Pest Megyi Hírlap, 1974. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-09 / 6. szám

Kétszáz új munkavállaló Vecsésen tavaly november 15-ig 200 új munkakönyvét adtak ki. Az új munkaválla­lók közül százhat férfi, ki­lencvennégy pedig nő volt. GYÖMRŐ Esték a művelődési házban Januárban a gyömrői Pető; Művelődési Ház két érdekes műsort biztosít vendégeinek: 14-én, hétfőn, a Syrius együt­tes lép fel, 16-án Sándor György Bokszkesztyű és ró­zsa címmel tart önálló szer­zői estet. A szerzői est 19, a Syrius együttes" hangversenye 20 óra­kor kezdődik. Ä'-:'P*rSJ - Wut G Y El /HÍRLAP K Ül ÖNK 1A D a S A XVI. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM 1974. JANUAR 9., SZERDA Kihelyezett üzemek Egyenletes Úri fejlődése Tevékeny tanácstagok — Az összefogás eredményei NYÁREGYHÁZA Segély a rászorultaknak A nyáregyházi községi ta­nács tavaly 2100 forint se­géllyel támogatta a kiskorú, veszélyeztetett környezetben élő gyermekeket. Rendkívüli szociális segélyben öt sze­mélyt részesített, egyenként 300—300 forinttal. Elhunyt Mayer Kálmán Hetvennégy éves korában elhunyt Mayer Kálmán mo- nori-erdei lakos. 1945 óta volt párttag, 1948-ban alapítója volt az MHSZ elődjének, a Magyar Szabadságharcosok Szövetségének. A monori-er­dei lövészklubban aktív te­vékenységet fejtett ki még a halála előtti hónapokban is. Több kitüntetés fémjelezte jó munkáját, tulajdonosa volt a Honvédelmi Érdeméremnek is. Hamvasztás utáni végső bú­csúztatása január 26-án, dél­előtt fél 11-kor lesz Budapes­ten, a Farkasréti temetőben. kozása, és a bejáró dolgo­zók igényeit is egyre inkább kielégítik, például most in­tézkedtek Patyolat-felvevő­hely biztosításáról. Van böl­csőde, óvoda és orvos is. Mindezeket a legutóbbi ta­nácsülésen -hallottuk, ame­lyen megtudtuk azt is, hogy a legutóbb megválasztott ta­nácstagok méltóképpen kép­viselik választópolgáraikat, mert több mint 86 százalékuk rendszeresen részt vesz a tanácsüléseken, azaz a har­mincnégyből huszonkilenc mindig jelen van, személyesen is tolmácsolva a lakosság kéréseit. Az elmúlt Ezerkétszáz kisiparos Miért hiányoznak az adóivek? A kisiparosoknak tavaly el­ért jövedelmeikről, bevételeik­ről jövedelem-, illetve forgal- miadó-bevallást kell adniuk. A bevallásokat az adóközös­Szociális bizottság alakul Jól halad a monori víztársulás szervezése Kik kaphatnak mentésítést? Tanácstagok és megbízott aktívák járják Monort: folyik a szervezőmunka a víztársu­lás megalakítására. Több kör­zetben már be is fejezték az aláírások gyűjtését. Van, ahol a körzet min­den iakója a közművesí­tés mellett szavazott. Sokan — olvasóink közül is — még mindig kérdezősköd­nek, hiszen a víztársulás min­denkit érintő, jelentős ügy, beszélnek róla, s akadnak fél­reértések is ott, ahol nem kaptak a lakók kellő felvilá­gosítást. Az egyik gyakori kérdés: be lehet-e vezetni a vizet a lakásokba? Természetesen, igen. A köz­művesítés fő célja az egészsé­ges ivóvízellátás, az életkö­rülmények javítása. Bárki kéri, igényli, be­vezetheti lakásába a vi­zet. Az építők kívánságára beve­zetik a csatlakozócsövet, a vízibevezetéssel kapcsolatos egyéb munkákat az igénylő saját költségére végeztetheti el. Nyugdíjasok, kevés jöve­delmű, idős emberek gondja: hogyan legyen a víztársu­lás tagja az, aki havi 400— 500 forintos jövedelmé­ből nem tud hozzájárulni a költségekhez? Az előzetes számítások során a lakosságra eső összeget már eleve úgy állapították meg, hogy 20 százalékot levontak belőle, tehát számítanak ar­ra, hogy szociális okok miatt a lakosság 20 százaléka nem tud majd fizetni. A társulás­ban egyébként szociális bi­zottság alakul: a lakosság ál­tal választott személyek dön­tik el ebben a bizottságban, kinek a mentesítési kérése jo­gos? A belépő nyilátkozatot azonban azoknak is alá kell írniuk, akik fizetési mentesí­tést kérnek. Aki ugyanis nem lép be a társulásba, egy ösz- szegben. négy év alatt kell kifizetnie azt az összeget, amelyet a társulás tagjai tíz év alatt törleszthetnek. (koblencz) IJLLO Bölcsődei és óvodai gondok A fővárosi üzemektől is kérnek segítséget Üllő nagyközségi tanácsnak minden évben súlyos gondot okoz a bölcsőde és az óvodai helyek bővítése. Az igények figyeleng>evétel.ével, legalább százszemélyes bölcsődével kellene rendelkezniük, és egy új, hetvenöt személyes óvodá­ra is szükség lenne. A kétszázhúsz helyre fel­vett óvodáskorú gyermekek közül harminchat szülője a helyi tsz, huszonhárom az ÁFÉSZ, öt a posta, tíz a ta­nács dolgozója, és mintegy 60 százalék bejáró szülők gyer­mekei közül kerül ki. A legutóbbi tanácsülésen több felszólaló a helyi gazda­sági szervek anyagi támoga­tását kérte, saz nem is ma­radt el, de mivel a gyerme­kek 60 százaléka bejáró szü­lök gyermeke, önként felme­rült a kérés: a község anyagi terűéhez ne csak a helyi in­tézmények, hanem azok a budapesti üzemek is járulja­nak hozzá, amelyekben az ér­dekelt szülők legtöbbje dol­gozik. Az eddigi megállapítások szerint a szülők zöme a Ganz- MÁVAG, a Magnezit, a Gyógyszergyár, az Elzett Fém­ipari Művek, a MALÉV és a Kőbányai Sörgyár dolgozója. A tanácsülés határozatá­nak megfelelően, a végrehajtó bizottság a szükséges intézke­déseket megteszi. (em) séghez kell benyújtaniuk 1974. január 15-ig két példányban, az arra a célra rendszeresített nyomtatványokon. A monori járásban több mint ezerkétszáz kisiparost tartanak nyilván. Jövedelem­adó-bevallást, az adómente­sek és az átalányban adózók kivételével, minden olyan kis­iparosnak adnia kell, aki 1973- ban ipari tevékenységet foly­tatott. Forgalmiadó-bevallást kell adnia mindenkinek, aki akár a lakosság, akár közület ré­szére forgalmi adó-köteles te­vékenységet végzett, 'kivéve a mentesítetteket vagy az átalá- nyozottakat. Ez utóbbiaknak akkor kell bevallást tenniük, ha arra külön felszólítást kap­nak, vagy ha olyan közületi munkát végeztek,, amelyik adó­köteles volt. A nyomtatvány a múlt évi­hez képest változatlan. Az 1973. évi nyitó- és záróleltár alapján kell az űrlapot kitöl­teni. Rendkívül fontos a ro­vatok pontos kitöltése: a va­lótlan adatok bejegyzése sú­lyos következményekkel jár. Minden kisiparos megkapta a jövedelemadó- és forgalmi- adó-íveket. A KIOSZ csoport­jainál, sajnos, nem lehet azo­kat beszerezni, pedig megígér­ték nekik, hogy időben, meg­felelő mennyiségű ív áll majd rendelkezésükre. G^J­évi választások alkalmából az az egyezer lakos, aki részt vett a jelölőgyűléseken, 105 közérdekű javaslattal látta el az akkori harmincnégy ta­nácstagjelöltet, s a jelöltek már mint tanácstagok igye­keznek azokat valóra is vál­tani. A tanácstagok között egyetlen egy sem akadt, aki ne tett volna eleget a múlt év végén beszámolási kötele- lezettségének. A községben jelenleg három kihelyezett üzem tevékenyke­dik, a lakosság egy részének, főleg asszonyoknak, helyben biztosítva munkalehetőséget. Például a Pannónia Háziipari Szövetkezetben harmincnégyen dolgoznak. Ha azt is figyelem­be vesszük, hogy a vállalatok a község fejlődését is támogat­ják, hiszen csak az elmúlt év­ben 12 ezer forint pénzzel egészítették ki az általuk adott sok egyéb társadalmi segítsé­get, meg kell állapítanunk, hogy nemcsak azok, akik al- kalmazottaiként dolgoznak, hanem az egész község jól járt velük. És a lakosok mit tesznek községük fejlődéséért? Ha mást nem említenénk, csak annyit, hogy az 1973-as évben szemé­lyenként 170 forint értékű társadalmi munkát végez­tek, az is elég lenne. Tisztán tart­ják a járdákat, az árkokat. Se­gítenek az óvodának és az is­kolának. Nem szemetelnek, a hulladékot a községi