Pest Megyi Hírlap, 1974. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-06 / 4. szám
1974. JANUÄR 6., VASÁRNAP rtsi meg tét K/Círlap Erősödik a klubmozgalom A KISZ különböző fórumain országszerte egyre többen foglalkoznak a szabad idő tartalmas eltöltésével. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezt Pest megyében lényegesen nehezebb megnyugtatóan megoldani, mint bárhol másutt az országban. Ezt számok is bizonyítják. Megyénk üzemeiben 40 ezer 30 éven aluli tevékenykedik, ez az összes dolgozók negyven százaléka. A fiatalok nagyobbik hányada tehát — s ez az idősebbeknél is így van — a fővárosba jár dolgozni. Azt pedig, hogy milyen sok időt — szabad időt — rabol el a napi több órás utazás, az ingázás, jól tudjuk. Két választás van: a szabad idő tartalmas. kihasználására sor kerülhet a munkahelyen, vagy a lakóterületen. Ez utóbbival kapcsolatban: Pest megyében összesen 199 művelődési ház szolgálja a lakosságot, ám az intézmények kétharmada még felújítással is aligha hozható használható állapotba. Korszerűsítésük pedig nem gazdaságos. Az agglomerációban levő nagy lélekszámú községek sem rendelkeznek áz igényeket kielégítő, vonzó programokat szervező, korszerű művelődési intézményekkel. Gondoljunk Gyálra, Monorra, Fótra vagy a már városi rangra emelkedett Gödöllőre. Ami pedig a munkahelyet illeti: az üzemi rendezvények sokszor nem elégítik ki a fiatalok igényeit. Ennek legfőbb oka az, hogy a programok nem fiatalosak, továbbá nem mindenütt megfelelő a KISZ- és a szakszervezet együttműködése. Az ifjúsági szervezetben egyre nagyobb teret hódít viszont a klubmozgalom. Megyénkben a jelenleg nyilvántartott 141 klubból 137-nek van működési engedélye. A KISZ Pest megyei bizottsága megállapította, hogy h klubmozgalom a munkásfiatalok körében is népszerű, o lakóterületeken és a munkahelyen egyaránt. Az Országos Ifjúság- politikai és Oktatási Tanács tavaly meghirdette a Kiváló ifjúsági klub pályázatot, s ennek keretében számos klubnak juttatott pénzt a fejlesztéshez, a felszerelések bővítéséhez. A pályázat egyik lényeges követelménye, hogy a fiatalok maguk keressék meg lakóhelyükön a klubnak megfelelő, üresen álló helyiségeket, és társadalmi munkával alakítsák ki saját céljaikra. F. B. Egyenlő munkáért — egyenlő bért! Kinek, miért adnak többet? Az egykor oly bölcs társadalmi jelmondatok egy nőiesebb társadalomban elmosódnak, a múlt rekvízi,urnaként élnek tovább. Amit tüntetések kemény papírra rajzolt korabeli feliratai követeltek, ma már természetesnek tűnnek, s szinte közhellyé váltak. Egyenlő munkáért egyenlő bért'. — erről szól a riport. S hogy ez az írás most föleleveníti az egykoron harcra buzdító jelmondatot, annak oka nem más, mint az — nyomokban találkozhatunk jelen időnkben is egyenlő munkáért nem egyenlő bérrel. Megszüntetése — a jogos differenciálás mellett is össztársadalmi ügy! Család, vagy kitartás? A Papíripari Vállalat szen tendrei gyáráoan az igazgatónő, Bacher Zoltánná széttárja kezét: — Nálunk sohasem volt ilyen probléma. Márcsak azért sem, mert a férfiak a gyároan általában speciális munkát végeznek: a papírgyártásban és a kikészítőben. A legtöbb nőt a borítéküzemben foglalkoztatjuk. A szakmunkások szinte személytelenül startolnak — kivéve, aki jelesen végzett —, a későbbi órabért pedig csak a munka határozza meg. Ha béremelés van, meg kell magyarázniuk az üzemvezetőknek — kinek, miért adtak többet, vagy kevesebbet. Persze, ezt sokszor átmeneti sértődés követi, de hát ezen nem lehet segíteni... — Kik keresnek a legtöbbet? — A papírgyártás gépvezetői... — kapom