Pest Megyi Hírlap, 1974. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-13 / 10. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI ECYtóöUETFK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI 7 NEW YORK Fél évszázados a Daily Worker Az amerikai kommunisták, az Egyesült Államok haladó közvéleménye ezekben a na­pokban ünnepli a Daily Wor­ker marxista napilap fed év­százados jubileumát. New Yorkban 1924. január 13-án jelent meg a Daily Wor­ker, az akkor még fiatal kom­munista párt orgánumának el­ső száma. Tunézia és Líbia egyesül ASSZUÁNI PÁRBESZÉD XVIII. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM ÁRA 1 FORINT 1974. JANUÄR 13., VASÄRNAP Szadat elnök és közvetlen munkatársai Asszuánban. Az elnök (kö­zépen), jobbján Gamazi vezérkari főnök, balján Fahmi külügyminisz­ter. A Ikép jobb szélén: Hafez Iszmail, az államfő nemzetbiztonsági tanácsadója. A két észak-afrikai arab or­VZ-k tízezres szériákban Idei tervek az ÉVIG ceglédi gyárában Fahmi szerdán utazik Moszkvába Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter szerdán uta­zik a Szovjetunióba — közöl­ték szombaton Kairóban. Moszkvai tárgyalásai során is­merteti Egyiptom álláspontját a közel-keleti válság megol­dásáról és beszámolt a szov­jet vezetőknek Kissinger ame­rikai külügyminiszter asszuáni megbeszéléseiről. A hírszolgálati irodák szom­baton gyorshírben jelentették, Tunézia és Líbia egyesülését. szag ezután Iszlám Arab Köz­társaság néven, egyetlen el­nök, közös kormány és alkot­mány irányítása alá fog tar,- tozni. Az erről szóló nyilatkozatot szombaton délután a tunéziai Dzserbában írtak alá Burgiba és Kadhafi elnök. A két ország egyesítését jóváhagyás végett népszavazásra bocsátják ja­nuár 18-án. Tunézia és Líbia egyesítését a két államfő teljes titoktar­tással készítette elő. Szadat egyiptomi elnök szombaton Asszuánban folytat­ta megbeszéléseit Kissinger amerikai külügyminiszterrel az egyiptomi és az izraeli csa­patok szétválasztásának mó­dozatairól. A két államférfi ezúttal három órán át tanács­kozott. A megbeszélés tartal­máról egyik fél sem közölt részleteket. Az amerikai külügyminisz­ter a kora délutáni órákban Izraelbe repült. Dinamikus fejlődés jellemzi az Ipari Szerelvény- és Gép­gyár termelését. Az idén 110 milliós ex­portot irányoztak elő. Az elmúlt év végéig egy kerítés választotta el az ISG-t a Porkohászati Vállalattól, ahol 1972-ben az előirányzott 135 milliós tervet éppen hogy teljesíteni tudták. Még ta­valy tavasszal áz ISG igazga­tója megbízást kapott a KGM- től — miniszteri biztosként irányítsa a Porkohászati Vál­lalat termelését. Az eredmény már tavaly sem maradt el. És január elsején meg­szűnt a válaszfal: a két vállalat Ipari Szerel­vény- és Gépgyár néven egye­sült — a Porkohászati Válla­lat mint gyáregység működik tovább. A vállalat egységes irányítás alá került, igazgató­ja Nagy József. — Elsősorban az egyesítés céljáról érdeklődnénk. — Először is a vezetés egy­ségének megteremtésére tő­HAVANNA Horensia Allende és Harald Edeístam sa j tóértekezleie Hortensia Bussi de Allende, a meggyilkolt Salvador Allen- de chilei elnök özvegye és Ha­rald Edelstam svéd nagykövet, akit, mint ismeretes, kiutasí­tottak Chiléből, sajtóértekez­letet tartott Havannában, ahol részt vettek a kubai forrada­lom 15. évfordulójának ün­nepségein. Kijelentették, hogy ellentétben a katonai junta hi­vatalos beismerésével, amely szerint az államcsíny ötszáz vagy ezer halálos áldozatot követelt, Chilében szeptem­ber óta 25 ezer ember halt meg. Közölték azt is, hogy az országban ma is hatezer em­bert tartanak fogva politikai vádak alapján. Az európai államközi be­vándorlási bizottság pénteken Genfben közzétett statisztiká­ja szerint az elmúlt hónapok­ban 2700 személyt sikerült ki­menekíteni Chiléből. Dr. Thomas Brons 31 éves nürnbergi nyelvész, akit a chilei junta hétfőn Santia- góban letartóztatott, ismeret­len helyen tartják fogva. rekedtünk, centralizáltuk az azpnos szerveket. Mindenek­előtt a vállalati összhang ki­alakítása a célunk. Jelentős eredménynek tartom, hogy a porkohászatnál is stabilizáló­dott a munkáslétszám, meg­szűnt a fluktuáció. — Milyen• előnyökkel járt az összevonás? — Máris több pozitív ered­ményről számolhatok be: a porkohászatnál rövidesen új kazánház építésére került vol­na sor, most az ISG-ből meg­felelő vezetékeken „hőt adunk”, a melegvíz-ellátást,,a fűtést biztosítjuk számukra. A megtakarított mintegy 8—10 millió forintot a műszaki fej­lesztésre fordítjuk. Ugyancsak jelentős — 4 millió forintos — megtakarítás származik a munkásszállítás egységesítésé­ből. . S. Az Egyesült Villamosgép­gyár ceglédi gyáregységében, a Kismotor- és Gépgyárban nagy reményekkel tekintenek az esztendő elé. Több éves si­keres munkájuk eredménye, hogy idén több mint 30 százalékos termelési növekedésre számíthatnak a kismotorgyártásban. A ceg­lédi részleg partnerei elége­dettek a vállalat termékeivel, így idén lényegesen többet rendeltek, mint tavaly. Az el­múlt esztendőben például 93 ezer centrifugamotort szállí­tottak a Hajdúsági Iparmű­veknek, most pedig már 145 ezer darabra van szerződésük. A jól bevált VZ-kismotorok- ból (a képen) is többet gyár­tanak: a VILLÉRT és egyéb közületi megrendelők részére mintegy 40 ezer darabot szál­lítanak az év végéig. A ceglédi vállalat természe­tesen feladatának tekinti az al­katrészgyártást is. Ezenkívül a Szerszám- és Kisgép-értékesítő Vállalattal szerződést kötöttek kézi szer­számok, köszörűgépek gyár­tására, a Gépipari Termelő- eszköz Kiskereskedelmi Válla­latnak pedig köszörűgépeket szállítanak ebben az esztendő­ben. A vállalat vezetői ezekben a napokban fontos kereskedel­mi tárgyalásokat f oly tatnak: NSZK és olasz cégek érdek­lődnek a ceglédi gyár VZ tí­pusú kismotorjai iránt. A jelentős termelésnöveke­dés szükségessé teszi a folya­matos fejlesztést is. A tervek szerint idén az első félévben közel négymillió forintos be­ruházással egy korszerű, modem nagy- raktárat építenek. A raktár a ceglédi gyáregység régi gondját, az öntvények tá­rolását oldja meg, és ugyan­itt kap helyet a targoncatöltő állomás is. Természetesen a szociális létesítmények bővíté­sére is gondolnak, ugyancsak idén kerül sor a minden igényt kielégítő üzemorvosi rendelő átadására is. S. Zs. BH Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára fogadta azt a lengyel párt­munkásküldöttséget, amely­nek élén Jan Pawlak, a Len­gyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának osz­tályvezető-helyettese áll. A vendégek tegnap utaztak el Budapestről. Dr. Várkonyi Péter állam­titkár, a kormány Tájékozta­tási Hivatalának elnöke, Au- gusto Zimmerman nak, a Pe­rui Országos Tájékoztatási Hivatal elnökének meghívá­sára Peruba érkezett. Kazareczki Kálmán, mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes vezetéseve' tegnap küldöttség utazót: Moszkvába, amely a Szovjet­unió Hús- és Tejipari Minisz­tériumában tárgyal az 1976— 80. évi tervek egyeztetésé­ről. Jorge de Sá Almeida, a Brazil Szövetségi Köztársa­ság követe tegnap végleg el­utazott Magyarországról. A repülőtéren Nagy Lajos, a Külügyminisztérium protokoll osztályának vezetője búcsúz­tatta. A nagyközség myéhány éve még a kife­jj jezést sem nagyon ér­tette, használta az ál­lampolgár, napjainkban vi­szont mind természeteseb­ben veszi igénybe a helyi, megnövekedőt hatáskörű ügyintézés kínálta lehetősé­geket, előnyöket, amit egyebek között bizonyít az elsőfokú határozatok ellen benyújtott fellebbezések számának erőteljes csökke­nése. Az országban Pest megyében található a leg­több nagyközségi tanács, amit nem pusztán a telepü­lésszerkezet s a lakosság lé- lekszáma indokol, hanem az a szerepkör is, amelyet ezek a megnövelt jelentő­ségű községek betöltenek. Friss forma ez a tanácsi szervezetben, éppen ezért nagy hagyományokra, biz­tonságos, sokszorosan ki­próbált módszerekre nem lehet támaszkodni. A nagy­községi tanácsok az útke­resés nehéz, de örömöket is tartogató időszakát élik, kutatják, próbálgatják a sajátosságaiknak legjobban megfelelő munkastílus jel­lemzőit, s éppen az lenne a veszélyes, ha sémákhoz iga­zodnának. A néhány éve, vagy ép­pen csak tavaly áprilisban nagyközségi rangot