Pest Megyi Hírlap, 1973. december (17. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-16 / 294. szám

■ 1973. DECEMBER 16., VASARNAP ftM MEG sbf&rlttp Életünk és a néphagyomány KORUNKBAN .aki csak te­heti, bevonul a városokba, ahol szinte végletekig szako­sított fizikai vagy szellemi munkát végez. Otthona és munkahelye természetesen nem esik egybe, sok idő telik el a közlekedéssel, élete na­gyobb részét azonban e körön belül tölti. A munkahely és az otthon ha nem is mindig tágas, de lehetőség szerint modernül berendezett: szor­galmasan lehet dolgozni, il­letve kényelmesen élni. Még a pihentetésről és a szórakoz­tatásról is intézményesen gon­doskodnak, kevés idő jut a szabadban való mozgásra és az öntevékeny kikapcsolódás­ra. Szinte ki sem kell hazul­ról mozdulni, a képernyőn minden látható. Mind több és több ember­nek jut eszébe: de jó lenne egy kis kert vagy éppen nya­raló „valahol vidéken”! Sze­mélyesen is meg kell ismerni más tájakat és népeket; ám a művészeteket akkor lehet igazán élvezni, ha le vannak rakva az alapok. így nemcsak az urbanizáció, vagyis a vá­rosba özönlés folytatódik, ha­nem időszakonként valóságos népvándorlás indul vidékre és külföldre. Vele párhuzamosan a múzeumlátogatás, a műem­lékvédelem, a népművészet megbecsülése és „turisztikai” foglalkoztatása, de ami még ennél is fontosabb: a népek közvetlen, tömeges barátkozá- sa. VILÁGSZERTE tömegmoz­galommá vált a sok öntevé­keny népi együttes, a mú­zeumbaráti körök, a különfé­le honismereti és néprajzi szakkörök működtetése. Á ma­gángyűjtemények — elsősor­ban néprajzi tárgyaik révén — szinte versenyt gyarapod­nak a múzeumiakkal. Zeng az éter az ezernyelvű népdalok­tól, dobog a színpad és a bál­terem padlója a népi táncok­tól; folynak a nyilvánosság előtti dalos-zenés-táncos-dí- szítőművészeti vetélkedők. So­ha nem látott divatja van az tin. naiv (nem hivatásos, nem képzett) művészeteknek. És ebben a világméretű tö­megmozgalomban az egysze­rűségre, emberségre és közös- sági életre vágyó fiatalok van­nak élen, akik egyértelműen haladó gondolkodásúak, őket tehát már nem lehet a múlt konzerválásának szádékával Sem gyanúsítani. Meg kell tud­nunk, hogy miért épp e leg­modernebb nemzedék érdek­lődik legbehatóbban a régi hagyományok iránt. Erre a néprajztudomány adhat leg­illetékesebb választ'. AZ IPARI FORRADALOM óta figyelünk a néphagyo­mányra, mert életünk azóta MAI ÖSSZEÁLLÍTÁ­SUNKBAN A néprajz AKTUÁLIS KÉRDÉSEI­VEL ÉS A LEGÚJABB PEST MEGYEI KUTATÁ­SOKKAL FOGLALKO­ZUNK alakul át egyré fokozódó gyor­sasággal. Uj tudomány ala­kult ki a régi, hagyományos életmód vizsgálatára, és a néprajz idők folyamán meg­becsült helyet vívott ki ma­gának, ha a közvélemény nem is mindig tud róla, hiszen tan­tárgyként nem oktatják. (Leg­feljebb a földrajzon belül ka­pott helyet, innen az elneve­zés hasonlósága is.) A 19. szá­zadban ez az új tudomány •kettévált: egyrészt az európai parasztokat-kézműveseket, másrészt a tengereken túli természeti népeket vizsgálta. Huzamos ideig kétféle elneve­zése is volt: etnográfia és et­nológia, a németeknél Volks­kunde és Völkerkunde. (Ná­lunk e szakosodás elmaradt.) Angolszász nyelvterületen is­mét egységes elnevezéssel Il­letik: antropológia, vagyis az ember tudománya jelentéssel. Egy vidéki magyar paraszt ezen csak mosolyogna, hogy — úgymond — „őbelőle” va­lamiféle tudományt csináltak, hiszen ő jobban ismeri saját munkáját és életét a városiak­nál. E tekintetben inkább ő le­hetne „tudós”. Ez az egyszeri emberünk azonban zavarba jönne, ha pl. megkérdeznénk: hol van a regölés elterjedve, mi az a bakhátas szántás, mi a különbség a magyar és az indiai falu között? stb. És még nem is beszéltünk az ún. természeti népekről! összeha­sonlítás