Pest Megyi Hírlap, 1973. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-07 / 286. szám
Magyar—bolgár barátsági nagygyűlés Budapesten A bolgár párt- és kormányküldöttség látogatása az Egyesült Izzóban A testvéri bolgár nép küldöttei, a hivatalos, baráti látogatáson Magyarországon tartózkodó magasrangú bolgár vendégek csütörtökön délelőtt Budapest nevezetességeivel, látnivalóival ismerkedtek. Sztanko Todorovot, a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagját, a minisztertanács elnökét, Zsivko Zsivkovot, a BKP Politikai Bizottságának tagját, a minisztertanács elnökhelyettesét, Andon Trajkovot, a BKP Központi Bizottságának póttagját, a külügyminiszter első helyettesét és Sztoio Sztaonevet, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövetét a városnézésre elkísérte dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese és Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke. A bolgár párt- és kormányküldöttség tagjai elsőként a metró egyik szakaszát tekintették meg. A városnéző körséta következő állomása á budai vár, a Mátyás templom volt. Délután Budapesten, az Egyesült Izzóba látogattak a vendégek Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának, Tímár Mátyásnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének és Katona Istvánnak, a Központi Bizottság osztályvezetőjének társaságában. Az üzemben dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter, Somogyi Imre, a IV. kerület Kádár János első titkára, Mezősi János kerületi tanácselnök, valamint Dienes Béla vezérigazgató és az üzem műszaki, politikai vezetői, a helyi társadalmi szervek képviselői fogadták meleg szeretettel a látogatókat. A vállalat vezérigazgatója ismertette az Egyesült Izzó történetét, munkáját, majd a vendégek üzemlátogatáson vettek részt. Az üzemlátogatást követően a bolgár pártós kormányküldöttség az Egyesült Izzó sport- csarnokában magyar—bolgár barátsági nagygyűlésen találkozott a gyár és más újpesti üzem dolgozóinak képviselőivel. A fényárban úszó csarnokot bolgár, magyar és vörös drapériák, a Bolgár Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság nagyméretű címere s a szocializmust építő testvéri bolgár nép képviselőit üdvözlő felirat díszítette. A termet megtöltő sok száz dolgozó meleg ünneplésben részesítette, hosszas tapssal köszöntötte a magyar és a bolgár államférfiakat. Felcsendült a bolgár és a magyar himnusz, majd Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya nevében mondott megnyitót. Ezután Kádár János és Todor Zsivkov mondott beszédet. Eredményeinkre bizton építhetjük szocialista jövőnket Kádár János beszéde elején megköszönte a baráti fogadtatást, majd külön köszöntötte a szeretett vendégeket, jó barátainkat. — Nagy megelégedéssel szólhatok arról — mondotta egyebek között —, hogy küldöttségeink tárgyalásait, amelyeken kapcsolataink és közös harcunk minden fontos kérdését érintettük, áthatja a megbonthatatlan magyar—bolgár barátság szelleme, s az a közös óhaj, hogy tovább erősödjék együttműködésünk és harci szövetségünk népeink, a szocializmus és a béke javára. Mély meggyőződésem, hogy a bolgár párt- és kormányküldöttség mostani magyarországi látogatása, az ezekben a napokban végzett közös munka fontos hozzájárylás az országainkban folyó szocialista építömunka lendületes folytatásához, éppen úgy, mint a népek barátságához, közös imperialistaellenes harcához. — örömmel tölt el bennünket, hogy a testvéri bolgár nép a felszabadulás óta eltelt nem egészen három évtized alatt — fölszámolva a történelmi múlt súlyos örökségét — a társadalmi élet valamennyi területén mélyreható forradalmi változásokat valósított meg, korszerű nagyipart és mezőgazdaságot teremtett, s a fejlett szocialista társadalom felépítésén munkálkodik. E hatalmas fejlődés tanúsítja, hogy a rövid idővel ezelőtt még agrár jellegű BulgáriáLosonczi Pál, Todor Zsivkov, Németh Károly és Kádár János himnuszokat hallgatják. ban a nemzeti jövedelemhez az ipar, az építőiparral együtt, ma már csaknem 60 százalékkal járul hozzá. Tudjuk, hogy ilyen eredmények elérésére csak az a nép képes, amely jól látja munkájának értelmét és szabadon kibontakoztathatja alkotó energiáját. A továbbiakban a párt Központi Bizottságának első titkára szívből gratulált eddigi nagyszerű eredményeikhez, 'majd tájékoztatta bolgár vendégeinket arról, hogy a szocializmust építő népek nagy családjának tagjaként a magyar nép is biztosan, eredményesen halad előre a szocializmus útján. Kiegyensúlyozott belpolitikai helyzet Kádár János baszcl a nagygyűlésen. — Belpolitikai helyzetünk kiegyensúlyozott — jelentette ki. — Érvényesül a párt vezető szerepe, szilárd a tömegkapcsolata. A szocialista demokrácia széles körű kibontakoztatásával és fejlesztésével tovább szilárdul társadalmi rendszerünk. Tovább erősítettük munkásosztályunk vezető szerepét, a munkásosztály és a parasztság szövetséget, s a szocialista nemzeti egységet. Gazdasági életünkben túl vagyunk a IV. ötéves terv derekán. Népgazdaságunk a X. kongresszuson kijelölt gazdaságpolitikának megfelelően fejlődik. Erősítettük a szocialista tervgazdálkodást. Ország- gyűlésünk megalkotta a tervtörvényt, s a népgazdasági tervező munka szervezeti feltételeinek javítására létrehoztuk az Állami Tervbizottságot. Fejlesztettük a gazdasági munka pártirányítását. Gazdaság- irányítási rendszerünk növelte szocialista tervgazdálkodásunk hatékonyságát, széles körűen kibontakoztatja előnyeit. Mindez a főbb gazdasági mutatókban is tükröződik. Ez évben nemzeti jövedelmünk a tervezettnél nagyobb mértékében, 6—7 százalékkal emelkedik. Az ipari termelés — elsősorban a termelékenység növekedésével — mintegy 7 százalékkal nagyobb a tavalyinál. — Szocialista mezőgazdaságunk idei termelése jónak nevezhető, mert a kedvezőtlen, aszályos időjárás ellenére 5—6 százalékkal haladta meg az előző évit. Űj fejlődési szintet értünk el, amikor országos átlagban hektáronként 34,7 mázsa búzát, 40—41 mázsa kukoricát takarítottunk be, és 6 millió hektoliter borunk termett. Állattenyésztésünk is fellendülőben van, szarvasmarha- és sertésállományunk érzékelhetően növekszik. — Népgazdaságunk fejlődésével szoros kapcsolatban áll pártunk életszínvonal-politi- Icája. Az egy főre jutó reál- jövedelem 1973-ban — várhatóan — átlagban 4,5 százalékkal emelkedik. Az idén külön béremelést hajtottunk végre a nagyüzemi munkások és az állami építőipar dolgozóinak körében. További rétegekre terjesztettük ki a munkaidő-csökkentést. A lakosság áruellátása kielégítő, lakásépítési tervünket teljesítjük. Változatlanul fő célkitűzésünk: a gazdasági életben kibontakozó» kedvező ten denciák erősítése, a termelési szerkezet javításának meggyorsítása, a gazdálkodás hatékonyságának fokozása. — Ideológiai, tudományos és kulturális életünk élénk, az alkotó viták jellemzik. Nőtt a marxista—leninista eszmék befolyása, az egyetértés szocialista céljainkkal, erő teljesebb és következetesebb lett a harc a társadalmunktól idegen jelenségekkel, esz mei behatásokkal és torzulásokkal szemben. Pártunk ok(Folytatás a 2. oldalon) PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ M$ZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVH. ÉVFOLYAM, 286. SZÁM ÁRA 80 FILLÉR 1973. DECEMBER 7., PÉNTEK A munkások szakmai tnvábkképiéséná tapasztalatai a Minisztertanács ülésének napirendjén A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A kormány megtárgyalta az Állami Tervbizottság elnöké- nek előterjesztését az V. ötéves tervidőszakra szóló gazdaságpolitikai elgondolásokról, valamint a közgazdasági