kapott településeken — érthetően — elsősorban a fejlesztési kérdések kerültek napi­rendre. Érthetően, szúrtuk közbe, mert hisz’ a lakosság öfül annak, hogy hivatalos ügyeivel nem kell a járási székhelyet, a járási hiva­talt felkeresni, de ma még — és hosszú ideig — főként azon méri le tanácsa tevé­kenységét, hogy milyen mértékben javulnak életkö­rülményei, hogyan változik a település arculata, miként lesz korszerűbbé. E zzel eljutottunk a fe­szültségek egyik for­rásáig. Idén például a tavalyinál másfél millió fo-' rinttal nagyobb fejlesztési alapot használhatnak fel Monor nagyközségben, de a lakosság igényei szerint en­nek a többszöröse is kevés lenne. A villamosítás — például Monori-erdőn — elhalasztható? Négy nagy­hozamú kutat fúrtak, de a lakosság azt szeretné, ha már háza kapuja előtt foly­na a csövekben a víz... Több mint 27 millió forint­ba kerül a csatornahálózat gerincvezetékének megépí­tése, a munka tervszerű, ám jó néhány esztendőbe beletelik, míg legalább a nagyközség legsűrűbben la­kott részein megoldódik a szennyvíz elvezetése ... Tü­relem? Ez lenne a nagyköz­ségi tanácsok _ legnagyobb kívánsága? Ügy véljük, sokkal inkább a tárgyila­gosságot kell szorgalmaz­niuk. Mert van némi kelle­metlen mellékíze a magya­rázkodásnak, ami a fejlesz­tési források szűkössége miatt hallható. Vajon nem bizonyulna igazabbnak, a helvzetet tárgyilagosabban mérlegelőnek az a néző­pont, mely abból indul ki: ma másfélszer, kétszer any- nyit fordíthatunk fejlesz­tésre, mint öt vagy hat esz­tendeje? Mert a nagyköz­ségek túlnyomó részében ez a helyzet! Sűrűn így hangzik a pa­nasz: a rang már megvan, bövülget a hatáskör is, csak éppen a pénz cseppen nehezen. Valóban, pusztán a pénzen múlna a sok év­tizedes elmaradás fölszá­molása? Dabas nagyközség tizenkét kilométer hosszan nyúlik el, lakossága számí­tások szerint majd 16—18 ezer között állapodik meg; kisebb városnyi ember. Épül, formálódik az új köz­ségközpont, az emeletes középületek, lakóházak lát­ványa lassan természetessé lesz, de a gyorsabb „köz­ségmag” kialakítását akkor sem lehetne megoldani, ha egyszeriben tengernyi pén­zük lenne. A nagyközség úgynevezett műszaki infra­struktúrája olyannyira kez­detleges — vagy bizonyos részterületeken egyáltalán nincsen —, hogy rengeteg pénzzel sem lehetne a teg­napból a holnapba lépni, mert ez emberek seregé­nek életmódját borítaná fel egyik napról a másikra, például a nagymértékű sza­nálásokkal, kisajátításokkal stb. S ez a teendők vastag fonatának csak egyetlen, vékonyka szála! M aradjunk tehát inkább abban, hogy a nagy­községek majd a, jö­vőben lesznek igazán nagy­községgé? Azaz kiemeltebb szerepkörüket betöltő tele­pülésekké? A túlzott vára­kozásokra, a türelmetlenke­désből született igényekre mindenképpen nemet kell mondani. Józan fejlesztési tervekre van szükség, s arra, hogy e tervek megva­lósításához a tanácsi testü­let, a tanácsi szakigazgatás, teremtse meg fokozatosan a feltételeket, s nemcsak anyagiakban, hanem — és legalább azonos mértékben — erkölcsiekben, gondol­kodásmódban úgyszintén. Ne azt vegyék elő újra meg újra a nagyközségekben, hogy mit szeretnének, ha­nem azt, mi a legégetőbb, mit lehet ma megcsinálni, mit holnap, s mi az, amire csak a távoli jövőben kerülhet sor. Tervezzenek, de a szó igaz értelmében, s ne úgy, hogy — mint följegyeztem — az óhajokra sóhajok fe­leljenek. Az eddigi tapaszta­latok tökéletesen igazol­ják a nagyközségek lét- jogosultságát, a bővített szerepkör indokoltságát. Az adott törvényi, pénz­ügyi lehetőségek értő fel- használása, a szerepkörrel járó jogok és kötelezettsé­gek azonos súlyának kiala­kítása: ez az, amit most már a nagyközségi taná­csoknak minden külön biz­tatás nélkül is gyakorolniuk kell. Mészáros Oltó Kútról pattan a szikra A péceli Vegyesipari Szövetkezet lakatos részlegében készülnek a Budapesti Vízművek csápos kútjai, amelyeket Leányfalun, Szentendrén és Kisorosziban szerelnek fel. Eddig összesen tizenhét kút készült el, 3 millió értékben. £kes János felvétele HŐT AD AZ ISG Egyesült két vállalat /

Next

/
Oldalképek
Tartalom