Pest Megyi Hírlap, 1973. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-24 / 301. szám
«« «« «« «« «« «« «« «« «« «««««« «« «« «« «« «« «« «« «« «««««««« »»»»»» »» »» »» »» »» »» »»»»»»»» »» »» »» »» »» »» »» »» »» »» »» Krónikások társasága KÖNYVEK KÖZÖTT MUNKÁLKODVA »»»»»»»» »» »»»»»»»» »» »» »» »»»»»»»» »» »» »»»»»»»»»» »» Napjaink kék madara Boldog-e a boldogságtan szerzője? «« «« «« «« «« «« «« «« «««««««« «« «« «« «« «« «« «« «« «« «««««« Kedves meghívást kaptama minap. Budapesten, a Székely Bertalan utcába invitáltak, vegyek részt Bugyi község helytörténeti bizottságának összejövetelén. Elmentem, már csak azért is, hogy kiderítsem, ugyan mit keresnék a bugyi helytörténészek községüktől távol, egy pesti magánlakásban. Amint a szobába léptem, kiderült: községük múltjának kútforrásait. Ott hevert, tarkánszőtt szőnyegként a padlón vagy száz, ha nem több nyitott könyv, csupa tudományos munka, földrajz, néprajz és történelem, mindegyik Bugyira vonatkozó adatokat-' tartalmazó oldalán fellapozva. NYOLCEZER VÉDETT KÖTET Kovács László budapesti lakos, de nem szakadt el szülőföldjétől, háza, kis zártkertje van Bugyin, tavasztól őszig ott él, azt műveld, személyazonossági igazolványában ez áll: kertész. Annak idején elvégezte az egyetem földrajz-történelem szakát, tanári oklevelet azonban már nem szerzett. A kertje mellett a tudomány művelését is folytatja, jelenleg Andrád László, kétszáz esztendeje Becsben élt magyar író — többi között egy anekdöta- gyűjtemény szerzője — élete folyását tárja fel. Már csak azért is, mert birtokában van Andrád több, Széchényi Ferenchez, az Országos Széchényi Könyvtár névadó alapítójához, a XVIII. század utolján intézett levele. Ezekből derül ki, hogy a Bécsben élő — ott az orvosi mesterség tanulását betegsége miatt abbahagyó — magyar író Széchényi Ferencet kérte fel országos magyar nyelvű könyvtár alapításának kezdeményezésére. Kovács szerint Andrád a könyvtáralapítás su- galmazója volt és ezért írja meg a hányatott sorsú ember élettörténetét. A falakat könyvektől roskadozó szekrények borítják. Mintegy 8000 kötetből áll Kovács László, nemcsak tömegében tekintélyes könyvtára. Gyűjteményét 1966-ban a Művelődésügyi Minisztérium védetté nyilvánította. Vagyis olyan magánkönyvtárrá, amelynek muzeális értékei engedély nélkül nem adhatók el, meg kell őrizni valameny- nyi kötetét. VÖRÖSMARTY SZÉT ILONKÁJA Länderer Mihály pesti nyomdász ódon betűivel 1792- ben nyomtatott verseskönyvet mutat: Nagy gyász vagy-is Magyar Királynak a Mohátsi mezőn történt veszedelme, Etédi Sós Márton, egykor való Bugyi községi jegyzőnek ezt a művét és más verseit is többször kiadták, személyét nyilvántartja az irodalomtörténet, itt levő kötete pedig első kiadás. Másik, a múlt század első felében élt bugyi jegyzőt, Peterdy Gábort személyes barátság fűzte Fáy Andráshoz. Gyakorta vendégeskedett nála a fóti szőlőben és találkozott ott Vörösmarty Mihállyal. Egy alkalommal elbeszélte a költőnek a családjában fennmaradt legendát, századokkal előbb élt ősnénje, Peterdy Ilona Mátyás király iránt táplált szomorú szerelmének történetét. Ebből született Vörösmarty verse, a Szép Ilonka. Kezembe adja az erre vonatkozó nyomtatásban megjelent dokumentumot. A Szép Ilonka első kiadása hiányzik Kovács László gyűjteményéből. Helyette másik, újdonatúj első kiadást mutat. Felesége, Bede Anna, a neves költőnő most megjelent művét: Sámán dobok, szóljatok. Szibéria harminc ősnépének — egyik-másikból inár csak egy-két ember létezik — népköltészetét ismer»»»»»»»» »»»» »» »» KARÁCSONY, 1973 •»»>»»» »» »» »» »» >>» »» »» teti ez a mű, kitűnő fordításban. A ház asszonya különben tápióbicskei származású. Gyermekkora nyarait ott is töltötte földet művelő nagyszüleinél. OSZTATLAN MARAD A PÁLYADÍJ De hát a bugyi honismereti bizottság összejövetelén vagyunk, róluk se feledkezzünk meg. Annál kevésbé, mert itt van közöttük a Pest megye idei falukrónika-pályázatán Bugyi múlt esztendei eseményei leírásával szép eredményt elért, III. díjat kiérdemelt öttagú kollektíva: Papp Károlyné, az általános iskola történelem-, Tóth Béláné, a rajz tanára, Kovács Attiláné óvónő, Kovács József alezredes és Macsek Lajos, a Tes- sedik Sámuel Tsz elnökhelyettese. Valamennyien tősgyökeres bugyiak, elődeik mind ott művelték az anyaföldet. Kovács József, a kato. natiszt azt mondja: Kovács Lászlótól sok tanácsot, hasznos útbaigazítást kaptak. Róla pedig négy társa, hogy ő a motorja a krónikaíró kollektívának. Tóth Béláné, úgy látszik, a pénztáros, előveszi azt a zöld borítékot, amelyben a megyei levéltárban átnyújtották a pályadíjat. Felmutatja a két ropogós 500 forintost, és felveti a kérdést, mi legyen azzal ? Ügy határoztak, helytörténeti célra fordítják. Ott porosodik az iskolában a közelmúlt és a réges-régi múlt sok összegyűjtött helybeli tárgyi emléke, azt kellene megfelelő helyiségben elrendezni. Persze, ehhez kevés az ezer forint. — Majd a következő pályázatokon is nyertek — szólal meg a bizottság egyik tagja. Aztán egy másik megemlíti, fukarkodik, hozzájárul anyagiakkal egy ilyen fontos célhoz. TSZ-TÖRTÉNET, FALUTÖRTÉNELEM Hogy megírják-e Bugyi 1973. évi krónikáját is? Erre a kérdésre Kovács alezredes egyetlen szóval felel: Szeretnénk. Macsek Lajos tsz-elnökhedyet- tes fűz a rövid válaszhoz magyarázatot: — Már ha jut > rá időnk, mert jövőre ünnepeljük a Tessedik Tsz negyedszázados fennállását, és termelőszövetkezetünk történetét írjuk meg. — Meg hozzákezdünk a falu • történetének kutatásához, megírásához, hogy öt év múlva, 1978-ra, a község újra betelepítésének negyed évezredes fordulójára elkészüljön, és nyomtatásban is megjelenjen — szólal meg a könyvgyűjtő Kovács László. Bugyi területe lakott hely volt ősidők óta. Bizonyság rá a község határában Urbőpusz- tán feltárt avarkori temető. Más helyeken pedig még régebbi idők emlékét őrizte meg és adta vissza a föld. A XVI. század legvégén elnéptelenedett azonban. A törökök teljesen elpusztították, megmaradt lakossága pedig Nagykőrösre menekült. Most ez a lelkes kis helytörténészbrigád azt is fel akarja kutatni, amire eddig nincs bizonyság, vajon a török iga alól felszabadult, elpusztult faluba Nagykőrösről visszaköltöztek-e az őslakosság leszármazottai. A •készülő munkának ez a nyomozás lesz kétségkívül a legnehezebb, legfáradságosabb része. — De — mondják — a legszebb is, mert új, mostanáig ismeretlen adatokkal gazdagíthatjuk községünk történetét. Szokoly Endre Különös témát választott kandidátusi disszertációjához Imreiné Péter Erzsébet, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem filozófiai tanszékének adjunktusa: a boldogság filozófiai értelmezését. Kétszáz oldalas tanulmányát már elküldte a moszkvai Lomonoszov Egyetemre, ahol az etikai tanszék aspiránsa. 1 Különböző elméletek \ — Tíz év óta foglalkozom e témával, s először is a boldogságról vallott különböző elméleteket tanulmányoztam — mondta. — Az idealisták szerint a boldogság olyan lelkiállapot, amely független az emberek körülményeitől, a világtól. Ezen belül is sokfajta eltérő vélemény van. A vallás például azt mondja: a túlvilágon van csak boldogság. Kant szerint a kötelesség az ellentéte és kizárója: ha az ember teljesíti kötelességét, már nem lehet boldog. A mai bur- zsoá ideológusok egy része tagadja az élet értelmét, ezzel a boldogság lehetőségét is. A kispolgárság ideológusai pedig a boldogság elérésének útját egyedül az anyagi javak, a pénz halmozásában látják. Ez utóbbi elvnek nálunk még sok hívője van. A materialisták szerint a boldogságot a földön kell keresni. Elérhető, de senkinek sem hullik az ölébe. Marx csak egyetlen mondattal utalt erre? „A boldogság harc.” Egy időben ezt tévesen értelmezték, s egyedül a harcot tartották a boldogság forrásának, célját, eredményeit nem. A szárnyalás feltételei 1 — Végül is tehát mi a boldogság? Lehet-e egyáltalán definiálni? — Tartalmát lehet csak körülírni: az ember olyan belső élménye, amelyet a külső körülmények váltanak ki benne. Hogy kinek mi okoz boldogságot, az nagymértékben függ az illető egyéniségétől, jellemétől és világnézetétől. A boldogság megszerzésének folyamata: az ember célokat tűz maga elé, s azok megvalósításáért harcol. — Milyen feltételei vannak e belső élmény megszerzésének? — A marxizmus ebben eltér minden más felfogástól. Azt mondja: a boldogság alapvető f eltételei társadalmiak. A közösségnek először a békét, a demokráciát, a szabadságot, az egyenlőséget, a létbiztonságot, a foglalkoztatottságot, az előrejutás lehetőségét kell megteremteni. Az egyén csak ezeken az alapokon szerezheti meg saját boldogságélményét. S hogy sikerül-e, azon múlik: az illető felismeri-e lehetőségeit, saját képességeit, akar-e részesedni a társadalmi boL dogságalapból, s hajlandó-e ezért tenni is valamit. Végeredményben o boldogság kék madarát ugyanis az emberek anyagi, szellemi és szociális (közösségi) szükségleteinek kielégülése röppentheti fel. A baráti kapcsolatok, a kollektív munka, a közösségi kapcsolatok is elengedhetetlen feltételei a boldogságnak. Apró örömök — Sokan vallják: a boldogság csak röpke pillanat. A filozófusok szerint mennyi ideig tart, ha már elérte az ember? — Amíg valaki rá nem un a korábbi célok és harc gyümölcsére, s újabb igényei, szükségletei nem támadnak. A boldogságnak egyébként két megnyilvánulási formája van. Az emberek általában csak az egyiket — az ünnepit — tartják boldogságnak: amikor nagyon fontos elképzeléseik válnak valóra. A hétköznapi boldogságot inkább csak jó érzésnek tartják, pedig apró dolgok is gyakran okoznak örömet. 1 Milyen áron? 1 — Vajon boldog-e a „boldogságtan” szerzője? — Az lettem. Apám napszámos! anyám mosónő volt, kitűhő tanuló létemre is csak két napig járhattam középiskolába, belőlem is napszámos lett. A háború után tanultam, dolgoztam, eljutottam az egyetemi katedráig, családom van, s a régóta dédelgetett tervemet is megvalósíthattam, megírhattam ezt a tanulmányt. Az igazi boldogságot csak küzdelem, munka, alkotás árán lehet elérni, másképpen csak a boldogság illúzióját kapja az ember. Czippán György tálán a községi tanács sem »»»»»»»»»»»»»»»»»» »»»»»»»»»»»»»» »»»» »»»» »»»»»»»»»»»»»»»»»» »»»»»»»»»»»» »»>»»»»»»» »» »» »» »» »» »» »» »» »» »» »» »» \ A hagyományokról (Sára Sándor filmoperatőr) ■— vannaK-e megnatarozo je» lentőségü hagyományok? — Feltétlenül vannak, és én nemcsak hagyományokat mondanék, hanem hozzátenném még azt is: emlékek. Talán e kettő nem is nagyon választható el egymástól. A hagyományokról még annyit, nem az az érdekes, hogy az ember mennyire ismeri szőkébb pátriájának, akár országának hagyományait — természetesen ez is szükséges és fontos —, hanem, hogy mennyire tudja ezeket hasznosítani a munkájában, egyáltalán az életében, — Honnan gyűjtötte a legtöbb hagyományt? — Várjunk, azt hiszem, előbb tisztázni kellene, hogy mit értünk hagyományon, milyenfajta hagyományokról beszélünk? — Mi az án meghatározása a hagyományról? — A magam hirtelen meghatározása szerint... mindaz a tapasztalat és tudás, amely évszázadok folyamán fölhalmozódott különböző társadalmi osztályokban, rétegekben — ez továbbadódik, s napjainkban is él. Mindenféle dolog lehet hagyomány, lehet hagyományos egy építkezési mód, lehet egy díszítés, lehetnek a táncok, ugyanígy lehet hagyomány egy gondolkodás- mód is. — Vajon mi az, ami évezre- dek folyamán felhalmozódik egy~réteg, egy osztály tudatában? Ez a hagyomány mit hordoz, mit ad tovább generációról generációra? — Túl elvont nekem így ez a dolog. Ha azt gondolom végig, hogy számomra melyek voltak azok a hagyománynak nevezhető szokások, emlékek, vagy gondolkodásmód, amik átszüremlettek az emberen, akkor talán közelebb jutunk a témáihoz. Elindulva ezen a nyomon: én három évig jártam Aszódon a Petőfi Sándor Gimnáziumba, ez az időszak 1948—49-re esett, s hogy Petőfi számomra, talán iskolatársaim számára is meghatározó jelentőségűvé vált, ebben nemcsak Jancsik tanárúrnak, magyar tanárunknak volt szerepe, hanem alapvetően Petőfinek és annak a kornak, amelyben költészetét befogadtuk. Azt akarom ezzel valójában mondani, hogy egy eb'gé intenzív, . forradalmi gondolkodásmódot szívhattunk magunkba. Elsősorban Petőfi, mint hagyomány, ha úgy tetszik. — Petőfitől akkor milyen in- díttatást kapott az aszódi gimnazista? — Szinte arc poeticaként is fel lehetne írni sorait: „Sors, nyiss nekem tért, hadd tegyek az emberiségért valamit”. Ez egy program! Ha ezt egy fiatalember — mégha csak ti- zennégy-tizenöt éves is — komolyan veszi, valóban meghatározó lehet a számára. Vagy megint kibontva az idézetet: „Ha férfi vagy, légy férfi, s ne hitvány, gyönge báb” — ez is olyan magatartásforma, amely mélyen be tud vésődni az emberbe. Ugyanígy ki lehetne bontani többi versét is. Például a „Nép nevében”-1. Nem idézem a versszakokat, de ebben megint életprogram fogalmazódik meg: azok mellé állni, azokért, azokkal beszélni, akik ennek az országnak a tényleges birtokosai és gazdái. És itt térhetünk rá arra, hogy az ember mennyit valósított meg ebből a programból? Filmcímek következhetnének: az Oda-vissza, a Cigányok vagy a Feldobott kő, vagy a Tízezer nap —, s azt hiszem, ezek a munkák következtek az „indíttatásomból”. — Az aszódi gimnázium légköre, a tanár, Petőfi és a kor hogyan ötvöződhetett ilyen meghatározó gondolattá, hiszén ma ugyanaz a Petőfi, hasonló gimnáziumban, hasonlóan kiváló tanár mellett is másképpen hathat? — Nem tudok mást mondani: akkor ez a gondolkodás- mód, ez a magatartásforma — a Fényes szelek idején — a levegőben volt, az atmoszférában volt, nyilvánvaló, hogy ez iránt az érzékenység fölfo- kozottabb volt, vagy lehetett, mint ma. — Lépjünk még vissza az időben, a gyerekkorra. A falura, a tájra, a paraszti környezetre, hiszen az itt szerzett hagyományok végigkísérték eddigi életét, mOvészetét. — Mit szívhatott föl a gyerek? Népdalokat, népballadákat. Hogy kitől? Lehet, hogy egy szomszédtól, vagy nagyanyámtól, aki még sum- más volt a Hatvaniék birtokán. Ezek megint beleszűrődtek az emberbe, s csak arra tudok hivatkozni, később hogyan csapódtak le a munkámban. Például' főiskolás koromban egyik vizsgafilmemnek Szende báró balladáját dolgoztam föl, ami másutt is ismert ugyan, de a mi vidékünkön, Túrán szánté újabb- kori balladának tekintik. Vagy: első saját rendezésű játékfilmemet, a Feldobott kő-t, ha nem is Túrán, de a Galga völgyében forgattam, Bagón és Galgahévizen —, azokkal az emberekkel, s abban a viseletben, ami ott szokásos és honos. Természetesen ez csak egy felszíná jellemzője a filmnek ... — Örülnék, ha .szülőiről, a szülőház hagyományairól is be- szélne . . . — Hát erről mát mondhatnék? Beszéltem már nagyanyámról, beszéltem volna nagyapámról is, aki vasutas volt. Különben lehet, hogy ezek a dolgok nem véletlenek, mert a Feldobott kő eleje vasutascsaládban, -környezetben játszódik __Apám, ő tanult már, elvégezte a kereskedelmi középiskolát és a szülőfalumban, Túrán segédjegyző volt, majd később Delation jegyző. Ebből az a különös dolog következett, hogy apámat az ötvenes években internálták, majd rehabilitálták. Számomra ebből az a különös dolog következett, hogy ennek a 48—52 közötti elég változaté® és viharos korszaknak mind az előnyeit, mind a hátrányait átéltem: egyszerre voltam és lehettem Petőfi szellemében forradalmár, de ugyanakkor voltam az adott esetben „osztályellenség” is. Ez számomra, úgy utólag visszagondolva lehet előnyös, mert az ember nemcsak belülről és felülről, hanem kívülről és alulról Is megismert egy korszakot: érzékenyen lecsapódott benne minden. — Édesapja vagy édesanyja volt nagyobb hatással élete alakulására? Es még biilyen más hatások? — Olyan kérdések ezek, amelyeket tudatosan még nem gondoltam végig. Mindenesetre anyám volt az, aki érzékenyebb, akitől — ha úgy tetszik — az érzékenységet örököltem. És apám az, aki egyféle kitartó makacssággal tudott a dolgok végére járni. De, ha ezt mondom, rögtön nagyapámat is említem, mert az a fajta makacsság, csökönyösség, hogy kiharcolja az igazságot, ha az ember azt hiszi, azt képzeli, netán azt gondolja, igaza van — mind a kettőben benne volt... Én azt hiszem, csak akkor jutunk közelebb a témához, ha a filmek felől közelítünk ... Egy időben bejáró tanuló voltam, Túráról jártam Aszódra, majd később Budapestre. Az utazás mostoha körülményei akkor rögződtek bennem, s az Oda—oisszúban az ingázók életével foglalkoztam. Vagy még korábban a Pályamunkások című filmemben szerepet játszott, hogy fiatal koromban dolgoztam a vasúton, amíg kisebb voltam a fűszedő munkától a tényleges kram- pácsolásig... Ezek is egyféle hagyományok... / — önmagát elsősorban érzel - mi vagy tudati embernek tartja? — Alapvetően érzékeny, ha úgy tetszik érzelmi embernek, de ez csak az a radarkészülék, ezek azok a csápok, amelyek fölfogják az impulzusokat, de ha radart említettem, s ezt a hasonlatot folytatom, az emberben működik egy komputer is, amely az érzékeny radarok által fölszedett impulzusokat rendszerbe szedi... — Az érzelmi hagyományokat — akár feldolgozatlanul is — hogyan hordozza önmagában? — Hát, nem tudom, hogyan lehet erre válaszolni ... Nem hiszem, hogy annyira meghatározó jellegű lenne például egy táj, mégha az ember ifjú korában megszerette is, hogy csak ebből „építkezhet”, csak oda tér vissza. Bizonyításul : a legutóbbi film — amit Kosa Ferenccel készítettünk — a Hószakadás 1500—2000 méter magas hegyek között játszódik, s mégis erre az ember érzékenysége ugyanolyan, mint a sík horizontú Alföldre... Én tizenkilenc éves korom óta Budapesten élek, forgattam jó néhány olyan filmet — gondolok az Ünnepnapokra, az Apára, a Tűzoltó utca 25-re — amely városi környezet«