tanács ál­tal kijelölt gyűjtőhelyekre hordják, például a Nefelejcs utcába, és így tovább. ,.A törpe vízmű múlt évben elkezdett munkálatai, ha kis­sé voíítatottan Is, de haladnak. A munkák 35 százalékát már elvégezték. Helyszínen van a hidro- glóbus is, amit még ebben az évben szeretnének ere­deti helyén felállítani, de tovább építik a járdákat, rendezik az utcákat, és az el­következendő években mo­dern, ötvenszemélyes óvodát is akarnak építeni. A párt, a Hazafias Nép­front és a helyi tanács, a la­kosság segítségével, megtette a magáét Úriban, és az ered­ményről, a községbe lépve,1 mindenki saját szemével is meggyőződhet. Kovács György A fele sem tréfa Vendégmarasztaió A KPM FELÚJÍTOTTA Sülysáp alsó részén az igen forgalmas 31-es műutat. A régi hidat lebontották, és megszüntették azt a veszélyes kanyart is, amely oly sok balesetet okozott. Egyben új hidat is építettek, alig egy éve adták át a forgalomnak. Mind ez ideig a közlekedést semmi sem zavarta. A jár­művek zökkenőmentesen sik- lanak az ütöm jelenleg is. En­nek ellenére a műút sülysápi szakasza veszélyessé vált. Eredetileg ugyanis a műút mindkét szélét homokkal töl­tötték fel, majd keményre döngölték, s mindaddig nem is volt hiba, míg az őszi eső­zés meg nem kezdődött. Az első kiadós zápor után azon­ban o homokot mindenütt el­sodorta az áradat. Az elemi kár bejelentése után az Útfenntartó Vállalat dolgozói dicséretre méltó gyorsasággal megjelentek a községben. Az esetből, úgy látszik, okultak, mert a hiá­nyosságot nem homokkal, ha­nem a legfinomabb agyaggal pótolták, amely a sülyi teme­tődomb egyik oldalából bő­ven rendelkezésükre állt. Öröm volt nézni, hogy a fi­nom agyag milyen szépen odasimul a kövezethez: felü­letét még a legkisebb ráncocs- ka sem csúfította el. ez a kitűnő Állapot azonban csak egy hónapig tartott. Karácsony tájékán új­ból megjelentek a sötét felle­gek, s ezúttal az égi áldás nem zápor képében jelent meg: csak csendesen hull- dogált a jótékony eső. Mond­hatnám úgy is, hogy csupán cseperészett, néha még szü­netet is tartva. A kövezet melletti agyag­táblák egy ideig változatlanul a helyükön maradtak, de a harmadik napon már megje­lentek rajtuk az első ráncok, majd hamarosan úgy megre­pedeztek, mint a kukoricamá- lé a teosiben. A HELYZETET BONYO­LÍTJA, hogy a Fő utcában négy bolt is áll a közönség szolgálatában. Ha valaki ke­rékpárról, vagy más jármű­JAVUL VECSÉS KERESKEDELMI ELLÁTÁSA Új élelmiszer-áruházát adtak át Az előre gyártott elemekből készült, üzletház kívülről is szépen mutat. lakkozott fenyőfa borítású Ifj. Fekete József felvétele Vecsésen, a Kun Béla téren nemrégiben nyitották meg a Cegléd és Környéke Élelmi- szerkiskeres-kedelmi Vállalat legújabb létesítményét. Az élelmiszer-áruház épí­téséhez, a terület biztosításán túl, a nagyközségi tanács az 1973-as évi községfejlesztési alapból 100 ezer forinttal já­rult hozzá. A további költsé­geket s az üzlet berendezését a Cegléd és Környéke Élelmi­szerkiskereskedelmi Vállalat saját pénzéből fedezte. A 80 négyzetméter alapte­rületű áruházát előre gyár­tott elemekből készítették. A vecsési tanács költségvetési üzeme soron kívül elkészítet­te az alapépítményt, de re­kordidő alatt készült el maga a panelépítmény is. A Kun Béla tér környékén lakók jogos igénye vált való­ra az üzlet megnyitásával. Az áruházban, külön 20 négyzet- méter területen, húsbolt is he­lyet kap. (—e—a) üllő nagyközség Rákóczi telepén a már megszokott ron­gálások egy időre megszűn­tek: a közvilágítási lámpákat nem csúzlizták ki, az ősszel kiültetett fák a helyükön ma­radtak, de a közelmúltban a csínytevések ismét elkezdőd­tek. Például kitördelik a kerí­tés léceit, gondokat okozva a háztulajdonosoknak, mert a községben lécet kapni nem lehet, ezért Vecsésre kell men­ni érte, a TÜZÉP-telepre, ami időbe és pénzbe is kerül. Egy vigasztaló van, éspedig az, hogy addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. Monor, Ady úti iskola Tanulók és tanárak kosárlabda-méi kszése Az Ady úti iskola tanulói gőzfűtéses, meleg tornaterem­ben tarthatják meg a testne­velő órákat, Fehér Imréné testnevelő tanár vezetésével. Érthető, hogy nagyon meg­szerették a kosárlabdajátékot. Az elmúlt hetekben össze­dugták a fejüket, és merész elhatározással, kihívták a ne­velőket kosárlabda-mérkőzés­re. Magócsi Károlyné, áz iskola igazgatónője, a kihívást elfo­gadva, a mérkőzést engedé­lyezte, sőt, mint a tanulók edzője, a testnevelő tanárral együtt, nagy körültekintéssel látott hozzá a játékosok kivá­lasztásához. Többször is ed­zettek, majd összeállították a csapatot, és így került sor a szokatlan mérkőzésre. ről leszáll a műúton, és be akar menni a húsboltba, a kenyérboltba, az iparcikk-, vagy az italboltba, kénytelen belépni a vendégmarasztaló sárba, amelyből senki sem tud egykönnyen megszaba­dulni, hacsak emelődaruval ki nem emelik. Természetesen nemcsak az üzletek, hanem nagyon sok ház kis hídja előtt is ott ék­telenkedik a massza. A lakók ötletes módon segítenek ma­gukon. Odahordják a kályhá­ból nemcsak a salakot, ha­nem a parazsat is, is sze­gény agyag ott pirul, fortyog, megsemmisülni azonban nem tud, csak pukkadozik minden­ki bosszantására. NE HIGGYE SENKI, hogy azt, amit idáig leírtam, csu­pán tréfának szántam. A Fő út mindkét oldalán ugyanis a csirizes agyagpadka rop­pant nagy veszélyt is rejt ma­gában: ha az autós a nagy forgalomban csupán öt centi­re tér le az útról, menthetet­lenül belecsúszik az árokba S ez már nem tréfadolog! Ezért nem árt, ha az illeté­kesek azon törik a fejüket, hogy miképpen lehetne segí­teni a helyzeten, addie. mis nem adódik nagyobb baj. K. L. Tanárok—Diákok 22:18. Tanárok: Mészáros Győző- né, Fehér Imréné, Vitéz Ilo­na, héber János, Mészáros Győző. Diákok: Lentár István, Mol­nár István, Kiss József, Trin- esi Sándor, Potóczki Imre. Zúgott a hajrá a diákok buzdítására, amikor elkezdő­dött a találkozó. Az első ko­sarakat a diákok érték el, akik nagy lelkesedéssel vetet­ték magukat küzdelembe. A lelkes szurkolók, mint ilyen­kor szokás, még nagyobb hangerővel buzdították tár­saikat, néha így is: „Jóska, dobd be a labdát, legalább kijavítod a hármasodat!” A diákok nagyon megszorí­tották a nevelőket, sokáig fej-fej mellett haladtak. Szünet után is többet tá­madtak a fiúk és egyre-másra dobták a kosarakat. Ekkor az egyik diák már így kiáltott be: „Sándor, ne dobd be a labdát, mert egyest kapsz!” Végül, ha nehezen is, a ne­velők nyerték az első kihívá- sos kosárlabda-találkozót Leánymérkőzés. Tanárok—Diákok 20:8. A leánycsapat nagyon gyenge játékerőt képviselt, meg sem közelítve a fiúkét. Vagy a ta­nárnők voltak jobbak férfi kollégáiknál ? (vitéz) Mf SOR MOZIK Maglód: A Brutus-akció. Monor: A balkezes újonc. Nyáregyháza: Lázadás a bu­szon. Vecsés: Zahar Berkut. MŰVELŐDÉSI HÁZ Gyomron, 16 órakor: a rajz- szakkör foglalkozása, új je­lentkezőket is szívesen lát­nak. FELVESZÜNK KÉZBESÍTŐKET Jelentkezés: a monori postahivatalnál. Űri község a monori járás i egyik legtávolabbi kis telepü- j lése. Megközelítése nehézkes,' de a fáradságért bőven kár- i pótol fekvése, szépsége: kö­röskörül dombok, erdők, le­gelők és patak. Maga a köz­ség rendezett. A fejlődés év­ről évre szinte szemmel is le­mérhető. Jó a kereskedelmi ellá­tottság, egyre több a ki­helyezett ipari < részleg, s keresetükkel elégedettek a helyi termelőszövetke­zet tagjai is. Ha még sok kívánnivalót hagy is maga után, de bizto­sított a helyi művelődési ott­hon révén a fiatalok szóra­JEGYZET Addig jár a korsó...

Next

/
Oldalképek
Tartalom