Pest Megyi Hírlap, 1973. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-31 / 305. szám
1973. DECEMBER 31., HÉTF0 na* MECYF.t KSCirtop Búza, bor, békesség... Eredményekben gazdag év a mezőgazdaságban Földművelő népünk hagyományos év eleji jó kívánságait úgyszólván maradéktalanul teljesítette a búcsúzkodó esztendő. Soha annyi búzánk nem termett még, mint nyáron, a bor bele sem fért mind a hordókba (Százhalombattának kellett kisegítenie átmenetileg a pincészeteket!), és az olyannyira állított béke — a nemzetközi enyhülés révén — a földeken s a mezőgazdasági üzemekben is kedvezőbb feltételeket biztosított a szorgalmas munkához. így azután, ha röviden akarnók jellemezni a mögöttünk hagyott tizenkét hónapot, önelégültséig nélkül kijelenthetjük: eredményes évet zár az ország, s ezen belül megyénk mezőgazdasága 1973 gyorsmérlege Noha a végleges számadatok majd csak a most sorra kerülő termelőszövetkezeti zárszámadások meg az állami gazdaságok évzárói után mutathatók ki egészen pontosan, az már bizonyos, hogy a magyar mezőgazdáság termelése az idén még az 1972- es magas szintet is meghaladta. A növénytermelés — elsősorban a kedvező gabona- és a szőlőhozamok révén — hét-nyolc százalékkal növekedett. A gabona bőségesen elegendő a lakosság ellátásához, a növekvő állatállomány takarmányszükségletének a kielégítéséhez — sőt még bizonyos mérvű exportra is lehetőséget kínál. A gyümölcsös zöldségtermelés országos átlagban a tavalyi szinten alakult, a burgonyatermés azonban kisebb volt az elmúlt esztendeinéL Az állattenyésztés eredményei — a vágósertések számának első félévi átmeneti cső-kenése következtében — elmaradtak ugyan a tervezettől, de még így is két- három százalékkal meghaladják az előző évi szintet. A sertésállomány jelentősen növekedett, a szarvasmarha-állomány ebben az évben hosz- szú idő óta első ízben nőtt. Mit mutat a megyei összesítés? A kisebb mértékben eltérő átlagszámok főképpen azokat a földrajzi, talaj- és meteorológiai különbségeket tükrözik, amelyek — más megyékhez vagy tájkörzetekhez képest — az idén nálunk különösen jellemzőbbek voitaK. Például az egyébként országos méreiű aszályt a Duna- Tisza közi mezőgazdasági üzemek jobban megsínylették. Vagy, amíg hazánk más vidékein általában kisebbek voltak a mezőgazdasági károk, megyénkben az idén is közel százmillió forintos kiesést okoztak a jég- és a homokverések, illetve a viharok és az állatbetegségek. Nos, e hátrányos körülmények ellenére is, a megyei búzatermés hektáronkénti átlaga alig több, mint fél százalékkal volt alacsonyabb az országosnál: kereken 34 mázsa. Ennél a számnál pedig, ha csak néhánv pillanatra is, érdemes megállni. Amire már csak az idősebb gazdák emlékeznek, 1930-ban, a második világháború előtti „utolsó békeévben'’ ebben az országban mindössze 16,6 mázsa volt csupán a hektáronkénti búzatermés. De összemérhetjük a különbséget egy közelebbi dátummal is, 1959 nyaráéval (amikor azért még jórészt kis parcellákon állítottuk elő a gabonát), s amikor 17,1 mázsa volt az országos átlag. Tulajdonképpen tizennégy esztendő alatt — legfontosabb gabonanövényünk termesztésében — elértük a világszínvonalat, alig négy-öt ország előz csak meg bennünket szerte a földkerekségen. Nem kell pironkodni Kukoricából az ősszel — országos átlagban legalábbis — átléptülc a bűvös számot: negyven és fél mázsányit takarítottak be hektáronként. Megyénkben — a már említett okok miatt — csak harminchat mázsa körül alakult az átlagtermés. Persze, még így sem kell pironkodnunk, hisz a háború előtti évekhez képest ez az átlag is jó tizennégy mázsával magasabb. Bs ha már ünnepelünk (mert a jól végzett munka után sokkal inkább jogunk van erre!), a bort sem hagyhatjuk kt a sorból. Még akkor sem, ha a szőlőtermesztéssel, különösen nálunk, a homoki területeken, gondjaink vannak. Nos, az 1938-as ősz egy hektárra számított 24 mázsás hozamával szemben az idén — igaz, a nagyüzemi ültetvényeknek köszönhető ez — 44 mázsa szőlőnk termett. Az iij esztendő feladatai Az előbbi felsorolásban szándékosan nem tértünk ki a negatívumokra, hiszen ezek megoldása, még pontosabban e gondjaink enyhítése jórészt a mezőgazdasági üzemek 1974- es feladatai közé tartozik. Mindenesetre a népgazdasági terv az új esztendőben — az 1973. évi összességében jó eredmények után — a mező- gazdasági termelés kisebb mértékű, 2—2,5 százalékos növekedésével számol. Ennek megalapozására természetesen tovább bővül az anyagi-műszaki bázis. Például az egy hektárnyi mezőgazdasági területre jutó műtrágya meny- nyisége — hatóanyagban számolva 171 kg-ról 192 kg-ra növekszik. Tovább gyorsul a gépellátás is. Ugyanakkor folytatódik a termőképesebb vetőmagvak és növényfajták, valamint a komplex termelési rendszerek alkalmazásának elterjesztése. A növénytermesztés az 1973. évihez hasonló: magas színvonalon alakiul. E tekintetben megyénkben is jócskán vannak még kiaknázható, nem is annyira rejtett tartalékok. Elég csupán azokra a mező- gazdasági üzemekre utálni, ahol hasonló természeti és közgazdasági adottságok mellett az egyik gazdaság már hatvanmázsás kukoricatermést takarított be; miközben a szomszéd alig érte el a huszonnégy mázsát. 1974-ben növekszik a legfontosabb ipari növények, valamint a zöldségfélék vetésterülete, megkezdődik a szója nagyobb arányú termesztése, a termelés komplex gépesítése Az ideinél gyorsabb tempóban — mintegy 6—7 százalékkal emelkedik az állattenyésztés termelése. Köszöntő Hevenyészve hát — az ünnep óráiban — ennyit tartottunk szükségesnek röviden elmondani a búcsúzkodó és a küszöbön álló új esztendőről. A földek szorgalmas művelőit pedig hadd köszöntsüik a hagyományos jókívánsággal: bort, búzát, békességet! Súlyán Pál Téli betakarítás ÉS MINDENNAPOK meg a könnyűzenészeket is. „Ki ez a csaj?” alapon kezelik a manökeneket, először is megkritizálják, ha kisütik, hogy minden ócska rajta és rossz, akkor nem kell, ha igen, akkor megpróbálkoznak. A mi foglalkozásunkat fölruházták egy mellékértelemmel, amit egyszerűen nem lehet megváltoztatni. Irigylik ezt a foglalkozást, pedig nehéz. És kevesen hiszik, hogy vannak köztünk már tisztességes családanyák is ... • Kilibegnek, bclibegnek, fotózzAk magukat és mindig szépek. Irigyelt szakma, jó fizetés ■ ■. — Igen, jól keresünk. Normális munkaviszonyom is van, propagandaosztályon dolgozom, az ég világon semmit sem csinálok, csak kávét főzök, ezerkétszáz forintot kapok, napi négy órát bent vagyok, emellé megkeresek hatezret, és ezér fotózni is kell, meg vidékre járni. Az ORI- val, hideg és lassú buszon. A divatbemutatón pedig kihozzák az ottani áruház ruháit, s azok sokszor kicsik, rosszak, csúnyák, de be kell mutatni. Az ŐRI keres ezen a legtöbbet. így libegünk. Van, aki magát akarja megmutatni, van, aki a ruhát. Ehhez a szakmához kell a jó mozgás, a rutin, az alkat, a színpadot meg kell tölteni. A divatbemutatók hangulata eléggé vásári. Sorban bemutatják a ruhákat, mindenki kiválasztja, melyik tetszik neki, nincs koreográfia. A Roschild-bemuta- tókon a ruhák még csak le sincsenek szegve, eldolgozva, tudniillik a vásárló, ha kéri rögvest meg is csinálják a ruhát. Mondja meg, kinek jut eszébe Pesten elmenni egy divatbemutatóra? Törzsiközönséget lát viszont az ember unos-un tálán. m A manökenek olyanok, mint a sportolók... Veszélyes a klöregedés... — Senki sem megy ebből a szakmából gépelni... Az idősebbek nagyon féltik a helyüket. Gyűlölik a fiatalabbakat, kiközösítik. Megpróbálták velem is. A nők nagyon gonoszak tudnak lenni. Mire várnak a manökenek? Orvosok, művészférjek kerestetnek. Vagy külföldiek. Abban a pillanatban, ahogy az ember színpadra kerül és szép ruhákban jár, megkívánja magának is. Sok viszont a rezsi, tíz pár harisnya havonta, állandó kozmetika, fodrász. Az igény annyira megnő, hogy megsínyli az ember. Ismerek például olyan manökent, aki állandóan egy-két barátot tart magának. Van, aki erre azt mondja, nem bűn. Ezen a pályán az ember állandóan ugyanazokkal találkozik, nincs válogatnivaló, körforgás az egész. Csak ebből a körből kitörve, feltétlenül tisztességesnek maradva lehet normális életet csinálni, és majd akkor lesz munkájában az ember szerencsés. Az a cél, hogy mindenki megszerezze magának a kényelmet, a lakást, a kocsit, elegáns legyen. Ez érdekli a legtöbb manökent. Megnézi mindenki, hogy kihez megy férjhez, mégis sok az elvált asszony. Elhamarkodott kapcsolatok, megismerik egymást és szétválnak. A manöken alárendelt helyzetben van, mert mindig mindenki elsősorban nőnek nézi. Akik ki- öregszenék, úgy járnak mint a sportolók. Van aki elhízik, s otthon marad, van akit elküldenek, de megbízzák egy butik vezetésével. Gépíró egyik sem lesz. • Es a férfimanfrken? — Az is egy foglalkozás. Tudják, hogy őket piperkő- cöknek nézik, de .-nevetnek rajta, végtére valakinek be kell mutatnia a férfidivatot is. Hálátlan szerep, nem mozoghat úgy mint egy nő, tényleg csak a ruhát mutathatja be. Kevés a férfi ebben a szakmában. • Komfortos életre rendezkedik be a lövőben? — Én mindenben a nőiest szeretem. Ha valaki nő, annak azt minden idegszálával tudnia kell. Egy nő sohasem lehet részeg, nem káromkodhat, nem lehet durva. Én jól érzem magam, nincs abból hátrányom, hogy nő vagyok. Két éven belül férjhez megyek, akivel járok, van kocsija, csak lakás kell. Háromszobásat szeretnék és két gyereket, legalább kettőt. Lágymányoson laknánk, nem dolgoznék, elintézném a házi munkát, bevásárolnék, takarítanék, főznék. Nálam a reggeli lenne a kultusz, az az egészséges. Most is ha főzök, megnézem miben, mennyi kalória van. Kézimunkáznék, meg olvasnék. Alkalmazkodnék a férjemhez. Csak egyet kívánnék, a maximális tiszteletet, azt az egyet megkívánnám. Tamás Ervin (Először a kezét nézem, mikor a szobájába lépek, megindul üdvözlésre, aztán mintha elszégyelné magát, a kötényén megül. Jobbja helyett a tekintete paroláz, tessékel s már a hangja is kínál: hellyel, a kályha és a macska szomszédságában, s forró teával, meg karácsonyról visszamaradt süteménnyel. Gondosan ellát, mintha évek óta együtt teáznánk, s csak azután ül le az íróasztal melletti karosszékre. Olyan az arca, mint a jól végzett munka után, amilyennek a könyveiből megismertem: derűs, tiszta s lankadatlanul átszellemült. ,Az asszony, akit krónikásként tisztel népe, már három éve nyugdíjas, de csak az újévben teszi le végleg a munkát, hogy hátralévő életét az írásnak szentelhesse.) — Beleértem a korba, hatvanegy éves leszek most januárban. Dolgoztam volna ugyan én még szívesen a növénytermesztésben, de nem bírtam a sokat összeegyeztetni. Az írás mellett még így is itt vannak a meghívások, a vendégek, meg a levelezés. Akárhová meghívnak, nem tudom megállni, hogy ne menjek. Az idővel vagyok veszekedésben. És akkor még ott vannak a tanácsülések, a tsz- vezetőségi ülések, valameny- nyin ott vagyok. Muszáj is, azit mondják az asszonyok, azért választottak be a vezetőségbe, mert nagy a szám. A megélhetésre gondom nincs, kiemelt nyugdíjat, ezerkétszáz forintot kapok a tsz-től. Restellem gyakran, hiszen a törvény szerint asszonytag ezer forintnál nem kaphat többet. Úgyhogy a pénz nekem untág elég, amit a könyveimért kapok, azt elrakom tartalékba, ugyanolyan igénytelen maradtam, mint régen voltam. Sokkal fontosabb dolgaim vannak nekem annál, semhogy kiöltözzek. (Mártonná Homok Erzsébet házában éppen olyan rend van, mint életében, írásaiban. Íróasztalának gazdagságát még egy polgári író is megirigyelhetné, az írógép és a diktafon használatára azonban jóformán alig kerít sort. Maradt a kék fedelű füzeteinél, azokba rója hosszúkás, dőlt betűivel a sorokat, olyanok, mint a tisztán tartott vetés — gyomot, javítást alig találok bennük.) — Azelőtt sokkal szebben írtam, igaz, több helyesírási hibával. Azért is születnek rosszul leírt gondolatok, mert uem engednek időt, hogy megrágjam a mondatot, csak ^mikor másodszor átírom a könyvet, akkor kerülnek a szavak a helyükre. Amíg a növénytermesztésben dolgoztam, tavasztól őszig csak jegyzetelésre maradt idő, az íráshoz rendszerint karácsony után tudtam leülni. Akkor sem mindennap, nekem ahhoz lelkiállapot kell, és az, hogy más munkám ne legyen, ne zavarjon semmi. Amikor hozzálátok, akkor már könnyen írók, így aztán eddig mindig télen volt az én betakarításom. Hogy nyugdíjas lettem, nyáron is fogok tudni írással foglalkozni. (Most megjelent harmadik könyvét, Verseg felszabadításának krónikáját, a Gyuri bácsi-t, egy este alatt kiolvastam. Böske nénitől tudom: Gyuri bácsi, hasonlóan valamennyi hőséhez, élő alak, becsületes nevén Petrák György, a felszabadító Vörös Hadsereg felderítő tisztje volt, s az időközben elkészült folytatásból, a Gyuri bácsi búcsúzik című regényből olvashatjuk majd ki, hogy Budapest ostrománál veszítette életét. Halála előtt még megkérte egyik bajtársát, hogy vigyen el egy kék selyemkendőt a regényben Molnáráé néven szereplő Martonnénak Versegre.) — Amikor először megírtam a Gyuri bácsit, azt mondták a Móra Kiadóban, hogy ez bizony felnőtteknek való könyv, márpedig én elsősorban a fiataloknak szeretnék írni. Átírtam hát újra, a legidősebb fiamat, a Lacit meg- öregítettem, s őt tettem meg a regény főszereplőjének. Mikor aztán elkészültem vele, s újra felhoztam Pestre 72 tavaszán a kéziratot, valósággal összecsókoltak a kiadóban. Én csak azt kértem, úgy fogjanak hozzá a könyv megcsinálásá- hoz, hogy legyen majd belőle elegendő, s főleg jusson el a falusi emberekhez, mert bizony az előző két könyvemből, az Igaz mesék-ből és a Vérségi liétközngpok-ból alig jii- tott falura. (Iró-e hát Mártonná Homok Erzsébet? Mert ő nem tartja magát annak. Legalábbis hivatásos írónak nem. De vajon írók voltak-e a régmúlt időkben a regősök, a krónikások? Böske néni azt se tudja, benne van-e az irodalmi lexikonban, arról meg végképp nincs tudomása, hogy tagja-e a Magyar Írók Szövetségének, úgy sejti, a tagsághoz legalább három-négy vagy még tán annál is több önálló könyv szükségeltetik.) — És, ha tagja lennék annak az írószövetségnek, azzal én több leszek? — legfeljebb lenne még egy valami, ami eltereli a munkámról a figyelmemet. Ha én azért ülök le annak idején írni, hogy köny- nyebben keressek pénzt, egy sort se tudtam volna leírni. Veres Péter halála óta nincs személyes barátságom íróemberrel, Szabó Pál lett volna, de ő is meghalt idő előtt. Pedig, de elkelne időnként egy kis segítség — néha fél napig elrágódok olyan dolgokon, amit egy író segítségével pillanatok alatt meg lehetne oldani. A szerkesztőim nagyon rendesek hozzám, azt nem mondom, hogy javítanak a könyvemen, nehéz ahhoz hozzányúlni, ahogyan én írok — inkább kihagynak részeket, úgy mondják ezt, hogy húznak. (Órákon át láttam a szemét — nem álszerény. Maga vallja — ha nem is ezzel a kifejezéssel —, sokat gyarapodott a mesterségbeli tudása, a rutin szót talán még életében nem ejtette ki a száján. Szó szerint idézem: „kellemetlen lenne, ha problémát okoznék a kiadónak, egy kis önérzetem nekem is van”. Majd nógatásomra ráállt: „írói önérzete”, hiszen ismerősei s olvasói bizonyíthatják — emberként eszmélése pillanatától önérzetes.) — Folytatom a Vérségi hétköznapok írását 1970-től napjainkig. Az első könyvemben 1964-ig jutottam el, a rákö. vetkező hat esztendő változásait már korábban megírtam. Azután szeretnék sort keríteni a menyecske- és az anyóssors megírására, megvan már ugyan ez is, de át kell dolgozni. Belefogtam a gyermek- mesékbe is, az Igaz mesék folytatásába, de ezúttal vas- kosabbat, nagyobb könyvet írnék a helyi néprajzi szokások felhasználásával. Bennem sértetlenül el van raktározva minden, kivált a gyerekkor,1 ha meg mostanában nagy ritkán Pestre visz az utam, tízszer is felfelejtem ugyanazt az utcanevet. A legnagyobb fiam, Laci szerint, aki most Bukarestből tudósítja az MTI-t, bőbeszédű vagyok, de Iriggyé meg nekem — legalább tíz év kellene még, hogy rendbe tudjam tenni a dolgaimat. (Csak a kezük szorításából és a leveleikből ismeri olvasóit. Nem mondja, de bizonyos vagyok benne, hogy hasznosnak, szükségszerűnek tartja írásait. Krónikaíró ars poétika nélkül. Krónikaíró műhelytitkok, nyilatkozatok nélkül. Krónikaíró az irodalmi életben való részvétel nélkül. Meg nem mondja, hogy valaha olvasott volna . akár egyetlen sort is az újságban a könyveiről. Restellem leírni: de mintha nem is sejtené, hogy az irodalomnak ikertestvére a kritika. Járatja a Szabad Földet, a szomszédja a megyei lapot, írtak már nemegyszer róla, de ezekben a ..cikkekben többnyire arról esett szó, hogy egy három gyermekét egyedül felnevelő parasztasszonyból egyszer csak író lett.) — Az írás mellett mostanában legtöbbet az épülő múzeumunk sorsa foglalkoztat. A tanács adott erre a célra egy öreg, romos házat, a megye kétszázezer forintot, a házra most teszik rá a tetőt. A múzeumban lesz egy tiszta szóba, azt úgy rendezik be. ahogy akarják, de ahhoz ragaszkodom, hogy a konyha, a hátsó szoba, a fészer meg a műhely berendezése vérségi legyen, ahogy háború előtt éltek az emberek, A berendezési tárgyak egy részét már összegyűjtöttem. Ha már a legszebb népszokásokat, -viseleteket csak jeles ünnepeken szedik elő, legalább őrizze meg a múzeum. Aztán, ha jó sorsom engedi, nyáron szeretnék még egyszer elutazni a Szovjetunióba, a Fekete-tenger partjára, ahol életem négy legemlékezetesebb napját töltöttem. (Közben érkezik a postásasszony, ma csak három levelet hozott. Az egyiket Laci írta Bukarestből. Böske néni felteszi a szemüvegét, s nyugodt hangon felolvassa nekem. így azután Marton László, az MTI bukaresti tudósítója velem is tudatja, hogy örömmel vette hírét édesanyja legújabb könyve megjelenésének. Az esztendőt búcsúztatni feleségével s két gyermekével hazajön, s arra kérné édesanyját, hogy jöjjön fel hozzájuk kis időre Budapestre. Böske néni marasztalna ebédre, de eljárt az idő, mennem kell. A kapuig kísér, s mint érkezésemkor: megindul üdvözlésre a keze, aztán mintha elszégyelné magát, a kötényén megül. Jobbja helyett a tekintete paroláz, búcsúzko- dik. Én meg arra gondolok: de jó is lenne, ha sok falunak, városnak lenne krónikásasszonya vagy -embere — mennyivel többet tudhatnánk meg népünk múltjainak s jelenének történetéről. Kertész Péter
