésekre, vi­tákra is. Éppen ezért érdemes lenne más Pest megyei közsé­gekben is hasonló megoldáso­kat keresni. — só — TÁRSADALOM ÍS A CSALÁD CSALÁDI KÖRBEIN, baráti össze­jöveteleken, a munkahelyeken, a leg­különbözőbb alkalmakkor a beszél­getések gyakori témája, legyen gye­rek, vagy ne legyen, s ha igen, hány és mikor jöjjön a világra. Gyakran felizzik e kérdések körül a vita. Családtervezés, népesedéspolitika — sűrűn előforduló kifejezések. Miért lett a népesedés politika, központi téma nálunk? Miért, hogy e kérdés közös társadalmi ügy? Mert tény: az egész társadalom közös gondja, hogy a népesség a korábbi­nál és a mainál nagyobb mérték­ben növekedjen, hogy legyen mindig elég friss erő feladataink, céljaink folyamatos megvalósításához. Ma a családokra az egy, legfeljebb a két gyermek a jellemző. A statisz­tikák tanúsága szerint Pest megyé­ben a családok egyharmadában nincs gyermek, megközelítőleg 35 száza­léka egy, valamivel több mint 23 százaléka két gyermeket nevel. Nagyjában hasonlóak ehhez az or­szágos adatok is. Ugyanakkor a tár­sadalom fejlődése azt igényli, hogy a háromgyermekes család váljék ál­talánossá, jellemzővé. Sürgető igény ez és ennek érdekében a családfenn­tartás, a gyermeknevelés tértiéből sok mindent átvállal magára a tár­sadalom. Anyagi, szociális, egészség­ügyi intézkedések sora jelzi ezt. MI IS A CSALÁD? Azt hiszem, Makarenko pontosan jellemezte: a család az a közösség, amelyben reali­zálódik az emberi életöröm, ahová nyugodni térnek az emberek győzel­mes erői, és ahol él és növekszik az élet legfőbb öröme, a gyermek. De érdéke-e ennek a kis közösségnek, hogy növekedjen, hogy gyermekek zsivaja töltse be a házat és — mondjuk így — a hazát? Egy bizo­nyos: a családé a döntő szó, hogy vállalja-e az örömöt és a gondot egyaránt. Milyen tényezők hatnak, amikor egy családban a kérdések eldöntésé­re kerül a sor? A múltban család- tervezésről aligha beszélhettünk és mégis, a létfeltételek bizonytalan­sága ellenére is hamar benépesedett a család. Ugyanakkor elég széles körben divat volt az egyke is, ezért most sokszor az a gondolat húzó­dott meg a háttérben, hogy amit egy életen keresztül összegyűjtöttek a szülők, azt ne kelljen szétaprózni. Napjainkban, a szocializmus építésé­nek időszakában, az új társadalom fejlődésével együtt alakul a család is. Eredményeink és gondjaink egy­aránt hatnak s bár a körülmények alapvetően megváltoztak, a régi szemlélet maradványaival ma is ta­lálkozhatunk. Hogy példát mond­junk: még mindig nagyobb súlyt kapnak az olyan tényezőik, amelyek az anyagi feltételekhez kötődnek. Van-e lakás, mennyi az egy főre eső jövedelem, van-e hová elhelyezni a gyerekeket stb. Vitathatatlan, hogy ezek reális követelmények s a fia­talok reális családtervezésében ezeknek is érződniük kell. Érthető: mindenki arra törekszik, hogy nyu­godt, biztos alapokat teremtsen a család számára. Csakhogy van itt egy ellentmondás. Vitathatatlan az is, hogy ma, szocialista társadal­munkban a családok többségének az anyagi helyzete szilárd, és mégis nagyon gyakran a jobb anyagi-szo­ciális helyzetben levőknél tapasztal­ható tartózkodás a gyerekkel, a több gyerekkel szemben. Nem kevesen vannak, akik nem vállalják a gyer­mekneveléssel járó terheket, saját pillanatnyi kényelmüket helyezik előtérbe. És ugyanakkor azok a csa­ládok, ahol esetleg gazdasági jel­legű problémák is vannak, vállalják a gyereket, a több gyereket és az ezzel járó gondokat. Am részesei azoknak az örömöknek is, amelyek a gyermek megszületésével, növeke­désével, az