Pest Megyi Hírlap, 1973. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-05 / 284. szám
rs»l «cetet 1973. DECEMBER 5., SZERDA s-JCírtap Népfronttitkárok továbbképzése Balatonaiigan A Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsága a népfront- titkárok szokásos évi felkészítését az ú) év feladataira ezúttal nem Budapesten,, hanem Balatonaiigan tartja december második hetében. A három és fél napos, előadásokkal, ankétokkal, vitaestekkel tarkított továbbképzésen a megye mintegy kétszáz községi, városi és járási népfronttitkára vesz részt. Megvitatják a többi között a város- és községfejlesztés megyei sajátosságait, problémáit, a tanácsok és a népfrontbizottságok együttműködésének eredményeit, a népfront szerepét a város- és községpolitikában, a népfrontra váró ifjúságpolitikai és közművelődési feladatokat. Megrendezik a népfrontvezetők fórumát is, amelyre meghívják a járások vezetőit is. Itt a népfrontvezetők kötetlen formában tehetik fel az őket legjobban foglalkoztató kérdéseket, és az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ezekre nyílt választ kapnak. Együttes konzultációt is tartanak az egyes járások népfronttitkárai a járások vezetőivel, s az őszinte eszmecsere feltehetően tovább javítja a népfront mozgalmi munkáját 1974-ben. Az egyedül élő öregekért Megvalósul a társadalmi házi gondozás Fest megyében Uj barnasör-különlegesséf) — karácsonyra A Bocs község határában egy éve üzemelő Borsodi Sörgyár a karácsonyi ünnepekre újdonsággal kedveskedik a sörkedvelőknek: forgalomba hozza a „Borsodi barnasör- lcülönlegesség”-et. A tetszetős külsejű címkét a gyomai Kner nyomda készíti, s az üzemben megtették az előkészületeket a barnasör gyártására, hogy megfelelő érlelés után. az már az ünnepi asztalra kerülhessen. Pest megyében évekkel ezelőtt több járásban és városban bevezették az öregek házi gondozását. Tizenkét hivatásos gondozónőt neveztek ki, ezek szükség szerint naponta vagy hetenként többször felkeresik a teljesen egyedül élő öreg emebereket. Bevásárolnak számukra, ha kell, az ételüket is megfőzik, megmosdatják őket, takarítanak rájuk és minden- | féleképpen igyekeznek köny- nyíteni helyzetükön. Tizenkét ember természetesen vala- í mennyi segítségre szoruló idős j ember ellátására képtelen az egész megyében. Az elmúlt hetektől kezdve azonban gyökeresen megváltozik a helyzet, az idősek házi gondozását társadalmi alapra helyezik. Az országos átlag alatt Nagy szükség van erre a megoldásra, mert Pest megye az öregek szociális otthonban vagy napközi otthonban való elhelyezési lehetőségében messze elmarad a többi megye mögött. Mindössze 21 szociális otthon működik, ezekben 1743 idős ember számára van hely. Vagyis tízezer lakosonként 16,5, míg az országos átlag eléri a 21,3 százalékos arányt. Jelenleg megyénkben kétezernél valamivel több öreg ember vár szociális otthonban megüresedő helyre és jó részük testi állapota miatt addig, otthonában is rendszeres gondozásra szorul. A megyében összesen húsz öregek napközi otthona van és bennük 465 idős asszony és férfi kap ellátást. Ami annyit jelent, hogy Pest megye minden tízezer 60 éven felüli lakosa közül csupán 21,2 töltheti a nappalt szépen és kényelmesen berendezett helyen, s jut anyagi körülményeihez mérten, de mindenképpen olcsón, sőt a rászorulók ingyen, meleg ételhez. Ugyanakkor a napköziben elhelyezhető öregek országos átlagaránya 58,8. Megyénkben ez idő szerint körülbelül ezer idős ember szorulna még rá a napközi otthonra. Van olyan község, ahol bár vannak idős emberek, de köKényelmesen vásárolhat, elkerülheti a főváros ünnep előtti zsúfoltságát, ha AJÁNDÉKAIT HELYBEN, AZ ÁFÉSZ-ÜZLETEKBEN SZERZI BE zülük egy sem igényel sem szociális, sem napközi otthont Még a magatehetetlenről is tudnak gondoskodni hozzátartozóik. Másutt ellenben nagy számban találhatók a gondozásra szoruló ellátatlan öregek. Hozzávetőlegesen legalább 1300 fő vár a megye községeiben és városaiban házi szociális gondozásra. Nagykátai és ráckevei norma Jelenleg a 12 hivatásos gondozónő közül csupán tíz lát el házigomdozást, éspedig összesen 246 idős embert látogat. Lelkiismeretesen végzik vállalt feladatukat többet éppen ezért nem is gondozhatnak, noha némelyikük működési területén akadna még rájuk szoruló. Két járásban, a ráckeveiben és a nagykátaiban a gondozónők nem személyesen látják el a gondozás feladatát, hanem társadalmi aktívákat szerveztek erre a szép és emberséges, de fáradságos feladatra. Üzemek és termelő- szövetkezetek szocialista brigádjai, úttörők meg középiskolások és a szomszédok vállalták, s látják el évek óta a magára maradt idős embereket vagy házaspárokat. Ily módon ebben a két járásban a gondozott öregek száma ez év október elsején 233, tehát csaknem annyi volt, mint ameny- nyit a megye más területein a többi tíz házi gondozónő ellát. Ebből az adatból is látható, hogy a társadalmi gondozás mennyire célravezető. Most pedig ezt a módszert bevezetik az egész megyében, sőt néhol a hivatásos gondozónő már vezető-szervező gondozónő lett november elseje óta és járásában vagy városában sikerrel kezdte meg az öregek érdekében a társadalmi erők mozgósítását. A többiek új esztendeig folyamatosan térnek át a nagykátai és a ráckevei járás normája szerint az új munkamódszerre. Segítőkészségben nincs hiány Ezenkívül január elsejével a meglevő gondozónők sorát Vácott, Gödöllőn, Cegléden, Szentendrén és a budai járásban egy-egy fővel megerősítik. Valamennyien vezető-szervező gondozónők lesznek, részben csak a városban, részben a járásban is. Ezzel azonban az öregek gondozóhálózata még nem lesz teljes: továbbra is hiányozni fog a dabasi meg a monori járásban és Százhalombattán. a megye legfiatalabb városában. Rászoruló öregek, persze ebben a két járásban, és feltehetően Százhalombattán is vannak, terüle- I tűkön azonban a gondozás elő- | relóthatólag csupán 1975-ben j kezdődhet meg. Kikből regrutálódnak a társadalmi gondozók? Erre a kérdésre Dávid Istvánná főelőadó, aki a megyei tanács egészség- ügyi osztályán irányítja az öregek gondozását, így felel: — Elsősorban nyugdíjasokra számítunk. Olyanokra, akik ráérnek és testi erővel is bírják, hogy naponta felkeressék és ellássák a hozzájuk közel lakó öregeket Általában szívesen vállalkoznak az idős emberek a náluk idősebbek gondozására. Életkedvüket fokozza a tudat, hogy hasznos munkát végezhetnek a társadalom számára. Még férfivál- lalkozó is akad, aki főleg tü zelőt hord, fát aprít Segítőkészségben sehol sincs hiány, csak össze kell fogni, meg kell szervezni a társadalmi erőket Szokoly Endre Tolltok — automatával A PEVDI pílisszentivání üzemében a Hélix automata hegesztőgéppel készülnek a fóliatokok a go- lyőstollakhoz. Az ügyes gép 8 óra alatt 4990 darabot készít. Ekés János felvétel« Tél us wtmhmMB Igyekszik úrrá leírni a nehézségeken a Volán Nehéz évszak a tél, a 20. Volán Vállalat gépkocsivezetői különösen tisztában vannak ezzel. Rosszabbak az országúti közlekedés feltételei, lecsapódik a köd, tükörszerű ónfcxs, csúszós réteg, vagy hó borítja az utakat Mégis menni kell, mart az utasok számítanak a különböző járatokra. Veszély a menetlevélben A baleseti veszélyt előidéző okokat — hó, jeges út, köd — a forgalmi szolgálattevők külön piros irónnal vagy gumi bélyegzővel tüntetik fel a gépkocsivezetők menetlevelén. Azonkívül valamennyi üzemegység kapukijáratámál tábla tájékoztatja a gépkocsivezetőket az aznapi időjárási és útállapotokról. Sőt, nagyon rossz időben, a tábla mellett még egy piros lámpa is villog. Az utazószemélyzet kötelessége a vállalat központi ügyeletének rendszeres tájékoztatása az időközbeni állapotokról, illetve hóviszonyokról. Forgalmi utasítás szabályozza, hogy nagy hófúvásban az autóbuszokat megállóhelyen kívül is leállíthatják az útmesterek vagy az útőrök. ilyenkor díjtalanul utazhatnak a legközelebbi hírközlő állomásig. — Mi az utasak lehetősége és kötelessége — érdeklődtünk Kiss Lajos forgalmi főosztály- vezetőtől. — Ügy érzem, amit emberileg lehetett, azt megtettük az utazóközönség érdekében. Elsősorban nem arról akarok beszélni, bár ez a valóság, hogy a menetrendszerű kül- I földi járatokon még takarókat is adnak az utasoknak. Mert a hétköznapok, a' rövi- j debb járatok azok, amelyek j a legjobban próbára teszik j az utast és az u.azó személy- j zetet. Mindenekelőtt arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy számítva a téli gondokra és az esetleges akadályokra, rossz időben korábban induljanak el otthonról, s ne írják esetleg a mi rovásunkra, ha valamilyen rendkívüli körülmény miatt késve érkeznének munkahelyükre. Időben járhatóvá tenni Ezt megelőzendő, szintén intézkedtünk: minden közúti igazgatóság és úttechmikus kapott egy menetrendkivonatot, amely tartalmazza mikor indul az első autóbusz. Ez azért szükséges, hogy minden időben forgalomképessé tegyék az utat. Hiszen vannak olyan útvonalaink, amelyek, ha nincsenek kellően leszórva, az autóbusz képtelen elindulni rajta. Ilyen például a pilisszentkereszti járat. Vagy említhetem az ugyancsak rendkívül kritikus szakaszt, érdi vonalunkon a Kamara erdei kanyart, az úgynevezett „nagytétényi fennsíkot”, ahol, ha lefagy a köd, autóbusszal szinte életveszélyes a közlekedés. Éppen ezért a téli felkészülés elsőrendű célja az volt, hogy a főváros környékén lakók, ürömiek, pilisbo- rosjenőiek, váciak, vagy az úgynevezett „felhordó járatok” — mint amelyek például Sülysáp vasútállomás és Kófcaj között közlekednek —. de minden utas lehetőleg időben érkezhessen. munkahelyére. Ehhez, miként már jeleztem, részben közös akaratra, de mindenekelőtt megértésre, a körülményekhez való alkalmazkodásra van szükség. ÁFOR'gondok A szokatlanul erős hideg és a közlekedést lassító csúszós utak most sok gondot okoznak az ÁFOR-nak is a háztartási tüzelőolaj-ellátásban. Az ÄFOR a Csepel Autógyártól az idén 110 új tankautót rendelt, s novemberben a csepeliek megkezdték az új kocsik átadását. Ígéretük szerint az lév végéig valamennyi új tankautót az ÁFOll rendelkeztésére bocsátják. A továbbiakban tehát folyamatosan javul a szállítás, s ezzel összefüggésben a tözelőolaj- ellátás is. P. Zs. Pest megyében zavartalan a közlekedés PTTri" 11 A KPM Budapesti Közúti Igazgatóság szentendrei útmestérségének öt hóekével felszerelt gépkocsija és a négy sószóró teherautó éjjel-nappal járja az utakat. Gárdos Katalin felvétele Pest megyét tegnap délben érte el a havazási zóna. A nyugatról keletre vonuló vastag felhőzet dél körül már „szórta” a havat a Ráckeve és Szob közötti vonalon. Máshol viszont csak késő délután kezdődött a havazás. A Pest megyei hóügyelet esti tájékoztatása szerint a helyi útmester- ségek a megye egész területén „bevetették” a gépeket, megkezdték az utak szórását sóval és homokkal. A megyében tegnap estig minden út járható volt, szerencsére a szél nem éledt fel, így hófúvással nem kellett számolni. A KPM központi ügyelete arról tájékoztatott, hogy hazánkban szélsőséges időjárás uralkodott tegnap délután, volt, ahol ónos eső esett, másutt eső vagy éppen hó. A közlekedést sehol nem akadályozta az időjárás. Egyedül az utak síkossága rejt balesetveszélyt. Megyénkben minden menetrendszerű autóbuszjárat elindult, s a rossz látási viszonyok és a síkos utak miatt kisebb-nagyobb késéssel célba is jutottak. Értesítjük o gépkocsi-tulajdonosokat, hogy A 4 SZ FŐÚT MELLETT, A VASADI ELÁGAZÁSNÁL MEGNYÍLT ÉS KÉT MŰSZAKBAN ÜZEMEL A MONORI Á G szervizállomása. © Garanciaidőn túli javítások. • Karosszériajavítás és -fényezés. • Komplex diagnosztikai vizsgálatok. 0 Autóvillamossági javítások. • Teljes szerviz, gépi mosással. 0 Shell üzemanyagtöltő állomás. 0 Olajcsere Shell olajokkal. 0 Külföldi gumiabroncs- és alkatrészeladás. 0 Díjtalan gumiabroncs-felszerelés. KÉRJÜK KERESSE FEL SZERVIZÜNKET Telefon: Monor, 281.