a választ Szabó József párttitkártól. — Vannak-e köztük nők? — Nincsenek. Sajnos, nincsenek — felel az igazgatónő. — Egy nőt ismertem, aki eljutott az első segítő tisztségéig. Csepelen. A többi még addig sem. A gép vezetőnek végig kell járnia a folyamatot, három-négy pozícióban kell előbb dolgoznia évekig ahhoz, hogy vezetője lehessen a berendezésnek. Elvileg lehetne nő, gyakorlatilag aligha. A munkaügyi osztályvezető közbeszól: — Nincs kitartásuk. Az igazgatónő replikáz: — Nem kitartás kérdése ez. Gyermeket szülnek, a családnak élnek... A papírgyártás vezetője okleveles mérnök: Kurucz Vara- di József. Fizetése: 3400 forint. Beosztottjának, Nagy Sándor gépvezetőnek, aki 1942 óta keresi innen a kenyerét, FENT ES LENT Fél esztendővel ezelőtt kezdődött el Kiskunlacházán a | község villanyhálózatának korszerűsítése és a csatorna építése. „Fent” a Pest megyei Villanyszerelő Vállalat, „lent” a Pest megyei Közúti Építő Vállalat szakemberei dolgoznak. A villanyhálózat rekonstrukciója során harminc kilométer vezetéket szerelnek fel s a főútvonal higanygőzlámpákat kap — pillanatnyilag a korszej, rű világításhoz az oszlopokat állítják a helyükre. A csatorna a község Budapest felőli részén egy kilométer hosszúságban már elkészült, jelenleg a művelődési ház előtt fektetik a betoncsöveket. Gárdos Katalin felvétele majdnem négyezer. A cigaretta füstszűrőpapírját készíti most. — Először selejtesként kerültem ehhez az öreg géphez. Takarítottam magyarán. Később szitavigyázó lettem. Az volt a dolgom, hogy míg a papír vizes állapotban fut előttem, észrevegyem a hibákat, jelentsem, hogy ha tudom, javítsam ki. Aztán húsz évig voltam első segítő. A szárítószakasztól a feltekercselés kezdetéig én ügyeltem mindenre. 1962-től vagyok gépvezető. Kurucz Váradi József gyár- tásvézető egyik feladata például a bérek szétosztása: — Sajnos, hogy ritkán nyílik erre alkalom. Ha lehetőség van, mégis a béremelésre, először is megvizsgálom a többi vezetőtársammal a bruttóbért, utána megnézzük a bérnévsort, kiosztjuk, de félreteszünk tíz-tizenöt százalékot az esetleges igazságtalanságok kiküszöbölésére. Odaadjuk a művezetőknek, akik a gépvezetőkkel karöltve javíthatnék a béremeléseken, mi még egyszer összehasonlítjuk mind a négy műszakét, s ekkor „áru'juk” csak el a fentmaradó összeget... A vágógépen dolgozó is szépen keres több mint háromezer forintot. Egy gépvezeiő nő — de nincs szerencsém, dél- utános. Stumpf László né is azonban ugyanúgy német gépen dolgozik, mint Somogyi Károly, aki három év ipariskola után fél évig ismerkedett a géppel, azóta a vezetője. Inkább betanítottak — Tudja, miért nehéz nőknek magasabb bért adni? — kérdezi Bäclver Zoltánná s rögtön válaszol is a kérdésre. — Mert nem vállalnak funkciót. A borítéküzemben dóig r- zik egy asszony, aki szereti és érti a dolgát. Rá gondoltunk, mikor új gépvezetőt kerestünk. El is vállalta volna, ha a férje megengedi. De nem engedte. Mert akkor idegesebb lesz otthon a neje és az nem éri meg a hétszáz forintot... Nagy nehezen sikerült két asszonyt kitaníttatni targoncavezetőnek, s a szakmunkásképző tanfolyamunk tizenhárom részvevőjéből is öt nő. Műszak — képesség Indulunk hát tovább a párttitkárral a borítéküzemhez, aminek egyben ő a vezetője. Az olasz gépnél Kovács Márta dolgozik. — Szakmunkás vagyok, két éve, hogy itt dolgozom, három műszakban. A fizetésem két- ezerhatszáz forint. Gacsal Lászlóné ugyanazt végzi, mint társa. — 1969 szeptembere óta vagyok itt, mint betanított munkás. A fizetésem kétezerháromszáz forint. A Márta megérdemli a plusz háromszáz forintot, hiszen őt több berendezés mellett alkalmazhatják. A legalacsonyabb papírgyári fizetést a kéziüzem dolgozói mondhatják magukénak. Bodor' Gyuláné, aki nemrég még a bőriparban dolgozott Debrecenben, két nap alatt elsajátította a hajtogatás tudnivalóit, s már szalagban dolgozik november óta — ezerhatszáz forintért. — Előző munkahelyemen kétezret kerestem, de ez sokkal kényelmesebb ... Belesen Györgyné 1964 óta papírfeldolgozó szakmunkás. Mégis — itt a kéziüzemben hajtogat ezerkilencszáz forintért. — Nem megyek géphez. Tudom, tudom, hogy: többet keresnék, de nem szeretem, itt érzem jól magam. Ott három műszakosnak kellene lennem. Kisfiam van, a férjem is ebben a gyárban dolgozik. Villany- szerelő. Vele is így állapodtunk meg, maradok a kézi munkánál. Segédmunkás férfiak szolgálják ki anyaggal a kéziüzem nődolgozóit, ök keresnek a legtöbbet, nehéz a dolguk, órabérük tíz forint ötven fillér. Szabó József elmondja — az egyik technikust több mint egy évig kellett rábeszélni arra, vállaljon csoportvezetőséget. Mint a nyomdaüzem dolI gozója ezerháromszáz forintot j keresett, tavaly október óta, mióta csoportvezető, ezer forinttal többet. Bérezi Juditról van szó. — Miért nem vállalta el a tisztséget? — Tudja maga mi az, tizenkilenc évesen három műszakba járni? Szabó József széttárja a kezét: — Hiába, ahol műszakok vannak, ott nincs mese. Az ember csak így léphet előre ... A Judit a nyomdában volt, képességeinek nem megfelelő munkakörben. Most műszakvezető és elhiheti, ennek a pozíciónak van perspektívája... Tamás Ervin A Minisztertanács rendelete A főtanácsosi és tanácsosi cím adományozásáról A Magyar Közlöny legutóbbi száma közli a Minisztertanács rendeletét az államigazgatási és az igazságszolgáltatási szerveknél a vezetői és az ügyintéző munkakörben dolgozóknak adományozható főtanácsosi és tanácsosi cím feltételeiről. A cím annak a kiemelkedő, tartósan jó munkát végző és példás magaviseletű dolgozónak adható, akinek megfelelő képesítése, szakmai gyakorlata van és egyéb feltételeknek is megfelel. A főtanácsosi és tanácsosi címek a minisztériumoknál, az országos hatáskörű szerveknél, a fővárosi, a megyei, a megyei városi, a városi és a fővárosi kerületi tanácsok szakigazgatási szerveinél, valamint a népi ellenőrzés fővárosi, megyei, megyei városi szerveinél adományozhatok. E címmel a minisztériumokban „minisztériumi”, az országos hatáskörű állam- igazgatási és igazságszolgáltatási szerveknél az ágazatra utaló jelzőt kell használni, amit az országos hatáskörű szerv vezetője határoz meg. A tanácsi szerveknél és a népi ellenőrzés területén e megtisztelő címek előtt csak az illető szerv szintjét meghatározó jelző használható. Ötliteres okmány bélyegek ^íera elírás, nem tévedés a cím, noha ilyen * - — -------> bélyeget' hiába is kérnénk bármelyik trafikban, hivatalban. Nem is a szó szoros értelmében bélyegről van szó, hanem csak a funkcióját illetően olyasvalamiről, ami — az okmánybélyeghez hasonlóan — illeték lerovására szolgál, S továbbmenve: nem éppen hivatalosan előírt, megszabott, állami okirati illetékről van szó, annál is inkább, hiszen ezeknek az ügyleteknek az a legfőbb jellemzője, hogy a lerovást semmiféle okirat nem tanúsítja. Nem is tanúsíthatja. Még csak az kellene! Alighanem olvasóim már tudják is, hogy miféle illetóklerovó alkalmatosságok ezek az ötliteres „okmánybályegek”, amelyek külsőre egészen másként festenek. Többnyire szép fonott demizsonok alakját öltik, jóféle vegyesgyümölcs pálinkával, esetleg frissen szűrt olaszrizlinggel, vagy más hasonlóval, kinek-kinek a gusztusa