Pest Megyi Hírlap, 1973. december (17. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-08 / 287. szám

1973. DECEMBER 8., SZOMBAT Fiatalodik a város Ifjúságpolitika — magas színvonalon Fiatalodik a város, csaknem minden második polgára har­minc éven aluli. Sőt: ez a ten­dencia az új lakótelepek elké­szültével várhatóan még to­vább erősödik. Ez az első és legörvendetesebb summázata Szentendrén a most elkészült ifjúságpolitikai határozatok végrehajtására vonatkozó fel­mérésnek. Korrepetálás „tú'órában" A városi tanács tavaly és az idén összesen 1,6 millió forin­tot fordított ifjúságpolitikai célok megvalósítására. A sza­bad. idő eredményes kihaszná­lását szolgálták elsősorban ezek a forintok. Az általános iskolákban az oktatáson túl a csoportos és az önművelés­nek számos formája alakult ki. A harmincöt szakkörben 432 tanuló tevékenykedik, búvár­kodik kedvenc szaktárgyában. Az iskolai szünetek idején a pedagógusok, kirándulásokat, múzeum-, tárlat- és üzemláto­gatásokat, valamint klub- és sportfoglalkozásokat szervez­nek. Mindhárom általános iskolá­ban kiemelten foglalkoznak a fizikai dolgozók gyermekeivel. A napközis ellátásban részesü­lő gyerekek 74,4 százaléka munkáscsaládból származik. A Bajcsy-Zsilinszky és a Rákóczi úti iskolákban a továbbtanulni szándékozó nyolcadikosok ré­szére előkészítő tanfolyamokat szerveznek, a Lenin úti isko­lában pedig „túlórában” kor­repetálják a különböző tár­gyakban gyenge tanulókat. A Móricz Zsigmond gimnázium­ban lassan már hagyományai lesznek a hátrányos helyzetű diákok egyetemi előkészítésé­nek, s ennek eredményeként legutoljára kilenc jelentkező közül hat sikerrel felvételi­zett. A gimnázium jelenlegi harminckét ösztöndíjasa közüli huszonnyolcnak szülei fizikai dolgozók. Olvasásra nevelés A fiatalok művelődési-szó­rakozási igényeinek kielégítése a város művelődési intézmé­nyéinél* feladata. Szakkörök­ben, nyelvtanfolyamokban, klubdélutánokban nincs is hiáriy. Különösen a gyermek­klubok programkínálatai vál­tozatosak. Jó útcm halad a fia­talok olvasásra nevelése: a vá­rosi-járási könyvtárnak 362 if­jú s a mostoha körülmények között működő gyermekkönyv­tárnak 386 még ifjabb rend­szeres olvasója van. Jó szolgá­latot tesz az irodalmi és szak­mai műveltségnek a gimná­zium mindenki számára hozzá­férhető tízezer kötetes könyv­tára, valamint az izbégi és a pismányi után idén átadott Pannónia-telepi fiókkönyvtár. A szabad idő kihasználásá­nak más fontos fórumai dz if­júsági klubok. Egyiküknek a j művelődési központ adott ott­hont, programjai, rendezvé­FUVAROSOK A KŰTNÁL Naponta kiürül egy tartály Alföldi hetipiacokon látni együtt ennyi lovas kocsit, mint a Vasútsoron mostanában. A többségükben zömök, megpró­báltatásokhoz szokott lovak türelmesen várnak. Lehajtott fejjel állnak a fagyos havon, alighanem ropogós szénával teli abrakos tarisznyákról ál­modozva. Gazdáik a szomszé­dos kocsmában — őket nem szondáztatják — vagy a rám­pán ácsingóznak, beszélget­nek. Megszokták a várakozást, meg aztán így is megvan a pénzük, még akkor is, ha csak egyszer fordulnak napjában. Nem rossz mesterség ma sem a fuvarosság. Jönnek is hor­dókkal felpakolva, szinte a já­rás minden településéről, még Csobánkáról meg Dunabog- dányból is. Haszon — hordónkén! — Reggel hatkor indultam Budakalászról — mondja Mir- kovics Miklós fuvaros — és még mindig itt vagyok. Érdemes várakozni. Kilóra mérik a fűtőolajat, egy két­száz literes hordót kétszázöt­venkét forintért töltenek meg. Az M 11-es mellett levő kút- nál ennyi olaj, ha éppen van, kereken háromszáz forintot kóstál. Hordónként eddig negyvennyolc forint a haszon, ehhez jön az ötven forintos fuvardíj. Egy-egy kocsin álta­lában hét hordót számoltam meg. Elmúlt már fél négy, gyor­san alkonyodik. — így megy ez napról napra — mondja pergő nyelvvel Fe­jes József, az ÁFOR I. számú tájegység szentendrei kiren­deltségének vezetője —, tíz-ti­zenegy órát dolgozunk, én is meg az egy szem árukiadóm is. Hiába van hivatalosan dél­után háromkor záróra, amikor még a sarkon is állnak a ko­csik. A HÉV és a TÜZÉP szom- szédságábap harmincfajta ola­jat árusítanak télen, nyáron, zömében gáz- és fűtőolajat. A kisebb forgalmú olajakat hor­dókban, utóbbiakat két hatal­mas, ötvenezer literes föld alatti tartályban tárolják. IS! nincs fennakadás — Nem akarok szerényte­len lenni, de a mi telepünk az egyik legjobban ellátott kiren­deltség — így a telepvezető, akinek még a fuvarosok is ad­nak a szavára, hiszen tizenkét éve van már a szakmában. — De ami még ennél is fonto­sabb: soha nem fordult elő, hogy a lakosság és a vállala­tok igényeit ne tudtuk volna kielégíteni, mindig van elegen­dő olaj a tartályokban. Pedig a forgalom az elmúlt öt-hat esztendő alatt a hájrom- szorosára emelkedett. Ilyen­kor decemberben nem ritka­ság, hogy egy hosszú műszak alatt negyven-ötvenezer liter olajat is kimérnek. nyei vetekszenek bármely ran­gos fővárosi klubéval. A kézi­szerszámgyár, a kocsigyár, a Mathiász szövetkezet és a vá­rosi tanács összefogásának eredményeként idén május el­sején készült el ízbégen a Pe­tőfi Sándor ifjúsági klub. A fiatal klub rendezvényein a szórakozás és a tánc mellett egyre több idő jut művelődés­re és tanulásra. „Az ifjúság nevelésében, szo­cialista emberré formálásában fontos szerepet tölt be a köz­életi tevékenység.” A város ál­lami és társadalmi életében érezhető a fiatalok jelenléte, a tanácstagok húsz százaléka KISZ-korú. A város parkosí­tásában, virágosításában, álta­lában a társadalmi munkák­ban élen járnak a fiatalok. Lakások — támogatással A fiatalokkal való fokozott törődést tükrözi a tanács la­kás- és telekgazdálkodási tevé­kenysége. A Vasvári Pál úton épülő telep 165 lakásának 90 százalékát fiatalok kapták. A szociálpolitikai kedvezmények biztosításán túl a város magá­ra vállalta az előközművesítés költségeit is. Az OTP-beruhá- zásban épülő és tanácsi vevő­kijelölési joggal értékesített lakások 60 százalékát is fiata­lok kapják. Az elmúlt öt év­ben 15 fiatal pedagógus jutott lakáshoz Szentendrén s nem is olyan régen e sorok írója tu­dósította tizenkét pályakezdő pedagóguslány, illetve óvónő beköltözését a III. számú óvo­da padlástérében: kialakított gyönyörű szolgálati lakásokba. Javultak a fiatalok sportolá­si lehetőségei is a városban, annak ellenére, hogy létesít­ményekben változatlanul nem bővelkedik a város. A Kos­suth Lajos Katonai Főiskola és az általános iskolák össze­fogásónak eredményeként lét­rejött a sportiskola, ahol 140 tehetséges fiatallal foglalkoz­nak. Még ebben az évben sza­badtéri korcsolyapálya nyílik a Kőzúzó utcai sportpályán. Segély, családoknak Végül essék szó az ifjúság­védelemről. A városi tanács gyermek- és ifjúságvédelmi bizottsága minden évben fel­méri a pedagógusokkal közö­sen a veszélyeztetett, hátrá­nyos helyzetben levő, illetve nehezen nevelhető gyermekek életkörülményeit. A gyámügyi ellátmányból idén 49 család 132 gyermeke 60 ezer forint se­gélyben részesült. Eredménye­sen működik a nevelési és a családi életre nevelési tanács­adó, mely utóbbinak különö­sen az új népesedéspolitikai határozatok után lett jelentős a feladata. Tető alatt az orvosi rendelő Pomázon a tainácsháza köz­vetlen szomszédságában jú­liusban vonultak fel a Buda­kalász nagyközségi tanács építő- és szerelőipari költség­vetési üzemiének dolgozói, hogy a régi, korszerűtlen, zsú­folt orvosi rendelő örökébe a nagyközség tényleges igényei­nek megfelelőt építsenek. A központi fűtés költségeivel együtt csaknem kétmillió fo­rintos beruházás — amint azt korábban Faragó János, a költségvetési üzem vezetője ígérte; s képünkön is jól lát­ható — idén tető alá kerül. A kétszintes épület földszintjén négy belgyógyász és két fog­orvos részére készül rendelő, itt kap helyet az ügyeleti szoba és a laboratórium is. Az emeleten két, egyenként száz négyzetméter alapterületű or­vosi szolgálati lakás lesz. Az egészségügyi komplexum át­adására — amely megoldja a nagyközség központi egészség- ügyi ellátását és ügyeleti szol­gálatát — előreláthatólag jö­vő év augusztus 20-án kerül sor. Földszintes „felhőkarcoló99 Leányfalu, Visegirád és Bu­dakalász után negyedükként a járás települései közül tegnap Dunabogdány tanácsa fogadta el a háztartási szemét gyűjté­séről és intézményes elszál­lításáról szóló 2/1973. számú tanácsrendeletet. Eszerint a rend Élethez csatolt jegyzékben feltüntetett utcák lakói a hét meghatározott napján az erre a célra rendszeresített tar­tályokban rakhatják csak ki az utcára a szemetet, amely­nek elszállításáról bérlemé­nyenként tizenöt forint szállí­tási díj ellenében a község szakigazgatási szerve gondos­kodik. Joli hagyomány Megeléééett a reggeliztetés Szentendrén már-már „ha­gyományai” lettek az eszpresz- szókban való reggeli és uzson­nafelszolgálás elégtelenségé­nek. Ezt felszámolandó, a vá­rosi tanács utasítására a ter- melés-ellátásfelügyeleti osz­tály a közelmúltban eljárt a Pest megyei Vendéglátóipari Vállalatnál. A vállalat vezetői gyorsan intézkedtek, ami azt jelenti, hogy biztosí­tották szentendrei üzleteik ré­szére a reggeliztetés feltéte­leit. A gyakori ellenőrzések bizonyítják, hogy a Kék Duna és a Művész presszókban ma már egy időben huszonöt-har­minc turista vagy helyi polgár fogyaszthat reggelit. A nyers­anyagok és a szükséges edé­nyek rendelkezésre állnak. Ugyanakkor a választék ellen sem le­het kifogás: tej, tejeskávé, kakaó, tea, va­lamint sajt, vaj, dzsem és virsli^rllandóan kapható. Túlságosan egyszerű publl- cftzíikai fogás lenne elmarasz­talni a Kisoroszi tanácsot, amiért már a harmadik tél is megérkezett a két Duna között magara hagyott kis községbe s nié^ minőig nem adták át rendeltetésének a nemegyszer beharangozott, mindössze két heiyiségoől álló, földszintes ifjúsági házat. Ismétlem, túlsá­gosan egyszerű lenne pálcát törni efölött a vállalkozás fö­lött, amikor országos adatok halmozódnak bármelyikünk tarsolyában annak igazolására, hogy harminchat hónap alatt ma már egy felhőkarcoló is felépül. Az ezer lelket számláló, öre­gedő, sokan úgy tartják, el- nep lelendő községben — a vb- tiiKártól tudom — három esz­tendővel ezelőtt, még az akkori járási tanács nógatására adták oe a derekukat — „kell ide egy ifjúsági ház”, — „a pénz miatt meg ne fájjon a lejetek”. At is utalt röviddel vegieges megszűnése előtt a járási ta­nács százezret, s még hatvan­ezer forintot a KISZ megyei bi­zottsága a kisoroszi tanács sze­rény számlájára. Az építkezés költségei időközben jócskán megdrágultak, hogy csak a vb- titkár által említett példát is­mételjem: egy hatméteres be­tongerenda három-negy évvel ezelőtt kétszázegynéhány, most meg száz forint híján ezer fo­rintba kerül. Az építkezés — jóllehet csak a parkettázás van hátra — eddig háromszázhat­vanezer forintot vitt el a ren­geteg társadalmi munka mel­lett. Ehhez azonban tudni kell, hogy Kisoroszinak az 1973. évi fejlesztési kerete 135 ezer fo­rint — 93 ezer az előző évi pénzmaradvány és 57 ezer a lakossági hozzájárulás. Ötezer sportra, kétezer a KISZ- és út­törőszervezetnék, a többi az if­júsági házra — így döntött (hogy is dönthetett volna más­ként) a testület. Vizit az öregeknél Pomázon a né­pesség tizennégy százaléka, csak­nem ezerötszáz la­kos betöltötte hat­vanadik életévét, ugyanakkor a het­venévesek száma hozzávetőlegesen , félezer. A velük való fokozott törő­dés egyik megha­tározó feladata a nagyközség szo­ciálpolitikájá­nak. A számok sem mondanak mást: az 1970, évi .huszonhétezer fo­rinttal szemben ebben az eszten­dőben százhetven­kétezerre emelke­dett a szociális keret. A végrehajtó bizottság legutolsó ülésén határozati javaslatot fogad­tak el az öregek naoközi otthoná­nak legkésőbb 1977 végéig törté­nő létesítéséről. A társadalmi gondo­zó hálózat kiépíté­sének első lépése­ként még decem­berben munkához lát egy aktíva, akinek feladata a pomázi egye­dülálló mozgás- képtelen öreg em­berek vizitelése s ügyes-bajos dol­gainak elintézése lesz. Harmincöt önkéntes Éppen ötven esztendővel ez­előtt, 1923-ban, a pilisszántói körjegyzőséghez tartozó kis szlovák faluban, Pilisszentke- reszten huszonöt elszánt férfi megalapította az önkéntes tűz­oltótestületet. Az akkoriban még csak favágással és mész- égetéssel foglalkozó keresztiek ezen cselekedetükkel nem kizárólag pátriájuk tűzbizton­ságát, hanem a nemzetiségek kialakuló kapcsolatának első pilléreit s a község kulturális felemelkedésének alapjait is lerakták: akkoriban alakult zenekarukat még a Pilisen túl is jól ismerték. Pilisszentkereszt 1947-ben lett önálló község. A patinás tűzoltótestület a felszabadulás ' után új erőre kapott s jutott el a valóban nem mindennapi évfordulóig. Jelenleg korszerű tűzoltószertára, jól felszerelt klubja van a négyszázas mo­torfecskendővel is ellátott har­mincöt fiatal önkéntest sízá- montartó egységnek. A félévszázados jubileumi díszünnepségre holnap délelőtt tíz órakor kerül sor Pilisszent- kereszten. Az oldalt írta: Kertész Péter Foto: Gárdos Katalin t r K

Next

/
Oldalképek
Tartalom