és rendszerezés, te­hát tudomány nélkül nem tudunk válaszolni a fejlődés különbségeinek kérdéseire. A FEJLŐDÉS kezdetén mindnyájan zsákmányoló (ha- lász-vadász-gyűjtögető) élet­módot folytattunk, ezt követte az állattartás-földművelés, ké­sőbb a régi városi-kézműves civilizáció, az újkorban pedig az ipari forradalom. Ennek megfelelően a kis társadalmak vérségi-rokonsági csoportok­ba tömörültek, ezt felváltotta a lokális (helyi) és a munka­megosztás-kizsákmányolás ré­vén az osztálytársadalom. Ha­sonló a folklór, tehát a kö­zösségi tudat fejlődésének út­ja is: minden megnyilvánulá­sa az emberi élet (születés- házasság-halál) vagy az esz­tendő (téltől télig) kereteibe illeszkedik; míg kezdőbb fo­kon mindenki énekes-táncos és színész is egy személyben, később kialakulnak a félig hivatásos előadók (pl. mese­mondó, énekes stb.), újabban pedig a hivatásos művészek is. A korábbi mitikus-babonás világképet felváltották a tété. les világvallások, most pedig a tudomány tor előre. A sokirányú feladatok ellá­tására világszerte rendszeres egyetemi képzés folyik: mu­zeológusokat és kutatókat ké­peznek ki. (Hazánkban Buda­pesten, Szegeden és Debrecen­ben.) Szakemberek gyűjtik, raktározzák, állítják ki a nép­élet tárgyait, az épületeket pedig szabad térre hordják össze. (Központi szabadtéri múzeumunk éppen Pest me­gyében, Szentendrén van ki­alakulóban.) A kutatóintéze­tekben kiadványok jelennek meg, így a népzenekutatók Bartók—Kodály indítása alap­ján a Magy Népzene Tárát, a néprajzi kutatóintézet szak­emberei pedig Ortutay Gyula vezetésével , az Üj Magyar Népköltési Gyűjteményt, a Népi Kultúra — Népi Társa­dalom évkönyveit jelentetik meg; most készül a 3 kötetre tervezett magyar Néprajzi Le­xikon, ezt követi majd az új 6 kötetes Magyarság Népraj­za. Nagy vállalkozások korát éljük! , , A NÉPÉLET jelenségeinek még oly pontos rendszerezése és értelmezése sem lenne ám elegendő, ha párhuzamosan az iskola, a sajtó, a rádió és a televízió segítségével nem ala­poznánk meg művészeti anya­nyelvűnket, nem adnánk visz- sza a népnek magasabb fokon, melyet tőle vettünk, tőle ta­nultunk. Munkánkkal mintegy hidat verünk népünk múltja és jövője közé, mely egyúttal összeköti más népek kultúrá­jával is. A népi kultúra nem­zeti és nemzetközi, egyedi és egyetemes is egyszersmind. Megyénk az első vonalban halad: itt vannak a központi intézmények, de egyébként is Pest megye szinte Magyaror­szág kicsinyben: magyarok és nemzetiségek (szlovák, dél­szláv, német stb.); törököt át­vészelt és jövevény telepesek; új, modem városok és hagyo­mányos falvak, tanyák vannak itt egymás mellett, bennük parasztok, pásztorok és ker­tészek a palóc felföldtől a Ti­sza lapályáig. K. I. Világkongresszuson ben még szinte máig kőkori szinten éltek, nem jutottak el a nyíl használatáig sem, és dárdáik hegyéhez az Ausztrá­liát átszelő villamosvezetékek porcelánszigetelőit pattintot­ták, mert hiszen ugyanakkor a fehér telepesek már a legmo­dernebb civilizáció találmá­nyaival is rendelkeztek. E sokszínű és ezernyelvű emberfajnak külön tudomá­nya van: a napjainkban viha­ros gyorsasággal fejlődő nép­rajz. A hiteles és elfogulatlan tolmács szerepét tölti be az a tudomány az eltérő fejlettsé­gű kultúrák között. Dolga nem könnyű: meg kell ezeket érte­ni és magyarázni és tehetőség szerint segítségükre is lenni a mai átalakulásban. De az ún. civilizált népek körében is akad még ezernyi tennivaló, így a modern technikai eszkör zök bevetése, a múzeumi gyűj­temények, film- és magnófel­vételek, leírások és elemzések gyarapodása ellenére is mesz- sze vagyunk még önmagunk ezer és-ezer arcának jobb megismerésétől. Ennek jegyében gyűlt össze a világ mintegy 70 országából 4000 néprajzi kutató nemrégi­ben Chicagóban, hogy ott meg­vitassa a legfontosabb tenni­valókat és összehangolja a nem­zetközi kutatómunkát. .Világos választóvonal A tizenhat tagiú magyar kül­döttség munkáját november 28-án. értékelték Budapesten a Magyar Néprajzi Társaság nyilvános ülésén — Ortutay Gyula akadémikus elnökleté­vel — a Magyar Tudományos Akadémián. így Boglár Bajos, Dömötör Tekla, Hofer Tamás és Sárltány Mihály beszámo­lói, valamint személyes ta­pasztalataim alapján is írhatok erről a jelentős tudományos tanácskozásról, mely a kilen­cedik volt a sorrendben. Érdekes és jóleső érzés volt látni a sok új és főként fiatal arcot Afrikából, Ázsiából, Dél- és K Özép-Ameri kából. A fej­lődő országok küldöttei na­gyon tevékenyeik voltaik. 'En­nek az is a magyarázata, hogy náluk az átalakuló élet gya­korlati tudománya a néprajz és azt várják tőle, hogy se­gítsen a nemzeti nyelv és kul­túra kialakításában, a helyes és haladó hagyományok meg­mentésében, de segítsen a köz­oktatás megalapozásában is. A néprajz ezért egyre in­kább elkötelezett tudomány- szakká válik. Az már senki­ben fel sem merült, hogy kü­lön bizonyítsa a különböző bőrszínű és kultúrájú emberek egyenlőségét. Ezt természetes­nek vette mindenki, hiszen a komoly szaktudomány soha­sem fogadta el az emberek kö­zötti értékkülönbség gondola­tát! A ma néprajza hathatós fegyver lehet a kulturális fejlődés, a politikai egység megteremtése és a gazdasági kiszolgáltatottság, társadalmi egyenlőtlenség leküzdése te­rén is. Hagyományos és mai problémák A történelem útjai ma sem simábbak azonban, mint va­laha: megvan a tévedések le­hetősége és — sajnos — a visz- szaéléseké is. Afrika némelyik államában — főként amelyek az un. polgári, tehát a tőkés fejlődés útján akarnak járni — mindennapos eset, hogy egyik törzset kihasználják a másik ellen és állandó belső feszültséget teremtenek. Az európai kutatók zöme a hagyományos életformákkal, az amerikaiak padiig a modem városi, ipari néprajzzal és folklórral foglalkoztak, a fej­lődő országok küldöttei az említett problémákról, továb­bá a népirtásról, alkoholiz­musról és hasonló égetően időszerű kérdésekről tárgyal­tak. A szocialista országok sikere A szocialista országok kül-_ dö'ttei és előadásaik, valamint, a mi fejlődésünk kérdései a vártnál is nagyobb figyelem­ben részesültek. A túlérett ipari civilizációk, de a fejlő­dő és ezer gonddal küzdő kul­túrák és népek küldöttei is útmutatást vártak és kaptak tőlünk. Külön népes , csoport vitatta meg például a szocia- lista országok mezőgazdaságá­nak és a parasztok életének átalakulását, kultúránk népi- nemzeti alapjai lerakásának kérdéseit és lehetőségeit; nagy figyelemmel hallgatták min­den szavunkat, sőt neves ame­rikai professzorok vették át műveikbe élvi fontosságú megállapításainkat. Mi magyarok számarányun-, kon felül jól szerepeltünk: nem volt olyan ülésszak vagy kér­dés, ahol legjobb embereink szavukat ne hallatták volna. Köztük nem is egy fiatal, hár­mán# év körüli kutató! A világkongresszus előadd-, sai 70—80 vaskos kötetben je-, lennek majd meg. Ez is mu­tatja, hogy kevesebb talán több lett volna. Viszont sok- sok jóbarátot szereztünk, s egy részük hamarosan hazánk­ba is ellátogat; még jobbam bekapcsolódtunk a világ bé­kére és boldogságra vágyódó népeinek mindennapi életébe. , Katona Imre docens Pitar Részlet a nagytarcsai falumúzeum anyagából. A Képen a századforduló falusi konyhája — a pitar — látható, jellegzetes edényeivel, tűzhelyével. Elöl jobbra a vajköpülő. Kutatómunka az Ipoly mentén ÚJ GYŰJTÉS Érdekes leletek a Pest megyei múzeumokban Fejefák A köznyelvben kopjafák néven ismert sír­jeleket Magyarországon fejefáknak nevezik: a kopjafa elnevezés erdélyi eredetű. A ceg- ' léd: múzeumban nagy értékű gyűjtemény található a református temetőkből való alföldi kopjafákból. Képünkön a ceglédi kiállítás egy*k részlete. Népraj zilag az ország egyik leg- elzártabb, legar- chaikusabb vidé­ke a Börzsöny- hégység és az Ipoly mente. En­nek ellenére ez a vidék tudományo­san jórészt feltá­ratlan : a szakiro­dalom mindössze néhány erre vo­natkozó tanul­mányt ismer csak. A vidék komplex néprajzi kutatása most kezdődött meg. A Pest me­gyei múzeumok szakemberei — több külső mun­katárs segítségé­vel — minden részletre kiterjedő vizsgálatot indí­tottak. A cél, hogy feltárják és bemu­tassák a vidék jó­részt ismeretlen, néprajzi kultúrá­ját, a településtör­ténettől kezdve a földművelésen át egészen a népszo­kásokig. A tíz falu kuta­tásában a megye négy néprajzos­muzeológus kuta­tója vesz részt. Ikvai Nándor a földművelő gaz­dálkodás múltját- helyzetét tanul­mányozza. Sándor Ildikó úgynevezett táplálkozáskuta­tásokat folytat és összegyűjti a népi hiedelmeket is, Novak László a településtörténe­tet vizsgálja, Szi­lágyi Miklós az állattartás múltját tárja fel. A munkában részt vevő külső munkatársak fű­zül Korcsmáros László ipolyda- másdi iskolaigaz­gató a népi szö­vés-fonás körében folytat kutatáso­kat, Schramm Fe­renc, a Magyar Tudományos Aka­démia kutatója a történeti néprajz problémáit vizs­gálja. A részletes ku­tatómunka ered­ményei egy előre­láthatólag 1975- ben megjelenő gyűjteményes ta­nulmánykötet­ben. kerülnek a nagyközönség elé. A közelmúltban jó néhány érdekes, sőt, valójában szen­zációszámba menő néprajzi le­lettel gazdagodott a Pest me­gyei múzeumok egyébként is gazdag néprajzi gyűjteménye. Ezek közül talán a legérdeke­sebb — a tudomány és a nagyközönség számára egy­aránt — az a teljes juhászfel­szerelés, ami nemrégiben ke­rült a Tápió mentéről a ceg­lédi múzeum tulajdonába. A gyűjtés legnagyobb értéke: teljessége. Minden olyan esz­köz és tárgy megtalálható eb­ben a leletben, amellyel a ju­hász dolgozott vagy felhasz­nált, szűrtől a bőgatyás vá- szonviseleten át, az állattere­lő eszközökig. A másik hasonlóan érdekes gyűjtemény a nagykőrösi Vladár-féle kékfestő műhely teljes felszerelése. A gyűjte­mény megvásárlásáról most tárgyalnak. Rendkívül értékes anyagról, több száz tárgy meg­szerzéséről van szó, közöttük egy olyan anyagmángorló szerkezetről, amelyben leg­alább egy vagon kő fér el. 'Hasonló gyűjteménye csak a pápai múzeumnak van, s az országban is mindössze csak egy-két helyen működik ma már kékfestő műhely. Nagyon értékes az az anyag is, amely Dunabogdányból a szentendrei múzeum tulajdo­nába került. Egy hatalmas, hat méter hosszú, díszesen pingált, 3—4 mázsa súlyú, ge­rendás szőlőprés ez, a hozzá­tartozó, dunabogdányi kőből készült mustfelfogó tálcával, A tálca sem mindennapi da­rab: 30 centi vastag, hossza és szélessége egyaránt két mé­ter, a súlya 15 mázsa. Annak idején az óbudakörnyéki vö­rösbortermelők használták először, tőlük terjedt el, és vált a környező vidék egyik legjellegzetesebb szüreti szer­számává. Közel 300 darabból állő gyűjtefnénnyel gazdagították a váci múzeum népviseleti gyűjteményét a közelmúltban a gyűjtőkörbe tömörült nyug­díjas pedagógusok. Az érdekes leletek — vagyont érő szőtte­sek. hímzett, viseletek — a vá­ci járás néprajzainak megis­meréséhez adnak felbecsül­hetetlen értékű segítséget. « i J Gyorsan fejlődő tudomány Földünk nyelveinek, kul­túráinak és népeinek számát három-négyezerre becsülik, de sízámuk valószínűleg máig en­nél is jóval több. E sokféle nép a fejlődés legkülönbözőbb szakaszain járt, amikor az éle­tüket vizsgáló néprajztudo­mány kialakult. Kát szélső példa: az ausztrálok lényegé-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom