Pest Megyi Hírlap, 1973. december (17. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-31 / 305. szám

1973. DECEMBER 31., HÉTFŐ "\/C(rIap 7 SZÖVŐNŐK Lányok, asszonyok — a megifjodó gyárból Kinőtt ruha Télen a nyárról - Szigetszentmártonban Hajnalban megenyhült az Idő, szürke lucsokká olvasztot­ta a gyárudvar fehér hótaka­róját. Nehézkes ugrásokkal ke­rülgetem a pocsolyákat Po- thorszky Lászlóné — a Len­fonó- és Szövőipari Vállalat Budakalászi Gyárának üszt- titkára — nyomában. Már a szövődé folyosóján járunk, de a tócsák nem fogynak. Érde­kes: ilyen messze behorda­nánk a sarat a cipőnk talpán? Pothorszkyné a folyosó üveg­tetőjére mutat: felülről jön az áldás, az üvegtéglák között lassú cseppekben csurog be­felé a hóié. Gépek — nyugdíjban Széttoljuk az első vasajtót, s abban a pillanatban fülünkbe csap a szövőgépek csattogása. Bekötött fejű, fürge kezű lá­nyok, asszonyok vigyázzák a lármás gépeket. A bordák alól fehéren kígyózik a selymes fényű damaszt. A műhely végében mogor­ván hallgatnak az elárvult gépek. Vastestüket vastag ré­tegben fedi a vattás, puha textilpor. Évtizedeket szolgál­tak, most kiselejtezésre vár­nak. — Fogynak a szövőink — mondja Hauptmann József fő­mérnök —, az idén huszonha- tan mentek el korkedvezmény­nyel, hatan pedig „rendes” nyugdíjba; három szövőnőt le­százalékoltak, 45-en gyermek- gondozási szabadságon van­nak. Ezek a gépek — mutat a porlepett masinákra — szep­temberben még dolgoztak. Igaz, már csak egy műszak­ban. Aztán nyugdíjba ment a kezelőjük, s nyugdíjba men­nek a gépek is. Legalább is a régi, hagyományos szövőgé­pek. Az úgynevezett revolver­gépekből 28-at még jövőre is üzemben tartunk, noha ezek is legalább húszévesek. Szükség van rájük, a piac még igényli a termékeiket. De már meg­tettük a lépéseket, hogy idővel felváltsuk őket korszerű, szov­jet SZTB tarkánszövő automa­tákkal. Egy másik teremben világos zöldre festett Picanol gépeken készül a mintás farmeranyag. A 18 éves Bálint Teréz egy­szerre két gépet dirigál. Horányi István szövödeve- zető úgy mutatja be a kislányt, mint az üzem egyik legjobb szövőnőjét. Pedig csupán két esztendeje került a gyárba. — Nagykőrösi vagyok, hét­gyerekes ládagyári munkás leg­kisebbik lánya — meséli az utat, mely az Alföldről idáig veze­tett. — Édesapám rokkant- nyugdíjas lett, anyám egy évig tüdőszanatóriumban feküdt, így kerültem állami gondozás­ba, a szobi Vörösmarty Mi­hály Leányotthonba. Szeretettel várlak A budakalászi gyárnak évek óta szoros kapcsolata van a szobi leányotthonnal: munkát, megélhetést, szállást kínálnak az általános iskolát elvégzett lányoknak. Bálint Teréz nem bánta meg, hogy hallgatott a hívó szóra. — Eleinte kicsit féltem az üzemtől. Azt hittem, az inté­zetben megszokott gondosko­dásnak itt egyszerre vége sza­kad. Nem így történt: szere­tettel vártak bennünket. Be­osztottak a szakmai minimum­tanfolyamra, otthont adtak a gyár leányszállásán, még azzal is törődnek, hogy ne szórjuk el a keresetünket. — Erre minket is a tapasz­talat tanított — szól közbe Horányi István. — Korábban egy másik intézetből toboroz­tunk szövőlányokat. A beta­nulási idő hamar elrepült, a lányok szorgalmasak voltak, kezdtek jól keresni — és köl­tekezni. Mindenféle csecse­becséket, felesleges kacatokat vásároltak maguknak, aztán annyi pénzük sem maradt, hogy befizessenek az üzemi konyhára. Azóta bevezettük a „tervgazdálkodást”. — Az mit jelent? Bálint Teri adja meg a ma­gyarázatot: — A leányszállás gondnok­nője, Aranka néni anyai szi­gorát. Rászorít bennünket a takarékoskodásra, a beosztás­ra. Nekem is volt betétköny­vem, 2600 forinttal. A nyáron kivettem a pénzt, s elköltöt­tem nyári holmikra. Hű, kap­tam is érte Aranka nénitől! Pedig... — Pedig? — Különben nem vagyok költekező. Vőlegényem van, kelengyére gyűjtök magam­nak. Vettem már paplant, ágynemű garnitúrákat, törül­közőket, konyharuhákat, ká­véfőzőt, villanyvasalót; ket­tőnknek járna egy szekrény, de lassan kiszorítom belőle a szobatársnőmet. A könyves­polcom is megtelt két év alatt. — Mit olvasott mostaná­ban? — Életrajzi regényeket, in­dián könyveket, Vernét, Coo­pert, Durnast és a Jane Ey- re-t... Mu n kásd in asztia — Szommer Endréné I. — mutatkozik be egy nevetős­kerek arcú, rövid hajú asz- szony. — Kettő van belő­lünk, ezért vagyunk sorszá­mozva — toldja meg a bemu­tatkozást. Szommerék családja valódi munkásdinasztiának számít a gyárban. Anyja is szövőnő volt, innen ment nyugdíjba; férje 27 esztendeje gépkocsi- vezető a gyárban, maga 24. évét tölti itt szövőnőként. — Utánpótlás nincsen? — Van egy 19 éves fiunk, de az autószerelő szakmát választotta. Pesten dolgozik, a Zsiguli Szervizben. — Két gépkocsi-szakértő a családban; autójuk is van már legalább? — Mindent nem lehet egy­szerre! Tavaly nyáron készült el a lakásunk, előbb azt kel­lett bebútorozni. — Milyen lakásuk van? — Gyönyörű! Három szóiba, összkomfortos öröklakás, pincével, garázzsal. Itt la­kunk, a gyári lakótelepen. Az­előtt Pomázon, a szüleimnél volt egy szoba-konyhánk. — Mennyi az OTP-adósság a lakásra? — Százezer forint, 25 évi törlesztésre. Lakbérre is kifi­zetnénk ennyit havonta. Per­sze, amíg a bútorrészletet is fizettük, össze kellett húz­nunk magunkat. Három szo­babútor — másfél év alatt! December elsején adtam pos­tára az utolsó részletet. Mert egy darabot sem hoztunk ma­gunkkal Pomázról. Mit is kezdtünk volna egy régimódi hálóval? Űj lakás, új bútor: ez volt a vágyam. — És most, hogy teljesült? — A férfiak kocsit szeret­nének. Utazni, bejárni egy ki­csit az országot. A fiunk út­törőként sokfélé táborozott, jártak osztálykirándulásra is, de mi a férjemmel alig vol­tunk valahol. Még külföldre is elmehetünk — azt mond­ja. Persze, addig eltelik ám Dár esztendő, mire összejön a kocsi ára. Nem baj, ha vala­mit, spórolni, azt megtanul-' tam! Csak a lakás hiányzik József Attila ezt írta a Kül­városi éj című versében: „S a szövőgyárak ablakán / köteg. be száll / a holdsugár, / a hold lágy fénye a fonál / a bordás szövőszékeken / s reg­gelig, míg a munka áll, / a gépek mogorván szövik / szö­vőnők omló álmait.” Manapság éjszaka sem áll a munka a textilgyárakban. Az automaták három műszakban zakatolnak, a lányok, asszo­nyok minden harmadik héten éjszakások. Álmodni azért ma is ál­modnak a szövőnők. Szép es­küvőről,, gyerekről, kocsiról — vagy egészséges lakásról, mint Dobler Ferencné. — Hatéves házasok va­gyunk, négy éve jöttünk • visz- sza Dorogról Budakalászra. Lakást nem kaptunk, egy nyá­ri konyhát vettünk ki albér­letbe. Itt született a kisfiam, s egyéves korára asztmát ka­pott a nedves falak között. Azóta minden hónapban ott­hon töltök néhány napot — fizetéstelen szabadságon —, ahányszor rosszabbul érzi ma­gát. Pedig különben szépen keresek, 3000—3200 forintra is felmenne havonta, ha nem volna annyi levonás. Egyéb­ként megvan mindenünk: bú­tor, a kőpadlóra vastag sző- nyeg, rádió, tévé, porszívó, mosógép, centrifuga — csak a lakás hiányzik hozzá. Any- nyit nem tudunk összegyűjte­ni, hogy belépjünk egy tár- sasház-építő közösségbe, álla­mi lakás meg errefelé nem épül. A telekárak megfizethe­tetlenek a Dunakanyarban. Pedig ha legalább olcsó telket kaphatnánk, valahogy meg­szereznénk hozzá — bontással, különmunkával — a használt építőanyagot. Nekem az lenne a legnagyobb boldogság, ha a kisfiam egészséges, száraz lakásban nőhetne fel. És miről álmodik a szövő­lány, Kovács Erzsébet? — Családról, tanulásról. Erzsikét a Bihar megyei Pocsaj községből csalták el barátnői Budakalászra. Ösz- szetartó család az övé, szülei csak fél esztendőre akarták elengedni, amíg kitanulja a szakmát. Ügy akarták, hogy utána menjen haza, a helybe­li termelőszövetkezet textil­üzemébe, ahol az itteni gyár­tól vásárolt gépeken dolgoz­nak. Az igény: tovább lépni — Tavaly februárban jöt­tem ide, aztán itt maradtam. Szeretem a gyárat, a munka­társaimat, s úgy vettem észre, engem is szeretnek itt. S ha igaz, hogy továbbtanulhatok, akkor engem ki sem tudnak innen tiltani. — Min múlik a továbbtanu­lás? — A kétéves szakmai gya­korlaton — szól közbe dr. Spáth Oszkár üzemvezető. — Ennek letelte után jelentkez­hetnek a szövőnők textilipari szakközépiskolába. — Jövő februárban letelik a két évem — mondja Ko­vács Erzsiké. — Akkor ősztől bejárhat Budapestre a Bolyai Textil­ipari Szakközépskolátaa, eset­leg megvárhatja, míg „kiraj­zik” a kihelyezett tagozat el­ső, érettségizett évfolyama, s 1975 őszétől helyben is tanul­hat. — Olyan soká? — Erzsiké hátradobja hosszú, fekete ha­ját: — Hiszen már elmúltam 19 éves! Lejjebb húzgálja minire kurtított munkaköpenyét, s indul vissza a gépéhez. Az ajtóból hátrafordul: — Mssze van az a Bolyai a pesti HÉV-végállomástól? Mert ha nem, lehet, hogy be­járó tanuló leszek ... Nyíri Éva Jómagam is a hirtelen nőtt kamaszok közé tartozom. Még alig, hogy beleszoktam az el­ső hosszú nadrágos öltöny­be, máris rövidnek bizonyult a kabát ujja, és a nadrág hossza, s ha teleszívtam ma­gam levegővel, úgy pattogtak le ruhámról a gombok, mint a pattogatni való kukorica a tűzhely izzó vaslapjáról. Hiá­ba volt a dupla cérna, csak a szövet vallotta kárát. Akii or még egy öltözet ru­ha nagy értéknek számított, anyám megpróbált hát úgy- ahogy segíteni a bajon: leen_ gedrte a kabát ujját, a nadrág hajtókáját, odább varrta a gombokat és kiengedte a nad­rág derekát is. Ezzel azonban csak elodázni tudta, da meg­szüntetni nem a veszedelmes növekedést. Akaratlanul is ez a régi történet jutott az eszembe Pásztor Jenőnek, Szigetszent- márton tanácselnökének iro­dájában, amikor kimondta a régen tartogatott kérdést: mit tehet egy község, ha szinte váratlanul kinövi önmagát? Öt és fél ezer vendég S hogy érthetőbbé váljék kérdése, magyarázóikig még hozzátette: — Intézményeink, üzle­teink már nem győzik a több­szörösére növekedett forgal­mat; a sorbanállás, a várako­zás így az élet állandó jelen­ségévé válik s ennek követ­keztében a türelmetlenség és az idegeskedés is. Gondjain­kat csak fokozza, hogy ez a felduzzadt kereslet csupán az esztendő egyik felére jellem­ző, a másikra nem. Ilyenkor, decemberben csak az őslakosság él itt, eb­ben a szigeti községiben: ezer- hatszáz ember, — Már ez is gond: státu­sunk az ezerötszáznál ki­sebb lélekszámú települések közé sorol. Ehhez méretezték például a tanács dolgozóinak a létszámát is. Ez lenne azon­ban a kisebbik baj. Ettől még elboldogulnánk valahogy. De tavasztól őszig öt és fél ezer üdülő, víkendező vagy horgászó ember étkezik ide, elsősorban a fővárosból. A ti­zede annak, amennyi az egész Ráckevei-Duna mentén pi­hen. Térképet tett elém, szá­mokkal bizonyított: — Ezer hat száz lakosunk mintegy ötszáz házban él. Ez a falu. Községünk közigazga­tási területén azonban tizen­három vállalati, egy KISZ- és két úttörőüdülő működik. Csak ez a tizenhat telep két­ezerkétszáz embert jelent. És ez még korántsem minden. Százhalombattának Eddig felépült kilencszáz hét­végi ház, s jelenleg is épül száz. És a közvetlen holnap még további fejlődést ígért, olyan fejlődést, amelyet a Minisz­tertanács közelmúltban ho­zott határozata is sürget. — Még felépülhet közsé­günk közigazgatási területén hatszáz személy részére vál­lalati üdülő, s értékesítésre kerül még mintegy kétszázöt­ven-háromszáz, hétvégi ház építésére alkalmas telek. Ez pedig azt jelenti, hogy két- három éven belül az ezerhat- száz őslakosra hét-nyolcezer üdülő jut. Összhang és a döntések demokratizmusa Hogy miért éppen Sziget­szentmártonban keresnek pi­henést, felüdülést az embe­rek? Magyarázatot erre nem ' csupán e természeti szépsé­gekben bővelkedő táj ad, amelyhez három sziget — a Rafás, a Sósíkás és az Opera — is tartozik. E festői táj von­zását az is magyarázza, hogy az üdülőterület kilencven százalékán megépült az elekt­romos hálózat, két transzfor­mátorral. (A faluban csak egy trafó van!) Továbbá: alig ti­zenöt hónap alatt több mint tizenhat kilométeres vízveze­ték-hálózat létesült, amely ma már nyolcszázhúsz ház­nak ad vizet. — Az összhang megteremté­se a legnehezebb — töprengett hangosan az elnök. — Mi épüljön a faluban s mi az üdü­lőterületen anélkül, hogy ez konfliktust okozna az őslakos­ság és az ide érkező üdülők között. Elfogadtatni az itt la­kókkal, hogy kell a vendéglő, kell az élelmiszerbolt az üdü- lőövezéíbefi, fik’ ltáll’• k' Villany és a víz Is. Hogyan sikerül elfogadtatni ezt? Azt hiszem, csak úgy lehetséges, ahogyan azt itt, Szi­getszentmártonban csinálják. Például a közelmúltban, ami­kor a Dunapart általános ren­dezési terve került napirendre. A nagyszabású programot elő­ször a tanácsülés tárgyalta meg, aztán megszakítva a ta­nácskozást, falugyűlésen is­mertették a terveket nemcsak a falu lakóival, hanem az üdü­lők és a hétvégiház-tulajdo- nosok képviselőivel is, s csak az ő véleményük meghallga­tása után hozta meg döntését a tanácsülés. A döntések demokratizmusa itt, ebben a faluban olyan ter­mészetes, mint az, hogy az ős­lakók és az üdülők egyformán szeretik, egyaránt a maguké- I nak vallják ezt a tájat. S aki szereti azt a helyet, ahol él, az tenni is kész érte s nem is keveset. Példák sora bizonyít­ja ezit. A vízvezeték megépíté­A Láng Gépgyár turblnaszereldéje teljesítette éves tervét. így december utolsó napjaiban tnár a jövő évre tervezett 2 darab — egyenként 200 megawattos óriás turbina hatalmas alkatrészeit készítik. Mindkét nagy teljesítményű berendezés Százhalombattára, a Dunamenti Hőerőműbe kerül majd. A képen az egyik óriás turbina kisnyomású állórész-betétgyűrűjének lapátjait szerelik. sében háromszázezer forint társadalmi munkát végeztek az őslakók és az üdülők, kö­zösen. S egy akarattal csino­sították lakóhelyüket, ami ta­valy hatvanezer forint jutal­mat „hozott” a községnek; má­sodikak lettek a megyei ver­senyben. S az itt üdülők, ví- kendezők is örömmel támogat­ták a tanácsnak azt a határo­zatát, hogy a „kapott” hat­vanezer forintot az óvoda \)ő-> vítésére fordítják. — A hatvanezer forint a mi községünkben nagy pénznek számít, hiszen az évi fejleszté­si alapunk sem több hetven­ezernél. Pillanatnyilag ugyan a telekértékesítés hoz némi pénzt, az idén például negyed­milliót, két éven belül azon­ban biztosan elfogynak a tel­kek s akkor évi hetvenezerből nagyon nehéz lesz elboldogul­ni. Ment az igények napról napra nőnek, s a többségük megalapozott, jogos igény. Mi, amit lehet, megteszünk az előbbrelépés érdekében... Ezt is példák bizonyítják. Januártól az eddigi hatvan gyerek helyett már kilencven járhat óvodába. Az új ABC áruház műszaki átadására a napokban kerül sor. A tanács ingyen telket biztosított hoz­zá, építőbrigádja pedig min­den haszon nélkül vállalta a munkát — a köz érdekében. A dolgok rendje: együtt Dicséretes igyekezet. Az el­nök ma már szigetszentmár- toninak vallja magát, pedig nem itt született. Ezt azonban még az őslakosság közül sem tudja mindenki. Befogadták maguk közé, mint ahogy be­fogadják az itt üdülő, pihenő embereket is. — Lakat Károlyt, az ismert labdarúgóedzőt a faluban mindenki csak tanár úrnak szólítja. Garas Dezsőt, Raksá- nyi Gellértet művész úrnak titulálják, de hallottam már azt is, amikor azt mondták: Dezsőkéin, jó voltál abban a filmben... Vagy Molnár Ká­roly belkereskedelmi minisz­terhelyettes is nem egy ősla­kó szemében csak per Károly. Hogy miért? Látták, amikor a ladikkal maga fuvarozta át a Rafás szigetre az egész építő­anyagot, nekivetkőzve, beleiz­zadva, gyakran feltört tenyér­rel evezett át napjában húsz­szor, harmincszor is. Munka közben pedig nem ér rá udva- riaskodni az ember, elhagyja a titulust, legfeljebb annyit mond: emeld meg, Károly, vagy most húzd meg, Károly, amit éppen a dolog megkí­ván ... Ez is a dolgok rendje itt. Akárcsak az, hogy tavasztól őszig szombat-vasárnaponként egymásnak adják a tanácsel­nök házának kilincsét a ví- kendezők. Senki nem utasítja el őket, senki nem mondja, hogy ez magánház és nem iro­da. Itt nincs félfogadási idő. A gondok, problémák a leg­különfélébbek. Az egyik sze­retné beköttetni a vizet, a má­sik a villanyt sürgeti, a har­madiknak éppen csak beszél­getni támadt kedve. — A nyár végén bekopog­tatott hozzám Lakat tanár úr: szeretném elvinni a Dorogi­fiút. Dorogi Jóska tizenkilenc éves, autószerelő és a helyi focicsapat legjobb játékosa volt. Azóta már a Tatabánya színeiben rúgja a labdát... Ami ráillik A kinőtt ruha története pon­tosan ráillik Szigetszentmár- tonra. Űj ruhára van szüksé­ge, új státusra, hogy a sorban­állás, a várakozás ne váljon az itt élő és pihenő emberek életének állandó kísérő jelen­ségévé, hogy a türelmetlenség és bosszúság helyett öröm« teljen e csodálatosan szép vb dékben őslakónak és pihenő^ nek egyránt. P. P.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom