Pest Megyi Hírlap, 1973. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-09 / 288. szám
1973. DECEMBER 9., VASARNAP fúrlw* 5 Erdészgyerekek — kollégiumban Pest megyéből: 16-an Barátságvonattal a Szovjetunióban November végén az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács 320 részvevővel barátságvonatot indított a Szovjetunióba. Azokat érte a megtiszteltetés, hogy utazhattak, akik kiemelkedően eredményesen dolgoztak az ifjúságpolitikai határozat végrehajtása érdekében. A vonat utasai csoportokra oszlottak, s az egyik ilyen csoport a Pest és Fejér megyei fiatalokból állt. Vezetőjük Szviatovszki András, a KISZ budai járási bizottságának titkára volt. — Pest megyéből összesen 16-an voltunk, a megye csaknem minden járását és városát képviselte valaki. Moszkvában és Leningrádban jártunk, s én például most láttam először a szovjet fővárost. Számos színes és vonzó programban volt része a fiataloknak. Megkoszorúztuk a hősök sírját, s mi, Pest megyeiek például — önállóan, a többiektől külön — jártunk a moszkvai 5-ös számú pedagógiai iskolában, ahol óvónőket képeznek. Nagy örömünkre szolgált — apróság bár, de megemlítem —, hogy a látogatás alkalmával némi büszkeséget éreztünk az iskola stúdiómagnója láttán, amely Dunakeszin készült a Mecha- nikia Laborban. A pedagógiai iskola fiataljaival hasznos tapasztalatcserét folytattunk. Beszámoltak a Komszomol- szervezetük munkájáról, mi pedig ifjúsági szövetségünkről, legújabb eredményeinkről beszéltünk. Leningrádban azonkívül, hogy Ismerkedtünk a gyönyörű várossal, csoportunkkal baráti találkozón vettünk részt az ottani építő és szállító vállalat fiataljaival. Szviatovszki András arról tájékoztat, hogy rövidesen járási titkári értekezleten számol be útjáról, élményeiről és tapasztalatairól. És ha az alapszervezetek meghívják, szívesen elbeszélget mindezekről velük is. F. B. HOL, KÉMÉNY FuBXOL a rengcicgoen rejtőző tisztás ok sznen, messzi tanyaKon nagy sütést-iozést tervezneK az eaesanyak. S amint útra keinek az ünnephozó fenyők Zemplénből, Vasból, Zalából, a Bakonyból, Bükkből, Pilisből, Börzsönyből, azokban a napokban — hamarosan — készülődnek hazafelé az erdészcsemeték. A sárga kastély tágas udvarán, öles fák alatt most vasszánkók csattognak, siklanak a maradék havon. Csatakiáltás: „Köröm- pörkööölt!” Ebédelni rohannak a piros orrúak. — Rendes kis társaság ..., aranyos, jó gyerekeink vannak — mondja az igazgató, Tóth László, aki eddig a teraszról figyelte a srácokat. Később, amikor már az irodában dis- kurálunk, mondja, hogy a 16 holdas park közepén álló intézetet, a nagykovácsi Erdészeti Nevelőotthont, éppen tizenöt esztendeje hozták létre. A kollégium most 130 nebuló, 80 fiú és 50 leány otthona. — ök azok akiknek a hátrányos helyzetű gyerekek közül is a legkomiszabb diáksors jutott. Bodies Gizi és testvére, Emilia például naponta 24 kilométert gyalogolt a Nagykőrös vidéki Csókás erdőtől az iskoláig meg haza. És ez évben jött néhány gyerek, az iskoláktól távoli állami gazdasági majorokból, a tanyákról. Tanulmányaikban sok a pótolnivaló, ahogy a pedagógusok zsargonján mondani szokták: kevés hasznos inger érte őket otthon. És ők pótolnak is derekasan, a nagykovácsi iskola tanítói, tanárai szerint ők ösztökélik jobb tanulásra a helybeli gyerekeket, osztályzataik átlaga: „négy egész körül mozog évek óta’’. KOPOGNAK. A szárnyas ajtó üvegtáblája mögött senki, mégis nyílik. Arasznyi kollégiumi polgár lép be. énekelve köszön; Csóóókolom. — Szervusz, Marci fiam! Mit hoztál? Na, maradj csak egy kicsit. „Dömse Márton, első osztályos tanuló.” Körülnéz a szobában, ahol mint elmeséli, a névnapján is tartották, a sütin csokimaci volt, focival, „meg ilyesmik”, ő is szeret focizni, felugrik, kiront középre, mutatja, mint kell cselezni, hintázni is szeret, odahaza az udvaron bújócskázni, ismer egy csomó állatot, úgymint őzet, szarvast, vaddisznót, kiselefántot — ez utóbbit a tv-ből, a többit odahaza látta a hegyoldalban. — Van testvéred, Marci? — Kettő, egy nyolcadikos, a Laci, egy hetedikes, az Ica. ök is itt laknak. A fiú erősebb, mint a lány, a fiúk mindig erősebbek, de ókor-ókor a lányok is erősebbek — hadarja. — Én nem félek semmitől, még a kutyától sem. — Akkor te elég bátor lehetsz. Ki a bátor meg tudnád mondani? — Én meg a Pilisi — az igazgatóra néz, gyorsan fordít a sorrenden: — A Pilisi meg én, mert sok tejet iszunk, és aki bátor, az nem gyámoltalan. (Kétségkívül így van, s mindenesetre a tej sem árt.) Elmélázik, majd kiböki: — Egyezer én is féltem. Mindenki jó volt, mert féltek, hogy a Mikulás virgácsot hoz. Aztán mindenki ajándékot kapott. még én is. ELMEGY A MARTON, az igazgató látnivalóan kissé meghatódott — Hogyan került ide? — kérdem tőle. — 1962-ben. Mérken tanítottunk a feleségemmel, Szabolcsban. A nagytízpercben jön egy erdész, engem keres, mondom neki, már kifizettem a fát, amit télire vettem. Nem azért jött, mondja, hanem mert hallották, hogy elpályázom, s van egy ilyen kollégium, ahová nevelő kellene, őszintén szólva, nem nagyon akartunk mi eljönni, hiszen szabolcsi vagyok magam is, de két kisgyermekünk volt, egy kilenchónapos és egy két és féléves kislány és senki, aki vigyázzon rájuk. Három nap múlva behívott dr. Balassa Gyula miniszterhelyettes, aki az akkor még meglévő erdészeti főigazgatóság vezetője volt, megkérdezte, ki fia, borja vagyok, hát így kerültünk ide. OTTHONTANÁCSOT ALAKÍTOTTUNK például. Megbecsült tisztség ennek tagja lenni. Lám, ezt a Móra Ferenc kötetet, itt az asztalon, a Bartók Színházban kapták a gyerekek Lukács Margittól, mert ők voltak a legjobb magaviseletű közönség. Komjáti Marika még csak az idén lépett be a nagyok a gyárban nagyon rövid a munkaidő, a földön hajnaltól estig van tennivaló. A gyárban meg délben kettőkor már vége a munkának. Először ez furcsa volt. Annyinak tűnt, hogy még el se kezdtük. Mondtam is a bátyámnak: ennyi munkáért is fizetnek? O A gyári és a földmunka között más különbség is van? — Nem láttam én addig gyárat. Csak egyre jöttem rá hamar: a földmunka az nehezebb, masabb azért! Az écca- kázás, hát az a gyárban nem könnyű. Először azt mondtam: csak ezt befejezzük, sosem éccakázom többet Mert hát fekszik az ember egész nap, s fáradtabb lesz. Hosszabbnak tűnik a hét is, pedig ugyanannyi. De mindent megszokik az ember. • A gyár nem teremt új barátságokat, újfajta szórakozást? — Nem szoktam sehova menni. Hozzám se jön senki. Eleinte jártam a haverokkal, de ráfizettem. Mentünk, aztán berúgtunk. Ma is egy hétig megkínoz, ha kicsit többet iszom. 9 Otthon mesél-e a családjának a munkájáról, a gyárról? — Nem nagyon foglalkozom én itthon a munkával. • Milyen tanácsot ad a gyerekének? — Azt, hogy tanuljon. Most harmadikos az általánosban, tavaly 4,6 volt az átlaga. Még korai azon gondolkodni, hogy mi legyen belőle. Egy biztos, ne segédmunkás! • A felesége illeti-e szemrehányásokkal? — Nem szokott. • Beszélgessünk újra a gyárról. Beleszól-e az üzemi dolgokba? társadalmába, ötödikes. Szőke, pirulós kislány. — Honnan jöttél, Marika? — Felsöbárándról, ott Laktunk a csemetekert mellett, nem messze Székesfehérvártól. — Szüleid? — Édesapám vadász, édesanyám otthon van. Minden hónap harmadik vasárnapján, amikor látogatás van, eljönnek. — Ha megnősz, te is otthon maradsz, mint anyuka? — Én doktornő szeretnék lenni — suttogja —r, gyerekeket gyógyítanék. Nekem nincs testvérem, de hamar megszoktam itt, mert szeretem a gyerekeket. És a legjobban Kévés Zsuzsit. Az igazgatónak lelkendezve újságolta az egyik tanító néni: — Nevetett, a kis Nagy Kati megint nevetett. Mert mint elmagyarázzák, az elsős Kati igencsak hallgatag, zárkózott teremtés és csak a közelmúltban, éppen a Marci gyerek névnapján nevetett először. Sőt, énekelt! Kinyílt a Kati! Korrigálni lehet a személyiségelemző lapját. S hogy mi fán terem a személyiség- elemző lap? Megmutatják Egy ív, amit az intézetbe kerülő gyerekek szüleinek küldenek el, még a felvétel előtt. Rajta kérdések a leendő kis kollégistáról: járt-e óvodába? Szokott-e fogat mosni? Hallgat-e rádiót? Fél-e valamitől? És így tovább ... Majd egy fölszó- lítás rajzoljon a gyerek tetszése szerint valamit. S végül: rajzoljon egy kört meg egy asztalt. Nem értem. Ez utóbbit nem értem. Az igazgató mosolyog. — Amikor a kisgyerek megérkezik, megkérjük, hogy rajzoljon egy kört meg egy asztalt. Ha a két rajz között nagy az eltérés, gyaníthatóan a szülő rajzolta az elsőt. Ilyenkor bizonyos fönntartással kell fogadnunk a többi választ is. AZ INTÉZETBEN nemcsak ruhával, cipővel, koszttal, tankönyvvel látják el az erdészcsemetéket. Ezt mondják azok a „gyerekek”, akik visszajárnak, a technikus-mozdonyvezető, az orvosnő, az erdőmérnök, a vasas szakmunkás, a bölcsészhallgató és mind, a többiek. Egyikük a múltkor tárgyilagosan megállapította: voltaképpen szerencsések vagyunk, két szülői ház vár ben- n ünket. Apor Zoltán — Felmegyek a gyűlésekre, szakszervezeti bizalmi vagyok. Legutoljára a kötény- és a munkaruha-kihordás csökkentését követeltük, meg is adták. O Előfordult-e, hogy szembeszegült valamilyen intézkedéssel. — Azzal nem. Nem is volt ilyen. 9 Mikor bosszankodik munka közben? — Ha többféle papír megy egy műszakban, mert minden szín után ki kell mosni a kádat. 9 Mikor fárad el különösen a munkában? — A hatvangrammos papírnál nagyon elfáradok, mert a masszája nehéz. Ha rajtam múlna, mindig harmincgrammost készítenénk. Ebből van a cigaretta füstszűrője, de hát ki dohányzik annyit... • Szülei most hogyan vélekednek gyárban dolgozó fiukról? — Szüleim mondták, hogy sokat változtam, nem hitték, hogy így megkomolyodom. Mert hát régen szerettem a bolondságot, a poháremelge- tést. 9 Ha újra kezdhetné az életét, min változtatna? — Biztos tanulnék, leginkább szakmát, autószerelést, tévészerelést, de mindegy lenne nekem ... Késő már, harminchét éves vagyok. Előbb be kellene fejezni az általánost, az egy év, aztán öregen inasnak állhatnék... Minek? Olvastam én az újságban, hogy sok ilyen emberre, sok segédmunkásra van szüksége a hazának. O Végezetül: gondolkozott már ilyen kérdéseken? — Gondolkodtam már ezeken, de semmire se jutottam, Fóti Péter Nem bánt, ha valakinek többje van. Biztos, hogy megérdemli. 4 • Ügy érzem eddigi válaszaiból, hogy sok minden eldőlhetett volna a katonaévekben. Valóban így lenne ez? — Pécsett letehettem volna az általánost, de akkor a srácok kigúnyolták azokat, akik iskolába jártak. Röhögtek rajtunk, amikor az ügyeletes elordította : „Iskolások sorakozó!.. .” Engem kifelejtettek a névsorból, nem mertem jelentkezni. Ma már bánom. 9 Kapott-e egyáltalán valakitől biztatást, hogy szakmát válasszon? Iskolázott emberré váljon? — Olyan nem volt. Hogy más munkahelyre menjek, azt már sokan mondták, aztán maguk is visszajöttek. • Volt-e az életében olyan ember, akinek a véleményére sokat adott? — A komolyabb emberekre mindig hallgattam. Ilyen most: Seprényi Bálint segédmunkás, aki szintén Komlódtótfaluból jött. Becsülöm, adok a véleményére, mert nem verekszik, nem zsörtölődik, egy szót visz- sza nem szól. Régebben? Szabolcsban, a terményforgalmi, nál Gyuri bácsit becsültem, ő volt a főnököm, s meglátszott rajta, hogy soha nem csapja be az embert. 9 Gondolom, hogy a szülei is nagy hatással voltak az életére, a sorsa alakulására? — Édesapáméknak háromszobás lakásuk volt. Nagyon rendes ember az öreg. Azt mondta: tanuljak, legyek inas. Édesanyám is győzködött: a hét holdat nem lehet tízfelé osztani, nem alapozhatunk arra, hogy majd örökölünk. Három testvérem fogadta meg a tanácsukat. Az egyik leérettségizett, a másik a csengeri biztosítónál adminisztrátor, a harmadik kőműves. 9 És a katonacimborák nem adtak jó tanácsot? — Voltak a laktanyában jó barátaim, akkor legtöbben Szabolcsból vonultunk be. Különösen a nyíribrányi Vári Pistára emlékszem szeretettel, vele mindig együtt voltunk kimenőn. Kimentünk a Vidám Parkba, felültünk a körhintára, vagy bámultuk a mozit. Neki sem volt szakmája. • Kanyarodjunk vissza a mához.. Amióta gyári munkás, változott-e az életmódja. Elmondta, fiatalon nagyon szeretett szórakozni. És most? — A városban minden má_ sabb, elmehetek moziba, presz- szóba, színházba. 9 És hogyan tölti most a szabad idejét? — Nagyon ritkán megyek bárhova. Amióta megnősültem, nagyon lecsöndesedtem. 9 Akkor mi következik műszak után? — Az udvaron szöszmötö- lök, nem megyek részesben kapálni, mint mások. Inkább a tévét nézem vagy olvasok. O Mit olvasott legutoljára? — A Nagy Medve fiait meg az Utolsó mohikánt... 9 Sok a behozniválója ... — Ah, sose hozom én be az elmaradást. 9 Üjra a gyárról kérdezném. Miért jó egy helyben maradni? — Én több gyárban még nem voltam. Félek Kimozdulni, mert pórul járok. Mások is kiabáltak, aztán fél év múlva visszajöttek. Pestre különösen nem mennék dolgozni, mert utálok utazni. O Nem volt nehéz megszokni a gyári munkát, fegyelmet? — De, szokatlan volt. Először az döbbentett meg, hogy SZEMLÉLŐDVE K ié a város? Micsoda kérdés, hiszen kié is lenne, mint... Nos, kié? A lakosságé? A tanácsé? Az ott működő gyáraké, vállalatoké, termelőszövetkezeteké, ipari szövetkezeteké, intézményeké? A város mindenkié. Jól hangzik. De mitől lesz mindenkié a város? Attól, hogy mindenki részt kérhet létezése javaiból, hasznából? Vagy inkább attól, hogy mindenki tehet a városért? Kérdőjelek. A várospolitikáról szólni, írni nem lehet kérdőjelek nélkül. A városok léteznek, élnek, de lélegzésük sűrűn kapkodó, érverésük hol túl lassú, hol túl gyors. Megyebeli városaink — bár némelyikük nagyon is öreg, fönnállása évtizedeit, évszázadait tekintve — kamaszkori bajokkal küzdenek. Változó társadalomban születtek, születnek újjá, érthető, ha kamaszkoruk, városból szocialista várossá, városból huszadik század végi várossá növekedésük gondokkal, bajokkal is jár. Azzal például, hogy a városban élők egy része pusztán szemlélője a változás folyamatának. A városban élők egy része üzem, vállalat, szövetkezet. Várospolitika nemcsak lakossági értelemben létezik. Fönnáll ez a gazdasági egységek tekintetében is. A város egészének fejlődéséért viselt felelősségük nagyobb, mint a lakosságé. Mert hiszen lehetőségeik, hatást gyakorló képességeik is nagyobbak. Cegléden idén 256 óvodás korú gyermeknek nem jutott hely a jelentkezők közül valamelyik gyermekintézményben. Sok? Sok! Egy óvodai hely beruházási költsége mintegy százezer forint. Azt már nem nehéz kiszámítani, hogy száz gyermek napköziben fedél alá juttatása ezek szerint tízmillió... Tengernyi pénz a város költségvetésében, fejlesztési alapjában nincsen még folyamnyi sem. És ekkor — ezekben a hetekben történik mindez — megmozdulnak az üzemek, a szövetkezetek, az intézmények; a munkások kommunista szombatot vállalnak, az egyik igazgató bontási anyagot ad, a másik a szocialista brigádokhoz fordul, a harmadik gépeket kölcsönöz... A tízmillióból kilencre már megvan a vállalás, a becsületbeli fedezet. E zek szerint a pénzen, már megint a forintokon mérnénk, ki mennyire szereti, segíti a várost, magáénak tartja-e? Aki a ceglédi óvodaépítésben — amelynek helye egyébként a Köztársaság utcában lesz — pusztán a forintot veszi észre, az rés- nyire nyitotta csak a szemét. Mérhető-e forinttal, hogy munkától fáradt emberek a nyolc óra leteltével nekiállnak játékokat készíteni? Az, hogy szabad szombatjukon dolgoznak? Vagy a magániparosok hozzájárulása, a 200 órát kitevő kőművesmunka, a szobafestés? Monoron, a Jászai Mari téren a közelmúltban adták át a száz gyermeket befogadó óvodát. Egy esztendő alatt épült fel, társadalmi összefogással! Most rendezik be, rövidesen birtokukba veszik az apró tulajdonosoki Gondolnak arra, hogy például az Új Élet Termelőszövetkezet három- százezer forintot adott? Föltehetően azt sem tudják, hogy van ilyen szövetkezet, mert három- meg ötéves korában egészen más foglalkoztatja az emberpalántát. És szüleik? Ami történik egy városban, egy városi rang felé törekvő településen, éppen azzal kapja meg igazi jelenőségét, hogy mindenkiért történik, így vagy úgy, mindenki részesül belőle. S ezért lenne nagy hiba — sajnos, nem is ritkán elkövetett hiba ez! — megragadni a forintokat, a fejlesztési összegeket, a hozzájárulások és kiadások világában, s elsikkadni hagyni a lényeget: azt, hogy minden gazdasági egység egyben a városnak, a településnek is szerves része, olyan alkotóelem, amely hat a többire, s amelyre hat a többi. Egyszerű fölismerés? Vácott, a városi pártbizottság első titkárával beszélgetve, éppúgy megerősíteni hallom tapasztalataimat, mint Százhalombattán vagy Nagykörösön: ez az egyszerű felismerés a legnehezebb. Nagykőrösön a konzervgyár, Százhalombattán a finomító és az erőmű már túllépett azon, hogy felelősségét, kötelességét a várossal szemben forintokban rója le. Tudják, sokkal többre van szükség, attól kezdve, hogy a foglalkoztatás irányait a tanáccsal együtt alakítsák, egészen odáig, hogy az üzemi közvéleménnyel a város politikai hangulatára befolyást gyakoroljanak. S ha ez lenne az általános, a mindenütt megtalálható, akkor máris fújhatnánk a takaro- dót, s mehetnénk pihenni. Erről azonban szó sincsen. A s üzemek, vállalatok, szövetkezetek, intézmények le nem becsülhető csoportja ma még nem több, mint szemlélője a város lélegzésének. Nem okvetlen közömbösségből. Esetleg — mint a gyáregységek, telephelyek bizonyítják — megkötöttségeik miatt. S persze, van közömbösség is. Ami abban a felfogásban mutatkozik meg, hogy „mi termelünk, ez a dolgunk, a tanács törődjön a várossal, mert neki meg az a dolga’’. A szemlélődök, a gyár, a vállalat és a város közé ugyan láthatatlan, de nagyon is erős falat húzók nemcsak a területfejlesztés, a településfejlesztés gazdasági törvényein próbálnak meg erőszakot tenni, hanem ezt cselekszik a politikai elvekkel is. Mert arról nem vesznek tudomást, azt igyekeznek elfeledni, hogy mind az üzem — a vállalat, a szövetkezet, az intézmény —, mind a város a szocialista társadalom közegében létezik, él, s hogy kapcsolataiknak, azok minőségének nem pusztán mondatszerkezetbeli jelzője, hanem nagyon is gyakorlati mércéje az a kifejezés, hogy szocialista. Mészáros Ottó ACÉLSZERKEZETEK GYÁRTÁSA ÉS SZERELÉSE ' Az 1974. évre, budapesti és vidéki üzemeink részére még felveszünk megrendeléseket könnyú, közép és nehéz acélszerkezetek gyártására és szerelésére „HŐTECHNIKA” Építő és Szigetelő Vállalat 1430 Budapest, Kállai Éva u. 20. Telefon: 343-139. * k I ) t t