szerint. Akinek ezt a kezébe nyomják, vagy diszkréten a lakására küldik, az utána küldőjének egy-egy „rázósabb” esetét mindjárt derűsebb színekben látja, s evésből kedvezőbben is bírálja el. A demizsonas változat csak afféle kisebb- rangú formája az ilyen ügyleteknek. Előfordulhatnak — és sajnos hellyel-közzel elő is { fordulnak — nagyabb „névértékű” illetékek j is. A dolog lényege ugyanaz, aki küldi nem- j csak személyes tiszteletét, ajándékozó kedvét kívánja kifejezésre juttatni, hanem nyilvánvalóan számit a megajándékozott jóindulatára akár egy-egy konkrét ügyben, akár a ki tudja mikor nem konkretizálódó jövőbeli helyzetben. A jl •. finomabban szólva „megke- Z Ilyesmit nésnek" mondják, az erősebb kifejezések kedvelői azonban korrupciót emlegetnek. Minthogy tulajdonképpen az is. S ezt a közvélemény, általában minden tisztességes ember mindig is elítélte. Mégis miért van az, hogy bizonyos esetekben sokan inkább csak mosolyognak az ötliteres okmány- bélyegek gyakorlatán, sőt vannak, akik elismerően csóválják a fejüket: „micsoda ügyes ember, hát nem elintézte!”. S aztán egy bonyolult ügy ismertetése következik vagy egy nehezen beszerezhető import valami emlegetése. Megjegyzendő — és ez, a lényeg —, hogy ezeknél, a sokak ' szemében nem megrovásra, hanem elismerésre méltó eseteknél a „megkenés”, vagy másként a régtől fogva ismert „kéz kezet mos” játék látszólag nem személyes érdekből, hanem egy-egy vállalat, szövetkezet, intézmény érdekében történik. Node azért a „kijárónak” is megvan a maga haszna. Széles körben vita tárgya volt nemrégiben például az a tsz-elnök (s bizonyára több ilyen is van), aki milliós rendű visszaélést vagy legalábbis szabálytalanságot követett el, miközben a felületes szemlélő számára úgy tűnt, hogy néki magának ebből tulajdonképpen nincs is külön kiemelkedő személyes haszna. Legfeljebb annyiban, hogy „csak” jócskán megnövekedett a termelőszövetkezet vagyona, jövedelme, ami az ő személyes jóléte, egyéni dicsősége szempontjából sem közömbös. Hogyan ítéljük meg mármost ezt az embert? — gyűrűzött a kérdés a közvéleményben. Milyen legyen a felelősségrevonás mértéke, hiszen törvénytelenül járt el, de a közösségért tette, amit tett? A közösség érdekében. Itt azonban meg kell állnunk kissé. Mert milyen közösségről is beszélnék ez esetben voltaképpen? ..... ’ i-i.-í tartottunk korábban nyil“Uci“ 6rU6k6l ván: általában a közösségi, társadalmi érdeket és az egyénit. Ez utóbbi a mi szocialista rendszerünkben nyilván sohasem tolakodhatott az előbbi elé. Napjainkban már mindenképpen háromféle érdeket kell megkülönböztetnünk a realitásnak, a társadalmi valóságnak megfelelően. Az állami és az egyéni érdekek között a különféle csoportérdekeket. Mindegyik kategóriának megvan az elismert szerepe, helye és érvényesülési lehetősége nálunk. Csak egy a fontos: a megfelelő összhang közöttük. Ennek az összhangnak a szüntelen formálására, kialakítására szükséges törekednünk, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy adott esetben mindig a magasabb érdeket szabad szem előtt tartanunk. Már csak azért is, mert — mint köztudott — K a magasabb érdek megvalósulása biztosítja as utána következőkét is, minthogy szocialista viszonyok között ilyen az összefüggés. Az egyéni és a csoportérdek is csak az össztársadalmi érdekkel összhangban, azon belül számíthat tartós, gyümölcsöző sikerre. Lehet-e kétséges, hogy mindenképpen roßsz úton jár az a tsz-elnök, vállalatvezető, főkönyvelő vagy bárki más, aki úgy gondolkodik, mindenfajta eszközt igénybe vehet bizonyos célok érdekében? Súlyosan téved, még ha a jószándék is vezeti, aki azt vallja: vállalata, szövetkezete — vagyis a csoportérdek — fölmenti őt az eszközök, a módszerek megválogatásában, legyen az ötliteres okmánybélyeg csupán vagy netán ennél — mint példák vannak rá — sokkal súlyosabb eljárások is. Lehetetlen szemet hunyná az ilyen gondolkodás, még inkább az ilyen gyakorlat fölött, hiszen a csoportérdek előtérbe helyezése az államéval, az össztársadalmival szemben arra vezet, hogy egyesek az őket munkájuk alapján megillető mértéknél aránytalanul magasabban részesedjenek. Így tehát a közösen termelt javakból, nemzeti jövedelmünkből végeredményében nagyobb részt szakítsanak ki csoportjuk s benne maguk számára, mint amennyi járna. Egyszóval saját kisebb közösségük révén a nagyobb közösséget, a népgazdaságot, az egész társadalmai károsítják meg. Műi...,. v„_.i -politikánknak szerves ré■UPlMIIn sze, alapfeltétele, hogy évről évre javuljon az ország dolgozóinak életkörülménye, emelkedjék jövedelme. Ájn csak a tisztességes munka révén, a törvényes kereteken belül. Tűrhetetlen ezért, hogy bárki is éppen az életszínvonal-politika ürügyén verekedje ki, járja ki megengedhetetlen eszközök igénybevételével a nagyobb részt, a jogtalan előnyöket. Nem arról van szó természetesen, hogy egy-egy felelős vállalati, szövetkezeti, intézményi vagy más vezető ne küzdjön, ne lépjen fel a jogos érdekeik, az őket megillető, de néha nem megfelelően érvényesülő anyagi vagy más járandóságokért, fejlesztésért, támogatásért. Erre mindenkor szükség van és lesz is. Más viszont, amikor a nagyobb összefüggések meg nem értésével, sőt éppen tudatos lesöprésével kívánnak némelyek népszerűsködni, akár ki nem érdemeli nyereségek biztosításával, akár felesleges beruházásokkal. S csak annál szomorúbb, ha hellyel-közzel még annak is tanúi lehetünk, hogy vannak középárányító- vagy felügyeleti szervek, ahol ezt nemcsak elnézik, hanem o mundér becsületének helytelen értelmezéséből még palástolni is igyekeznek. Pedig a mundéron éppen ezzel esik fölt. Ideig-óráig lehet ugyanis titkolózni az emberek, a szélesebb közvélemény előtt, s éppen az vet rossz fényt az adott vezetőtestületre, ha nem lép föl erélyesen, amikor mesterkedéseket tapasztal az össztársadalmi érdekke' szemben. Tekintélyét — és vele nem kevésbé a párt, az államhatalom tekintélyét —, s az iránta megnyilvánuló bizalmat éppen az növeli, ha az emberek azt látják, tudják és tapasztalják, hogy sehol semmilyen szinten sem tűrik el a javak igazságtalan elosztását. sehol sem lehet tartósan boldogulni a legmagasabb érdekkel, a szocializmust építő társadalom egészének érdekével szemben, hanem csakis azzal összhangban. If;, if.ii hát tennünk? A párt Központi ú”* ‘l MII Bizottságának 1972 november, és az erre épülő tavaly novemberi határozata világosan körvonalazta ezt is. Megszabta a társadalmi előrehaladás együttes útját, melyben az egyénnek és mindenféle dolgozó közösségnek biztosított a tovább javuló élete, jövője. Ehhez pedig nincs sziükséS semmiféle ötliteres okmánybélyegre, hanem csakis munkára, s a közös érdekek összhangjának felismerésére, megvalósítására. Együtt kell tenni érte, hogy úgy is legyen. Szükség szérint az ellenőrzés megszigorításával a gazdasági életben, iparban, mezőgazdaságban éppúgy, mint egész közéletünkben. Ám még jobb és szebb, ha mielőbb eljutunk oda, hogy ki-ki magában, tudatában végezze el ezt a „rovancsolást”, s a nagy közösség érdekéből kiindulva, vele egybehangoltan érkezzék közvetlen munkatársai és saját maga egyéni céljaihoz, terveinek valóraváltásához. Lőkös Zoltán