szabályozó rendszer módosításának irányelveiről. A Minisztertanács meghatározta a további munka feladatait, és utasította a tervezőszerveket, hogy az V. ötéves terv előkészítésének munkálatairól 1974 közepén ismét tegyenek előterjesztést a kormánynak. A Minisztertanács megtárgyalta a kohó- és gépipari, valamint a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter jelentését a munkások szakmai továbbképzésének tapasztalatairól és a további tennivalókról. A két jelentés megállapítja, hogy az új rendszerű munkástovábbképzés tapasztalatai kedvezőek. Mindkét tárca területén több ezer dolgozó vett már részt ebben, és számuk a következő években fokozatosan nőni fog. Mindkét jelentés hangsúlyozza, hogy továbbra is nagy figyelmet kell fordítani az ismereteket felújító és korszerűsítő, hagyományos továbbképzésre, valamint az állami felnőttoktatás megszervezésére, valamennyi ágazatban a továbbképzés kiterjesztésére. A kormány a két jelentést jóváhagyólag. tudomásul vette. A belkereskedelmi miniszter, valamint a közlekedés- és postaügyi miniszter javaslatot terjesztett a kormány elé a belkereskedelemben, illetve a postánál dolgozóit munkaidejének fokozatos csökkentésére 1974-ben. A kormány a javaslatot elfogadta. A kormány megtárgyalta a fővárosi tanács elnöke és a közlekedés- és postaügyi miniszter előterjesztését az észak—déli metróvonal II. építési szakaszának beruházásáról. A terv a déli végállomásnak Kőbánya-Kispest vasútállomáshoz, az északi ideiglenes végállomásnak az Élmunkás térre történő áthelyezését, valamint az építés meggyorsítását, a déli szárny 1978- ban, az északi szárny 1980- ban történő üzembe helyezését javasolja. A kormány az előterjesztést elfogadta. Az 1973. évi általános tanácstagi választások óta a megyében egy városi — Nagykőrös — és nyolc községi — Ácsa, Csömör, Gomba, Monor, Pilis, Pánd, Püspökhatvan és Szód — tanácstagi választó- kerület üresedett meg. Az időközi választásokról szóló 1967. évi 35. Tvr. rendelkezései alapján a megyei tanács végrehajtó bizottsága az időközi választásokat 1973. december 9-ére, vasárnapra tűzte ki. A megyei választási elnökség tegnap délutáni ülésén Arany István, a megyei tanács vb-titkára számolt be az időközi tanácstagi választások előkészületeiről. Elmondotta, hogy a választásokra azért kerül sor az említett kilenc Hazánkba látogat a Dél-vietnami Köztársaság küldöttsége Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására dr. Nguyen Huu Thónak, a Délvietnami Nemzeti Felsza- badítási Front Központi Bizottsága elnöksége elnökének, a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormánya mellett működő tanácsadó testület elnökének vezetésével a Dél- vietnami Köztársaság küldöttsége a jövő héten hivatalos, baráti látogatásra hazánkba érkezik. település egy-egy választókerületében, mert hét választó- kerület tanácstagja meghalt, két tanácstag pedig elköltözés miatt tisztségéről lemondott. A vasárnap sorra kerülő időközi választás 751 választópolgárt érint. A jelölőgyűlésekre, amelyek mindenütt törvényes keretek között zajlottak le, november 27—29 között került sor. Nyolc jelölőgyűlésen az eredetileg javasolt személyt jelölték, Nagykőrös városában másik jelöltet állítottak. A választások előkészületed rendiben befejeződtek, a szavazóköröket megalakították, a .szavazóhelyiségeket kijelölték, berendezésüket előkészítették. A választások az említett választókerületekben vasárnap reggel 6 órakor kezdődnek, s a választások befejezéséig az érintett választókerületekben szesztilalmat rendelnek el. Jövőre nyolcvan új lakás SZOLGÁLTATÓHÁZ ÉPÜL SOLYMÁRON VASÁRNAP PEST MEGYÉBEN Időközi tanácstagi választások A több mint hétszáz éves, történelmi legendákat őrző Solymár 1970-ben lett nagyközség. A hegyek közé zárt, 4300 lakosú hely méltán szerepel a statisztikákban ipari településként. A legnagyobb vállalat — a PEMÜ — mintegy kétezer dolgozót foglalkoztat, s mosf épül a másik nagyobb üzem, a cserépgyár. Az ipar gyorsítja a fejlődés eddigi menetét — napjainkban soha eddig nem tapasztalható mértékben bővülnek a lakosság életkörülményeit javító szolgáltatások. Kovács Béláné tanácselnök, Pazsa Imre párttitkár és Seres István vb-titkár közös véleményen vannak: mindhárman a lakosság szorgalmát, patriotizmusát dicsérik. A németajkú őslakosok, az 1945 óta letelepültek egyaránt szeretik a községet, s hogy sokat tesznek érte, bizonyítja az első helyezés; 1972-ben a solymáriak végezték egy lakosra számítva a legtöbb társadalmi munkát a megyében. A tanácselnökasszony elmondta, hogy 1971-ben a PEMÜ kezdeményezésére nekiláttak egy új lakótelep építésének. Még abban az évben befejezték a parcellázást, és megkezdődött a közművesítés, s idén már átadták az első 66 lakást a boldog tulajdonosoknak. Jövőre nyolcvan — gázfűtéses — lakás készül el. Az olasz berendezéssel épülő cserépgyár gázvezetékét ugyanis meghosszabbítják a lakótele-, pig. A TIGÁZ a lakótelepen belüli költségek 50 százalékát állja, de a fővezeték lefektetéséhez is hozzájárul 1 millióval. A Pest megyei Műanyag- ipari Vállalat és a TIGÁZ adta anyagi támogatás nagymértékben hozzájárul a község fejlődéséhez. A tervek szerint 1976-ra készül el a teljes — 391 lakásból álló — telep. így rövid néhány év alatt mintegy kétezer fővel növekszik a község lé- lekszáma. Ez új problémákat vet föl, a tanács • vezetői már most törik a fejüket, hogyan bővíthetik majd az óvodai, iskolai helyeket. Ami már biztos: jövő tavasszal adják át a község központjában a szolgáltatóházat, amelyben tv-, rádiószerviz, női-férfl fodrászüzlet és kozmetika kap helyet. A másfél millió forintos megyei támogatás és az Észak-Budai Ktsz vezetőinek igyekezete megoldja a helyi lakosság régi gondját, ezentúl nem kell a fővárosba vinni a rossz rádiókat, televíziókat. Más területeken is fejlődést hozott az 1973-as esztendő. Megalakult a községben a csatornázási-vízellátási társulás, melynek anyagi erőit vízügyi, községi tanácsi és állami támogatásból egészítették ki. Az erők/ egyesítése lehetővé teszi, hogy előreláthatóan 1976-ra mintegy 50 millió forintos beruházással megoldódjon a község vízellátása. Solymárt kék autóbusz köti össze Budapesttel, itt van a 64-es járat végállomása. A helybeliek kívánsága: hosz- szabbítsák meg a 18_as járatot a község központjáig, mert az jelenleg Óbuda felől érkezve csak Solymár külterületéig közlekedik. F. Gy. Biszku Bála, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára csütörtökön látogatást tett a Népszabadság szerkesztőségében. Elkísérte Katona Imre, a Központi Bizottság tagja, a budapesti pártbizottság titkára. Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, dr. Ajtai Miklós, a kormány elnökhelyettese is megjelent tegnap Paul Georg Jyrkärkalliönak, a Finn Köztársaság budapesti nagykövetének hazája nemzeti ünnepe alkalmából adott fogadásán. Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Politikai Főiskola rektora tegnap egynapos látogatást tett Vas megyében. Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter tegnap hivatalában fogadta Konsztantin Bojadzsiev bolgár építésügyi és építészeti minisztériumi államtitkárt. Dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter tegnap hazaérkezett Stockholmból, ahol hosszú lejáratú megállapodást írt alá svéd partnerével. Dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi minisztériumi államtitkár és Edvard Decker szlovák kereskedelmi miniszterhelyettes tegnap aláírta az 1974. évi magyar—csehszlovák belkereskedelmi választékcsere jegyzőkönyvét és a műszaki-tudományos együttműködési megállapodást.