Pest Megyi Hírlap, 1973. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-06 / 285. szám
1973. DECEMBER 6., CSÜTÖRTÖK PEST MEGYEI '&CMap Megismerik az újdonságokat Ötszáz Fest megyei fodrász továbbképzése , A; utóbbi években egyre több új, korszerű kozmetikumot és hajápoló cikket adott k fodrászok kezébe a hazai és külföldi ipar. Az alapanyag- gyártás rohamos fejlődése, a bőséges választék azonban gyakran gondot is okoz a gyakorló fodrászoknak. Éppen ezért van szükség arra, hogy ismereteiket folyamatosan bővítsék, tehát szakmai továbbképzésen vegyenek részt. Ez ideig ez a kérdés sem Pest megyében, sem pedig másutt nem volt megoldva. A magyar Fodrász Klub most vállalta, hogy pótolja az eddigi hiányt, vagyis szakmai továbbképzéseket szervezzen az ipari szövetkezetek dolgozóinak. A Pest megyei fodrászipari szövetkezetek január 1-ig kérhetik felvételüket a közelmúltban megalakult Fodrász Klubba. A felvétel időpontjában — közös megállapodás alapján — döntenek arról is, hogy a 19 fodrászipari szövetkezet mintegy 500 dolgozójának hol és mikor rendezzék meg a szakmai bemutatókat, illetve tanfolyamokat. A klub ezenkívül — már a következő esztendőben — megyei fodrászbajnokságot is rendez, majd 1974 második félévében — első ízben — országos kozmetikusversenyre is sor kerül. — Kevés a női vezető. A ceglédi munkamérleg számai szerint egyre több nő dolgozik a város gyáraiban, szövetkezeteiben, vállalatainál. Kevés azonban a női vezetők száma — a Nívó Ktsz-nél egy sincs, az EVTG- nél kettő, a Május 1. Ruhagyárban 13-man vannak vezető beosztásban. Elkelne még 30—40 ember Jelvények és nyakékek 1 api őszeiéről Az Állami Pénzverő Il-es éremszeretlő üzemét 1967-ben szervezték meg Tápiószelén. Azóta a vállalat legnagyobb termelőegységévé fejlődött. Jelenleg évente mintegy 20 millió forint értékben készülnek itt a legkülönbözőbb jelvények, érmek, kitüntetések, plakettek: legutóbb például a Pest-Buda centenáriumi emlékérmek, a VIT-jelvények, a kosárlabda EB érmei, de innen kerülnek ki a kormánykitüntetések is. Harminchétén kezdték meg a munkát Pálok Kálmán, az I-es gyár- részleg vezetője elmondta, hogy pár évvel ezelőtt az igények növekedése miatt települtek vidékre; Budapesten sem helyet, sem munkát nem találtak a fejlesztéshez. Mivel az érmek, jelvények szoros kooperációban készülnek, igyekeztek új üzemüknek a fővároshoz közel helyet keresni. Az Állami Pénzverőt „érzelmi szálak"’ fűzték a tápiószeleiek- hez, hosszú évek óta sokan dolgoznak közülük Budapesten, a vállalatnál. Elsősorban ezekre a munkásokra és családtagjaikra számítva kezdődtek meg tárgyalásaik a községi tanáccsal — teljes sikerrel. Kaptak egy épületet, amelyet rövid fél év alatt beköl- tözhetővé tettek, s 1968. január 2-án 37 dolgozóval megkezdődhetett a termelés. Sokat javultak a munkakörülmények, az idén tavasszal másodszor tatarozták az üzemet. A dolgozók egészségének óvására — mivel acetonnal dolgoznak, és propán-bután gázzal forrasztanak — modern elszívóberendezést építettek be minden munkaasztal főié. Palatetőt és központi fűtést kapott az épület, s ezenkívül 1,2 millió forintért korszerű öltözőt, hideg-melegvizes fürdőt. Most, december 10-én adják át az 1 millió forint beruházással épülő savazófpáro- ló-lepárló helyiségeket. Gondolnak a fiatalokra A vállalat vezetősége gondolt a KISZ-iesekpe is, a felvonulási épületet kis módosítással kultúrteremmé alakítják, s december 10-én ezt is birtokba vehetik a fiatalok. Egyéb szociális intézkedések is segítik a dolgozókat. A kisgyerekes anyák csak egy műszakban, s munkaidő-kedvezménnyel végzik munkájukat. A vállalat kamatmentes kölcsönt ad az építkezni akaró törzsgárdatagoknak hároméves visszafizetési kötelezettséggel. A Tápiószielán dolgozó munkások minden megszorítás nélkül igénybe vehetik ezt a kedvezményt. Idén új profillal bővült az üzem termelése — egyelőre karkötőket, gyűrűket, nyakékeket, apróbb dísztárgyakat készítenek a közelgő karácsonyi ünnepekre. A jövő évben tovább szélesítik a bizsuékszerek választékát. Megtartani a hírnevet Keszthelyi Antal üzemvezető két gondról beszélt. Növelni szeretnék a létszámot, hiszen az állományban lévő 190 dolgozójukból hetvenhatan anyasági segélyen vannak. Legalább 30—40 embernek tudnának még folyamatos munkát biztosítani. Legtöbb termékük elkészíAZ ALBERTIRSAI ÁFÉSZÁR Ij HÁZBAN rádiók, televíziók, magnetofonok és lemezjátszók; a legújabb típusú háztartási gépek, csillárok és asztali lámpák; kerékpárok, motorkerékpárok és műszaki cikkek; üveg-, porcelán- és kerámiatárgyak, műanyagáruk nagy választéka várja a kedves vásárlókat. tése alkalomhoz kötött, ennek ellenére gyakran előfordul, hogy a megrendeléseket későn kapják, s a rövid határidő szorítja őket. Ebben az évben körülbelül hétszáz vállalattal, intézménnyel, iskolával álltak üzleti kapcsolatban, e nagy szám mellett nehéz okosan gazdálkodni az idővel, sok gondot okoiz egyensúlyba hozni a kapacitást az igényekkel. A nehézségek ellenére a vezetők és a dolgozók is mindent elkövetnek, hogy a jél- vénygyártásban elért magas színvonalat — amit szemléltet az a tény is, hogy az utóbbi években Európa, Ázsia, Afrika több országába jutattak el a szelei termékek — tartani tudják. F. Gy. Órák — Hollandiának A felsápakonyi TESZÖV óragyártó részlegében egymillió 300 ezer gulden értékű holland megrendelésre készítenek ingaórákat, amelyek a németalföldi parasztóráik utánzatai. Ebben az évben 10 millió forint a termelési érték, jövőre 22—25 millió forintra számítanak. A képen: próbapadan ketyegnek a szerkezetek. Ekés János felvétele Eioszor a sz6 tetszett meg nekem. Különösen a ZAT végződés, ahogyan csattant, perdült diadalmasan. Ez a ZAT igen, ez kell nekem — gondoltam, ez a férfias nyelvi örömújjongás, ez a szó-kard, amely ha az enyém, másfelé hasít. És a TALAP is belopta magát a szívembe. A magyar eredetiségnek ragyogó tüköré — gondoltam. Mert, ugyebár a talp-bál ered, de nem marad talp, kibővül, ám nem csak úgy egyszerűen, szabályos unalommal, talpam, talpad, talpa, hanem ha a szép önkénynek úgy tetszik, és ezúttal úgytetszik neki, bevágja középre azt az a-t, talpalatnyi helyet biztosít a talap-nak is a szógyökérből szeszélyesen sarjadzó indázat között. S hogy így megtetszett a szó formája, mint egy kedvemrevalóan délceg és kifinomult nő figurája, kísértést éreztem behatolni a jelentés jelentőségteljes titkaiba is. Hát igen; talp, de nemcsak amolyan közönséges kicsi talp, mint a talpam, talpad, talpa, amelyen jár- kel és álldogál az ember, amely, ha sajátom, sajátod, sajátja, ráncosodik, ludasodik, a sarué, cipőé kopik, ferdül, hordozza az idő nyomait, s pusztulásra, eldobásra érik, hanem a nagyszerű zat-tal bővülve időtállóvá és naggyá, díszessé, sőt ünnepélyessebbé válik és keménysége-kevélysége már eleve rangot ad annak, amit hordozni hivatott, amit hordozni méltónak tart — mert minden bizonnyal egy ilyen nagyszerűség már maga válogathatja meg, kihez-mihez társul. És nem is alapzat, amely ugyan szó-rokon, szintúgy csattan a végén, de előtte sorvadt és csonkult, nem csupán formájában, hanem jelentőségében is, hiszen a prózai „alap” kendőzetlen cselédunalmas változatlansága földhözragadt, alárendelt értelmet is takar. ízlelgetve a szót kívül-belül, döbbentem rá, hogy én talapzatot akarok magamnak, az életem értelme az, hogy talapzatom legyen. Érthetetlen — vagy talán emberi gyarlóságaink ismeretében nagyon is érthető —, hogy ezen a ponton félrebicsaklottek gondolataim. Afelől kezdtem el elmélkedni, hogy milyen úton-módon kerüljek fel a talapzatra. Bizonyos időt latolgatással vesztegettem, hogy mégis, mi a kedvezőbb: államférfinak lenni, hadvezérnek, avagy inkább írónak, költőnek, netán a kozmosz meghódítójának, vagy az első aranyérmes magyar műkorcsolyázónak. Érvek akadtak erre is, arra is, sőt másra is — mindenre nem emlékezhet* az ember, meg nem is szükséges mindent kimondani, ugyebár? Akárhogyan nézzük azonban, gyerekes töprengés volt, vagy mondjuk kamaszos képzelgés, ahogy benőtt a fejem-lágya, szégyellteifl" is. Korai ez még, korai — mondogattam magamnak és a lényegre tereltem a figyelmet. — Milyen legyen a talapzat? — igen, erre összpontosítottam immár. Gondosan, reálisan és mégis képzeletdúsan faragtam ki az ideáját a talapzatnak, az én talapzátomnak. Afféle fekvő vagy álló hasáb? A világért se, mégha méretei lenyűgözővé sikerednének, akkor se, olyan van már sok, ezrivel ülnek, állnak rajta, lovon, széken, előre lépnek, derékból kiemelkednek, válltól mutogatják szakállas avagy sima arcukat. Nem, nem. Egyéb formáknál már hosszasabban elidőztem. A trapézok és trapezoidok, a csonkagúlák, kiváltképp azoknak szabálytalan változatai vonzónak tűntek, de nem eléggé voltak vonzóak. Hasonlóképpen jártam az oszlopokkal is. Tanulmányoztam a klasszikus formákat, a dórt, az iont, a korinthoszit, a csavarmenetes faragott oszlopokat, az obeliszkeket: szegletes és gömbölyű és tűhegyű alakzatokat rajzoltam, mintákat gyúrtam agyagból, keményítettem gipszből. De nyugtalan természetem mélyén valami nemesebb igény élt és zaklatottan, éjjel is felébredve, egy-egy álomban látott talapzat-alakzatot rögzítettem vázlaton, s megnyugodva aludtam el ismét, hogy lám, ez végre a tökéletes — mígnem a reggeli ébredés után keserű fitvmálással állapítottam meg: az álom, ez a sajátos részegség, megcsalt, mint •annyi alkotót. Akkor a modem építészet anyagait és formáit kezdtem el tanulmányozni és latolgatni szivárványszerű és szökkenő íveket, táguló GCMBO PÁL Talapzat és szűkülő spirálisakat, szeszélyesen egymásra- hajtott testeket — de egyik sem volt az igazi. A csődnek ebben az állapotában — amely, meg kell mondanom, megkínzott és Lesová- nyítofct — átfogó revízióra határoztam ed magam. És eredménnyel! Mindjárt az elején rádöbbentem, hogy a kocka — és miért is ne? — a legnemesebb, a legszabályosabb, a legősibb, a legszilárdabb, a legtömbszerűbb tömb. Igen, kocka — de méreteiben lenyűgöző, sohasem volt kocka. Mondjuk százszor- százszor-száz méteres! Anyaga? Karrarai már-* vány. Csakis! S hogy így megszületett a felszabadító döntés, hatalmas hévvel vetettem rá magam a megvalósításra. A gondok szüntelen áradatban szaporodtak, de velük együtt gyarapodott ihletett energiám. Mi kell? Először is teleli, ahová felállíthatom Öt. Hogyan szerezzek telket? Nos, harapást szőrivel — telekspekulációval. Adtam és vettem és szereztem. S hogy megvolt a telek — nem is akármilyen, mesz- sziről látható bérc fennsíkján magasodott — körülnéztem örvendőn, rátettem a lábamat egy sziklára, mint valami elejtett vadra, aztán hozzácsapva egy pezsgősüveget, felavattam a birtokot. Másnap, hogy újra kimentem a telkemre, nyugtalanító gondolat zavart meg: még mindig nem határoztam, kutató leszek-e, orvosfelfedező, az emberiség jótevője, netán fanemesítő, építész (emellett elidőztem, hiszen némi ismereteim az alapzat-tervezés folyamán már akkumulálódtak), avagy chaplini méretű filmművész. Sikerült azonban elhessegetnem ezeket a félrevezető és egyelőre időszerűtlen eszméket, s a következő láncszemre összpontosítanom: rendbe kell hozatnom, lesdmíttot- nom a telket, legalábbis annak százszor száz méteres négyzetét, irtatni fákat-bokrokat... Na és persze a felvonulási épület, a munkaerő, és főként az anyag, a márvány! Lázas munkával pár hét alatt mindent megterveztem, kikalkuláltam, költségvetést készítettem. Nagy volt az összeg, de mit számított! Már benne vagyok a telekspekulációban, majd folytatom — így határoztam. Hanem akkor bizonyos körülmények folytán, melyekre szükségtelen bővebben kitérnem, a telekügyleteknek befellegzett. Más talán kedvét vesztette volna, én nem! Ezernyi ötletet termelt ki lázas agyam, százféle tevékenységbe fogtam — mindenfélébe, hosszú is lenne, unalmas is beszámolnom róluk — és a siker, büszkén mondhatom, mellém szegődött. Miközben megszereztem egyik kezemmel a rávalót, másik kezemmel szerveztem a munkákat. Ma, barátaim, áll a talapzat! Terjedelme százszor-százszor-száz méteres, ahogy terveztem. Karrarai márvány minden fedőlapja, ahogy megálmodtam. Élei csillognak, messzire látszik a fénye. Exegi monumentum, aere pe- rennius! Közben az igazat megvallva, nemigen jutottam hozzá, hogy azon töprengjek mit is állítsak a talapzatra. Ami ezt illeti, csakhamar úgy éreztem, hogy talán nem is fontos. Ma már tudom, biztonsággal tudom, hogy egyenesen hiba lenne bármit is ráállítani: aránytalan volna, méltatlan a talapzat nagyszerűségéhez. Ugy vélem sokkal jobb, úttörő felhasználási módját találtam meg a talapzatnak. Felül, középen a márványépítmény belső üregéhez vezető keskeny, vékony nyílást vágattam és most perselynek használom a talapzatot. Igen, csak oda kell irányítanom a villamosvezérlésű tolólétrát, felkúsznom rajta a fedőlap széléhez, végigsétálnom középig, széttekintenem a tájon, s kissé lehajolva bedobni obulusaimat, amelyek zizegve, csörrenve hullanak alá és megtöltik a talapzat belsejét.