egész család életével szorosan összefüggnek. Sajnos, még nem tanultuk meg eléggé: hogyan is biztosítsuk ezen családok számára az anyagi segítségadás mellett a na­gyobb társadalmi, erkölcsi megbe­csülést. A MAI CSALÁDI KÖZÖSSÉGEK jellemző), hogy a szülők — az apa és az anya — egyaránt dolgozók, a nők is teljes jogú munkavállalók. Részvállalásuk átalakulóban, fejlő­dőben van a családi közösségben is. Ebben a kapcsolatban a feleség part­nere a férjének, egymás társai, se­gítői. Mindketten a családban és a társadalomban is az emberibb élet alakítói. Ugyanakkor sokat kell még fáradoznunk azon, hogy az újtípusú családi közösségeket erősítsük, hi­szen sok gond is adódik abból, hogy mindkét szülő dolgozik. Keveset van együtt a család. Probléma ez egy gyerek esetében' is, több gyereknél fokozottabban az. A kicsikkel való törődés mindennapos, folyamatos és következetes munka s amit ma el­mulasztunk, azt évek múlva nehéz, vagy nem is lehet pótolni. Vajon a munkahelyi kollektívákban vagy közvetlen környezetünkben oda­figyelünk-e arra, hogy a többgyer­mekes szülőkre milyen teher hárul, vagy éppen milyen terheket rakunk rájuk? Vajon a vállalatnál, vagy az intézménynél, ahol dolgozik, az anyát segítik-e eléggé abban, hogy fejlődjön, hogy gyarapodjon tudása és így képességeit megfelelően ki­fejleszthesse. Odafigyelünk-e arra eléggé, hogy a gyermekgondozási se­géllyel otthon levő anyák szakmai fejlődésében ne keletkezzék törés, űr? A probléma úgy is felvetődhet: merjük-e vállalni, tudatosan dol­gozunk-e azért, hogy a jövendő anyák korábban szerezzék meg a szakképzettséget? Ezek mind olyan problémák, amelyeknél az egyéni és társadalmi közfelfogás jelentős sze­repet játszik, van bőven lehetőség a /'Cí'lptilP erp NEM MÉRHETŐ ANYAGIAKBAN a családi otthon melege, a szülők és a gyerekek, a testvérek kapcsolata, egymás iránti tisztelete, szeretetük, közösségi érzéseik, a családi közös­ség. A bensőséges bizalomnak, a se­gítségadás légkörének a megterem­tésével nemcsak a család, hanem az egész társadalom és nemcsak a ma, hanem a jövő érdekében is munkál­kodunk. Ma, felnőttként is szívesen gondolok vissza a családra, ahol gyermek voltam. Azt hiszem, a testvérek közötti kapcsolat az, ami­től — ha rajtunk múlik — nem szabad megfosztanunk gyermekein­ket. A testvéri közösségben felnőtt gyerekek önállóbbak, mint az egy­kék, tevékenységüket jobban meg­szervezik, egymáshoz igazodva és egymást segítve játszanak, dolgoz­nak, tanulnak. Sok példát lehetne elmondani arra, hogy ha nem test­véri közösségből kerül ki a gyer­mek, vagy akár testvéri közösség­ben is, de elkényeztetik, milyen ne­hezen érti meg, hogy nem minden az övé, hogy nem körülötte forog a világ, hogy a többi gyerek is mind ugyanolyan fontos, mint ő, hogy nemcsak enyém van, hanem létezik: a miénk is. S ami talán a legfon­tosabb, egy mindent megkapó és ma­gának követelő gyermek felnőttiként is nehezen találja meg helyét a tár­sadalomban. A testvéri közösségek­ben nevelkedők könnyebben és egészségesebb szemlélettel lépnek be a felnőtt társadalomba. HA TÖBB A GYEREK, több az öröm is, és nyilván a gondból is több lesz. De ha felneveltük őket, az örömök sokszorozódnak meg. Hogy érdemes-e a többet vállalni? Felelősségteljes dolog e kérdésben dönteni. Én azok mellett és azokért mertem tollat fogni, akik mernek, akik vállalják, mert így érzik tel­jesnek és boldognak az életet. CSORDÁS LÁSZLONB, az MSZMP Pest megyei Oktatási Igazgatóságának tanára

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom